Szabad Ifjuság, 1952. április-június (3. évfolyam, 77-151. szám)

1952-04-23 / 94. szám

1952 április 23. Levelezőink írják: Május elseje tiszteletére gyorsabban teljesítjük a tervet Colt* ForrongTor Tomna László már augusztusi lárvánál tart Levelezőnk, Simon Béla, az 545-ös műhely DISZ-titkára jelenti a Ganz Vagongyárból. Műhelyünkben több,­­ mint 100 ifjúmunkás tett felaján­lást május 1-e tiszteletére. Büszkén jelentjük, hogy To­mna László esztergályos ifjú­munkás, — aki május 1-je második negyedévi tervének befejezését vállalta — fel­ajánlását 20 nappal túltelje­sítette. Jelenleg augusztus első napjainak tervén dolgo­zik. Meg kell említenünk azon­ban azt is, hogy vannak kö­zöttünk még olyan fiatalok, akik hanyagságukkal hátrál­tatják műhelyünk tervét. Min­dent elkövetünk, hogy ezek az ifjúmunkások minél előbb a jóltermelők sorába kerülje­nek, mert az 1. alapszervezet fiataljait egy cél fűti: becsü­lettel teljesíteni­­akarjuk má­sodik negyedévi tervünket is. Május 1-e tiszteletére az alapszervezet DISZ-vezető­­sége elhatározta, hogy a mű­helyben dolgozó, eddig szer­vezeten kívül álló fiatalokat is bevonja a DISZ-be. Országraszóló jelentőségű minden felajánlás. Ha egy ifjúmunkás teljesíti vállalását, azzal segíti műhelyét, üze­mét, befolyásolja az egész iparágat, a népgazdaságot. Az alábbiakban két ifjúmunkás levelét közöljük a május 1-i felajánlásokról. Farkas István ifjúmunkás, sztahanovista kovács a Magyar Acélárugyár kovácsműhelyében dolgozik. Május 1 tiszteletére vállalta, hogy 1952. évi tervét május 1-re befejezi. Vállalását április 18-án becsülettel teljesítette. Ekkor újabb fogadalmat tett és elhatározta, hogy május 1-ig átadja munkamódszerét egyik ifjúmunkástársának. Magyar Acélárugyár fiadics István ez évben befejezi ötéves tervét Levelezőnk, Farkas István sztahanovista kovács jelenti a Magyar Acélárugyárból: A kovácsműhelyben dolgo­zom, az I-es alapszervezet tit­kára vagyok. Műhelyünkben valamennyi ifjúmunkás tett felajánlást május 1-e tiszte­letére. Különösen kiemelkedik Badics István sztahanovista kovács vállalása, aki meg­fogadta, hogy a munka ün­nepére befejezi 1953-as évi ter­vét. Jelenleg 1953 december 20-i tervén dolgozik. Badics elvtárs most hosszúlejáratú szocialista kötelezettséget vállalt arra, hogy ötéves ter­vét ez év végéig becsülettel teljesíti. Radics elvtárs pél­dáját követik műhelyünk fia­taljai és május 1-e tisztele­tére sorra hosszúlejáratú vál­lalásokat tettek a terv határ­­idő előtti befejezésére. Én május 1-e tiszteletére azt vállaltam, hogy befejezem 1952-es évi tervemet. Foga­dalmamat április 18-án telje­sítettem. Most elhatároztam, hogy május 1-ig az egyik ifjú­­m­unkástársamnak átadom munkamódszeremet, hogy túl­teljesíthesse normáját." HÍREK Az Országos Béketanács áp­rilis 25-én, pénteken délelőtt. 10 órai kezdettel a parlamentben kibővített ülést tart. A XIX. kerületi ifjúsági lige­tet ez évben a dolgozók segít­ségével a kerületi tanács tovább bővíti. Újabb 13 hold területet parkosítanak és nagyobb lesz az úttörőtábor is, amely sporttele­pet, fedett helyiséget és új zu­hanyozókat kap. A technika vívmányainak és a fejlett munkamódszereknek a megismerése érdekében a Ma­gyar Híradó és Dokumentum Filmgyár a közeljövőben oktató­filmet készít a műanyagról, a gyorsforgácsolásról, az elektro­mosság hatásairól, a kőolaj je­lentőségéről és a földnek a naprendszerben történő mozgá­sáról. A „fák hete” alatt Miskolc valamennyi iskolájában bota­nikus kertet létesítettek a ta­­tsulók és az udvar nagyságának megfelelően 10—30 fácskát ül­tettek el. „Mit hozhat az atomenergia az emberiségnek” címmel a Szikra kiadásában megjelent Burhop angol szerző könyve. A mű rávilágít arra, hogyan akarják az imperialisták az atomenergiát aljas céljaik szol­gálatába állítani és kidomborít­ja, mit jelent a Szovjetunió pél­dája nyomán az atomenergia békés felhasználása az emberi­ségnek. A budapesti távbeszélő köz­pontok egyre nagyobb forgal­mat bonyolítanak le. Amíg 1938-ban havonta 12 millió be­szélgetést kapcsoltak a közpon­tok ez évben havonta átlagosan 18­­millió beszélgetést közvetíte­nek. A megnövekedett forgalom lebonyolítására idén a Lipót, Új­pest és Zugló központokat to­vább bővítik 4600 új állomás bekapcsolásával. Az Óbudai Hajógyárban ked­den délben befejezték a 34-es számú vontatógőzös hajótestének szerelési munkáit és vízre bo­csátották a hajót. Ezzel lehetővé válik, hogy a vontatógőzös jú­nius 2 helyett május 8-ra el­készüljön. A VI kerületi tanács műsza­ki osztályának vezetője, Vágó Tibor, a tanács 74 méter mázsa szenét saját pincéjében helyezte el és a szén egy részét saját szükségletére használta fel, más részéből idegeneknek adott át. Vágó Tibor súlyosan megsértet­te a társadalmi tulajdon védel­méről szóló törvényt, ezért fe­gyelmi úton azonnal elbocsátot­ták állásából. Ugyanakkor a rendőrségen is megtették ellene a feljelentést. Gazdag műsorral ünnepük a sportolók május elsejét A nemzetközi munkásmoz­galom legnagyobb ünnepén, május elsején nagyszabású sportversenyeken vesznek részt Budapest sportolói. A sportfalukban és sporttelepe­ken számos sportágban küz­denek majd élvonalbeli ver­senyzőink. A kijelölt helyeken olimpiai bajnokokkal az élen a sportolók százai szórakoz­tatják majd Budapest dolgo­zóit. Mint minden évben, az idén is a Margitsziget, a Vá­rosliget és a Népliget a na­gyobb versenyek színhelye. A Margitszigeten röplabda, kosárlabda, labda­rúgó villámtornák mellett ökölvívómérkőzés és motor­csónakverseny szerepel a mű­sorban. A röplabdamérkőzé­seken legjobb férficsapataink — Bp. Vasas, Cs. Vasas, Bp. Dózsa és Bp. Honvéd — vív­nak érdekes küzdelmeket, míg a női együttesek közül a Pos­tás, Cs. Vasas, Bp. Dózsa és a Háztartási Bolt lépnek pá­lyára. Kosárlabdában négy­négy I. osztályú férfi, illetve női csapat két pályán játszik villámtornát. Labdarúgásban négy NB II-es csapat — III. ker. Textilfestő, Gázművek, Bp. Építők és Pénzügyőrség — mellett négy budapesti I. osztályú együttes vív két cso­portban körmérkőzést, ököl­vívásban a legérdekesebb ese­ményt a Bp. Dózsa és a Bp. Bástya legjobbjainak össze­csapása ígéri. Motorcsónako­saink nagy tömegekben, csak­nem minden géposztályban el­indulnak. A városligeti gazdag műsorban is több sportág képviselői szerepel­nek. Röplabdában négy pályán szórakoztatják a közönséget elsőosztályú csapataink. Ko­sárlabdában 5 férfi és 5 női együttes küzd az első helyért. Az ökölvívásban a Kinizsi— Lokomotiv-mérkőzésen több válogatott versenyző is szorí­­tóba lép, így többek között Hollós, Homolya, Kapocsi. A másik mérkőzés a Postás— Bp. Építők-találkozó lesz. Labdarúgásban legjobb ifjú­sági csapataink — NB I., NB II., Budapest I. és II. oszt. válogatottjai — mérik össze erejüket. A kispályás kézilabda vi­­lágtorna keretében a Bp. Dó­zsa, Filszért, Bp. Honvéd és a Kistext férfi-, illetve a Fűszert, Cs. Vasas, Kel’tex és a Kinizsi nő­ csapatai küz­denek meg egymással. A népligeti sportműsor egyik legkiemel­kedőbb eseménye a Bp. Va­sas—Bp. Honvéd ökölvívó­mérkőzés, de érdekesnek ígér­kezik a Vörös Csillag Trak­torgyár SK—Kistext talál­kozó. A nagyszabású május 1-i sportünnepségek közül ki­emelkedik a néphadsereg ren­dezésében az Ügetőpályán sorra kerülő lovas­be­mut­ató. A több mint kétórás lovas­játékokon változatos és szín­­pompás műsort láthatnak majd az érdeklődők. A bemu­tatón a honvéd lóidomító­­telep, a földművelésügyi mi­nisztérium lovastanfolyamá­nak részvevői, a Bástya ver­senyzői, az öttusázók és a Lósport Vállalat legjobbjai vesznek majd részt A bemutatót ünnepélyes fel­vonulás előzi meg. A fel­vonuló lovasok élén dobos halad, akit négy sorban nyolc harsonás követ. Ezután kö­vetkeznek a díszruhába öltö­zött huszárszakasz tagjai, a néphadsereg lovasai, az akro­batikus csoport, a betyárruhás­­együttes és­­ a váltó tagjai. A lovasok felszerelése­­ korszerű öltözet, puska, kara­bély, karikás, kard és fokos lesz. A műsor zárószámában felvonuló lovasok orosz, len­gyel, csehszlovák, román, bol­gár, albán és magyar jelmez­ben végeznek bemutató­­lovaglást. Komárom megye ipari tanulói április 20-án Dorogon rendez­ték meg a munkaerőtartalékok országos kultúrversenyének ko­­márom megyei bemutatóját. A megyei bemutatón 463 ipari ta­nuló szerepelt. A márciusban le­zajlott verseny óta sokait fejlődtek a kultúrcsoportok. Különösen megszívlelte a márciusban ka­pott bírálatot az oroszlánybányai tánccsoport, amelyik gulyástán­cával most a dorogi bemutatón a legnagyobb sikert aratta. A tatabányai ipari tanulók színját­szás terén érdemelték ki az első helyezést, de nemrégen alakult zenekaruk is jól szerepelt. Ju­talmazásra javasolta a bírálóbi­zottság a tokodi 206-os számú iskola rigmusbrigádját, amely­nek tagjai saját szerzeményüket adták elő „Az ipari tanuló ré­gen és most” címmel. Pádai István és Turjáni Sándor saját verseiket adták elő. Az MTH megyei kultúrverseny dorogi be­mutatója iránt a bányászdolgo­zók igen nagy érdeklődést ta­núsítottak. A reggel 9 órától este 9 óráig tartó bemutatónak mintegy 3000 nézője volt. -6 460 szereplő, 3000 néző az országos kultúrverseny dorogi bemutatóján Az Országos Takarékpénztár Azok a II. Békekölcsön kész­­pénzjegyzők, akik a jegyzett összegre befizetést teljesítet­tek és kötvényeiket még nem kapták meg, saját érdekük­­ben azonnal — de legké­sőbb április 30-ig — forduljanak a községi (városi) tanácshoz, ahol a kötvények átvételére vonatko­zólag a szükséges felvilágosí­tást megkapják. A II. Békeköl­csön készpénzjegyzők, akik jegy­zéseiket postai befizetés útján már kiegyenlítették, de kötvé­nyeiket még nem vették át, a befizetést igazoló elismervény és jegyzési igazolás ellenében a postánál kötvényeiket legkésőbb április 30-ig átvehetik. Azok a II. Békekölcsön jegyzők akik nem postai befizetés útján egyenlítet­ték ki a jegyzett összeget, köt­vényeiket az Országos Takarék­­pénztárnál fogják megkapni. ........... Hatvan új DISZ-tag, nyolcvan politikai kör hallgató az izsáki DISZ-szervezetben Az izsáki DISZ-szervezet­­ben az oktatási évad elején tizennégy hallgatóval alakult meg a politikai kör. A szer­vezet jó munkájának eredmé­nyeképpen ez a szám ma már hatvanra emelkedett. Most az izsáki DISZ-szervezet csatla­kozott a Rákosi Művek „Ifjú Gárda” politikai iskolájánál f felhívásához és vállalta, hogy az oktatási évad végéig újabb húsz fiatalt von be a politikai oktatásba, tehát nyolcvanra emelik a létszámot. Május else­jéig legalább hatvan fiatallal gyarapítják szervezetük tag­­létszámát és az új tagokat is bevonják a politikai körbe. A politikai körök minden hallga­tója vállalta, hogy részt vesz a DISZ-alapszervezet munká­jában. Május 1-re a hallga­tókból három 10—10 tagú agitációs brigádot szerveznek, akik a párt népnevelőivel dol­­goznak együtt 3 Negyven hold négyzetes vetés a tengelici leánymunkacsapat keze nyomán Híre ment a DISZ -mun­kacsapat jó munkájának a tengelici Petőfi tsz-ben. Di­cséri őket mindenki a szövet­kezetben. A munkacsapat hat tagja — mindegyik fiatal lány — három nap alatt csak­nem 40 hold kukoricát vetett el. Méghozzá négyzetesen, ami holdanként 4—5 méter­mázsával több termést jelent Izgalmas három nap volt ez Nemes versenyben telt el. A Legyőzhetetlen nevű leány­­brigáddal versenyeztek. A csoportgyűlésen, ahol a lányok azt kérték, hogy egy csapatban dolgozhassanak, a tagság nem akart beleegyez­ni ebbe. A fiatalok kitartottak tervük mellett. Megígérték­­úgy dolgoznak majd, hogy nem lesz ok panaszra. Kíván­ságuk teljesült. A kukorica vetésénél pedig bebizonyítot­ták, hogy érdemes volt rájuk bízni külön területet. A vetést megelőző este — néhány napja történt — Fejős Rozália, a DISZ -munkacsa­pat vezetője összehívta a csa­pat tagjait — Lányok, holnap reggel 5-kor mindenki itt legyen. Mutassuk meg a tagságnak, hogy tudunk dolgozni, — mondta. Másnap fél ötkor a DISZ-munkacsapat együtt volt. Nem hiányzott közülük senki. Tóth Juci sem, aki pe­dig három kilométert gyalo­golt. Hat óra tájban, amikor a „Legyőzhetetlen” munka­csapat megérkezett, Fejős Ro­­ziék már a negyedik sorban jártak. Pedig egy sor 160 öl (több mint 300 méter) hosz­­szú. — Én már megéheztem, — súgta Trapp Teréz Horváth Rozinak. — Nem reggelizünk még? — Hogyne, hogy addig a többiek utolérjenek, — vála­szolt a kis Horváth lány, s kapája még gyorsabban ta­karta el a fészekbe hullatott kukoricát A sor végén megálltak egy percre. „Most versenyben fo­gunk még reggelizni is” — mondta nevetve Fejős Rozi. S valóban a reggelizés csak 10 percig tartott, utána nyom­ban kapához nyúltak a lá­nyok. Estére az előírt 1200 öl helyett a DISZ -munkacsa­pat tagjai 1800 öl kukoricát vetettek el egyenként. 150 százalékos teljesítmény! Há­rom holddal több, mint a „legyőzhetetleneké”. Sötétedé­sig dolgoztak. A „l­egyőzhetetlenek” haza­mentek. A DISZ-csapat munka után nem hazafelé vette az útját. A föld mellett lévő Aradi-tanyán aludtak. A második nap is fél ötkor kezdtek dolgozni. Csak Tóth Juci hiányzott közülük, ő este haza ment és hiába ígérte, hogy időben itt lesz, még öt­kor sem látták jönni. — No, te is jó! elaludtál — mondták neki a többiek, ami­kor megérkezett — Nem baj — mondta Juci —, utolérlek én még ben­neteket. Hat órakor reggelizni in­dultak a lányok. Tóth Juci tovább dolgozott. — Te miért nem jössz enni — kérdezte Szilágyi Mária. — Már reggeliztem otthon — mondta Juci, s amikor a lányok elmentek, valósággal nekiiramodott a munkának. Mire visszajöttek, már ő is velük egy sorban haladt. Utolérte őket. Csak délben árulta el, hogy nem is regge­lizett, azért, hogy elérje a többieket. Harmadnap este befejezték a kukoricavetést. Hetvenkét hold maradt mögöttük elvetve. Ebből csaknem negyven hol­dat a DISZ-munkacsapat vetett. Énekelve mentek hazáig. A fáradtságot elűzte a jókedv. A fiatalok munkacsapata át­esett a tűzkeresztségen. Most már nem félnek a cso­port tagjai attól, hogy ahol a Fejős Rozi csapata dolgozik, ott nem lesz termés. Lesz ott, még több, mint másutt. Hi­szen négyzetesen vetettek. És olyan fiatalok, akiknek a több termés nagy örömet sze­rez, mert jobban boldogul a csoport és nekik is több szép ruha, terményrészesedés jut, ha jól dolgoznak. Gazdag menyasszony válik belőlük. Tóth Béla A DISZ-munkacsapat tagjai: balról jobbra: Horváth Rozália, Trapp Teréz, Gyócsi Mária, Fejős Rozália, Szilágyi Mária

Next