Szabad Ifjuság, 1952. július-szeptember (3. évfolyam, 152-229. szám)
1952-09-02 / 205. szám
A DISZ KÖZPONTI VEZETŐSÉGÉNEK LAPJA III. ÉVFOLYAM 205. SZÁM Kedd, 1952 szeptember 2 f i—isi tai S1 IOC toIc\ti® irsi!S 14 i N ! I Leltár TÉLÉHEZ SOK SIKERT KÍVÁNUNK! ÁRA 40 FILLÉR ÜDVÖZÖLJÜK MILICS MÁRIA ELVTÁRSNŐT, A SÁTORHELYI ÁLLAMI GAZDASÁG MUNKAÉRDEM RENDES GYAPOTSZEDŐ MESTERÉT, AKI VÁLLALTA, HOGY IDÉN 20 MÉTER MÁZSA GYAPOTOT SZED. PÉLDAMUTATÓ VÁLLALÁSA TELJESÍ. Szigorú büntetést a balesetvédelem megszegőinek! „Meg kell végre érteni, hogy a világ minden értékes tőkéje közül a legértékesebb és legdöntőbb jelentőségű tőke az ember, a káder” — mondotta Sztálin elvtárs. Ez az ember építi Sztálinvárost, a November 7 Erőművet, a tatabányai munkáslakásokat. Az emberek hozzák mozgásba a gépeket, az ő kezükben válik teremtő erővé az új technika. Nekünk minden egyes dolgozó élete és testi épsége drága kincs. Weiss Manfréd bárónak csak egy kézlegyintést jelentett a munkás, amikor konzervgyárában a védőberendezések hiánya miatt egyik munkása beleesett a húsdaráló kések közé és rettenetes kínok között szörnyethalt. A Diósgyőri Kohászati Üzemek volt részvényeseinek cseppnyi lelkiismeretfurdalást sem okozott, ha valamelyik olvasztár csapolás közben beleesett az izzó acéllal teli üstbe, csak azért, mert a tőkések nem állítottak vaskorlátot a csapolótérre. A mi szabad hazánkban azonban már nem a tőkéseken múlik a munkások testi épsége. Népköztársaságunk kormánya különös gondot fordít erre a kincsre. Hazánknak életerős emberekre van szüksége — ők váltják valóra boldog jövőnket biztosító nagyszerű terveinket. Mégis, több üzemünkben felelőtlenül, bűnös módon elhanyagolják a kötelező balesetvédelmet. Nem törődnek az új szakmunkások balesetvédelmi oktatásával, nem gondoskodnak kellő védőberendezésekről. Az ilyen hanyag, felelőtlen vezetők úgy gondolkoznak, mint a Péch Antal-járó bányaüzem vezetője, Duboveczky Béla, aki egyetlen mentőszekrényt sem helyezett el a bányában, mondván, hogy „csak a terv teljesítése a fontos, a többi nem olyan lényeges”. Ez a felfogás nem egyedülálló. A napokban Tóth László zalaszentbalázsi diákfiatal — aki nyáron Budapesten, a Hungária Vegyiművekben dolgozott — levelet írt szerkesztőségünknek. „Mi a gyáron belül savas és gázos helyen voltunk. Sem védőruhát, sem védőcipőt nem kaptunk” — írja a többi között. Várjon ebben az üzemben nem a Péch Antal-zárói álláspontot képviselik? A termelés kérdése elsőrendű feladat, de szűklátókörűségénél fogva vezetésre nem alkalmas az, aki a balesetvédelem és a termelés növekedése között nem látja a szoros összefüggést. Horváth Márton elvtárs a párt Központi Vezetőségének ez év június 27-i ülésén a következőket mondotta: „Az az igazgató, aki az ÜB és gyakran a pártszervezet hallgatólagos jóváhagyásával elsősorban a munkások biztonságát szolgáló kiadásokon takarékoskodik, az pazarol a dolgozók életével és egészségével. S nem méltó arra, hogy a proletárdiktatúra idején igazgató legyen.” S ahol most is semmibe veszik az emberéletet, ott meg kell nézni, hogy csupán „szűklátókörűségről” rosszul értelmezett „takarékosságról van-e szó? A vétkes mulasztások mögött bizonyára nem egy helyen megtaláljuk az ellenség kezét. A balesetvédelem az ifjúság ügye is. Elsősorban a fiatal, képzetlen munkásokról van szó, akik nem ismerik eléggé a gépek kezelését, nincsenek tisztában azzal, hogy a műhely melyik részén járjanak óvatosabban, mint másutt. Elsősorban ők szenvedik meg azt, ha az üzemnek nincs megfelelő védőberendezése. Éppen ezért a vezetőknek és a szakszervezeti bizottságoknak kétszeres gondossággal kell ügyelniük a balesetvédelmi berendezések alkalmazására, a rendszabályok betartására azokban az üzemekben, ahol fiatalok, tapasztalatlan munkások dolgoznak. Szakszervezeti bizottságaink, amelyeknek ifjúsági szövetségünk szervezeteihez hasonlóan kötelességük harcolni a párt Központi Vezetősége útmutatásainak végrehajtásáért, szerezzenek érvényt a balesetvédelmi rendelkezéseknek. Természetesen, csupán a törvényes eszközök igénybevétele nem elegendő. Ennek párosulnia kell a jó felvilágosító munkával, a vezetők és dolgozók felé egyaránt. Ifjúsági szövetségünk üzemi szervezetei ezen a téren is kötelesek megvalósítani pártunk iránymutatását és feladatuk, hogy az eddiginél sokkal, jobban törődjenek a fiatal munkások balesetvédelmével. Ellenőrizzék rendszeresen, hogy az új munkások részt vesznek-e a kötelező balesetvédelmi oktatáson és meg is tartják-e azokat rendszeresen. Sok baleset származik abból is, hogy egyes fiatalok hetvenkedésből, virtusból nem használják a védőberendezéseket. Az ifjúgárdisták magyarázzák meg ezeknek a fiataloknak, milyen súlyos és helyrehozhatatlan kárt okozhatnak gondatlanságukkal saját maguknak, családjuknak, az egész dolgozó népnek. Ebben a munkában kérjék a szakszervezetek segítségét is, amelyek az üzemekben gazdái a balesetvédelemnek. A minisztertanács és a SZOT nemrégen megjelent határozata az üzemi balesetelárításról, ezt a szakszervezetek kötelességévé is teszi. Legdrágább kincsünk: az ember. Aki ezzel a kincseset gondatlanul, felelőtlenül bánik, az előrehaladásunk kerékkötője. Sújtsunk le tehát kíméletlenül, a törvény szigorával a balesetvédelem megszegőire. Felsorakozott ifjúságunk a tudás várának meghódítására Szeptember elsején ünnepi díszbe öltöztek iskoláink, főiskoláink, egyetemeink. Tanévnyitóra gyűltek össze a diákok, nevelők, szülők. Ezekben az ünnepi órákban tanuló ifjúságunk és vezetői megfogadták, hogy az új iskolaévben még nagyobb lelkesedéssel, s lendülettel látnak munkához, hogy a párt iránymutatását követve, közös erővel formálják a hazát szerető, művelt szocialista értelmiséget. A szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepségét Fodor Gábor elvtárs, Kossuthdíjas rektor nyitotta meg. Megnyitó szavai után Darvas József elvtárs, közoktatásügyi miniszter mondott ünnepi beszédet. Rámutatott arra, hogy az új tanévben jelentősen növekedett az egyetemi és főiskolai hallgatók száma. Míg 1938-ban mindössze 12 ezer beiratkozott hallgató volt egyetemeinken, ma 45.800 fiatal vesz részt a felsőoktatásban. Ezután felhívta az egyetemi ifjúságot: teremtse meg a fegyelmezett munka légkörét, töltsék meg az egyetemi munkát szocialista szellemmel. Az évnyitó után, délután ünnepélyesen felavatták a szegedi Tudományegyetem természettudományi karának új épületét. A budapesti Műszaki Egyetem és az Építőipari Műszaki Egyetem közös évnyitó ünnepélyét a Városi Színházban rendezték meg. Az ünnepségen Rúzsó Imre elvtárs, dékán megnyitója után dróború Magda, a közoktatásügyi miniszter első helyettese tartott ünnepi beszédet. Ezután Bebrits Lajos elvtárs közlekedésügyi miniszteremelkedett szólásra. Az építésügyi minisztérium nevében Trautmattn Rezső elvtárs, miniszterhelyettes üdvözölte az új egyetem oktató karát és hallgatóit. A budapesi Közgazdaságtudományi Egyetem évnyitó ünnepségén Orbán László elvtárs, a Felsőoktatási Tanács titkára mondott beszédet. A budapesti Orvostudományi Egyetem a Városi Színházban tartotta évnyitó ünnepségét. Segesi Kiss Pál, a budapesti Orvostudományi Egyetem dékánjának beszéde után levetítették a magyar orvostudomány világhírű képviselőjéről, Semmelweisről készített játékfilmet. Az Agrártudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén Páter Károly elvtárs, rektor tartott ünnepi beszédet. A pécsi Orvostudományi Egyetem évnyitóján dr. Méhes Gyula dékán ismertette az elmúlt év eredményeit és az új feladatokat. A többi tanévnyitó ünnepségről a Szabad Ifjúság munkatársai az alábbiakban számolnak be: kiosztották a Rákosi Mátyás ösztöndíjat. A természettudományi karon Mucsa Jánost, Szabolcs Mártont, Nagy Júliát, Szász Ferencet, Tőkés Jánost, a bölcsészkaron Márki Krisztinát, Kiss Sándort, Sós Pált és Juhász Bélát részesítették a magas kitüntetésben. Nevükben Szabolcs Márton tett ígéretet: ,,Ezután még jobban dolgozunk, hogy megháláljuk ezt a nagy megbecsülést.” A tanévnyitó ünnepség után a felsőbb évfolyambeli hallgatók nagy szeretettel vették körül az elsőéveseket. „Mi most már az egyetemre megyünk, legyen tiétek ez a zászló. Őrizzétek meg becsülettel.’* Klein Vera, a sztálinvárosi Akarat-brigád vezetője mondotta ezeket a szavakat, a Veres Pálné gimnázium tanévnyitó ünnepségén. A legjobb leányépítő-brigádnak járó vándorzászló most már az egész iskoláé lett Tanévnyitó a Lenin Intézetben A Lenin Intézet évnyitó ünnepélyén Kassai Géza,elvtárs tartotta az ünnepi beszámolót. Beszédében rámutatott arra a felbecsülhetetlen értékű segítségre, amellyel a szovjet nép hozzájárul ahhoz, hogy az intézet hallgatói művelt, szilárd világnézetű emberekké válhassanak. Elmondotta, hogy az olyan fontos, jelentős eseményekkel, mint amilyen például az SZI(b)P XIX. kongresszusa — a szovjet professzor elvtársak számos foglalkoznak előadásban majd. Kassai Géza elvtárs után, Oláh József elvtárs, igazgatóhelyettes emelkedett szólásra. Az elmúlt tanévről, a hallgatók nyári munkájáról beszélt. Ezután az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, Trencsényi Waldapfel Imre elvtárs átadta a Rákosi ösztöndíjról szóló értesítéseket. Az elsőéveseket is beleértve, 15 hallgató — közöttük Novák József DISZ-titkár nyerte el a Rákosi-ösztödíjat A miskolci nehézipari egyetem hallgatói fogadják: méltók lesznek Rákosi elvtárs nevére A miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Egyetemen több mint 1700 hallgató vonult fel hatos sorokban az ünnepélyes tanévmegnyitóra. Az ünnepségen elsőnek Rajnai Rudolf elvtárs, a közoktatásügyi minisztérium képviseletében beszélt. Ezután Sályi István elvtárs rektor ismertette az egyetem eddigi történetét. Az ösztöndíjasok nevében Nagy Miklós harmadéves gépész ígérte meg: „úgy fogunk tanulni az új tanévben, hogy bebizonyítsuk, méltóak vagyunk Rákosi elvtárs nevére”. Több mint 1100 diák kezdte a tanévet a debreceni Tudományegyetemen Tudomány A debreceni egyetem évnyitó ünnepségén a zászlódíszbe öltözött egyetemi aula fennállása óta először bizonyult szűknek a hallgatók befogadására. Ebben az évben 336 diákkal több iratkozott be, mint a múlt esztendőben, így több mint 1100 hallgatója van idén a debreceni egyetemnek. A lelkes hangulatú ünnepség egyik legszebb jelenete az volt, amikor a kari dékánok A budapesti bölcsészkar elsőéves Rákosi ösztöndíjasa Tizenhárom név hangzott el egymásután a budapesti bölcsészkar tanévnyitó ünnepségén. Mind a tizenhármat hatalmas taps fogadta. És a nevek hallatára, sugárzó arccal fiatalok léptek az emelvény elé. Utoljára Kelemen Endrét szólították. Pirosló arccal vette át a borítékot. A borítékban: levél. A levélben ez áll: ,,A közoktatásügyi miniszter döntése alapján örömmel értesítem, hogy 1952—53-as tanévre Rákosi Mátyás ösztöndíjban részesült...” — Édesapám a keszthelyi cipészipari szövetkezet munkása, négyen vagyunk testvérek — mondja magáról, családjára. — Már jó ideje pedagógus akarok lenni. Makarenko és Goncsarov művei kedveltették meg velem ezt a hivatást. Búcsúzik Kelemen elvtárs. A postára siet. Két táviratot ad fel. Az elsőt szüleinek küldi: „Megkaptam a Rákosi ösztöndíjat.” A másik táviratot Rákosi elvtársnak címezi: „ígérem, hogy méltó leszek a bizalmára és továbbra is kitünőrendű diák maradok .. “ Bene Mária, a 3. gépészeti technikum új diákja igazgató sza A tágas ablakokon beszűrődő nyárvégi napsugár játékosan csillan a 3-as számú gépészeti technikum tantermében, ahol az új elsőévesek Szabó Albert,vait hallgatják. Egy szőke, copfos kis parasztlány különösen nagy figyelemmel hallgatja az ünnepi beszédet. Bene Máriának hívják, Balatonújlakról jött. Később, amikor megkérdeztük tőle — miért éppen a gépészeti technikumot választotta? — így válaszolt: — Falunkban sokat bámészkodtam a traktorok körül. Szerettem volna megismerni ezt a csodálatos szerkezetet, amely annyi embernek a munkáját végzi el. De mindenfajta gép iránt érdeklődöm. Elhatároztam, hogy ha felvesznek a technikumba, nagyon jól fogok tanulni... „Légy olyan jó tanuló, mint amilyen jó munkás édesapád!” A városmajor utcai általános iskola boltíves kapuja hívogatóan tárult ki ezen a délutánon. S az öreg kapun szépen bevonultak a vörös- és kéknyakkendős, ünneplőbe öltözött kisdiákok. Szüleik kezét fogva megérkeztek a legkisebbek is: az új elsőosztályosok! Az eleven, vékonyka Mátyás Eleket az egész család elkísérte: édesapja, a budapesti Szerszámgépgyár sztahanovista marósa, édesanyja és négyéves kisöccse is. A gondos szeretettel feldíszített tanteremben Gerlóczi Lajosné, Kossuth-díjas tanítónő, a városmajor utcai iskola büszkesége fogadta a kicsiket. Minden gyermekhez volt egy-két barátságos szava: — Légy olyan jó tanuló, mint amilyen jó munkás édesapád! — mondotta a kis Mátyás Eleknek. Minden padon virág, vörös zászló és egy ceruza: az iskola első ajándéka a kis diákoknak. Megható volt a kedves ünnepség, amelyen a kicsik mosolyogtak és egy-két mama szemében árulkodóan könnycsepp csillant.