Szabad Ifjuság, 1952. július-szeptember (3. évfolyam, 152-229. szám)

1952-09-02 / 205. szám

A DISZ KÖZPONTI VEZETŐSÉGÉN­EK LAPJA III. ÉVFOLYAM 205. SZÁM Kedd, 1952 szeptember 2 f i—isi tai S1 IOC toIc\ti® irsi!S 14 i N ! I Leltár TÉLÉHEZ SOK SIKERT KÍVÁNUNK! ÁRA 40 FILLÉR ÜDVÖZÖLJÜK MILICS MÁRIA ELVTÁRSNŐT, A SÁTORHELYI ÁLLAMI GAZDASÁG MUNKAÉRDE­M REN­DES GYAPOTSZEDŐ MESTERÉT, AKI VÁLLALTA, HOGY IDÉN 20 MÉTER MÁZSA GYAPOTOT SZED. PÉLDAMUTATÓ VÁLLALÁSA TELJESÍ. ­ Szigorú büntetést a balesetvédelem megszegőinek! „Meg kell végre érteni, hogy a világ minden érté­kes tőkéje közül a legértékesebb és legdöntőbb jelentő­ségű tőke az ember, a káder” — mondotta Sztálin elv­társ. Ez az ember építi Sztálinv­árost, a November 7 Erőművet, a tatabányai munkáslakásokat. Az emberek hozzák mozgásba a gépeket, az ő kezükben válik te­remtő erővé az új technika. Nekünk minden egyes dolgozó élete és testi épsége drága kincs. Weiss Manfréd bárónak csak egy kéz­­legyintést jelentett a munkás, amikor konzervgyárában a védőberendezések hiánya miatt egyik munkása bele­esett a húsdaráló kések közé és rettenetes kínok között szörnyethalt. A Diósgyőri Kohászati Üzemek volt rész­vényeseinek cseppnyi lelkiismeretfurdalást sem okozott, ha valamelyik olvasztár csapolás közben beleesett az izzó acéllal teli üstbe, csak azért, mert a tőkések nem állítottak vaskorlátot a csapolótérre. A mi szabad hazánkban azonban már nem a tőké­seken múlik a munkások testi épsége. Népköztársasá­gunk kormánya különös gondot fordít erre a kincsre. Hazánknak életerős emberekre van szüksége — ők váltják valóra boldog jövőnket biztosító nagyszerű terveinket. Mégis, több üzemünkben felelőtlenül, bűnös módon elhanyagolják a kötelező balesetvédelmet. Nem törődnek az új szakmunkások balesetvédelmi oktatásá­val, nem gondoskodnak kellő védőberendezésekről. Az ilyen hanyag, felelőtlen vezetők úgy gondol­koznak, mint a Péch Antal-járó bányaüzem vezetője, Duboveczky Béla, aki egyetlen mentőszekrényt sem he­lyezett el a bányában, mondván, hogy „csak a terv teljesítése a fontos, a többi nem olyan lényeges”. Ez a felfogás nem egyedülálló. A napokban Tóth László zalaszentbalázsi diákfiatal — aki nyáron Budapesten, a Hungária Vegyiművekben dolgozott — levelet írt szerkesztőségünknek. „Mi a gyáron belül savas és gá­zos helyen voltunk. Sem védőruhát, sem védőcipőt nem kaptunk” — írja a többi között. Várjon ebben az üzemben nem a Péch Antal-zárói álláspontot képvise­lik? A termelés kérdése elsőrendű feladat, de szűklátó­­körűségénél fogva vezetésre nem alkalmas az, aki a balesetvédelem és a termelés növekedése között nem látja a szoros összefüggést. Horváth Márton elvtárs a párt Központi Vezető­ségének ez év június 27-i ülésén a következőket mon­dotta: „Az az igazgató, aki az ÜB és gyakran a párt­­szervezet hallgatólagos jóváhagyásával elsősorban a munkások biztonságát szolgáló kiadásokon takarékos­kodik, az pazarol a dolgozók életével és egészségével. S nem méltó arra, hogy a proletárdiktatúra idején igazgató legyen.” S ahol most is semmibe veszik az emberéletet, ott meg kell nézni, hogy csupán „szűk­­látókörűségről” rosszul értelmezett „takarékosságról van-e szó? A vétkes mulasztások mögött bizonyára nem egy helyen megtaláljuk az ellenség kezét. A balesetvédelem az ifjúság ügye is. Elsősorban a fiatal, képzetlen munkásokról van szó, akik­­ nem ismerik eléggé a gépek kezelését, nincsenek tisztában azzal, hogy a műhely melyik részén járjanak óvatosab­ban, mint másutt. Elsősorban ők szenvedik meg azt, ha az üzemnek nincs megfelelő védőberendezése. Ép­pen ezért a vezetőknek és a szakszervezeti bizottságok­nak kétszeres gondossággal kell­ ügyelniük a baleset­védelmi berendezések alkalmazására, a rendszabályok betartására azokban az üzemekben, ahol fiatalok, ta­pasztalatlan munkások dolgoznak. Szakszervezeti bizottságaink, amelyeknek ifjúsági szövetségünk szervezeteihez hasonlóan kötelességük harcolni a párt Központi Vezetősége útmutatásainak végrehajtásáért, szerezzenek érvényt a balesetvédelmi rendelkezéseknek. Természetesen, csupán a törvényes eszközök igénybevétele nem elegendő. Ennek párosul­nia kell a jó felvilágosító munkával, a vezetők és dol­gozók felé egyaránt. Ifjúsági szövetségünk üzemi szervezetei ezen a téren is kötelesek megvalósítani pártunk iránymutatá­sát és feladatuk, hogy az eddiginél sokkal, jobban tö­rődjenek a fiatal munkások balesetvédelmével.­ Ellen­őrizzék rendszeresen, hogy az új munkások részt vesz­­nek-e a kötelező balesetvédelmi oktatáson és meg is tartják-e azokat rendszeresen. Sok baleset­­ származik abból is, hogy egyes fiatalok hetvenkedésből, virtusból nem használják a védőberendezéseket. Az ifjúgárdisták magyarázzák meg ezeknek a fiataloknak, milyen sú­lyos és helyrehozhatatlan kárt okozhatnak gondatlan­ságukkal saját maguknak, családjuknak, az egész dol­gozó népnek. Ebben a munkában kérjék a szakszerve­zetek segítségét is, amelyek az üzemekben gazdái a balesetvédelemnek. A minisztertanács és a SZOT nem­régen megjelent határozata az üzemi balesetelárítás­­ról, ezt a szakszervezetek kötelességévé is teszi. Legdrágább kincsünk: az ember. Aki ezzel a kincs­eset gondatlanul, felelőtlenül bánik, az előrehaladásunk kerékkötője. Sújtsunk le tehát kíméletlenül, a törvény szigorával a balesetvédelem megszegőire. Felsorakozott ifjúságunk a tudás várának meghódítására Szeptember elsején ünnepi díszbe öltöztek iskoláink, fő­iskoláink, egyetemeink. Tan­évnyitóra gyűltek össze a diá­kok, nevelők, szülők. Ezekben az ünnepi órákban tanuló ifjú­­ságunk és vezetői megfogad­ták, hogy az új iskolaévben még nagyobb lelkesedéssel, s lendülettel látnak munkához, hogy a párt iránymutatását követve, közös erővel formál­ják a hazát szerető, művelt szocialista értelmiséget. A szegedi Tudományegye­tem tanévnyitó ünnepségét Fodor Gábor elvtárs, Kossut­h­­díjas rektor nyitotta meg. Megnyitó szavai után Darvas József elvtárs, közoktatás­­ügyi miniszter mondott ünne­pi beszédet. Rámutatott arra, hogy az új tanévben jelentő­sen növekedett az egyetemi és főiskolai hallgatók száma. Míg 1938-ban mindössze 12 ezer beiratkozott hallgató volt egyetemeinken, ma 45.800 fiatal vesz részt a felső­ok­tatásban. Ezután felhívta az egyetemi ifjúságot:­­ teremtse meg a fegyelmezett munka légkörét, töltsék meg az egye­temi munkát szocialista szel­lemmel. Az évnyitó után,­ délután ünnepélyesen fel­avatták a szegedi Tudomány­­egyetem természettudományi karának új épületét. A budapesti Műszaki Egye­tem és az Építőipari Mű­szaki Egyetem közös évnyitó ünnepélyét a Városi Színház­ban rendezték meg. Az ünnep­ségen Rúzsó Imre elvtárs, dékán megnyitója után dr­­óború Magda, a közoktatás­­ügyi miniszter első helyettese tartott ünnepi beszédet. Ezután Bebrits Lajos elv­­társ közlekedésügyi miniszter­­em­elkedett szólásra. Az épí­tésügyi minisztérium nevében Trautmattn Rezső elvtárs, miniszterhelyettes üdvözölte az új egyetem oktató karát és hallgatóit. A budapesi Közgazdaság­­tudományi Egyetem évnyitó ünnepségén Orbán László elvtárs, a Felsőoktatási Ta­nács titkára mondott beszé­det. A budapesti Orvostudomá­nyi Egyetem a Városi Szín­házban tartotta évnyitó ün­nepségét. Segesi Kiss Pál, a budapesti Orvostudományi Egyetem dékánjának beszéde után levetítették a magyar orvostudomány világhírű kép­viselőjéről, Semmelweisről készített játékfilmet. Az Agrártudományi Egye­tem tanévnyitó ünnepségén Páter Károly elvtárs, rektor tartott ünnepi beszédet. A pé­csi Orvostudományi Egyetem évnyitóján dr. Méhes Gyula dékán ismertette az elmúlt év eredményeit és az új feladato­kat. A többi tanévnyitó ünnep­ségről a Szabad Ifjúság munkatársai az alábbiakban számolnak be: kiosztották a Rákosi Mátyás ösztöndíjat. A természet­tudományi karon Mucsa Jánost, Szabolcs Mártont, Nagy Júliát, Szász Ferencet, Tőkés Jánost, a bölcsész­karon Márki Krisztinát, Kiss Sándort, Sós Pált és Juhász Bélát részesítették a magas kitüntetésben. Nevükben Sza­­bolcs Márton tett ígéretet: ,,Ezután még jobban dolgo­zunk, hogy megháláljuk ezt a nagy megbecsülést.” A tanévnyitó ünnepség után a felsőbb évfolyambeli hall­­gatók nagy szeretettel vették körül az elsőéveseket. „Mi most már az egyetemre megyünk, legyen tiétek ez a zászló. Őrizzétek meg becsülettel.’* Klein Vera, a sztálinvárosi Akarat-brigád vezetője mondotta ezeket a szavakat, a Veres Pálné gimnázium tanévnyitó ünnepségén. A legjobb leányépítő-brigádnak járó vándorzászló most már az egész iskoláé lett Tanévnyitó a Lenin Intézetben A Lenin Intézet évnyitó ün­nepélyén Kassai Géza,­­elvtárs tartotta az ünnepi beszámolót. Beszédében rámutatott arra a felbecsülhetetlen értékű se­gítségre, amellyel a szovjet nép hozzájárul ahhoz, hogy az intézet hallgatói művelt, szilárd világnézetű emberek­ké válhassanak. Elmondotta, hogy az olyan fontos, jelentős eseményekkel, mint amilyen például az SZI­(b)P XIX. kongresszusa — a szovjet professzor elvtársak számos foglalkoznak előadásban majd. Kassai Géza elvtárs után, Oláh József elvtárs, igazgató­­helyettes emelkedett szólásra. Az elmúlt tanévről, a hallga­tók nyári munkájáról beszélt. Ezután az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, Trencsényi Waldapfel Imre elvtárs átadta a Rákosi ösz­töndíjról szóló értesítéseket. Az elsőéveseket is beleértve, 15 hallgató — közöttük Novák József DISZ-titkár­­ nyerte el a Rákosi-ösztödíjat A miskolci nehézipari egyetem hallgatói fogadják: méltók lesznek Rákosi elvtárs nevére A miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Egyetemen több mint 1700 hallgató vonult fel hatos sorokban az ünnepélyes tanévmegnyitóra. Az ünnep­ségen elsőnek Rajnai Rudolf elvtárs, a közoktatásügyi mi­nisztérium képviseletében be­szélt. Ezután Sályi István elvtárs rektor ismertette az egyetem eddigi történetét. Az ösztöndíjasok nevében Nagy Miklós harmadéves gé­pész ígérte meg: „úgy fogunk tanulni az új tanévben, hogy bebizonyítsuk, méltóak va­gyunk Rákosi elvtárs nevére”. Több mint 1100 diák kezdte a tanévet a debreceni Tudományegyetemen Tudomány A debreceni egyetem évnyitó ünnepségén a zászlódíszbe öltözött egyete­mi aula fennállása óta először bizonyult szűknek a hallgatók befogadására. Ebben az év­ben 336 diákkal több iratko­zott be, mint a múlt eszten­dőben, így több mint 1100 hallgatója van idén a debre­ceni egyetemnek. A lelkes hangulatú ünnep­ség egyik legszebb jelenete az volt, amikor a kari dékánok A budapesti bölcsészkar elsőéves Rákosi ösztöndíjasa Tizenhárom név hangzott el egymásután a budapesti bölcsészkar tanévnyitó ünnep­ségén. Mind a tizenhármat hatalmas taps fogadta. És a nevek hallatára, sugárzó arc­cal fiatalok léptek az emel­vény elé. Utoljára Kelemen Endrét szólították. Pirosló arc­cal vette át a borítékot. A borí­tékban: levél. A levélben ez áll: ,,A közoktatásügyi miniszter döntése alapján örömmel ér­tesítem, hogy 1952—53-as tanévre Rákosi Mátyás ösz­töndíjban részesült...” — Édesapám a keszthelyi cipészipari szövetkezet mun­kása, négyen vagyunk testvé­rek — mondja magáról, csa­ládjára. — Már jó ideje peda­gógus akarok lenni. Makaren­ko és Goncsarov művei ked­­veltették meg velem ezt a hi­vatást. Búcsúzik Kelemen elvtárs. A postára siet. Két táviratot ad fel. Az elsőt szüleinek kül­di: „Megkaptam a Rákosi ösz­töndíjat.” A másik táviratot Rákosi elvtársnak címezi: „ígérem, hogy méltó leszek a bizalmára és továbbra is ki­­tünőrendű diák maradok .. “ Bene Mária, a 3. gépészeti technikum új diákja igazgató sza­ A tágas ablakokon beszű­rődő nyárvégi napsugár játé­kosan csillan a 3-as számú gépészeti technikum tanter­mében, ahol az új elsőévesek Szabó Albert,­vait hallgatják. Egy szőke, copfos kis pa­rasztlány különösen nagy fi­gyelemmel hallgatja az ün­nepi beszédet. Bene Máriának hívják, Balatonújlakról jött. Később, amikor megkérdez­tük tőle — miért éppen a gé­pészeti technikumot válasz­totta? — így válaszolt: — Falunkban sokat bá­mészkodtam a traktorok kö­rül. Szerettem volna meg­ismerni ezt a csodálatos szer­kezetet, amely annyi ember­nek a munkáját végzi el. De mindenfajta gép iránt érdek­lődöm. Elhatároztam, hogy ha felvesznek a technikumba, nagyon jól fogok tanulni... „Légy olyan jó tanuló, mint amilyen jó munkás édesapád!” A városmajor utcai általá­nos iskola boltíves kapuja hí­­vogatóan tárult ki ezen a dél­utánon. S az öreg kapun szé­pen bevonultak a vörös- és kéknyakkendős, ünneplőbe öl­tözött kisdiákok. Szüleik kezét fogva megér­keztek a legkisebbek is: az új elsőosztályosok! Az eleven, vékonyka Mátyás Eleket az egész család elkísérte: édes­apja, a budapesti Szerszám­­gépgyár sztahanovista maró­sa, édesanyja és négyéves kis­­öccse is. A gondos szeretettel feldí­szített tanteremben Gerló­czi Lajosné, Kossuth-díjas ta­­nítónő, a városm­ajor utcai is­kola büszkesége fogadta a ki­csiket. Minden gyermekhez volt egy-két barátságos szava: — Légy olyan jó tanuló, mint amilyen jó munkás édesapád! — mondotta a kis Mátyás Eleknek. Minden padon virág, vörös zászló és egy ceruza: az is­kola első ajándéka a kis diá­koknak. Megható volt a ked­ves ünnepség, amelyen a ki­csik mosolyogtak és egy-két mama szemében árulkodóan könnycsepp csillant.

Next