Szabad Ifjuság, 1952. október-december (3. évfolyam, 230-306. szám)

1952-10-01 / 230. szám

Biztosítsd családod jövőjét, takarékoskodj, jegyezz békekölcsönt! MÁRTA JÓL VIZSGÁZOTT Szemben ülnek egymással: öreg néni, fiatal lány. Nagy­anya és unoka is lehetnének akár. Úgy kérdi a néne a lányt, hogyan él, mintha tükörtől kérdené. Mert tükör előtte ez a fiatal élet: benne láthatja meg, hogy életének fele mennyire szelíd tett, hogy megérte a szép, boldog öreg­séget. Kovács néni itt lakik a Hungária­ körúton. A lány — Lantos Márta — is itt lakott, az apja innét ment minden nap a Korona-cipőgyárba dol­gozni, míg el nem vitte a h­áború. Márta most a Lenin Intézet III. éves növendéke, a békekölcsönívvel kopogtatott be gyermekkora otthonába. Kovács néni 200 forintot jegyzett — a nyugdíjából. Mehetne is tovább már a jegyzőpár, de a néni kérdi a lányt: — És te, Mária fiam, meny­­fiyit jegyeztél? Márta helyett a fiú, jegyző­­párja válaszol: — 800-at. Ki is tették a né­pét a dicsőségtáblára! Kovács néni csak tovább faggatja a lányt: — Hát azt mondod, diák tet­tél, egyetemista. Akkor miből fizeted te ki azt a nyolc darab százast? — Diák, de nem egyszerű diák! Rákosi Mátyás-ösztön­díjas! — felel ismét a fiú. — Na jó, kapsz segítséget, hogy meglégy. Ez nagyon jó. De mit szólsz majd, ha min­den elsején nyolcvan forintot lecsípnek a pénzedből? Nem mondod-e, hogy jaj, de sokba van nekem ez a kötvény? — és kicsit megbillenti fejét a néne, szemét is összehúzza. Úgy figyeli a lányt. Mert vizs­gának szánta a kérdést, meg­tud-e erre felelni? — Nem lesz drága ez a kötvény, inkább nagyon is olcsó — szól most már a leány. — Ilyen olcsón, Ko­vács néni, csak a mesében vehetett az ember boldogsá­got ... " Nézzük csak, mit ,, vettem" én ezekért a kötvé­nyekért? Hét évvel ezelőtt,­­1945 január 18-án — ugy­e, emlékszik a néni — elfo­gyott a pincében az utolsó csepp víz is. Felküldtek egy vödörrel, hogy hozzak a szomszéd utcából. Komisz idő volt, fagyos hófúvás, a repeszek is szóródtak, de én csak mentem a kúthoz. Egy kockás flanellruha volt raj­tam. Kezemben egy vödör víz. Ez volt mindenem. Akkor már tudtam, hogy apám sem él, anyám sem. Akkor, ott az úton láttam meg az első szov­jet katonát. Ott álltam a nagy hidegben egy szál ru­hában, a vödör vízzel, sír­tam, sírtam a boldogságtól. A katonáktól kenyeret, élel­met kaptam. S most számít­sam ki, hogy mibe került an­nak a kenyérnek — a szabad­ságnak — az ára? Hány köt­vénnyel tudom én azt „meg­fizetni”? És aztán, a későb­bi évek! Gondolta Kovács néni valaha is, hogy a Lan­tos cipész lányából tanár legyen? Két éve, hogy fel­vettek az Orosz Intézetbe. Otthont kaptam. Nem volt meg az érettségim, nem ta­nultam előtte oroszul. Az első félévben nehezen ment a tanulás, ekkor mellém állt a tanulóköröm, külön foglal­koztak velem, Dienes elv­társnő, az orosz tanárom kü­lön is tanított. Félévben már kitűnő voltam. Tavaly új otthonba költöz­tünk. Tessék egyszer eljönni, és lehivatni a társalgóba. Azért mondom, hogy a tár­salgóba, mert arra külön büszke vagyok. A szobánkat is meg lehet nézni, négyen lakunk együtt. Minden szobá­ban folyóvíz, szép bútor, vi­rágok — szebb otthon a szü­leinél sem lehet egy diák­nak! Mibe kerülhet egy ilyen szoba, kiszolgálással, takarí­tással, mosással? — És a megnagyobbodott egyetemünk! Lenin nevét vi­seli már az intézetünk! Az évadnyitón Trencsényi elv­társ személyesen nyújtotta­ át a minisztérium levelét. Itt érzöm magamnál, tessék el­olvasni: „A közoktatási mi­niszter döntése alapján öröm­mel értesítem, hogy az 1952— 53-as tanévre Rákosi Mátyás­ösztöndíjban részesül.” Eb­ben az ösztöndíjban is kife­jezésre jut pártunknak és kormányunknak szerető gon­doskodása, az ifjúság és azon belül értelmiségünk felnövek­vő új nemzedéke iránt... A néne olvassa a levelet, elfutja szemét a könny — mintha csak porszem hullt volna belé — ügyetlenül dör­zsöli s aztán így válaszol: — Mutassátok csak azt a jegyzési ívet? Kétszáz? Hár­mat mondtam én lányom, ja­vítsd ki szépen, ügyesen, de meg ne lássák a kaparást! kő— „Aki karddal támad ránk, kard által vész el” — ezt írta fel a győzelem napján­ egy szovjet katona a berlini Reichstag füstös fa­lára. A földről felemelt kődarabbal írtai ezt a mondatot a korommal ellepett omladékra. Mégis letörölhetetlenütl, világosan fénylenek ezek a betűk, figyelmeztetésül, intő tanul­ságul a ma gyújtogatói felé. Mi előzte meg a Szovjetunió roppant har­cát, világtörténelmi győzelmét? A tájékozat­lanok vagy éppen a tőkések kalandorpoliti­kájának légkörétől el­kábult emberek annyit láttak: Németországban egyre nő, növekszik a fasizmus pöfetege. És csodák csodája: a kis népek, a baloldali munkások, a „nem árják” ellen uszító szörnyeteggel szemben a nyugati nagyhatalmak „tehetetlenek”. Valóban tehetetlenek voltak? Nem tudtak volna a Szovjetunió segítségével gátat vetni a fasizmus terjedésének? Annak idején a szov­jet kormány képviseletében Malik elvtárs számtalanszor megadta erre a választ. Fi­gyelmeztette Amerikát, Angliát, Francia­­országot, a világ közvéleményét a köze­ledő veszélyre, a népek békéjét fenyegető barbár háborúra. Miért nem akadályozták meg a nyugati hatalmak a fasizmus elbur­jánzását — ezt mondja el Spanov „Gyújto­gatok” című művében. Hogy is gátolták volna a ragály terjedését, amikor éppen ők voltak azok, akik pénzelték Hitlert és tár­sait; ők voltak azok, akik dróton rángatták ezeket a „Heil Hitler”-t üvöltöző bábukat. Hitler mérhetetlen szovjetgyűlöletével szol­gált rá a nyugati hatalmak rokonszenvére. Őt szemelték ki Amerika, Anglia, Francia­­ország kormányférfiai arra, hogy Ausztria, Csehország, Lengyelország, s a balkáni kis népek testéből gátat emeljen, Európa és a Llianov­­lov­ Szovjetunió közé, őt szemelték ki arra, hogy a leigázott országok gyárait háborús terme­lésre kényszerítve, állig fegyverben megro­hanhassa a szovjet népet. A Szovjetunió, az ötéves tervek gigászi hídján feljebb és feljebb lépve, óriási erővé növekedett és ereje, mintha csak összeforrt volna a földkerekség népeivel, átáramlott a dolgozók szívébe. A félelem késztette a ka­pitalista államokat a fasiszta-militarista Né­metország feldajkálására, a félelem és a profitéhség. A kapitalizmus válsága a har­mincas évek elején, a munkanélküliek tömege Európában és a tengerentúl, elapasztotta azt az aranyforrást, mely a pénzemberek fene­ketlen Wertheim-szekrényeibe folyt. A nácizmus születésekor amerikai, angol, francia kémek, diplomaták lepték el Berlint. Élesztgették, bátorították, táplálták a fasiz­must, árulták titkaikat. Csak a legnagyobb gyűlölettel, a legmé­lyebb haraggal lehet olvasni e kalandorok­ról, akik a legtöbbet ígérőnek adták el hazá­jukat és cinikus aljassággal alkudoztak a hátbatámadott országok kincsei, gyárai, földjei felett. Ebben a hatalmas méretű elbeszélésben felvonul előttünk az undorító szörnyetegek serege, akik mérhetetlen szenvedéseket zúdí­tottak az emberiségre. A volt tízmárkás rendőrspicli, a nyava­lyatörős „nemzeti nagy­dobos”: Hitler; az aranykádjában részvé­nyekre alkudozó hájtömeg: Göring; a raga­dozó Hess, a monoklis Gauss, Schwerer és Proust tábornokok, akik voltaképpen minden­ben egyetértettek a lenézett, utált Hitlerrel, mind nagyobb és nagyobb gaztettekre uszí­tották. Az előkelő lordok is helyeselték a kis népek leigázását, a­ német háborús terve­ket és jól megfizették a lakásként hajladozó minisztereket, diplomatákat, a kémek, besú­gók, provokátorok seregét. Spanov éles fénnyel világít rá , mit jelent a kozmopoli­­tizmus, a szociáldemokratizmus. Hazátlan bitangok üzletelnek itt a nép nevében, a dolgozók háta mögött, míg a nyilvánosság előtt a közösség üdvére­­végzett munkájukról fecsegnek. Ugyanakkor bérgyilkosokat fogad­nak az igaz hazafiak ellen, üldözik a kom­munistákat, a nép hivatott vezetőit. A szo­ciáldemokrata Blum és kormánya elárulja a spanyol köztársaságot, hallgatóla­gosan hoz­zájárul az amerikai pénzen, német ügynökök útján szított spanyol polgárháborúhoz. Micsoda hatalmas, fel nem mérhető távol­ság a gazemberek és az igaz hazafiak vi­lágai között! A bebörtönzött, koholt vádakkal fogvatartott Dimitrov és Thälmann nagysága még jobban kidomborítja a kozmopolita és fasiszta árulók törpeségét, hitványságát. A bolgár és német kommunista párt vezetői a börtönben is hívek maradtak a néphez, az eszméhez. Sziklaboltozaton, lezárt börtön­ajtókon, fegyveres őrök és detektívek gyűrű­jén is áthatolt a szavuk és eljutott a töme­gekhez. Rendíthetetlen akaratukon, kommu­nista bátorságukon semmiféle kínzás, ijesz­­tés, provokáció nem ejtett csorbát. S azok, akik országokat igáztak le, nem bírtak e két óriással, akiket a lenini-sztálini eszme vérte­zett, az igazság ereje tett legyőzhetetlenné. Az író 1932-től, Vandenheim amerikai milliárdos európai utazásától 1939-ig, Cseh­­ország lerohanásáig írja meg annak az al­jas, kulisszák mögötti színjátéknak a törté-­ netét, amely — ahogyan a Szovjetunió kor-­­mánya előre látta — a világháborúhoz ve­zetett. Sok olyan adatot tár fel, amely eddig ismeretlen volt előttünk. Kiváló alkotásával egyben igen nagyértékű felvilágosító, ne­velő munkát is teljesít, amikor közelről, kíméletlen őszinteséggel leplezi le annak az érdekcsoportnak szerepét, eszközeit, amely napjainkban is folytatja a gyújtogatás bű­nét, a népek elárulását, országok áruba­­bocsátását. De a fasizmust legyőző Szovjet Hadsereg nemcsak a szabadságot hozta el Európa le­igázott népeinek, hanem a lenini-sztálini elvek világosságát, acélerejű igazságát is. A tömegek ismerik már a gyújtogatókat, az arany és a hatalom őrültjeit. És a lelkiisme­retlen, cinikus pénzemberek, diplomaták, ügynökök szembetalálják magukat a béke nyolcszázmilliós táborával, nyolcszázmillió tisztafejű, tisztaszívű dolgozó emberrel, akik a halálgyárosok, bacilustábornokok uszítá­sára az élet, az igazság hatalmas szavával felelnek. S hogy világosan látnak, azt a párt tanításának köszönhetik. Ezeket a taní­tásokat közvetítik, még közelebb hozzák a haladó írók, elsősorban a szovjet irodalom művelői, mint Spanov, aki kérlelhetetlenül lerántja a leplet a sötétben leselkedő gyúj­­togatókról, s odaállítja őket a nappali fény­­­be, a dolgozó tömegek megvesztegethetetlen ítélőszéke elé. Barát Endre FÁRADHATATLANUL ELŐRE Galina Zibina útja a női súlylökő világrekordig Az első areny, amelyen Ga­lina Zibina az olimpián részt­­vett, a gerelyvetés volt. De ez balszerencsével végződött. A gerelyt sokkal , kisebb távol­ságra vetett­e, mint amekkorát a képességei megengedtek volna — csak 48 méter 35 centiméterre — és így a ne­gyedik­­ helyre került. Hat­­ évvel ezelőtt, mint­ tizenötéves iskolásleány került a leningrádi „Zenit” sport­egyesület gyermeksportiskolá­jába. A sportiskola vezetője, Viktor Iljics Alekszejev, a kiváló edző és pedagógus, aki a kitűnő sportolóknak már egész sorát nevelte­ fel, Gáljában rendkívüli sport­adottságokat látott meg. A kislány — bár fizikai ereje nem volt nagy — gyorsnak és mozgékonynak bizonyult. — Sokat kell foglalkoznod különféle sportágakkal . — mondotta neki edzője. — Majd megerősödsz, erőt gyűjtesz s akkor már tökéletesítheted magad a sportágak egyiké­ben. Galja röplabdázott, foglal­kozott tornával is, télen sí­zett, azonban legjobban a különféle sportszerekkel a dobásokat szerette, noha azok nem sikerültek,neki. Foglal­kozott gerely- és diszkosz­vetéssel és labdát is dobott. Néha már szinte lehanyatlott a karja — de semmi sem sikerült. Az edző mindig megnyugtatta: ,,Tökéletesítsd a technikádat. Az erőt majd meghozzák az évek.” Aleksze­jev egy idő múlva egy másik neveltjével — Natalja Szmir­­nyickajával együtt­, kezdte Zibinát edzeni. A fiatal spor­toló leányok hamarosan összebarátkoztak és a tapasz­taltabb Szmirnyickaja, aki hozzá még négy évvel idősebb is volt, sokait­ segített­e a Imá­nak. Zibina 1948-ban már meg­javította barátnője csúcsered­ményét a leányok gerelyveté­sében ,és új csúcseredményt ért el az ország diszkoszvetői és labdadobói között is — szintén a leányok csoportjá­ban. A tizenhét éves gerely­vetőnő megkapta a „Szovjet­unió sportmestere”­­címet. Mér finn volt vékony, tööré­­keny isk­­oláslány. Megnőtt, megerősödött, elvégezte a­z iskolát és a leningrádi mecha­nikai technikum hallgatója lett. Az optikai konstruktőr érdekes foglalkozása nyílt meg előtte. De, mint azelőtt, most is sokat foglalkozott sporttal. Szmirnyickaja 1949-ben megszerezte a világbajnok­­női címet — a gerelyvetésben 53 méter 41 centimétert, ért el. Galina Zibina még nem tudott felmutatni ilyen ered­ményt, azonban biztosan ha­ladt Szmirnyickaja után és az a gerely, amelyet az ő ke­ze hajított el, egyre közelebb és közelebb esett a világcsúcsot jelző vörös zászlócskához. Mindezek után ilyen balsze­rencse érte Helsinkiben! Zi­bina elhatározta: győzni fog a súly dobásban! Még itt, az olimpián sem szüntette be az edzést. Mesz­­sziről nézve azt gondolhatta volna az ember, hogy a leány agyonfárasztja ma­gát, olyan sokáig dobálta a súlyt. A kö­zönség tartózkodással fo­gadta. Azokban a napokban sok csúcseredményt megdön­tötték, számos aranyérmet harcoltak ki és azt a leányt, aki néhány nappal ezelőtt csak a negyedik helyet fog­lalta el, egyszerűen észre sem­­­ vették. Csapattársai azonban figyelték kemény ed­zését. Azután következett a verseny. A stadionban csend lett, most valami érdekes kö­vetkezik! Galina Zibina belép a körbe. A nehéz golyó ott fekszik a kezén. Hirtelen leguggol, ki­egyenesedik, mint a megfe­szített húr, majd előre tör... Tapsorkán zúg végig a sta­dionon. A bírák még nem közölték az eredményt, de már mindenki látja: a golyó a 15 méteres vonalra esett. Megdöntötte az olimpiai csú­csot! A dobás után Zibina újra elfoglalja helyét a kör­ben. A golyó újból szép ívet irt a levegőben és még na­gyobb távolságban ért földet. A bírák gondosan lemérik a távolságot: tizenöt méter és huszonnyolc centiméter. Ez új világcsúcs! Ilyen ered­ményt még soha és sehol sem ért el egyetlen sportoló nő sem. Galina Zibina felmegy a győzelmi emelvényre. A szov­jet himnusz hangjai mellett átnyújtják neki az olimpiai bajnok aranyérmét. ★ De a szovjet sportoló­nő nem elégszik meg az elért eredménnyel,­­ bármilyen ki­váló is az. Fáradhatatlanul tör előre. Az olimpia után alig néhány hét­­telt el, s Ga­lina Zibina most már hazá­jában indult újabb és újabb versenyeken, Moszkvában, Le­­ningrádban és legutóbb Kir­gizia fővárosában, Frunze­­ban. S az olimpiai sikert itt máris újabb diadal követi. —­ Galina Zibina felülmúlta ön­magát: eddigi világcsúcsered­­ményét kilenc centiméterrel túlszárnyalta, jelenlegi vi­lágrekordja 15 méter 37 centi­méter. Galina Zibina olimpiai bajnok Bp. Dózsa—Bp. Bástya labdarúgómérkőzés lesz vasárnap A labdarúgó NB I-ben vasár­­nap teljes fordulót bony­olda­nak le. A mérkőzések közül négy Budapesten, három vidéken kerül lejátszásra. A Dózsa- stadionban kettős mérkőzés lesz, míg az Ürlői­ úton délelőtt játsszák le a Bp. Kinizsi—Bp. Postás találkozót. A részletes műsor: Bp. Kinizsi—Bp. Postás, Üllői­ út, 11 óra. — Bp. Vasas— Győri Vasas, Dózsa-stadion, 13.15. — Bp. Dózsa—Bp. Bástya, Dózsa-stadion, 15. —­Bp. Honvéd—Csepeli Vasas, K­jpest, 15. — Szegedi Hon­­véd—Pécsi Lokomotív, Szeged, 15. — Szombathelyi Lokomo­­tív—Dorogi Bányász, Szombat,­hely, 15. — Salgótarjáni Bányász—Dr. Vasas, Salgótar­­ján, 15. A sakkvilágbajnokjelöltek versenye Sallsjöbaden, szeptember 30. Kedden délután került sor a sakkvilágbajnokjelöltek zónaközi döntője 10. fordulójának mérkő­­zéseire. A küzdelmek heves­b­ségére jellemző, hogy csak há­rom mérkőzést fejeztek be ezen a napon és mind a három mér­kőzés döntetlenül végződött. A többi játszma függőben maradt. Szabó a Wade elleni játszmá­­ban szép kombinációval lenyert egy gyalogot, Wade azonban ügyesen védekezett és ellen­­támadásba­­ment, bástya vég­játékra egyszerűsített. A vég­játékban Szabónak megmaradt a gyalog előnye. A játszma függőben maradt. Barcza nagy­mester Vallonis ellen éles támadást indított, tisztáldoza­tot kínált fel, amit ellenfele nem fogadott el. A függő játszmában Barcza jobban áll. Eredmé­nyek: Auerbach—Kotov döntet­en, ■ Pachman—Geller döntetlen, Un­­zicker—Eliskases döntetlen. Kiváló öttusázók A Bp. Honvéd győztes bajnokcsapata: Karácson, Túrák, Benedek

Next