Szabad Ifjuság, 1952. október-december (3. évfolyam, 230-306. szám)

1952-11-13 / 266. szám

1952 november 13. D­észü­l a dip­lom­ama , ha Somogyi Árpád, a Képzőművészeti Főiskola V. éves növendéke diplo­­mam­unk­á­jaként Móricz Zsigmond alakját mintázza. A figura majdnem két méter magas lesz. Somogyi Ár­pád alaposan felké­szült a nagy mun­kára: mielőtt hoz­zákezdett a mun­kához, számos Mó­ricz Zsigmond­­könyvet olvasott, hogy minél jobban megismerje s így élethűen, kifeje­zően tudja ábrá­zolni a nagy írót. Somogyi Árpád, a fiatal képzőművé­szek egyik legte­hetségesebbje; ed­digi munkásságáért április 4-én már Munkácsy-díjjal tüntették ki. Makkot gyűjtöttek a somogyszobi úttörő pajtások Izgalmas volt a somogyszobi úttörő paj­­­tások idei első csapatgyűlése. A tavalyi hetedikesek három napot töltöt­tek el a Balatonnál, megismerték Keszthelyt, Badacsonyt, Ítévízt. Olyan nagy élmény volt ez az út, hogy elhatározták: jövő nyárra új tanulmányútra megy az osztály, meg­ismerik a fővárost — Budapestre utaznak. A balatoni utazást saját pénzükből fedezték — a vasgyűjtésből, előadásokból teremtet­ték elő a rávalót. Az izgalmat a csapat­gyűlésen az okozta, hogy sehogy sem tudták eldönteni, az idén miből gyűjtik össze azt a sok pénzt. Mert Pest nem 20 kilométerre van, mint Keszt­hely, hanem 260 kilométernél is messzebb! Barakonyi Judit a rendszeres osztály­­napokat, műsoros estéket javasolta. — Az nem jó — ellenezte Angyal Gyula csapatelnök —, ez csak a tanulást akadá­lyozná ...­­’a­mi olyat kellene csinálnunk, amellyel egyben azt is megköszönhetné államunknak a csapat, hogy idén bevezették a villanyt a falunkba, hogy a herceg cse­lédjeinek gyermekei volt ispánlakásokban tanulhatnak. — Makk! Akkor írtakkot kell gyűjteni! —­­kiáltott közbe Gergely Mari, akinek az édesapja is a herceg Hohenlohe cselédje volt, mint itt majdnem mindenki a faluban, s most az Úttörő tsz tagja. — Olvastam a juhépusztaiak felhívását. Gyűjteni kell a makkot, jó takarmány az a disznónak, egy kiló makk egy kiló kukorica értékével ér fel... Koczka Feri még megtoldotta: — A tervet is segíthetjük így! Az erdész mesélte nekem, hogy az összegyűjtött mak­kot az Alföld fásítására is felhasználják. Elhatározták, hogy makkot gyűjtenek. Szigorúan betartották a pajtások, hogy csak szombat délben, máskor meg csak ta­nulás után mennek ki az erdőbe. A csapatzászlót vitték elől — mindig az vitte, aki az előző gyűjtésnél az első volt — s énekeltek, hogy az énekszó még messze utánuk is hallatszott. „Mennek a pajtások makkot szedni” — mondták a házakban. Október első heteiben elérték a 70 méter­­mázsát. S mennyi ez pénzben? Kilóját 50 fillérért veszik be. Tehát már ez is 3500 fo­rint! S mit jelent ez a 70 méter mázsa nép­gazdaságunknak? Legalább 12 jó hízott kocát télire! őszi eső áztatja most a volt hercegi er­dőket. A favágók, erdészek léptei alatt süp­ped a rozsdálló avar. Betakarózott már té­lire az erdő. A pajtások a makkgyűjtés után hozzáláttak az első műsoros előadás be­tanulásához. Múlt vasárnap tartották meg az ünnepélyt. Kerecsi Sarolta pajtás, a tanácselnök leányának szavalata nyitotta meg az estet. Csokonai-verset mondott — Hát, Múzsáknak szentelt kies tartomány! Ily számkivetve volt nálad minden tudomány? Hát csak sertész nevelt-e itt a makk s kárászt? Hát csak kanásznak termett a somogy­sági paraszt? Istenem! Senki sem vette észbe, Hogy e részbe árva még Somogy! A vers után hosszú percig néma csend ülte meg a termet, csak aztán robbant ki a taps. Tapsoltak a szülők, a herceg volt cselédei.­­ A terv valósággá érett. Nyáron ismét utazik a nyolcadik osztály, ismerni a hazát. De nemcsak ismerni — a haza építésére is készülnek a nyolcadikosok. Gergely Mária tanítóképzőbe megy majd. Angyal Gyula Szegedre, a közlekedési technikumba, An­gyal Pista vasipari tanulónak, Lakatos Csaba meg gimnáziumba. Valóra váltak itt is, a kis somogymegyei faluban Csokonai versének befejező sorai: . .. De tán jó oly idő, Melyben nekünk a vidékünk Új Helikon lesz! Kő­. Harcban a Központi Vezetőség vörös vándorzászlójáért! A DISZ Központi Vezető­sége vörös vándorzászlójáért indított versenyben máris szá­mos alapszervezet ért el jó eredményt. Időben felfigyeltek a hibákra, ezeket kijavították s biztosították a további ered­ményes oktatási munkát.­­ Az egerszalóki DISZ-szer­­vezet politikai körén az első foglakozáson mindössze ti­zenöt fiatal jelent meg. A kör vezetője és a megjelent hall­gatók elhatározták, hogy fel­keresik a hiányzókat, s be­szélnek velük. Munkájuk ered­ménye az lett, hogy a színvo­nalas foglalkozásokon mind a huszonnégy oktatásra, kijelölt fiatal rendszeresen megjele­nik. K­ A Davarárugyár DSSZ­-tag­­jainak 42 százalékát vonták be politikai oktatásra. Két po­ltfiai kör működik. A ha­lga­tók rend­szeresen, jól fekészülve jelennek meg a foglalkozásokon. Ez an­nak eredménye, hogy Kovács Géza és Káldori Zsuzsanna pro­pagandisták alaposan felkészü­­lek az előadásokra, s közben segítik a hallgatókat a jegyzet­­készítésnél, a nehezebb kérdések megértéséhez segítséget nyújta­nak★ A pásztói területi szervezet­nél húsz hallgatót vontak be az első foglalkozásra, de már két esetben is előfordult, hogy 24—25 fiatal jelent meg. Ezt úgy érték el, hogy tanulókörö­ket hoztak létre, ahol hétköz­ben kisebb csoportokban meg­vitatják az előadás és a köte­lező irodalom anyagát, így a politikai körök foglalkozásai nívósak, a fiatalok jól fel­készülve jelennek meg. Megtartották a Petőfi-híd teherpróbáját Szerdán tartották meg a Petőfi-híd teherpróbáját. Két 45 tonnás HÉV-villamosmozdony szénnel alaposan megrakott vasúti kocsikat vontatott fel a­ hídra, az úttest két oldalára pedig autóbuszok és öntöző­kocsik gördültek fel. 30—32 vasúti kocsi és vagy 20 autó­busz és öntözőkocsi súlya nehe­zedett a hídra. Minden hídnyílás teherbírását külön-külön próbálták ki. A járműveket úgy helyezték el, hogy a­ híd egy-egy folyóméte­rére egyenletesen 9 tonna súly jusson. A két szélső hídnyílás­­nál 12—15 cm-es, a középsőnél pedig 15—20 cm-es hajlást mér­tek, ami jelezte, hogy a Petőfi­­híd teherbíróképessége az elő­írásnak megfelel. A szerdai hídpróbánál alkal­mazták hazánkban először azt az elektromos műszert, amely­nek , segítségével közlekedés közben is ellenőrizni lehet a híd teherbírását. Eddig a teher­­próbát csak úgy végezhették, hogy álló járművekkel terhelték meg a hidat. ­ Az irodalmi vita arra kötelez, hogy alaposan végiggondoljuk és kijavítsuk az elkövetett hibákat Nagyon időszerű és na­gyon fontos az a vita, ame­lyet a Szabad Ifjúság az Új Hang hibái fölött indított. Ezekről a hibákról már sokan és sokfelé beszéltek; végül Révai elvtárs volt az, aki a Feleletről írott tanulmányá­ban és különösen a Kultúrpo­litikai Munkaközösség iro­dalmi vitáján elmondott zár­szavában nagy vonásokban, de tudományos pontossággal kimutatta lényegüket. Ennek a vitának az a feladata, hogy részleteiben is megvilágítsa az Új Hang fogyatékosságait, különösen a fiatal írók és ol­vasók nevelése terén elköve­tett bűnöket, és konkrétan, részleteiben is elősegítse azt, hogy a lap hibáit kijavíthas­sa. Elöljáróban azonban egész röviden foglalkozni szeretnék a Szabad Ifjúságban megje­lent két cikkel. I. J. vitaindító tanulmányának számos he­lyes megállapítása van, egé­szében azonban inkább csak ismételgeti a Révai elvtárs által mondottakat. Igaz például az is, amit az én kri­tikámmal kapcsolatban em­lít. (Három fiatal költő.) En­nek a kritikának különösen Kövesi Endréről szóló része valóban esztétizáló, idealista volt. Itt teljesen elvontan tár­gyaltam Kövesi különböző jó és rossz tulajdonságait, (ötle­tesség, formakeresés stb.) Meg sem néztem például azt, hogy mit fejez ki életünkből verseivel; pártosságról emlí­tést sem teszek. Igaz volt a Tiszaváry Ervin versét érintő kritika is. De példáinak egy része nem állta meg a helyét és az elemzés hiányát sok­szor fölöslegesen, bántóan gúnyos és goromba hanggal próbálta feledtetni. Miért baj az, amit Kiss Károllyal kapcsolatban felhoz, hogy „20 éves fiatal költők faultjukról, gyermekkorukról írnak vissza­emlékező, elbeszélő költemé­nyeket”? Ha azt kifogásolta volna I. J., hogy miért nem ír Kiss a jelenről hasonló szép­ségű költeményeket — igaza lett volna. De nem ezt kifogá­solta. Vagy mire jó az a gú­nyos, lekezelő hang, amellyel egyik legtehetségesebb írón­kat, Sarkadi Imrét elintézi? Az Új Hangról megjelent másik cikket Grauman István írta. Ember Mária élesen kritikus riportját így értékeli: „Az egész ábrázolt­­röpgyűlés’ nem más, mint kártyások fecsegése, minden öntudat nélküli fiatalok pa­naszáradata.” Grauman elv­társ félrertette a riport mon­danivalóját: így járnak azok a szervezetek, melyekkel a párt nem foglalkozik, vagy rosz­­szul foglalkozik. Nem beszél­ve arról, hogy egyrészt ezek a fiatalok nem züllöttek és pa­naszaik mögött mindig érez­hető egy egészséges DISZ- szervezetre, jó munkára való vágyakozás; másrészt az ilyen rossz szervezetek, elma­radott fiatalok talán mégsem olyan elszigetelt jelenség, mint ezt Grauman elvtárs ál­lítja. És mégis: egészében Grauman elvtársnak igaza van: az Új Hang valóban „hamis képet adott a fiatalok­ról, a DISZ-ről!” De nem az­által, hogy ezt a bírálatot le­közölte, hanem mert másról nem írt, vagy alig írt. Nem láttak napvilágot az Új Hang hasábjain olyan versek, no­vellák, riportok, melyek fia­talságunk életének új, döntő, előremutató oldalaival foglal­koznak, teljes egészében el­maradt az új típusú magyar kommunista fiatal ábrázolása. De erről az írók is tehetnek. Rátérek most már az Új Hang fő hibáira. Először is: a sematizmus ellen harcolva különböző kispolgári irányza­tok gyülekezőhelyévé vált. Ez azért történhetett meg, mert a folyóirat a sematiz­mus ellen nem a művek esz­mei-politikai hibáinak kielem­zésével harcolt, hanem csak­nem kizárólag formai oldal­ról. Természetesen nemcsak a kritikai rovatban látszik meg ez az elhajlás. Nyomon követhető ez Reményi Béla különböző költeményeiben, Hegedűs Zoltán szeremes versében, Tiszavárynak I. J. által helyesen kritizált versé­ben, vagy Perlaky Gizella szonettjeiben, amelyek mintha Benjámin el­vtársnak a ruti­nos dilettantizmusról szóló megállapításaihoz készültek volna gyakorlati ábráknak; a novellák közül például Mol­nár Zoltánnak a novella­­pályázaton második díjat nyert „Eső” című elbeszélésé­ben. Ugyanakkor azt sem lehet állítani, mintha az Új Hangban nem lennének meg­találhatók a „régi típusú” sematikus írások. Csohány Gabriella „Májusi készülő­dés”­, Viziiezey István két verse csak kiragadott példák a sok közül. Szeretnék valamivel részle­tesebben beszélni az Uj Hang másik fő hibájáról, arról, hogy rosszul foglalkozik a fiatal írókkal, ahelyett, hogy maga köré gyűjtené, elijeszti őket. A vidéki, igen tehetséges fiatalok például többen és több ízben panaszkodtak már nekem arról, hogy az Új Hang nem válaszol, vagy csak nagyon megkésve vála­szol írásaikra. Ekkor is olyan „tömören”, olyan nagy általá­nosságokban, hogy semmi hasznát nem vehetik. Nem lehet megmagyarázni azt, hogy olyan tehetséges fiatal vidéki költők, mint például Boda István, vagy Pál József egyszer sem szerepeltek a fiatalok folyóiratában. De nem jártak jobban a pestiek sem. Nem egy fiatal­ról tudok, akit az Uj Hang szerkesztőivel való beszélgetés arról „győzött meg”, hogy nem érdemes a nyilvánosság számára írni. Ezek között komolyan tehetségesek is van­nak. Az Új Hang elriasztó hatására világít rá az a tény, hogy a fiatal írók nagy része fél a szerkesztőktől, enyhén szólva nem szereti őket, mert a szerkesztők részéről nem szeretetet érez, hanem közöm­bösséget, leereszkedő vállon­­veregetést. (Itt nem Benjá­min elvtársról van szó.) Az Új Hang rosszul fog­lalkozik a fiatal írókkal akkor is, amikor fél az új hangok­tól. Visszaretten a kísérlete­zésektől, az új utak keresésé­től; inkább közöl nem is mindig fiatal költőktől rossz, vagy közepes, de politúrozott verseket, mint fiatalok esetleg botladozó, suta, de eredeti, újat ígérő írásait. Jól árulko­dik erről Vajda Miklósnak a Szívünk szerinti törvény című vers-antológiáról írott rossz, felületes kritikája, épp azt a fiatal költőt marasztalja el, akinek talán a legtöbb mon­danivalója volt a kötet olva­sói számára: Takács Imrét. És miért? Mert vannak rosz­­szul megválogatott szavai és még nem mindenütt elég gördülékenyek a versei. És Takács pártossága, gondolat- és érzésgazdagsága, új egyé­ni, költői látásmódja? Vajda, de nem egyszer az új Hang is engedékenyebb az elvek, mint a hasonlatok terén. Az Új Hang nagyon ke­veset tett új, fiatal tehetsé­gek fölkarolásáért. Nyolc hó­nap alatt egyetlenegyet fede­zett fel, Papp Lászlót, tőle is csak egy ízben közölt verse­ket. Helytelen­­volt, hogy a novella- és verspályázat zárt­körű volt: csak a Fiatal írók Munkaközösségének tagjai vehettek részt benne, így új tehetségeket felfedezni, jó versenyt csinálni nem lehet Mindezekből kifolyólag: az Új Hang rosszul nevelte egész irodalomszerető ifjúsá­gunkat. Azáltal, hogy az if­júság életéről aránytalan, meghamisított képet nyújtott, hogy nem foglalkozott eleget vele, nem segített a fiatalok új, felmerülő problémáinak megoldásában; hogy kispol­gári irányzatokkal szolgált szocialista realizmus helyett; és végül, hogy mindezt nem egyszer tudálékos, nem ma­gyar, keverék­ nyelven csi­nálta. Ez utóbbi külön nagy hiba volt hiszen egyik fő fel­adata az Új Hangnak: ér­deklődést ébreszteni a fiata­lok legszélesebb rétegeiben az irodalom iránt. Ami a saját szerepemet, fe­lelősségemet illeti: én az Új Hang szerkesztőbizottságá­nak tagja voltam. Két fő­hibát követtem el. Először: az én nézeteimre, irodalomról vallott felfogásomra is jellem­zőek voltak azok a hibák, amelyeket az Új Hanggal kapcsolatban említettem, pél­dául a kispolgári esztétizálás. Hogy csak néhány jellemző jegyét soroljam föl ennek: a forma túlbecsülése a tartalom rovására; a tehetség túlbe­csülése függetlenül attól, hogy az illető mit produkált; az őszinteség túlbecsülése füg­getlenül a­ttól, hogy mi az őszinteség tartalma. Erről itt egyrészt azért nem beszélek részletesen, mert az nem férne be ennek a cikknek a keretei­be, másrészt, mert­ még távol­ról sem tisztáztam magamban mindent kielégítően. Ezek a nézetek egyébként vélemé­nyem szerint a lapban megje­­lent verseimben gyakorlatilag nem nyilatkoztak meg, csak említett kritikám egyes részle­teiben. Másik főhibám: nem léptem fel kellő határozott­sággal azok ellen a hibák el­len sem, amelyeket már ko­rábban megláttam. Ilyenek voltak a fiatalok nevelése te­rén elkövetett hibák, melyről ugyan már vitatkoztam a szerkesztőség egyes tagjaival, de úgy látszik, nem elég kö­vetkezetesen. Az Új Hang április vagy május óta nem tartott szerkesztőbizottsági gyűlést. Motyogtam ugyan néha annak érdekében, hogy legyen, de e téren sem tettem semmi határozott lépést. A kispolgári irányzatok ellen egyáltalán nem léptem fel, sőt egyeseket közülük magam is támogattam. Hibásnak érzem magam még abban, hogy én is erősítettem az Uj Flang körül kialakuló klikkszellemet k­épzeletei­t az összes hi­bák ellenére a fiatal írók ma­gukénak érzik, vagy szeret­nék magukénak érezni az Új Hangot. A lezajlott viták és különösen Révai elvtárs tanul­mánya és zárszava után mindnyájunknak kötelessége alaposan és mélyen végig­gondolni azokat az elhajláso­kat, hibákat, amelyeket elkö­vettünk. Ez semmikép sem könnyű feladat. Mégis bízunk abban, hogy mindnyájan, így ■az Uj Hang is megbirkózik vele. Különös várakozással és bizalommal fordulok én, de azt hiszem, a többi fiatal író is Benjámin elvtárs felé: az ő közvetlen és fokozott segítsé­ge egyik előfeltétele annak, hogy a fiatal írók megszeres­sék, magukénak érezzék a megváltozott Új Hangot, to­vábbfejlődésünknek ezt a fon­tos eszközét. Eörsi István * A cikk több megállapításával a szerkesztőség nem ért egyet. A vita lezárásakor ezekre a kér­­e­ésekre visszatérünk

Next