Szabad Ifjuság, 1952. október-december (3. évfolyam, 230-306. szám)
1952-11-13 / 266. szám
1952 november 13. Dészül a diplomama , ha Somogyi Árpád, a Képzőművészeti Főiskola V. éves növendéke diplomamunkájaként Móricz Zsigmond alakját mintázza. A figura majdnem két méter magas lesz. Somogyi Árpád alaposan felkészült a nagy munkára: mielőtt hozzákezdett a munkához, számos Móricz Zsigmondkönyvet olvasott, hogy minél jobban megismerje s így élethűen, kifejezően tudja ábrázolni a nagy írót. Somogyi Árpád, a fiatal képzőművészek egyik legtehetségesebbje; eddigi munkásságáért április 4-én már Munkácsy-díjjal tüntették ki. Makkot gyűjtöttek a somogyszobi úttörő pajtások Izgalmas volt a somogyszobi úttörő pajtások idei első csapatgyűlése. A tavalyi hetedikesek három napot töltöttek el a Balatonnál, megismerték Keszthelyt, Badacsonyt, Ítévízt. Olyan nagy élmény volt ez az út, hogy elhatározták: jövő nyárra új tanulmányútra megy az osztály, megismerik a fővárost — Budapestre utaznak. A balatoni utazást saját pénzükből fedezték — a vasgyűjtésből, előadásokból teremtették elő a rávalót. Az izgalmat a csapatgyűlésen az okozta, hogy sehogy sem tudták eldönteni, az idén miből gyűjtik össze azt a sok pénzt. Mert Pest nem 20 kilométerre van, mint Keszthely, hanem 260 kilométernél is messzebb! Barakonyi Judit a rendszeres osztálynapokat, műsoros estéket javasolta. — Az nem jó — ellenezte Angyal Gyula csapatelnök —, ez csak a tanulást akadályozná ...’ami olyat kellene csinálnunk, amellyel egyben azt is megköszönhetné államunknak a csapat, hogy idén bevezették a villanyt a falunkba, hogy a herceg cselédjeinek gyermekei volt ispánlakásokban tanulhatnak. — Makk! Akkor írtakkot kell gyűjteni! —kiáltott közbe Gergely Mari, akinek az édesapja is a herceg Hohenlohe cselédje volt, mint itt majdnem mindenki a faluban, s most az Úttörő tsz tagja. — Olvastam a juhépusztaiak felhívását. Gyűjteni kell a makkot, jó takarmány az a disznónak, egy kiló makk egy kiló kukorica értékével ér fel... Koczka Feri még megtoldotta: — A tervet is segíthetjük így! Az erdész mesélte nekem, hogy az összegyűjtött makkot az Alföld fásítására is felhasználják. Elhatározták, hogy makkot gyűjtenek. Szigorúan betartották a pajtások, hogy csak szombat délben, máskor meg csak tanulás után mennek ki az erdőbe. A csapatzászlót vitték elől — mindig az vitte, aki az előző gyűjtésnél az első volt — s énekeltek, hogy az énekszó még messze utánuk is hallatszott. „Mennek a pajtások makkot szedni” — mondták a házakban. Október első heteiben elérték a 70 métermázsát. S mennyi ez pénzben? Kilóját 50 fillérért veszik be. Tehát már ez is 3500 forint! S mit jelent ez a 70 méter mázsa népgazdaságunknak? Legalább 12 jó hízott kocát télire! őszi eső áztatja most a volt hercegi erdőket. A favágók, erdészek léptei alatt süpped a rozsdálló avar. Betakarózott már télire az erdő. A pajtások a makkgyűjtés után hozzáláttak az első műsoros előadás betanulásához. Múlt vasárnap tartották meg az ünnepélyt. Kerecsi Sarolta pajtás, a tanácselnök leányának szavalata nyitotta meg az estet. Csokonai-verset mondott — Hát, Múzsáknak szentelt kies tartomány! Ily számkivetve volt nálad minden tudomány? Hát csak sertész nevelt-e itt a makk s kárászt? Hát csak kanásznak termett a somogysági paraszt? Istenem! Senki sem vette észbe, Hogy e részbe árva még Somogy! A vers után hosszú percig néma csend ülte meg a termet, csak aztán robbant ki a taps. Tapsoltak a szülők, a herceg volt cselédei. A terv valósággá érett. Nyáron ismét utazik a nyolcadik osztály, ismerni a hazát. De nemcsak ismerni — a haza építésére is készülnek a nyolcadikosok. Gergely Mária tanítóképzőbe megy majd. Angyal Gyula Szegedre, a közlekedési technikumba, Angyal Pista vasipari tanulónak, Lakatos Csaba meg gimnáziumba. Valóra váltak itt is, a kis somogymegyei faluban Csokonai versének befejező sorai: . .. De tán jó oly idő, Melyben nekünk a vidékünk Új Helikon lesz! Kő. Harcban a Központi Vezetőség vörös vándorzászlójáért! A DISZ Központi Vezetősége vörös vándorzászlójáért indított versenyben máris számos alapszervezet ért el jó eredményt. Időben felfigyeltek a hibákra, ezeket kijavították s biztosították a további eredményes oktatási munkát. Az egerszalóki DISZ-szervezet politikai körén az első foglakozáson mindössze tizenöt fiatal jelent meg. A kör vezetője és a megjelent hallgatók elhatározták, hogy felkeresik a hiányzókat, s beszélnek velük. Munkájuk eredménye az lett, hogy a színvonalas foglalkozásokon mind a huszonnégy oktatásra, kijelölt fiatal rendszeresen megjelenik. K A Davarárugyár DSSZ-tagjainak 42 százalékát vonták be politikai oktatásra. Két poltfiai kör működik. A halgatók rendszeresen, jól fekészülve jelennek meg a foglalkozásokon. Ez annak eredménye, hogy Kovács Géza és Káldori Zsuzsanna propagandisták alaposan felkészülek az előadásokra, s közben segítik a hallgatókat a jegyzetkészítésnél, a nehezebb kérdések megértéséhez segítséget nyújtanak★ A pásztói területi szervezetnél húsz hallgatót vontak be az első foglalkozásra, de már két esetben is előfordult, hogy 24—25 fiatal jelent meg. Ezt úgy érték el, hogy tanulóköröket hoztak létre, ahol hétközben kisebb csoportokban megvitatják az előadás és a kötelező irodalom anyagát, így a politikai körök foglalkozásai nívósak, a fiatalok jól felkészülve jelennek meg. Megtartották a Petőfi-híd teherpróbáját Szerdán tartották meg a Petőfi-híd teherpróbáját. Két 45 tonnás HÉV-villamosmozdony szénnel alaposan megrakott vasúti kocsikat vontatott fel a hídra, az úttest két oldalára pedig autóbuszok és öntözőkocsik gördültek fel. 30—32 vasúti kocsi és vagy 20 autóbusz és öntözőkocsi súlya nehezedett a hídra. Minden hídnyílás teherbírását külön-külön próbálták ki. A járműveket úgy helyezték el, hogy a híd egy-egy folyóméterére egyenletesen 9 tonna súly jusson. A két szélső hídnyílásnál 12—15 cm-es, a középsőnél pedig 15—20 cm-es hajlást mértek, ami jelezte, hogy a Petőfihíd teherbíróképessége az előírásnak megfelel. A szerdai hídpróbánál alkalmazták hazánkban először azt az elektromos műszert, amelynek , segítségével közlekedés közben is ellenőrizni lehet a híd teherbírását. Eddig a teherpróbát csak úgy végezhették, hogy álló járművekkel terhelték meg a hidat. Az irodalmi vita arra kötelez, hogy alaposan végiggondoljuk és kijavítsuk az elkövetett hibákat Nagyon időszerű és nagyon fontos az a vita, amelyet a Szabad Ifjúság az Új Hang hibái fölött indított. Ezekről a hibákról már sokan és sokfelé beszéltek; végül Révai elvtárs volt az, aki a Feleletről írott tanulmányában és különösen a Kultúrpolitikai Munkaközösség irodalmi vitáján elmondott zárszavában nagy vonásokban, de tudományos pontossággal kimutatta lényegüket. Ennek a vitának az a feladata, hogy részleteiben is megvilágítsa az Új Hang fogyatékosságait, különösen a fiatal írók és olvasók nevelése terén elkövetett bűnöket, és konkrétan, részleteiben is elősegítse azt, hogy a lap hibáit kijavíthassa. Elöljáróban azonban egész röviden foglalkozni szeretnék a Szabad Ifjúságban megjelent két cikkel. I. J. vitaindító tanulmányának számos helyes megállapítása van, egészében azonban inkább csak ismételgeti a Révai elvtárs által mondottakat. Igaz például az is, amit az én kritikámmal kapcsolatban említ. (Három fiatal költő.) Ennek a kritikának különösen Kövesi Endréről szóló része valóban esztétizáló, idealista volt. Itt teljesen elvontan tárgyaltam Kövesi különböző jó és rossz tulajdonságait, (ötletesség, formakeresés stb.) Meg sem néztem például azt, hogy mit fejez ki életünkből verseivel; pártosságról említést sem teszek. Igaz volt a Tiszaváry Ervin versét érintő kritika is. De példáinak egy része nem állta meg a helyét és az elemzés hiányát sokszor fölöslegesen, bántóan gúnyos és goromba hanggal próbálta feledtetni. Miért baj az, amit Kiss Károllyal kapcsolatban felhoz, hogy „20 éves fiatal költők faultjukról, gyermekkorukról írnak visszaemlékező, elbeszélő költeményeket”? Ha azt kifogásolta volna I. J., hogy miért nem ír Kiss a jelenről hasonló szépségű költeményeket — igaza lett volna. De nem ezt kifogásolta. Vagy mire jó az a gúnyos, lekezelő hang, amellyel egyik legtehetségesebb írónkat, Sarkadi Imrét elintézi? Az Új Hangról megjelent másik cikket Grauman István írta. Ember Mária élesen kritikus riportját így értékeli: „Az egész ábrázoltröpgyűlés’ nem más, mint kártyások fecsegése, minden öntudat nélküli fiatalok panaszáradata.” Grauman elvtárs félrertette a riport mondanivalóját: így járnak azok a szervezetek, melyekkel a párt nem foglalkozik, vagy roszszul foglalkozik. Nem beszélve arról, hogy egyrészt ezek a fiatalok nem züllöttek és panaszaik mögött mindig érezhető egy egészséges DISZ- szervezetre, jó munkára való vágyakozás; másrészt az ilyen rossz szervezetek, elmaradott fiatalok talán mégsem olyan elszigetelt jelenség, mint ezt Grauman elvtárs állítja. És mégis: egészében Grauman elvtársnak igaza van: az Új Hang valóban „hamis képet adott a fiatalokról, a DISZ-ről!” De nem azáltal, hogy ezt a bírálatot leközölte, hanem mert másról nem írt, vagy alig írt. Nem láttak napvilágot az Új Hang hasábjain olyan versek, novellák, riportok, melyek fiatalságunk életének új, döntő, előremutató oldalaival foglalkoznak, teljes egészében elmaradt az új típusú magyar kommunista fiatal ábrázolása. De erről az írók is tehetnek. Rátérek most már az Új Hang fő hibáira. Először is: a sematizmus ellen harcolva különböző kispolgári irányzatok gyülekezőhelyévé vált. Ez azért történhetett meg, mert a folyóirat a sematizmus ellen nem a művek eszmei-politikai hibáinak kielemzésével harcolt, hanem csaknem kizárólag formai oldalról. Természetesen nemcsak a kritikai rovatban látszik meg ez az elhajlás. Nyomon követhető ez Reményi Béla különböző költeményeiben, Hegedűs Zoltán szeremes versében, Tiszavárynak I. J. által helyesen kritizált versében, vagy Perlaky Gizella szonettjeiben, amelyek mintha Benjámin elvtársnak a rutinos dilettantizmusról szóló megállapításaihoz készültek volna gyakorlati ábráknak; a novellák közül például Molnár Zoltánnak a novellapályázaton második díjat nyert „Eső” című elbeszélésében. Ugyanakkor azt sem lehet állítani, mintha az Új Hangban nem lennének megtalálhatók a „régi típusú” sematikus írások. Csohány Gabriella „Májusi készülődés”, Viziiezey István két verse csak kiragadott példák a sok közül. Szeretnék valamivel részletesebben beszélni az Uj Hang másik fő hibájáról, arról, hogy rosszul foglalkozik a fiatal írókkal, ahelyett, hogy maga köré gyűjtené, elijeszti őket. A vidéki, igen tehetséges fiatalok például többen és több ízben panaszkodtak már nekem arról, hogy az Új Hang nem válaszol, vagy csak nagyon megkésve válaszol írásaikra. Ekkor is olyan „tömören”, olyan nagy általánosságokban, hogy semmi hasznát nem vehetik. Nem lehet megmagyarázni azt, hogy olyan tehetséges fiatal vidéki költők, mint például Boda István, vagy Pál József egyszer sem szerepeltek a fiatalok folyóiratában. De nem jártak jobban a pestiek sem. Nem egy fiatalról tudok, akit az Uj Hang szerkesztőivel való beszélgetés arról „győzött meg”, hogy nem érdemes a nyilvánosság számára írni. Ezek között komolyan tehetségesek is vannak. Az Új Hang elriasztó hatására világít rá az a tény, hogy a fiatal írók nagy része fél a szerkesztőktől, enyhén szólva nem szereti őket, mert a szerkesztők részéről nem szeretetet érez, hanem közömbösséget, leereszkedő vállonveregetést. (Itt nem Benjámin elvtársról van szó.) Az Új Hang rosszul foglalkozik a fiatal írókkal akkor is, amikor fél az új hangoktól. Visszaretten a kísérletezésektől, az új utak keresésétől; inkább közöl nem is mindig fiatal költőktől rossz, vagy közepes, de politúrozott verseket, mint fiatalok esetleg botladozó, suta, de eredeti, újat ígérő írásait. Jól árulkodik erről Vajda Miklósnak a Szívünk szerinti törvény című vers-antológiáról írott rossz, felületes kritikája, épp azt a fiatal költőt marasztalja el, akinek talán a legtöbb mondanivalója volt a kötet olvasói számára: Takács Imrét. És miért? Mert vannak roszszul megválogatott szavai és még nem mindenütt elég gördülékenyek a versei. És Takács pártossága, gondolat- és érzésgazdagsága, új egyéni, költői látásmódja? Vajda, de nem egyszer az új Hang is engedékenyebb az elvek, mint a hasonlatok terén. Az Új Hang nagyon keveset tett új, fiatal tehetségek fölkarolásáért. Nyolc hónap alatt egyetlenegyet fedezett fel, Papp Lászlót, tőle is csak egy ízben közölt verseket. Helytelenvolt, hogy a novella- és verspályázat zártkörű volt: csak a Fiatal írók Munkaközösségének tagjai vehettek részt benne, így új tehetségeket felfedezni, jó versenyt csinálni nem lehet Mindezekből kifolyólag: az Új Hang rosszul nevelte egész irodalomszerető ifjúságunkat. Azáltal, hogy az ifjúság életéről aránytalan, meghamisított képet nyújtott, hogy nem foglalkozott eleget vele, nem segített a fiatalok új, felmerülő problémáinak megoldásában; hogy kispolgári irányzatokkal szolgált szocialista realizmus helyett; és végül, hogy mindezt nem egyszer tudálékos, nem magyar, keverék nyelven csinálta. Ez utóbbi külön nagy hiba volt hiszen egyik fő feladata az Új Hangnak: érdeklődést ébreszteni a fiatalok legszélesebb rétegeiben az irodalom iránt. Ami a saját szerepemet, felelősségemet illeti: én az Új Hang szerkesztőbizottságának tagja voltam. Két főhibát követtem el. Először: az én nézeteimre, irodalomról vallott felfogásomra is jellemzőek voltak azok a hibák, amelyeket az Új Hanggal kapcsolatban említettem, például a kispolgári esztétizálás. Hogy csak néhány jellemző jegyét soroljam föl ennek: a forma túlbecsülése a tartalom rovására; a tehetség túlbecsülése függetlenül attól, hogy az illető mit produkált; az őszinteség túlbecsülése függetlenül attól, hogy mi az őszinteség tartalma. Erről itt egyrészt azért nem beszélek részletesen, mert az nem férne be ennek a cikknek a kereteibe, másrészt, mert még távolról sem tisztáztam magamban mindent kielégítően. Ezek a nézetek egyébként véleményem szerint a lapban megjelent verseimben gyakorlatilag nem nyilatkoztak meg, csak említett kritikám egyes részleteiben. Másik főhibám: nem léptem fel kellő határozottsággal azok ellen a hibák ellen sem, amelyeket már korábban megláttam. Ilyenek voltak a fiatalok nevelése terén elkövetett hibák, melyről ugyan már vitatkoztam a szerkesztőség egyes tagjaival, de úgy látszik, nem elég következetesen. Az Új Hang április vagy május óta nem tartott szerkesztőbizottsági gyűlést. Motyogtam ugyan néha annak érdekében, hogy legyen, de e téren sem tettem semmi határozott lépést. A kispolgári irányzatok ellen egyáltalán nem léptem fel, sőt egyeseket közülük magam is támogattam. Hibásnak érzem magam még abban, hogy én is erősítettem az Uj Flang körül kialakuló klikkszellemet képzeleteit az összes hibák ellenére a fiatal írók magukénak érzik, vagy szeretnék magukénak érezni az Új Hangot. A lezajlott viták és különösen Révai elvtárs tanulmánya és zárszava után mindnyájunknak kötelessége alaposan és mélyen végiggondolni azokat az elhajlásokat, hibákat, amelyeket elkövettünk. Ez semmikép sem könnyű feladat. Mégis bízunk abban, hogy mindnyájan, így ■az Uj Hang is megbirkózik vele. Különös várakozással és bizalommal fordulok én, de azt hiszem, a többi fiatal író is Benjámin elvtárs felé: az ő közvetlen és fokozott segítsége egyik előfeltétele annak, hogy a fiatal írók megszeressék, magukénak érezzék a megváltozott Új Hangot, továbbfejlődésünknek ezt a fontos eszközét. Eörsi István * A cikk több megállapításával a szerkesztőség nem ért egyet. A vita lezárásakor ezekre a kéreésekre visszatérünk