Szabad Ifjuság, 1953. január-március (4. évfolyam, 1-76. szám)

1953-01-15 / 12. szám

2 A Kossuth Emlékkönyvről K­­ossuth Lajos a magyar történelem egyik legki­­m­agaslóbb alakja, aki halha­tatlan érdemeivel és tanulsá­gos hibáival sok évtizeddel halála után is elevenen él né­pünk szívében, tanít és lelke­sít, példát mutat és figyel­meztet Öröksége azonban csak akkor válik igazi értékké számunkra, ha mély és alapos tanulmányozással tesszük sa­játunkká, ha nem csak általá­nosságok alapján tiszteljük és szeretjük, hanem a részletek ismeretében meg tudjuk hatá­rozni azt is: miben áll mai viszonyaink között példájá­nak követése? Ebben nyújt segítséget a közelmúltban megjelent Kos­suth Emlékkönyv, amelyet Kossuth születésének 150. év­fordulója alkalmából adott ki a Magyar Történelmi Társu­lat. A szép kiállítású, két­kötetes emlékkönyv 12 törté­netíró tanulmányát tartalmaz­za. E tanulmányok első ízben foglalják össze új történet­­tudományunk eddigi Kossuth­­kutatásainak eredményeit, emellett világos szerkezetük­kel, olvasmányos stílusukkal a legszélesebb olvasóközön­ség számára adnak segítséget Kossuth mélyebb megértésé­hez. A könyv első lapjain Révai József elvtársnak a budapesti Kossuth-emlékmű leleplezése alkalmából mondott beszédé­ből vett részlet adja meg az egész kiadvány alapgondola­tát. .. hazafi volt, a társa­dalmi haladásért küzdött és ez jogosít fel bennünket, kom­munistákat, a munkásosztály, a dolgozó nép képviselőit arra, hogy haladó eszméi örö­köseinek, műve folytatójának tekintsük magunkat. Nekünk, csak nekünk van erre jogunk, senki másnak!” "P­évai elvtárs szavait iga­­zo­lja a többi között az­­a tény, hogy senki más nem volt képes műve folytatására,­­de még megértésére sem. A reakciós történetírás ezen­felül tudatosan hiányos és hamis képet festett róla, ne­hogy a kossuthi eszmék is­­­mét felszítsák a forradalmi és­­függetlenségi harc tüzét, így marxista-leninista történet­­tudományunknak nem egy kérdéscsoportban teljesen já­ratlan utakat kell kitaposnia. Különösen vonatkozik ez­­Andics Erzsébet kiemelkedő jelentőségű munkájára („Kos­­­suth harca az árulók és meg­alkuvók ellen a reformkorban­­és a forradalom idején”), melyben először mutatja ki be tényanyag alapján az ural­kodó osztályok ellenforradal­mi és hazaáruló szerepét­­1848—1849-ben. A tanulmány végigkíséri Kossuth reakció­­ellenes küzdelmét, politikai pályafutása kezdetétől a for­radalom és szabadságharc összeomlásáig. Jellemző, hogy a fiatal Kossuth már egyik első beszédében élesen kikelt a „rossz hazafiak”, az ariszto­kraták ellen. Andics Erzsébet megrajzolja Kossuth politikai fejlődésének útját, mely a főnemességgel szemben ér­zett bizalmatlanság kinyilvá­nításától minden árulás és megalkuvás elleni könyörte­len harcig vezetett el. A szabadságharc idején az ország élén álló Kossuth kérlelhetetlen szigorral csap le minden árulóra és kár­tevőre. 1849 januárjában, mikor Windischgrätz osztrák serege elfoglalta Pestet is, s amikor a birtokos közép­nemesség már a megalkuvás útjára tért, Kossuth így üzent hadat a gyáváknak, behódo­­­llást hirdetőknek: „Ki a nép­­­nek azt hirdeti, hogy a ma­gyarnak ügye már annyira veszve van, mikép nem ma­radna egyéb hátra, mint magát jószántából megadni, az hazaáruló, gálád bújto­­gató, kit a hitvány ellenség bérelt fel, hogy a népet, melynek hatalma legyőzhetet­len, a felkeléstől elrettentse, magábani hitét megingassa.O­sztálykorlátait azonban nem tudta Kossuth sem túllépni, nem volt benne elég elszántság ahhoz, hogy amikor a belső reakció az úgynevezett­­ „békepártba” tömörült, a kellő eréllyel vegye fel a harcot ellenük. Végzetes hibája volt Kossuth ekkori politikájának, hogy ragasz­kodott az elpártolt vagyonos középnemesség vezető szerepé­nek gondolatához és nem szé­lesítette tovább szövetségét a népi tömegekkel. Erre világít rá más oldal­ról Spira György „Kossuth Lajos forradalmi szövetsége a radikális baloldallal és a népi tömegekkel” című tanulmányá­nak bevezető része is, amikor megállapítja: „Kossuth Lajos, a l­iberális ellenzék vezetője 1848-ban azért lehet nemesi reformpolitikusból a forrada­lom vezérévé, mert... ha a haza érdeke úgy kívánja, mer és tud szövetkezni a forrada­lom motorjával, a radikális értelmiséggel, mer és tud tá­maszkodni a forradalom töme­geire, a parasztokra és a vá­rosi dolgozóikra.” Spira György munkája azt a folya­matot követi végig, melynek során Kossuth mindinkább balra tolódi­k s egyre erő­sebbé válik szövetsége a vá­rosi és falusi tömegekkel, bár a legválsá­gosabb napokban nem volt képes a forradalom, a haza megmentésére felhasz­nálni e szövetség legyőzhetet­len erejét. Kossuth változatos pálya­futásának egyik fontos szaka­sza volt 1848-as pénzügy­minisztersége. Ennek történe­tét Sinkovics István dolgozta fel az Emlékkönyvben „Kossuth, az önálló pénzügyek megteremtője” címmel. A ta­nulmány kimutatja, hogy eb­ben a látszólag pusztán adminisztrációs jellegű mun­kakörben — mellyel azért bíz­ták meg, hogy „félretegyék” és „lejárassák” — független­ségi mozgalmunk egyik döntő politikai kérdését oldotta meg. A nehéz körülmények között Kossuth pénzgazdálkodásának jellemző vonása az állandó, gondos takarékosság. Tárgyánál fogva külön ki kell emelni végül a szabad­ságharc katonai történetéről írott két tanulmányt: Ember Győző „Kossuth a Honvédelmi Bizottmány élén” és Balázs József—Boros József—Nagy Kálmán „Kossuth, a forradal­mi honvédelem szervezője” című tanulmányát. Az előbbi arra a kérdésre ad választ, hogyan szervezte meg Kossuth a megtámadott haza védel­mét, az utóbbi pedig azt mu­tatja be, hogyan teremtette meg Kossuth a győzelem elő­feltételeit. A tanulmányokból kitűnik, milyen jövőbemutató elvek vezették a hadszervező Kossuthot, a nép és a had­sereg egységének megvalósí­tására irányuló törekvésétől kezdve, kiterjedt partizán­­háború szervezésén­ át a tá­madó, forradalmi stratégia alkalmazásáig. Kossuth eddig nem eléggé méltatott érdeme az is, hogy az iparilag alig fejlett országban önálló hadi­ipart teremtett. Csáry Domokos, I. Tóth Zoltán, Révész Imre, Szekfü Gyula, Vayer Lajos írták a kötetben szereplő többi tanulmányt, amelyek mind más-más oldalról világítják meg Kossuth alakját. Egészé­ben az Emlékkönyv méltó emléket állít hazánk nagy fiának, Kossuth Lajosnak. Ko­ srinszky László Az Operaház DISZ tapjainak levele a Moszkvai Nagy Színház Komszomol-szervezetéhez Kedves Elvtársak! Bizonyára meglep benneteket, hogy Magyarországról kaptok levelet, de az a szeretet, amely­­lyel a Szovjetunió viseltetik né­pünk iránt és az a bizalom, amellyel országunk sok más vo­natkozásban Moszkva felé for­dul, bennünket, a Magyar Állami Operaház DISZ-tagjait arra ösz­tönöz, hogy tanácsot, segítséget kérjünk Tőletek művészi és szer­vezeti kérdéseink megoldásához. Amikor két évvel ezelőtt Moszkvában jártam, olyan sze­retettel feleltetek akkori szerve­zeti kérdéseinkre s ez any­­nyira lelkesítette rajtam keresz­tül egész szervezetünket, hogy problémáinkat meg is tudtuk ol­dani, tanácsaitokat meg is tud­tuk valósítani minden területen (elsősorban a szervezeti munka decentralizálása, alapszervezetek megteremtése terén). De azóta más és más, egyre újabb problémák megoldása is vár ránk, ezért újra hozzátok fordulunk tanácsért, segítségért. Legfőképpen azt szeretnénk tud­ni, hogy a művészi munka terén hogyan tudja segíteni a Kom­­szom­ol-szervezet a színházat, ha az egy külföldi operát tűz mű­sorra, amelyet a szereplők csak kottáról ismernek. Mi ugyanis most készülünk Meftusz „Ifjú Gárda” című operájának bemu­tatására és nagy nehézségeink vannak. A mi tervünk az, hogy védnökséget vállalunk az opera bemutatása felett és ezért igyek­szünk minél jobban megismer­tetni fiataljainkkal az „Ifjú Gárda” című regényt és a fil­met. Ez azonban még nem elég. Ezért azt kérjük Tőletek, hogy azok, akik közületek részt vettek ebben az operában, írják meg nekünk felfogásukat arról a sze­repről, amelyet alakítottak — szólisták és kórustagok egy­aránt. Forró szeretettel üdvözlünk mindnyájatokat és ígérjük, hogy segítségetekkel sikerre visszük az első Magyarországon játszott szovjet operát, az Ifjú Gárdát. Az Operaház DISZ-tagjainak nevében: Mátyás Mária, szervezőtitkár. Szakamiság A JÉG MŰVÉSZE Mos­t zajlanak a műjégpályán az idei műkorcsolyázó bajnoksá­gok. Képünkön Peterd­i Márta, ki­tűnő műkorcsolyázó —■ O------------------------­„Ég veled, északi gyorskorcsolyázó hegemónia Norvég lapok a Szovjetunió—Svédország gyorskorcsolyázó versenyről A Szovjetunió — Svédország nemzetközi­­gyorskorcsolyázó­­verseny eredményének hatalmas visszhangja támadt norvég sportkörökben. A norvég lapok­­nagy cikkeket közöltek a­ ver­seny lefolyásáról. Beszámolóik­nak a következő címeket adták: Morgen­bladet: „A Szovjetunió teljes fölényét mutatta a viadal”, Frideten: „A szovjet gyorskor­csolyázók felülmúlhatatlanoknak bizonyultak”, Ar bei derb­ladet: „Ég veled, északi gyorskorcso­lyázó hegemónia”. Ebben a cikkben Sverre Far­­sta­d, a volt kiváló norvég gyors­korcsolyázó a következőiket írta: „A Szovjetunió — Svédország nemzeetközi gyorskorcsolyázó via­­dal eredményei a szovjet ver­senyzőik hatalmas fejlődését bi­zonyították az 1946. évi Szov­jetunió—Norvégia találkozó s az 1948. évi finnországi világ­bajnokság óta. Akkor a norvég gyorskorcsolyázók még jobbak volta­k a szovjet versenyzőknél, ma azonban már más a helyzet. A svédek nemrégiben, legyőzték a legjobb norvég versenyzőket, most pedig Moszkvában egy klasszissal gyengébbeknek bizo­nyultak Ebből nem nehéz kö­vetkezten­ a mai erőviszo­nyokra.” n 1933 január 15. Ma lesz a magyar és csehszlovák műkorcsolyázók első bemutatója Moszkvában A már két hete Moszkvában tartózkodó magyar és csehszlo­vák műkorcsolyázóknak a szov­jet versenyzőkkel való közös ed­zése befejeződött. A magyar és csehszlovák sportolók­­ első be­mutatójukat január 15-én tartják a moszkvai Dinamo-stadionban. --------------­ A Mátrában rendezik a Budapest-síbajnokságot Január 16-án, 17-én és 18-án kerül sor a Mátrában Budapest 1953. évi sí­bajn­oks­ága­inak küz­delmeire. A három napig tartó versenyekre 550 versenyző adta le nevezését. Jó és magas színvonalú küz­delmeket ígér legjobb síelőink idei első nagy versenye, amelyen indulnak a Zakopanéi edző­­táborozáson résztvett válogatott versenyzők is. A legtöbb egye­­sület versenyzői már a verseny színhelyén készülnek a bajnoki találkozóra. Pénteken a futó­­bajnokság zajlik is. Merényi és Földvári-Boér Mária győztek a gyorskorcsolyázó bajnokságban Szerdán reggel nagyszerű jé­gen, kitűnő versenyidőben folytatódtak az idei gyorskor­csolyázó bajnokság küzdelmei. Valamennyi számban nagy harc után dőlt el az elsőség és a helyezések kérdése a­ második napi férfi és női versenyen. A legjobban Földvári-Boér Mária szerepelt, a­ki 1000 méteren el­ért 1:57.4 perces idejével és 5000 méteres 10:41.2 perces eredményével, valamint 239.753 pontos összteljesítményével új országos csúcsot állított fel. Merényi az összetett verseny­ben ért el új csúcsot. Magyarország 1953. évi I. osztályú férfi egyéni összetett gyorskorcsolyázó bajnoka: Me­rényi József 201.065 ponttal, új országos csúcs. (Régi: 201.343 pont.) 2. Lőrincz 204.942 pont, 3. Kónya 207.588 pont. Magyarország 1953. évi 1. oszt. női egyéni összetett gyors­­korcsolyázó bajnoka: Földvári- Boér Mária 239.753 pont. Új országos csúcs. (Régi: Föld­vári 272.047 pont.) 2. Róka 252.620 pont, 3. Gergelyné 255.927 pont. n­oooooooooaEgy hét a Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium IV. osztályában 1 000000000001. Kedd, 1953 január 13. Nyolctól kilencig történelemóra. Ba­rátságos a IV. B. osztály terme; kedves ez a sok nagy lány — némelyik már karikagyűrűt is hord. A történelem tanáráé, Vékás Jánosé az első óra. A múltkori dolgozatok ki­osztásával kezdi. Illetve, mielőtt szét­osztaná azokat, előbb még ismerteti a leggyakoribb hibákat, tévedéseket. Tenyerét a dolgozatokon tartja — hiszen ha előbb osztaná ki s csak azután következne az értékelés, senki sem figyelne, senki nem tudná megáll­ni, hogy ne nézze meg saját dolgozata osztályzatát. — A dolgozatok általános hibája — mondja a tanár —, hogy sok a hibás évszám, a téves adat. Pedig felszínes az a tudás, amely nem támaszkodik adatokra, évszámokra. A lányok fegyelmezetten ülnek helyü­kön . Pedig néhányan bizonyosan szeretnének mentegetőzni, mint az ilyenkor szokás, a szünetre hivatkozni, vagy arra, hogy valamelyik más tárgy­ból sok volt a lecke. De nem szól senki. Összesen két jeles dolgozat van: Káldor Éváé, az osztálytitkáré és Pécs­­vári Gabrielláé. És még egy dolgozat, amelyről azt mondta a tanár elvtárs, hogy „majdnem ötös”: Nagy Gizié. Nagy Gizi ifjúgárdista és szorgal­mas, becsületes diák. Utóbb hosszú ideig hiányzott, beteg volt — s lám, már pótolta! Az osztály érdeklődve, szeretettel néz rá. De a tanár elvtársnak még egy aggálya van — ki is mondja: Honnan tud ennyi adatot Nagy Gizi? Harminc­öt-negyven évszámot sorolt fel!” — Hiányoztam, amikor erről tanult ”°°onnooo°000°°0°°onoo°ncoooo<:<*’°00°°°°^^----------yyyyiooax»XJOOOOOOCXOOOOOOOOOOOOOOOOO az osztály — magyarázza Gizi, de nem azért, hogy kimentse magát —, hát megtanultam a könyv minden adatát. Ha tetszik, most is el tudom sorolni. A tanár mosolyog és Gizire gyors egymásutánban záporoznak a kérdések. S­e felel, logikusan, világosan, csak ennyit mond néha egy-egy kérdés után: „Egy perc gondolkodási időt kérek”. A tanár elvtárs meg sem mondja, hogy „jeles”, csak odalép az asztalhoz, ír a noteszébe és így szól: „Nagyon szép”. Az osztály ragyog, kint gyö­nyörű téli nap fénylik,­­de most senki sem vágyik el innen a korcsolyapá­lyára, moziba­n olyan jó érzés itt ülni az osztályban. A következő órát Szalontai Károlyné, a magyar irodalom tanára tartja. Első­nek ő is a dolgozatokat adja ki — a félévi bizonyítványosztás közeledtét jelzi a sok dolgozat. Tizenegy ötös magyar dolgozat egy 36-os létszámú osztályban — szép eredmény! Egyes nincs, kettes is csak egy van és Fehér Ibolya dolgozata is hármasra sikerült. Lehet, hogy ma különösen jó napja van az osztály­nak? Az óra második felében érettségi tételekből felelnek a lányok. A tétel: a Nyugat-nemzedék írói. A tanár elv­társnő Fehér Ibit szólítja — miről beszélne, ha ezt a kérdést kapná az­­ érettségin? — Felkérem Fehér Ibolyát, kezdje meg érettségi feleletét — mondja tré­fásan a tanár. Ibi feláll, kezébe veszi a vázlatát. Valahogy más ez a lány, mint a többi — az öltözködése teszi mássá. Fekete szűkszoknya, sárga „kulikabát” van rajta, igaz, az arcán nincs rúzs, a körmén nincs lakk, mégis kifestettnek, lakkozottnak hat. — Nem jó­ ez a vázlat — mondja és le akar ülni. Az osztály biztatja: „Jó az, olvasd csak!” Pedig van hibája a vázlatnak, a­z,­ hogy túl részletes. A tanár elv­­társnő is segíteni akar. Megengedi, hogy Ibi magával vigye a részletes vázlatot az első padba, hogy aszerint dolgozhasson a felelősén, s gondolko­dási időt is kap — mint az érettségin. Ibi ott ül hát az első padban — bizonyosan gondolkozik, rágja a ceru­zát, azután kósza betűkkel felír né­hány szót a papírra, nehogy megfeled­kezzék róla felelés közben. De nem. Ibi nem gondolkozik, nem ír, nem rágja a ceruzát. Ibi olvas. Gépelt, ki­dolgozott tételt olvas. Nem vázlatot, tételt. Benne van abban Tóth Árpád­nak nemcsak a születési éve, hanem néhány verse is. Ugyanígy Babitsnak, Juhász Gyulának. A tanár megdöbbenve nézi. Ilyesmi már régen nem fordult elő a IV. B-ben. Súgni sem szokás itt, nemhogy puskázni. Büszke is rá az egész iskola. Hirtelen maga sem tud mást kér­dezni: „Kié ez a tétel?” — olyan szép, rendes, nem lehet az Ibié. Feláll az osztálytitkár. Káldor Éva, ő a Fehér Ibi padszomszédja. Hangja reszket a felháborodástól: — Az enyém. Itt volt a padon, a magyar könyvemmel, füzetemmel együtt. Óra előtt nézegettük Ibivel. Azután visszakértem, de nem adta. Nem gondolhattam, hogy puskázni akar és még hozzá az első padban! Az osztályban csönd van. Ibi hal­kan sír az első padban. Ember Mária (Folytatjuk.)

Next