Szabad Ifjuság, 1953. április-június (4. évfolyam, 77-151. szám)
1953-06-28 / 150. szám
Ahol a fától nem látják az erdőt Iparunk rohamos fejlődése azt követeli, hogy a szénbányák napról napra több szenet adjanak a hazának, hogy teljesítsék a tervet, amely törvény, a szocializmus építésének törvénye. A Dorogi Szénbányászat Tröszt azonban ezt a törvényt rendszeresen áthágja, tervét hónapról hónapra nem teljesíti, az előírt szénmennyiségnek csak mintegy négyötöd részét adja. A tröszt vezetői, de a diszisták is leginkább a geológiai nehézségekre és az emberhiányra panaszkodnak. Nem ismerik fel, hogy a nagyobb termelési eredmény a meglévő létszámmal is elérhető, ha a rendelkezésre álló gépeket megfelelő módon kihasználják. Magyarul: a fától nem látják az erdőt. Parlagon heverő gépek Két évvel ezelőtt még öt F—4-es fejtő-rakodógép dolgozott a Dorogi Tröszt bányáiban. Jelenleg csak egy van. A többit elszállították más trösztökhöz, mert — többi között Garami Ferenc technológiai főelőadó szerint is— „Dorogon nem lehet munkahelyet biztosítani számukra”. A még ott lévő egyetlen F—4*esaz annavölgyi Ebszőny-bányában áll már vagy két hónapja. A technológiai osztály most azon töri a fejét, hogy rövidesen ezen is „túlad”, mert hát „ők nem tehetnek róla, hogy a gép mindenütt jó, csak éppen Dorogon nem”. A minisztérium illetékes osztályának azonban az a véleménye, hogy az F—4-est Dorogon is lehet alkalmazni, mert vannak olyan kisdőlési telepek, ahol az F—4-es kitűnően beválik. Az igazság az, hogy a technológiai osztály húzódozik a gépek parlagon hevertetése miatti felelősségtől, ezért a még meglévő géptől is szabadulni akar. De a gépellenesség más módon is megnyilvánul. A borókási XIV-es aknán már több mint egy hete áll egy Sz. 153-as mintájú szovjet rakodógép, amely húsz hónap alatt csak hat hónapon át volt munkában. De ebből is csupán egy hónap az az idő,amikor arra törekedtek, hogy a világ legjobb rakodógépének teljesítőképességét megközelítően is kihasználják. Abban az egy hónapban naponta 7,1 métert haladtak előre. Ugyanígy hevertetnek az annavölgyi X-es aknán egy Szemán - féle réselőgépet, amellyel egyre-másra kísérleteznek, csak éppen nem termelnek vele. De talána szállítóberendezéseket jobban kihasználják? Szó sincs róla. A trösztnek kilencvenhat darab villamosberendezésű rázócsúszdája van. Ebből huszonhat egyáltalán nem működik. Negyvenhat sűrítettlevegős rázócsúszda közül is jónéhány a hanyag kezelés miatt rendszeresen áll. S itt bizony a diszisták sem mutatnak jó példát. Nemrég a VIII as akna 48-as DISZ-brigádjának munkahelyén a csúszda teknője leesett. Fodor Pál DISZ-vezetőségi tag — csúszdamester — szólt a brigádnak: segítsenek helyretenni a teknőt, akkor pillanatok alatt készen lesz. A fiatalok azonban nem törődtek Fodor elvtárs kérésével, így azután hosszabb időt vett igénybe, amíg a hibát kijavították. Harmincöt kaparószalag közül jelenleg nyolc nem dolgozik, kettő ezekből a tokodattárói külszíni fejtésnél várja a beszerelést, s nincs is rá biztosíték, hogy hamarosan munkába áll. Ugyanez a gép különben azelőtt Annavölgyben „várt” hasonló körülmények között, amíg azután onnan el nem szállították. Vájjon nem gondolkozott még azon Lengyel Ferenc elvtárs, a tröszt igazgatója, hogy ha a gépeket kihasználnák, akkor nem kellene siránkozniuk annyira a „munkaerőhiány” miatt? Hányás karbantartsa, pusztuló berendezések A bányagépesítéssel törődni természetesen elsősorban azt jelenti, hogy meg kell teremteni az előfeltételt a gépek tartós, jó munkájához. Nagy gondot kell tehát fordítani a karbantartásra, a gépi berendezések rendszeres ápolására. Az ilyesmi azonban majdnem teljesen ismeretlen a dorogi tröszt bányáiban. Az aknáknál jóformán javítóműhelyek sincsenek. Ha vannak is, olyanok, sőt még rosszabbak, mint sok évvel ezelőtt, amikor még a bányagépesítés gyermekcipőben járt. Pedig ma már a szállítást 44 százalékban gépesítették. A dolgozók keserűen „hullám” esztergapadoknak nevezik a javítóműhelyek gépeit, amelyeken méret szerint nem is lehet dolgozni. A javítóműhelyek minősíthetetlen állapota igen nehézzé teszi a tervszerű, megelőző karbantartást. A tröszt gépesítési osztálya azonban ahelyett, hogy ott segítene, ahol „szorít a cipő”, tehát harcolna a korszerű gépekért — álmodozva különböző ütemterveket készít, amelyektől még nem javul meg a megelőző karbantartás. Ahelyett, hogy a meglévő lehetőségeket kihasználva földalatti javítóműhelyeket hoznának létre — melyekhez egyébként különösebb beruházás nem is kell, míg ugyanakkor igen sok időt lehet általuk megtakarítani — a TMK csak bólogat a hibákra. Lányi Jenő főmérnök, a tröszt TMK-irányítója a diszpécserkönyvből mindennap gondosan kiírja, hogy milyen zavarok adódtak elő — az előző napon. Ez bizony eső után köpönyeg. Arról ugyanis már nem intézkedik, hogy ugyanazok a hibák ne forduljanak elő ugyanazon a helyen rövid idő múlva ismét. A gépek karbantartásához elengedhetetlenül szükséges az is, hogy minden aknán legyenek tartalékalkatrészek. Igaz, általában kevés a tartalékalkatrész. De Dorogon az egyes aknákon akkor sincs pótalkatrész, ha egyébként a tröszt anyagraktárában halomszámra hever. Nemrégiben a VIII-as akna II-es mezőjében, a 4-es ereszkén megerőltették a végnélküli szállító meghajtóművét, kirázódott belőle a meghajtószekrény golyóscsapágya. Ha ez az alkatrész történetesen kéznél van, akkor egy óra alatt meg lehet javítani a gépet. Dehát nem volt, így azután hat órán át álltak. Ezalatt az idő alatt a II-es mező termeléséből 156 csilleszén esett ki. Mellékesen jegyezzük meg, hogy a tröszt anyagraktárában 800 féle golyóscsapágy van! A bányafenntartás elhanyagolása is sok nehézséget okoz, zavarja a gépi szállítást. A VIII-as akna III-as mezőjében, a főszállítóvágatban elakad a mozdony, olyan alacsonyra ereszkedik le a tető az ácsolatok rossz karbantartása miatt. A mozdony kiszabadítása viszont órákig tart és ez többszáz csille szén kiesését okozza. Amikor a fiatalok javasolták, hogy talpszedést kellene végezni, hogy a szállítóvágat végre rendbejöjjön, Bérces László, a VIII-as akna főmérnöke, valósággal elzavarta őket: „Csináljátok meg magatok, ha nem tetszik!” Várjon válaszolhat így egy munkásból lett mérnök dolgozótársainak? Ha összevetjük az eddigi hibákat, kiderül, hogy a gépek kihasználatlansága, a megfelelő karbantartás hiánya, a szállítóvágatok elhanyagolása miatt óriási mennyiségű szén esik ki a termelésből Ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy a dorogi tröszt júniusban eddig még csak hat alkalommal érte el napi terve teljesítésében a 80 százalékot, ezért áll havi tervével 25-én is csak 81 százalékra. Ha csak egyetlen napot nézünk, mondjuk az Annavölgyi Szénbányavállalatnál, akkor is kiderül, hogy június 17-én 7 óra gépállásból 15 vagon szén esett ki a tervteljesítésből. Június első 15 munkanapján pedig csak a kaparócsúzdák és egyéb szállítóberendezések állása miatt ,és ebben nincs benne a mozdonyszállítás) 170 óra esett ki a termelésből. F.z 153 és fél vagon szenet jelent. A DISZ-zervezet nem jó gazdája a bánya gépeinek ! A tröszt vezetői, személy szerint elsősorban Lengyel elvtársat súlyos felelősség terheli ezekért a hibákért. De nem kevésbbé felelősek a DISZ- vezetők és az akna diszistái, mert elnézték, sőt gyarapították a hibát. A DIS egyetlen fiatalt sem javasolt gépkezelői tanfolyamra. Nem végeznek agitációs munkát annak érdekében, hogy a fiatalok megszeressék a gépeket, felelőseknek érezzék magukat azok működéséért. Most, egy héttel a dorogi bányásztanácskozás után joggal elvárjuk a járási DISZ-bizottságoktól, hogy a szénmedence üzemeiben eleven valósággá tegyék a „Légy jó gazdája a bányagépeknek” mozgalmat. Szervezzenek az aknákon 3— 5 tagú ellenőrző őrsöket, állítsanak be DISZ-megbízottakat, akik mindennap jelentést tesznek a bányában történt eseményekről az őrsöknek. Az ellenőrző őrsök pedig a DISZ-titkár irányításával gondoskodjanak a hibák kijavításáról. Az aknában a tröszt vezetőségével egyetértve kezdeményezzenek szakmai tanfolyamokat, ismertessék és szerettessék meg a fiatalokkal a bányagépeket, mert csak így válhatnak azok jó gazdáivá. Ugyanakkor a terv teljesítése parancsolóan követeli azt is, hogy a bánya- és energiaügyi minisztérium szénbányászati főosztálya és bányagépészeti osztálya felülvizsgálja a dorogi tröszt munkáját, s minél előbb erélyes intézkedéseket tegyen a felsorolt hibák kiküszöbölésére, a bűnös mulasztók felelősségrevonására. Csépányi Lajos (sósa .Ibios. a DISZ Bifsdsi’i. Könr»t‘kii‘ hfjjfijT'iM*« w/.haltan«vi»,a vájárt Az én munkamódszerem A várpalotai Ferenc-mezőben dolgozunk, egy új frontfejtéshez hajtjuk ki a szállítóvágatot. Gépre telepített brigádunk terve műszakonként 45 csille. Ezt a mennyiséget a gépkezelő vájárral (tehát velem) együtt — három dolgozónak kell elérnie. Mi hónapok óta rendszeresen 60 csillét termelünk műszakonként, sőt egy-két hónappal ezelőtt 70—71 csille szenet is küldtünk felszínre. Eredményeinket a helyes munkaszervezéssel értük el. Munkamódszerünk alapja a munkahelyi váltás. Mindhárom szakban megvárjuk egymást és a várvég előtt adjuk át a gépet. Ilyenkor közöljük váltótársunkkal, hogy van-e a szénben meddőbeágyazás, és ha igen, hol. Ezzel kerüljük el, hogy ne érjenek bennünket „váratlan" meglepetések és csökkentjük a fejtőfejen lévő kések kopását. Műszak kezdetén minden esetben megvizsgálom és kipróbálom a fejtőgép két motorját. Előbb olajozok, utána üresen járatom a gépet. Már úgy ismerem, hogy a hangról is megtudom, ha valami rendellenesség mutatkozik. Ezután kezdődhet a fejtés. Első időkben még trapéz alakban fejtettünk, azaz a gép fejtőfejét a szénfalhoz szorítva, a marutást trapéz alakban végeztük el. Később tanulmányoztam a bánya nyomásviszonyait, s rájöttem, hogy jobb eredményt tudok elérni, ha a fejtőfejjel alulról oldalmozgást végzek. Alul kezdem a munkát, balról jobbra haladok, s közben minden oldalmozgás után a fejtőfejet felfelé emelem. Ez a művelet kicsit hasonlít a meszeléshez. Két hasznos dolgot érek el vele. Először megkönnyítema fejtést, mert ha alul kezdem a réselést, akkor kihasználom a hasznos nyomást, amely felülről nehezedik a munkahelyre, s ezzel a szén könnyebben sejthetővé válik. Másodszor a szén nem oldalra hull, hanem egyenesen a rakodó terelőkorongjára. Itt jegyzem meg, hogy egyszerre 50—60 centiméter mélységet maratok a szánjaiba, így feleannyi idő alatt kétszerannyi szenet termelünk. Igen fontos a mellékmunkák helyes megszervezése. Erre nagy gondot fordítok. A gépet nem állítjukle fejtés közben, hanem egy méter után (gépünk egy és fél métert halad 50 percenként) kezdjük meg az ácsolást s ugyanezen idő alatt fektetjük le a síneket is. Jelenlegi munkahelyünkön ajtókötéses ácsolattal dolgozunk, de régebben sikerrel alkalmaztuk a fogazott fejtési ácsolatot is. Természetesen az ácsolási formát a bányaviszonyok szabják meg. Az utóbbi formát azonban jobban szeretjük, mert fele idő alatt felállítható és biztonsága is kielégítő. Volt egy idő az életemben, amikor nem szerettem a gépeket, hittem a mendemondákban, hogy csákánnyal is kitermelhetjük a szükséges csillemennyiséget. Ez az idő azonban elmúlt, ma már tanfolyamra járok, képezem magam és ha a gépemen kisebb hibák fordulnak elő, magam javítom meg, nem várakozom a szerelőkre. A tanulásnak köszönhetem, hogy már eddig is több újítást sikerült alkalmazni a gépen. Javaslatomra a hidraulikus olajnyomó vörösréz alátétjét páncélkábel ólomburkolattal helyettesítjük, így feleslegessé válik a drága és nehezen beszerezhető vörösréz felhasználása. A botkormányon is jelentős újítást hajtottunk végre, amelynek segítségével ma a gép fejtőfejét nyolcfelé mozgathatjuk, s így a legnehezebben elérhető sarkokból is kiveszszük a szenet. Most egy új módszeren dolgozom, az úlasirányú fejtésen. Ennek lényege az, hogy a szénfal alsó sarkától az ellenkező felső sarokig tudjuk mozgatni a gép fejtőfejét. Természetesen ez nem lesz könnyű feladat, de én és brigádom nem riadunk vissza a nehézségektől, mert az a véleményünk, hogy a fejtőgép teljesítményének határától még igen messze vagyunk. Tudom, hogy milyen nagy szükség van a szénre, s arra törekszünk, hogy az eddiginél sokkal több szenet adhassunk a hazának. A bányagépek frontjáról jelentik Kiss Géza, a komlói Kossuthakna fiatal sztahanovista vájára néhány héttel ezelőtt látogatást tett Tatabányán, ahol megnézte a Donbassz-kondájn működését is. Hazatérve, kérte a tröszt igazgatóságát, hogy miután ő vizsgázott gépi vájár, biztosítsanak neki egy F—4-es gépet és bebizonyítja, hogy azt Komlón is lehet használni. Kiss Géza elvtárs kérését teljesítették, június 24-én, szerdán már el is indult az F—4-est szállító vagon Komlóra. A Várpalotán az ősi úti akna mélyítésénél múlt év közepén négy kompresszort akartak felhasználni a betörő víz fagyasztására. Erre azonban nem került sor, mert a vízbetörést elhárították. A négy kompresszor azonban azóta is ott hever, rozsdásodik az udvaron. A négy gép értéke 272 ezer forint. De ki tudná forintban kifejezni, mit jelent bányászatunk számára négy kompresszor. Kérdezzük Ferenc-mező üzemvezetőségét: mikor hajlandó végre ezt a bűnös pazarlást megszüntetni? ★ A hidasi bányaüzemnél július 1-én helyeznek üzembe egy F—4-es gépet, amely egy hónapig állt. ■ ★ Nagybátonyban szeptemberben réselő-, fejtő- és rakodógépkezelői tanfolyam indul 400 fővel. A részvevők az MTH oktatásába tartoznak, a kétéves tanfolyamról, mint gépi vájárok kerülnek ki. ★ A Szovetunióban igen nagy feltűnést keltett a „Poliszajevszkaja” bányaüzem gépesítési szakembereinek hatalmas termelési győzelme, amelyet a Kuznyeckmedencében a Donbassz-kombájn rekordteljesítményével értek el. Ebben a bányaüzemben a kombájn átlagos teljesítménye áprilisban több mint 17 ezer tonnát tett ki, míg az V-ös számú körlet 18-as frontján 21.400 tonnát értek vele. Ez napi 85 vagonon teli eseménynek felel meg. A gép helyett elmondjuk mi A fejlődő magyar bányatechnika nagyszerű vívmánya az F—4-es fejtő-rakodógép. Ez köztudomású. Általában még azok is tudják, akik olyan távol állnak a szénbányászattól, mint mondjuk Makó Jeruzsálemtől. Annál meglepőbb és furcsább az, hogy egy szénben rendkívül gazdag bányaüzem műszaki vezetőit nem érdekli (?) a szénkombájnnak számtalan jó tulajdonsága. Minden valószínűség szerint így állhat a dolog, mert különben a felsőnyárádi bányaüzem „szuhai ereszkéjében” működő F—4-es gép nem szerepelne oly máltatlanul jó híréhez. Ha beszélni tudna, bizonyára elpanaszolná, hogy naponta csak 17—18 csillét tett meg, annyit tehát, amennyit egy jó vájár csapata csákánnyal is kifejt. De az F—4-es gép beszélni nem tud, így hát mi mondjuk el helyette a panaszt. A gépen DISZ-brigád dolgozik és szégyenszemre 40— 60 százalékra teljesítik a napi tervet. Ha így haladnak, rövidesen minden második pénteken teljesítik majd egy héttervét. Miért szerepel hát ilyen szégyenletesen a DISZ- brigád? Ebben maguk a fiatalok is — de nem utolsósorban a bányaüzem DISZ-bizottsága — hibásak, mert három nap óta liberálisan az észszerűtlen gépi és béri erőkihasználást. S joggal vetődik hatürikemaz is fel:várjom Varga Béla üzemvezető elvtárs nem ismerné a bányagépesítés elemi törvényét, hogy ahol a fejtés gépi erővel történik, ott a szállítást is géppel kell végezni?! Talán arra sem gondol, hogy a jelenlegi munkakörülmények között a kitűnő gépet lejáratják, nevetségessé teszik a bányászok előtt? De nézzük, hogyan dolgoznak a fiatalok? A gép megindul, 6-7 perc alatt megrak egy csillét. Ami ezután történik, az inkább egy rossz vígjátékba illene, mint egyik legjobban gépesített bányánkba. Hét perces munka után ifjú Szabados István leszáll a gép nyergéből, ott hagyja a botkormányt, feltűri az ingujját és nekiáll csillézni. Két társával együtt — óvatosan, kezük és lábuk épségét kockáztatva — kézzel engedik le a csillét a 15 fokos dőlésű ereszkéből, ahonnan szállítószalagra döntik ki a szenet. Azután jön a munka neheze: felfelé tolják a csillét. Vagyis egy félórából 20 percet motor helyett az emberek dogoznak. Ezek után feltesszük a kérdést: nem lenne-e egyszerűbb, ha az ereszkébe kaparószalagot szerelnének? Véleményünk szerint kifizetődne, ha élnének ezzel a lehetőséggel, mert csupán ennek az egy gépnek észszerű kihasználásával nem 94, hanem 98 és fél százaikra teljesíthették volna júniusi tervüket. Sz. I. • •