Szabad Ifjuság, 1953. április-június (4. évfolyam, 77-151. szám)

1953-06-20 / 143. szám

1953 június 20. ■------------------ A béke fórumán Ennek a tértteli békeharcos hagyományai vannak. Ezen a téren tüntettek Budapest ifjú­munkásai 1926-ban a háborús felkészülés ellen, a békéért. Ezeknek a házaknak falai vissz­hangozták 1941-ben — a Szov­jetunió gyalázatos megtáma­dása után — az október hato­­diki tüntetés jelszavait: „Békét a szovjettel!“ És ezen a téren mondotta néhány héttel ezelőtt Rákosi elvtárs a nagyszerű sza­vakat: „A mi elemünk a te­remtő béke! A mi hazánk a béke országa! A magyar nép a béke népe!" A Kossuth Lajos­­tér valósággal a magyar béke­harcosok fóruma tett. És 1953 június 19-én is­mét nagy béketüntetésre gyűlt össze a főváros dolgozó népe, ifjúsága. Itt állnak a hatalmas, égszínkék zászlós, daloló tö­megben nagy békeművünket, a földalatti vasutat építő Április 4-ifjúmunkás brigád tagjai: Béder József, Tarjányi Tivadar, Kocsis Ferenc és a többiek. Csak néhány órával ezelőtt szálltak fel a mélyből, s most büszkén magukkal hozták mai békeműszakuk nagyszerű ered­ményét. Tegnap 160 százalékot vállaltak, s ma id kemény munká­val 187 százalékot teljesítettek­­ a békéért. Letették már a légkalapácsot,­­más fejti most helyettük a nehéz földet, de hangjuk a légka­lapácsnál is erősebb, amikor azt kiáltják: békét! Ki tudná megmondani, hogyan születik a jelszó? Ki volt az a költő (bízvást nevezhetjük an­nak), aki, mikor a koreai Han Szer Ja a szónoki emelvényre lépett — elsőnek kiáltotta: „Bé­két Koreának — szabadságot Vietnamnak!’’ Hogy azután az egész tömeg kapja fel a verset, szájról szájra adva röpítse ma­gasra ... Ki tudná megmondani, hogyan születik a béke nyelve? A kö­zös nyelv, amelyet mindenki be­szél? Hogyan értette meg a fran­cia Jean Laffitte szavait: „Vive la paix!" — Jákli Ferenc szta­hanovista lakatos? Hogyan értet­te meg szomszédja, Sípos Gyula, Alekszej Szurkov orosz szavait: „Da zdrasztvujet mir!” Tol­mácsra itt nem volt szükség! Egyszerre tapsoltak, egyszerre kiáltottak, együtt az egész tö­meggel: „Éljen a béke!” Jákli is, Sipos is az Acélárugyárban dolgozik. Jákliék kisbabát vár­nak, Siposéknak már van gyer­mekük. Hát hogyne értenék a szót: „paix”, „mir“ — béke! Ha nem is tudnak franciául vagy oroszul, ezt megértik, ha a ki­csinyekre gondolnak. És ki tudná megmondani, hogy született a könny erős lá­nyok és kemény férfiak szemé­ben, amikor D’Arboussier be­szélt hazájáról, a Nigger-folyó, az Elefántcsontpart elnyomott népéről? Miért futotta el Gilán Mária szemét a könny? Talán haza gondolt, a Tisza partjára, ahol született, s ahol ő is sze­génységben élt a mult világ­ban. Talán megképzett előtte is D'Arboussier álma, az a kor, amikor az afrikai nagy modern város iskoláin majd épúgy ta­nulhatnak az erdők, sivatagok és füves pusztaságok lányai, mint ő, a Kender-Juta szövőnője. Nézd meg Ikuo Ojam­a japán professzor mosolygó arcát, a francia Eugenie Cotton asszony szeretetet sugárzó szemét, s fe­leletet kapsz a kérdésekre. A jelszó, a közös nyelv, a könny egy anyaméhben születik, a vi­lág népeinek erős békeakaratá­­ban. Vége a nagygyűlésnek, a zene­kar új meg új indulókat ját­szik, de a tömeg nem mozdul, nem akar senki hazamenni. Da­lok támadnak az ajkakon, s vi­rágokat visznek a kedves vendé­gek. Őri Éva és Ági a Szondi­­utca 74. számú ház lakóinak csokrát, Kelen Lászlóné és Mika Józsefné a Fémalkatrészgyár dolgozóinak virágait — és ki tudná mind felsorolni az aján­dékozók nevét. Fent, az emelvé­nyen egymás kezét fogva, ma­gasra tartva énekelnek a kül­döttek a tömeggel. Mintha egyetlen nagy szív lenne most ez a tér, az egész világ szíve. Lányi Márton Külföldi békeküldöttek látogatásai Kuo Mo-zso, a Kínaii Tudo­mányos Akadémiai elnöke, a Béke-Világtanács nemzetközi Sztálin-békedíjjal kitüntetett al­­elnöke, péntek délben Huan Cen budapes­ti­­kínai nagykövet és Ho Min követségi titkár kísé­retében látogatást tett a­ Ma­gyar Tudományos Akadémián, ahol ünnepélyesen átadták ré­­szére a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagságá­ról szóló oklevelet. Edward Dixon és Percy Bel­chen angol békeküldöttek pén­teken ellátogattak a Vörös Csil­lag Traktorgyárba, ahol ma­gyarországi élményeikről, ta­pasztalataikról beszéltek. — Fe­lejthetetlen emléket jelentett számomra a parlamenti fogadás — mondotta Edward Dixon. — Hazámban soha­ nem lehettem tanúja annak, hogy az állam vezetői és a­ gyárak, a falu dol­gozói ilyen közvetlenül, ilyen barát­ körben találkoznának. — A látogatóik ezután megtekintet­ték az üzemet, az új szerelő­­csarnokot, az épülő 80 férőhe­lyes bölcsődét. Claude Morgan, a kiváló francia író, békeküldött, a nem­zetközi békemozgalom lapjai, a „Défense de la Paix” főszer­kesztője, pénteken meglátogatta az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem franciai intézetét, elbe­szélgetett a francia szakos hall­gatókkal és előadást tartott, amelyben vázolta, hogyan szé­lesedik Franciaországban a békemozgalom, s az írók hogyan segítik a békeharcot. A hallga­tók számos kérdést tettek fel a kiváló békeharcosnak. A Katolikus Papok Országos Békebizottságát felkereste dr. Alexander Horák lelkész, a Béke­világtanács tagja, csehszlovák békeküldött és hosszasan elbe­szélgetett a Béke-Világtanács budapesti ülésével kapcsolatos kérdésekről Beresztóczy Miklós esztergomi érseki helynökkel, dr. Horváth Richárd protonotá­­rius kanonokkal, Vértes Andor kanonok-plébánossal és a ma­gyar katolikus papok békemoz­galmának több más képviselő­jével. Ugyancsak látogatást tett a Katolikus Papok Országos Békebizottságában Jean Goss francia vasutas, Pierre Houart belga katolikus újságíró, a „Routes de la Paix" című folyó­irat szerkesztője és Lilian Vien kanadai katolikus írónő. A nem­zetközi békemozgalomról folyta­tott beszélgetés során a kül­földi vendégek elismeréssel szól­tak a magyar nép nagy eredmé­nyeiről Rusznyák István, az Akadémia e­lnöke átadja Kuo Mo­zsonak, a BVT alelnökének a tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet. Fácánkert Szedres községtől csupán egy hajításnyira van. Csáki elvtárs, a gépállo­más fiatal vezető agronómusa mégis alapo­san megizzadt, mire kerékpárjával beért a községbe­. A tűző júniusi nap vagy talán a hirtelen támadt haragja színezte pirosra ar­cát — senki sem tudta addig, amíg a Vörös Hajnal­ász irodájának tornácánál le nem szállt gépéről. Amikor­ átlépte az iroda kü­szöbét, ez volt az első kérdése: — Hol az elnök elvtárs? Beszélni akarok vele. — „Ez is jól kezdi" — nézett fel a könyvelő és már sejtette is, hogy néhány percen belül olyan vihar lesz itt, de olyan... — Talán valami baj van? — érdeklődött óvatosan a könyvelő. — Baj? Több annál! Milyen termést vár­nak holdanként a négyzetes kukoricából? — Harmincöt métermázsát — felette a könyvelő s már nagyon várta, mi lesz a vége ennek a viharos fellépésnek. — Tíz se­m lesz! Nézzék meg, a gyom de­rékig ér a kukoricatáblán! Mire várnak? A könyvelő nem válaszolt. — Megtudhatom végre, hol az elnök? — Hátra ment a magtárba. Csáki elvtárs azonnal kifelé indult. Az aj­tót nyugodtan akarta becsukni, de mégis úgy sikerült, hogy alaposan bevágta. A könyvelő máskor már odakiáltott volna: „Nyugodtabban, te!" De most ez egyszer nem szólt semmit.* Nyers János, a tsz elnöke, egy mozdulat­tal véget vetett a szózuhatagnak: iLl.i., 1 — Úgy beszélsz, Csáki elvtárs, mintha én nem tudnám, hogy múlt héten megkultiváto­­roztátok a kukoricát. Tudom, még hátra van a sorközök megkapálása. De hát látod — tárta szét a karját —, esik, esik, folyton csak esik. A gyom meg nő, ki győzi ezt pusztítani? A földekre meg nem mehetsz rá. Sárban nem lehet kapálni. — De hiszen most nem esik és mégsem kapáljátok a kukoricáit — Most palántálunk, oda kell az embere — És holnap? — Holnap? — Nézett fel a felhősödő ég­boltra az elnök. — Megint csak az lesz, ami tegnap volt: esni fog. — De a teremtésit! — fakadt ki az agro­­nómus. — A kukoricát pedig vesse fel a gyom? A palánta várhat még egy napot, de ha a kukoricával még továbbra is késleke­dünk, megfojtja azt a disznóparét! — No, nem egészen... — mondta békí­tően Nyers János és lopva körülnézett: hall­ják-e az udvaron dolgozó csoporttagok a vitát? Bizony hallották. Némelyik még a munkát is abbahagyta, s közelebb jött. Az agronómus feléjük fordult — Hát maguknak mindegy, hogy mennyi kukoricát kapnak év végén a munkaegység­re? Akiben egy cseppnyi emberség van, az nem nézi tétlenül, hogy a gaz lepje el a földet. — Tavaly is így volt — mondta valaki. — De az idén ne legyen így! — Csakhogy esőben nem lehet ám dol­gozni, meg aztán sok a munka, s kevés az ember. Ki győzi? — Igen — kapott a szón az elnök egyszerűen nem győzzük. Honnan vegyek én hirtelenében húsz embert a táblára? — Én szerzek! De holnap megműveljük azt a huszonnégy holdat, még ha akármi történik is! Nyers János felnézett a fiatal agronómus­­ra. Tréfál ez a gyerek? ! Nem. Csáki elvtárs nem tréfált. . .1 Hajnali négy órakor éktelen dübörgésre ébredtek a termelőcsoportban. A kapun eke­kapákkal felszerelve, a gépállomás univer­zális traktora gördült be. Az ifjú agronó­mus leugrott a gépről és az embereknek be­mutatta a gép vezetőjét: — A diszisták közül Ivanicz elvtárs ön­ként vállalta, hogy traktorával segít. — Hát a húsz ember? — kérdezte valaki. — Nem látod a gépet! — szólt az agro­nómus. — Elvégzi az harminc ember mun­káját is. Mire előbújt a nap, a csoporttagok már a kukoricaföldön voltak. Az ekekapákat a gép után csatolták és munkához láttak. A talaj felszíne még nedves volt, de úgy látszott, hogy nem lesz semmi fennakadás. Hanem alig fordíttak egyet, máris bekövetkezett az, amitől Csáki elvtárs tartott. A traktor lesüly­­lyedt, kerekei egyhelyben forogtak a laza földben. — Most mi lesz? — ad­ták körül töp­rengve a csoporttagok a fiatal agronómust. — Ha visszamegyünk, csakúgy kereplik majd a faluban a vénasszonyok: „a termé­szet ellen tenni nem lehet, megmondtuk, de nem hallgattak ránk". — Nem megyünk vissza! Kiemeljük a gé­pet. Tovább dolgozunk! Nekigyü­rköztek s ment a munka, mint a karikacsapás. Estére már rá sem lehetett is­merni a reggel még elvadult huszonnégy­­holdas táblára. Az emberek énekelve men­tek hazafelé, s úgy körülvették a fiatal agronómust, mint ahogyan a jó barátot szokás. Félúton összetalálkoztak az elnökkel. Éppen eléjük igyekezett. — Sikerült? — kérdezte, pedig tudta, hogy nem lehet máskép, csak rá kellett néznie az­ emberek arcára. — Nincs olyan, ami ne sikerülne, ha az ember nagyon akarja, — nevetett most már az agronómus. Az elnök hálásan nézett rá Csákira s csak most vette észre, hogy szíve fölött a zubbonyán DISZ-jelvény ragyog. Polgári Ferenc Vasakaratú diszista Békeküldöttek a Beloiannisz-gyárban A Beloiannisz-gyár gyönyö­rűen feldíszített kultúrtermében végefelé jár a békegyűlés. Az üdvözlő baráti szavakra vála­szolt már mindhárom kedves vendégz: dr. Horák professzor, a szlovák postaügyi megbízott he­lyettese, Popivoda tábornok, a jugoszláv szabadságharcosok vezetője és Boucek elvtárs, a pilseni Lenin Művek békehar­cosa. A zenekar is készülődik, hogy bezárja a soká emlékeze­tes harcos gyűlést, amikor Paksi József, a II. műhely ifjú sztaha­­novista szerszámkészítője kér szót. Elsősorban a csehszlovák elvtársakhoz szólok — kezdi. Beszéltünk a békéről, fele­lősségünkről a békeharcban. Azt hiszem, hogy a nemzetközi békeharcot az is segíti, ha pá­rosversenyre hívok egy csehszlo­vák üzem hozzám hasonló kép­zettségű ifjúmunkását. Kérem a cs­hszlovák elvtársakat, segít­sék, hogy versenypárt kapjak. Szavait hatalmas taps fogad­ja. Mindenki érzi, hogy a gyű­lés még nem fejeződik be. Az egyik zenész trombitáját is visszateszi maga mellé a székre. Fenn a színpadon Hermann László, az üzem főmérnöke Ho­rák és Boucek elvtársakkal be­széli meg a választ. A teremben is mozgás támad. A negyedik sorban néhány munkásnő hajol össze: a XI. műhely „Lendület” és „Május 1” tekercselő brigád tagjai. Nemsokára ők is követik Paksi József példáját. Petru­­zsán Károlyné fiatal teker­csel­őnő két nőbrigád ne­vében versenyre hív egy cseh­szlovák tekercselő brigádot. A IX műhely sztahanovista teker­cselő brigádja a prága­i Tessla­­gyár egy brigádját hívja ver­senyre. Egy másik elvtárs a Tessla és a Beloiannisz-gyár ta­pasztalatcseréjére tesz javasla­tot. Ha most egy­­kívülálló be­tévedne a terembe, azt hinné, termelési értekezletre került. Tévedne is, nem is. Termelési értekezlet ez, melynek lelkesedé­sét a békéimre táplálja. Alkotó békegyűlés is, mert újabb mun­kagyőzelmekkel segíti népeink erősödését, a béke védelmét. A munkakihívásokra Horák doktor válaszol. Hatalmas taps fogadja­ javaslatait. " Még a Béke-Világtanács budapesti ülésszaka alatt gyűjt­sék össze a Beloiannisz-gyár­ban a versenykihívásokat és a csehszlovák küldöttség örömmel továbbítja azt a prágai Tess­­a­gy­árnak. Biztos vagyok abban, hogy a két gyár között kiala­kuló párosverseny a béke ügyét szolgálja. Véget ér a békegyűlés. A zenekar játszani kezd. S mintha láthatatlan karmester intene, mindenki feláll és ezernyi em­ber ajkán szól a dal: „...Nincs oly erő, mely legyőzné, ki a népért küzd." A Béke-Világtanács péntek esti ülése Az ÉFEDOSZ-székház nagy­termében pénteken este foly­tatta tanácskozásait a Béke- Világtanács. Az ülés Riccardo Lombardi, a BVT olasz tagjá­nak elnökletével pontban fél­­nyolckor kezdte meg munkáját- Az elnökségben többek között helyet foglaltak: Eugenie Cot­ton, a BVT alelnöke, Isabelle Blume és Branca Fialho, a BVT irodájának tagjai, Jean Laffitte, a BVT főtitkára, Palamede Borsari, a BVT titkára és a BVT több tagja. Elsőnek Reverend I. Saran­­ankara Thero ceyloni küldött, majd Ihssam Dzsabiri, Szíria küldötte szólalt fel. A következő szónok M. Jacques Mitterand francia küldött volt. Ezután J. Theodore Harris angol, majd Alfredo Amesti chilei küldött mondotta­ el be­szédét. Az ülés elnöke ezt kö­vetően J. Morgan asszonynak, az Egyesült Államok küldötté­nek adta át a szót, akit J. Hamayne, Transzjordániai kül­dötte követett az emelvényen. A jelenlévők lelkes tapsa többször szakította meg a fel­szólalók:­t, Antonio Franco, guatemalai és Abderrhamari Busama algíri küldött beszédét A következő felszólaló Juszuf Helminek, az egyiptomi béke­harcosok egyik bebörtönzött ve­zetőjének felesége volt. Az ülés részvevői meleg tapssal köszön­tötték, majd beszéde végén fel­állva, hosszantartó tapssal fo­gadták szavait.­ Ezután Bill Pearson újzélan­­di küldött, Barrio Duque spa­nyol küldött, M. D. Siven finn küldött tartotta meg hozzászó­lását, majd Mexikó békeharco­­sai képviseletében dr. Salazar Mailen, az orvostudományi akadémia tagja beszélt Ezután Rasid Maatu libanoni küldött, majd a Szakszervezeti Világszövetség képviseletében Jourdaine beszélt. Francis Bose francia lelkész, a BVT tagja és Jean Fonteyne, a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsé­gének képviselője voltak az ülés utolsó felszólalói. Ezután Branca Fialho, a BVT irodájának tagja terjesztette be a Nemzetközi Békedíj jelöltjeit. Riccardo Lombardi elnök szava­zásra tette fel a javaslatot, ame­lyet az­ ülés részvevői nagy lel­kesedéssel, egyhangúlag elfo­gadtak. Több más bejelentés után az elnöklő Riccardo Lombardi be­terjesztette a Béke-Világtanács új tagjaiként javasoltak név­sorát. Az ülés részvevői egy­hangúlag elfogadták ezt a ja­vaslatot is, s lelkes tapssal ün­nepelték a BVT új tagjait. Ezután Eugenie Cotton asz­­szony ismertette a kulturális bizottság által kidolgozott felhí­vás szövegét. Befejezésül Ric­cardo Lombardi bejelentette, hogy a politikai bizottság szom­baton reggel fél 10-kor ülést tart, utána délelőtt 11 órakor tartja a Béke­ Világtanács ün­nepi záróülését. ----------------------------O.... ........... A Béke­díjak odaítélése Branca Fialho közölte, hogy a nemzetközi békedíjakat odaítélő bizottság 1952 december 10-én, 11-én és 16-án Pierre Cot elnök­lete ala­tt tartotta ülését. A bi­zottság tagjai voltak: Vanda Va­­szilevszkaja, Mao Dun, Gabriel d'Arboussier, Jorge Amado, Hewlett Johnson, Arthur Lund­­quist, Jan Makarovsky profesz­­szor és Jara tábornok. A bizott­ság titkára Jorge Amado volt. Miután a 72 kitüntetésre javasol­tat megvizsgálta — a bizottság javasolja a Béke-Világtanácsnak, hogy a díjakat és aranyérmeket a következőknek ítél­je oda: A Béke Tiszteletdíjat a bolgár költőnek és nemzeti hősnek, Vapcarov Nikola Zsu­­kovnak, aki elesett a nácik ellen vívott küzdelemben. Nemzetközi Béke-díjat Paul Eluard francia költőnek a béke érdekében kifejtett köl­tői munkásságáért és tevékeny­ségéért; W. E. B. Du Bois északamerikai tudósnak a béke érdekében kifejtett tevékenysé­géért; Martin Hellberg, Kari és Johanna Stern német filmrende­zőknek „Az elítélt falu” című filmjükért; Halldor Kiljem Lax­­ness ijilandi regényírónak a béke szolgálatában kifejtett iro­dalmi munkásságáért; Leopoldo Mendez mexikói grafikusnak és munkatársainak a béke ügyét szolgáló művészi munkájukért. Maik Raj Anand hindu re­gényírónak a békét szolgáló iro­dalmi munkásságáért. Valamennyi Nemzetközi Béke­díj összegét egyenként kétmillió­­ötszázezer frankban állapítot­ták meg. Aranyérmeket: Jean Effel francia karikatu­ristának a béke ügyét szolgáló rajzaiért, Volezslav Nezval cseh­szlovák költőnek „A béke dala” című költeményéért, James Ald­ridge angol regényírónak . ..A diplomata” című regényéért, Claudio Santoro brazil zene­szerzőnek „A szeretet és a béke dala” című szimfóniájáért, Ma­ria Rosa Oliver argentin írónak a béke érdekében kifejtett tevé­­kenységéért, Tosikio Akamacsu és Iri M­aru­ki japán festőknek „Az atombombázás jelenetei"-t bemutató képsorozatukért. Georges Salendre francia szobrásznak a béke ügyének szolgálatában kifejtett művészi tevékenységéért; Bozorg Álam iráni regényírónak „Nameha” című könyvéért; Csorvássy Ste­fan román szobrásznak „Ko­reaiak" című fa­szobráért; Car­los Augusto Leon venezuelai költőnek a békéről szóló ver­seiért; Luis Carlos Perez, co­­lombiai jogi doktornak a béke ér­dekében kifejtett tevékenységéért; Vaino Aaltonen finn szobrász­nak „A béke” című szobráért. S

Next