Szabad Ifjuság, 1953. április-június (4. évfolyam, 77-151. szám)

1953-05-23 / 119. szám

2 NÓGRÁDI FIATALOK A választások előtt hosszabb időt töltöttem Nógrád megyében. Új emberekkel, eseményekkel ismerkedtem meg. Erről szólnak az alábbi jegyzetek. karancskeszi gépállomás udvarán reggel hétkor már teljes az üzem. Forrasztanak, kalapálnak, fúrnak, csavarnak, régi alkatrészeket újra cserélnek. Gordos László, a DISZ-brigád vezetője egy traktor oldalába szorult csavart villanyfúróval igyekszik kiszabadítani. A csavarral bajlódó brigádvezető mellett egy izgatott, pirossapkás, kék munkaruhás fiatalember hirtelen elhatározással felpattan motorkerékpárjára és irtózatos puffogással kiszáguld az udvarból. Ő a körzeti agronómus. A gépállomáson azt beszélik róla, hogy állandóan izgatott és mindig van valami dolga. Jön, megy, szervez, előad, vállal és teljesít, összesen húsz esztendős. Bokros Tamásnak hívják. Szülei a nógrádszakálli tszcs-ben dolgoznak, Bokros körzetébe tizenegy tszcs tartozik. Egy óra sem telik el, máris dobhártyaszaggató puffogás jelzi, hogy az agronómus visszatért körútjáról és a gépállomás felé közeledik. Úgy harsog a gépe, mintha gyorsjárású traktoron közlekedne. Arca olyan piros, mint a sapkája. Valahol a második határban járt. Mielőtt újra elvágtatna a géppel, lecsapok rá. Egyenesen, kertelés nélkül arcába irányítom a kérdést, nehogy ideje legyen továbbállni. — Bokros elvtárs, nehéz dolga van annak, aki húszéves és egyben agronómus is? — Hogyne lenne nehéz — pattognak a szavak — szóra nem hisznek az ilyennek, mint én vagyok. Mindent tettekkel kell bizonyítani. De ez csak eleinte volt, télen, amikor arról beszéltem, mi mindent lehet kihozni a földből. Beszéltem a négyzetes kukoricavetésről, a keresztsoros gabonáról, ők meg a nagyapjukkal jöttek. Hogyha azoknak jó volt úgy is... A nagyapjuk és én, az unoka közé álltak ők. Segítségül hívtam a járási pártbizottságot, aztán jöttek a tettek. Ságújfalun, Sóshartyánban száz holdon keresztsorosan vetettek. Most aztán megnézhették, hogy kinek volt igaza — már ami a tenyészterület jobb kihasználását illeti. Így jártak az ősziárpával is. Karancsságon harminc holdon akartunk ősziárpát vetni. Ellenkeztek. Segítségül jött a gépállomás politikai vezetője is, de ők még mindig csak rázogatták a fejüket. Összehívtuk a tszcs-tagokat. Ez október elején volt. Jöjjenek át Ságújfalura. Amíg mi itt vitatkoztunk, ott már kikelt az őszi árpa. Mintha processzióba mennének, úgy mentek a karancsságiak Ságújfalura. Aztán csodálkoztak, így győztünk a ságújfalusiakkal Karancsságon. Mintha, valamelyik tszcsben magyarázna, olyan tűzbe lendült. — Na és ami a takarmánygazdálkodást illeti, az sincs valami rendjén. Pedig azt is meg kell tanulniok. Egyfolytában magyarázom a tszcs-kben. Igaz, hogy a tavalyi aszály miatt takarmányhiánnyal vesződtünk, de okos gazdálkodással azt is le lehet győzni. Meghallottam, hogy az egyik termelőcsocsoportban nem vezették be az egyedi takarmányozást, még almoztak is a takarmánnyal. Tavasz felé persze már jajgattak, hogy így, meg úgy a takarmányban ... No, majd én utánanézek. A tszcselnök már messziről hallotta, hogy jövök. Bezárkózott a szobájába és nem akart kijönni. Elbújt az új elől. A felesége azt mondta, nincs itthon. — Nyissa ki a szobát, majd én megkeresem. — Addig beszéltem, amíg kinyitotta az ajtót. Az elnököt a szekrény mögött találtam. Leültünk és addig nem mentem el, amíg nem tanítottam meg a takarmányszabványra és az egyedi takarmányozás előnyére. — És az milyen? Könnyelmű kérdés volt, utólag rájöttem. Megfogta a karomat és az irodák mögött enyhén emelkedő lankásra húzott — Üljön le — mutatott ellentmondást nem tűrő mozdulattal a smaragdzöld gyepre. Fölöttünk egy hárs és egy tölgy duzzadt lombkoronája borult egymásra. — Szóval, nem tudja, mi az a takarmányszabvány? Most már láttam, hogy menthetetlenül úgy bánik velem, mint a szekrény mögül kihalászott tszcs-elnökkel. — Minden állatot szükségletének megfelelően kell táplálni. Ne kapjon se többet, se kevesebbet. Vegyünk például egy ötszázkilós állatot, amelyik hét kiló tejet ad. Ennek naponkint 15—20 kiló száraz anyagra, szénára, szalmára, pelyvafélékre, 61 deka emészthető fehérjére és négy kiló 60 deka keményítő értékre van szüksége. Ezt megkaphatja 20 kiló savanyított, leveles cukorrépafejbe, 3 kiló rozspelyvába, két kiló kukoricaszárba és 0,2 kiló extrahált napraforgólisztbe. Érti már? — Értem. — Akkor jó. Most már megyek. Leszalad a dombról, én utána. Megragadja a motorkerékpárt és berúgja az indítót. — Hová siet már megint? — Dolgom van ... — Valamit még mond, de szavát túlberregi a gér. Zúgva, zakatolva iramodik ki az udvarból. ★ Babari József a Salgótarjáni Acélárugyár legjobb DISZ-brigádjának vezetője. Brigádjával együtt május 1-i felajánlását 200 százalékra, a választási békeversenyre tett vállalását 125 százalékra teljesítette. Zabari elvtárs 26 éves, magas, szőke fiatalember. Géplakatos. Egyszerűen, rövid mondatokban beszél, de néha hirtelen fordulattal költői képeket és hasonlatokat sző mondanivalójába. — Miről is akartam beszélni? Most már tudom. A 200 százalékról. A Selas-kemence felújítását kellett elvégezni. Ez általában 8—10 napig tart. Felkötöttük az overall Május elseje előtt voltunk, ilyenkor a munkásszivet valami különös érzés bizseregteti. Három és fél nap alatt készültünk el. Aztán megmosakodtunk, ettünk és pihentünk. Három nap és három éjszaka nem volt ebben részünk. Ez a 200 százalék története. Soha, semmi nem okoz annyi örömet, mint amikor elbánunk az anyaggal és határidő előtt befejezzük a munkát. A fiatalokra eső részt nem hárítjuk másra. Sokat gondolkodtam azon, hogy mindabból, amit az ország népe kap, milyen sok századiak jut a fiataloknak. A tisztesség úgy diktálja, hogy ezért legalább ugyanannyit fizessünk vissza. Mert más ez, mint ahogy a „fater” élt vagy akár jómagam is azelőtt. A „fater" gazdasági cseléd volt. Valami örökké a gyárba húzta. Sehogysem akarták felvenni. Akkor krajcárokat pengőkké kuporgatott és amikor néhány pengője összegyűlt, odaadta az üveggyári művezetőnek. Beteljesedett az öreg vágya. Segédmunkás lett a Zagyvapálfalvai Üveggyárban. Ebből az álomból annyi jutott a családnak, hogy 1940- ben még kenyeret sem tudtam magammal vinni az iskolába. Pedig étkes gyerek voltam. Aztán tanonc lettem egy tarjáni kisiparosnál. Fizetés nélkül, napi tizennégy órát dolgoztam. A tanítómesterem jó embernek számított, mert amikor az éhség már nagyon dörömbölt a gyomromban, adott egy darab kenyeret. Amikor szakmunkás lettem, mindjárt el is bocsátottak, keressek magamnak munkát. Hosszú, viszontagságos évek után kerültem az Acélgyár főműhelyébe. Ez már felszabadulás után volt. Ekkor már máskép éltünk és máskép láttuk a világot. Tanultam is. Pótolni kellett hiányos rajzismereteimet. A rajz olyan a géplakatosnak, mint a turistának a térkép, muzsikusnak a kotta. Enélkül csak tévelyeg az ember. A brigádban bevezettük, hogy műszak előtt már tíz perccel bemegyünk. Megbeszéljük a rajzot, elkészítjük a szerszámokat és úgy kezdjük a munkát, mintha már a közepén tartanánk. Nem vagyok dicsekvő vagy szájhős, de az acélgyáriaknak ebben a mi brigádunk mutatja a példát, így tudunk boldogulni. Az is igaz, hogy ebben az évben a mi brigádunkban nem volt igazolatlan mulasztás. Ezt sem lehet csak úgy, félvállról venni. Jó dolog az, ha valaki benne van az új világ alapozásában. ★ IV Nagy Ferencet mindenki ismeri a szorospataki bányatelepen, ő a legjobb DISZ-brigád vezetője. Brigádja a terv első negyedében átlagosan 140 százalékra teljesítette tervét. És ez nem csekélység. Komoly, edzett bányászok is elismerően bólogatnak hozzá. Nagy Feri szűkebben fejti magából a szót, mint a kemény szénfalból a szenet, de azért mégis rászánja magát, hogy a brigád munkájáról beszéljen. — 1951-ben felkerestem a DISZ-titkárt. Brigádot szeretnék alakítani — mondtam Meg kellene mutatni, mit tudnak a fiatalok. — Hát, csak mutassátok meg — mondta a DISZ-titkár. összeállították a brigádot. Olyanok is kerültek oda, mint például Benes Antal, vagy ifjabb Gál János. Addig még sohasem dolgoztak szénfalnál. — Aztán rávertünk. Pedig az akkori főaknász alanosan nyomott bennünket. Eleinte munkahely nélkül lézengtünk. Már-már attól tartottam, hogy szétszélednek a fiúk, aztán mégiscsak sikerült kiverekedni a munkát. Nem sok köszönet volt benne. Légvágatot kellett kihajtanunk, hogy biztosítsuk a levegőellátást. Nem volt könnyű munka, ezt minden bányász megmondhatja. Négy embernek kellett egy üres csillét felfelé tolnia ... és mégsem lehetett kifogni rajtunk. Száztíz százalékot értünk el. Azért is megmutattuk. — Februárban 890, márciusban 990 csillével termeltünk terven felül. A választási békeversenyben fejenként száz csillét vállaltunk a terven túl és 171-et termeltünk. Szorospatakot a fiatalok hozták fel száz százalékra. A DISZ-brigád megmutatta, mit tud. Hogy ezt miért jegyeztem fel? Soha ilyen erősen nem éreztem a fiatalság következetes tetterejét, mint Nagy Ferenc beszámolójában, soha ilyen világosan nem láttam, hogy a „ki a legény a csárdában”-féle virtus eltűnt és egy újfajta virtus tör elő a fiatalokból. Az öntudattal fűtött munka virtusa. Enczi Endre SZA®fflsÁG Május 17-e megszokott nap Rómában. A hőmérő higanyszála már kora reggel 25 fok fölé szállt és az öreg újságárus a Piazza di Spagnán a reggeli olasz lapok melé magyarázóséig mondja: ,,Sirokkó leszValóban szinte kínosan nehéz a levegő. A sirokkó, ez a földközitengeri szél megreked a római dombok közötti völgyekben és nyomasztóan bágyadttá teszi az embereket. A magyar csapat szállásán azonban már kora reggel nagy az élénkség. „Hogy aludtál?" — kérdezi Bozsik Buzánszkytól. „Kitűnően" — válaszol rögtön a dorogi fiú, s a csapat még jónéhány tagja azonnal helyesel. Nem szurkolnak a mérkőzéstől, miért ne aludtak volna tehát jól? Csonk Mándi Gyula edző mosolyog, ő tudja — még 48-szoros válogatottsága korából —, mit érez a játékos a nagy mérkőzések előtt. Ezért úgy határoz, hogy a könnyű reggeli után sétára indul a csapat. Róma legszebb része, a Pineta árnyas pálmafái, húslombú platánjai közé. A szállónkkal szemben lévő ház falán az élesszemű, mindenre figyelő Czibor új választási plakátot fedez fel. Odahív, fordítsam le. A június 7-én sorrólkerülő olasz választások sokfajta plakátja között már fel sem tűnne egy új, ha ez történetesen nem labdarúgókat ábrázolna. Mit is látunk a kereszténydemokratáknak a mérkőzés napján megjelent falragaszán? Az azzurrik kék mezébe öltözött olasz labdarúgót, mellén .,DC" jelvénnyel, a kereszténydemokrata párt olasz nevének kezdőbetűivel. És mit esi már ez a labdarúgó? Hátulról megrágja és kibillenti egyensúlyi helyzetéből vörösmezes, vöröscsillagos ellenfelet ■■■ _ . Nem kell messzire mennünk, s találkozunk másfajta falragasszal is. Ez is labdarúgókat ábrázol: egy olaszt és egy magyart. De ezen a kékmezes olasz játékos barátian megszorítja a mellette álló labdarúgó kezét, s ha nem is lenne ott a felirat, tudnánk, mit mond egymásnak a két játékos: „Ez a találkozó is elősegíti a magyar és az olasz dolgozó nép barátsága, a béke nagy ügyét". Az olasz békebizottság falragasra méltó válasz a kereszténydemokraták nemcsak aljas, de ízléstelen mesterkedéseire és méltó válasz persze a délutáni nagy mérkőzés. Jólesik, hogy amerre autóbuszunk elhalad a mérkőzés színhelye, a Foro Italico felé, tapssal köszöntik a csapat tagjait azok, akiknek nem jutott hely, vagy akik nem tudják megfizetni a belépőjegyek idég magas árát. Zakariás meséli, hogy délben a * Az első rész a Szabad Ifjúság május 22-i számában jelenn meg, szállodában megszólította őt egy olasz fiú. Elmondta, hogy a Rómától messze fekvő Terni városkából jött biciklijén a mérkőzésre csak azért, hogy láthassa a magyarokat. De már hónapok óta munka nélkül van, s így még akkor sem tudná megvenni a jegyet, ha azt nem a feketepiacon árusítanák. Zakariásnak sem kell több. A tolmács szavaira azonnal válaszolt: „Lesz jegy" S amikor a csapat elindult a szállóból a stadion felé, Zakariás örömmel nyújtotta át olasz barátjának a 4000 lírás, méregdrága belépőjegyet. Ahogy Zakariást ismerem, ez a csupaszív fiú saját zsebpénzének egy részét áldozta fel, csakhogy újonnan szerzett olasz barátja láthassa a nagy találkozót... Még félóra van a mérkőzés kezdetéig. Az öltözőben Kocsis 94-szer fejel egymásután a labdába, anélkül, hogy az földet érne. Mándi Gyula tréfáján Puskás harsogva nevet, Czibor az új kis családtagra, két rppja született kislányára, gondol A stadion lelátóján százezer néző tapsol, dübörög. Vannak, akik már tizedik órája ülnek a napon, csakhogy minél jobb helyről láthassák a világhírű magyarok, az olimpiai bajnokok játékát. Kezdődik a mérkőzés. . . A játék eleinte nagyon nehezen gördül. A 35 fokos hőség, a harsogó „Forza Italia!" — Hajrá Olaszország! — biztatás és az a tény, hogy 28 éve nem győztünk Olaszországban az azzurrik elleni kissé elfogódottá teszi játékosainkat. Más előtt megrendezni az Olasz Labdarúgó Szövetség ezt a találkozót. S most kiderült, volt mitől félniök az olasz vezetőknek ... A 3:0 arányú ragyogó magyar diadalt igen sok futball szakember nézte végig. A zürichi Sport című lap a nagy érdeklődésre való tekintettel külön tudósítót küldött a mérkőzésre, aki telefonon diktálta cikkének címét: ,A magyarok ragyogó diadala — az olaszok fekete vasárnapja". Pozzo, híres szakember kijelentette: „A győzelem még nagyobb arányú is lehetett volna." Igen érdekes Combinak, az 1930-as 5:0-ás budapesti olasz győzelem híres kapusának véleménye: „A magyar labdarúgás ismét parnasszusi magaslatokra emelkedik. Irigylem, hogy a magyar labdarúgásnak olyan büszkeségei vannak, mint Puskás, Bozsik, Kocsis." Nehezen jut ki a csapat az öltözőből, annyian várják játékosainkat. A viharos ünneplésben is jól hallom, amikor valaki megjegyzi: „Azt hiszem, a kereszténydemokraták hamarosan levakarják Róma házfalairól a ma kiragasztott plakátokat A boldog ünneplés órái következnek. Számtalan nyilatkozat, rajzos cikk, beszélgetés jelenik meg valamennyi olasz lapban, s játékosainkat az olasz dolgozók elhalmozzák szeretetük minden jelével. A mérkőzést követő nap Rómában, majd a pihenés órái Velencében, felejthetetlen emléket jelentenek a nagy diadal hőseinek, a legjobb magyar labdarúgóknak. De csak félóráig marad kérdőjel, ki győz ezen a mérkőzésen. Az 50. válogatottságát ragyogó játékkal ünneplő Puskás, az élete legjobb játékát nyújtó Zakariás, Bozsik, aki ezen a napon lett a magyar dolgozó nép képviselője, az olimpiai formában harcoló védelem minden tagja magához ragadja a játék irányítását. S ha Hidegkúti mesteri első gólját még néma csend is fogadja a nézőtéren, a második gól után már nekünk tapsol a közönség. És a harmadik gól után az törénik, ami Helsinkiben és Svájcban is annyira megdobogtatta szívünket: csapatunk ragyogó játéka látán a közön ég feláll helyéről és viharos tapssal köszönti labdarúgóinkat. Csak az olasz kormány hivatalos képviselői szívják a fogukat. Hogyne, hiszen hónapokon keresztül húzták, halasztották a mérkőzést és sehogy sem akartak belemenni, holni az olasz választás előtt néhány héttel kerüljön sorra a magyar—olasz Európa Kupa döntő. A L'Unitá, az Olasz Kommunista Párt központi lapja és a Partaglia, az olasz ifjúság lapja kemény harcot folytatott, hogy a mérkőzés létrejöhessen. Cikksorozatokban leplezték le, miért fél a válasz Hazafelé, az úton sok szó esik a jövő feladatairól is. Sebes Gusztáv és a fiuk beszélgetése nagyszerű gondolatot vet fel: a magyar labdarúgás jövője érdekében már most megkezdik legjobbjaink a rendszeres foglalkozást a brüsszeli ifjúsági labdarúgó tornán győztes fiatal játékosainkkal. Grosics Baloggal, Puskás Karácsonyival, Bozsik Szabóval, s a többiek valamennyien egy-egy fiatal játékossal hetenként közös edzésen vesznek majd részt és bőséges tapasztalataik átadásával biztosítják, hogy a jövőben se kopjon meg a magyar labdarúgás most oly fényesen csillogó hírneve. ... A vonal már magyar földön halad, örömmel nézünk ki az ablakon, a bőséges, gazdag termést ígérő földekre, az új gyárakra, lakóépületekre. S amikor feltűnnek szeretett fővárosunk, Budapest házai, Puskás csapatkapitány már fogalmazza, hogyan válaszol a győzteseket köszönő üdvözlő szavakra: „Jelentem hazámnak, a magyar dolgozó népnek, hogy május 17-én, a választás napján a ránk bízott feladatot sikerrel megoldottuk." Szepesi György: Olaszországi jegyzetek labdarúgóink ragyogó szerepléséről* Magyar sportolók külföldön Az ökölvívó Európa-bajnokság küzdelmei során pénteken délután és este a lég-, harmat-, pehely-, könnyű- és kisváltósúlyban már a döntőbe jutásért mérkőztek a versenyzők, ökölvívóink közül Juhász győzött a könnyűsúlyban a finn Vinivuori ellen és így a vasárnapi döntőbe került. Szakács II., a kisváltósúlyban az ír Milligantól vereséget szenvedett és ki is esett a további küzdelmekből. A Bp. Dózsa és a Bp. Vasas labdarúgó csapata ma délután Bécsben szerepel a Vienna, illetve a Wacker ellen. A két együttes pénteken reggel utazott el és délután érkezett meg az osztrák fővárosba. A moszkvai férfi kosárlabdás Európa-bajnokság küzdelmeiben tizenhat ország együttese vesz részt. Eddig a magyarokon kívül a csehszlovák, bolgár, román, olasz és jugoszláv sportok érkeztek meg a szovjet fővárosba. A torna vasárnap kezdődik. Ünnepélyesen fogadták a párizsi repülőtéren a szovjet és magyar sportküldöttséget, amelyek több más nemzet képviselőivel együtt részt vesznek az FSGT versenyein és bemutatóin 1953 május 23.