Szabad Ifjuság, 1953. április-június (4. évfolyam, 77-150. szám)

1953-05-23 / 119. szám

2 SZA®fflsÁG 1953 május 23. NÓGRÁDI FIATALOK A választások előtt hosszabb időt töltöttem Nóqrád megyé­ben. Uj emberekkel, esemé­nyekkel ismerkedtem meg. Er­ről szólnak az alábbi jegy­zetek. karancskeszi gépállo­más udvarán reggel hétkor már teljes az üzem. Forrasztanak, kalapálnak, fúrnak, csavarnak, régi alkat­részeket újra cserélnek. Gor- dos László, a DISZ-brigád ve­zetője egy traktor oldalába szorult csavart villanyfúró­val igyekszik kiszabadítani. A csavarral bajlódó brigád­vezető mellett egy izgatott, pirossapkás, kék munkaruhás fiatalember hirtelen elhatáro­zással felpattan motorkerék­párjára és irtózatos puffogás- sal kiszáguld az udvarból. Ö a körzeti agronómus. A gép­állomáson azt beszélik róla, hogy állandóan izgatott és mindig van valami dolga. Jön, megy, szervez, előad, vállal és teljesít, összesen húsz esztendős. Bokros Ta­másnak hívják. Szülei a nógrádszakálli tszcs-ben dol­goznak, Bokros körzetébe tizenegy tszcs tartozik. Egy óra sem telik el, máris dobhártyaszaggató puf- fogás jelzi, hogy az agronó­mus visszatért körútjáról és a gépállomás felé közeledik. Úgy harsog a gépe, mintha gyorsjárású traktoron közle­kedne. Arca olyan piros, mint a sapkája. Valahol a második határban járt. Mielőtt újra elvágtatna a géppel, lecsa­pok rá. Egyenesen, kertelés nélkül arcába irányítom a kér­dést, nehogy ideje legyen to- vábbállni. — Bokros elvtárs, nehéz dolga van annak, aki húsz­éves és egyben agronómus is? — Hogyne lenne nehéz — pattognak a szavak — szóra nem hisznek az ilyennek, mint én vagyok. Mindent tettekkel kell bizonyítani. De ez csak eleinte volt, télen, amikor ar­ról beszéltem, mi mindent le­het kihozni a földből. Be­széltem a négyzetes kukorica­vetésről, a keresztsoros ga­bonáról, ők meg a nagyapjuk­kal jöttek. Hogyha azoknak jó volt úgy is... A nagyap­juk és én, az unoka közé áll­tak ők. Segítségül hívtam a járási pártbizottságot, aztán jöttek a tettek. Ságújfalun, Sóshartyánban száz holdon keresztsorosan vetettek. Most aztán megnézhették, hogy ki­nek volt igaza — már ami a tenyészterület jobb kihasz­nálását illeti. Így jártak az ősziárpával is. Karancsságon harminc holdon akartunk ősziárpát vetni. Ellenkeztek. Segítségül jött a gépállomás politikai vezetője is, de ők még mindig csak rázogatták a fejüket. Összehívtuk a tszcs-tagokat. Ez október elején volt. Jöjjenek át Ság- újfalura. Amíg mi itt vitat­koztunk, ott már kikelt az ősziárpa. Mintha processzióba mennének, úgy mentek a ka- rancsságiak Ságújfalura. Az­tán csodálkoztak. így győz­tünk a ságújfalusiakkal Ka­rancsságon. Mintha, valamelyik tszcs- ben magyarázna, olyan tüzbe lendült. — Na és ami a takarmány­gazdálkodást illeti, az sincs valami rendjén. Pedig azt is meg kell tanulniok. Egyfoly­tában magyarázom a tszcs-k- ben. Igaz, hogy a tavalyi aszály miatt takarmány- hiánnyal vesződtünk, de okos gazdálkodással azt is le le­het győzni. Meghallottam, hogy az egyik termelőcso- csoportban nem vezették be az egyedi takarmányozást, még almoztak is a takar­mánnyal. Tavasz felé persze már jajgattak, hogy így, meg úgy a takarmányban ... No, majd én utánanézek. A tszcs- elnök már messziről hal­lotta, hogy jövök. Bezárkó- gott a szobájába és nem akart kijönni. Elbújt az új elől. A felesége azt mondta, nincs itthon. — Nyissa ki a szobát, majd én megkeresem. — Addig beszéltem, amíg kinyitotta az ajtót. Az elnö­köt a szekrény mögött talál­tam. Leültünk és addig nem mentem el, amíg nem tanítot­tam meg a takarmányszab­ványra és az egyedi takarmá­nyozás előnyére. — Es az milyen? Könnyelmű kérdés volt, utólag rájöttem. Megfogta a karomat és az irodák mögött enyhén emelkedő lankásra húzott — Üljön le — mutatott el­lentmondást nem tűrő moz­dulattal a smaragdzöld gyep­re. Fölöttünk egy hárs és egy tölgy duzzadt lombkoronája borult egymásra. — Szóval, nem tudja, mi az a takarmányszabvány? Most már láttam, hogy menthetetlenül úgy bánik ve­lem, mint a szekrény mögül kihalászott tszcs-elnökkel. — Minden állatot szükség­letének megfelelően kell táp­lálni. Ne kapjon se többet, se kevesebbet. Vegyünk pél­dául egy ötszázkilós állatot, amelyik hét kiló tejet ad. En­nek naponkint 15—20 kiló száraz anyagra, szénára, szalmára, pelyvafélékre, 61 deka emészthető fehér­jére és négy kiló 60 deka ke­ményítő értékre van szüksége. Ezt megkaphatja 20 kiló sa­vanyított, leveles cukorrépa­fejbe, 3 kiló rozspelyvába, két kiló kukoricaszárba és 0.2 kiló extrahált napraforgó­lisztbe. Érti már? — Értem. — Akkor jó. Most már me­gyek. Leszalad a dombról, én utána. Megragadja a motor- kerékpárt és berúgja az in­dítót. — Hová siet már me­gint? — Dolgom van ... — Va­lamit még mond. de szavát túlberregi a gér». Zúgva, za­katolva iramodik ki az udvar­ból. \ ★ 2 abari József a Salgótar­jáni Acélárugyár leg­jobb DISZ-brigádjának veze­tője. Brigádjával együtt má­jus 1-i felajánlását 200 szá­zalékra, a választási béke- versenvre tett vállalását 125 százalékra teljesítette. Zabari elvtárs 26 éves, magas, szőke fiatalember. Géplakatos. Egy­szerűen, rövid mondatokban beszél, de néha hirtelen for­dulattal költői képeket és ha­sonlatokat sző mondanivaló­jába. — Miről is akartam beszél­ni? Most már tudom. A 200 százalékról. A Selas-kemence felújítását kellett elvégezni. Ez á'talában 8—10 napig tart. Felkötöttük az overall Május elseje előtt voltunk, ilyenkor a munkásszivet va­lami különös érzés bizsereg- teti. Három és fél nap alatt készültünk el. Aztán megmo­sakodtunk, ettünk és pihen­tünk. Három. nap és három éjszaka nem volt ebben ré­szünk. Ez a 200 százalék tör­ténete. Sohai semmi nem okoz annyi örömet, mint amikor elbánunk az anyaggal és ha­táridő előtt befejezzük a mun­kát. A fiatalokra eső részt I nem hárítjuk másra. Sokat gondolkodtam azon, hogy mindabból, amit áz ország népe ka]», milyen sok század­iak jut a fiataloknak. A tisz­tesség úgy diktálja, hogy ezért legalább ugyanannyit fizessünk vissza. Mert más ez, mint ahogy a „fater” élt vagy akár jómagam is azelőtt. Á „fater" gazdasági cseléd volt. Valami örökké a gyárba húz­ta. Sehogysem akarták fel­venni. Akkor krajcárokat pen­gőkké kuporgatott és amikor néhány pengője összegyűlt, odaadta az üveggyári műve­zetőnek. Beteljesedett az öreg vágya. Segédmunkás lett a Zagyvapálfalvai Üveggyár­ban. Ebből az álomból annyi jutott a családnak, hogy 1940- ben még kenyeret sem tudtam magammal vinni az iskolába. Pedig étkes gyerek voltam. Aztán tanonc lettem egy tar­jám kisiparosnál. Fizetés nél­kül, napi tizennégy órát dol­goztam. A tanítómesterem jó embernek számított, mert amikor az éhség már nagyon dörömbölt a gyomromban, adott egy darab kenyeret. Amikor szakmunkás lettem, mindjárt el is bocsátottak, keressek magamnak munkát. Hosszú, viszontagságos évek után kerültem az Acélgyár főműhelyébe. Ez már felsza­badulás után volt. Ekkor már máskép éltünk és máskép láttuk a világot. Tanultam is. Pótolni kellett hiányos rajz- ismereteimet. A rajz olyan a géplakatosnak, mint a turis­tának a térkép, muzsikusnak a kotta. Enélkül csak tévelyeg az ember. A brigádban beve­zettük, hogy műszak előtt már tíz perccel bemegyünk. Megbeszéljük a rajzot, elké­szítjük a szerszámokat és úgy kezdjük a munkát, mint­ha már a közepén tartanánk. Nem vagyok dicsekvő vagy szájhős, de az acélgyáriak­nak ebben a mi brigádunk mutatja a példát. így tudunk boldogulni. Az is igaz, hogy ebben az évben a mi brigá­dunkban nem volt igazolatlan mulasztás. Ezt sem lehet csak úgy, félvállról venni. Jó do­log az, ha valaki benne van az új világ alapozásában. ★ IVTagy Ferencet mindenki ismeri a szorospataki bányatelepen, ű a legjobb DISZ-brigád vezetője. Brigád­ja a terv első negyedében át­lagosan 140 százalékra telje­sítette tervét. És ez nem cse­kélység. Komoly, edzett bá­nyászok is elismerően bólo­gatnak hozzá. Nagy Feri szűkebben fejti magából a szót, mint a ke­mény szénfalból a szenet, de azért mégis rászánja magát, hogy a brigád munkájáról be­széljen. — 1951-ben felkerestem a DISZ-titkárt. Brigádot szeret­nék alakítani — mondtam Meg kellene mutatni, mit tud­nak a fiatalok. — Hát, csak mutassátok meg — mondta a DISZ-titkár. összeállították a brigádot. Olyanok is kerültek oda, mint például Bene" Antal, vagy ifjabb Gál János. Addig még sohasem dolgoztak szénfalnál. — Aztán rávertünk. Pedig az akkori főaknász alanosan nyomott bennünket. Eleinte munkahely nélkül lézengtünk. Már-már attól tartottam, hogy szétszélednek a fiúk, aztán mégiscsak sikerült kivereked­ni a munkát. Nem sok köszö­net volt benne. Légvágatot kellett kihajtanunk, hogy biz­tosítsuk a levegőellátást. Nem volt könnyű munka, ezt min­den bányász megmondhatja. Négy embernek kellett egy üres csillét felfelé tolnia ... és mégsem lehetett kifogni raj­tunk. Száztíz százalékot ér­tünk el. Azért is megmutattuk. — Februárban 890, már­ciusban 990 csillével termel­tünk terven felül. A válasz­tási békeversenvben fejenként száz csillét vállaltunk a ter­ven túl és 171-et termeltünk. Szorospatakot a fiatalok hoz­ták fel száz százalékra. A DISZ-brigád megmutatta, mit tud. Hogy ezt miért jegyeztem fel? Soha ilyen erősen nem éreztem a fiatalság következe­tes tetterejét, mint Nagy Fe­renc beszámolójában, . soha ilyen világosan nem láttam, hogv a „ki a legény a csárdá- ban”-fé!e virtus eltűnt és egy újfajta virtus tör elő a fiata­lokból. Az öntudattal fűtött munka virtusa. Enczi Endre Olaszországi jegyzetek labdarúgóink ragyogó szerepléséről* Május 17-e megszokott nap Rómában. A hőmérő higany- szála már kora reggel 25 íok fölé szállt és az öreg újság­árus a P.azza di Spagnán a reggeli olasz lapok medé ma­gyarázóiéig mondja: .,Sirokkó leszValóban szinte kínosan nehéz a levegő. A sirokkó, ez a fö.dközitengeri szél megre­ked a római dombok közötti völ­gyekben és nyomasztóan bá­gyadttá teszi az embereket. A magyar csapat szállásán azonban már kora reggel nagy az élénkség. „Hogy aludtál?" — kérdezi Bozsik Buzánszky­tól. „Kitünően" — válaszol rögtön a dorogi fiú. s a csapat még jónéhány tagja azonnal helyesel. Nem szurkolnak a mérkőzéstől, miért ne aludtak volna tehát jól? Cscuk Mándi Gyula edző mosolyog, ö tudja — még 48-szoros válogatottsá­ga korából —. mit érez a játé­kos a nagy mérkőzések előtt. Ezért úgy határoz, hogy a könnyű reggeli után sétára in­dul a csapat. Róma legszebb része, a Pineió árnyas pálma­fái. hűslombú platánjai közé. A szállónkkal szemben lévő ház falán az élesszemű. min­denre figyelő Czibor új válasz­tási plakátot fedez fel. Odahív, fordítsam lé. A június 7-én sorrcikerülő olasz választások sokfajta plakátja között már fel sem tűnne egy új, ha ez történetesen nem labdarúgókat ábrázolna. Mit is látunk a ke­reszténydemokratáknak a mér­kőzés napián megjelent fal­ragaszán? Az azzurrik kék me­zébe öltörött olasz labdarúgót, mellén ..DC" jelvénnyel, a ke­reszténydemokrata párt olasz nevének kezdőbetűivel. És mit esi mái ez a labdarúgó? Hátul­ról megrágja és kibillenti egyensúlyi helyzetéből vörös­mezes, vöröscsillagos ellen­felet ■■■ _ , Nem kell messzire mennünk, s találkozunk másfajta falra­gasszal is. Ez is labdarúgókat ábrázol: egy olaszt és egy ma­gyart. De ezen a kékmezes olasz játékos barátion megszo­rítja a mellette álló labdarúgó kezét, s ha nem is lenne ott a felirat, tudnánk, mit mond egy­másnak a két játékos: „Ez a találkozó is elősegíti a magyar és az olasz dolgozó nép barát­sága:, a béke nagy ügyét". Az olasz békebizottság falragasza méltó válasz a kereszténydemo­kraták nemcsak aljas, de ízlés­telen mesterkedéseire! és méltó válasz persze a dél­utáni nagy mérkőzés. Jólesik, hogy amerre autóbuszunk elha­lad a mérkőzés színhelye, a Foro Italico felé, tapssal kö­szöntik a csapat tagjait azok, akiknek nem jutott hely, vagy akik nem tudják megfizetni a belépőjegyek inén magas árát. Zakariás meséli, hogy délben a * Az első rész a Szabad Ifjúság május 22-i számában jelem meq. szállodában megszólította őt egy olasz fiú. Elmondta, hogy a Rómától messzefekvö Térni városkából jött biciklijén a mérkőzésre csak azért, hogy lát­hassa a magyarokat. De már hónapok óta munka nélkül van, s így még akkor sem tudná meg­venni a jegyet, ha azt nem a feketepiacon árusítanák. Zaka­riásnak sem kell több. A tol­mács szavaira azonnal vála­szolt: „Lesz jegy" S amikor a csapat elindult a szállóból a stadion felé, Zakariás örömmel nyújtotta át olasz barátjának a 4000 lírás, méregdrága belépő­jegyet. Ahogy Zakariást isme­rem, ez a csupaszív fiú saját zsebpénzének egy részét áldoz­ta fel, csakhogy újonnan szer­zett olasz barátja láthassa a nagy találkozót... Még félóra van a mérkőzés kezdetéig. Az öl.özöben Kocsis 94-szer fejel egymásután a lab­dába, anélkül, hogy az földet érne. Mándi Gyula tréfáián Puskás harsogva neve1, Czibor az új kis családtagra, két rppja született kislányára. gondoL A stadion lelátóján százezer néző tapsol, dübörög. Vannak, akik már tizedik órája ülnek a na­pon, csakhogy minél jobb hely­ről láthassák a világhírű ma­gyarok, az olimpiai bajnokok játékát. Kezdődik a mérkőzés. . . A játék eleinte nagyon nehezen gördül. A 35 fokos hőség, a har­sogó „Forza Italia!" — Hajrá Olaszország! — b'ziatás és az a tény. hogy 28 éve nem győz­tünk Olaszországban az azzurrik ellem k:ssé eljogódottá teszi já­tékosainkat. tás előtt megrendezni az Olasz Labdarúgó Szövetség ezt a ta­lálkozót. S most kiderült: volt mitől félniök az olasz vezetők­nek ... A 3:0 arányú ragyogó magyar diadalt igen sok jut ball szakem­ber néz.e végig. A zürichi Soort című lap a nagy érdeklődésre való tekintettel külön tudósítót küldött a mérkőzésre, aki tele­fonon diktálta cikkének címét: ,A magyarok ragyogó diadala — az olaszok fekete vasár­napja". Pozzo, híres szakember kijelentette: „A győzelem még nagyobbarányá is lehetett vol­na." Igen érdekes Combinak, az 1930-as 5:0-ás budapesti olasz győzelem híres kapusának vé­leménye: „A magyar labdarúgás ismét parnasszusi magaslatokra emelkedik. Irigylem, hogy a ma­gyar labdarúgásnak olyan büsz­keségei vannak, mint Puskás, Bozsik, Kocsis." Nehezen jut ki a csapat az öl­tözőből, annyian várják játéko­sainkat. A viharos ünneplésben is jól hallom, amikor valaki megjegyzi: „Azt hiszem, a ke­reszténydemokraták hamarosan levakarják Róma házfalairól a ma kiragasziott plakátokat A boldog ünneplés órái követ­keznek. Számtalan nyilatkozat, rajzos cikk, beszélgetés jelenik men valamennyi olasz lapban, s játékosainkat az olasz dolgozók elhalmozzák szeretetük minden jelével. A mérkőzést követő nap Rómában, maid a pihenés órái Velencében, felejthetetlen emlé­ket jelentenek a nagy diadal hő­seinek, a legjobb magyar labda­rúgóknak. De csak félóráig marad kérdő­jel, ki győz ezen a mérkőzésen. Az 50. válogatottságát ragyogó játékkal ünneplő Puskás, az élete legiobb játékát nyújtó Za­kariás, Bozsik, aki ezen a napon lett a magyar dolgozó nép kép­viselője, az olimpiai formában harcoló védelem minden tagja magáhozragadja a játék irár.yí- tását. S ha Hidegkúti mes'eri első gólját még néma csend is fogadja a nézőtéren, a második gól után már nekünk tapsol a közönség. És a harmadik gól után az tör énik, ami Helsinki­ben és Sváicban is annyira megdobogtatta szivünket: csa­patunk ragyogó játéka lát ón a közön ég feláll helyéről és viha­ros tapssal köszönti labdarúgóin, kai. Csak az olasz kormány hiva­talos képviselői szívják a fogu­kat. Hogyne, hiszen hónapokon keresztül húzták, halasztották a mérkőzést és sehogy sem akar­tak belemenni, hosni az olasz választás előtt néhány *éttel ke­rüljön sorra a magyar—olasz Európa Kupa döntő. A L'Unitá, az Olasz Kommunista Párt köz­ponti lapja és a Pattuglia, az olasz ifjúság lapja kemény har­cot folytatott, hogy a mérkőzés létrejöhessen. Cikksorozatokban leplezték le, miért fél a válasz­Hazafeté, az úton sok szó esik a jövő feladatairól is. Sebes Gusztáv és a fiuk beszélgetése nagyszerű gondolatot vet fel: a magyar labdarúgás jövője érde­kében már most megkezdik leg­jobbjaink a rendszeres foglalko­zást a brüsszeli ifjúsági lab­darúgó tornán győztes fiatal já­tékosainkkal. Grosics Baloggal, Puskás Karácsonyival, Bozsik Szabóval, s a többiek vala­mennyien egy-egy fiatal játé­kossal hetenként közös edzésen vesznek majd részt és bőséges tapasztalataik átadásával bizto­sítják, hogy a jövőben se kop­jon meg a magyar labdarúgás most oly fényesen csillogó hír­neve. ... A vonal már magyar föl­dön halad, örömmel nézünk ki az ablakon, a bőséges, gazdag termést ígérő föl­dekre, az új gyárakra, lakó­épületekre. S amikor feltűnnek szeretett fővárosunk, Budapest házai, Puskás csapatkapitány már fogalmazza, hogyan vála­szol a győzteseket köszön ő üd­vözlő szavakra: „Jelentem ha­zámnak, a magyar dolgozó nép­nek, hogy május 17-én. a vá’asz- tás napján a ránkbízott felada­tot sikerrel megoldottuk." Szepesi György O Magyar spoitolók külföldön Az ökölvívó Európa-bajnok­ság küzdelmei során pénteken délután és este a lég-, harmat-, pehely-, könnyű- és kisváltó- súlyban már a döntőbe jutásért mérkőztek a versenyzők, ökölví­vóink közül Juhász győzött a könnyűsúlyban a finn Vini- vuori ellen és így a vasárnapi döntőbe került. Szakács II., a kisváltósúlyban az ír Milligan­tól vereséget szenvedett és ki- I esett a további küzdelmekből. | A Bp. Dózsa és a Bp. Vasas labdarúgó csapata ma délután Becsben szerepel a Vienna, il­letve a Wacker ellen. A két együttes pénteken reggel utazott el és délután érkezett meg az osztrák fővárosba. A moszkvai - férfi kosárlabdái Európa-bajnokság küzdelmeiben tizenhat ország együttesé vesz részt. Eddig a magyarokon kí­vül a csehszlovák, bolgár, ro­mán, olasz és jugoszláv spor- to ók érkeztek meg a szovjet fő* városba. A torna vasárnap kez< dődik. Ünnepélyesen fogadták a pá* rizsi repülő-téren a szovjet és magyar sportküldöttséget, ame­lyek több más nemzet képvisej lőivel együtt résztvesznek ai FSGT versenyein és bemutatóin

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék