Szabad Ifjuság, 1953. július-szeptember (4. évfolyam, 152-229. szám)

1953-07-01 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A DISZ KÖZPONTI VEZETŐSÉGÉNEK LAPJA IV. ÉVFOLYAM 152. SZÁM Szerda, 1953 július 1 ÁRA 40 FILLÉR NEMZETI ÜGY Egy-egy brazíliai VIT küldött útiköltsége Buka­restbe körülbelül háromévi munkabérével egyenlő. Ha társai gyűjtést indítanak és felajánlják egy-egy óra­ munkabérüket, nem kevesebb, mint kilencezer dolgozó anyagi hozzájárulása szükséges költségeinek fedezé­sére. Mivel egyedül az amerikai kontinensről ezernél több fiatal utazik a találkozóra, nyilvánvaló, hogy e feltételeket csakis minden demokratikus erő összefogá­sával lehet megteremteni. Olaszországban, néhány hét­tel ezelőtt, a belügyminiszter célzásokat tett arra, hogy megtagadják a VIT-re készülők útleveleit. Erre Olasz­ország városaiban és községeiben a­­ legkülönbözőbb felfogású emberekből széleskörű bizottságok alakultak, amelyek tevékeny nyomást gyakorolnak a hatóságokra, hogy adják ki az útleveleket. Általában­ az országok legtöbbjében bizottságok alakultak a VIT támogatására, amelyekben a társadalmi élet kiválóságai vesznek részt. E példák is igazolják, hogy a Világifjúsági Talál­kozó nemcsak az ifjúság ügye és nem is lehet csupán az. A Béke-Világtanács budapesti ülésszakának határo­zata nyomatékosan hangsúlyozta, hogy e találkozó elvá­laszthatatlan a béke egyetemes ügyétől. Erről tanúskod­tak a béke kimagasló védelmezőinek nyilatkozatai is, amelyeket nemrégen a Szabad Ifjúság közölt. A buka­resti találkozóra a béke minden híve nagy várakozással néz, amint ezt az idős polgári politikus, Wilhelm Elfes, a Németek Szövetségének elnöke mondotta: „Mi mind­nyájan szeretjük a békét s együtt akarjuk azt kivívni és biztosítani. Ámde a húszéveseknek többet kell érte tenniök, mint a hetvenéveseknek, hiszen a békét ők tovább fogják élvezni. Ezért üdvözlöm az ifjúság béke­­világmozgalmát és a küszöbön álló találkozójának tel­jes sikert kívánok.” A VIT egyet jelent a békeharc fokozásával, s ezért a találkozóval kapcsolatban minden békeharcosnak fel­adatai vannak. A VIT-előkészületeket valamennyi or­szágban a békeküzdelem szerves részévé, igazi nemzeti üggyé kell tenni. Nemzeti üggyé, hiszen a Bukarestben összefonódó ifjú kezek a népek barátságának jel­képei, s a zászlót magasra tartó ifjúság találkozója jelentős hozzájárulás minden nemzet szabadságának, függetlenségének biztosításához, a már szabad országok további felemelkedéséhez s az általános nemzetközi feszültség enyhüléséhez. A VIT természetesen a magyar nép nemzeti ügye is.­­A nagy találkozót — éppen nemes céljainál fogva — saját ügyének tekinti a béke minden híve. Kitűnt ez is­mét a nemzeti előkészítő bizottság hétfői ülésén, ame­lyen megjelentek a tömegszervezetek vezetői, társadalmi, kulturális, sportéletünk kiválóságai és számtalan javas­lattal, tanáccsal, észrevétellel fordultak ifjúságunk felé. Szavaikból érződött a magyar ifjúság iránt érzett szere­tet és egyben a felelősség is azért, hogy 1500 ifjú kül­döttünk méltóképpen képviselje hazánkat. „Emeljük a VIT-et nemzeti üggyé — mondotta az egyik felszólaló — hiszen az egész nemzet küldi el fiait és várja, hogy Bukarestben megállják helyüket.” Nagyjelentőségű az a tény is, hogy az előkészítő bizottság felhívta a béke­szerető magyar állampolgárok millióit: a Béke-Világ­­tanács határozatainak értelmében segítsék a magyar ifjúság felkészülését. Mindezzel hatalmas lehetőségeink nyíltak meg arra, hogy a hátralévő hetekben valamennyi magyar béke­harcos segítségével új lendületet adjunk a VIT-re történő felkészülésnek. A tömegszervezetek által közösen rende­zett békekisgyűléseken sok szó esik majd a VIT-ről, s gondoskodnunk kell arról, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt rajtuk a fiatalok. Ifjú művészeink vegyék fokozott mértékben igénybe a kultúránk kiválóságai által felajánlott segítséget, s hasznosítsák e gazdag tapasztalatokat. Ifjúságunk igényelje bátran az íróktól, hogy a legkiválóbbak segítsék hathatósan a VIT-re tör­ténő felkészülést. Kérjük a műszaki értelmiség, a szak­­szervezetek közreműködését a VIT-verseny még töme­gesebbé tételére. Ugyancsak vonjunk be minden ren­delkezésre álló erőt az átutazások lebonyolítására, hiszen a VIT előtt majd 20.000 fiatal halad keresztül hazán­kon, akiknek érezniök kell dolgozó népünk szívből fakadó vendégszeretetét. Az előkészítő bizottság ülésén javaslat hangzott el, hogy megyénként is alakítsanak bizottságokat a legkiválóbb dolgozók, társadalmi szemé­lyiségek bevonásával. Ezen át megyei DISZ-szerveze­­teink jelentős támogatást kapnak majd munkájukhoz. Dolgozó és tanuló ifjúságunknak ezekben a napok­ban még világosabban kell látnia, hogy az egész nemzet kívánja tőle: dolgozzon rohamcsapatként a VIT-verseny­­ben, bővítse sorait új ifjú békeharcosokkal, fokozza a felvilágosító, nevelő munkát. Ifjúságunknak úgy kell küzdenie a VIT sikeréért, delegációnk sikeres szereplé­séért, s valamennyi magyar fiatal jó VIT-teljesítmé­­­­nyeiért egyaránt, hogy méltó legyen a bizalomra. „Megszilárdítjuk a világ né­peinek és ifjúságának barátsá­gát és békés együttmunkál­ko­dását ... esküszünk, hűek mara­­­­dunk a béke ügyéhez!“ Berlinben, a Marx—Engels- i téren hangzottak el ezek a sza­vak a VIT záróünnepélyén. Két esztendő telt el azóta...­­A küldöttek serény munkával telve számtalanszor felidézték magukban a berlini eskü sza­vait. Ennek a szellemében dol­goztak, tanultak — nemcsak a VIT-küldöttek, egész ifjúságunk. Fiataljaink az eskü szellemében készülnek az új nagy találko­zóra. HÍVEM A VIT-ESKÜHÖZ... Pabis László két évvel ezelőtt, amikor még a MÁVAG ifjúságát Hazatérve Kása István gesztőszakmát. Most mint átképzős szakmát az első. Selejt még nem került ki keze alól. Jó­­ " ii.it­gédmunkás volt, a berlini VIT-en képviselte lásd sztahanovista mellett megszerette a bé­nát, és a gyár hegesztő-átképzősei között a munkával készül a bukaresti Világifjúsági Ta­­óra. A szövő lány szava Soha­ nem felejti el 1951 augusztus 19-ét, a berlini VIT-eskü napját Adám Ilonka fiatal szövőnő. Azt a napot, ami­kor Berlinben a Marx Engels-téren sok­százezer ifjú és lány, minden nemzet fiai gyűltek össze, hogy hitet tegyenek a béke ügye mellett. Soha nem felejti el az eskü szavait. Mikor hazaérkezett a berlini VIT-ről, üzemében, a Lóden Posztógyárban va­lamennyi fiatal társát meglátogatta. Mindegyiküknek arról beszélt, mit jelent a béke ügyéért harcolni nálunk. El­mondta, hogy Berlinben ígéretet tett ko­reai és kínai lányoknak , akik messze távoli szövőüzemekből jöttek — hogy emelni fogja termelését és a mellette dolgozó két 100 százalékon alul termelő ifjúmunkásból, Maki Júliából és őri Kiss Irénből sztahanovistát nevel a legköze­lebbi találkozóig, 1953-ig. és Ádám Ilonka állta a szaván 1952- ben őri Kiss Irén megkapta a sztahano­vista oklevelet, Maki Julia pedig áttért a négygépes rendszerre, s napi 110—118 ezer­ vetést készít. Féléve történt, hogy Ádám Ilonkát jó munkájáért tervgazdászképző iskolára küldték, s ezzel egyidőben magasabb be­osztásba, a tervosztályra helyezték. Mi­kor hírét vette a bukaresti VIT-nek, el­gondolkozott azon, mikép tett eleget esküjének , s elhatározta, hogy most is, csak úgy mint akkor, amikor Berlinbe készült, munkájával köszönti a béke, az ifjúság találkozóját. S Ádám Ilona megtartja fogadalmát. Szorgalmasan tanul, hogy pár hónap múlva a vizsgákon úgy szerepelhessen, ahogy a szíve diktálja, ahogyan ifjú békeharcoshoz illik. De nemcsak magára gondol. Felkereste régi tanítványait, el­beszélgetett velük, hogyan dolgoznak, mikép készülnek a bukaresti VIT-re. S beszélgetés közben együtt dolgozták ki a vállalást is. Őri Kiss Irén elhatározta, hogy naponta 120 ezer vetést csinál. Maki Julia pedig 28 ezer vetést vállalt gépenként, 90 százalékos minőségi munka mellett. A fiatal világrekorder két éve, augusztus 19-én Gyenge Va­léria is ott állt Berlinben, a Marx— Engels-téren. A még kezdő úszó, a tizen­­hatéves lány szívében ezernyi élmény kavargott: a VIT feledhetetlen emlékei. Beszélgetés Juta Grossmannal, a német úszóval, a friedrichsh­aini úszóstadion versenyei, a világ minden tájáról össze­­sereglett ifjúság baráti, békés együttléte, a kedves találkozások idegen népek fiai­val — sok-sok maradandó érzést hagyott Gyenge Vali szívében. A kedves emlékek hatása alatt, kipirult arccal együtt mondta ő is kétmilliónyi fia­tallal az ifjúság esküjét: „...Ebben az ünnepi percben esküszünk, hogy hűek maradunk a béke ügyéhez." Már itthon volt, a drága szülőföldön, ismét edzésbe kezdett a Nemzeti Sport­uszodában, de az emlék még akkor is élénken élt benne, s ösztönözte. Regge­lenként, a munka megkezdése előtt ed­zésre járt és este, a munka után ismét ott úszott a többiek között. —■ A két edzés alkalmával öt—hatezer métert úszok — mondja Gyenge Vali. — De ezzel sem fejeződik be a napi sport­munkám, mert csaknem minden­ este tor­názom, különböző gimnasztikai gya­kor­­latokat végzek. ... S a szorgalmas munka gyümölcse­ként megszületett az első világraszóló győzelem: Helsinki... Gyenge Vali a békeolimpián a győzelmi emelvényen állt. A 400 méteres gyors­úszás olimpiai bajnoka lett. Fejlődésének útja innen tovább ível felfelé. Még szorgalmasabban edz, mint előzőleg, készül a IV. Világifjúsági Talál­kozóra, ahol számot kell adni, hogyan tartotta meg esküjét. 1953 június 20. Margitszigeti Sport­uszoda. Gyenge Valéria olimpiai bajnoknő a 400 méteres gyorsúszásban 5:08.6 mp­­cel új országos csúcsot állított fel. Nyolc nappal később, június 28-án cso­dálatos napja volt a fiatal bajnoknőnek: a 800 méteres gyorsúszásban 10:42,4 mp­­cel új világcsúcsot úszott. Még mindig nem elégedett önmagával. — Azt tűztem ki célul magam elé — mondja , hogy szorgalmas edzéssel le­hetőleg a bukaresti Világifjúsági Talál­kozó versenyeire érjem el legjobb for­mámat. A tisztiiskola olvasótermé­ben fiatal, szőke növendék ül elgondolkozó arccal. Előtte papírlap fehérlik, levelet ír. Messze viszi a posta ezt a le­velet, baráti országba, baráti kezekbe. A Német Demokra­tikus Köztársaság harcos, ifjú állampolgárának, Gabi Sey­­fertnek, Paulovics József és Gabi Seyfert két éve ismerik egymást. A berlini Világifjúsá­­gi Találkozón szövődött örök barátságuk. Jóskát, mini pél­dásan dolgozó ifjúmunkást és mozgalmi harcost küldték . MáVAG fiataljai, Gabi Huber­­tusburg falujából jött, hogy a német parasztfiatalok nevében megszorítsa a békeharcos kül­földi ifjak kezét. A Világifjú­ság Háza előtt találkoztak először. •­ Már­alkonyodon, amikor a magyar fiat­alok egyik városm­­­éz­ó csoportja megállt a Vi­lágifjúság Háza előtt. A téren különböző nemzetiségű fiata­lok egymásba kapaszkodva, vígan zakatoltak. A magyar fiatalok szinte egyszerre mondták: — Gyerünk mi is. A következő pillanatban itt is, ott is megszakadt a körtánc, a magyar fiatalok keze külföldi barátaik kezébe kapcsolódott. Jóska elé váratlanul szőke, kékszemű­ német lány perdült, vidáman, kacagva vitte magá­val a körbe. Gabi volt. Egész estig hangos volt a fiatalok vidám játékától a tér. Amikor végeszakadt a zakatolásnak, Jóska és Gabi egymás mellett álltak. Jóska új barátja nevét szerette volna megtudni. Elő­húzta zsebéből kis szótárát és mulatta a lánynak. — Wie heisst du? Käthe? Ilse? Gräti? A lány mosolyogva rázta a fejét. Papírt, ceruzát vett elő és nagy betűkkel felírta: Gabi Seyfert. Aztán kérdően a fiúra nézett. A fiú értette. Ő is felírta a nevét. A lány lassan betüzget­­te: Paulovics Josef. Rámosoly­­gott, azután lassan, hangsú­lyozva a német szavakat, a fiatalok örök barátságáról be­szélt. A fiú csak annyit­­értett az egészből, hogy barátság. Ezt a szót már jól ismerte néme­tül. — Ja, ja Freundschaft! örök barátság! Távolból kiáltások hangzot­tak. Jóskát hívta a csoportja. Mennie kell. — írjál nekem. — mondot­ta a lány. — írjál levelet. Én is írok. — És a neve mellé felírta a címét is. — Ja, schreiben — ígérte a fiú. — Feltétlenül írok. Sietve szaladt a többiek után. Gabi még ott állt egy darabig, s gondosan eltette magyar barátja címét. Csak az úton jött rá Jóska, hogy a nagy sietségben elfe­lejtette megkérdezni, hogy itt, Berlinben hol találja meg a lányt. Ezután akármerre jár­tak, mindenütt új barátját ke­reste, de csak egyszer talál­koztak még. Akkor is csak messziről látták egymást. Ga­bi kiáltott neki. Kedvesen, idegenül kiáltotta a nevét: Jo­sef! A tömegben nem tudtak egymás mellé kerülni, csak integettek egymásnak. És a fiú mégis egész idő alatt úgy érezte, vele van Gabi. Sok­­sokféle nemzetiségű fiatallal ismerkedett meg és mindany­­nyian Gabi szerető mosolyá­­val, baráti kézfogásával üdvö­zölték. S amikor a Marx— Engels-téren dobogó szívvel, sokezer fiatal társával együtt az eskü szavait mondta, tud­ta, itt van Gabi is, valahol a téren, ő is ezeket a szavakat mondta németül, s ezeket a szavakat ismétlik fogadalom­ként angol, francia, szovjet, cseh, román fiatalok, az egész világ ifjúsága.­­ Amint hazaérkezett, azonnal írt Gabinak. S postafordultá­val megkapta a választ. A le­velekből ismerték meg egy­mást igazán. Jóska Budapest­ről írt, Gabi Berlinből, de mindketten városuk nagysze­rű építkezéseiről. Az egyik le­vélben a DISZ-ről volt­ szó, a másikban az FDJ-ről, egy­formán harcos, pártneveite fiatalokról és a sohasem ál­modott, csodálatos tervekről. Jóska megírta Gabinak, hogy legszebb vágya válik valóra: tisztiiskolára megy. Hű ma­rad a Marx—Engels-téren tett eskühöz, a magyar néphadse­reg soraiban védelmezi az if­júság legdrágább kincsét, a békét. Gabi azt irta vissza, az eskühöz­­ is hű marad. To­vábbtanul, főiskolára megy. Tudásával is népe jólétéért, s a békéért akar harcolni. A leveleket — a barátság és béke leveleit — Budapestről Berlinbe, Berlinből Budapest­re viszi a posta. Két fiatal harcos békeakaratát, az egész világ ifjúságának békeakara­tát, örökre megpecsételt barát­ságát viszi. Vass Éva BARÁTOK ló tanulmányi munkával Kohánka András, a Lenin Intézet hal­l­gatója írja: A világ ifjúsága nagy lelkesedéssel készül a IV. Világi Ifjúsági és Diák-Ta­­lálkozóra. Most én is egyre többet gon­dolok azokra az emlékeimre, amelyeket 1951-ben a berlini VIT-en szereztem. Nógrád megye diákfiataljainak küldöt­teként vettem részt a világ ifjúságának e nagy seregszemléjén. Hatalmas erőt adott e találkozó számomra, s megerősí­tette bennem azt az érzést, hogy a béke erői legyőzhetetlenek. Nagy élmény volt számomra találkozni a francia, olasz, nyugatnémet fiatalokkal, akik elbeszélték, milyen féktelen terror sújt le rájuk, ifjú békeharcosokra, ha a béke hangját hallatják. De nem adják fel a harcot, hiába zárják őket koncentrációs táborba, vagy börtönbe. A berlini VIT lelkembő­l soha ki nem törölhető legnagyobb élménye számomra a hős Szovjetunió nagyszerű fiaival való találkozás volt. Sportolóink szállásán fo­gadtuk a Komszomol egy csoportját. Val­amennyiünknek, akik ott voltunk a­ fo­gadáson, égett az arca a lázas izgalom­tól. Amikor megérkeztek, szinte min­den szem könnyes lett az örömtől, hiszen annak a népnek hős fiaival találkoztunk, amely az elnyomás igája alól szabadí­totta fel hazánkat, s amely számunkra, magyar fiatalok számára a korlátlan ta­nulási és munkalehetőségeket bizto­sította. Beszélgettünk velük, együtt énekeltünk, jelvényt, kendőt cseréltünk. Beszélgettem én is egy leningrádi mérnökhallgatóval, aki elmesélte, hogyan harcolnak ők a mi­nél jobb eredmények eléréséért, hogyan nevelik a komszomolisokat harcos eré­nyekre. Leírhatatlan lelkesedés uralkodott a teremben, kéz a kézben énekeltük a világ ifjúságának dalát, így pecsétel. V. meg mi is a szovjet és magyar nép örök barátságát. A harmadik VIT-en szerzett élményeim, tapasztalataim, az ott tett eskü arra kö­telez ma is, hogy még nagyobb erővel vé­gezzem el tanulmányi munkámat, hogy elmondhassam: eleget tettem a világ ifjú­ Rácza platt tpís címűt PcWi.mnplr

Next