Szabad Ifjuság, 1953. július-szeptember (4. évfolyam, 152-229. szám)

1953-08-04 / 181. szám

NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK A koreai nép építőmunkájának első eredményei A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból érkező hírek a hős koreai nép nagy lendülettel kibontakozó újjáépítő munkájáról számolnak be. Még csak egy hét telt el a koreai fegyverszünet aláírásának napjától, s máris helyreállt a vasúti személyforgalom. A megrongálódott vágányokat és vasúti hidakat a tűzszünet életbelépte után 12 órán belül kijavították és helyreállították. Jú­lius 30-án Szim­izsából befutott az első személy­­vonat Phenjanba. A vonat mozdonyát Kim Ir Szen elvtárs arcképével, valamint Korea, Kína és a Szovjetunió nemzeti lobogójával díszítet­ték. Az utasok — köztük élmunkások, parasztok — kényelmesen utaztak a ventilátorokkal és hangszórókkal felszerelt vassúti kocsikban. A dolgozók ellátása és életszínvonala nagymérték­ben javul. A kereskedelemügyi minisztérium a j­ílius 22-i árleszállítás óta most további 12 áru­fajta árát szállította le. A kartonanyag árát pél­dául 19 százalékkal, a cipőkét 40 százalékkal, a fehérneműét 33 százalékkal, a cukor árát pedig 22 százalékkal csökkentették. A Koreai Egységes Demokratikus Hazafias Arcvonal központi bi­zottsága július 30-án megtartott ü­lésén határo­zatot hozott az újjáépítés feladatairól. A koreai nép egységesen támogatja kormánya újjáépítési határozatait. A koreai nép nagy gondoskodással készül hazatérő hadifoglyainak fogadására is. A koreai és a kínai hatóságok megfelelő mennyiségű hús­ról, tojásról, tejről, gyümölcsről és egyéb élelmi­szerkészletekről gondoskodnak a hazatérő koreai és kínai hadifoglyok részére. .Valamennyi haza­térő hadifogoly vadonatúj ruhákat, takarókat és más mindennapi használati cikket kap. A diákok kulturális és művészeti csoportjai színdarabokat próbálnak, amelyeket a hazatérő­­ hadifoglyok előtt adnak elő. Rövidesen Keszonba érkezik három koreai kulturális és művészeti csoport, a kínai népi önkéntesek három együttese, vala­mint a koreai néphadsereg és a kínai népi ön­kéntesek által szervezett tíz filmvetítő csoport. Nagymennyiségű könyvet, újságot, és folyóiratot is számítottak Keszonba. Az albán nemzetgyűlés ülése A­z Albán Népköztársaság nemzetgyűlésének 5. ülésszaka augusztus 1-én kez­d­te meg ta­nácskozását. A nemzetgyűlés megvitatta, maj­d elfogadta azo­kat a határozatokat, amelyeket az Albán Munkapárt Központi Bizottságának plénuma, a­ mi­nisztertanács és az Albán Nem­zetgyűlés Elnöki Tanácsa ho­zott, július 23-i együttes ülésen. Ennek értelmében Enver Hodzsa elvtársat megbízták az új kor­mány megalakításával. Enver Hodzsa elvtárs a nemzetgyűlés elé terjesztette az új kormány összetételét, majd elmondotta programmbeszédét, amit a nem­­zetgyűés jóváhagyott. Hírek az olasz kormány­alakítási megbeszélésekről Eina­udi olasz köztársasági el­nök vasárnap délelőtt Attilio Piccioni 62 éves keresztényde­mokrata képviselőt, volt minisz­terel­nökhelyettest bízta meg kor­mányal­akítássa­l. Piccioni, eddigi kormányalakítási tárgyalásai so­rán Gonella-val, a Keresztény Demokrata Párt titkárával, Sa­­ra­gat-tal, a szociáldemokraták vezetőjével, a köztársaságpárti Maorellivel és a liberális Vil­­labrunával beszélt. Olasz politi­kai körök véleménye szerint Pic­­cioni középpárti koalíciós kor­mány megalakítását kívánja megkísérelni és csak ha a kis középpártok­kal való tárgyalásai nem vezetnek sikerre, folyamo­dik majd egypárti, tisztán ke­reszténydemokrata kormány megalakításához, a szélsőjobbol­dal­­ támogatásában reményked­ve. Attilio Piccioni, a háború u­tán lépett be a Keresztény De­mokrata Pártba és csakhamar annak titkárhelyettese, 1946-ban pedig titkára lett. 1948-tól kezd­ve több ízben tagja volt De Gasperi különböző kormányai­nak. Piccioniról közismert, hogy nem helyeselte a De Gasperi és Scerba által kitervelt csaló vá­lasztójogi törvényt. Kenni, az Olasz Szocialista Párt vezetője Saragatnak, a szo­ciáldemokraták vezetőjének meg­hívására hétfőn megbeszélést tartott Saragattal. Kenni, ami­kor elfogadta a meghívást, ki­jelentette: az Olasz Szocialista Párt visszautasítja a szociálde­mokratáknak azt az álláspontját, amely szerint csak úgy működ­nek együtt a szocialistákkal, ha azok felmondják az Olasz Kom­munista Párttal kötött akció­­egység-megállapodásukat. A nyugatnémet rendőrség letartóztatott 18 fiatal béke­­harcost Egy Bottropban megtartott ifjúsági ünnepségen a nyugat­német rendőrség letartóztatott tizenhárom fiatal békeharcost. A vizsgálóbíró, annak ellenére, hogy az ünnepséget rendőrségi engedéllyel tartották, nem volt hajlandó megindokolni a letar­tóztatásokat és még a közben vizsgálati fogságba vetett fiata­lok névjegyzékét sem adta ki. A nyugatnémet rendőrség Castrop-Rauxelben letartóztatta a 19 éves Maria Schneider mun­ kásnőt és a 20 éves Günther Wesselek bányamunkást. A két fiatal békeharcost a dortmundi vizsgálati fogházba szállították. Kölnben az utcán tartóztatták le Claus Hubertel egyetemi hall­­gatót és a fiatalkorú Dieter Hertschmidtet, akiket a rend­őrök revolverrel kényszerítettek a rendőrautóba való beszállásra. Soli­ngenben a rendőrség a hajnali óráikban tartóztatta le Willy Lohbach fiatal hazafit, akit a wuppertaii fogházba szál-Ütöttek Kilátszik a lóláb . . . A négy amerikai vadászrepülőgép gálád, kalóztámadása a na légiterében haladó szovjet utasszállító repülőgép eheti hdlen becsületes emberből megvetést és izzó felháborolást va­­t ki. Mindenki joggal elvárhatta — ennél többet ugyanis a me­­tai politikusoktól nehéz elképzelni , hogy az Egyesült Ara­­­k kormánya ha álszenteskedő módon is, de legalább eusmen történteket. De aki ezt a keveset várta, az is csalódott. Amikor keretessé vált, hogy négy F—86-os amerikai vadászgép mins ■én a Kihat Népköztársaság területén, Huatien város térsége­­n 110 kilométerre a koreai-kínai határtól lelőtte a szovjet utas­­iisító repülőgépet és annak 21 utasa elpusztult az amerikai imány még csak ígéretet sem tett a felelőtlen és bűnös pilóták fgbüntetésére. Ehelyett — mint kalóztárs a kalóztársat — ve­rmébe vette a légi gengsztereket. A tényeket és adatokat meg­­rudtolva az Egyesült Államok kormánya úgy állítja be az ívet, mintha Észak-Korea fölött, a Jalu-fatyától nyolc mérföldre trték­ volna le a szovjet utasszállító repülőgépet. Az Egyesült Államok kormánya természetesen egyetlen szót­­ szól arról, hogy a szovjet utasszállító repülőgép elleni kalóz­­­adást körültekintően előkészítették. Pedig a Kínai Népköztár­­ság külügyminisztériumának augusztus 1-i tiltakozó közlemé­­téből minden épeszű ember számára világossá válik ez. A ko­­ai fegyverszüneti egyezmény aláírásának napján, július 27-én mrikai katonai repülőgépek 53 csoportja 324 felszállása kere­­ken behatolt Északkelet-Kína légiterébe és zavaró tevékenysé­gt folytatott. Közben az amerikai katonai repülőgépek 15 cso­ntja 78 felszállása keretében átrepült Liao-tung és Liaohszi Stománim egyes körzetei felett és felderítő tevékenységet vég­et. Közü­k négy F-86 repülőgép lelőtte a menetrendszerinti fán haladó szovjet utasszállító repülőgépet. Napnál is világosabb: a négy amerikai vadászgép személy­­zre nem saját szakállára hajtotta végre a kalóztámadást, hanem Isőbb parancsnokság utasítására megszervezett támadásról­­ szó. Az Egyesült Államok kormányának állítása nagyon is­­látszó. Kilátszik a lóláb, urak! Dulles Dél-Koreába utazik Dulles amerikai külügyminisz­ter vasárnap Broock T. Silvans hadseregügyi miniszter, Henry Cabot Lodge, az Egyesült Ál­lamok ENSZ képviselőjének, valamint több magasrangú kül­ügyminiszteri tisztviselő társa­ságában elutazót Dél-Koreába. Dul­les délkoreai látogatásának célja: Li Szín Mannal olyan terveket­­kidolgozni, amelyek megakadályozzák a koreai kér­dés békés rendezését és lehetet­lené tenni a külföldi csapatok kivonását Dél-Koreából. Mint ismeretes, a külföldi csapatok kivonása Koreából — beleértve a kínai népi önkénteseket és az amerikai fegyveres erőket is — egyik fő pontja a politikai ér­tekezlet napirendjének és döntő alapfeltétele a koreai kérdés bé­kés rendezésének. Hogyan akar­ja Dulles visszatartani az ame­rikai csapatokat? Erre szolgál­na a ,,Kölcsönös biztonsági szer­ződés” aláírása, amely a többi között ,,jogot” biztosít az Egye­sült Államoknak ahhoz, hogy amerikai csapatok állomásozza­­nak Koreában. Ezen az értekez­leten megbeszélik azt is, mi­lyen lépéseket tegyen Li Szín Man, a háború továbbfolytatása érdekében, ha a politikai érte­kezlet eredménytelennek bizo­nyulna. Li Szin Mant rendkívül meg­örvendeztette amerikai barátai­nak ez az újabb háborús bátorí­tása és vasárnap amerikai új­ságírók előtt olyan kijelentése­ket tett, hogy a fegyverszünet csupán „pihenő“ az amerikai és h­szinmanista csapa­tok számára, de reméli, hogy a „győzelem” napja „rövidesen elérkezik” Dulles újabb béke-ellenes lépései világszerte ellenkezésbe ütköz­tek. A világ népei éber figye­lemmel kísérik Dulles délkoreai tárgyalásait. Külpolitikai kis lexikon Már több alkalommal olvashat­tunk a semleges nemzetek kép­viselőiből álló hazatelepítési bi­zottságról. E bizottságnak igen fontos szerepe van a koreai fegy­verszüneti egyezmény teljes meg­valósításában. A semleges nemzetek hazatele­pítési bizottságát a fegyverszü­neti egyezménynek a hadifogoly­­kérdéssel kapcsolatos megállapo­dásai alapján hívják életre. Tag­jai: Lengyelország, Csehszlovákia, Svédország, Svájc és India. Működési szabályait a fegyver­szüneti egyezmény határozza meg. Feladata: Korea területén felügyelni azokra a hadifoglyok­ra, akik a fegyverszünet aláírá­sától számított 60 napon belül —■ a fogvatartó fél őrizete alatt — nem gyakorolták hazatelepülési jogukat. A hazatelepítési bizottság feladatainak ellátásához szüksé­ges fegyveres erőt India állítja ki. A semleges nemzetek képvise­lőiből álló bizottság — amikor a fogvatartó féltől átvette a haza­települési jogukat nem gyakorolt hadifoglyokat — intézkedik arról, hogy 10 napon belül a hadifog­lyokhoz tartozó nemzetek elkü­ld­­jék képviselőiket. Azok felvilágo­sítják a hadifoglyokat jogaikról, tájékoztatják őket a hazatérésük­kel kapcsolatos összes kérdések­ről, az otthoni békés életről, sza­badságukról, így megkönnyí­tik hazatérésüket. A sem­leges nemzetek képviselőiből álló hazatelepítési bizottság és az őrizetükben álló hadifoglyok ellátásáról a hadiállapotban volt felek gondoskodnak. A VIT-SPOR­T VERSENY­EK HÍREI Elkészült a vizilabdasorsolás is. A vizilabdatornán részvevő hat nemzet együttese körmérkő­zés formájában küzd az első­ségért. A magyar válogatott el­ső ellenfele csütörtökön délután a román válogatott együttese lesz, a második mérkőzésére pe­dig pénteken délután kerül sor, amikor a Szovjetunió váloga­tott csapatával méri össze tudá­sát. Mindkét mérkőzést az Ifjú­sági Úszós­tadionban bonyolítják le. ★ A magyar labdarúgó utánpót­lás válogatott keret továbbra is nagy szorgalommal készül a pén­­tek délután sorra kerülő Grazer A. K■ (Ausztria) elleni első mér­kőzésére. Az együttes szerdán tartja utolsó kétkapus edzését egy II. osztályú román csapat elllen. A szakvezetők egyébként kijelölték a magyar utánpótlás válogatottat, amely az osztrák csapat ellen a következő összeál­lításban lép majd pályára: Ilku — Rajna, Kárpáti, Várhidi — Szojka, Dékány — Tóth, II., Machos, Csordás, Szolnok, Mol­nár (Virág). ★ Hétfőn délelőtt a magyar tornászkeret edzésén Koronás Margit olimpiai bajnoknő megsé­rült és ezért nem indulhat el a női tornászok versenyében. ★ A Nemzetközi Sajtóiroda kö­zölte a már Bukarestben tartóz­kodó külföldi sportolók számát. Az egyes országok nevezése az alábbiak szerint oszlik meg: Albánia 24, Anglia 2, Argen­tína 7, Ausztria 222, Ausztrália 4, Algír 8, Bulgária 141, Brazí­lia 20, Belgium 6, Kínai Népköz­­társaság 77, Koreai Népi Demo­kra­­ikus Köztársaság 12, Cseh­szlovákia 208, Kuba 1, Chile 1, Kanada 2, Svájc 17, Ecuador 7, Egyiptom 34 Franciaország 143, Finnország 139, Német Demo­kratikus Köztársaság 249, Nyu­gat-Németország 6, Guatemala 7, India 43, Olaszország 99, In­donézia 2, Izland 1, Irán 22, Luxemburg 2, Mongol Népköz­­társaság 20, Norvégia 41, Hol­landia 17, Lengyelország 145, Szíria—Libanon 87, Szovjetunió 305, Magyarország 277 Összeállították a IV. Világiff­júsági Találkozó sporteseményei kedden délután sorra kerülő ün­nepélyes megnyitójának műso­rát. Ezek szerint az ünnepi meg­nyitó 15.45 órakor a részvevő nemzetek­­felvonulásával kezdő­dik, 16.45 órakor kerékpárosver­seny, 16.55 órakor lovasbemu­tató, 17.30-kor a Román után­pótlás válogatott A Finnországi Munkás Sport Szövetség válo­gatott labdarúgómérkőzésre ke­rül sor Dankó, magyar játékve­zető bíráskodása mellett. Szü­netben tömeges tornabemutató­kat rendeznek. A bukaresti „Dinamó” sportpark látképe. Itt rendezik meg a VIT sportversenyeinek egy részét is. Jól szerepeltek teniszezőink a moszkvai nemzetközi bemutató mérkőzéseken A Moszkvában tartózkodó ma­gyar teniszezők újabb bemutató mérkőzéseire szombaton és va­sárnap került sor a CDSZA te­niszpályáin. Mindkét napon igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a játszmák iránt. Szombaton mintegy 2500, vasárnap délelőtt pedig közel 3000 néző figyelte a szép mérkőzéseket. A vasárnapi mérkőzések eredm­é­nyei: Férfi egyes: Asbóth—Andrejev 3:2, Bujtor—Ozerov 3:0, Katona—Mar­kov 3:1, Jancsó—Lukivszk­j 3:1, Friedland—Sikorszki 3:1, Vad—Novik 3:0, Gulyás—Pankov 3:2. Női egyes: Körmöczi—Novirina 2:0, Erdődiné— Bolenkova 2:0. Férfi páros: Katona, Vad—Ozerov—Markov 3:1. Női páros: Körmöczi, Erdődiné—Nalimova, Koro­vina­ 2:0. A magyar teniszezők a közeli napokban újabb bemutató mér­kőzésen vesznek részt. A Szegedi Honvéd vezet a Honvéd Kupa első fordulója után A debreceni Nagyerdőben került sor a négy Honvéd együttes, a Szegedi, Debreceni, Miskolci Honvéd és a Budapesti Légierők csapatának küzdelmei­re. A mérkőzés kezdetére már mintegy 5000 néző helyezkedett el a lelátón. Délután fé 1­4 órakor futott ki a pályára a tiszta fehér mezes Légierők és a Miskolci Honvéd piros mezes együttese. Erős iramban indult a mérkőzés. A kezdés után rögtön támadóként léptek fel a Légierők. A 15. perc­ben már a negyedik szöglet jelezte fölényüket. A miskolciak csak szórványosan jutottak szó­hoz. A 30. percben a Légierők csatárai valóságos tűzijátékot rendeztek a miskolci kapu előtt, de gólt nem tudtak elérni.. A második félidő, hasonlóan az elsőhöz, nagy iramban in­dult. Öt perc alatt négy nehéz helyz­etbe került a miskolci kapu védője. A 27. percben vég­re góllá ért a Légierők fölénye. Herbst a Légierők térfeléről hosszan előreívelt, Solti villám­gyorsan kiugrott a védők közül s a bal sarokba küldte a labdát: 1:0. Két perc múlva egyenlített a Miskolci Honvéd 1:1. A 35. perc­ben azonban Németh remek feje­sével megszerzi a győztes gólt: 2:1 a Légierők javára. Fél hat után néhány perccel került sor a második mérkő­zésre. A Szegedi és a Debreceni Honvéd találkozóra. Mindjárt a mérkőzés elején kidomborodott a szegedi csapat nagyobb tech­nikája, jobb erőnléte. Szembe­tűnő volt, hogy a debreceni csa­pat játékosai milyen nehézkesen mozogtak. Az ötödik percben született az első gól? A szegedi Cziráki lövése a hálóba talált. A szegedi csatárok állandóan ott tanyáztak a debreceniek ka­puja előtt. A 21. percben Csáki megszerezte a szegediek máso­dik gólját Szünet után még nyomasz­tóbbá vált a szegedi csapat fö­lénye. A kilencedik percben Boj­tos 3-ra növeli a gólok számát. A 17. percben Fodor újabb gólt lő, 4:0. A 24. percben Bojtos már az ötödik gólt lövi. A sze­gedi csapat most enged az iram­ból. A Debreceni Honvéd is ve­zet most néhány támadást. Eze­ket siker koronázza­, s a 41. percben Borbély beállítja a végső eredményt, 5:1. A középdöntőre augusztus 9-én, jövő vasárnap kerül sor Miskolcon. Műsora: Bp. Légi­erők—Debreceni Honvéd, Sze­gedi Honvéd—Miskolci Honvéd. Az első helyen jelenleg a Sze­gedi Honvéd áll, a második a Légierők, harmadik a Miskolci, negyedik a Debreceni Honvéd, V. B. A SPORT HÍREI Takács Károly a Bp. Honvéd va­sárnapi hadipisztoly-céllövőversenyén 485 körrel új országos csúcsered­ményt ért el. A régi csúcsot Zsig­­mond­ Bodó tartotta 465 körrel. Németh Imre 57.34 métert dobott kalapáccsal a Bp. Vasas I. osztályú atlétikai versenyén a pasaréti úti sporttelepen. Az esti kupa labdarúgómérkőzés során vasárnap a VL Sortex—Salgó­tarjáni Bányász 2:1 (1:0) arányban végződött. A kupa további küzdel­meire augusztus 8-án és 9-én kerül sor. Szomb­aton a Bp. Dózsa— Sztálin Vasmű Építők, vasárnap pedig a Csepeli Vasas—Vörös Lobogó Sor­tex mérkőzést bonyolítják le. A magyar válogatott­­kerékpáros or­szágúti­­ és pályaversenyzői vasár­nap hazaérkeztek Moszkvából. Budapest és Sztálinváros között rendezték meg a 15x5 km-es folyami távúszó váltóversenyt. A viharos, szeles idő ellenére az induló 11 csa­pat közül 10 a célba ért. A ver­senyt a Bp. Honvéd váltója nyerte , óra 33 perc 37 mp-es idővel. 410 cm-es eredményt ért el a rúdugrásban a diósgyőri országos atlétikai versenyen Kovács, a Bp. Dózsa versenyzője. Színházak műsorából Augusztus 4. kedd. Operaház Szabadtéri Színpada: Trubadúr (8). — Fővárosi Víg Szín­ház: Egy marék boldogság (7). Fő­városi Nagycirkusz: A siker jegyé­ben (4, 8). — Rádió: Boci-boci tarka. Operett (Kossuth: 20.10). — Gskalov: Ifjúsági rádiójáték (Kossuth: 16.20). Magyar labdarúgók külföldön, A Romániában vendégszereplő Bp. Bástya csapatának harmadik mérkőzésére vasárnap Orasu Sztálinban került sor. A magya csapat ellenfele a válogatottak­kal megerősített Dinamó váloga­tot­t volt. A mérkőzés 2:2 (2:0 arányban döntetlenül végződő! A Bulgáriában vendégszerep­lő Bp. Vasas vasárnap délutá Sztálinban a VMSZ csapatát­ 1:0­ (0:0) arányú veresége szenvedett.­­­­ 1 Somogyi jó idővel nyerte a 30km-es gyaloglóversen A Bp. Bástya vasárnap de előtt 30 km-es gyaloglóversén rendezett a Margitszigete melyet Somogyi nyert 2:33.17 órás jó idővel. A gyaloglók í tásában jól­ felkészültek a­­ ve­senyre, hatan értek­­ el háro órán belüli időt ezen a távon. A DK vívók érkeztek Budapestre Az OTSB meghívására vas­nap este a Német Demokrata­ Köztársaságból vívók érkez Budapestre, akik a magyar vók­kal közös edzéseken ve­nek részt A magyar vívók hazaérkeztek Brüsszelből A brüsszeli vívóvilágbajno­ságon oly sikeresen szerep magyar vívók vasárnap délen hazaérkeztek Budapestre. Az idén nincs bajnok a 200 km országúti kerékpáros egyéni­csapatbajnokságban Vasárnap délelőtt zajlott 12 balatonkörüli terepen a Mag Népköztársaság 200 km országúti kerékpáros egy csapatbajnoksága. A vers­­, amelyen 41-en vettek részt esős időben zajlott le. Nagy küzdelem után Sere­­­tosan nyerte a versenyt, a­­ noki címet azonban nem tu megszerezni, mert az előírt km-es óraátlag helyett­­ 36.918 m-es átlagot ért­ el­ .E alapján az egyén, és a csak­versenyben ezen a távon az­­ nincs bajnok. További eredm­nyek: 2. Bartusek (Bp. 5:26.50 ó. Várható időjárás Felhős idő, több helyen eső, A külő északi-északnyugati szél. H idő. .Várható hőmérsékleti ért Budapestre, kedden reggel 12 délben 20—22 fok között. SZABAD IFJÚSÁG, a DISZ Központi Vezetőségének lapja Szerkeszti a szerkesztőbyzottság Szerkesztőség Bp Vili.. Rökk Szilárd­ u­t. T: 130-460 Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, Bp. Vill. Gyulai Pál-utca 14 T: 141-422­­? előfizetők ügyeit vidéken a postahiv­­alak. Budapesten a kézbesítő postahivatalok intézik Havi előfizetést 8­50 Ft Szikra Lapnyomda F v Kulcsár Mihály

Next