Szabad Ifjuság, 1953. október-december (4. évfolyam, 230-306. szám)
1953-10-01 / 230. szám
2 Harcra mozgósította fővárosunk ifjúságát a budapesti bizottság aktívaülése A DISZ BUDAPESTI BIZOTTSÁGA aktívaülésen számolt be a fővárosi DISZ-szervezetek munkájéról, s meghatározta azokat a tennivalókat, amelyek a párt határozata, a kormányprogrammja és a DISZ KV tizedik ülése célkitűzései alapján a budapesti bizottságok, alapszervezetek egüt állnak. Az értekezlet eredményes munkát végzett. Kovács Antal elvtárs a bizottság beszámolójában helyesen mutatta meg, hogy a főváros ifjúisága örömmel, lelkesen fogadta a kormányprogrammot, mert az élete szebbétételét, életszínvonalának emelését szolgálja. Az eddigi intézkedések — az árleszállítás, a falunak nyújtott kedvezmények — egyaránt elősegítik, hogy a budapesti fiatalok vidámabban, gondtalanabbul éljenek. Arról is szó esett a beszámolóban és több hozzászólásban is, hogy az árleszállítás azért vált lehetővé, mert eredményes volt a dolgozó nép, ifjúságunk termelőmunkája. A Landler Jenő Járműjavító DISZ-bizottságának titkára például elmondotta, hogy az ifjúsági brigádok többsége rendszeresen 130—140 százalékra teljesíti előirányzatát, Klev példát mutat az üzem valamennyi dolgozójának. A DISZ-brigádok szívesen vállalják a legnehezebb feladatokat is és ezeket sikeresen megoldják. A bizottság világosan meghatározta beszámolójában a további feladatok legfontosabb részét. Rohamcsapatként dolgozva, olyan eredményeket kell elérnie ifjúságunknak, amelyek segítségével tovább növelhetjük az életszínvonalat. Javítani kell a minőséget, szilárdítani a munkafegyelmet és maradéktalanul teljesíteni a terveket — ebben foglalható össze a bizottság legfontosabb célkitűzése. A hozzászóló elvtársak közül többen elmondották, milyen akadályok adódnak, miért nem tud ifjúságunk minden területen valóban rohamcsapatként dolgozni. Monoki elvtárs, a Láng Gépgyárból arról számolt be, hogy az üzem vezetői akadályozzák a fiatal szakmunkások fejlődését, s a fiatalokat mellékmunkákra osztják be, holott az üzem exporttervét néhány idősebb szakmunkás nem képes sikerrel teljesíteni. De beszélt arról is, hogy segíteni fogják a fiatalok szakmai fejlődését s ennek érdekében ifjúsági kísérleti műhelyt hoznak létre, ahol a fiatalok gyakorolhatják a szakmai fogásiakat. Annak ellenére, hogy az értekezlet beszámolója — a kormányprogramm végrehajtásának legfontosabb kérdéseként — a termelés növelését, a minőség javítását, a selejt csökkentését tűzte célul, a vita ezen a téren nem töltötte be feladatát. A felszólalók közül kevesen beszéltek a termelés kérdéseiről, a közvetlen előttünk álló feladatokról. Nem hangzottak el javaslatok a fiatal sztahanovisták számának növelésére, a 100 százalék alatt termelő ifjúmunkások segítésére, nevelésére, a versenyagitáció hiúsági módszereinek kialakítására*, a selejt csökkentésére* egyszóval nem vitatták meg kielégítően azt, hogy mit tegyenek a budapesti ifjúmunkások a negyedik negyedévi terv teljesítése érdekében. A TERMELÉSSEL való elégtelen foglalkozás abból adódott, hogy a tanácskozás túlságosan befelé fordult, arányaiban túlzottan foglalkozott a vezetés belső problémáival. Bár az elhangzott bírálatok javarésze sokat segített a budapesti bizottságnak abban, hogy kollektívabban vezessen, megjavítsa a kádermunkát, de helyesebb lett volna, ha az értekezlet részvevői ezeket a problémákat is abból a szempontból bírálják, hogy a vezetés hibái miként akadályozzák a fiatalok lendületének, termelésének fokozását és mit kell tennie a bizottságnak e hibák megszüntetése érdekében. Sok elvtárs helyesen szólott arról, hogy a fiatalok érdekeinek védelme érdekében fel kell használni a* törvények, rendeletek adta lehetőségeket. Szabó Margit elvtársnő, a XXII kerületi bizottság titkára például elmondotta, hogy több ütemben eddig nem törődtek azzal, hogy a munkatermekben egészséges, jó levegő legyen, de az utóbbi időben a helyi szervek sikeresen megoldották ezeket a problémákat. Többen kifogásolták, hogy tizennyolc éven aluli fiatalokat — törvényellenesen — éjszakaiműszakban dolgoztatnak, s hozzátették, hogy e hiba megszüntetése csupán az üzemek vezetőinek lelkiismeretes munkáján múlik. Az aktívaülés általában helyesen mutatta meg, hogyan kell az ifjúság érdekeit védelmezni. Kevés szó esett az ifjúság nevelésére, s arról, hogyan lehet a szervezetek életét lüktetőbbé, elevenebbé tenni. A hozzászólók általánosságban elmondották, hogy többet kell foglalkozni a fiatalok szabadidejével, a színesebb, érdekesebb szervezet élettel, a politikai mtukával, de ennek gyakorlati módszereiről aig-alig volt szó. Különösen keveset beszéltek a tanácskozás részvevői arról, hogyan javítsuk meg tartalmilag a szervezetek nevelőmunkáját. Nem vált mindenki számára világossá, hogy a* vonzó nevelőmunkának, a tartalmasabb, jobb szervezeti életnek is az a* célja*, hogy a párthatározat végrehajtására mozgósítsa az ifjúságot. AZ ÉRTEKEZLETET egészében harcos bírálat jellemezte. Különösen a budapesti bizottság vezetési módszereit — elsősorban az ellenőrzés, a tájékoztatás és a kádermunka — fogyatékosságait ostorozták sokan. A peremkerületek titkárai hiányolták, hogy a budapesti bizottság keveset látogatja őket, keveset segíti munkájukat. Több elvtárs — így Kántor Kálmán a MÁVAG-ból, valamint a Magyar Pamutipar és az Eötvös Loránd Tudományegyetem titkárai — elmondották, hogy a kiküldött instruktorok gyakran csak a bizottságig jutnak el, de nem mennek a fiatalok közé, így tehát nem ismerik az ifjúság problémáit, s ezért nem is tudnak megfelelő segítséget adni a munkához. Mindamellett azonban megállapítható, hogy az értekezleten sok helyes bírálaton kívül kevés önbírálat hangzott el. A budapesti aktívaülés öszszességében mégis eredményes munkát végzett, mert a hibák ellenére végülis tisztázta, hogyan kell harcba mennie Budapest ifjúságának a kormányprogram megvalósításáért. De a további — kerületi, üzemi — választmányi és aktívaüléseken tanulni kell a hibákból, s arra kell törekednie az értekezletet tartó bizottságnak — és nem utolsósorban a budapesti bizottságnak — hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a termelés kérdéseire, gondosabban és reálisabban határozzák meg a fiatalok érdekeinek védelmével kapcsolatos tennivalókat, és a nevelőmunka, valamint a szervezetek életének erősítéséről, a tömegkapcsolatok megjavításairól ne általánosságban, hanem kézzelfoghatóbban, gyakorlati módon beszéljenek. Ügyelni kell arra, hogy a vezetés belső problémái — anélkül, hogy háttérbe szorulnának — ne vonják el a figyelmet az ifjúság tömegei között végzendő munkáról, a szövetségünk előtt álló feladatok sikeres megoldásának kérdéseiről. Wojuteczki Emil Kikelettől a rozsdaszínű őszig hallatlanul színes, izgalmas élet játszik le az erdők mélyén: a magasba szökkenő fák lombjai közöt, a buja növényzet rejtett ösvényein, a szorgos állatmunkával vájt földalatti üregekben, a mocsarak, tavak, folyók fenekén. Messzire száll a szarvasbika elnyújtott bőgése, a feketególya kicsinyeit hívó kerepelése, a kóbor kutyákkal viaskodó vaddisznó riadt röfögése, a siklóra vadászó ölyvmadár hangos rikoltása. Melyikünkben ne támadna ilyenkor vágy: behatólni a fák rengetegébe, áttörni a sárűi bozótokon és találkozni — szemtanúként — az erdei élet megannyi érdekességével, titkával. ‘ S Homoki-Nagy István, a kiváló természettudós és filmművész, ismét vállalkozott arra, hogy társként magával vigyen bennünket a gementi erdő csodálatos világába, tavasztól őszig tartó alapos, tanulságos sétára, bolyongásra, megfigyelő körútra. Mert magunk is úgy érezzük — miközben a „Gyöngyvirágtól lombhullásig’’ című remekbekészült filmje pereg előttünk a mozivásznon — hogy a felvevőgép lencséje helyett tulajdon szemünkkel nézzük, alig pár méterről, a játékos szarvasborjakat, mókusokat, az éjszakai kalandra induló ravasz rókát és a víz alatt tovasuhanó őshal-ivadékokat. ..Megelevenedett mesevilág!" —gondolja és mondja a néző e nagyszerű filmélmény hatására. Pedig abban, ami eléje tárul semmi „mese" nincs. Ez a film minden egyes kockája, valamenyi jelenete és egész cselekménysora tudományos gondossággal és hitelességgel készült; akár képekre bontott „szakirodalomnak" is adhatná a szerző. De a „Gyöngyvirágtól lombhullásig"’ több ennél különös házasságból született: itt a tudomány és művészet lépett frigyre alkotójában. Homoki-Nagy István egyesítette a tudós megfigyelőkészségét a művész látásmódjával és sikerrel részesít bennünket nem csupán tudományos ismeretszerzésben, hanem egyszersmind felejthetetlen művészi élményben is. Sőt, ugyanakkor feleleveníti mindnyájunkban a legszebb meséket, tudományos alapot nyújtva az emberi képzeleteivel annyiszor életre keltett erdei valóságnak. Ezért érezzük végtelenül reálisnak azt, amikor az emberi organizmustól különben rendkívül távoleső huh-bagoly a vadász által harcképtelenné tett ellensége, a lelőtt vadmadár láttán, „öntelten, megelégedetten körülnéző, valósággal emberi mimikával". (így semmikép sem érthetünk egyet a Magyar Nemzet kritikusával, aki áltudományossággal és félreértett filmesztétikai törekvésével éppen ezt a mozzanatot kéri számon Homoki-Nagytól, a „tudóstól", tudománytalan hatásvadászattal vádolva személyében a „filmművészt".) Homoki-Nagy István, a film írója, rendezője és operatőrje — követve az előző, Kossuthdíjas akotásánál, a „Vadvízország’’-nál beigazolódott szerkesztési módot — most is a különböző állatokhoz kapcsolódó, kicsiny novellákat lógta egybe. A jól megválasztott, leglényegesebb mozzanatok révén híres és érdekes „jellemrajzot" tud nyújtani szinte valamennyi szereplőjéről. Ugyanakkor azonban a „Gyöngyvirágtól lombhullásig" arra is figyelmezteti őt: további műveiben már nem lesz elegendő a természetfilm egészét csupán az évszakok váltakozásának meglehetősen laza keretébe elhelyezni. Történik kísérlet ugyan, hogy a film egyetlen ember alakja, ott állami törvénnyel védett gemenci erdő vadásza szolgáljon valamelyes keretül a cselekményláncolatban, erdőjáró, ellenőrző útjaival, azonban Homoki- Nagy ebbéli törekvése még bizonytalan és nagyban is ötletszerű. Meg kell jegyezni, hogy ellentétben eddigi filmjeivel („Egy kerecsensólyom története’’, „Vadvízország’’), Homoki-Nagy István ma már nem kizárólag és túlnyomóan azsállatok szadizmusát veszi észre a természetben, mint a legerősebben ható törvényt. Részben megértette azokat a kritikákat, amelyek őt emiatt joggal érték s íme, az új mű mentesebb előbbi téves nézetétől és semmivel sem tudománytalanabb, sőt helyesebb felfogású eddigi alkotásainál. A „Gyöngyvirágtól lombhullásig", amelyet a velencei nemzetközi filmversenyen díjjal tüntettek ki, s most tett házak mellett vetítenek filmszínházaink — Homoki-Nagy Istvánt világviszonylatban is e műfaj művelőinek első sorába emelte, bennünket, nézőit pedig tanít és szórakoztat, hatalmas élménnyel tölt el. S. Gy. F. „GYÖNGYVIRÁGTÓL “ A fam egyik jelenete SZABADIKOSSÁG A békekölcsönjegyzés első napján újabb 520 lakás építését kezdték meg Szigetszentmiklóson Szigetszentmiklóson, nem messze a Csepel Autógyártól, új lakónegyed épül. Az elmúlt két év alatt több erkélyes csinos emeletes lakóházat építettek itt a 253 építőipari vállalat dolgozói. Csongor József sztahanovista brigádvezető büszkéit mutatja be az új lakóházakat, amelyek építésében ő is részt vett. — Hogy ilyen sok szép lakást építhetünk s nemcsak itt, hanem országszerte mindenütt, elősegítették az államnak kölcsönadott forintjaink is — mondotta. — S most éppen a Negyedik Békekölcsön-jegyzés első napján újabb 520 lakásépítéshez fogunk itt hozzá. Csongor József szerdán elsők között írta nevét a jegyzési ívre. Utána serényen munkához látott. — Az eddiginél nagyobb teljesitményt akarok elérni, sztahanovista falazási módszerrel dolgozom, hogy meglegyen a 170—180 százalék és a teljesítményem növelésével 2—3 hónap alatt az eddigi keresetemen felül megkeresem azt az összeget, amit most jegyeztem. Nekünk, lakásépítőknek azért is jobban kell dolgozniunk, mert az új lakások építéséhez hozzáadják forintjaikat kölcsön formákban a dolgozók is, és azt akarjuk, hogy ezek a forintok minél hamarabb új lakások formájában visszatérnejen°k, minél hamarabb mind több dolgozó lakhasson az újonnan épülő, korszerű lakásokban. Sorra jegyeznek az építők. Kocsis Gyita sztahanovista ács brikaövezete, miközben békekölcsönt jegyez, el mondja: Ezek a forintok az én jövendő lakásomat is biztosítják. A jövő év elején én 's úja ' ás♦ kapok. Brigádom szeptemberben 140 százalékot ért el, de ezt októberben 170 százalékra emeljük. Felhívás a könyvtárosokhoz A Könyvtárügyi Tanács felhívja a tudományos, városi, megyei, járási, falusi és üzemi könyvtárosokat, hogy az október 4-től 10-ig rendezendő könyvhetet a könyvtárakban is igazi ünneppé tegyék. Diszítsék fel a könyvtárosok a könyvtár helyiségeit és környékét, fogadják méltóan a régi és új olvasókat. Rendezzenek a könyvtárak könyvkiállítást az irodalom és a tudomány legjobb műveiből. Tegyék vonzóvá a kiállításokat és ott helyezzék el ezeket, ahol a legtöbben megnézhetik. Készítsék elő alaposan a könyvismertető előadásokat. Plakáton, hangosbemondón is közöljék az előadás tárgyát, helyét és időpontját. Használják fel a könyvtárak a könyv ünnepét az olvasótábor kiszélesítésére, új olvasók bevonására, a könyvtárak népszerűsítésére. A magyar nép könyvigénye egyre fokozódik: kövessenek el mindent a könyvtárosok, hogy minél több olvasó kezébe könyvet adjanak! 1953 október 1. Jövő évi kenyerünkért „Csatlakozunk a traktorosok péntek mozgalmához" A termelőszövetkezetek és gépállomások szabolcsmegyei értekezletén a vencsellői gépállomás küldöttei beszámoltak arról, hogy a vencsellői gépállomás fiataljai csatlakoztak Tamás József tiszavasvári traktoros felhívásához. A fiatalok így szövegezték meg csatlakozásukat: „Mi, vencsellői gépállomás DISZ-fiataljai elhatároztuk, hogy csatlakozunk a tiszavasvári gépállomáson dolgozó Tamás József elvtárs versenyfelhívásához. Vállaljuk mi is, hogy kilenc nap alatt teljesítjük dekádtervünket és az 1953-as évben a megye gépállomásai között elsők leszünk. Gépállomásunk becsületes munkánk eredményeként ebben az évben a büszke élüzem címet viseli. Tavaszi és nyári tervünket jóval túlteljesítettük és elsők lettünk a megye gépállomásai között. Most azért csatlakozunk a 9 napos mozgalomhoz, hogy napi terveink túlteljesítésével megtartsuk helyünket. Vállaljuk, hogy üzemanyagfogyasztásunkat 100 százalékról 95 százalékra csökkentjük és erőgépünket minden műszakváltásnálleápoljuk, karbantartjuk, így segítjük gépállomásunk tervének túlteljesítését és termelőszövetkezeteink felvirágzását. A fiatalok nevében: Jászai József DISZ-titkár." Meddig várjanak az erőgépre? A kétegyházi Népköztársaság tsz-ben még nem kezdték meg a szántást, mivel a gépálomás nem biztosított a munkához traktort. Azazhogy egy gépet mégiscsak küldött, de az is olyan állapotban van, hogy csak állóhelyben lehet vele dolgozni — szántani nem. Szeptember 24-én történt, hogy a gépnél 16 ember reggel 6 órától déli 12 óráig nem tudott dolgozni, mivel a traktort nem sikerült beindítani. S ez számtalan esetben előfordult már. Ha a tsz dolgozói panasszal fordultak a gépállomás vezetőihez, azok fűtfát ígértek, de semmit sem tettek a hibák kijavításáért. Meddig akarják még késleltetni az immár oly sürgős vetőszántás munkálatait a gépállomás vezetői? Nem felelőtlen ígérgetéseket, hanem gyors tetteket , főként jól működő traktorokat várnak a tsz tagjai a gépállomástól. Különös verseny ! Ha arra került a sor, mindig megfogtam a dolog végét. Kapáltam, kaszáltam mikor mi adódott. Akik gyerekkoromban és később is dolgozni láttak, sorra mondogatták szüleimnek. ..ügyes fia van", „dolgos, szorgalmas a fiú". Még most is büszke vagyok az ilyen dicséretekre. Jobban mondva, csak voltam, mert néhány nappal ezelőtt egy kemény lecke ugyancsak megcibálta büszkeségemet. Az örménykúti állami gazdaság dolgozóitól akartam írni, helytállásukról az őszi munkákban. Ahogy nézelődöm a gazdaság határában, egy hosszú kukoricatábla irányából nevteést, hahotázást hallok. Na, gondoltam, itt lesz a cikknek való! Tíz lány törte a kukoricát. Miután szemügyre vettem őket és megismerkedtünk, én is sort fogtam. Csak egyet, míg ők ketkét sort vittek. Nem akarom az egész napi munka történetét elmondani. Elég annyi, hogy én csak hátvédként szerepelteti közöttük. Tíz-tizenöt méterre maradoztam el minduntalan. Izzadva viaskodtam a csövekkel. Körmöm alját s karomat felhorzsolta a száraz tevés, s a helye rettentően égett. Összeszorított szájjal, szótlanul törtettem utánuk, de az utolsó hely végig az enyém maradt. A lányok ajkáról akárhogy is vártam, nem szűnt meg a csengő kacagás. Mindezt betetőzte a következő kép: a csinos Springer Katalin, előttem tíz méternyire megáll. S mintha csak ünnepélyre készülődne, tükröt, fésűt szedett elő (a tükörállvány egy húsos kukoricatszár) és komótosan fésülgette hús fekete fürtjeit. Amikor már majdnem elértem, összeszedte csinosító eszközeit s néhány perc mulva már messze előttem járt. Este lett. Kivittünk egy fogást s letelepedtünk a fűre. — Ma délután jól meghurcoltak engem — mondtam fáradtan, mosolyogva — talán csak azért is így csinálták. A lányok összenevettek: — Hát igazán nemcsak azért is dolgoztunk így. Ma 10.415 étet törtünk le, de tegnap 13 ezret. És még kukoricaszárat is vágtunk. Szóval ma igazán nem dolgoztunk sokat. Látott volna az elvtárs bennünket a nyáron, amikor nyolc hét alatt 116 vagon gabonát csépeltünk el. Ilyen még nem volt az országban. Szégyenkezve tépdestem a füvet. A nap már leszállt ugyan, de a lányok előszedték a kaszából csinált csutkavágót, s elindultak, hogy ahonnan letörték a termést, a szárat is betakarítsák. Még a mai napon. Nekem nem jutott vágó. De mivel dolgozni akartam, bementem a közeli kis tanyába és eltérően eredeti célomtól, megírtam ezt a cikket. Tóth Béla