Szabad Ifjuság, 1953. október-december (4. évfolyam, 230-306. szám)

1953-10-01 / 230. szám

2 Harcra mozgósította fővárosunk ifjúságát a budapesti bizottság aktívaülése A DISZ BUDAPESTI BIZOTTSÁGA aktívaülésen számolt be a fővá­rosi DISZ-szervezetek munkájé­ról, s meghatározta azokat a tennivalókat, amelyek a párt ha­tározata, a­ kormány­programmja és a DISZ KV tizedik ülése cél­kitűzései alapján a budapesti bizottságok, alapszervezetek egü­­t állnak. Az értekezlet eredményes mun­kát végzett. Kovács Antal elv­­társ a bizottság beszámolójában helyesen mutatta meg, hogy a főváros ifjúisága örömmel, lel­kesen fogadta a kormánypro­­grammot, mert az élete szebbé­­tételét, életszínvonalának eme­lését szolgálja. Az eddigi intéz­kedések — az árleszállítás, a fa­lunak nyújtott kedvezmények — egyaránt elősegítik, hogy a bu­dapesti fiatalok vidámabban, gondtalanabbul éljenek. Arról is szó esett a beszámolóban és több hozzászólásban is, hogy az árleszállítás azért vált lehetővé, mert eredményes volt a dolgozó nép, ifjúságunk termelőmunkája. A Landler Jenő Járműjavító DISZ-bizottságának titkára pél­dául elmondotta, hogy az ifjú­sági brigádok többsége rendsze­resen 130—140 százalékra telje­síti előirányzatát, K­lev példát mutat az üzem valamennyi dol­gozójának. A DISZ-brigádok szívesen vállal­ják a legnehezebb feladatokat is és ezeket sikere­sen megoldják. A bizottság világosan meg­határozta beszámolójában a to­vábbi feladatok legfontosabb ré­szét. Rohamcsapatként dolgoz­va, olyan eredményeket kell el­érnie ifjúságunknak, ame­lyek segítségével tovább növelhetjük az életszínvo­nalat. Javítani kell a minőséget, szilárdítani a munkafegyelmet és maradéktalanul teljesíteni a terveket — ebben foglalható össze a bizottság legfontosabb célkitűzése. A hozzászóló elvtársak közül többen elmondották, milyen aka­dályok adódnak, miért nem tud ifjúságunk minden területen va­lóban rohamcsapatként dolgoz­ni. Monoki elvtárs, a Láng Gép­gyárból arról számolt be, hogy az üzem vezetői akadályozzák a fiatal szakmunkások fejlődését, s a fiatalokat mellékmunkákra osztják be, holott az üzem ex­­porttervét néhány idősebb szak­munkás nem képes sikerrel tel­jesíteni. De beszélt arról is, hogy segíteni fogják a fiatalok szak­mai fejlődését s ennek érdeké­ben ifjúsági kísérleti műhelyt hoznak létre, ahol a fiatalok gya­korolhatják a szakmai fogásiakat. Annak ellenére, hogy az érte­kezlet beszámolója — a­ kor­má­ny­p­rogr­amm vé­greh­aj­t­ás­án­ak legfontosabb kérdéseként — a termelés növelését, a minőség javítását, a selejt csökkentését tűz­te célul, a vita ezen­ a téren nem töltötte be feladatát. A fel­szólalók közül kevesen beszél­tek a termelés kérdéseiről, a köz­vetlen előttünk álló feladatokról. Nem hangzottak el javaslatok a fiatal sztahanovisták számának növelésére, a 100 százalék alatt termelő ifjúmunkások segítésé­re, nevelésére, a versenyagitáció hiúsági módszereinek kialakítá­sára*, a selejt csökkentésére* egyszóval nem vitatták meg ki­elégítően azt, hogy mit tegye­nek a budapesti ifjúmunkások a negyedik negyedévi terv teljesí­tése érdekében. A TERMELÉSSEL való elégtelen foglalkozás abból adódott, hogy a tanácskozás túl­ságosan befelé fordult, arányai­ban túlzottan foglalkozott a ve­zetés belső problémáival. Bár az elhangzott bírálatok javarésze sokat segített a budapesti bi­zottságnak abban, hogy kollektí­vabban vezessen, megjavítsa a kádermunkát, de helyesebb lett volna, ha az értekezlet rész­vevői ezeket a problémákat is abból a szempontból bírálják, hogy a­ vezetés hibái mi­ként akadályozzák a fiatalok lendületének, termelésének foko­zását és mit kell tennie a bi­zottságnak e hibák megszünte­tése érdekében. Sok elvtárs helyesen szólott arról, hogy a fiatalok érdekeinek védelme érdekében fel kell hasz­nál­ni­ a* törvények, rendeletek adta lehetőségeket. Szabó Mar­git elvtársnő, a XXII kerületi bizottság titkára például el­mondotta, hogy több ütemben eddig nem törődtek azzal, hogy a munkatermekben egészséges, jó levegő legyen, de az utóbbi időben a helyi szervek sikere­sen megoldották ezeket a pro­­blémákat. Többen kifogásolták, hogy tizennyolc éven aluli fia­talokat — törvényellenesen — éjszakai­­műszakban dolgoztat­nak, s hozzátették, hogy e hiba megszüntetése csupán az üze­mek vezetőinek lelkiismeretes munkáján múlik. Az aktívaülés általában helyesen mutatta meg, hogyan kell az ifjúság érdekeit védelmezni. Kevés szó esett az ifjúság nevelésére, s arról, hogyan le­het a szervezetek életét lükte­tőbbé, elevenebbé tenni. A hoz­zászólók általánosságban el­mondották, hogy többet kell foglalkozni a fiatalok szabad­idejével, a színesebb, érdeke­sebb szervezet élettel, a­ politi­kai mtukáva­l, de ennek gya­korlati módszereiről a­ig-alig volt szó. Különösen keveset be­széltek a tanácskozás részvevői arról, hogyan javítsuk meg tartalmilag a szervezetek neve­lőmunkáját. Nem vált mindenki számára világossá, hogy a* von­zó nevelőmunkának, a tartalma­sabb, jobb szervezeti életnek is az a* célja*, hogy a párthatározat végrehajtására mozgósítsa az ifjúságot. AZ ÉRTEKEZLETET egészében harcos bírálat jelle­mezte. Különösen a budapesti bizottság vezetési módszereit — elsősorban az ellenőrzés, a tájékoztatás és a­ kádermunka — fogyatékosságait ostorozták sokan. A peremkerületek titká­rai hiányolták, hogy a budapesti bizottság keveset látogatja őket, keveset segíti munkájukat. Több elvtárs — így Kántor Kálmán a MÁVAG-ból, vala­mint a Magyar Pamutipar­­ és az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem titkárai — elmondották, hogy a kiküldött instruktorok gyakran csak a bizottságig jut­nak el, de nem mennek a fiata­lok közé, így tehát nem isme­rik az ifjúság problémáit, s ezért nem is tudnak megfelelő segítséget adni a munkához. Mindamellett azonban megálla­pítható, hogy az értekezleten sok helyes bírálaton kívül kevés önbírálat hangzott el. A budapesti aktívaülés ösz­­szességében mégis eredményes munkát végzett, mert a hibák ellenére végülis tisztázta, ho­gyan kell harcba mennie Buda­pest ifjúságának a kormány­­program­ megvalósításáért. De a további — kerületi, üzemi — vál­asztmányi és aktívaüléseken tanulni kell a hibákból, s arra kell törekednie az értekezletet tartó bizottságnak — és nem utolsósorban a budapesti bizott­ságnak — hogy nagyobb figyel­met fordítsanak a termelés kér­déseire, gondosabban és reáli­­sabban határozzák meg a fiata­lok érdekeinek védelmével kap­csolatos tennivalókat, és a ne­velőmunka, valamint a szerve­zetek életének erősítéséről, a tömegka­pcsol­atok megjavítása­i­ról ne általánosságban, hanem kézzelfoghatóbban, gyakorlati módon beszéljenek. Ügyelni kell arra, ho­gy a vezetés belső pro­blémái — anélkül, hogy háttérbe szorulnának — ne vonják el a figyelmet az ifjúság tömegei kö­zött végzendő munkáról, a szö­vetségünk előtt álló feladatok sikeres megoldásának kérdései­ről. Wojuteczki Emil Kikelettől a rozsdaszínű őszig hallatlanul színes, izgal­mas élet játsz­ik le az erdők mélyén: a magasba szökkenő fák lombjai közöt, a buja nö­vényzet rejtett ösvényein, a szorgos állatmunkával vájt földalatti üregekben, a mocsa­rak, tavak, folyók fenekén. Messzire száll a szarvasbika elnyújtott bőgése, a feketegó­lya kicsinyeit hívó kerepelése, a kóbor kutyákkal viaskodó vaddisznó riadt röfögése, a siklóra vadászó ölyvmadár hangos rikoltása. Melyikünk­ben ne támadna ilyenkor vágy: behatólni a fák rengete­gébe, áttörni a sárűi bozótokon és találkozni — szemtanúként — az erdei élet megannyi ér­dekességével, titkával. ‘ S Homoki-Nagy István, a kiváló természettudós és film­művész, ismét vállalkozott ar­ra, hogy társként magával vi­gyen bennünket a gementi erdő csodálatos világába, ta­vasztól őszig tartó alapos, ta­nulságos sétára, bolyongásra, megfigyelő körútra. Mert ma­gunk is úgy érezzük — mi­közben a „Gyöngyvirágtól lombhullásig’’ című remekbe­­készült filmje pereg előttünk a mozivásznon — hogy a fel­­vevőgép lencséje helyett tulaj­don szemünkkel nézzük, alig pár méterről, a játékos szarvasborjakat, mókusokat, az éjszakai kalandra induló ra­vasz rókát és a víz alatt tova­suhanó őshal-ivadékokat. ..Megelevenedett mesevilág!" —­­gondolja és mondja a néző e nagyszerű filmélmény hatá­sára. Pedig abban, ami eléje tárul semmi „mese" nincs. Ez a film minden egyes kockája, valamenyi jelenete és egész cselekménysora tudományos gondossággal és hitelességgel készült; akár képekre bontott „szakirodalomnak" is adhatná a szerző. De a „Gyöngyvirág­tól lombhullásig"’ több ennél különös házasságból született: itt a tudomány és művészet lépett frigyre alkotójában. Ho­moki-Nagy István egyesítette a tudós megfigyelőkészségét a művész látásmódjával és si­kerrel részesít bennünket nem csupán tudományos ismer­et­­szerzésben, hanem egyszer­­smind felejthetetlen művészi élményben is. Sőt, ugyanakkor feleleveníti mindnyájunkban a legszebb meséket, tudományos alapot nyújtva az emberi kép­zeleteivel annyiszor életre keltett erdei valóságnak. Ezért érezzük végtelenül reálisnak azt, amikor az emberi organiz­mustól különben rendkívül tá­voleső huh-bagoly a vadász ál­tal harcképtelenné tett ellensé­ge, a lelőtt vadmadár láttán, „öntelten, megelégedetten kö­rülnéző, valósággal emberi mi­mikával". (így semmikép sem érthetünk egyet a Magyar Nemzet kritikusával, aki ál­tudományossággal és félreér­tett filmesztétikai törekvésével éppen ezt a mozzanatot kéri számon Homoki-Nagytól, a „tudóstól", tudománytalan ha­­tásvadászattal vádolva szemé­lyében a „filmművészt".) Homoki-Nagy István, a film írója, rendezője és operatőrje — követve az előző, Kossuth­­díjas a­kotásánál, a „Vadvíz­­ország’’-nál beigazolódott szer­kesztési módot — most is a különböző állatokhoz kapcso­lódó, kicsiny novellákat lógta egybe. A jól megválasztott, leglényegesebb mozzanatok ré­vén hí­r­es és érdekes „jellem­rajzot" tud nyújtani szinte va­lamennyi szereplőjéről. Ugyan­akkor azonban a „Gyöngyvi­rágtól lomb­hullásig" arra is figyelmezteti őt: további­­ műveiben már nem lesz ele­gendő a természetfilm egészét csupán az évszakok váltakozá­sának meglehetősen laza kere­tébe elhelyezni. Történik kísér­let ugyan, hogy a film egyet­len ember­ alakja, ott állami törvénnyel védett gemenci er­dő vadásza szolgáljon valame­­lyes keretül a cselekménylán­­colatban, erdőjáró, ellenőrző útjaival, azonban Homoki- Nagy ebbéli törekvése még bi­zonytalan és nagyban is ötlet­szerű. Meg kell jegyezni, hogy el­lentétben eddigi filmjeivel („Egy kerecsensólyom törté­nete’’, „Vadvízország’’), Ho­moki-Nagy István ma már nem kizárólag és túlnyomóan az­sállatok szadizmusát veszi ész­re a természetben, mint a leg­erősebben ható törvényt. Részben megértette azokat a kritikákat, amelyek őt emiatt joggal érték s íme, az új mű mentesebb előbbi téves nézeté­től és semmivel sem tudo­mánytalanabb, sőt helyesebb felfogású eddigi alkotásainál. A „Gyöngyvirágtól lomb­­hullásig", amelyet a velencei nemzetközi filmversenyen díj­jal tüntettek ki, s most tett há­zak mellett vetítenek filmszín­házaink — Homoki-Nagy Ist­vánt világviszonylatban is e műfaj művelőinek első sorába emelte, bennünket, nézőit pe­dig tanít és szórakoztat, ha­talmas él­ménnyel tölt el. S. Gy. F. „GYÖNGYVIRÁGTÓL “ A fam egyik jelenete SZABADIKOSSÁG A békekölcsönjegyzés első napján újabb 520 lakás építését kezdték meg Szigetszentmiklóson Szigetszentmiklóson, nem messze a Csepel Autógyártól, új lakónegyed épül. Az el­múlt két év alatt több erkélyes csinos emeletes lakóházat építettek itt a 25­3 építőipari vállalat dolgo­zói. Csongor József sztahanovista brigádvezető büszkéit mutatja be az új lakóházakat, amelyek épí­tésében ő is részt vett. — Hogy ilyen sok sz­ép lakást építhe­tünk s nemcsak itt, hanem or­­­szágszerte mindenütt, elősegítet­ték az államnak kölcsönadott fo­­­rintjaink is — mondotta. —­ S most éppen a Negyedik Békeköl­csön-jegyzés első napján újabb 520 lakásépítéshez fogunk itt hozzá. Csongor József szerdán elsők között írta nevét a jegyzési ív­re. Utána serényen munkához látott. — Az eddiginél nagyobb teljesitményt akarok elérni, szta­hanovista falazási módszerrel dolgozom, hogy meglegyen a 170—180 százalék és a telj­esít­­m­ényem növelésével 2—3 hónap alatt az eddigi keresetemen fe­lül megkeresem azt az összeget, amit most jegyeztem. Nekünk, lakásépítőknek azért is jobban­­ kell dolgozniunk, mert az új la­kások építéséhez hozzáadják fo­­rintjaikat kölcsön formákban a dolgozók is, és azt akarjuk, hog­y ezek a forintok minél ha­marabb új lakások formájában visszatérnejen°k, minél hama­rabb mind több dolgo­zó lakhas­son az­ újonnan épülő, korszerű lakásokban. Sorra jegyeznek az építők. Kocsis Gyi­ta sztahanovista ács brikaövezete, miközben békeköl­csönt jegyez, el mondja: Ezek a forintok az én jövendő lakáso­mat is biztosítják. A jövő év elején én 's új­­a ' ás♦ kapok. Brigádom szeptemberben 140 százalékot ért el, de ezt október­­ben 170 százalékra emeljük. Felhívás a könyvtárosokhoz A Könyvtárügyi Tanács fel­hívja a tudományos, városi, me­gyei, járási, falusi és üzemi könyvtárosokat, hogy az október 4-től 10-ig rendezendő könyvhe­tet a könyvtárakban is igazi ünneppé tegyék. Diszítsék fel a könyvtárosok a könyvtár helyiségeit és környé­két, fogadják méltóan a régi és új olvasókat. Rendezzenek a könyvtárak könyvkiállítást az­ irodalom és a tudomány legjobb műveiből. Tegyék vonzóvá a ki­állításokat és ott helyezzék el ezeket, ahol a legtöbben megnéz­hetik. Készítsék elő alaposan a könyvismertető előadásokat. Plakáton, hangosbemondón is közöljék az előadás tárgyát, he­lyét és időpontját. Használják fel a könyvtárak a könyv ünnepét az olvasótábor kiszélesítésére, új olvasók be­vonására, a könyvtárak népsze­rűsítésére. A magyar nép könyvigénye egyre fokozódik: kövessenek el mindent a könyvtárosok, hogy minél több olvasó kezébe köny­vet adjanak! 1953 október 1. Jövő évi kenyerünkért „Csatlakozunk a traktorosok péntek­ mozgalmához" A termelőszövetkezetek és gépállomások szabolcsmegyei ér­tekezletén a vencsellői gépállo­más küldöttei beszámoltak ar­ról, hogy a vencsellői gépállo­más fiataljai csatlakoztak Ta­más József tiszavasvári trakto­ros felhívásához. A fiatalok így szövegezték meg csatlakozásu­kat: „Mi, vencsellői gépállomás DISZ-fiataljai elhatároztuk, hogy csatlakozunk a tiszavas­­vári gépállomáson dolgozó Ta­más József elvtárs versenyfelhí­vásához. Vállaljuk mi is, hogy kilenc nap alatt teljesítjük de­­kádtervünket és az 1953-as év­ben a megye gépállomásai kö­zött elsők leszünk. Gépállomá­sunk becsületes munkánk ered­ményeként ebben az évben a büszke élüzem címet viseli. Ta­vaszi és nyári tervünket jóval túlteljesítettük és elsők lettünk a megye gépállomásai között. Most azért csatlakozunk a 9 na­pos mozgalomhoz, hogy napi terveink túlteljesítésével meg­­tartsuk helyünket. Vállaljuk, hogy üzemanyagfogyasztásunkat 100 százalékról 95 százalékra csökkentjük és erőgépünket min­den műszakváltásnál­­leápol­juk­, karbantartjuk, így segít­jük gépállomásunk tervének túl­teljesítését és termelőszövetke­zeteink felvirágzását. A fiatalok nevében: Jászai József DISZ-titkár." Meddig várjanak az erőgépre? A kétegyházi Népköztársaság tsz-ben még nem kezdték meg a szántást,­ mivel a gépálomás nem biztosított a munkához traktort. Azazhogy egy gépet mégiscsak küldött, de az is olyan állapotban van, hogy csak állóhelyben lehet vele dolgozni — szántani nem. Szeptember 24-én történt, hogy a gépnél 16 ember reggel 6 órától déli 12 óráig nem tudott dolgozni, mi­vel a traktort nem sikerült be­indítani. S ez számtalan esetben előfordult már. Ha a tsz dolgo­zói panasszal fordultak a gép­állomás vezetőihez, azok fűt­­fát ígértek, de semmit sem tet­tek a hibák kijavításáért. Meddig akarják még késlel­tetni az immár oly sürgős vető­­szántás munkálatait a gépállo­más vezetői? Nem felelőtlen ígérgetéseket, hanem gyors tet­teket , főként jól működő trak­torokat várnak a tsz tagjai a gépállomástól. Különös verseny ! Ha arra került a sor, mindig megfogtam a dolog végét. Ka­páltam, kaszáltam mikor mi adódott. Akik gyerekkoromban és később is dolgozni láttak, sorra mondogatták szüleimnek. ..ügyes fia van", „dolgos, szorgalmas a fiú". Még most is büszke vagyok az ilyen dicséretekre. Jobban mond­­va, csak voltam, mert néhány nappal ezelőtt egy kemény lecke ugyancsak megcibálta büszkesé­gemet. Az örménykúti állami gazda­ság dolgozóitól akartam írni, helytállásukról az őszi munkák­ban. Ahogy nézelődöm a gazda­ság határában, egy hosszú ku­koricatábla irányából nevte­ést, hahotázást hallok. Na, gondol­tam, itt lesz a cikknek való! Tíz lány törte a kukoricát. Miután szemügyre vettem őket és megismerkedtünk, én is sort fogtam. Csak egyet, míg ők ket­két sort vittek. Nem akarom az egész napi munka történetét el­mondani. Elég annyi, hogy én csak hátvédként szerepelteti kö­zöttük. Tíz-tizenöt méterre ma­­radoztam el minduntalan­. Izzad­va viaskodtam a csövekkel. Kör­möm alját s karomat felhorzsol­ta a száraz tevés, s a helye ret­tentően égett. Összeszorított szájjal, szótlanul törtettem utá­nuk, de az utolsó hely végig az enyém maradt. A lányok ajkáról akárhogy is vártam, nem szűnt meg a csen­gő kacagás. Mindezt betetőz­te a következő kép: a csinos Springer Katalin, előttem tíz méternyire megáll. S mint­ha csak ünnepélyre készülődne, tükröt, fésűt szedett elő (a tü­körállvány egy húsos kukoricat­­szár) és komótosan fésülgette hús fekete fürtjeit. Amikor már majd­nem elértem, összeszedte csinosító eszközeit s néhány perc mulva már messze előt­tem járt. Este lett. Kivittünk egy fo­gást s letelepedtünk a fűre. — Ma délután jól meghur­coltak engem — mondtam fá­radtan, mosolyogva — talán csak azért is így csinálták. A lányok összene­vettek: — Hát igazán nemcsak azért is dolgoztunk így. Ma 10.415 étet törtünk le, de tegnap 13 ezret. És még kukoricaszárat is vágtunk. Szóval ma igazán nem dolgoztunk sokat. Látott volna az elvtárs bennünket a nyáron, amikor nyolc hét alatt 116 vagon gabonát csépeltünk el. Ilyen még nem volt az or­szágban. Szégyenkezve tépdestem a füvet. A nap már leszállt ugyan, de a lányok előszedték a kaszá­ból csinált csutkavágót, s el­indultak, hogy ahonnan letörték a termést, a szárat is betaka­rítsák. Még a mai napon. Ne­kem nem jutott vágó. De mi­vel dolgozni akartam, bemen­tem a közeli kis tanyába és el­térően eredeti célomtól, meg­írtam ezt a cikket. Tóth Béla

Next