Szabad Ifjuság, 1953. október-december (4. évfolyam, 230-306. szám)
1953-11-26 / 277. szám
1953 november 26. Ihidegkati és Unt — a rádió mellett BÉCSI-DT 217, Hidegkúti Nándorék lakásán vagyunk. A válogatott középcsatár szülei, sógornője, szomszédai ülik körül a rádiót. Győzünk, kikapunk, győzünk, kikapunk? Addig latolgatjuk, míg végre megszólal Szepesi György jó,ismert hangja és bejelenti: kezdődik a nagy mérkőzés. — Na, Nándi — sóhajt fel Hidegkúti néni, aki sztahanovista az újlaki téglagyárban — most mutasd meg, mit tudsz! Még úgyszólván végig sem gondoljuk, hogy mit is kellene megmutatnia Nándinak, amikor hatalmas zaj, nagy zsivaj a mikrofonban — góóóóóól — harsan fel Szepesi György hangja. De zaj kerekedik a szobában is, az egész család, mindanynyian együtt örülünk. — Nándi, Nándikám — mondjuk ölelkezve az első magyar gól szerzőjének nevét. Újból megkezdődik a játék. — Jó vollna, ha már vége volna — mondja két cigaretta között Hidegkúti bácsi és komoran bámulja a rádiót. Az első percben? Ez túlzott kívánság. S tovább figyelünk. Úgy látszik, Nándi megérzi, hogy rajta az ország szeme, mert néhány perccel később újabb gólt ragaszt az angolok kapujába. Les. — Hol volt les? — vitatkozunk a rádióval, de a holland bíró hajthatatlan, így hát les. Föl is horkan Merklanszki néni a szomszédból, amúgy „magyarosan” korholja a bírót. De aztán javul a helyzet. Újra Nándi száma jön, a másodikat megint ő vágja az angolok hálójába. Azután a harmadik, a negyedik következik. Azt mondja Szepesi Gyurka: „Jól van fiúk, jó van, pihenjetek egy kicsit, hogy jusson a második félidőre is.” Hidegkúti néni nem áll ia szó nélkül. — Ez a Szepesi mit beszéli le a fiúkat a támadásról? — S rendreutasítóan mondja: — Csak ne pihenjetek, csak ne pihenjetek,majd a vécén. Kezdünk nyugodtak lenni, pedig Szepesi Gyurka folyton vészfelhőkkel ijesztget, hogy így támadznak az angolok, meg úgy, ahelyett, hogy a mi támadásainkról beszélne. Végre, sajnos, van okunk keseregni: 4:2. Hidegkúti bácsi szájában folyton ott a cigaretta. Külsőre nyugodt, mint az angol szurkoló a mérkőzés előtt, de csak egyre növeli a dohánylövedék forgalmát. Végre félidő A második félidőben kezdünk a bíróra egy kicsit haragudni. Csinál néhány szarvashibácskát. Fiaink azonban kizökkentenek a haragvásból és újra szabályosan örülünk. Bozsik — a történeti hűség kedvéért idézzük Szepesit: szédületes gólt lő. Szepesi Gyurka hangján egyre ikább érezhető az elbizakodottság. Bár lehet, hogy mindössze boldogságról van szó. Mielőtt egészen boldogok lehetnénk, egy tizenegyesből származó gól szegi kedvünket és bár titokban úgy érezzük, hogy győzelem lesz, mégis komorra fordul a szó. Hidegkúti bácsi, ajaj, még kikaphatunk. Hidegkúti néni retteneteseket sóhajt és rászól az urára: — Hagyd abba már a bagózárt. Ebben a pillanatban Nándi, akiről egy idő óta kérését hallottunk, hatalmas góllal hívja fel magára ismét a figyelmet. — Nándi! — emelkedik ismét a rajongás hangja, ami megbocsátható, hiszen a családról és a barátokról van szó. Most, már minden nagyobb izgalom nélkül, nyugodtan rágjuk a körmünket. A hatodik gól után ne lennénk nyugodtak? A szomszédból átjön Rökk néni és panaszkodva mondja: sokba van nekem a maguk fia. Az uram mindegyik gólnál egy pohár bort iszik. De lassan a mellélövéseket is meg akarja ünnepelni. Aztán a bíró belefúj sípjába és most már mindenki nyugodtan újságolhatja: na, ugye én előre megmondtam, hogy meg fogjuk verni azokat a híres angolokat. Nagy S. József (Székely Edit felvétele) A Hidegkúti szülök, az unokák és a szomszédok ünneplik a világraszóló magyar győzelmet Budapest izgalmas órái Szerdán bármerre járt az ember Budapest utcáin, villamoson, autóbuszon, mindenütt az utolsó hónapok legnagyobb sporteseményéről, az angol—magyar labdarúgómérkőzésről hallott. A budapesti KERAVILL és RÁFI LM Vállalatok rekordforgalmat bonyolítottak le a hangszórók, rádióerősítők és a rádók kölcsönzése terén. Majdnem mindegyik nagyüzemünkben hangerősítőket szereltek fel a műhelyekben, hogy a dolgozók munka közben is értesülhessenek az izgalmas rangadó minden percéről. A KERAVILL javítószolgálata csaknem 80 hangszórót és rádiót javított meg soron kívül erre a napra. Városszerte körülbelül 100 hangszórót szereltek fel a forgalmasabb utcarészeken. Szinte percenként szólt a magyar rádió telefonja, még a mérkőzés előtti órákban is: „Mikor közvetítik?’... „Milyen az időjárás Londonban?"... „Igaz, hogy nagy köd van?"... „Senki sem sérült a magyar játékosok közül?"... — kérdezték gyors egymás után az ideges szurkolók. A közlekedésügyi minisztériumban dolgozók kérésére 3 órakor fejezték be a munkát, hogy a nagy mérkőzést együttesen hallgathassák meg. Mindannyian vállalták, hogy két napon át fél órával előbb kezdődjön a munkaidő, hogy a mulasztottakat pótolni tudják. Három óra tájban a körúton mindenütt siető embereket lehetett látni, még az is sietett haza, rádiója mellé, aki életében nem volt labdarúgópályán, mérkőzésen, az angol—magyar mérkőzés minden embert érdekelt. A cukrászdák és espressók kiraktaiban táblák hirdették: „Rádiónk van." Az angol—magyar labdarúgómérkőzést nálunk is meghallgathatja." A nagy izgalom, várakozás nem volt hiábavaló, mert a magyar labdarúgók Londonban nagyszerű teljesítményt nyújtottak, felülmúlták minden eddigi formájukat és legyőzték az otthon 90 éve veretlen angol válogatott csapatát. Várkolyi András Diósgyőri (Tudósítónktól.) Háromszáz főnyi közönség jött el műszak után a DiMAVAG kultúrtermébe, hogy meghallgassa Szepesi György rádióközvetítését az évszázad mérkőzéséről. A gyár egész területén ezt sugározzák a hangszórók, a Wembley-stadion erre a másfél órára itt van Diósgyőrben is, mint az egész országban. Délben, az ebédlőben csak erről folyt a szó. Az egyik fiatal kiszolgálólány majdnem összeveszett udvarlójával, mert az nem győzelmet „tippelt” .Most itt vannak mindketten a kultúrteremben. Mint ahogy itt vannak az öreg takarítónénik, akik még soha futballról nem hallottak és az ifjúmunkások, akik nagyon is hallottak róla és hetek óta erről a mérkőzésről vitáznak. És eljött Mausz Péter elvtárs főmérnök, a szocialista munka hőse is, elfoglalja helyét és várja a mérkőzés kezdetét A mérkőzés pedig megkezdődik., Még el sem csendesedtünk és már ott pattog az angolok hálójában Hidegkúti labdája. Leírhatatlan, elmondhatatlan a lelkesedés. Szirek István ifjúmunkás, aki mellettem ül, „csak még egy gólért” sóhajtozik. Csakhamar ez is megjön ismét Hidegkúti lábáról. Most már kalapok, sapkák repülnek a levegőbe. Annál nagyobb a felzúdulás, mikor a bíró nem adja meg. Aztán Puskás két gólja olyan gyors egymásutánban jött, hogy egy öreg szaki, aki elhatározta: igazi stadionmódra, táblán jelzi az eredményt — lekésett szurkolók Még csak 3: Let mutat krétával rajzolva a táblája, pedig már 4:1-re vezetünk. A 4:2-es félidő sem tudja elkedvetleníteni a házistadionná alakult kultúrterem közönségét. A szünetben — gondolatban — mindenki ott van a londoni öltözőben. „A most eszik a citromot a fiúk.” „A gyúró most masszírozza őket.’ „Most taktikai megbeszélés van" — ezeket hallani mindenfelől. És megkezdődik a második félidő. Izgalommal, örömmel, vidámsággal teljes. Bozsik gólja következik, majd ismét Hidegkútié. Valósággal megszoktuk már. De azért az angolok harmadik gólja után sem unjuk meg, mint a londoni szurkolók, akik hazafelé készülnek. Nem! Itt, Diósgyőrött mindenki a helyén marad. 6:3! A mérkőzés véget ért. Szepesi György a magyar költőkhöz szól: versben örökítsék meg ezt a dicsőséget. Itt nincsenek költők , munkások vannak. De ők is meg akarják örökíteni a londoni győzelmet. Munkájukkal! Ujj Sándor , sztahanovista ifjúmunkás ezt mondja: „A saját pálya elmélet megdőlt. Mi mind ott voltunk Londonban és ezt érezték a fiúk. Én ma kétszáz százalékot teljesítettem De holnap még ennél is jobban dolgozom, olyan boldog vagyok'" Lányi Márton SzAtiSHUtMCr ___|----------------------------------MA! REGÉNYFOLYTATÁSUNK ANYAGTORLÓDÁS MIATT KIMARADT. Fogadd szívedbe az idősebbek tanácsait Vannak alapigazságok, amelyeket senki sem vonhat kétségbe. Ki vitathatná például, hogy aki tizenöt éve esztergályos, aki elérte a sztahanovista szintet, lényegesen jobban ismeri a szakma minden csinját-binját, mint az, aki alig egy esztendeje vetette le az ipari tanuló egyenruhát? Igazán egyszerű kérdések ezek. Elméletben. És a gyakorlatban? A gyakorlatban úgy fest a dolog, hogy számtalan idősebb szakmunkás panaszolja: a fiatalok kutyába sem veszik jótanácsaikat, eszük ágában sincs segítségüket kérni. A panasz nem egyszer arról szól, hogy a fiatalok kigúnyolják az idősebbeket, szemtelen, hányaveti, vagy éppen trágár válasszal fogadják a jó szót. Szervezeteink feladata, hogy az idősebbek iránti tiszteletre neveljék a fiatalokat — a munkában, s a magánéletben egyaránt. Természetes, hogy ez végső soron hozzájárul a termelés emeléséhez is. A fiatalok — ha jól dolgoznak — ugyanúgy keresnek, mint a felnőttek, tehát anyagilag függetlenek. Szavuknak súlya van, a gyűléseken, vezetőszervekben meghallgatják véleményüket. Sok fiatal mindebből azt a következtetést vonja le, hogy neki már ,,semmi köze senkihez", nem kell tanulnia az idősebbektől. Ellátogattunk a Ganz Vagongyárba. Ezt tapasztaltuk. A Ganz Vagon 540-es műhelyében dolgozik Izsák Margit. Idén augusztusban szakvizsgázott. Ügyeskezű, értelmes kislány. Mindössze 17 éves. Szorgalmas,, sohasem cselleng. Nemrégiben pityeregve kereste meg Tímár elvtársat, a művezetőjét — Nem megy... — motyogta. Timár megvizsgálta a munkát, ami Margitnak „nem ment”. Hát persze, éppen fordított sorrendben kezdett a műveletekhez. — Kérdezted valakitől, Margit, hogy hogyan fogj hozzá? — Nem én. — Miért nem? — Csak... Gondoltam, jó lesz. — A lány kétségbeesetten nézett a művezetőjére. — Selejt? Nem volt selejt. Rendbe lehetett még hozni. De mennyivel egyszerűbb lett volna, ha Margit azzal kezdi, hogy bizonytalankodás helyett egyenesen Tímár elvtárshoz, vagy egy másik, régebbi szakmunkáshoz fordul. Hiszen nem szégyen az, ha a kezdő segítséget kér. ★ Vannak azonban ennél még cifrább esetek is." Például Horváth Nándor esete a Ganz Vagon 516-os műhelyében. Odamegy egyszer hozzá az öreg Szer József elvtárs, aki 1923 óta egyhuzamban ebben a műhelyben dolgozik, a karuszszel-soron. Néhány esztendeje művezető. Nézegeti Szer elvtárs Horváth gépét és a gép tájékát. Szörnyű a rendetlenség, egyetlen kulcsot sem találni a helyén. — Hol a rajz? — kérdezi az öreg. — Nincs — feleli Nándi, egy szőke, alacsony fiú, félesztendeje szakmunkás. — Hát a bérbárca hol van? — Az sincs. — Akkor mi után dolgozik? Horváth erre olyat felelt, hogy azt már nem lehet leírni. Az öreg Valósággal kővé dermedt hallatára. Horváth Nándor talán olyan kiváló szakmunkás, elsőrendű szakember, hogy már nincs szüksége a jótanácsra? Szeptemberben 62 százalékot teljesített, októberben 56 százalékot. Igaz, az éremnek két oldala van. Maga Szer elvtárs is elismeri, hogy túlságosan „dühösszájú” ember. Abban is lehet némi igazság, amit Horváth és több más, fiatal karusszelesztergályos panaszolt, hogy régi, rozoga gépekre helyezték őket, s képtelenek olyaneredményt elérni, amilyent mások a jó gépeken. Emiatt alacsony a keresetük is. De változtat-e mindez a lényegen? Azon, hogy Szer elvtársnak igaza volt, hogy rendetlenül, széthányt szerszámokkal, rend nélkül jól dolgozni nem lehet.* Juhász elvtárs, az 516-os műhely diszpécsere nem kiabál. Nyugodt ember. Akkoriban történt, amikor Merz Jani odakerült, hogy Juhász elvtárs megállt mögötte és figyelmeztette: rosszul fogta fel a munkadarabot. Janit elfutotta a méreg. — Ki az esztergályos? Maga vagy én? — kiáltotta. —• Maga. — Hát akkor mit akar? (Juhász elvtárs egyébként 15 éven át dolgozott esztergapadon.) Mert János azóta megváltozott. Most már nem szájaskodik, ha valaki segíteni akar neki. Érdemes megvizsgálni az eredményt is. Selejtmentesen, egyre javuló teljesítménnyel dolgozik, és mind többen vannak az idősebbek között, akik barátuknak fogadják. Talán holmi anyámasszonykatonája lett Merz Jánosból, pironkodó, szelíd, tedd ide, tedd oda ember? Nem. Ezt egyébként senki nem is kívánja tőle. De ha hibázik, ha valamit nem tud , elismeri. Ha tanácsot kap, elfogadja, megköszöni, így természetesen az idősebbek is szívesebben foglalkoznak vele és Merz János ennek igen nagy hasznát látja. A becsülete pedig ettől semmit sem csökkent, sőt: nőtt. B. P. Szeged felkészült a sorsolásra Szeged, a nagy alföldi város napok óta készül a csütörtök délután kezdődő sorsolásra. A Nemzeti Színházban szerelők, díszítők szorgoskodnak, hogy minél szebbé, ünnepélyesebbé tegyék a sorsolás színhelyét. A gyönyörűen feldíszített, fényárban úszó színpadon helyezikel a sorsolási kerekeket, amelyek már megérkeztek a sorsolás színhelyére. Beszerelték a távgépírót is, amelyen percek alatt továbbítják a nyerő számokat Budapestre. Bár másutt csak december elsején kezdődik a nyeremények kifizetése, a szegediek abban az előnyben részesülnek, hogy már a húzás második napján, pénteken beválthatják a Takarékpénztár helyi fiókjaiban nyerő kötvényeiket. Svájc új magyarországi követének látogatása a külügyminiszternél Jean Decroux rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Svájci Államszövetség új magyarországi követe, megbízólevelének a közeljövőben történő átadásával kapcsolatban látogatást tett Boldoczki János külügyminiszternél. Leveleink nyomában László Géza levelezőnk megírta, hogy csaknem egy éve dolgozik Sztálinvárosban, a MA 1.4 G kohószerelési kirendeltségén. A 450 dolgozónak semmiféle kulturális vagy sportlehetőség nem áll rendelkezésére: nincs kultúrszobájuk, futball-, ping-pong-, röplabdafelszerelésük, se könyvtáruk. Ez a helyzet nagy mértékben gátolja a DISZ- szervezet munkáját is. Már több ízben fordultak a MÁV Alközponthoz, ígéretet kaptak, változás azonban nem történt. A MAVÁG DISZ-bizottságának, valamint a szakszervezeti bizottságnak küldött tevetünk nyomán az illetékesek intézkedtek s a napokban László Géza már örömmel számolt be arról, hogy 2500 forintot kaptak kulturális célokra és sportfelszerelés vásárlására. Ebből a többi között röplabda-, futball-, pingpong felszerelést és néhány sakkot vettek, így munka után kedvükre szórakozhatnak, sportolóhatnak a dolgozók. 3 Szodorai István befejezte 1958. évi tervét Szodorai István, a Rákosi Művek Kossuth-díjas esztergályosának 1958. évi tervéből szerda reggel már csak három nap volt hátra. Elhatározta, hogy ezt a három napot még szerdán befejezi. Fejezőszerszámok esztergálásához látott hozzá. Ezen a munkán műszak végéig 350 százalékos teljesítményt ért el, s ezzel befejezte 1958. évi tervét. ROVÁS A dolog úgy kezdődött, hogy a DISZ nagykanizsai városi bizottságán csengett a telefon. — Halló, itt a megyei bizottságról Végh László beszél. Ma délután kimegyünk ellenőrizni a propagandista konferenciát. — Hányan lesznek? — Hatan — visszhangzott a gépies felelet. A megdermedésről, kővéválásról bizonyára sokat hallottak már kedves olvasóink. Engedjék meg, hogy ezegyszer elmulasszuk ez ismert közhelyek ismelgetését és inkább arról beszéljünk, mi minden fordult meg néhány pillanat alatt Róber István, a DISZ nagykanizsai városi bizottsága tagjának felében. Először is: hogyan értesítsen hat propagandistát, amikor már tizenkét óra van és a propagandista konferencia öt órakor kezdődik, arról nem is beszélve, hogy a propagandistáknak is fel kellene készülniük. Másodszor: hogyan biztosítsa azt, hogy pontosan hat propagandista jelen legyen. Ha hatot értesít, az még nem jelenti azt, hogy valamennyi ott is tesz. Legalább tizenkettőt kell meghívni ... Ez bizony gond, nagy gond, de sebaj! Mire való a telefon? ... Csoda-e, vagy sem, délután pontban öt órakor együtt volt a 12 propagandista. — Kezdetnek nagyon jó — dörzsölte kezét a megyei küldőit. Róber elvtárs pedig büszkén fogadta az elismerést. Közvetlenül a konferencia megkezdése után azonban eltávozott, a további dicséretet már nem várta meg. Kár volt pedig sietnie, sok érdekes dolgot szalasztott el. Nevezetesen: nem lehetett tanúja annak, hogyan lett a tizenkettőből kettő. De folytassuk tovább a történetet. Az előadó beszélni kezdett, helyesebben a központtól és a megyei bizottságtól kapott szempontok felolvasásához látott. Szép sorjában ismertette a kötelező és a javasolt irodalmat, lediktálta a fő- és az alkérdéseket. Itt azonban valami baj lehetett a kréta körül. Ugyanis az alkérdések vázolása közben felállt egy fiatal és urambocsá’ kerekperec kijelentette: „Minket ■ez nem érdekel, mi — középiskolások — más anyagot tanulunk." Mit volt mit tenni, végig kellett nézni, hogyan vonulnak át a középiskolások nem éppen hosszú, de elég tömött sorokban. A konferenciát természetesen nem lehetett folytatni. Két hallgató, az előadó és három ellenőr maradt a teremben. Ez bizony kezdetnek is nagyon rossz. Hasonló meglepetések elkerülése végett közöljük Róber elvtárssal a következő jól bevált képletet: A propagandisták időbeni (lehetőleg egy héttel előbbi) értesítése —- a velük való állandó személyes foglalkozás, segítés -s az előadó felkészülésének segítése — a jó propagandista szemináriummal. Ez a biztosíték arra, hogy a foglalkozás érdekes legyen, hogy ha hat propagandistát hívnak meg, akkor mindannyian meg is jelenjenek