Szabad Ifjuság, 1953. október-december (4. évfolyam, 230-306. szám)

1953-11-26 / 277. szám

1953 november 26. Ihideg­k­a­ti és Unt — a rádió mellett BÉCSI-DT 217, Hidegkúti Nándorék lakásán vagyunk. A válogatott középcsatár szülei, sógornője, szomszédai ülik kö­rül a rádiót. Győzünk, kikapunk, győzünk, kikapunk? Addig latol­gatjuk, míg végre megszólal Szepesi György jó­,ismert hangja és bejelenti: kezdődik a nagy mérkőzés. — Na, Nándi — sóhajt fel Hidegkúti néni, aki sztahano­vista az újlaki téglagyárban — most mutasd meg, mit tudsz! Még úgyszólván végig sem gondoljuk, hogy mit is kellene megmutatnia Nándinak,­ amikor hatalmas zaj, nagy zsivaj a mikrofonban — góóóóóól — harsan fel Szepesi György hang­ja. De zaj kerekedik a szobában is, az egész család, mindany­­nyian együtt örülünk. — Nán­di, Nándikám — mondjuk ölel­kezve az első magyar gól szer­zőjének nevét. Újból megkezdődik a játék. — Jó vollna, ha már vége volna — mondja két cigaretta között Hi­degkúti bácsi és komoran bá­mulja a rádiót. Az első percben? Ez túlzott kívánság. S tovább figyelünk. Úgy látszik, Nándi megérzi, hogy rajta az ország szeme, mert néhány perccel ké­­­sőbb újabb gólt ragaszt az an­golok kapujába. Les. — Hol volt les? — vitatkozunk a rádióval, de a holland bíró hajthatatlan, így hát les. Föl is horkan Mer­klanszki néni a szomszédból, amúgy „magyarosan” korholja a bírót. De aztán javul a helyzet. Újra Nándi száma jön, a másodikat megint ő vágja az angolok háló­jába. Azután a harmadik, a ne­gyedik következik. Azt mondja Szepesi Gyurka: „Jól van fiúk, jó­ van, pihenjetek egy kicsit, hogy jusson a második félidőre is.” Hidegkúti néni nem ál­l ia szó nélkül­. — Ez a Szepesi mit beszéli le a fiúkat a támadás­ról? — S rendreutasítóan mond­ja: — Csak ne pihenjetek, csak ne pihenjetek,­­majd a vécén. Kezdünk nyugodtak lenni, pedig Szepesi Gyurka folyton vészfel­­hőkkel ijesztget, hogy így tá­­m­adzna­k az angolok, meg úgy, ahelyett, hogy­ a­ mi támadá­sainkról beszélne. Végre, saj­nos, van okunk keseregni: 4:2. Hidegkúti bácsi szájában foly­ton ott a cigaretta. Külsőre nyu­­godt, mint az angol szurkoló a mérkőzés előtt, de csak egyre növeli a dohánylövedék forgal­mát. Végre félidő A második félidőben kezdünk a bíróra egy kicsit haragudni. Csinál néhány szarvashibácskát. Fiaink azonban kizökkentenek a haragvásból és újra szabályosan örülünk. Bozsik — a­ történeti hűség kedvéért idézzük Szepe­sit: szédületes gólt lő. Szepesi Gyurka hangján egyre ikább érezhető az elbizakodottság. Bár lehet, hogy mindössze boldog­ságról van szó. Mielőtt egészen boldogok lehetnénk, egy­ tizen­egyesből származó gól szegi kedvünket és bár titokban úgy érezzük, hogy győzelem lesz, mégis komorra fordul a szó. Hidegkúti bácsi, ajaj, még ki­kaphatunk. Hidegkúti néni retteneteseket sóhajt és rászól az urára: — Hagyd abba már a bagó­zárt. Ebben a pillanatban Nándi, akiről egy idő óta kérését hal­lottunk, hatalmas góllal hívja fel magára ismét a figyelmet. — Nándi! — emelkedik ismét a rajongás hangja, ami meg­bocsátható, hiszen a családról és a barátokról van szó. Most, már minden nagyobb izgalom nélkül, nyugodtan rágjuk a kör­münket. A hatodik gól után ne lennénk nyugodtak? A szom­szédból átjön Rökk néni és­ pa­naszkodva mondja: sokba van nekem a maguk fia. Az uram mindegyik gólnál egy pohár bort iszik. De lassan a mellélövése­ket is meg akarja ünnepelni. Aztán a bíró belefúj sípjába és most már mindenki nyugod­­tan újságolhatja­: na, ugye én előre megmondtam, hogy meg fogjuk verni azokat a híres an­golokat. Nagy S. József (Székely Edit felvétele) A Hidegkúti szülök, az unokák és a szomszédok ünneplik a világraszóló magyar győzelmet Budapest izgalmas órái Szerdán bármerre járt az em­ber Budapest utcáin, villamoson, autóbuszon, mindenütt az utolsó hónapok legnagyobb sportesemé­nyéről, az angol—magyar lab­darúgómérkőzésről hallott. A bu­dapesti KERAVILL és RÁFI LM Vállalatok rekordforgalmat bo­nyolítottak le a hangszórók, rá­dióerősítők és a rád­ók kölcsön­zése terén. Majdnem mindegyik nagyüzemünkben hangerősít­őket szereltek fel a műhelyekben, hogy a dolgozók munka közben is ér­tesülhessenek az izgalmas rang­adó minden percéről. A KERAVILL javítószolgálata csaknem 80 hangszórót és rádiót javított meg soron kívül erre a napra. Városszerte körülbelül 100 hangszórót szereltek fel a forgalmasabb utcarészeken. Szinte percenként szólt a ma­gyar rádió telefonja, még a mérkőzés előtti órákban is: „Mi­kor közvetítik?’­... „Milyen az időjárás Londonban?"... „Igaz, hogy nagy köd van?"... „Senki sem sérült a magyar játékosok közül?"... — kérdezték gyors egymás után az ideges szurkolók. A közlekedésügyi miniszté­riumban dolgozók kérésére 3 órakor fejezték be a munkát, hogy a nagy mérkőzést együtte­sen hallgathassák meg. Mind­annyian vállalták, hogy két na­pon át fél órával előbb kezdőd­jön a munkaidő, hogy a mulasz­tottakat pótolni tudják. Három óra tájban a körúton mindenütt siető embereket lehe­tett látni, még az is sietett haza, rádiója mellé, aki életében nem volt labdarúgópályán, mérkőzé­sen, az angol­—magyar­ mérkőzés minden embert érdekelt. A cuk­rászdák és espressók kiraktaiban táblák hirdették: „Rádiónk van." Az angol—magyar labdarúgó­­mérkőzést nálunk is meghall­gathatja." A nagy izgalom, várakozás nem volt hiábavaló, mert a ma­gyar labdarúgók Londonban nagyszerű teljesítményt nyújtot­tak, felülmúlták minden eddigi formájukat és legyőzték az ott­hon 90 éve veretlen angol válo­gatott csapatát. Várko­lyi András Diósgyőri (Tudósítónktól.) Háromszáz főnyi közönség jött el műszak után a DiMAVAG kultúrtermébe, hogy meghall­gassa Szepesi György rádióköz­vetítését az évszázad mérkőzé­séről. A gyár egész területén ezt sugározzák a hangszórók, a Wembley-stadion erre a másfél órára itt van Diósgyőrben is, mint az egész országban. Délben, az ebédlőben csak er­ről folyt a szó. Az egyik fiatal kiszolgálólány majdnem össze­veszett udvarlójával, mert az nem győzelmet „tippelt”­ .Most itt vannak mindketten­ a kultúr­teremben. Mint ahogy itt van­nak az öreg takarítónénik, akik még soha futballról nem hallot­tak és az ifjúmunkások, akik nagyon­ is hallottak róla és he­tek óta erről a mérkőzésről vi­táznak. És eljött Mausz Péter elvtárs főmérnök, a szocialista munka hőse is, elfoglalja helyét és várja a mérkőzés kezdetét A mérkőzés pedig megkezdő­dik., Még el sem csendesedtünk és már ott pattog az angolok hálójában Hidegkúti labdája. Le­írhatatlan, elmondhatatlan a lel­kesedés. Szirek István ifjúmun­kás, aki mellettem ül, „csak még egy gólért” sóhajtozik. Csakhamar ez is megjön ismét Hidegkúti lábáról. Most már ka­lapok, sapkák repülnek a leve­gőbe. Annál nagyobb a­ felzúdu­­lás, mikor a bíró nem adja meg. Aztán Puskás két gólja olyan gyors egymásutánban jött, hogy egy öreg szaki, aki elhatározta: igazi stadionmódra, táblán jel­zi az eredményt — lekésett­ szurkolók Még csak 3: Let mutat krétával rajzolva a táblája, pedig már 4:1-re vezetünk. A 4:2-es félidő sem tudja el­kedvetleníteni a házistadionná alakult kultúrterem közönségét. A szünetben — gondolatban — mindenki ott van a londoni öl­tözőben. „A most eszik a citromot a fiúk.” „A gyúró most masszí­rozza őket.’­ „Most taktikai meg­beszélés van" — ezeket hallani mindenfelől. És megkezdődik a második félidő. Izgalommal, örömmel, vi­dámsággal teljes. Bozsik gólja következik, majd ismét Hideg­kútié. Valósággal megszoktuk már. De azért az angolok har­madik gólja után sem unjuk meg, mint a londoni szurkolók, akik hazafelé készülnek. Nem! Itt, Diósgyőrött mindenki a he­lyén marad. 6:3! A mérkőzés véget ért. Szepesi György a magyar költők­höz szól: versben örökítsék meg ezt a dicsőséget. Itt nincsenek költők , munkások vannak. De ők is meg akarják örökíteni a londoni győzelmet. Munkájuk­kal! Ujj Sándor , sztahanovista ifjúmunkás ezt mondja: „A sa­ját­ pálya elmélet megdőlt. Mi mind ott voltunk Londonban és ezt érezték a fiúk. Én ma két­száz százalékot teljesítettem De holnap még ennél is jobban dol­gozom, olyan boldog vagyok'" Lányi Márton SzAtiSHUtMCr ___|----------------------------------­MA! REGÉNYFOLYTA­TÁSUNK ANYAGTORLÓ­­DÁS MIATT KIMARADT. Fogadd szívedbe az idősebbek tanácsait Vannak alapigazságok, amelyeket senki sem vonhat kétségbe. Ki vitathatná például, hogy aki tizenöt éve esztergályos, aki elérte a szta­hanovista szintet, lényegesen jobban ismeri a szakma minden csinját-binját, mint az, aki alig egy esztendeje vetette le az ipari tanuló egyen­ruhát? Igazán egyszerű kérdések ezek. Elméletben. És a gyakorlatban? A gyakorlatban úgy fest a dolog, hogy szám­talan idősebb szakmunkás panaszolja: a fiata­lok kutyába sem veszik jótanácsaikat, eszük ágában sincs segítségüket ké­rni. A panasz nem egyszer arról szól, hogy a fiatalok kigúnyolják az idősebbeket, szemtelen, hányaveti, vagy ép­pen trágár válasszal fogadják a jó szót. Szer­vezeteink feladata, hogy az idősebbek iránti tiszteletre neveljék a fiatalokat — a munká­ban, s a magánéletben egyaránt. Természetes, hogy ez végső soron hozzájárul a termelés emeléséhez is. A fiatalok — ha jól dolgoznak — ugyanúgy keresnek, mint a felnőttek, tehát anyagilag füg­getlenek. Szavuknak súlya van, a gyűléseken, vezetőszervekben meghallgatják véleményüket. Sok fiatal mindebből azt a következtetést vonja le, hogy neki már ,,semmi köze senkihez", nem kell tanulnia az idősebbektől. Ellátogattunk a Ganz Vagongyárba. Ezt ta­pasztaltuk. A Ganz Vagon 540-es műhe­lyében dolgozik Izsák Margit. Idén augusztusban szakvizsgá­zott. Ügyeskezű, értelmes kis­lány. Mindössze 17 éves. Szor­galmas,, sohasem cselleng. Nemrégiben pityeregve keres­te meg Tímár elvtársat, a mű­vezetőjét — Nem megy... — mo­tyogta. Timár megvizsgálta a mun­kát, ami Margitnak „nem ment”. Hát persze, éppen fordított sor­rendben kezdett a műveletek­hez.­ — Kérdezted valakitől, Mar­git, hogy hogyan­ fogj hozzá? — Nem én. — Miért nem? — Csak... Gondoltam, jó lesz. — A lány kétségbeesetten nézett a művezetőjére. — Se­lejt? Nem volt selejt. Rendbe lehe­tett még hozni. De mennyivel egyszerűbb lett volna, ha Mar­git azzal kezdi, hogy bizonyta­lankodás helyett egyenesen Tí­már elvtárshoz, vagy egy má­sik, régebbi szakmunkáshoz for­dul. Hiszen nem szégyen az, ha a kezdő segítséget kér. ★ Vannak azonban ennél még cifrább esetek is." Például Hor­váth Nándor esete a­ Ganz Va­gon 516-os m­űhel­yében. Odamegy egyszer hozzá az öreg Szer József elvtárs, aki 1923 óta egyhuzamban ebben a műhelyben dolgozik, a karusz­­szel-soron. Néhány esztendeje művezető. Nézegeti Szer elvtárs Hor­váth­ gépét és a gép tájékát. Szörnyű a rendetlenség, egyet­len kulcsot sem találni a he­lyén. — Hol a rajz? — kérdezi az öreg. — Nincs — feleli Nándi, egy szőke, alacsony fiú, féleszten­deje szakmunkás. — Hát a bérbárca hol van? — Az sincs. — Akkor mi után dolgozik? Horváth erre olyat felelt, hogy azt már nem lehet leírni. Az öreg Valósággal kővé dermedt hallatára. Horváth Nándor talán olyan kiváló szakmunkás, elsőrendű szakember, hogy már nincs szük­sége a jótanácsra? Szeptember­ben 62 százalékot teljesített, ok­tóberben 56 százalékot. Igaz, az éremnek két oldala van. Maga Szer elvtárs is elis­meri, hogy túlságosan „dühös­­szájú” ember. Abban is lehet némi igazság, amit Horváth és több más, fiatal karusszel­­esztergályos panaszolt, hogy ré­gi, rozoga gépekre helyezték őket, s képtelenek olyan­­ered­ményt elérni, amilyent mások a jó gépeken. Emiatt alacsony a keresetük is. De változtat-e mindez a­ lényegen? Azon, hogy Szer elvtársna­k igaza volt, hogy rendetlenül, széthányt szerszá­mokkal, rend nélkül jól dolgoz­­ni nem lehet.* Juhász elvtárs, az 516-os mű­hely diszpécsere nem kiabál. Nyugodt ember. Akkoriban történt, amikor Merz Jani odakerült, hogy Ju­hász elvtárs megállt mögötte és figyelmeztette: rosszul fogta fel a munkadarabot. Janit elfutotta a méreg. — Ki az esztergályos? Maga vagy én? — kiáltotta. —• Maga. — Hát akkor mit akar? (Juhász elvtárs egyébként 15 éven át dolgozott esztergapa­don.) Mert János azóta megválto­zott. Most már nem szájasko­­dik, ha valaki segíteni akar ne­ki. Érdemes megvizsgálni az eredményt is. Selejtmentesen, egyre javuló teljesítménnyel dol­gozik, és mind többen vannak az idősebbek között, akik bará­­tuknak fogadják. Talán holmi anyámasszony­­katonája lett Merz Jánosból, pironkodó, szelíd, tedd ide, tedd oda ember? Nem. Ezt egyéb­ként senki nem is kívánja tőle. De ha hibázik, ha valamit nem tud , elismeri. Ha tanácsot kap, elfogadja, megköszöni, így természetesen az idősebbek is szívesebben foglalkoznak vele és Merz János ennek igen nagy hasznát látja. A becsülete pe­dig ettől semmit sem csökkent, sőt: nőtt. B. P. Szeged felkészült a sorsolásra Szeged, a nagy alföldi város napok óta készül a csütörtök dél­után kezdődő sorsolásra. A­ Nem­­­zeti Színházban szerelők, díszí­tők szorgoskodnak, hogy minél szebbé, ünnepélyesebbé tegyék a sorsolás színhelyét. A gyönyö­rűen feldíszített, fényárban úszó színpadon helyezik­­el a sorsolá­si kerekeket, amelyek már meg­érkeztek a sorsolás színhelyére. Beszerelték a távgépírót is, amelyen percek alatt továbbítják a nyerő számokat Budapestre. Bár másutt csak december el­sején kezdődik a nyeremények kifizetése, a szegediek abban az előnyben részesülnek, hogy már a húzás második napján, pénte­ken beválthatják a Takarék­­pénztár helyi fiókjaiban nyerő kötvényeiket. Svájc új magyarországi követének látogatása a külügyminiszternél Jean Decroux rendkívüli kö­vet és meghatalmazott minisz­­ter, a Svájci Államszövetség új magyarországi követe, megbízó­levelének a közeljövőben tör­ténő átadásával kapcsolatban látogatást tett Boldoczki János külügyminiszternél. ­ Leveleink nyomában László Géza levelezőnk meg­írta, hogy csaknem egy éve dol­gozik Sztálinvárosban, a MA 1.4 G kohószerelési kirendelt­ségén. A 450 dolgozónak semmi­féle kulturális vagy sportlehető­ség nem áll rendelkezésére: nincs kultúrszobájuk, futball-, ping-pong-, röplabdafelszerelé­sük, se könyvtáruk. Ez a helyzet nagy mértékben gátol­ja a DISZ- szervezet munkáját is. Már több ízben fordultak a MÁV Al­központhoz, ígéretet kaptak, vál­tozás azonban nem történt. A MA­VÁG DISZ-bizottságá­­nak, valamint a szakszervezeti bizottságnak küldött tevetünk nyomán az illetékesek intézked­tek s a napokban László Géza már örömmel számolt be arról, hogy 2500 forintot kaptak kul­turális célokra és sportfelsze­relés vásárlására. Ebből a többi között röplabda-, futball-, ping­pong f­elszerelést és néhány sak­kot vettek, így munka után ked­vükre szórakozhatnak, sportoló­­­hatnak a dolgozók. 3 Szodorai István befejezte 1958. évi tervét Szodorai István, a Rákosi Művek Kossuth-díjas esztergá­lyosának 1958. évi tervéből szerda reggel már csak három nap volt hátra. Elhatározta, hogy ezt a három napot még szerdán befejezi. Fejezőszerszá­­mok esztergálásához látott hozzá. Ezen a munkán műszak végéig 350 százalékos teljesítményt ért el, s ezzel befejezte 1958. évi tervét. ROVÁS A dolog úgy kezdődött, hogy a DISZ nagykanizsai városi bi­zottságán csengett a telefon.­ — Halló, itt a megyei bizott­ságról Végh László beszél. Ma délután kimegyünk ellenőrizni a propagandista konferenciát. — Hányan lesznek? — Hatan — visszhangzott a gépies felelet. A m­egdermedésről, kővéválás­­ról bizonyára sokat hallottak már kedves olvasóink. Enged­jék­ meg, hogy ezegyszer elmu­lasszuk ez ismert közhelyek is­me­­lgetését és inkább arról be­széljünk, mi minden fordult meg néhány pillanat alatt Róber István, a DISZ nagykanizsai városi bizottsága tagjának felé­ben. Először is: hogyan értesítsen hat propagandistát, amikor már tizenkét óra van és a propa­­gandista konferencia öt órakor kezdődik, arról nem is beszélve, hogy a propagandistáknak is fel kellene készülniük. Másodszor: hogyan biztosítsa azt, hogy pontosan hat propa­gandista jelen legyen. Ha hatot­ értesít, az még nem jelenti azt, hogy valamennyi ott is tesz. Legalább tizenkettőt kell meg­hívni ..­­. Ez bizony gond, nagy gond, de sebaj! Mire való a telefon? ... Csoda-e, vagy sem, dél­után pontban öt órakor együtt volt a 12 propagandista. — Kezdetnek nagyon jó — dörzsölte kezét a megyei kül­dőit. Róber elvtárs pedig büsz­kén fogadta az elismerést. Köz­vetlenül a konferencia megkez­dése után azonban eltávozott, a további dicséretet már nem várta meg. Kár volt pedig sietnie, sok ér­dekes dolgot szalasztott el. Ne­vezetesen: nem lehetett tanúja annak, hogyan lett a tizenkettő­ből kettő. De folytassuk tovább a törté­netet. Az előadó beszélni kez­dett, helyesebben a központtól és a megyei bizottságtól kapott szempontok felolvasásához lá­tott. Szép sorjában ismertette a kötelező és a javasolt irodal­mat, lediktálta a fő- és az al­­kérdéseket. Itt azonban valami baj lehe­tett a kréta körül. Ugyanis az alkérdések vázolása közben fel­állt egy fiatal és uram­bocsá’ kerekperec kijelentette: „Minket ■ez nem érdekel, mi — közép­­iskolások — más anyagot tanu­lunk." Mit volt mit tenni, végig kel­lett nézni, hogyan vonulnak át a középiskolások nem éppen hosszú, de elég tömött sorok­ban. A konferenciát természetesen nem lehetett folytatni. Két hall­gató, az előadó és három ellen­őr maradt a teremben. Ez bi­zony kezdetnek is nagyon rossz. Hasonló meglepetések elkerü­lése végett közöljük Róber elv­­társsal a következő jól bevált képletet: A propagandisták időbeni (le­hetőleg egy héttel előbbi) érte­sítése —- a velük való állandó személyes foglalkozás, segítés -s az előadó felkészülésének segí­tése — a jó propagandista sze­mináriummal. Ez a biztosíték arra, hogy a foglalkozás érde­kes legyen, hogy ha hat propa­gandistát hívnak meg, akkor mindannyian meg is jelenjenek

Next