Szabad Ifjuság, 1954. január-március (5. évfolyam, 1-76. szám)
1954-03-10 / 58. szám
9T BEFEJEZŐ RÉSZ Hazug, mérgező volt szakembereink jóslata? Nem. Csak még nem értek meg olyat — és régi szakkönyeik (szovjet könyvekhez nem juthattak) nem tudósítottak erről — amikor a parasztság álma valóra válik, amikor saját földjén dolgozhat, amikor saját magának nevelhet állatot. És, hogy ez az idő csodákat teremtő. Jöttek ide a szegényemberek — a telepesek — üres tarisznyával, teli szívvel, apáiktól örökölt álmokkal, vágyakkal, szárnyaló tervekkel. Az első mosoni jászolnál született új borjak, a felnevelt fiatal tehenek első fejesei mindennapos eseményei a paraszti életnek, de itt minden egyes ilyen kis hétköznapi történet már legendává lett. Egy kecskével kezdte Pammer Bélának hívták a gulyást, a Felvidéken legeltetett. Domb, vízmosás, hegyoldal... járta a pásztorok útját a marha mögött, soha saját borja, tehene nem volt. Furulyája volt csak, azt mondják, úgy szólaltatta meg nótafáját, hogy sírtak a fák, amelyek hallgatták. Ez a Pammer Béla is telepes lett, gondolta, talán sorsával is fordul a világ. Kis holmija volt a faluban, mindent eladott, mielőtt eljött. Az egészért egy kecskét vett. Így érkezett Rajkára. Ezt a kecskét kötötte be az új ház istállójába. Dolgozta a juttatott földet, ahogy mondják: látástólvakulásig. Még gyümölcsfákat is ültetett, azok is teremjenek. Két év után a kecskén túladott, saját tehene állt az istállóban. Magyar tarka, mosoni. Hogy bánt vele, hogy kezelte! Kiállításra is vitte tehénkéjét: díjat is nyert. Nem csoda hát, hogy mikor 1949-ben a rajkai parasztok megalakították a Vörös Csillag tsz-t, rábízták a növendékállatokat, 14 darabot. Aztán még négyet. A8 nevelése lett később a Vörös Csillag állatállományának az alapja. 142 tehene van most a tsz-nek, mind törzskönyvezett állat. Úgy mondják: törzstenyészet. Levél, Feketeerdő, Dunakiliti, Rajka, mosoni falvak: akárhol megkérdezhetnéd, hogy született újjá a törzsállomány, a marhatenyésztés?: hasonló választó legendát, regényt, hőskölteményt — hallasz. A számok marhatenvesztésünk gyors fejlődéséről, talpraállításáról dicsekedtek. De halkan, csendben szólnak a tejhozam, tejtermelés, a tejipar visszaeséséről. Hangosan kell erről is beszélni. Csatasorba kell hívni ifjúságunkat e súlyos elmaradás behozására! Évi tejhozamunk még mindig többmillió liter tejjel alatta marad a háború előttinek, s tejiparunk sem ad a fogyasztóközönségnek — ennek is az alacsony tejhozam az oka — annyi vajat, sajtot, tejfölt, mint a háború előtt. Itt Mosonban már megindult a harc a több tejért! S ezt a harcot — akárcsak régen — parasztságunk — fiatalokkal az élen — s a kísérleti gazdaság, vagyis a tudomány vezeti. Az akadémia néhány évvel ezelőtt főiskolává alakult át s Pestre költözött. Épületében mezőgazdasági technikum van, de idén ősszel a főiskolások előtt ismét megnyitja kapuit. Az akadémiához tartozó kísérleti gazdaságban szimmentáliakat neveltek régen. 1950-ben a szimmentáli törzset Mezőhegyesre vitték és hozzáláttak kialakítani egy mosoni magyar-tarka törzset. Milyen beszédesen bizonyítja az itteni példa: a parasztság szorgalma, munkája segítő testvért talál a tudományban; elválaszthatatlan a két fogalom. Ugyanis a kísérleti gazdaság híres mosoni törzsét a környék parasztgazdáitól vásárolták össze. „Paraszttehénkék”, ezek a híres tejelők! S ezeknek az utódai javítják majd fel a mosoni tsz-ek egyéni gazdák tehénállományainak tejhozamát. S a kísérleti gazdaság eredményei tanítják majd meg a gazdákat a helyes állattenyésztésre, a több tej elérésére. Tóth Jóska nyomában A járási DISZ-titkárt kerestem. Hogyan váltják valóra a mosoni fiatalok a mezőgazdasági határozatot? A DISZ-ben azt mondták, még kora reggel elment Dunakilitibe. Igen, csak úgy gyalog, mert ilyen hófúvásos napon nem mennek a buszok. Dél felé csendesedett az idő, mire a levesnótát elütötték, én is Kilitin voltam. Tóth elvtársat keresi? — kérdezték a tanácsnál. Igen, itt járt, de továbbment Feketeerdőnek. Feketeerdő. ,,Itt volt, nem rég vágott neki Sérfenyőszigetnek.” Tizenkilenc fok hideg volt. Szikrázó hómező borította Szigetközt. Nekivágtam én is. És most a nagy útnak, ezt a lényegtelen kis dialógját hadd jegyezzem fel; úgy gondolom, ez is a „történelmi mosoni tarka tárgykörébe” tartozik. Feketeerdő utolsó házánál — már nem is a községben — a hómezőben egy magánosan pipáló házikóba kopogtattam be: mutassák már meg, merre menjek. Kijött a házból egy öregember és a hómezőre, mutatott, ahol lépések nyomai vezettek. „Erre menjen, mindig a nyomon, itt ment el Tóth Jóska .. Jelképesnek, „költőinek” hangzik, de a hómezőn a DISZ-titkár taposott utat elsőnek ama hóviharos napokban, amely elvágta a világtól a kis szigetközi falut; én az ő nyomában lépkedtem s úgy jutottam el Sérfenyőszigetre. Gazdagyülést ment tartani Tóth Jóska. Az iskolában zsúfolódott össze a sok ember. Szászhuszonhatan jöttek el, gazdák, híres állatnevelők (bikaneveléséről ismerik régről e kis falut az egész országban); hallom, hogy mit mond a városból jött kiküldött a mezőgazdasági határozatról, talán — ha arra érdemes — még meg is vitatni, megosztani vele a bajokat, gondokat. A rövid előadás után — hogyan szól, mit mond a határozat a sérfenyőszigetieknek — „megkezdődtek” a hozzászólások. Az állattenyésztésről, mégpedig a marhatenyésztésről esett a legtöbb szó, ami itt Sérfenyőszigeten természetes is. De csak úgy „szurkálva", egy-két nyilat engedve ide is, oda is, főleg a tanács felé, mégpedig — jó füllel ezt is lehetett hallani — a legelő ügyében. De nyílt beszéd ezideig még nem ütött rést a rosszon, a változtatnivalón. Ezért állt fel egy percre Tóth Jóska s szakította félbe a felszólalásokat, így beszélt: „Ne úgy szóljanak hozzá, mintha csak egy előadó állna maguk előtt, azt annak szépen, finoman beszélnének.. Úgy gondoljuk meg a dolgot, hogyha ezelőtt elhullott egy gazdának borja, még évekig is hánykolódott érte. Most meg úgy néz ki, de ez így is van, nem fáj a szíve. Azt mondja: legalább nem kell beadnom. Pedig hát most is csak úgy van, mint régen: aki nem nevel, annak nincs. Mert olyan drága a jó tejelő állat, hogy hát kinek van pénze azt megvenni?” — Ez már beszéd volt, úgy érezte egyszerre a hallgatóság, hogy most valaki olyan beszél, aki ismeri gondjukat a nyelvüket értő ember. Ezért hát elkezdte az egyik: „Azt mondják ugye, hogy a sérfenyőszigetiek már nem adnak a megyének apaállatot, nem nevelnek boliakat... Hát, aki mondja, az jöjjön csak ide. Szigetre, és nézze meg a legelőnket! Három éve, mióta feloszlott a Legeltetési Társulat, a tanács kezébe ment át a legelő ügye. Azok meg a legelővel nem gondoltak, csak legeltettek. Kipusztult onnan minden nemes fű, sárkerék, vadlóhere, francia pölgye.. ki látott ilyet mutatóba is? Tüske az van! Tüske veri fel a rétet, de a mi teheneink nem szamarak, azok a jó füvet szeretik ...” Olyan tapsot, meg éljent kapott a felszólaló, hogy senkiben sem hagyhatott kétséget: a falu szívéből beszélt. Erre meg a DISZ-titkár így válaszolt (mert nem várta meg a felszólalások végét, ne eméssze az embereket addig se a bosszúság, különkülön válaszolt minden kérdésre): — így volt ez Dunakilitin is. Ott van egy barátom a DISZ- ben, Mészáros Géza. ő mesélte nekem, hogy ők hogy csinálták. Nem hagyták a legelőjüket! Ott legeltettek még az ősök,még akkor is mikor a Duna sok ágon folyt, s csak úsztatva lehetett legelőről legelőre jutni. Füveket ők sem kaptak, hiba, hogy elhanyagolták a fűmagtermesztést, de a határozat nyomán idén már ebből sem lesz hiány. Nahát ott náluk összefogott a falu, nem várták a tanácstól — pedig elvárhatták volna — hogy megtegye az első lépéseket. Kiválasztották a legelő legjobb részét, ahol legszebb ,a fű, ahol nemes füvek is vannak, s ott nem legeltettek. Megvédték azt a részt. Előtte pedig a legelő legrosszabb részét felszántották, s a nyárra kukoricát vetettek belé az apaállatok részére. Mikor aztán a védett részen megérett a fű, lekaszálták. Fűmagot nyertek belőle A rossz részt meg ősszel újra felszántották, s ide elvetették a fűmagvakat. A következő évben pedig ezt védték — nem legeltettek itt — ősszel kaszálták, szénát és fűmagot nyertek ismét. S így mennek ők évről évre, a legelőn végig, szakaszosan javítják, kaszálják az egész rétet. ,Még egyet* — Ezt jó! megmagyarázta az előadó — állt fel erre Kovács Sándor egyéni gazda — ezért hát én most tiszta szívvel azt magyarázom meg, hogy mért öregedett ki a mi törzsállatállományunk? Azért, mert a paraszt nem nevelt „még egyet". Még egyet! Ezen múlt minden. De miért nem neveltünk „még egyet"? Ennek is megvan, helyesebben hál’ istennek csak meg volt az oka. Nem neveltünk, mert itt az volt a divat — és gondolom, máshol is — hogy a tanács onnét lett, ahol volt. És ez értelmesnek is hangzik. Pedig micsoda igazságtalanság! Kivetett a megye, a járás a falura ennyi és ennyi beszolgáltatást. Erre a tanács azt nézte, hol, mennyi marha van. Ahol három hold és 4 tehén, onnét egyet ieadattak. Viszont, amely gazdának 8 hold földje volt és csak két, vagy egy tehene, azzal nem adattak le egyet sem. Vagyis hát, a jó gazdának kellett fizetni. Ez pedig így nem volt jó. Ezért szinte menekültünk az állattól, nem neveltünk, mert azt mondtuk: úgyis elviszik... így volt, de jó, hogy most már másként van. Most mindenkinek meg van szabva, hogy földje, de az is, hogy milyen földje után mennyi húst kell beadnia. Sőt még társulhat is az ember, akár tizen is beadhatnak egy marhát, így van ez jól, most már mer az emberfia nevelni... Emlékeztető a mesére Éjfélutánig tartott ez a gazdagyűlés Mert mikor 11 felé kiléptünk a levegőre, az utcán is közrevették a gazdák, úgy kísérték Tóth Jóskát szállása felé. A kocsma előtt azt mondja az egyik: ha beszédünk van még, mit lefetyelünk itt az utcán, térjünk be egy pohárra. Az ajtót már zárásra behúzta a boltkezelő, dehát ez alkalommal ki ne nézné el e rendsértést, mikor sokkal nagyobb dolgokról volt szó, mint a zárórarendelet túllépése? Az ivóban folytatódott a vita, a kérdések, válaszok. Szóbajött az állatfelvásárló vállalat boszszántó bürokráciája. — Nem vett át egy bikaborjút, mert az már elmúlt kilenchetes; előbb beadni meg nem lehetett: zárlat volt a községben — a magyaróvári malom csökönyössége: nem jól osztják szét a korpát, sokszor vagonszám dohosodik a raktárban s a gazdáknak még sem juttatnak . . . így vitáztunk, igy folyt tovább a gazdagyűlés. Így fújta el a bakter a három órát. Nahát, most már nem érdemes a szállásra menni — felzavarni a háziakat — nemsokára úgyis virrad: nekiindultunk Óvárnak. Megyünk, megyünk a hómezőn át, s Tóth elvtárs meséli: volt nekik egy tehenük háború előtt, a Narancs. A magyar tarka volt. 25 litert is adott,, de 44-ben elhajtották a németek... 25 litert adott akkor, de ha élne, idén még többet is adna, mert nézzem csak ezt a vastag hótakarót, micsoda fű lesz itt tavaszra, micsoda széna!... S mert még messzi úton jön felénk a reggel — időnk van bőven — én is mesébe kezdek, talán tanulságul, összegezésül vagy ép hogy csak múljék az idő, mesélem a DISZ-titkárnak: „Volt egyszer egy szegény ember, annak felesége, fia, meg egy tarka tehene...” Kőbányai György (L. Hiányos borítékok Nagyon sok diák és tanár várta a középiskoláink életében immár hagyományossá vált Rákosi Mátyás tanulmányi verseny megkezdését. Megtörténtek a szükséges előkészületek is, az illetékes oktatásügyi szervek „jóvoltából” azonban mégis becsúszott egy bosszantó hiba, amelyre a legnagyobb jóakarattal sem lehetne azt mondani, hogy az irodalmi verseny zavartalan lefolyását szolgálta. Amikor a verseny első fordulója elején a vezető tanár elvtársak felnyitották az addig lezárt — tételeket tartalmazó — borítékokat, azokban két verselemzési feladatot találtak. Egy Petőfi, vagy egy József Attila verset kellett elemezniük a verseny részvevőinek és azt elhelyezni a költő életművének egészében. Verselemzéshez természetesen mindenekelőtt vers szükséges. És itt történt a hiba. Ahelyett, hogy a borítékban megtalálták volna a versek sokszorosított példányait, jó ideig megfelelő verskötet, szöveggyűjtemény után kellett szaladgáltak az iskolákba. A tankönyveket ugyanis nem használhatták, mert azok a verselemzéseket is tartalmazzák. (A tanulók előre nem gondoskodhattak könyvekről, mert nem ismerték a tételeket.) Szerencsére a tanár elvtársak gyors segítsége a legtöbb helyen elhárította a nagyobb zavart. A Rákóczi gimnáziumban például a pedagógusok otthonaikból hozták el a hiányzó könyveket. Mindez azonban nem lehet mentség azok számára, akiknek egyik legfőbb kötelességük az lett volna, hogy a legkisebb részletkérdésekre kiterjedően gondoskodjanak a tanulmányi verseny zavartalan lebonyolításáról. Reméljük, a jövőben hasonló eset nem fordulhat elő. (V. A.) Veszprém menyében 513 fiatal ves* részt a tanulmányi versenyen Kilencvenhét diák vesz részt a veszprémi általános gimnázium tanulói közül a Rákosi Mátyás tanulmányi versenyen Egész Veszprém megyében 513 fiatal méri össze erejét a versenyen. Az irodalom, történelem, földrajz, fizika, matematika és orosz nyelv mellett a tanítóképzők diákjai pedagógiából, a közgazdasági technikumok tanulói pedig gazdasági számtanból is versenyeznek. Március 15 megünneplésére készül a magyar ifjúság Március 15-ét, a magyar szabadságharc kezdetének dicső napját országszerte megünnepli a magyar ifjúság. BUDAPESTEN a DISZ budapesti bizottsága központi ünnepélyt rendez március 14-én, vasárnap reggel fél 10 órakor a Múzeum-kertben, ünnepi beszédet mond Szakali József, a DISZ központi vezetőség első titkára. Ugyancsak vasárnap délelőtt 10 óra 30 perckor koszorúzási ünnepség lesz Petőfi Sándor szobránál. VIDÉKEN március 14-én és 15-én a megyeszékhelyeken tartanak ünnepi megemlékezéseket. Több helyen, mint például Tatabányán, Nagykanizsán, Szentesen az ünnepség keretében sportversenyeket, kirándulásokat, műsoros esteket szerveznek. BARÁTSÁGI HÓNAP HÍRŰ E. G. Kazakevics Sztálin-díjas író, a Szovjet Írók Szövetsége vezetőségi tagja kedden kétnapos balatoni utazásra indult. ★ J. K. Oszipova pedagógus, a a moszkvai Dzerzsinszkij kerületi 243. számú középiskola igazgatója a Kossuth Zsuzsanna leánygimnáziumba látogatott el. ★ Sz. Richter, a világhírű Sztálindíjas zongoraművész ma este szólóestet ad a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A nagy érdeklődéssel várt hangverseny műsorán Bach-, Mozart- és Beethoven-művek szerepelnek. ★ I. J. Gluscsenko kétszeres Sztálin-díjas akadémikus kedden megtekintette a sopronhorpácsi kísérleti gazdaságot 1954 március M* Magyarország sikere a majna-frankfurti vásáron Az ezévi majna-frankfurti tavaszi vásáron, amely vasárnap nyílt meg, az egyik leglátogatottabb pavilon a Magyar Népköztársaság kiállítása. Magyarország többek között porcelánárukat, sportcikkeket, textilanyagokat, prémeket, kötött blúzokat, élelmiszereket, bort, égetett szeszesitalokat, varrógépeket és kerékpárokat állított ki. A frankfurti Gawel-cég képviselője kijelentette: „Csak azt mondhatom, hogy a magyar, áruk általában tetszenek. A magyarok a vásár megnyitása után néhány órával már igen sok megrendelést kaptak." A frankfurti vásár alkalmából megjelenő „Deutsche Messezeitung” kiemeli: „A Magyar Népköztársaság szép munkákkal szerepel”. Kisfarsang Homokmégyen * Homokmégyen kedves népszokás a kisfarsang. Ilyenkor összegyűlnek a kispajtások, énekelnek, táncolnak. Greska Károly és Radnai Márta a táncszünetben arról beszélgetnek, hogy milyen jól szórakoznak a kisfarsangon. (Magyar Fotó : Sándor Zsuzsa felvétele) _ /7 17 Harasta egyszerre megmarkolta Dani karját. Mindketten kissé felemelkedtek. A lőszerraktár előtt pillanatnyi villanást láttak, aztán egy cigaretta parázslott fel a sötétben. Dani összeszorította állkapcsát, mert vacogni kezdett a foga. Most érezte csak át, mire vállalkozott. Ölni fog. Embert, aki talán éppúgy szereti a napsugarat, a puha ágyat és a könyveket, mint ő. Akinek talán gyermekei vannak, apjukat váró gyermekei. Vajjon mi lehet otthon? Mozdonyfűtő vagy szállítómunkás? Esetleg tanár vagy könyvelő? Ráindegy. Ezen most nem szabad gondolkozni. Ez az ember eljött ide, más nép országába. Fegyverrel jött. Ellenség! De hiszen parancsot kapott rá. Nem ez a lényeg. Eljött ide és itt garázdálkodik. Lehet, hogy éppen ő ölte meg Szöregit. Vagy ha nem ő, akkor is felelős. Felelős, amié a náci egyenruhát hordja és puskát markol a keze. Addig nem szabad könyörülni rajta. Ölni kell, ölni, pusztítani őket. Mintha újra hallotta volna a Kossuth-adó hangját: — Halál a német megszállókra! Szemet szemért, fogat fogért! De mi lesz, ha ő öl meg engem? Neki fegyvere van s nekem csak egy késem. Belemenged egy sorozatot és kész. Egyszerre gyötrő vágyat érzett az életre. Élni és nem meghalni! Hiszen fiatal még tizennyolc éves. Olyan keveset élt és még kevesebb szépet látott. A gyermekkora is sivár volt. Az iskolában verte a tanító, okkal, ok nélkül. Egyszer csupa vér lett a lábaszára a nádpálcától. Zokogva ment haza. Mama három napig borogatta, vigasztalta az 5 kedves, búgó hangján! Mama! Milyen kár, hogy nem élsz már, drága édesanya! Úgy vágytál arra, hogy egyszer szép lakásod, kevésbbé kopott bútorod legyen, s kicsit könnyebb az életed. Milyen nagyszerű asszony voltál, Mama. A 40-es sztrájk idején is te tartottad az asszonyokban a lelket. „Nem csüggedni, asszonyok” — mondogattad. — „Lesz még itt jobb világ is.” Nem érted meg a jobb világot, Mama. Egy csapásra hideg nyugalom szállta meg. Belenézett a sötétségbe és maga előtt látta (12) anyja sápadt, beteges arcát. Mélytüzű fekete szeme elővillant a kendő árnyékából, ránézett a fiára. Harastan még erősebben megszorította a fiú karját és intett neki, hogy menjen jobbfelé, míg ő a bal lejtőn kúszott le. Dani elindult. Óvatosan kinyitotta a kést és övébe dugta. Ujjai hegyével tapogatta maga előtt az utat. Lassan csúszott, zajtalanul közeledett a fel-felizzó parázs felé. Tudta, szintehallotta is, hogy Harasta ezalatt a másik oldalról közelíti meg a németet. Már ott látta maga előtt, alig két méternyire izzani a cigarettát. Izmai megfeszültet és úgy érezte, agyában mindjárt szétpattan valami, aztán ugrott. Keze puhába markolt. Halk horkanást hallott, aztán megingott a némettel együtt. Ekkor kapta el Harasta a németet . Dani keményen szorította a hóna alá a német nyakát, aki minden erejét összeszedve, eszeveszetten kapálódzva igyekezett szabadulni. Mindhárman lihegtek. A német erejét megsokszorozta halálfélelme. Majd halk roppanás hallatszott és Dani érezte, hogy a német testelernyed. Elengedte. A hosszú test elnyúlt a földön. Dani hányingert érzett. Feje zúgott s olyan forróság lepte meg, hogy homlokán kiütött , verejték. Harasta szava térítette magához. — Fogd ezt a géppisztolyt! Dani nyakába akasztotta a fegyvert. — Gyere, segíts... Nem, inkább vigyázz, nem jön-e valaki. Odaléptek a robbanóanyagraktár ajtajához. Harasta végigtapogatta a falat. — Krémer azt mondta, hogy valahol meglazult egy tégla .. Aha, megvan. Nadrágzsebéből feszítővasat húzott elő és nekiállt kibontani a vasrácsos ajtót. Gyors, ideges mozdulatokkal dolgozott. Dani a közeli fához állt és a géppisztollyal bajlódott. Csakhamar rájött, hogyan kell kezelni. Felhúzta a fegyvert és előrekémlelt a sötétbe. — Igyekezz! — szólt hátra Harastának. — Ki tudja, mikor jönnek váltani. ( folytatjuk)