Szabad Ifjuság, 1954. január-március (5. évfolyam, 1-76. szám)

1954-03-27 / 73. szám

____________ DISZ-ÉLET Erős, jóldolgozó DISZ-csoportokat! ★ Bizottságunk néhány héttel ezelőtt rövid, szűkszavú jelentést kapott a XVIII-as akna DISZ-vezetőségétől, amelyben elmondották, hogy a bányában megszervezték a DISZ-csoportokat és ennek eredményeképpen a tagdíjfizetés az eddigi 48 százalékról 100 százalékra emelkedett. A bizottság tagjai örömmel fogadták a jó hírt és hamarosan megszületett a határozat, másutt is alkalmazzuk a tapasztalatokat. Munkánk nem volt eredménytelen. Amelyik aknában kiépítettük a DISZ-csoportokat, ott hamarosan nemcsak a tagdíjfizetés százaléka emelkedett, hanem egyéb eredmények is születtek. A csoportfelelősök sokhelyütt megszervezték a fiatalok kongresszusi felajánlását, segítettek megszüntetni a szállítási zavarokat, rövid megbeszéléseken ismertették a különböző párt-, kormány-, DISZ-határozatokat, s időnként újságfelolvasást tartottak. A tapasztalatok tehát bebizonyították, hogy a bányában különösen szükséges a csoportok létrehozása, mert a három műszakban dolgozó vezetőségi tagok — akik maguk is munkahelyhez vannak kötve — komoly segítséget kapnak a csoportfelelősök személyében. Adjunk megbízatást a fiataloknak A fiatalok is örömmel fogadták az új munkamódszert, mert kisebb problémáikkal, s a naponta előadódó ügyesbajos dolgaikkal nem kell órákig keresgélni a vezetőség tagjait, hiszen kéréseiket a csoportfelelősök is elintézik. A párt, a szakszervezet vezetői is mind több feladat elvégzésére kérik meg a csoportokat és sokszor kérik a csoportfelelősök segítségét. A XVIII-as aknán például probléma volt, hogy a különböző szakmai, műszaki előadásokat nagyon kevés fiatal látogatta. Legutóbb a szakszervezeti vezetők megkérték a DISZ-t, hogy segítsen hallgatókat szervezni az előadásra. A csoportfelelősök személyesen beszélgettek a hozzájuk tartozó fiatalokkal, s ezen a napon nem kellett a kijáratnál „agitálni” az ifjakat, hogy maradjanak bent, mert többségük műszak után megjelent a felolvasóban. Az eddigi tapasztalatok alapján a bizottság elhatározta, hogy a csoportok további kiépítésén túlmenően, a meglévő csoportok életét sokkal tartalmasabbá, jobbá teszi. Idáig ugyanis elkövettük azt a hibát, hogy csak a csoportfelelősök munkájára építettünk, s nem gondoltunk arra, hogy a többi diszista s a szervezetünkön még kívülálló fiatalok is tevékeny szervezői, segítői lehetnek kollektívájuk munkájának. Megfeledkeztünk az aktív munka egyik legfontosabb tényezőjéről, a megbízatások széleskörű kiterjesztéséről. Pedig a csoportfelelősök egymagukban nem tudnak mindent elintézni, nem tudnak mindennel alaposan foglalkozni, hiszen egy-egy brigádon, vagy szállítási részlegen temérdek közös és egyéni probléma merül fel. Munkamegosztás a csoportokban Milyen megbízatásokat adjunk a DISZ-csoportok tagjainak? Ez a gondolat foglalkoztatott bennünket több napon keresztül. Végül is abban állapodtunk meg, hogy a csoportok jellegének megfelelően (szeneták, szállítócsillések, géppel dolgozók stb.) a fiatalok önállóan határozzák meg, hogy kollektívájukban milyenmegbízatásokra van leginkább szükség. Mi azzal segítettük ezt a munkát, hogy néhány javaslatot, tanácsot dolgoztunk ki, így például helyesnek tartjuk, ha a DISZ- csoport egyik tagját — aki szakmailag legképzettebb — megbízzák azzal, hogy legyen a csoport szakmai felelőse. Feladata a következő: rendszeresen ellenőrzi a kollektíva tagjainak szakmai fejlődését, segíti őket a különböző mesterségbeli fogások jó elsajátításában, gondoskodik arról, hogy a csoporttagok a különböző tanfolyamokon, szakelőadásokon rendszeresen résztvegyenek. Az ő feladata annak ellenőrzése is, hogy a brigád, vagy szállítórészleg fiataljai kifogástalan munkát végeznek-e és gondoskodik róla, hogy ha valaki hanyag, csillérben sok a pala, vagy gyengén készíti el az ácsolatokat, az ne maradjon titok, hanem a csoportgyűléseken valamennyi csoporttag megtudja. Természetesen fő eszköze a segítés, az emberekkel való foglalkozás, a nevelés legyen és csak a notórius hibázóknál alkalmazzák a kollektív felelősségrevonást. Szükségesnek látjuk, hogy valamennyi csoportban legyen egy olyan aktivista, akinek legfőbb feladata a fiatalok politikai nevelése. Ez az ifjúmunkás foglalkozzék a szemináriumra járó fiatalok időben való felkészülésével, adjon tanácsokat egy-egy anyag jó feldolgozásához. Feladata, hogy felhívja a csoport tagjainak figyelmét egy-egy fontosabb újságcikk elolvasására, egy-egy jó könyvre, s időnként kollektív mozilátogatást, ankétlátogatást szervezzen. Természetesen arra is gondolni kell, hogy ezt a munkát ki végezhetné el legjobban? Véleményünk szerint azok között a fiatalok között, akik pártoktatásra vagy politikai iskolára járnak, sok alkalmas aktivistát találhatunk, akinek tudását idáig nem használtuk ki megfelelően. Az elmondottakon kívül a megbízatások kiszélesítésének, a csoporton belüli munka kollektívvá tételének még számos módja van. Lehet a csoportokban sportfelelős, aki kirándulásokat, túrákat szervez, s mozgósítja a tagokat a sportkör különböző eseményeire. Ezek a fiatalok nemcsak a fiatal vájárok, csillések sportolását szervezhetnék meg, hanem a helyi „nagycsapat” mérkőzésein való közös részvételt, közös szurkolást is. Ez a módszer arra is jó lenne, hogy a fiatalok harcolnának a sporteseményeken ma még nem ritka „bekiabálások”, sértegetések, rendbontások ellen. Elégítsük ki az ifjúság igényeit Egyszer egy fiatal vájár — DISZ-vezető — azzal fordult hozzánk, hogy nem tudja, mit tegyen, a fiatalok tekintélyes része horgászni, vadászni, galambászni jár és kevés időt tölt a szervezetben. Most ez az ifjúmunkás azzal a kérdéssel jött hozzánk: mit szólnánk ahhoz, ha a csoporton belül horgászkollektívát szervezne? Ez a példa is igazolja, hogy a fiatalok életét és a DISZ-munkát nem szabad egymástól elválasztani, hanem minél jobban össze kell hangolni. Ha a fiatalok galambászni, vadászni, horgászni akarnak, ezt nem szabad megakadályoznunk, hanem segítenünk kell a lehetőségek megteremtésében. Mert csak jó származhatik abból, hogy a fiatalok szabadidejükben is a „DISZ-ben élnek”. Természetesen ez nem valósítható meg olyan szervezetben, amely munkáját kizárólag gyűlésekre, értekezletekre korlátozza, hanem csakis olyan szervezetben, amelynek „kezét" a fiatalok állandóan érzik. A vezetőség önmaga mindezt nem képes elérni, sőt még a csoportfelelős sem. Ezért törekszünk arra, hogy mindegyik fiatal — akár diszista, akár szervezetünkön kívüli — kapjon kedve szerinti megbízatást, s a bányászifjúság minden időben érezze, s egyúttal gyakorolja az elvtársi segítést. Ezzel a módszerrel tudjuk tartalmasabbá, vonzóbbá tenni a szervezeti életet, s így tudjuk bevonni szövetségünkbe azokat a fiatalokat is, akik ma még nem tagjai a DISZ-nek, mert nem érzik naponta a gondoskodást, törődést az ő problémáikkal. Úgy gondoljuk, munkánk rövidesen meghozza a várt eredményeket és az oroszlányi bányaüzem alapszervezeteiben színvonalas, rendszeres lesz az ifjúság munkára, kulturáltságra, igényességre való nevelése. K. Nagy János, a DISZ oroszlányi bizottságának titkára. T Az új lengyel nagykövet látogatása a külügyminiszternél Bogdan Hamera, a Lengyel Népköztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete megbízólevelének a közeljövőben történő átadásával kapcsolatban látogatást tett Boldoczki János külügyminiszternél. (MTI) A megyei VB elnökhelyettesek és népművelési osztályvezetők értekezlete A megyei tanácsok végrehajtó bizottságainak elnökhelyettesei és népművelési osztályvezetők részvételével pénteken országos értekezletet tartottak a népművelési minisztériumban. Több felszólalás után Darvas József népművelési miniszter mondott beszédet. — Továbbra is hosszú időre a tömegek felé forduló kulturális nevelőmunka erősítését tartjuk központi feladatnak — mondotta. — Az elmúlt hónapokban különösképpen keveset haladtunk előre a népművelési munka színvonalának emelésénél, keveset javítottunk azon a nem nagyon vigasztalt káderhelyzeten, amely a megyéknél, járásoknál és községeknél van. A legtöbbet ezen a területen attól várjuk — hangoztatta beszédében — hogy az elkövetkezendő hónapok során pedagógusokkal erősítjük meg az egész népművelési hálózatot. — Szeretném aláhúzni — mondotta továbbiakban — az ifjúság nevelésének segítését. Nevelők vagyunk és az a feladatunk, hogy lenyesegessük fiatalságunk egyes vadhajtásait és ehhez nyilván az a helyes út, hogy kultúrotthonainkban otthont adunk számukra és a mi eszközeinkkel is hozzájárulunk ahhoz, hogy egyes fiatalok torz, helytelen, a szocialista ifjúsághoz nem méltó vonásai minél előbb eltűnjenek — fejezte be beszédét. Végül Darvas József a népművelési munkában jó eredményt elért kultúrmunkásoknak átadta a „Szocialista Kultúráért” jelvényt. Befejeződött az országos könyvtáros értekezlet Pénteken délben befejeződött az ország könyvtárosainak kétnapos értekezlete. A vitában felmerült kérdésekre Mikó Zoltán, a népművelési minisztérium könyvtár- és ismeretterjesztő főosztályának vezetője válaszolt. Az értekezlet részvevői magukévá teszik a könyvtárosok 1954 április 4-től 1955 április 4-ig tartó felszabadulási versenyét, amelynek célja a könyvtárak megszilárdítása, munkájuk megjavítása, a falvak és tanyák dolgozó parasztjainak még nagyobb arányú bevonása az olvasásba, a helyi tanácsokkal és kulturális szervekkel — különösen a kultúrotthonokkal és kultúrházakkal — való szorosabb, állandó együttműködés megteremtése. és harmadik isr Nagy öröm érte a harckocsizó alakulatot. Parancs érkezett: az alakulat résztvesz az április 4-i budapesti díszszemlén. A szemlére indulókat az otthonmaradtak — tisztek, harcosok — búcsúztatták. Meleg volt ez a búcsúztatás. Kemény katonák álltak meghatottan a kocsik mellett, s így hangzott el a fogadalom: „Mindig az elsők között leszünk!” S másnap már meg is érkeztek a lap, ahol a többi harckocsizó alakulat készül a díszszemlére Pallós főtiszt elvtárs parancsnoksága alatt. Zászló lendül a parancsnoki harckocsin. A zászlójelzést az egész díszegység átveszi. Sárga és piros zászlók erdeje adja tovább a parancsnoki kocsi jelzéseit. Felzúgnak a nehéz motorosok, egy, kettő, három kentt a jelzőzászló és a feszülten figyelő vezetők indítanak. Zúgva, zakatolva kúsznak előre az acélóriások. Mintha hatalmas kéz egyszerre irányítaná mindet. No, persze azért a szakértő szemlélő észreveszi, hogy a tévés távközök még nem mindenütt egyenlőek, egyik harckocsi kissé előbbreszaladt, másik túl szorosan simul szomszédjához. A felépített emelvény előtt a zászlóskocsi ház el. Utána a rohamlövegek. A harmadik sorban vörös zászlót lenget a szél. Vájjon mit hirdet ez a vörös zászló? A harckocsizóknál mindenki tudja, ez a ,,kiváló sor"vándorzászló, amelyiknek a harmadik sor már többszörös tulajdonosa. Most is a zászló őreihez méltóan mennek. Mintha láthatatlan szálak kötnék össze őket. Talán milliméternyi hibát sem lehetne találni igazodásukban. A vezetőnyilásokon három szempár figyeli feszülten az utat, három kemény kéz tartja uralma alatt a kocsikat. Jakab János szakaszvezető, Nagy István tizedes és Sándor József honvéd vezetik a legkiválóbb sor kocsijait. A díszalakulat, mintha már a díszszemlén lenne, olyan méltóságteljesen vonul el az emelvény előtt. Az emelvényen a parancsnokok. Nézik, keresik, hol kell még javítani. Most ér oda a harmadik sor. Az emelvényen mindenki feszülten figyel. Egyszerre hangzik: jól mennek az elvtársak. S a gyakorlás szünetében a három kiváló vezető boldogan veszi tudomásul, hogy a vezérkari főnök elvtárs, a díszszemle parancsnoka mindhármukat megdicsérte. A dicséret mellé pedig még ajándék is járt: egy-egy töltőtoll. A kiváló vezetők állják az adott szót, fogadalmukat, amelyet tettek: „Mindig az elsők között leszünk, kiválóan szereplünk a díszszemlén!” „A díszszemle sikere becsületbeli ügyünk” — mondogatják, de tetteik még többet mondanak a szavaknál. Most már nemcsak arra törekszenek, hogy ők maguk példásan vonuljanak, de segítik társaikat is, a többi harckocsivezetőt. Kijut számukra a dicséretből, de az sem titok, hogy „panasz” is van rájuk. A szerelőbrigád akar „panaszt’ emelni, mert még a legkisebb üzemzavar miatt sem vették őket igénybe és a szerelő elvtársak attól félnek, hogy munka nélkül maradnak. Vájjon miért kiváló a harmadik sor? Mert Jakab, Sándor és Nagy elvtársak nagyon szerelik gépüket. Sokszor jobban gondoskodnak kocsijukról, mint saját magukról. Szeretik és bíznak benne. Tudják, hogy a megbecsült, rendbentartott motor sohasem hagyja cserben gazdáját. Bíznak a gépben, érzik belőle azt a szeretetet és gondoskodást, amellyel a dolgozó nép készítette hadseregének. A harckocsizok méltón akarták képviselni fegyvernemüket, néphadseregünket, legnagyobb nemzeti ünnepünkön, április 4-én, a díszszemlén A siker nagymértékben múlik Jakab Jánosokon, Nagy Istvánokon és többi gépkocsi-, harckocsivezetőkön, akik most nap mint nap kemény, fáradságos munkával készülnek fel, hogy méltón köszöntsék nagy ünnepünkön, dolgozó népünket. L. E. Jakab János, Sándor József és Nagy István Az előz® fejezetek rövid tartalma: Karancsbányát, a nógrádmegyei kis bányatelepet 1944 márciusában megszánják a németek, Simon Gábor frontmester, fia Dani és a helyi kommunista pártsejt tagjai szabotázsokat köövetnek el, hogy akadályozzák a haditermelést. Ebben hallgatólagosan velük tart Schaffer bányamérnök is. A németek megtudják, hogy a szabotázsokat Simon Gábor és fia, valamint Harasta vájár hajtották végre. A három bányász a nógrádi partizánokhoz menekül, akik Borsodi parancsnok vezetésével sok kárt okoznak a német megszállóknak. Weimer Obergruppenführer parancsot kap, hogy semmisítse meg a partizáncsapatot. — Ezt most csak neked mondom ... — folytatta Müller és rátette kezét Wehner öklére. — Neked, mert te barátom vagy. De jó is volt még ott... az egyetemen ... No mindegy, változnak az idők. Én már semmiben sem hiszek. Ez az egész cirkusz vesztett dolog. Sokszor már ott tartok, hogy itthagyok csapot-papot, csak a bőröm menthessem meg... Amióta csepp híján elfogtak a partizánok... Elől az orosz, mögöttünk banditák. Nyugaton meg az angolszászok... Mi lesz ebből, Bruder? Szólj mari Wehner ránézett a másikra. A megsajnálta. Hiszen valóban, együtt jártak az egyetemre, évekig ültek egymás mellett, vedelték a sört, koslattak a lányok után. Most is itt vannak egymás mellett. Ugyanabban a kátyúban. — Lehet, hogy hamarosan vissza kell vonulnunk — mondta és újra töltött. — Én is szívesen hazamennék már. A Ruhr-vidéken most jobb, mint itt... — Hogyhogy? — kapta fel fejét Müller. — Apámtól levelet kaptam. Elővette a levelet és odaterítette Müller elé. — Itt olvasd — bökött rá egy helyen az írásra. — „Mi nem vesztjük el a háborút. A nyugati világ civilizációjához fogunk mindig tartozni. A civilizáció pedig azt jelenti, hogy semmi sem változik, ígéretet kaptam. A szén az szén marad...” Nem értem — dörzsölte homlokát Müller. — Majd megérted alkalomadtán. Most csak annyit, hogy a szénre mindig szükség lesz. És ez nekem elég. A szén az pénz. A pénz meg... mindegy, hogy kitöl jön. Csak jöjjön... — Nem értem ... — Nem baj. Túl sokat itál. Menj, feküdj le. Nekem úgyis dolgom van. Csengetett. — A kocsimat! — adta ki az utasítást a belépő tisztiszolgának. Néhány perc múlva beszállt a kocsiba és elindult Karancsbányára. ★ Apu! Apu! Német kocsi állt meg a ház előtt — kiáltott izgatottan Julika A függöny mögül figyelt ki az utcára, ahol Wehner éppen kiszállt az autóból. Mögötte két géppisztolyos német ugrott ki a kocsiból. A fegyveresek megálltak a kapu előtt, Wehner pedig a ház felé tartott. — Wehner — nézett ki Schaffer is az ablakon, aztán idegesen kislányához fordult — Julika, eredj a másik szobába. Az ajtón kopogás hallatszott. — Tessék. Kurt Wehner széles mosollyal lépett be. — Üdvözlöm, kedves kolléga. Kezet nyújtott. Schaffer pillanatnyi gondolkodás után fogadta csak el a feléjenyújtott kezet. Nem tudta, mit akar a német, hogy ilyen barátságosan jött hozzá és nem akart mindjárt ujjat húzni vele. — Foglaljon helyet — mutatott a mérnök a székre. — Köszönöm. Remélem, nem haragszik, hogy zavarom. Nagyon fontos ügyben jöttem. Dohányzik? — Nem, nem dohányzom — hárította el Schaffer a kínálást. Wehner komótosan rágyújtott. — Ön nagyon tehetséges ember, kedves kolléga — mondta aztán mosolyogva. — Kár magának itt elkallódni ezen a koszos bányatelepen. Nem gondolt még erre? Schaffer hallgatott. — Bizonyára gondolkodott már ezen — folytatta a német. — Én szeretnék segíteni magának, hogy elkerüljön innen. Olyan munkakörbe amely méltó a tehetségéhez. Ahol valóban kifejtheti képességeit Ezért jöttem. Cigarettája füstje mögül élesen figyelte a mérnök mozdulatlan arcát. — Higgye el, a legnagyobb jóakarattal jöttem ide. — Nem értem az okát — vetette közbe halkan a mérnök. — Pedig érthető. Nézze kérem, mindketten kultúremberek vagyunk. Persze,ön már elszokott a kultúremberektől. Hosszú évekig tengődött itt, ezek között a bugris bányászok között ... Schaffer felkapta fejét. Szerette volna a szemébe vágni ennek a csibésznek, hogy egy bányászemberben százszor több az igazi emberség, mint a fasisztákban, akik egyetemet végeztek, hogy utána „kulturáltan ” pusztíthassák az emberiséget. Aztán mégis visszafojtotta a kikivánkozó szót és tovább hallgatta Wehnert. — Hallottam, hogy önnek van egy igen komoly találmánya. Az a kokszolási eljárás. Talán nem is tudja felmérni, milyen jelentős dolognak jött nyomára ... — Azért talán mégis sejtem... — mosolyodon el gúnyosan a mérnök. — Annál jobb. Akkor viszont tudja azt is, hogy Magyarországon ennek a találmánynak nincs jövője. Magyarországon nincs olyan nagyiparos, aki pénzt áldozna a maga találmányának gyakorlati kivitelezésére. Ebben az országban az ilyesmi nem kifizetődő. Új cigarettára gyújtott. — Van egy ajánlatom: adja el nekem a találmányát! Lopva a mérnökre pillantott, de annak egyetlen vonása sem rezdült meg. Wehner tehát tovább ütötte a vasat. — Állítom önnek, hogy a találmányt értékének megfelelően fizetem meg kissé csúfondáros mosoly költözött Schaffer arcára. — Persze, erre most azt mondhatja, hogy a„magyar pengő napról napra kevesebbet ér. Nahát, megnyugtatom, hogy ha akarja, dollárban fizetem ki Mennyit kér? — A találmányomat nem azért csináltam, hogy meggazdagodjam rajta. Különben is... — Ugyan, kérem — vágott közbe a német. — Nagy szavak. Azaz, hogy magáról ezt el tudom hinni. Maga más ember, mint a többiek. Majdhogynem azt mondom, hogy... idealista. De azért higgye el, hogy a pénz sem megvetendő. Pénzzel mindent megszerezhet. Vagy talán az vezette, hogy előbbrejusson a pályáján? Ez a legegyszerűbb. Apám a Z-i bányatársaság főrészvényese. Nagy érdekeltségeink vannak az I. G. Farbenben is. Altok rendelkezésére. Előrehajolt és közelebbről vette szemügyre a mérnököt. — Vezető állást óhajt? Mondja meg, milyen igényei vannak. Schaffer megrázta a fejét. — Kérem, nekem nincsenek igényeim. Én nem akarok elmenni Magyarországról. Az előbb félbeszakított. Azt akartam ugyanis mondani, hogy a találmányom még nincs készen. Csak a fő elgondolások. Ön ért a bányaiparhoz. A kokszgyártáshoz is, bizonyára. Tudnia kell, hogy az elvi megoldások nem mindig válnak be a gyakorlatban. (Folytatjuk.) 1954 március 27.