Szabad Ifjuság, 1954. április-június (5. évfolyam, 77-153. szám)

1954-06-03 / 130. szám

WLAC PROLETÁRJAI EGYESÜLETBKI A DISZ KÖZPONTI VEZETŐSÉGÉNEK LAPJA V. ÉVFOLYAM 130. SZÁM Csütörtök, 1954 június 3 ÁRA 40 FILLÉR Ifjúmunkások, diszisták! Harcoljatok a kongresszus határozatainak végre­hajtásáért, termeljetek többet, jobbat, olcsóbban ! AZ ÚT, MEL­Y A CÉLHOZ VEZET A párt és a kormány tavaly júniusi intézkedései a dolgozók anyagi helyzetének jelentős megjavítását, nagymennyiségű fogyasztási cikk gyártását — mindent egybefoglalva: az életszínvonal emelését írták elő. Ezek az intézkedések már sok területen éreztetik hatásukat — de most, a kongresszus mutatta meg teljes mélységében, részleteiben azt az utat, amelyen haladva eljutunk leg­főbb célkitűzésünk megvalósulásához, az életszínvonal emelkedéséhez. Többet, jobbat, olcsóbban termelni — eddig is tudtuk, hogy ez vezet a célhoz. De míg azelőtt elsősorban a meny­­nyiséget, a többet hangsúlyoztuk — sokszor a másik kettő rovására — a kongresszus most világosan megmutatta, hogy a job­bminőségű és olcsóbb áruk előállítása nincs ellentétben a „többet” jelszóval és végülis ez a legfőbb feltétele az életszínvonal emelésének. „A munka termelékenysége.” ... Látszólag „szürke”, gazdasági fogalom. Valójában ott lüktet mögötte maga az élet: a jómód, a tömött kirakatok, az olcsóbb áruk, mindaz, ami könnyebbé, szebbé, kellemesebbé teszi éle­tünket. S ez nem csupán egyik részlete a termelő­­munkának, hanem átfogja az egész termelést, érinti az egész munkafolyamatot. S mivel a munkából származik minden földi jó, közvetlenül kihat egész életünkre... A termelékenység emelésének rengeteg összetevője van. Ez a feladat megköveteli a szoros együttműködést gazdasági vezetők és a gép mellett dolgozók között. Az anyagellátás folyamatossága, a munka jó megszer­vezése, a szerszámok biztosítása elsősorban a gazda­sági vezetők dolga. De csak ők még nem emelhetik a termelékenységet. Ahhoz, hogy ugyanannyi idő alatt több értéket állítson elő az ifjúmunkás — azaz emelje a munka termelékenységét — neki, saját magának is máskép kell dolgoznia. A munka jó előkészítése, a munkaidő minden percének kihasználása, szakmai ismereteinek állandó bővítése — ez mind az ifjúmunkás dolga. De az ő dolga az is, hogy anyagtakarékossággal, a selejt meg­szüntetésével segítsen olcsóbbá tenni a termelést. A DISZ-szervezetek nagyon sokat tehetnek a gaz­daságosabb termelés, tehát az életszínvonal emelése érdekében. Sajátos ifjúsági feladatok várnak itt megol­dásra! Hiszen a fiatalokat jellemzi elsősorban a min­den új iránti érdeklődés. Nos, itt a kiváló alkalom, hogy bebizonyítsuk: e feladatok megoldásában is az újra törekszünk! Hány és hány fiatal büszke arra szerte az országban, hogy új módon, ügyesebben, taka­rékosabban dolgozik. A normák túlteljesítése mögött nem több, megerőltető fizikai munka van; fejtörés, na­gyobb szakmai tudás, a végzett munka iránti érdeklő­­dés, fokozott igényesség önmagunkkal szemben — ez magyarázza a magas teljesítmények elérését. De mert jócskán vannak még olyan fiatalok is, akik tessék­­lássék végzik munkájukat és valahonnan felülről várnak a csodára, amitől egyszeriben „rózsásabb” lesz az éle­tük, a DISZ-re vár ezeknek a fiataloknak a nevelése, átformálása. Ugyancsak a DISZ sajátos feladata a fiatal mun­kások szakmai ismereteinek állandó bővítése. Ügye­sen, gazdaságosan csak az dolgozhat, aki ismeri szak­mája minden csinját-binját. Természetszerű, hogy a fia­tal munkások kevesebb szakmai tapasztalattal rendel­keznek, mint a régiek, éppen ezért szükséges különös gondot fordítani tanulásukra. És különösen áll ez azokra, akik most léptek be a gyárba, akiknél még ne­hézségekbe ütközik a norma teljesítése is. Az ilyen fia­talok mellé állítson a DISZ tapasztalt, jóltermelő ifjú­munkást, aki átadja ismereteit újonnan jött társának. Csak így érhetjük el, hogy a felnövekvő, új szakmunkás­sereg segítségével valóban gazdaságossá váljék a ter­melés. Tapasztalat bizonyítja, hogy a fegyelmezetlenség nagyobb mértékben megtalálható a fiatalok, mint az idősebbek között. Márpedig a munkafegyelem betartása nélkül nem sokra megyünk, a fegyelmezetlenek sok kieső idejét nem pótolhatja senki és semmi. DISZ-szerveze­­teink nevelőmunkával, a szemléltető agitáció segítségé­vel, s olyan hangulat keltésével, amely nem tűri, hanem élesen elítéli a fegyelmezetlenkedőt — érjék el, hogy ez a helyzet rövid időn belül megváltozzék. Az anyag­gal, energiával való takarékoskodásra, az elfekvő anya­gok felkutatására alakítsanak brigádokat, őrsöket az alapszervezetekben. A megtakarított anyag felmérhetet­len segítséget jelent a népgazdaságnak és végső soron­ saját „zsebünknek”. Az MDP III. kongresszusán elfogadott szervezeti szabályzat kimondja: „A DISZ-szervezeteknek joguk van arra, hogy az illetékes pártszervek elé terjesszenek, s velük megvitassanak minden olyan javaslatot, amely­nek célja az üzemek... munkájában előforduló hibák kiküszöbölése.” Ezzel a lehetőséggel élni, hasznos, érté­kes javaslatokat tenni a munka megjavítására olyan feladat, amelynek szüntelen gyakorlása megnöveli a DISZ becsületét, fokozza a diszisták aktivitását. Minél több ilyen javaslatot tesznek szervezeteink a gazdasá­gos termelés érdekében, minél inkább válnak az üzem élő lelkiismeretévé a hibák felkutatásában és kijavítá­sában, annál becsültebb l­esz a diszista név, s annál ha­marabb érünk célhoz — annál gyorsabban és maga­sabbra emelkedik népünk életszínvonala. SZÁZEZER FORINTOK GAZDÁJA „Apróságokból“ — 160.000 forintos megtakarítás „Százezer forintok gazdája” — így nevez­hetnénk Kurtán Ignácot, a Borsodnádasdi Lemezgyár ifjú hengerészét. Nemrég új kez­deményezéssel lépett ország-világ elé: olyan munkamódszert dolgozott ki, amellyel a le­hető legkevesebbre csökkenti a hengertörések számát. Ez a tény. De mit mondanak a szá­mok? Három év alatt Borsodnádasdon 12 hengerészbrigád 366 esetben tört hengert, ami — átlag 20 ezer forint értékkel számolva — 7 millió 320 ezer forint költséget okozott az üzemnek. Ez idő alatt Kurtán elvtársék csak kétszer törtek hengert. 34 ezer forintos költ­séggel Úgy hisszük, ezek a számok minden­nél ékesebben beszélnek. De adjuk át a szót „Nagyon szeretem a mester­ségemet. A hengerész száz és száz tonna vas gazdája, nagy­részt tőle függ, lesz-e elég köz­szükségleti cikk az áruházak­ban, a falvakban. Hiszen a le­mez annyi lehetőséget rejt ma­gában! Lehet motorkerékpár, hajó, mezőgazdasági gép, vagy egyszerű lapát nyersanyaga. Úgy érzem, az nem elég, ha szeretem a mesterségemet. Ifjú­munkás vagyok, DISZ-tag, tu­dom, mit kell tennem. "Nemcsak több, hanem olcsóbb lemezt vár tőlem az ország. Mit tehet ezért egy hengerész a brigádjával? Szerintem első és legfonto­sabb dolog: a technológiai fe­gyelem betartása. Nálunk a ke­­mencések közül többen nem az előírt hőfokon ad­já­k a felfogó­nak az anyagot. Ennek oka vagy a rossz munkaszervezés, vagy egyszerűen a laza munkafegye­lem. Nemrég történt, éppen Kurtán Imre unokaöcsémmel a következő eset: a melegítője sok anyagot előrehúzott a kemencé­ben és elment sétálni. Az uno­kaöcsém nem vette észre, pedig tudomást kellett volna szereznie róla, hogy az anyag a megenge­dett hőfoknál hidegebb. Az óriási erőfeszítéstől természete­sen eltört a henger. íme, mire vezet a munkafegyelem laza­sága! Mi a lapátlemezek hen­gerlésénél minden esetben be­tartjuk az előírt 900 fokot. Brigádunknál úgy szervezzük meg a munkát, hogy a váltás­nál mindig tíz-tizenöt méter­mázsa meleg vas legyen a ke­mencében, így elérjük, hogy műszakváltá­skor nincs időki­esés, ugyanakkor pedig arra nem vagyunk kényszerítve, hogy az előírtnál hidegebb anyaggal dolgozzunk. Kemencéseimet megtanítottam arra is, hogy a vastagabb anyagokhoz 1.30-as fogó helyett hosszabbat, 1.60-as fogókat használjanak, ezzel ugyanis jobban a kemence égés­iébe irányíthatjuk az anyagot. A henger természetesen nem tart örökké. Időközönként cse­rélni kell fel kell újítani. Vilá­gos, hogy minél hosszabb id­eig dolgozik a henger, annál keve­sebb időt rabol el a csere. De nálunk különleges a helyzet. Elvállaltuk ugyanis, hogy azok­kal a hengerekkel dolgozunk, amelyeket már selejtesnek nyil­vánítottak. Megmutatjuk, hogy ezzel is lehet dolgozni. Ez a vállalásunk természetesen szük­ségessé teszi azt is, hogy gyak­rabban kell cserélni a hengert, átlag háromnaponként. De ha nem vigyáznánk rál alaposab­ban, egy héten talán még há­romszor is cserélhetnénk. Éppen ezért sokat törődünk azzal, ho­­gyan kezeljük a hengert. Első­sorban a csavarhajtó munkáját kell figyelemmel kísérni. Én, mint brigádvezető, legtöbbször arra utasítom a csavarhajtót, hogy a kemény anyagokat in­kább többször hajtsa át a hen­geren, kisebb nyomással, mert így növeli a hengerek élettarta­mát. Ugyanakkor nagy gondot fordítunk a csapok kezelésére is. A hengercsapokat állandóan megfelelő­­adagolásban hideg vízzel locsoljuk, hogy megőrizze zsírosságát, ne rágódjon be. Más brigádban előfordult már, hogy erre a látszólag apró do­logra nem ügyeltek, s ezért tönkretették a hengercsapokat, de még a tökét is. S ez többezer­forintos kár. Eljutottunk tehát addig, hogy a hengercserére is sor kerülhet. Nagyon vigyázunk arra, hogy már egy nappal előbb tudjuk, mikor szükséges a csere. Ilyen­kor félórával műszakkezdés előtt már az üzemben vagyunk. Pon­tosan megbeszéljük, kire milyen feladat hárul. Rendes körülmé­nyek között tizenhárman va­gyunk a brigádban, ilyenkor két duplázót más munkára oszta­tunk be, mert ha többen len­nénk, csak zavarnánk egymást. A hengerek cseréjénél egyébként különösebb módszerünk nincs, előírás szerint végezzük, a lé­nyeg az, hogy egyetlen percet sem hagyunk kárbaveszni és a felesleges embereket eltávolít­juk, így sikerült elérni, hogy a kongresszusi héten minden al­kalommal 30 perc alatt végez­zük el a hengercserét, amellyel más brigádok másfél, két órát is eltöltenek. Számítsuk ki, mit jelentenek ezek a drága percek. Jómagam nem a többi brigád, hanem a saját ki­akkuit gyakorlatomhoz mérem ezt az időt. Nálam álta­lában egy órát tartott a csere, s ezt sikerült most 30 percre leszorítanom. A megtakarított félóra alatt 10 méter mázsa la­­pátlemezt tudok hengerelni. Egy tonna lapátlemez önköltségi ára — addig, amíg a hengerdéből kikerül — 1600 forint körül van. Ennyi értékű munkát tudok vé­gezni a nyolcórás műszakban, rendes teljesítményemen túl. Mivel egy héten átlag kétszer kerül sor cserére, ez 3200 forint értékű anyagot jelent hetenként, s ez egy évben 50 hetet szá­molva — százhatvanezer fo­rint. Természetesen ilyen kö­rülmények között csökken az egy tonnára eső önköltség is. Szeretném, ha lehetőleg minél több brigád dolgozna ilyen, vagy hasonló módszerekkel. Mi, hengerészek, százezres, milliós értékek gazdái vagyunk. Tőlünk függ, hogy ezek a milliók a semmibe mennek-e, vagy látszó­lag jelentéktelen, semminek tűnő ötletekből milliók születnek — magunk, népünk javára.” A „traktoros napra“ készülnek Bács megye fiatal traktorosai Bács megye gépállomásain az ifjú traktorosok is örömmel és jó munkával készülnek az első traktoros napra. A lajosmizseiek, akik a kongresszusi műszak ide­jén növényápolási tervüket más­­félszeresen teljesítették, továbbra is az ünnepi műszak lelkes len­dületével dolgoznak. Péli János és váltótársa, Nagy József diszisták, G-35-ös gépükkel egy-egy műszakban 17 holdon kapálják keresztben-hosszában a kukoricát. A traktorosok munká­ját odaadóan segíti ifj. Makkai Kálmán főgépész. A napokban könnyen kezelhető, úgynevezett függőkultivátort szerkesztett az újonnan érkezett növényá­poló­­géphez, s ezáltal műszakonként 30 holdon lehet vele elvégezni a növényápolást. A Törekvés tsz kukoricaföldjén már az újítás segítségével végezték el a kuko­rica első kapálását. A kiskunfélegyházi gépállomá­son a növényápolók közötti ver­senyben Andrási Rozália fiatal retoros az első. A gyakori eső ellenére csaknem 100 holdon ápolta a növényeket. Úgy dolgo­zik, hogy — ígéretéhez híven — a traktoros napra tavaszi tervét 110 százalékra teljesítse. Diszisták, úttörők végzik a rozs pótbeporzását Zala megyében különös lát­ványt nyújt reggelente a falvak határa. Fiatalemberek, leányok, kis úttörők hosszú kötéllel a ke­zükben szorgalmasan végzik a rozs pótbeporzását. Jól megje­gyezték, hogy tavaly a pótbe­­porzott területeken holdanként 2,7 mázsával termett több rozs, s ezért alkalmazzák lelkesen ezt az egyszerű, de hasznos „agrotechnikai” módszert. Az idén különösen szükség van a rozs beporzására, mert az eső és a szél akadályozza a dombos részeken már virágzó rozs be­porzását biztosító rovarok já­rását. A lentikápolnai Dózsa Népe tsz-ben a diszisták már öt napja húzzák minden szélcsendes reg­gel a kötelet a rozstáblákon, a nagykanizsai Vörös Csillag tsz-ben pedig az úttörők vállal­ták ezt a feladatot. Seregszemle egy százéves iskola nagyjai felett Iskolák történetének gazdag anyagából rendeztek kiállítást az Eötvös József gimnázium tanárai és tanulói. Seregszem­lét tartottak azok felett, akik az öreg „reáltanoda” falai kö­zött nevelkedtek, azok felett, akik itt kapták meg az útra­­valót az élethez, hogy azután kiváló mérnökök, orvosok, épí­tészek, vegyészek, művészek legyenek. A folyosókon fehérblúzos lá­­­nyok álltak díszőrséget. A ki­állítás napjára az iskola meg­hívta egykori növendékeit. 11 órakor már együtt volt min­denki. A gimnázium igazgató­jának megnyitó szavai után ta­nárok és tanulók vezették kör­be a kiállításon a vendégeket. A meghívásra eljött Jóbora Magda elvtársnő, oktatásügyi miniszterhelyettes is. A kiállítás egyik termében diá­kok nagy csoportja veszi körül Bencze Miklós opera­énekest, az iskola egykori diákját. Lépésről lépésre meg­állnak a kiállított képek, szob­rok, érmek, sárguló iratok előtt. Vessünk egy pillantást a kiállítás érdekességeire. A régi reáltanoda növendé­kei közül 46 ismert festőmű­vész, 38 építész, 9 szobrász, írók és művészek egész sora ind­ult el magasbaívelő pályá­ján. A Szépművészeti Múzeum a kiállításra kölcsönadta a múzeumban őrzött képeiket, gazdag kiállítá­s várta a láto­gatókat. Hatalmas, lenyűgöző kép előtt áll a legnagyobb csoport. „Gara nádor megvédi Má­ria királynét” — ez a címe Szem­­lér Mihály festőművész pom- kiállítás az Eötvös pál történelmi festményének. A művész nevét jól ismerik a fiatalok. Szemlér Mihály 32 évig tanította a szabadkézi rajzot a gimnáziumban. Jeles magyar festőművészek indultak el az ő útmutatásai alapján művészi pályafutásukra — az iskola padjaiból. Az iskola másik nagy festő­tanárának emlékeit is megtalál­juk a kiállításon. Györök Leó, a „reáltanoda” francia nyelv­tanára kalandos pályát futott be. A fiumei Tengerészeti Aka­démia elvégzése után, mint hajóhadnagy,­ az egész világot bejárta. Közben mérnöki és művészi tanulmányokkal Joy­ József gimnáziumban lalkozott, Angliában és Párizs­ban tanult, 1871-ben pedig a francia proletárok, a kommu­­nárdok soraiban harcolt. Fest­ményeit, emlékeit szorgalmas munkával keresték össze a diá­kok. Az egyik üvegszekrényben kirándulási útijegyzeteket, ér­dekes térképeket találunk. Másutt az elnyomatás éveinek egyik bűnös rendeletét állítot­ták ki, amellyel a régi rendszer betiltotta a nagy magyar ha­ladó történész, Horváth Mihály történelemkönyvének használa­tát. Ebben az iskolában tanított sokáig a gyermekek mesemon­dója, Pósa Lajos. Porosodó irathalmazból került elő tanári kinevezése, s most itt látható Kacsóh Pongrác levelei, Hubay Jenő kézzel írott kottái, emlék­tárgyai mellett. A terem sarkában Benczúr Gyula mellszobrát láthatjuk. Megformálója, Zala György, kitűnő alkotásokkal­­ gazdagí­totta a magyar képzőművésze­tet. S a ma diákjai azt is pon­tosan tudják az egykori diák­ról, hogy ő építette a Halász­­bástyát. Az iskola diszistái kiváló munkát végeztek a kiállítás elő­készítésével. A nevelők örül­tek a lelkesedésnek, amely az iskola fiataljait elfogta. A ku­tatás láza hajtotta őket, mert megszerették a múlt haladó hagyományait, a magyar kultú­ra hozzájuk oly közeleső nagy alkotásait. Kutatás közben ott jártak G­yörök Leóval a párizsi kommün véres harcaiban: előt­tük alakultak ki, épültek fel Alpár Ignác, Steindl Imre, Lechner Ödön hatalmas mű­vei. A kiállítás rendezői büsz­kén állították követendő példa­ként az egykori diákokat a je­len diákjai elé. Aki végignézi a kiállítást, ér­zi azt is, hogy ez a múlt köte­lez, mert szoros egységbe for­rott itt a jelennel. A hagyomá­nyok ápolása, népünk kultúrá­jának szeretete, a fiatalok al­kotómunkája, a tanárok és diákok lelkesedése — jogos büszkesége a napról napra új­­jászülető százéves iskolának. (török) A gimnázium tanulóinak egyik csoportja Györök Leó kommunárd életé­ről olvas a kiállításon. (Ferencz Gabriella felvétele.)

Next