Szabad Ifjuság, 1954. július-szeptember (5. évfolyam, 154-231. szám)

1954-09-14 / 217. szám

2 A „kiválasztottak“ számára Petőfi iskola A kis iroda ajtajában búcsúztam el Gömöri elvtárstól. Nem volt hosszú az út a gyárudvaron keresztül, de annyit már sikerült megtudnom tőle, hogy nagy tervei vannak. Tavaly pártoktatásban vett részt, a Párttörténet I. évfolyamára járt, most azt szeretné folytatni, sőt úgy tudja, a DISZ-ben propagandista lesz. Most ezzel búcsúztunk, amikor beléptem Szabó Zoltán, az agitprop. titkár kis irodájába vezető ajtón. Rövid volt a kérdés, rövid a válasz is: — Tőlem, elvtársnő, akár ne is kérdezzen semmit, én nem tudom, mi lesz a Petőfi-iskolával. Itt van ez a névsor, ezt nekem ideadták, ez minden. — Bocsánat a zavarásért, de nekem úgy mondták, az elvtárs itt az agit.prop. titkár. (?!) — Igen ám, de csak egy hónapja! Titokzatos kérdőjelek No jó. Kár a vitáiért, hogy mennyi mindent lehetett volna ez alatt a „csak egy hónap” alatt is csinálni. Nézzük inkább a névsort, így szemre egész tekintélyes, több mint harminc név szerepel rajta. De nézzük csak, mi ez? Kérdőjelek?! Egy... kettő ... három... négy... Kihúzott nevek?! — Mit jelent ez Szabó elvtárs?! Elmosolyodik, kicsit zavartan, mint aki ezzel maga sem ért egészen egyet, „magyarázni” kezdi: — Hát az úgy van, elvtársnő, hogy nekem azt mondták: a Petőfi-iskolán csak azok tanulhatnak, akik rövidesen tagjelöltek lesznek. Ezek a megkérdőjelezettek pedig tisztviselők, meg olyanok, akiknek „nincs rendben” a szociális származásuk. Ennek például — mutat egy névre — maszek volt az apja ... — Aha! És a propagandisták kik lesznek? Gömöri elvtárs propagandista lesz? — Gömöri elvtárs?! Az még hallgató sem lehet az iskolán! — Persze! Hát ő már tavaly is pártoktatásra járt. Azt folytatja majd! — bizonygatom, de rövidesen „fölvilágosítanak”: — Gömöri elvtárs sem DISZ-, sem pártoktatásban nem vehet részt, mert templomban esküdött! Ezek után már szinte felesleges azt is megkérdezni, hogy DISZ-en kívüli fiatalok egyáltalán tanulhatnak-e itt, a Fémmunkás- és Lakatosipari Vállalat DISZ-szervezetének Petőfi-iskoláin. Világos, hogy nem, hiszen ami ott történik, az „szigorúan bizalmas”, talán még őröket is állítanak majd az ajtóba, hogy ki ne hallatsszon a szó. Lustaság — elmélettel igazolva No, de félre a tréfával, mert az már egyáltalán nem tréfába illő, amit Bodnár János DISZ-titkár (akinek az agit.-prop. title sírral szemben már sokéves tapasztalata van a DISZ-munkában) erre mond: — Igen, én is gondoltam, hogy ez így nem helyes, de igazán annyi a gondom-bajom, hogy nem volt rá alkalom, hogy megkérdezzem akár a kerületi bizottságot, akár itt, az üzemben a párttitkár elvtársat, mi a véleményük. És tegyük hozzá, amit Bodnár elvtárs nem mondott el, így kényelmesebb is volt, hiszen nem kellett olyan sok fiatallal beszélgetni, elég volt csupán a „kiválasztottakkal”. De látogassunk el most hozzájuk, akik „rajta vannak a listán”, készülnek-e már a Petőfiiskolára. Bősze Zoltán, fiatal lakatos maga csodálkozik a legjobban, hogyan kerülhetett neve az iskola hallgatói közé. — Velem ugyan nem beszélgetett senki! Különben szívesen tanulnék, de szakmai továbbképzésre megyek, nem tudom, lesz-e elegendő időm? Hát itt nem sok szerencsével jártunk, de talán majd Kunc Péternél. Az ő neve a II. évfolyam hallgatói között szerepel. — Igen — mondja — egyszer ideszól a titkárunk, hogy: Petikéül, felírunk a Petőfi-iskolára, én meg mondtam, hogy: írjatok, ahová akartok! — el fog járni az elvtárs az iskolára? — Hát ha aznap éppen nem lesz foci, akkor szívesen__ Folytathatnék tovább a megkérdezettek névsorát. Találkoztunk olyannal, mint Für Antal, aki szerepelt ugyan a listán, de egyáltalán nem beszéltek vele; olyannal, mint Bodor Margit, aki elmondta, hogy hívták az iskolára, jelentkezett is, de nevére sehogyan sem akadtunk rá a „kiválasztottak” listáján. Olyan fiatal azonban sajnos egy sem akadt az utunkba, aki arról beszélt volna, hogy „igen, engem hívtak az iskolára, tudom is, hogy miről tanulunk ott, szívesen, örömmel el is megyek majd, alig várom a foglalkozásokat”. Utolsó percek A naptárban rövidesen szeptember közepét írjuk. Az idő sürget és az üzem DISZ-vezetőinek nem holnap, hanem még ma, a legsürgősebben hozzá kell látni, hogy a hibákat helyrehozzák, a mulasztottakat pótolják. Alakítsanak újabb beszélgető bizottságokat. Vegyenek részt ezeknek a munkájában a szervezet vezetői is. Mondják el a fiataloknak, miről lesz szó az iskolán, beszélgessenek azokkal is, akiket eddig valamilyen félig téves, félig kényelmes elmélet alapján ki akartak rekeszteni a Petőfi-iskoláról. Hat darab Petőfi-iskolai olvasókönyv megérkezett már a DISZ-szervezethez. Tartsanak ezekből a déli pihenőben szép, irodalmi felolvasásokat. A csendesebb félórákban — műszakváltás, ebédszünet idején — beszéljenek a hangoshiradón arról, hogy mi is lesz a Petőfiiskolán, vagy akár itt is felolvashatnak a könyvből egy-egy szép verset, vagy rövidebb elbeszélést. A propagandisták is mondják el terveiket a fiataloknak akár a hangoshiradón, akár faliújságon keresztül. Az üzemnek gyönyörű kultúrotthona, jórészt fiatalokból álló ügyes kultúrcsoportja van. Rendezzenek az iskola népszerűsítése érdekében Petőfi-estet. Röplapok, plakátok beszéljenek a fiataloknak a Petőfi-iskoláról. Ha nem többet, csak ezeket a legfontosabbakat, ha most, az utolsó percekben is megteszik, akkor bizonyos, hogy nem marad el az eredmény. Kunc Péter nemcsak akkor megy majd el szemináriumra, ha „éppen nem lesz foci”. Bodor Margit és sok-sok társa, akik szívesen tanulnának, nem maradnak ki a „zártkörű névsorból”. Sárdi Mária PROLOG Fény a Muszta-Tunturi felett — Hallgatás a bölcseség elogja — szokta mondogatni Ljudov kapitány és rendszerint meg is magyarázta ezt a régi keleti közmondást: Ez egyszerűen annyit jelent, hogy fékezd a nyelvedet. Minél kevesebbet tud az ellenség a felderítőkről, annál többet tudnak a felderítők az ellenségről. Tökéletesen érthető tehát, hogy a Nagy Honvédő Háború idején Ljudov kapitány „Sólymainak” tetteiről nagyon kevés szó esett és az újságok hasábjain egyetlen haditudósító sem írt róluk semmit, így az is érthető, hogy míg bizonyos körökben Ljudov kapitánynak és Agejev törzsőrmesternek nevét dicsőség övezte, a nagyközönség számára nevük nem jelentett sokat, akárcsak az az ezüstös rózsaszínű fény, mely egy szeles, nyirkos éjszakán Észak-Norvégia hegyláncai között, a Muszta-Tunturi csúcs felett megjelent. Pedig ezzel a fényfelvilanással ért véget az a fantasztikus regény, mely Medivediev főhadnagy portyázó naszádjáról indult el. Most már, hogy szerencsésen befejeződött, részletesen és kimerítően elmondhatjuk ennek a nem közönséges vállalkozásnak történetét. Az a tény, melyről beszélek, sokkal erősebb volt az északsarki hajnalok reszkető pírjainál, de nem hasonlított a partvégi ütegek és a hadihajóegységek között folyó tüzérségi párbaj torkolattüzeinek villanásaihoz sem. A járhatatlan csúcsokat ostromló, északi széltől dermedt harcosok, vagy a fedélzeteken őrt álló matrózik azt hitték, hogy megtorpedózott lőszerszállítóhajóról, vagy valami újonnan bevetett különleges világítóbombától származott Én magam — bevallom — rettenetesen megijedtem, majd hanyatt estem ettől a hirtelen felvillanó fényáradattól. Éppen akkor léptem ki földbeásott fedezékszállásomból. Körülöttem mindent sűrű, nyirkos sötétség takart. Óvatosan lépkedtem kőről kőre, nehogy beleessem valamelyik jegesvízzel teli bombatölcsérbe. Hirtelen úgy éreztem, sűrű kendő hullott le szememről. Köröskörül minden a legapróbb részletekig láthatóvá lett: a távoli hegyek szürkéskék lánca, az alattam elterülő, völgykatlan barna bazalttömege, a földkunyhók ajtaja, sőt még a kövekre fektetett piros telefondrótok is. Olyan volt az egész, mintha messze, nagyon messze tőlem, keletre, füstölgő, sugárzó gömböt fújt volna fel valaki, majd a gömb leszakadt volna. Egy pillanat és a sötétség óceánja lepett el újra mindent. — Ez aztán tűzijáték — szólalt meg mellettem egy tengerész, hangja remegett az ámulattól. — Világítóbomba, vagy mi az ördög? De nem hasonlít ez bombához! Most azonban, ahogy itt ülök szobámban és visszaemlékezni igyekszem erre a vakító fényre, nem a rózsaszínbe burkolt táj állt előttem, hanem annak a naszádnak szűk és fülledt kabinja, melyben egy nappal később történetem hőseivel találkoztam. Pontosan látom az asztal körül szorongó tengerészek szétráncolta arcát, vattakabátjuk alól kikandukáló, izzadtságtól sötét gallérjukat... Az egyik padon fekete fényben csillognak az egymásra rakott géppisztolyok... Hallom a fekete dominókockáik hopp állását, miközben az Aszbal körül ülök elmélyednek a játékban. — Üljön csak le, kapitány elvtárs — szorít helyet az egyik gibicelő tengerész. — Mikor indulunk? — kérdezem, ahogy leülök. Lábaimat kényelmesen kinyújtom. Öt kilométert tettem meg — majdnem futva — szállásomtól a kikötőig és még mindig bosszantott, hogy a naszád, mellyel a főhadiszállásra kellett volna mennem, szinte az orrom előtt futott ki a nyilt tengerre. így kerültem erre a zsúfolt kis hajóra, melyről nem tudom honnan jött és mikor indul tovább. Az egész fedélzetet géppisztolyos, vitorlavászonba burkolt tengerészek töltötték meg. Tisztisapkáim láttára hallgatagon nyitottak utat előttem és betessékeltek a hajó belsejébe, így kerültem erre a padra. Futástól elnehezedett halmacsizsmás lábamat kényelmesen kinyújtottam valami ládáféiért — Csak óvatosan, kapitány elvtárs — szólt hozzám az egyik szélesvállú, szőke dominójátékos, aki felém se fordította arcát — abban a ládában öt kiló dinamit van. Nem hiszem, hogy kellemes lenne pillanatnyilag a levegőbe repülni... A tengerészek ugratni akarnak, gondoltam, de nehogy ünneprontó legyek, a helyzethez illő komolysággal és nyugalommal behúztam a lábamat. Tengerészek között nagyon nehéz megállapítani, hogy mikor beszélnek komolyan és mikor akarják — régi jó tengerészszokás szerint — „átejteni” a közéjük tévedt idegent. A sovány, nagyorrú, szemüveges, aki helyet szorított nekem a padon, ferde pillantást vetett felém. Viseltes, gyűrött köpenye vállán kapitányi rangjelzés csillogott. — A fedélzetmester szerint hajnalban indulunk. A németek tegnap újabb aknákat raktak le az öbölben és a sötétben nem akarjuk kockáztatni a hajót. — És az a naszád, mellyel Ljubov kapitány csoportja futott ki? — kérdeztem én. — A naszád elindult — válaszolta a szemüveges tiszt nyugodtan, de rendreutasító hangon. — A naszád könnyen átsiklik ott is, ahol mi meg se tudunk moccani. A beszélő csak félig fordult felém és mégis úgy tetszett, hogy egyenesen a szemembe néz. — A naszádot különleges utasokkal raktuk meg — nevetett rám az egyik nagybajuszú tengerész. — Nem gyereknek való hely ez a hajó. — Inkább német professzoroknak — vette át a tréfa, fonalát az egyik kistermetű harcos. — Amennyiben a laboratórium ott a hegyek között... — Matrózok! —szakította félbe a szemüveges. Halk hangja egy pillanat alatt belefagyasztotta a kis emberbe a szót és zavarában úgy vágta le az ötös dominókockát a többi mellé az asztalra, hogy valamennyi szétgurult és egy-kettő a földre esett belőlük. Annyit már megfigyelhettem, hogy a kabinban ülők, mindegyeket rendkívüli felindultság tartotta lázban. Ilyen lelkiállapotban csak a légiharcból viszszatért repülők szoktak lenni..A szemüveges tiszt közbeszólása után feszült csend támadt. — Azt beszélik, hogy Medvedjev főhadnagy visszatért a hajójára. — próbáltam megtörni a csendet. Senki se válaszolt. — Bocsánat, még be sem mutatkoztunk egymásnak! — fordult felém, a szemüveges és szúrósan végignézett sötétkék szemével. Ez a felhívás erősen hasonlított a parancshoz: „Igazolja magát!” Nem sértődtem meg. A fronton véletlenül egymás mellé sodródott bajtársaknak ismerniök kell egymás kilétét. Elővettem igazolványaimat. Az idegenkedés eltűnt a szemüveges arcról. Megszorította kezemet és bemutatkozott: — Ljubov kapitány vagyok, ezek pedig az Északi-tenger albatroszai, az embereim. Vállalkozáson voltunk. — Ön Ljubov kapitány? — kiáltottam fel meglepetten. Barnára cserzett, ráncos arca piros lett. Zavartan igazgatta a szemüvegét. Az az ember ült most közvetlenül mellettem, a keskeny tapadón, akivel már olyan sokszor szerettem, volna összetalálkozni a támaszponton. — ... Szóval ön még emlékszik Medvedjev főhadnagyra? — vette fel Ljubov nem sokaira a beszélgetés fonalát. Ekkor már, szorosan magunkra csavarva a sátorvásznat,kimásztunk a füstös kabinból és a kormányos fülkéjének oldala mellett helyezkedtünk el. ( Folytatjuk) Izgalmas szórakozás A Vidám Park egyik kedvelt szórakozóhelye a sikló. Nagy magasságból siklón suhan a vízbe a csónak. Mindig sok az utasa és nézője a vízre kerülő csónaknak. (Magyar Fotó : Sziklai Dezső felvétele) Ifjú természetkutatók találkozója Szeptember 15-én nyílik meg az ifjú természetkutatók első megyei és országos versenyének országos kiállítása a XI. kerületi úttörőbázban. Itt azokat a növényeket és szakköri naplókat mutatják be, amelyek első vagy második díjat nyertek a megyei versenyeken. A kiállítás 20-án zárul. A kiállítás ideje alatt, szeptember 19-én és 20-án harmadszor gyűlnek össze hazánk legjobb ifjú természetkutatói, hogy elmondják tapasztalataikat. A találkozón — amelyet Budapesten, a XI. kerületi úttörőházban rendeznek meg — az ifjú természetkutatók nyolcvan legjobbja, a verseny helyezettjei vesznek részt. Hozzájuk csatlakozik húsz kiváló kalászgyűjtő. A találkozó ünnepélyes megnyitóján, Gosztonyi János, a DISZ központi vezetőségének titkára üdvözli a pajtásokat. A tanácskozáson adják át a DISZ központi vezetősége ajándékait a kiállítás győzteseinek. A kiváló kalászgyűjtőket a begyűjtési minisztérium képviselője tünteti ki. A második napon a pajtások megtekintik az Országos Mezőgazdasági Kiállítást és az Állatkertet. A rádió műsorából Szeptember 15, szerda. Kossuth-rádió. 4.30: Hírek. — 4.40—8.22-ig: Reggeli zenés műsor. — 8.22: Műsorismertetés. — 8.30: A Fővárosi Népi zenekar játszik. — 9.00: Mi történt a nagyvilágban? — 9.05: Könnyű francia dalok. — 9.18: Xantus János: Ifjúsági rádiójáték. — 9.40: Daltanulás. — 10.00: Hírek. — 10.10: Régi magyar muzsika. — 10.30: Óvodások műsora. — 11.00: Üzenetközvetítés a Mezőgazdasági Kiállításról. — 11.30: Iskolai kórusok. — 12.00: Hírek. — 12.15: Hangos Újság. — 12.45: Népi zene. — 13.30: Fúvószene. — 14.00: Hírek. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Népi együttesek vidám műsora. — 15.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 15.40: Magyar szerzők szórakoztató zenéje. — 16.00: Üdvözlet az ipari tanulókhoz, az új tanév első napján. — 16.10: Franciaországi emlékek. — 16.40: Levelekre válaszolunk. — 17.00: Hírek. — 17.10: Szív küldi ... — 18.00: Ifjú Figyelő. — 18.30: Tánczene. — 18.50: Napló. — 19.05: Ajándékműsor. — 19.30: A virágzó mezőgazdaság útján. — 20.00: Hírek. — 20.10: Jó munkáért — szép muzsikát. — 21.25: Verdi: Traviata. Operaközvetítés. — 22.00: Hírek. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 23.47: Mozart, e-moll hegedű, zongoraszonáta. — 24.00: Hírek. — 0.10: Népdalfeldolgozások. x Petőfi-rádió. 6.30: A kisiskolások műsora. — 6.40: Torna. — 6.50: Fúvósindulók. — 7.00—11.30-ig: Azonos a Kossuthrádió műsorával. — 14.00: A rádió kisegyüttese játszik. — 14.43: A lengyel rádió kórusának műsorából. — 14.50: Beszélgetés dr. Telegdy-Kováts Lászlóval. — 15.00: Magyar operákból. — 15.40: Nicolas Guillen versei. — 16.00: Hangverseny Bach műveiből. — 17.00: Üzemi kórusok műsorából. — 17.25: A dollár álarc nélkül. Előadás. — 17.40: Barát Endre útinaplója. — 18.00: Szovjet filmzene. — — 18.30: Emlékezés Schodelnéra. — 19.00: Mozart: Esz-dur vonósnégyes. 19.30: Német néni táncok. 19.40: Sporthíradó. — 20.00: Tánczene. — 21.00: Népdalok és népi táncok. — 1054 szeptember 14. 22:00: Magyar előadóművészek hang-versenye.★ A magyar rádió közli, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az eheti „Egy falu — egy nóta" műsorok helyett is üzeneteket közvetít a Mezőgazdasági Kiállításról. A kiadott műsortól eltérően tehát még az alábbi időpontokban sugároz üzeneteket a vásárról a Kossuth-rádió: kedden és csütörtökön 19 órakor, szombaton 18 órakor és vasárnap 8.15-kor. Mozik műsorából 1954. szeptember 13—15. Eletjei: Vörös Csillag (Lenin-körút 45.) prol. 15. h7, 9. Május 1 (Mártírok útja 55.) prol. 4. h7, 19. Vörösmarty (Üllői út 4.) prol. no, 112. 12. f1, h6, 8. Dózsa (Róbert Károly körút 59.) prol. f5, h7, 9. Anna a férje nyakán (kísérőműsor: A vér): Uránia (Rákóczi-út 21.) 4, n7, 19. Kossuth (Váci-út 14.) f1, h7, 9. Hűtlen asszonyok: Szabadság (Bartók Béla-út 64.) 3. hétre pro. 10, 12, 24, n7, 19. Duna (Fürst Sándor-utca 7.) 3. hétre prol. f5. h7. 0 Ugocsa (Ugocsa-utca 10.) 4. n7. 19. v. 2. Egy éj Velencében (kísérőműsor: Sportoló falu): Corvin (Kisfalu-tüköz) 3. hétre prol. h4. 6. f9. Luxustutajon: Felszabadulás (Flórián-tér 3.) f4. h6, 8. Sziget (Margitsziget) f8. Rózsavölgyi kertmozi (Rózsavölgyi-tár) 8 óra, szerda, szombat szünnap. Törvényenkívüli lovag: Munkás (Kápolna utca 3/b) prof. no. 18. v. 3. Kémek a vonaton (kísérőműsor: Harmadik találkozás): Bástya (Lenin, körút 8.) 3. hétre prof. II, 1, 3, 5, 7, 9. Puccini: Sport (Thököy-út 56.) 4. n7 f9. Arlberg-expressz: Tanács (Szt. István-körút 10.) 3. hétfő prol. 10. 12* 13. F5. h7. 9. Halhatatlan melódiák: Ady (Tanács* körút 3.) 5. hétre prol. 14. h6. 8. kis Misek története: Tiródi (Nagymező-utca 8.) prol. 14. h6. 8. A rágalom füzében: Csokonai (Nép*színház utca 13.) prof. 2. 4. 6. 8. A kis karmester: Óbuda (Selmeci-u. 14.) 4. nz. 19 Gőgös hercegnő: Bethlen (Bethlen Gábor-tér 3.) 4 nz. 19. Botrány Klesmerlben: Zrinyi (Lenín-körút 26.) 4. nz. 19. MAI REJTVÉNYÜNK VÍZSZINTES: 1. A mezőgazdasági vásáron mutatják be. 6. Pontosan ennyi. 7. Fafajta. 8. Erődítmények. 10. Évszak. 11. „A" szórakozóhely. 12. Fordított határrag. 13. Fűtőanyag. 16. A. K. 18. Helyhatározás. 20. Nyakbavaló. 22. Északi Sark. 23. Fontos tápanyag. 25. Állat. FÜGGŐLEGES: 1. Végtagok. 2. Vidéket járó. 3. Elsüllyedt breton város. 4. Melyiket? 5. A villanykörte, amikor hírem a világit többé. 6. Lószerszám. 8. Ugyancsak a mezőgazdasági kiállításon láthatjuk. 9. Vereséget szenved. 14. Hintő. 15. Futását Vörösmarty énekelte meg. 17. Étel. 19. Folytonossági hiány. 21. Római 54. 24. Sirdogál. Szombati megfejtés: 1. Don Quijote szolgája, a híres Sancho Pansa, elmaradhatatlan szamarával. 2. Balzac ,,Szamárbőr” című regényének hőse varázserejű szamárbőrt kap, mely tulajdonosának minden kívánságát teljesíti, de minden kívánsággal öszszébb zsugorodik, s amikor elfogy, tulajdonosa meghal. 3. Apuleius „Aranyszamár”-ja az egyetlen fennmaradt latin regény. Kalandvágyó fiatalemberről szól, akit szerelmese — hogy eltüntethesse — madárrá akar változtatni, de rossz kenőcsöt ad neki és ezáltal szamárrá változik. Szörnyű szenvedéseken megy át. Csak akkor változhat vissza emberré, ha rózsákat eszik. 4. Zuboly, a takács, Shakespeare „Szentivánéji álom” című színdarabjában, akire Oberon szamárfejet varázsol. 5. Buridan, XIV. századbeli gondolkodó szamara. Baridán szamara nem tudta elhatározni, melyik halomból egyék először és ezért éhen halt.