Szabad Ifjuság, 1954. október-december (5. évfolyam, 232-309. szám)
1954-10-10 / 240. szám
1954 október 10. Amerikai fogás a délvietnami zűrzavarban Két és fél hónapot éltünk át Genf óta. Olyan időszakot, amelyben figyelmünket a gyorsan pergő és viharos európai történésekre összpontosítottuk. Közben alig beszéltünk az indokínai események alakulásáról, arról, hogy a genfi egyezmény „aprópénzre váltása”, gyakorlati megvalósítása rendben történik-e? S várjon a genfi tárgyalások idején tapasztalt amerikai-francia kutya-macskaviszony ma is létezik-e? Vannak tehát válaszra váró kérdőjelek. Az európai események sodrában álljunk meg egy pillanatra, s keressük a feleletet. Megnyugtató fejlemény az október 4-i megállapottan Hanoi város átadásáról. Mint ismeretes, a fegyverszünet rendelkezései értelmében a Francia Unió haderőinek és a vietnami néphadseregnek bizonyos területeken átcsoportosításokat kell végrehajtani. Így a Francia Unió csapatai kötelesek átadni a vietnami néphadseregnek Hanoi, Haiphong városokat és környékét. Hanoit most átveszik a vietnami népi erők. A vietnami központi együttes katonai fegyverszüneti bizottság megállapodott azokban az alapelvekben is, amelyek a lakosság szabad mozgását biztosítják Vietnam északi és déli része között. Hanoi átadása és a szabad közlekedés biztosítása a genfi egyezmény betartását jelenti. Indokínában mégsincs minden rendben. Egyezménysértő módon hajtották végre a Francia Unió és a baodajista szervek, a lakosság elszállítását az átadandó északvietnami területekről. A genfi záróközlemény 8. pontja világosan kimondja: „...mindenkinek meg kell engedni Vietnamban, hogy szabadon döntsön, melyik övezetben kíván élni”. A gyakorlatban nem így történt. Több burzsoá lap munkatársa járt Dél-Vietnambart a „menekültek*" között, s számolt be lapjának az elhurcoltak ügyéről. A The Times és a Le Monde című lapok tudósítói megírták, hogy az északról Dél-Vietnamba átszállított parasztokat és más személyeket vagy erőszakkal, vagy félrevezetéssel vitték át. A baodajista megbízottak az érintett lakosság között milliószám terjesztették az amerikai hatóságok röplapjait. Az egyik menekülttáborban a The Times tudósítójának érdeklődésére a megkérdezett azt válaszolta: „Nem is készültünk az elutazásra, de a hatóságok felszólítottak, hogy utazzunk el, így kerültünk ide”. Az újságírónak azt a megjegyzését, hogy nyilván a kommunizmus (a vietnami néphadsereg) elől menekültek, értetlen arckifejezéssel fogadták. A menekülteknek fűzfát, földet, családi házat ígértek. A valóság, ahogyan Max Clos, a Le Monde című francia burzsoá lap munkatársa leírja, szívettépő. „Honal falucskában — írja Clos — 800 menekült él, nagyon nehéz körülmények között. Az út mindkét oldalán két kilométer hosszúságban sátorvászonnal borított gall kunyhókban laknak. ■ A közelben sehol művelhető föld csak bokrok, bozótok, amiket ki kell irtani, hogy megművelhessék a földet. Többévi küszködés után hozhat ez csak termést”. Az elhurcolt, félrevezetett emberek között nagy az elégedetlenség, napirenden vannak a forrongások, s egyre többen mennek vissza otthonukba, Észak-Vietnamba. A hazatérési hangulatra jellemzésként Cos megírta egy, aggastyán alábbi kijelentését: „A francia hadsereg tolmácsa voltam. Nagyon öreg vagyok már ahhoz, hogy munkát találjak. Bui-Chu (Észak- Vietnamban) közelében van egy házam, néhánybaromfim és egy disznóm. Két fiam a vietnami néphadsereg katonája. Harmadik fiam a vietnami (baodajista) hadseregben szolgált, de a fegyverszünet után átállt a mieinkhez. Azért jöttem ide, mert a plébános munkát és házat ígért. Itt nincs senkim és semmim. Kisunokám tegnap halt, meg. Vissza akarok térni enyéimhez." S a menekültek nem is haboztak. Szeptember végéig több mint 10.000 ember tért vissza csupán két északvietnami városba. A második egyezményellenes lépést Manilában, a SEATO- szerződéssel tették meg. A szerződés hatályát ugyanis kiterjesztették Laoszra, Kambodzsára és Dél-Vietnamra is. Érdemes felfigyelni arra, ami szeptember elején Maniláiban történt. A három indokínai államra vonatkozó jegyzőkönyvet a francia és amerikai diplomaták már teljes egyetértésben írták alá. Azóta az amerikaiak Dél- Vietnamban a helyzet urai. Három hete a délvietnami fővárosban, Saigonban hatalmi vetélkedés robbant ki a baodajista miniszterelnök, Ngo Dinh Dhem és a baodajista hadsereg vezérkari főnöke, Nguyen Van Hinti tábornok között. Saigonban heteken át valóságos ostromállapot uralkodott. Az elmérgesedett ügybe beleavatkozott Bao Daj császár is. A francia Riviéráról levelet küldött Diem miniszterelnöknek, amelyben lényegében felszólította, hogy vonuljon vissza a miniszterelnöki székből. De a döntést nem 5. egy amerikai mondta ki. O'Daniel tábornok, az amerikai katonai misszió vezetője úgy döntött, hogy Diem miniszterelnöknek helyén kell maradnia. Washington ezzel az emberrel akarja biztosítani Dél-Vietnam politikai ellenőrzését. Amíg Saigonban a legnagyobb volt a zűrzavar, addig Washingtonban megkezdődtek az amerikai-francia tárgyalások Indokínairól. A tárgyalások a szeptember 29-én aláírt szerződéssel végződtek. A szerződés értelmében Washington 350 millió dollárral megszerezte abaodajista hadsereg irányítását, amelyet O’Daniel tábornok felügyelete alatt újjászerveznek, így tehát amerikai hadianyagokat, puskáikat, lőszereket, tankokat és katonai instruktorokat küldenek Dél-Vietnamba, s katonai bázist alakítanak ott. Az amerikaiak magukhoz ragadták a gazdasági irányítást is. Az egyezmény kimondja, hogy az amerikaiak közvetlenül nyújtanak segélyt a baodajista, kambodzsai és laoszi kormánynak. Ezzel a szerződéssel harmadízben sértették meg a genfi fegyverszüneti egyezményt, amit Dulles és Eisenhower soha nem is fogadott el. Az amerikai vezetők a washingtoni szerződéssel elérték azt a céljukat, hogy a franciák hivatalosan is elismerjék: a délvietnami ügyek tényleges vezetését Amerika tartja a kezében. A szerződésből s a tárgyalófelek kijelentéseiből az is kiderül, hogy az amerikai és francia politika az indokínai kérdésben a manilai értekezlet óta ismét egy úton halad. Guy La Chambre Washingtonban kijelentette: „Az Egyesült Államok és Franciaország Indokínában ugyanazt a harcot folytatja s erőfeszítéseiket teljes egészében összhangba kell hozni.” A dél vietnami zűrzavarban az amerikai dollárhalászok révbe találtak. Dél-Vietnamban nincsen minden rendben! Bőgős László Az ENSZ-közgyűlés politikai és különleges politikai bizottságának ülése Október 8-án megkezdte munkáját az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága és különleges politikai bizottsága. A bizottságok ülésein megválasztották a bizottságok alelnökeit és előadóit. A politikai bizottság alelnökévé Johnsont, Kanada képviselőjét, előadójává Torsingot, Svédország képviselőjét választották meg. Nisot, Belgium képviselője lett a különleges politikai bizottság alelnöke, Derinszu, Törökország képviselője, a bizottság előadója. A különleges politikai bizottság jóváhagyta a napirenden szereplő kérdések megvizsgálásának sorrendjét. Elsőnek kerül sor a kuomintangisták agresszív cselekményeivel kapcsolatos burmai panasz megvizsgálására. A politikai bizottság úgy döntött, hogy a napirendjén szereplő kérdéseket a következő sorrendben vitatja meg: 1. „Valamennyi fegyveres erő és fegyverzet szabályozása, korlátozása és arányos csökkentése” — a leszerelési bizottság jelentése. 2. „A fegyverzet csökkentéséről, az atom-, hidrogén- és más tömegpusztító fegyverek betiltásáról szóló nemzetközi szerződés megkötése” — a szovjet küldöttség által javasolt pont. 3. „A béke és a biztonság megszilárdítására az alapokmány célkitűzéseinek és elveinek megfelelően felhasználható módszerekről” — a kollektív intézkedések bizottságának jelentése. 4. „Nemzetközi együttműködés az atomerő békés alkalmazása terén” — az amerikai küldöttség által javasolt pont. 5. „Nyugat-Irián (Nyugat-Új-Guinea) kérdése.” 6. „A koreai kérdés” — a Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ-bizottság jelentése. 7. „A tuniszi kérdés.” 8. „A marokkói kérdés.” 9 „A népek egyenjogúsága elvének és az önrendelkezési jognak alkalmazása Ciprus lakosságára az ENSZ általános irányítása mellett." Annak a brazil javaslatnak megvitatásakor, hogy a „Nemzetközi együttműködés az atomerő békés alkalmazása terén” megjelölésű amerikai javaslatot negyedik napirendi pontként tárgyalják, felszólalt A. J. Visinszkij, a Szovjetunió képviselője, aki javasolta hogy az említett kérdést fontosságára való tekintettel tegyék a napirend harmadik pontjává. Lodge amerikai képviselő ellenezte a szovjet küldöttnek ezt a javaslatát, mégpedig azzal a megindokolással, hogy, amint kifejezte magát, „idő kell az adott kérdés előkészítésére és tanulmányozására”. A. J. Visinszkij javaslata megindokolásakor kijelentette, hogy előterjesztésének alapja az az elv volt, amely szerint mindenekelőtt a fontos kérdéseket kell megvitatni. Ezen túlmenően — mondotta A. J. Visinszkij — a Szovjetunió küldöttsége úgy vélte, hogy az Egyesült Államok már régen előkészítette saját napirendi pontját. Azt hittük, hogy javaslatok egész rendszere áll készen már erről a kérdésről és fontos volna ezekkel mielőbb megismerkedni, hogy megegyezésen alapuló döntéseket hozhassunk Ezért nehéz megértenünk, hogy az Egyesült Államok küldötte és néhány más küldött javaslatunk ellen foglalt állást. Természetes dolog — mondotta befejezésül A. J. Visinszkij — hogy ha az Egyesült Államok még nem kész megvitatni saját kérdését, akkor a szovjet küldöttség nem fog ragaszkodni a napirend megváltoztatásával kapcsolatos javaslatához. Ez a kérdés ily módon a bizottság napirendjének 4. pontja maradt. Ollenhauer: „A londoni határozatok elleni harc Nyugat-Németországiban még csak most kezdődik“ Erich Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke egy hannoveri gyűlésen kijelentette: „ Adenauerék nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy a bonni parlament külpolitikai vitájával befejeződött a harc a londoni megállapodások ellen. Ez a harc Nyugat - Németországban még csak most kezdődik. Ollenhauer közölte, hogy vasárnap Nyugat-Bernben tartandó beszédében részletesen foglalkozik majd a londoni határozatok elleni harc kérdésével. NÉHÁNY SORBAN... G. M. Puskin, a Szovjetunió berlini rendkívüli és meghatalmazott nagykövete pénteken este ünnepi fogadást adott a Szovjetunió kormányküldöttsége tiszteletére, amely V. M. Molotov vezetésével a Német Demokratikus Köztársaságban tartózkodik. A fogadáson jelen volt Wilhelm Pieck, az NDK elnöke és Otto Grotewohl miniszterelnök is. A Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Berlinben időző magyar kormányküldöttség meglátogatta a berlini Sztálin-fasoron megnyíltúj ifjúsági áruházat. V. M. Molotov, a Szovjetunió minisztertanácsainak első elnökhelyettese, a Szovjetunió külügyminisztere, a Német Demokratikus Köztársaság fennállása ötödik évfordulójának megünneplésére érkezett szovjet kormányküldöttség vezetője, továbbá a küldöttség tagjai október 8-án meglátogatták a J. V. Sztálin kohászati kombinátot és Stalin-Stadtot, amely a kohászati kombinát munkásai és alkalmazottai számára épült. A Trieszt Szabad Terület felosztására vonatkozó londoni megegyezést az olasz szenátus pénteken jóváhagyta. A francia nemzetgyűlés kedden dönt a kormány sorsáról A francia nemzetgyűlés kétnapos „londoni vitája” után, amelynek során Mendes-France miniszterelnök balról éppúgy, mint jobbról ismételten kínos keresztkérdések pergőtüzébe került, a miniszterelnök végülis úgy döntött: nincs más kiút, mint felvetni a bizalmi kérdést. Az alkotmányos előírások értelmében csak két ülésnap eltelte után, tehát a nemzetgyűlésnek kedden 15 órára kitűzött ülésén kerülhet sor a bizalmi szavazásra. A miniszterelnök bejelentése szerint a bizalmi szavazás azon határozati javaslat alapján történik, amelyet a miniszterelnök pártjához tartozó Aubry képviselő szövegezett meg, azonban az eredetihez képest módosított formában. A javaslat a következőképpen hangzik: • A nemzetgyűlés újból leszögezi Franciaország hűségét az Északatlanti Egyezményhez és akaratát, hogy közreműködjék a nyugateurópai egység felépítésében. A nemzetgyűlés, tudomásulvéve a londoni tárgyalások lefolyásáról és eredményeiről szóló beszámolót, bizalmát nyilvánítja a kormány iránt a londoni tárgyalások során elfoglalt álláspontjáért és azon politikával kapcsolatban, amelyet a miniszterelnök a ház előtt kiejtett. Párizsi politikai körök szerint a miniszterelnök még a nemzetgyűlési vita másnapján is abban reménykedett, hogy a ház egyszerű szótöbbséggel tudomásul veszi majd beszámolóját. Rövidesen azonban meg kellett győződnie arról, hogy az Aubryféle határozati javaslatnak, első fogalmazásában, nincs sok kilátása arra, hogy elfogadásra találjon olyan szótöbbséggel, amelyet a miniszterelnök még ,,elfogadhatónak és kielégítőnek” találhatna „londoni politikájának” folytatására. Így történt azután, hogy Mendes-France közölte a házzal, a maga részéről nem tartja elfogadhatónak a más pártok és pártcsoportok által előterjesztett határozati javaslatok egyikét sem és úgy döntött, hogy felveti a bizalmi kérdést. A vietnami néphadsereg bevonult Hanoiba Tegnap Hanoi lakossága lelkes örömmel fogadta a vietnami néphadseregnek a városba bevonuló egységeit és tisztjeit. Minden házat hatalmas, aranycsillagos vörös zászlókkal díszítettek fel. A Hanoi utcáin összegyűlt tömeg ezernyi kis zászló lengetésével fejezte ki lelkesedését. Ho Si Minh elnök felhívást intézett Hanoinak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosának lakosságához a város felszabadítása alkalmából. A londoni tárgyalások újrakezdése szóba sem jöhet Churchill záróbeszéde az angol konzervatív párt kongresszusán Az angol konzervatív párt kongresszusának szombati záróülésén beszédet mondott Churchill miniszterelnök. Churchill beszédében hangoztatta, hogy kitart azon elv mellett, hogy „keresse a békés egymásmellett élés módjait a Szovjetunióval”, ugyanakkor azonban sietett hozzátenni, hogy saját és Eden nézete szerint a Szovjetuniónak Németországgal és Ausztriával szemben tanúsított magatartása „nem biztató”. Az angol miniszterelnök beszédében „súlyos és komoly figyelmeztetést intézett Franciaországhoz”. Kijelentette, hogy „a londoni kilenchatalmi értekezleten az összes érdekelt kormányok nagyfontosságú engedményeket tettek*’. „Úgy rémlik azonban — folytatta — mintha Párizsban azt indítványozták volna, hogy a francia miniszterelnököt kérnék most fel a tárgyalások újrakezdésére és további nagyfontosságú engedmények szerzésére”. Churchill ezután nyomatékkal ezt mondotta: „Nézetem szerint ez szóba sem jöhet”. PÁRIZSI KOMÉDIA Dides rendőrfőfelügyelő kilépett a csendes Solferino utcára és autója felé indult. Ebben a pillanatban két férfi ugrott elé, közrefogták s közölték vele, hogy parancsuk van elővezetésére. Az atlétatermetű rendőrkapitány gyakorlott mozdulattal, egy pillanat töredéke alatt földretaszította támadóit és szenvtelen hangon megkérdezte: Parancsolnak? Ebben a pillanatban már ott volt a francia kémelhárító-hivatal egyik magasrangú tisztje is és félreérthetetlen hangon kérte Dides rendőrfőfelügyelőt, azonnal jelentkezzék kihallgatáson Wybotnál, a francia kémelhárító szolgálat vezetőjénél. A legnagyobb párizsi képeslap, a Match szerint ez volt a francia közvéleményt felkavaró Dides-Baranes-ügy egyik fordulópontja. Ma már nyilvánvaló, hogy az utóbbi esztendők egyik legbonyolultabb és módszereiben is legaljasabb francia-amerikai kémbotránya bontakozott ki ezekben a hetekben Párizsban. Ez a kémügy azért is nagyfontosságú, mert a francia reakció a Dides-Baranes-ügy felkavarta szenvedélyeket szeretné felhasználni arra, hogy a nemzeti közvélemény előtt gyalázatos hazugságokkal szennyezze be a német újrafelfegyverzés ellenfeleit, azokat a hazafiakat, akik ismét szembeszállnak a Franciaországra, a békére oly veszélyes német újrafelfegyverzési politikával. Dides az amerikaiak ügynöke Miről is van szó tulajdonképpen? Íme, dióhéjban az eset. A főszereplő: Dides rendőrfőfelügyelő, amerikai ügynök. A rendőrség titkos okmányokat talált nála, a francia nemzetvédelmi bizottság üléseiről készült bizalmas jegyzőkönyveket. Dides Franciaország náci megszállásának idején az áruló Pétain-kormánnyal működött együtt és közvetlen kapcsolata volt a Gestapóval is. Ennek nyomán szervezték be az amerikai kémszolgálat ügynökei közé. Hogy ez mennyire folytatólagos szolgálat volt arra jellemző, hogy Dides mielőtt megtalálták nála a titkos nemzetvédelmi okmányokat, véletlenül éppen a párizsi amerikai nagykövetség egyik attaséjával ebédelt... Dides, amint kiderült, az elmúlt hónapok során az amerikai kémszolgálaton keresztül a legkülönbözőbb és legkörmönfontabb módokon igyekezett „bevádolni” mindazokat a francia politikusokat, akik szembeszálltak a kommunistaellenes uszításokkal, akik nem szolgálták ki ■ fenntartás nélkül a dullesi támadópolitikát. Dides kapcsolatban volt egy Baranes nevű rendőrspiclivel, aki a Francia Kommunista Párt alsóbb szerveibe beépülve, segítségére volt kommunistaellenes, provokációs tevékenységében. Baranel e züllött rendőrspicli személyén keresztül próbálta a francia reakció az amerikai ügynök Dides ügyét, a franciaországi amerikai kémszolgálat ügyét, kommunistaellenes uszító hadjáratában felhasználni. A közvélemény előtt világos, hogy az amerikai követség beosztottal ebédelő, a francia nemzetvédelmi bizottság tárgyalásainak titkait továbbító Dides ügye félreérthetetlenül az amerikai kémszolgálat franciaországi tevékenységére vet fényt. Természetesen az ügy nagy port vert fel. Kiderült, hogy Dides információit közvetlenül a nemzetvédelmi tanács titkárságától szerezte. Az is természetes, hogy a Franciaországban egymást keresztező amerikai kémszolgálatok most, hogy egy ilyen kellemetlen ügy kapcsán néhány ügynökük lelepleződött, mindent megtesznek, hogy a francia közvélemény vádját elterelték magukról. Ezért — és ez roppant jellemző a mai francia kormányra is — a legaljasabb módszerekkel, hazugságokkal, rágalommal próbálják a közvélemény előtt az ügybe a kommunistákat bekeverni. Időzített vihar Nem véletlen, hogy a Dides— Baranes-ügyben éppen akkor kerültek nyilvánosságra a legizgalmasabb részletek, amikor a párizsi kormány a londoni konferencián, majd az azt követő napokban Franciaország jövőjére nézve sorsdöntő, nemzetellenes kötelezettségeket vállalt. A Dides —Baranes-ügy gazdái, a francia és az amerikai reakciósok ezzel az izgalmas kémdrámával kettős célt tűztek ki maguk elé: egyrészről meg akarták félemlíteni a kormány Londonban vállalt kötelezettségeivel szembehelyezkedő politikusokat. Másrészről szerették volna az amerikai kémszolgálat tevékenysége nyomán támadt nemzeti felháborodást ügyes manőverrel a kommunisták ellen felhasználni. Nem sikerült. Ma már nyilvánvaló, hogy Dides és Baranes egyaránt az amerikai kémügynökségek emberei. Kiderült az is, hogy Baranes nemrég az Egyesült Államokban is járt és ott, a helyszínen vett át utasításokat gazdáitól. Mindenesetre az a tény, hogy a legfelsőbb francia nemzetvédelmi tanács titkai viszonylag könnyen megszerezhetők voltak az amerikai kémszolgálat számára, mélységesen megrendítette a francia közvéleményt. S a megrendüés mellett széles körök ismerték fel azt is, hogy bizonyos kommunistaellenes hajszák egyenesen az amerikai szolgákban álló külföldi kém és propaganda központoktól erednek. De most már a közvélemény tudni akarja a teljes igazságot a Dides—Baranes-ügyben és ennek nyomán a különböző amerikai kém- és propaganda központok franciaországi tevékenységének részleteit is. „Az időzített vihar” villámai nem oda csaptak, ahová szánták őket! A Dides—Barancsügy a közvélemény előtt felfedte az amerikai kémszervezetek veszélyességét és mélységes összefonódottságát a francia reakció legszélsőségesebb elemeivel. A francia közvélemény pedig nem hagyja, hogy egy körmönfontan kipattantott kémügy szenzációs eseményei eltereljék figyelmét az igazi kérdésről: arról hogy az amerikaiak most a párizsi kormány segítségével Franciaországot rá akarják bírni Nyugat-Németország felfegyverzésére, a Wehrmacht feltámasztására. Földes Péter 7