Szabad Ifjuság, 1955. július-szeptember (6. évfolyam, 153-230. szám)

1955-07-27 / 175. szám

EMLÉKETEK SZÍVÜNKBEN ÉS Fakult levelek üzenetei A­zt mondod: unod az unal­mat. Hogy pokoli ez a „mindig ugyanaz”. Reggel vil­lamos, egész napi munka, mo­zi, egy kislány, aztán egy má­sik. Unalomtenger. Verkli. Meg hogy nem érted a „nagy embereket“, akiknek oly ér­dekes az életük. Hogyan csi­nálják? Hiszen mindent olyan jól csinálnak. Minden úgy „stimmel“ nekik. Milyen sze­rencsések . . . Egyébként ezt csak nekem mondod el. És köztünk marad­jon. Mert vannak, akik kine­vetnének. „Forrófejű kölyök, majd benő a feje lágya” — mondta egy idősebb ismerősöd, amikor kikottyantottad, hogy olvastál egy indiairól, aki ke­rékpárral járja be a világot, s milyen szívesen kerekeznél így te is. Nem nevetlek ki. Csak né­hány levelet mutatok, nézd: a börtönben íródtak. Egy „nagy ember” rótta soraikat. Szólal­tassuk meg a szűkszavú soro­kat, s láthatod, hogyan lett ilyen „nagy emberré” — hőssé. Lásd, fakult már a tinta, sár­gul a papír... Másfél évtizede írta e betűket a börtönlámpa hunyorgó világánál Ságvári Endre.★ A bátorság akaraterő és n­**- szokás kérdése. Nem szabad megijedni a fájdalmak­tól, ha valamit el akar érni az ember. Saját magadat is kell nevelned, hogy minél biz­tosabban állj a lábadon.. 1942-től illegalitásban élt. A magyar ifjúkommunisták ve­zetője csak űzött vadként buj­doshatott hazájában. Fényképe ott volt minden csendőrpribék zsebében.. Titkos szálláson, egy idős munkásasszonynál lakott, ami­kor nyomozók törtek be az ajtón. — Itt van Ságvári — kiál­tották ellentmondást nem tűrő hangon, s elővették a fény­képet: „Ismeri?’­ A munkás­asszony nézte: „Nem, nem is­merem”. „S ki ez? — kérdez­ték a hangos szóra megjelenő Ságvárira mutatva. — Az unokaöcsém, Ságvári elvtárs külsejét el­változtatva élt itt. Nem ismer­ték fel. S ő nyugodt maradt. Mutassák a képet — mondta, s nézegette: — nem, én sem ismerem. De rövidesen vidék­re utazom, kérem adják ide, hátha összeakadok ezzel az alakkal valahol... Dehát hogyan lett ilyen bá­tor? Készült a harcra. Tanult, tömérdek sokat tanult, köny­vekből, újságokból, baráti ta­nácsokból. Nem hősködésből volt bátor, hanem, mert tudta, miért kell bátornak lennie. Sportolt, vívásban diákbajnok­ságot nyert, de megvetette az oktalan erőfitogtatást. „A víz alatti úszásnak örülök — írta egy fiatal barátjának —, de, hogy a fejest nem tanultad meg, azt gyávaságod számlá­jára írom.” „... Kíváncsi volnék, hogy olvasol-e már önállóan valami német köny­vet — írja — ez a próbája né­met tudásodnak, de akarat­erődnek is...” Íme hát, a bátorság — apró­ságokból áll. Apró győzelmek­ből önmagunk felett. A­z igazi barátság mindkét féltől szeretetet, áldozat­­készséget, megértést és figyel­met kíván meg. A baráti sze­retetet ápolni kell, mint a vi­lágot, mert elhervad, de ha ápolják, a legszebb örömök­kel ajándékozza meg az em­bert.” Rengeteg barátja volt. Az ifjúmunkások vasárna­ponként kirándultak. Endri­­nek (így becézték) mindenki­hez volt kérdése, tudta, kinek beteg a felesége, ki vált mun­kanélkülivé, kit milyen gond szorongat. S egész héten fil­lérenként gyűjtötte a pénzt, hogy valami édességet vihes­sen a kirándulásokra, a közös étkezéshez... Megtudta, hogy az egyik ifjúmunkás 19 éves felesége kiszabadult az internálótábor­ból, de ruhája kopott, ron­gyos. Ő maga bujdosva élt, de szerzett (nem tudni honnan) új ruh­át az asszonykának, s üzent: „Ha találkozik a férjé­vel, ebben menjen el, legyen csinos az új ruhában.. Nem kötelességszerű nyűg­ből beszélgetett az emberekkel. Sokszor a Kerepesi-temetőbe járt tanulni (ott csend volt), s egy-egy temetőlátogató anyó­kával órákig képes volt elbe­szélgetni, őszinte érdeklődés­sel ... Szerette az embereket. Ezért tudott úgy harcolni ér­tük.­­Tudod én minden körül­­mények között megőr­zőm nyugalmam és vidámsá­gom. Jó berendezkedés ez. Me­legen ajánlom, hogy te is eh­hez szokj hozzá.“ „Minden körülmények kö­zött ...“ De milyen szörnyű körülmények között volt vi­dám, mosolygós! A börtönben megkínozták őt és ifjúmunkás­társait. A cellában akadtak, akik csüggedten, lekókadt fej­jel ültek. Ságvári elvtárs da­lolni kezdett, „ne énekeljetek ti is...“ Derűlátás? 1944-ben, a legszörnyűbb terror napjai­ban az akkori Svábhegyen ti­tokban találkozott a húgával. Hallgatagon sétáltak, aztán Endri körülnézett. Látod, ab­ban a villában tüdőszanató­riumot létesítünk majd, emitt csecsemőotthon lesz... Meg­lásd, milyen szép is lesz ez a mi Budapestünk. S mi volt e j­ókedély forrá­sa? A bizonyság, hogy derű­látása nem légvár, hanem a megálmodott jövő. Slidd el, semmiféle meg­­­­próbáltatás nem tudja megtörni azokat az embereket, a­kik gyermekkoruktól kezdve arra nevelik magukat, hogy szembeszálljanak a nehézségeik­kel, bízva saját erejükben és értelmükben, s akik megtalál­ják örömüket a tudásban, mert az végtelen és kimeríthetetlen, s bőven kárpótol azért a fá­radtságért, ami megszerzésével jár.” S mi már hozzátehetjük: a biztos halál tudata sem tör­hette meg. 1944. július 27-én titkos ta­lálkozóra ment az egyik budai cukrászdába. Az illegális Béke és Szabad­ságot szerkesztette. A negye­dik számhoz kellett volna va­lami anyagot átvennie. De be­súgták. Ült a cukrászdában és fi­gyelt Hirtelen nyomozók tör­tek be. Ságvári Endre egyetlen pillanat alatt döntött. Egyszer­re két fegyverből tüzelt, s há­rom pribékbe golyót röpített. A negyedik agyonlőtte. Éppen ma tizenegy eszten­deje. L­ásd, így élt hát ő, akire méltán mondhatjuk: hős. S mégsem mesebeli alak, mint a görög regék hősei, nem volt sem óriás, sem földöntúli tulajdonságok birtokosa. Egyszerű ember volt, az egy­szerű emberek legszebb tulaj­donságaival, de naggyá lett, mert igaz ügyért, teljes erővel, teljes szívvel küzdött. „Szerencse? — azt mondtad? Nem: szívósság, akaraterő — s a nép végtelen szeretete. Tábori András „ SZABAD IFJÚSÁG“ 1955. Július 27 Tábortűz, virág, dal... Tábortüzek gyulladnak ki hamarosan a Bükk patakmosta völgyeiben, fenyveseinek csú­csain, a Tisza, Bodrog part­jain. Borsod megye fiataljai így köszöntik a varsói VIT-et. A varsói találkozó alatt köz­ségi és járási találkozókat ren­deznek a fiatalok. Ezeken a találkozókon kiállítások nyíl­nak meg: az elmúlt VIT-ek emlékei mesélnek majd a lá­togatónak. Levelek — nagy ba­rátságok szép jelképei —aján­dékok, fényképek, felejthetet­len emlékek. A VIT egyik napján rendezik itt meg Bor­sodban a lányok napját is. A legények virággal, verssel, dallal köszöntik a lányokat, a lányok meg tánccal köszönik meg a felköszöntőket. (20) Már hagyományossá vált köztünk, hogy akármilyen kér­dést kezdtünk vitatni, Elemér szólt először hozzá ciripelő egérhangján, hogy hálátlan dolog elsőnek szót kérni, de el kell mondania... Utána mindig Merczel következett, a kétméteres vöröshajú óriás és a nagydarab emberek kedé­lyes módján hessegette el a halvány és félénk eleméri el­lenvetéseket. Bogárosnak meg olyan volt a természete, min­den feladatnak rögtön alátar­totta volna a vállát, így volt most is. — Hálátlan dolog első­nek hozzászólni, de én félek. Ha már az elvtársnő nem bí­zik önmagában... — dünnyö­­gött Elemér. — Rémeket látsz, Elemér — így Merczel. — Kata csak sze­rénységből tiltakozik. Na­gyon jó lesz ő kultúrfelelős­­nek. Tudod, hogy én Pestről, tejüzemből kerültem ide, nos, nálunk is lány volt a kultúros. Itt vidéken nincs is annyi dol­ga... — Ha pedig nehézségei len­nének, majd mi segítünk! — kiáltott Bogáros. — Ne értsd félre, hogy elsőnek jelentke­zem, de én segítek! így lett öttagú a vezetőség. Mendörgi a munkásszálók­­ról írott feljegyzéseit nézte, ezt meg kellene vizsgálni. — Fogjatok hozzá, fiaim. Jövő pénteken lesz pártveze­tőségi ülés, napirendre tűz­zük a dolgot. Addigra derítsé­tek fel a helyzetet. — Akkor mind az öten ki­megyünk Róm­avölgyre és szemügyre vesszük azt a szállót. — Miért mind az öten? Több szem többet lát? — Azért is. De mindegyik érdeklődni fog a feladat iránt, személyes érzelmei fűződnek hozzá, nem ül majd a vezető­ségi ülésen nagy komolyan, s hallgatagon, mint a kilomé­terkő, így jó ez, azt hiszem. — Lám, tanultam tőled va­lamit! — veregetett a vállam­ra a párttitkár. A szívem tája megmelegedett a dicsérettől. A pártvezetőségi ülésen szokás szerint Elemér kezdte. Sötét képet festett. — A szálló jogilag a tröszt­höz tartozik, valójában ebek harmincadj­ára került. Az építő vállalat nem folytatja a munkát, mert kimerült a ke­rete. Sehol egy leltár, sehol egy őr, kiki azt visz, amit akar. Lopnak onnan faanya­got, cserepet, meszet kocsi­számra, a mosdóból hiányza­nak a villanykörték. Állítólag elfogyott a tüzelő is, a szálló hideg. A gondnoknál azon­ban olyan tűz ég, hogy ökröt lehetne sütni rajta, legszíve­sebben ingre­ga ... azaz még a kiskabát is lekívánkozik az emberről. Hát ilyen elemek vannak ott. — Elemér rémeket lát, ha azt hiszi, hogy a fiúk lopnak — vette át a szót Merczel. — A gondnak, az a kétes elem. Ha egy tisztességes góré... Mendörgi elvtárs kopogott az ácsceruzával. — ... vagyis ha egy tisztes­séges főnök állna az élen, a fiatalok nem züllenének! Be­szélgettem velük. Néhány ki­válóan termel. Még Kalapács elvtársnál is megállnák a he­lyüket! — ez volt Merczelnél a munkás mértékegység kü­szöbe. — A gondnok csavargó, csirkefogó — harsogta Bogá­ros. Mendörgi elvtárs meg­kocogtatta a poharat. „Bogi“ bocsánatot kért, de rögtön új­ra kieresztette a hangját. — Ha én ott lennék, nem tűr­ném el! A gondnok tevékeny részvételével folyik a sze­rencsejáték! A gyerekeknek ugyanis odafönn semmi más szórakozásuk nincs, csak az a nyomorult kuglipólya. Nos, divatba jött, hogy fogadjanak, ki mennyit üt, vagy hányra tarol. S ki teszi fel a legna­gyobb téteket? A gondnok! Mondtam is, hogy velem ne vitatkozzon, mert lenyeletem vele az egyik golyót és várhat­ják ... Jó, befejeztem. — S te mit láttál, Tengelá­­cze elvtársnő? — Én... Először nem mer­tem bemenni, belestem az ab­lakon. Olyan csúnya minden... A falakat nem meszelték ki. Azt mondja egy sovány asz­­szony, az ottani gondnoknő, hogy a disznóórát sem szok­ták kimeszelni ,a szálló pe­dig az. Képzeljék, a falon nyomták el a cigarettát! Az­tán az ebédlő!... Faasztalok, pléhtányérok, se terítő, se evőeszköz, se egy szál virág... De honnan is lenne virág? A szálló környéke elhanyagolt, az autók, a kocsik összevág­ták, tele van meszes gödrök­kel ... — Végeztetek? Nos, én lak­tam Rónavölgyön, tudom, hogy minden szavatok igaz. Mi lenne a tennivaló? Új gondnok a szálló élére — tisztaság, rend — szórakozás, emberi élet. Értékesnek tar­tom, amit Kata, vagyis Ten­­gelicze elvtársnő mond. Sze­rinte a fehérre festett falon senki sem nyomná el a ciga­rettát. Szerinte a fehér ab­rosszal leterített asztalnál, tá­nyérból, evőeszközzel minden­ki jóízűbben enne. Szerin­te egy jól berendezett, laká­lyos klubszobából — ahol szól a rádió, zenegép, ahol le­het pingpongozni, sakkozni, játszani, ahonnan virágoskert­re esik a pillantásunk — onnan senki nem kívánkozna a füs­tös kocsmákba. így van? De mennyire! S mi ez? A kultú­ra, a szállás, az élet kultúrá­ja, melyet meg lehetne s meg kell teremteni. Ez Róna­völgyön tartaná a fiatalokat, nem kívánkoznának más, rosz­­szabb helyre, szívesen dolgoz­nának a XXI-esen! így született közös javasla­tunk a pártvezetőséggel a le­gényszálló rendbetevésére, mely később az egész városra, minden aknára kiterjedt — de ne vágjunk az események elébe. Magunk között kezdetnek azt a feladatot tartottuk, hogy színházlátogatást szervezünk a rónavölgyi fiatalok számára. Katát küldtük el összeírni az igényliket. (Folytatjuk) N A P L O J A B O’ L EGY NAP A TÁBORBAN Boldog örömmel, tele vára­kozással lépik át gyermekeink a táborok kapuit. Az őrsi ösz­­szejöveteleken elképzelt izgal­mas kalandok, hasznos foglal­kozások, erőpróbák, vidám szórakozások megvalósulását remélik , s nagy csalódást je­lent számukra, ha mindez nem válik valóra. És joggal! Hi­szen a tábor akkor tölti be hi­vatását, ha változatos, ha min­dig történik valami szokatlan, hangulatos, romantikus ese­mény, ugyanakkor megfelelő felügyeletet, nevelést, gyere­kekről való gondoskodást biz­tosít. Nehéz, komoly feladat vár tehát a tábor vezetőire, ami­kor nap mint nap parancsba írják a másnapi programot, figyelembe véve a pajtások kí­vánságait, természetes vágyait, szükségleteit. Mindez körülte­kintést, tervszerűséget, céltu­datosságot kíván. De mindezt meg lehet valósítani. A sport, játék, szabad foglalkozás, ezer­mesterkedés, szakkör, kirán­dulás, számháború, akadály­­verseny, gyűjteménykészítés, hasznos társadalmi munka, kultúrmunka, tábortűz, beszél­getés stb., mind hozzátartozik a tábor programjához. Van te­hát bőven lehetőség, hogy színessé, változatossá tegyük az egymást követő napokat. Táborvezetői tapasztalatai­mat szeretném itt elmondani. A napi program általános váza Rendszerint minden tábor­ban kialakul az általános napi program, a váz, mely rendes körülmények között mindig változatlan:­­zászlófelvonás, délelőtti foglalkozás, ebéd, csendes pihenő, délutáni fog­lalkozás, esti napi parancshir­­detés és zászlólevonás.) Ezen belül vannak nap mint nap megismétlődő és vannak ál­landóan változó foglalkozások. Minden nap legszebb, legko­molyabb percei: a zászló előtti tisztelgések. A reggeli zászlófelvonás, az esti napipa­­rancshirdetés és zászlólevo­nás megszokott, de mindig ünnepélyes aktusa még szoro­sabban egybeforrasztja, össze­hangolja a tábor lakóit. A zászló előtt csak néhány per­cig állnak a pajtások, de ez­alatt fegyelmezetten, a zászló­nak járó tisztelettel kell visel­kedniük, ezt ruhájuk tisztasá­gával és rendjével is ki kell fejezniök. A vörös nyakkendőt — ha egész nap nem is —, de ilyenkor viseljék valameny­­nyien! (Nagyon fontos, hogy a vezetők is kellő komolyságot tanúsítsanak.) A napiparancs jelszava a tá­bor életével, problémáival, a napi politikai, kulturális és sporteseményekkel kapcsola­tos. Mindig valamely feladat végrehajtására mozgósítja a táborozókat. Minden pajtás jól jegyezze meg, s napközben a rajvezető— ha néhány percig is, de beszéljen gyerekeivel a jelszó tartalmáról. Az elmúlt nap értékelése, a dicséret, a büntetés igazolja, hogy a tá­borvezetőség nyomon követi, jól ismeri a történteket. Nem kell fukarkodni a dicsérettel, de rossz fényt vet a táborra, ha a büntetést bőkezűen osz­­togatja. Természetesen, ha szükséges, a legszigorúbb bün­tetéstől sem riadhat vissza a táborvezető. (Ilyen például a szigorú megrovás, a közös szó­rakozástól, közös munkától való eltiltás és nagyon súlyos esetben — a szülővel történt előzetes megbeszélés után — a táborból való kizárás is.) Az ebéd Nagyon várt és nagyon ked­velt napirendi pont: az ebéd. Délig rendszerint megéheznek és elfáradnak a pajtások, mégis ki kell használni az ilyenkor adódó nevelési alkal­makat. A rajkörletben gyüle­kező pajtások rendesen felöl­tözködve és megfésülködve, kezet mosva, együtt mennek az asztalhoz. Egyszerre kezdik, egyszerre fejezik be az ebédet. A rajvezető a gyerekek között ül, tanítgatja őket az evőesz­köz használatára, illendő vi­selkedésre, az udvariasságra. Az ebéd utáni csendes pihenő alatt hangoskodásnak, szalad­gálásnak, labdázásnak helye nincs! Meg kell értetni a gye­rekekkel, hogy e rendelkezés saját érdekükben, testi fejlő­désük érdekében történik. Aki nem tud aludni, az könyvet, folyóiratot, napilapot olvasson, sakkozzon, kézimunkázzon, csendesen beszélgessen. A raj­vezető hol itt, hol ott bukkan fel. Bekapcsolódik a beszélge­tésbe, játszik a gyerekekkel, a kisebbeknek történeteket, me­sét mond. A foglalkozások A délelőtti és délutáni fog­lalkozások teszik változatossá a tábor életét. Ezek általában a rajok vagy a szakkörök, de néha az egész tábor együttes foglalkozásai. Ha aznap dél­előtt a fiú-rajok fürdőbe men­nek, a lányok sportfoglalkozá­sokon vegyenek részt. Délután szakköri összejöveteleket tart­sunk. Másnap délelőtt rajon­­ként sátorverést, tájékozódást, a térkép és iránytű használa­tát — az ifjú mesterpróbák anyagát — tanulják a pajtások. Délután pedig egyórás kultúr­­foglalkozást tartsunk, majd másfélórás közös éneklés után (ez a tábortűzre való készülő­dés) szabadfoglalkozás legyen. Aránylag elég sok szabadidőt biztosítsunk a gyerekeknek. Ez azonban nem jelenthet semmit­tevést! A raj vezetője (mint mindis), ekkor is a gyerekek között van. Irányítja a játékot, „igazságot tesz“ a játék során kialakult vitákban, ötletet ad a tétlenkedőknek, s ha látja, hogy elfáradtak, maga köré gyűjti zaját, egy-egy nótával, érdekes, új játékkal frissíti fel őket. A kirándulásra érdemes egész napot szánni. Hiszen ak­kor adódnak a legérdekesebb, legromantikusabb foglalkozási alkalmak. Egy nap a táborban nagyon hamar elszalad. Az egymást követő napok vidám szórako­zásai, nem mindennapos ese­ményei együtt, felejthetetlen­né teszik a tábort. S ha helye­sen használjuk ki a kínálkozó nevelési alkalmakat, új, érté­kes tulajdonságokkal gazda­gíthatjuk gyermekeinket S nekünk, pedagógusoknak, ifjúvezetőknek mi más célunk lehetne? György László, a XIX. kerületi úttörőház vezetője Jössz, vagy viszünk ! Pillanatfelvétel Agárdon, a Velencei-tó partján ­i Óbzsdai Harisnyagyár felvesz ipari tanulókat fiúkat, lányokat­ 15 —17 éve­­korig. J­lentkezés a személyzeti osztályon. III., VIHAR UTC­A 12/C

Next