Szabad Ifjuság, 1955. július-szeptember (6. évfolyam, 153-230. szám)
1955-07-27 / 175. szám
EMLÉKETEK SZÍVÜNKBEN ÉS Fakult levelek üzenetei Azt mondod: unod az unalmat. Hogy pokoli ez a „mindig ugyanaz”. Reggel villamos, egész napi munka, mozi, egy kislány, aztán egy másik. Unalomtenger. Verkli. Meg hogy nem érted a „nagy embereket“, akiknek oly érdekes az életük. Hogyan csinálják? Hiszen mindent olyan jól csinálnak. Minden úgy „stimmel“ nekik. Milyen szerencsések . . . Egyébként ezt csak nekem mondod el. És köztünk maradjon. Mert vannak, akik kinevetnének. „Forrófejű kölyök, majd benő a feje lágya” — mondta egy idősebb ismerősöd, amikor kikottyantottad, hogy olvastál egy indiairól, aki kerékpárral járja be a világot, s milyen szívesen kerekeznél így te is. Nem nevetlek ki. Csak néhány levelet mutatok, nézd: a börtönben íródtak. Egy „nagy ember” rótta soraikat. Szólaltassuk meg a szűkszavú sorokat, s láthatod, hogyan lett ilyen „nagy emberré” — hőssé. Lásd, fakult már a tinta, sárgul a papír... Másfél évtizede írta e betűket a börtönlámpa hunyorgó világánál Ságvári Endre.★ A bátorság akaraterő és n**- szokás kérdése. Nem szabad megijedni a fájdalmaktól, ha valamit el akar érni az ember. Saját magadat is kell nevelned, hogy minél biztosabban állj a lábadon.. 1942-től illegalitásban élt. A magyar ifjúkommunisták vezetője csak űzött vadként bujdoshatott hazájában. Fényképe ott volt minden csendőrpribék zsebében.. Titkos szálláson, egy idős munkásasszonynál lakott, amikor nyomozók törtek be az ajtón. — Itt van Ságvári — kiáltották ellentmondást nem tűrő hangon, s elővették a fényképet: „Ismeri?’ A munkásasszony nézte: „Nem, nem ismerem”. „S ki ez? — kérdezték a hangos szóra megjelenő Ságvárira mutatva. — Az unokaöcsém, Ságvári elvtárs külsejét elváltoztatva élt itt. Nem ismerték fel. S ő nyugodt maradt. Mutassák a képet — mondta, s nézegette: — nem, én sem ismerem. De rövidesen vidékre utazom, kérem adják ide, hátha összeakadok ezzel az alakkal valahol... Dehát hogyan lett ilyen bátor? Készült a harcra. Tanult, tömérdek sokat tanult, könyvekből, újságokból, baráti tanácsokból. Nem hősködésből volt bátor, hanem, mert tudta, miért kell bátornak lennie. Sportolt, vívásban diákbajnokságot nyert, de megvetette az oktalan erőfitogtatást. „A víz alatti úszásnak örülök — írta egy fiatal barátjának —, de, hogy a fejest nem tanultad meg, azt gyávaságod számlájára írom.” „... Kíváncsi volnék, hogy olvasol-e már önállóan valami német könyvet — írja — ez a próbája német tudásodnak, de akaraterődnek is...” Íme hát, a bátorság — apróságokból áll. Apró győzelmekből önmagunk felett. Az igazi barátság mindkét féltől szeretetet, áldozatkészséget, megértést és figyelmet kíván meg. A baráti szeretetet ápolni kell, mint a világot, mert elhervad, de ha ápolják, a legszebb örömökkel ajándékozza meg az embert.” Rengeteg barátja volt. Az ifjúmunkások vasárnaponként kirándultak. Endrinek (így becézték) mindenkihez volt kérdése, tudta, kinek beteg a felesége, ki vált munkanélkülivé, kit milyen gond szorongat. S egész héten fillérenként gyűjtötte a pénzt, hogy valami édességet vihessen a kirándulásokra, a közös étkezéshez... Megtudta, hogy az egyik ifjúmunkás 19 éves felesége kiszabadult az internálótáborból, de ruhája kopott, rongyos. Ő maga bujdosva élt, de szerzett (nem tudni honnan) új ruhát az asszonykának, s üzent: „Ha találkozik a férjével, ebben menjen el, legyen csinos az új ruhában.. Nem kötelességszerű nyűgből beszélgetett az emberekkel. Sokszor a Kerepesi-temetőbe járt tanulni (ott csend volt), s egy-egy temetőlátogató anyókával órákig képes volt elbeszélgetni, őszinte érdeklődéssel ... Szerette az embereket. Ezért tudott úgy harcolni értük.Tudod én minden körülmények között megőrzőm nyugalmam és vidámságom. Jó berendezkedés ez. Melegen ajánlom, hogy te is ehhez szokj hozzá.“ „Minden körülmények között ...“ De milyen szörnyű körülmények között volt vidám, mosolygós! A börtönben megkínozták őt és ifjúmunkástársait. A cellában akadtak, akik csüggedten, lekókadt fejjel ültek. Ságvári elvtárs dalolni kezdett, „ne énekeljetek ti is...“ Derűlátás? 1944-ben, a legszörnyűbb terror napjaiban az akkori Svábhegyen titokban találkozott a húgával. Hallgatagon sétáltak, aztán Endri körülnézett. Látod, abban a villában tüdőszanatóriumot létesítünk majd, emitt csecsemőotthon lesz... Meglásd, milyen szép is lesz ez a mi Budapestünk. S mi volt e jókedély forrása? A bizonyság, hogy derűlátása nem légvár, hanem a megálmodott jövő. Slidd el, semmiféle megpróbáltatás nem tudja megtörni azokat az embereket, akik gyermekkoruktól kezdve arra nevelik magukat, hogy szembeszálljanak a nehézségeikkel, bízva saját erejükben és értelmükben, s akik megtalálják örömüket a tudásban, mert az végtelen és kimeríthetetlen, s bőven kárpótol azért a fáradtságért, ami megszerzésével jár.” S mi már hozzátehetjük: a biztos halál tudata sem törhette meg. 1944. július 27-én titkos találkozóra ment az egyik budai cukrászdába. Az illegális Béke és Szabadságot szerkesztette. A negyedik számhoz kellett volna valami anyagot átvennie. De besúgták. Ült a cukrászdában és figyelt Hirtelen nyomozók törtek be. Ságvári Endre egyetlen pillanat alatt döntött. Egyszerre két fegyverből tüzelt, s három pribékbe golyót röpített. A negyedik agyonlőtte. Éppen ma tizenegy esztendeje. Lásd, így élt hát ő, akire méltán mondhatjuk: hős. S mégsem mesebeli alak, mint a görög regék hősei, nem volt sem óriás, sem földöntúli tulajdonságok birtokosa. Egyszerű ember volt, az egyszerű emberek legszebb tulajdonságaival, de naggyá lett, mert igaz ügyért, teljes erővel, teljes szívvel küzdött. „Szerencse? — azt mondtad? Nem: szívósság, akaraterő — s a nép végtelen szeretete. Tábori András „ SZABAD IFJÚSÁG“ 1955. Július 27 Tábortűz, virág, dal... Tábortüzek gyulladnak ki hamarosan a Bükk patakmosta völgyeiben, fenyveseinek csúcsain, a Tisza, Bodrog partjain. Borsod megye fiataljai így köszöntik a varsói VIT-et. A varsói találkozó alatt községi és járási találkozókat rendeznek a fiatalok. Ezeken a találkozókon kiállítások nyílnak meg: az elmúlt VIT-ek emlékei mesélnek majd a látogatónak. Levelek — nagy barátságok szép jelképei —ajándékok, fényképek, felejthetetlen emlékek. A VIT egyik napján rendezik itt meg Borsodban a lányok napját is. A legények virággal, verssel, dallal köszöntik a lányokat, a lányok meg tánccal köszönik meg a felköszöntőket. (20) Már hagyományossá vált köztünk, hogy akármilyen kérdést kezdtünk vitatni, Elemér szólt először hozzá ciripelő egérhangján, hogy hálátlan dolog elsőnek szót kérni, de el kell mondania... Utána mindig Merczel következett, a kétméteres vöröshajú óriás és a nagydarab emberek kedélyes módján hessegette el a halvány és félénk eleméri ellenvetéseket. Bogárosnak meg olyan volt a természete, minden feladatnak rögtön alátartotta volna a vállát, így volt most is. — Hálátlan dolog elsőnek hozzászólni, de én félek. Ha már az elvtársnő nem bízik önmagában... — dünnyögött Elemér. — Rémeket látsz, Elemér — így Merczel. — Kata csak szerénységből tiltakozik. Nagyon jó lesz ő kultúrfelelősnek. Tudod, hogy én Pestről, tejüzemből kerültem ide, nos, nálunk is lány volt a kultúros. Itt vidéken nincs is annyi dolga... — Ha pedig nehézségei lennének, majd mi segítünk! — kiáltott Bogáros. — Ne értsd félre, hogy elsőnek jelentkezem, de én segítek! így lett öttagú a vezetőség. Mendörgi a munkásszálókról írott feljegyzéseit nézte, ezt meg kellene vizsgálni. — Fogjatok hozzá, fiaim. Jövő pénteken lesz pártvezetőségi ülés, napirendre tűzzük a dolgot. Addigra derítsétek fel a helyzetet. — Akkor mind az öten kimegyünk Rómavölgyre és szemügyre vesszük azt a szállót. — Miért mind az öten? Több szem többet lát? — Azért is. De mindegyik érdeklődni fog a feladat iránt, személyes érzelmei fűződnek hozzá, nem ül majd a vezetőségi ülésen nagy komolyan, s hallgatagon, mint a kilométerkő, így jó ez, azt hiszem. — Lám, tanultam tőled valamit! — veregetett a vállamra a párttitkár. A szívem tája megmelegedett a dicsérettől. A pártvezetőségi ülésen szokás szerint Elemér kezdte. Sötét képet festett. — A szálló jogilag a tröszthöz tartozik, valójában ebek harmincadjára került. Az építő vállalat nem folytatja a munkát, mert kimerült a kerete. Sehol egy leltár, sehol egy őr, kiki azt visz, amit akar. Lopnak onnan faanyagot, cserepet, meszet kocsiszámra, a mosdóból hiányzanak a villanykörték. Állítólag elfogyott a tüzelő is, a szálló hideg. A gondnoknál azonban olyan tűz ég, hogy ökröt lehetne sütni rajta, legszívesebben ingrega ... azaz még a kiskabát is lekívánkozik az emberről. Hát ilyen elemek vannak ott. — Elemér rémeket lát, ha azt hiszi, hogy a fiúk lopnak — vette át a szót Merczel. — A gondnak, az a kétes elem. Ha egy tisztességes góré... Mendörgi elvtárs kopogott az ácsceruzával. — ... vagyis ha egy tisztességes főnök állna az élen, a fiatalok nem züllenének! Beszélgettem velük. Néhány kiválóan termel. Még Kalapács elvtársnál is megállnák a helyüket! — ez volt Merczelnél a munkás mértékegység küszöbe. — A gondnok csavargó, csirkefogó — harsogta Bogáros. Mendörgi elvtárs megkocogtatta a poharat. „Bogi“ bocsánatot kért, de rögtön újra kieresztette a hangját. — Ha én ott lennék, nem tűrném el! A gondnok tevékeny részvételével folyik a szerencsejáték! A gyerekeknek ugyanis odafönn semmi más szórakozásuk nincs, csak az a nyomorult kuglipólya. Nos, divatba jött, hogy fogadjanak, ki mennyit üt, vagy hányra tarol. S ki teszi fel a legnagyobb téteket? A gondnok! Mondtam is, hogy velem ne vitatkozzon, mert lenyeletem vele az egyik golyót és várhatják ... Jó, befejeztem. — S te mit láttál, Tengelácze elvtársnő? — Én... Először nem mertem bemenni, belestem az ablakon. Olyan csúnya minden... A falakat nem meszelték ki. Azt mondja egy sovány aszszony, az ottani gondnoknő, hogy a disznóórát sem szokták kimeszelni ,a szálló pedig az. Képzeljék, a falon nyomták el a cigarettát! Aztán az ebédlő!... Faasztalok, pléhtányérok, se terítő, se evőeszköz, se egy szál virág... De honnan is lenne virág? A szálló környéke elhanyagolt, az autók, a kocsik összevágták, tele van meszes gödrökkel ... — Végeztetek? Nos, én laktam Rónavölgyön, tudom, hogy minden szavatok igaz. Mi lenne a tennivaló? Új gondnok a szálló élére — tisztaság, rend — szórakozás, emberi élet. Értékesnek tartom, amit Kata, vagyis Tengelicze elvtársnő mond. Szerinte a fehérre festett falon senki sem nyomná el a cigarettát. Szerinte a fehér abrosszal leterített asztalnál, tányérból, evőeszközzel mindenki jóízűbben enne. Szerinte egy jól berendezett, lakályos klubszobából — ahol szól a rádió, zenegép, ahol lehet pingpongozni, sakkozni, játszani, ahonnan virágoskertre esik a pillantásunk — onnan senki nem kívánkozna a füstös kocsmákba. így van? De mennyire! S mi ez? A kultúra, a szállás, az élet kultúrája, melyet meg lehetne s meg kell teremteni. Ez Rónavölgyön tartaná a fiatalokat, nem kívánkoznának más, roszszabb helyre, szívesen dolgoznának a XXI-esen! így született közös javaslatunk a pártvezetőséggel a legényszálló rendbetevésére, mely később az egész városra, minden aknára kiterjedt — de ne vágjunk az események elébe. Magunk között kezdetnek azt a feladatot tartottuk, hogy színházlátogatást szervezünk a rónavölgyi fiatalok számára. Katát küldtük el összeírni az igényliket. (Folytatjuk) N A P L O J A B O’ L EGY NAP A TÁBORBAN Boldog örömmel, tele várakozással lépik át gyermekeink a táborok kapuit. Az őrsi öszszejöveteleken elképzelt izgalmas kalandok, hasznos foglalkozások, erőpróbák, vidám szórakozások megvalósulását remélik , s nagy csalódást jelent számukra, ha mindez nem válik valóra. És joggal! Hiszen a tábor akkor tölti be hivatását, ha változatos, ha mindig történik valami szokatlan, hangulatos, romantikus esemény, ugyanakkor megfelelő felügyeletet, nevelést, gyerekekről való gondoskodást biztosít. Nehéz, komoly feladat vár tehát a tábor vezetőire, amikor nap mint nap parancsba írják a másnapi programot, figyelembe véve a pajtások kívánságait, természetes vágyait, szükségleteit. Mindez körültekintést, tervszerűséget, céltudatosságot kíván. De mindezt meg lehet valósítani. A sport, játék, szabad foglalkozás, ezermesterkedés, szakkör, kirándulás, számháború, akadályverseny, gyűjteménykészítés, hasznos társadalmi munka, kultúrmunka, tábortűz, beszélgetés stb., mind hozzátartozik a tábor programjához. Van tehát bőven lehetőség, hogy színessé, változatossá tegyük az egymást követő napokat. Táborvezetői tapasztalataimat szeretném itt elmondani. A napi program általános váza Rendszerint minden táborban kialakul az általános napi program, a váz, mely rendes körülmények között mindig változatlan:zászlófelvonás, délelőtti foglalkozás, ebéd, csendes pihenő, délutáni foglalkozás, esti napi parancshirdetés és zászlólevonás.) Ezen belül vannak nap mint nap megismétlődő és vannak állandóan változó foglalkozások. Minden nap legszebb, legkomolyabb percei: a zászló előtti tisztelgések. A reggeli zászlófelvonás, az esti napiparancshirdetés és zászlólevonás megszokott, de mindig ünnepélyes aktusa még szorosabban egybeforrasztja, összehangolja a tábor lakóit. A zászló előtt csak néhány percig állnak a pajtások, de ezalatt fegyelmezetten, a zászlónak járó tisztelettel kell viselkedniük, ezt ruhájuk tisztaságával és rendjével is ki kell fejezniök. A vörös nyakkendőt — ha egész nap nem is —, de ilyenkor viseljék valamenynyien! (Nagyon fontos, hogy a vezetők is kellő komolyságot tanúsítsanak.) A napiparancs jelszava a tábor életével, problémáival, a napi politikai, kulturális és sporteseményekkel kapcsolatos. Mindig valamely feladat végrehajtására mozgósítja a táborozókat. Minden pajtás jól jegyezze meg, s napközben a rajvezető— ha néhány percig is, de beszéljen gyerekeivel a jelszó tartalmáról. Az elmúlt nap értékelése, a dicséret, a büntetés igazolja, hogy a táborvezetőség nyomon követi, jól ismeri a történteket. Nem kell fukarkodni a dicsérettel, de rossz fényt vet a táborra, ha a büntetést bőkezűen osztogatja. Természetesen, ha szükséges, a legszigorúbb büntetéstől sem riadhat vissza a táborvezető. (Ilyen például a szigorú megrovás, a közös szórakozástól, közös munkától való eltiltás és nagyon súlyos esetben — a szülővel történt előzetes megbeszélés után — a táborból való kizárás is.) Az ebéd Nagyon várt és nagyon kedvelt napirendi pont: az ebéd. Délig rendszerint megéheznek és elfáradnak a pajtások, mégis ki kell használni az ilyenkor adódó nevelési alkalmakat. A rajkörletben gyülekező pajtások rendesen felöltözködve és megfésülködve, kezet mosva, együtt mennek az asztalhoz. Egyszerre kezdik, egyszerre fejezik be az ebédet. A rajvezető a gyerekek között ül, tanítgatja őket az evőeszköz használatára, illendő viselkedésre, az udvariasságra. Az ebéd utáni csendes pihenő alatt hangoskodásnak, szaladgálásnak, labdázásnak helye nincs! Meg kell értetni a gyerekekkel, hogy e rendelkezés saját érdekükben, testi fejlődésük érdekében történik. Aki nem tud aludni, az könyvet, folyóiratot, napilapot olvasson, sakkozzon, kézimunkázzon, csendesen beszélgessen. A rajvezető hol itt, hol ott bukkan fel. Bekapcsolódik a beszélgetésbe, játszik a gyerekekkel, a kisebbeknek történeteket, mesét mond. A foglalkozások A délelőtti és délutáni foglalkozások teszik változatossá a tábor életét. Ezek általában a rajok vagy a szakkörök, de néha az egész tábor együttes foglalkozásai. Ha aznap délelőtt a fiú-rajok fürdőbe mennek, a lányok sportfoglalkozásokon vegyenek részt. Délután szakköri összejöveteleket tartsunk. Másnap délelőtt rajonként sátorverést, tájékozódást, a térkép és iránytű használatát — az ifjú mesterpróbák anyagát — tanulják a pajtások. Délután pedig egyórás kultúrfoglalkozást tartsunk, majd másfélórás közös éneklés után (ez a tábortűzre való készülődés) szabadfoglalkozás legyen. Aránylag elég sok szabadidőt biztosítsunk a gyerekeknek. Ez azonban nem jelenthet semmittevést! A raj vezetője (mint mindis), ekkor is a gyerekek között van. Irányítja a játékot, „igazságot tesz“ a játék során kialakult vitákban, ötletet ad a tétlenkedőknek, s ha látja, hogy elfáradtak, maga köré gyűjti zaját, egy-egy nótával, érdekes, új játékkal frissíti fel őket. A kirándulásra érdemes egész napot szánni. Hiszen akkor adódnak a legérdekesebb, legromantikusabb foglalkozási alkalmak. Egy nap a táborban nagyon hamar elszalad. Az egymást követő napok vidám szórakozásai, nem mindennapos eseményei együtt, felejthetetlenné teszik a tábort. S ha helyesen használjuk ki a kínálkozó nevelési alkalmakat, új, értékes tulajdonságokkal gazdagíthatjuk gyermekeinket S nekünk, pedagógusoknak, ifjúvezetőknek mi más célunk lehetne? György László, a XIX. kerületi úttörőház vezetője Jössz, vagy viszünk ! Pillanatfelvétel Agárdon, a Velencei-tó partján i Óbzsdai Harisnyagyár felvesz ipari tanulókat fiúkat, lányokat 15 —17 évekorig. Jlentkezés a személyzeti osztályon. III., VIHAR UTCA 12/C