Szabad Ifjuság, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-78. szám)

1956-01-01 / 1. szám

SZTENDŐ HAJNALÁN Kedves feladat megkérdezni az ország néhány legkiválóbb fiatalját, mi volt legmaradandóbb élmé­nyük az óesztendőben? Mit visznek magukkal tarso­lyukban 1956-ba, milyen kívánságokkal emelik poha­rukat Szilveszter éjszakáján, mit várnak az új­­esztendőtől? Íme, a megkérdezettek válaszai, kívánságai: Lörinczi Gábor kívánságlistája Az interjú kicsit szokatlanul kez­dődött. Az Április 4 Gépgyár kazán­­műhelyében ugyanis éppen hévégi hajrá volt, s javában dolgozott az interjú alanya is. Lörinczi Gábor kazánkovács, az alapszervezet DISZ- titkára. Ezért aztán semmiféle ígé­rettel nem lehetett kicsalogatni a ké­szülő kazán gyomrából, csak a fejét dugta ki a kerek búvónyíláson, ko­mor pillantásaival ugyancsak sür­getve az újságírót. — Nem akarjuk sokára zavarni. (Helybenhagyó pillantás.) Arra vol­nánk kíváncsiak, hogy mint magán­embernek és mint DISZ-titkárnak mi volt a legszebb, legkedvesebb él­ménye 1955-ben? •— Mint magánembernek? Felesé­gül vettem a világ legbájosabb szőke tanítónőjét, Bognár Jutkát. Ne is ke­ressenek, úgysem találnak boldogabb embert nálam az országban. — S a DISZ-titkárnak? — A gyár exportbrigádjai közül a mi ifibrigádunk vitte el a pálmát ebben az évben. Akkor voltunk a leg­boldogabbak, amikor az elismerő pillantások füzében átvettük a jutal­makat. Igaz, dolgoztunk is , érte ke­ményen, a leggyengébb teljesítmé­nyünk is ISO százalék volt. Előre megmondhatom, jövőre sem hagyjuk magunkat. — S mit kíván az 1956-os évtől? Szemrebbenés nélkül válaszol: — Egy 100 000 forintos főnyere­ményt. De nem venném rossz néven az ötvenezrest sem. (Ebbe ugyan beleszól Fortuna istenasszony is, de nem is olyan lehetetlen, hogy telje­süljön a kívánság.) — A DISZ-titkár vágya? Olyan is akad. Szeretném, ha 1956-ban végre kapna a DISZ egy klubhelyiséget, amely egyes-egyedül a fiataloké. Je­lenleg ugyanis csak társbérlők va­gyunk az ebédlőben, s valahányszor értekezlet van (s azt talán, ugye, mon­danom sem kell, hogy igen sűrűn van), szedhetjük a sátorfánkat. Le­gyen ebben a kívánság-klubhelyiség­ben minden, ami szem-szájnak in­gere, például színpad, ahol próbálni lehet, ping-pong-felszerelés, zenegép, sakk, játékok, hogy jól érezhessük magunkat. S ha már úgy belejöttem a kívánságokba, hát elmondom még azt is — bár nem is annyira az 1956-os évtől, mint a műszaki veze­tőinktől — kérjük az új évben, hogy a hó elején is biztosítsanak anyagot a munkához. S ha lehet, 1956-ban menjen ki már a divatból a hóvégi hajrá... Ádám József, a traktorosverseny győztese: Jövőre is az első díjat! Mindössze 19 éves, s máris is­meri az ország. Ő nyerte az orszá­gos ifjúsági traktorosversenyt, megelőzte nagynevű ellenfeleit. A jutalomképpen kapott új Csepel motorkerékpárral több ezer ifjú traktoros legszebb álmát, vágyát „rabolta“ el­. Ádám Jóska különös fiatal­ember: olyan, aki nem álmodozik. Azt tartja: nincs elérhetetlen vágy — ha valaki akar valamit, s jó erős a keze, izmos a karja, nem kell ábrándoznia, hiszen — ahogy ő mondja — a markában van a szerencséje. Az idén is — amikor megjelent az országos ifjúsági traktorosver­senyre szóló felhívás — olyan nyugalommal töltötte ki a csatla­kozási ívet, mintha máris kezében lenne a győzelem. A Tiszafüred-Kocsi Állami Gaz­daságban nem ismernek nála nyu­­godtabb traktorost. És akkor a legnyugodtabb, amikor a traktorán ül. Ismeri a gépet, tudja, mit le­het vele teljesíteni. Ha valami sürgős munka van, őt keresik. Mert ő a gépállomás leggyorsabb, leggondosabb traktorosa. Azt mondják róla, a traktor szerel­mese. Nem számít az eső, a süvítő szél, ha ő traktora nyergében ülhet. Sürgetett az idő most az ősszel is. December 26-án jócskán szitált az eső, feláztatta a talajt s a trak­torosok nem mentek szántani. Pe­dig a mélyszántásból jó adag hátra volt még... Ádám József nem sokat törődött az esővel. Kora hajnalban már dolgozott. A többiek, amikor meghallották, hogy Ádám gépe már kinn búg a határban — trak­torra ültek és szántottak ők is egész napon át.. . S hogy mit kíván a jövő esz­tendőre? Azt mondja jövőre is megszerzi az elsőséget. Az első díjat is. S amit el akar érni azt meg­szerzi, ha törik, ha szakad! Ruttkai Éva színésznő: Szeretném megtalálni új szerepek titkainak nyitját Napjaink egyik legismertebb és legnépszerűbb fiatal színésznőjét, Ruttkai Évát is megkérdez­tük, mit kapott a búcsúzóban lévő évtől, s mit vár az újtól? Egy pillanatig csodálkozva néz ránk, majd kedvesen elmosolyodik: — Bocsánat... Mi színészek másfajta időszá­mításban élünk. Az új színházi évadtól számít­juk­ az új évet, s az már nálunk elkezdődött... — Milyen volt 1955? Nem panaszkodhatom, igazán jól kezdődött, mert legkedvesebb szere­pemet, a „Néma levente“ Zil­áját hozta nekem. Aztán nyáron a svájci utazás, életem legelső külföldi útja.... Az­ anyák kongresszusán vettem részt. Aztán az „Egy pikoló világos“-ban játszot­tam életem eddigi legszebb filmszerepét, a Ma­gyar Néphadsereg Színháza színpadán pedig ed­digi legnagyobb, legszebb, legnehezebb szerepe­met, a Szent Johannát. — Egyszóval csupa felsőfok, amit az évről mondhat. — Igen. Ezért tartok is egy kicsit az új évtől. Úgy érzem, az 1955. év eredményei után nem lehet, nem tudok már fokozni. Pedig a lehetőség megvan rá. Az 1956. év sem kezdődik rosszul. — Valami szép új szerep? — Nemcsak szép, de nagyon nehéz is. Csehov Sirály­át mutatjuk be. Nyinát játszom majd. Már elkezdődtek a­ próbák is. De még most is félek tőle egy kicsit... — Ilyen eredmények után nincs oka félni. — Ez nem egészen úgy van. Minden új szerep új titok, amely előtt a legnagyobb művész is kicsit kezdőként áll az első pillanatban. Csak sok-sok munkával, tanulással, gyötrődéssel jön rá a titok nyitjára. 1956-ba­n ezt szeretném én is megtalálni... V­ szelepek titkainak nyitját. — Mit szeretne még? — Pihenni. Már­­két éve nem nyaraltam. S ezt érzem. Fáradt vágyok. Szeretnék egy hosszú nyáron csak anya és feleség lenni. — Ezt szeretném megkapni az új évtől. A töb­bi? — Titok. Azt majd a mindennapok sodra (Gajdár Pál felvétele) hozza el. Dömölky Lidia női tőrvilágbajnok: R­észt veívni Dömölky Lidia, a női tőrvívás világbajnoka az elmúlt esztendőben írta be nevét a sport aranykönyvé­be. Ő a vívósport történetének leg­fiatalabb világbajnoka: 19 éves ko­rában került fel a győzelmi emel­vény legmagasabb fokára. Úgy bú­csúzik az óévtől, hogy emlékei még soká elkísérik, hiszen 1955 számára a nagy sikerek éve volt. — Egy esztendeje, amikor először vettem elő az 1955-ös naptárt, még nem gondoltam, hogy ez az év lesz első nagy eredményeim esztendeje. 1955-től többet kaptam, mint amennyit egy ifjú sportoló várhat — mondja. — Nemcsak a magyar bajnoki címet sikerült kivívnom, hanem Rómában, a világbajnoksá­gon is sikerült megszereznem az aranyérmet. El sem mondhatom, milyen nagyszerű érzés világbaj­noknak lenni, érezni, hogy meg­feleltem a bizalomnak és meghá­láltam a támogatást, amelyben ben­nünket, sportolókat a párt és az állam részesít. Új érzésekkel, új örömökkel ismertetett meg engem az 1955-ös esztendő, amely szá­momra a kellemes meglepetések éve volt. — És mit vár 1956-tól? — Azt, hogy az se legyen szá­momra a kellemetlen meglepetések éve. Az idén rendezik meg a mel­­bournei olimpiát. Lehet-e nagyobb az olimpián vágyam, minthogy hazám színei­nek képviseletében ott lehessek az olimpiai részvevők között? Máris szorgalmasan edzek . .. Szeretném, ha az új évben munkahelyemen, az Óbudai Harisnyagyárban­­ — ahol textiltechnikusként dolgozom — eredményesen végezhetném munkámat. Szeretnék tovább ta­nulni, az ősszel el akarom kezdeni egyetemi tanulmányaimat, textil­vegyésznek készülök. Azt hiszem, mindez éppen elég terv egy esz­tendőre, s bizony jó lenne, ha 1956 nemcsak a szökőévek február 29-éjével lenne hosszabb, hanem mondjuk minden hét nyolc napból vagy minden nap 36 órából áll­na, mert én is „időzavarban“ va­gyok, akárcsak a sakkozók. No, de azért a hétnapos hetekből és a 24 órás napokból is mindenre jut, ha az ember gondosan, felelősségtel­jesen használja fel idejét. Remé­lem, hogy egy esztendő múlva, ha visszanézek a most kezdődő 1956- ra, elmondhatom: ez az év is sok örömet hozott. Debrecen másodtisztje ! Indiát látni, az óceánon hajózni! Újévre befutott a Debrecen is. Karácsony estéje még Mohácson érte — az első hazai víz, a part, a ködben szálló, üdvözletüket fehér szárnnyal író hazai sirályok! — de ünnep másodnapjára, estére Pest alatt, a Duna kőpartjai közt be­úszott a csepeli kikötőbe, haza érkezett világjáró tengerjárónk. Másnap kirakták az alexandriai gyapotot és Bandirmia boracidját. Edelényi Iván, a Debrecen máso­dik tisztje (ez út után lett sztaha­novista) pontot tesz a hajónapló utolsó bejegyzése után, (7353 ten­geri mérföld után átadtuk a Deb­recent téli javításra Újpesten) író­asztaláról táskájába teszi feleségé­nek berámázott képét, melléje könyvespolcáról kedvenc olvasmá­nyát, a navigációs csillagászatot. Haza, családjához készül. Most mesél: október 22-én haj­nalban indultak Transzjordániá­­nak. — A Debrecen az első magyar hajó, amely a Sinai félszigetnél, el-Akabában kikötött. Cukrot vit­tünk az arab államnak, külkeres­kedelmünk újabb piacára. Az út: le a Dunán a Feket­e-tengerre, a Boszporuszon át, Márvány-tenger, Égei-tenger, Földközi-tenger, Port Szaidnál a Szuezi csatornán ke­resztül a Vörös-tenger, aztán fel a Sínai-félsziget mentén az Aquaba­­öbölbe, öt tengeren át! — Mi volt a legnagyobb élménye ezen az úton? — Nem vagyok már mai tenge­rész, de csak most láttam először cápát! Aquabába megérkezve, a fiúk rögtön hozzálátták a halászás­­hoz. Este volt, reflektorral világí­tottunk a vízbe. Ez odacsalja a ha­lakat. Egyszerre csak vibrálni, foszforeszkálni kezd a víz: pilot ha­lak csapata kavargott a vízben. Ez a foszforeszkáló tengeri hal a cá­pa „révkalauza“. A cápa testéhez tapadva érkezik (szállítja magát az élelemhez), de a zsákmány közelé­ben előremegy — kalauzolja a nagy ragadozót, mert az rövidlátó, csak a pilot fényjeleit követi. Va­lóban, rövid idő múlva meg is je­lent az első hatalmas uszony. Utá­na egy csapat óriási cápa .. — Mit kíván a jövő esztendőre? — Indiát látni, az óceánon ha­józni! ... Idén először jártunk a Vörös-tengeren. Idén indítottuk útnak új, legnagyobb tengerjárón­kat, a Békét. Hajózásunk, keres­kedelmünk nagy lépésekkel halad előre. Eddig az Indiába tartó áruin­kat Port Szaidnál idegen hajókra raktuk át. Úgy hallom, jövőre (va­gyis hát idén) már mi visszük egye­nesen a megrendelőhöz a rakomá­nyokat; Bombayba, Madrasba, vagy akár Kalkuttába is. Indiát, az óceánt szeretném látni. Ezért is boldog, békés új esztendőt kívá­nok! (Kőbányai) Kiss Dezső fizikus : A Szovjetunióba szeretnék utazni­ ­ Én azután igazán nagy várako­zásokat fűzök az 1956-os esztendő­höz: legnagyobb vágyamat kell telje­sítenie, azt, hogy a Szovjetunióban a helyszínen ismerhessem meg az atomfizikai kutatásokat. Kiss Dezső elvtárs, az egyik legfiata­labb magyar fizikus nyilatkozik így kérdésünkre. Mint elmondta, az ó esz­tendő sem bizonyult szűkkeblűnek: 1955-ben sikerült elkészítenie disszer­tációját és elnyernie a kandidátusi tudományos fokozatot. Értekezésének címe: „A mű-mezonok közepes élet­tartamának mérése”. Hosszú, bukta­tókban nem szűkölködő tudományos út, kemény munka vezetett el ed­dig. Kiss Dezső, aki kitűnően végzett a debreceni egyetem matematika-fizi­ka kémia szakán — s emellett „ki­tűnően végzett” az egyetemi ifjúsági mozgalomban is — Jánossy Lajos, a világhírű magyar professzor mellé került aspirantúrára. Itt folytatta le azokat a hosszadalmas vizsgálatokat, méréseket, amelyeknek eredménye­képpen magyar anyagokból és alkat­részekből, hazánkban elsőnek elké­szíthette mérőberendezését, a „kés­leltetett koincidencia készülék”-et. Ennek, illetve az itt alkalmazott tech­nikának a segítségével most már olyan vizsgálatokat is elvégezhetünk majd a kozmikus sugárzás kutatásá­nak területén, amelyekre korábban nem kerülhetett volna sor. így kutat­hatjuk, hogy a különböző rendszámú elemek atommagjai miképpen „fog­ják be”, azaz durván szólva, vonzzák magukhoz a mű-mezonokat, a koz­mikus sugárzás e parányi részecs­kéit. Levihetjük a készüléket a föld alá is és megmérhetjük vele, mek­kora a mű-mezon sugárzás sűrűsége egy bizonyos ponton. Mindezeknek a vizsgálatoknak közvetett jelentősége van, amennyiben következtetéseket lehet levonni belőlük az atommagok összetételére, s így az atomenergia felszabadításával kapcsolatos kérdé­sekre vonatkozóan is. Most azonban még merészebb tu­dományos távlatok nyíltak meg Kiss Dezső előtt. Egyik osztályvezető­helyettese lett annak az atomreaktor­­osztálynak, amely a Központi Fizikai Kutatóintézet keretében megalakult. Ez az osztály veszi majd át azt az atomreaktort, amelyet — mint ismere­tes — a Szovjetunió ajándékoz a ma­gyar tudománynak. Kiss Dezső új be­osztásában atomfizikai szakkönyve­ket tanulmányoz,­­ hiszen ez a munkaterület teljesen új számára. Az új esztendőtől azt kéri: segítse ki a Szovjetunióba, hogy ott közvetlen kö­zelről sajátíthassa el a reaktorfizika ott már kialakult és rendkívül magas fokra eljutott technikáját, továbbá, hogy olyan kutatási témát is találhas­son ott, amelyet hazatérve, saját vizs­gálataival is hasznosan művelhet majd. — Ha teljesülnek vágyaim — mondja —, akkor részt vehetek majd a nagy eseményben, az első magyar­­országi atommáglya működésének megindításában.

Next