Szabad Ifjuság, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-78. szám)
1956-01-01 / 1. szám
MOSZKVAI RIPORT: n MEGTOLDOTTUK" AZ EMBERI AGYAT Ismerkedés a számoló, olvasó, fordító géppel Belépünk a terembe és egyenletesen halk, zümmögő duruzsolás fogad. Dolgozik a gép — írnám, ha kísérőink nem tennék hozzá sietve: ez csak a ventilátorok hétköznapi zaja. A gép tökéletesen zajtalanul működik. Ezután a kicsit „zajos” bevezető után, szeretném elmondani: Moszkvában vagyunk, nem messze a Lenin hegyektől, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának finommechanikai és számolástechnikai tudományos intézetében, hogy „személyesen” is megismerkedhessünk a sokat emlegetett elektronikus számológéppel. Mit is tud ez a gép? 20 óra ~ 200 millió számtani művelet Melnyikov elvtárs, a gép 27 éves irányítója szinte tőmondatokban sorolja fel a gép képességeit : — Képes milliárdokkal számolni és milliárdnyi s kicsi részecskékkel. Egy másodperc alatt általában 7—8 ezer műveletet végez el, vagyis több tízezer embert kímél meg a fáradságos, mechanikus számolástól. — Vegyünk egy példát. Minden középiskolás könnyen megold egy kétismeretlen egyenlet rendszert. Több tucat ilyen egyenletből álló rendszert már jóval bonyolultabb megoldani és igen sokáig tart. A geodéziai térképek összeállításánál például többszáz egyenlettel vám dolgunk. Ennek kiszámításához többtucat embernek, gépekkel dolgozva, hónapokra lenne szüksége. Az elektronikus számológép 20 óra alatt oldott meg egy 800 egyenletből álló rendszert. Nem is egészen egy nap alatt 200 millió számtani műveletet hajtott végre. A gép éjjel-nappal üzemben van. Délelőtt, reggel 9-től 2 óráig a feladatokra készül. Általában a nap 24 órájának 72 százalékát hasznos munkával tölti el. Órámra nézek: egy óra múlt 5 perccel. De szerencsénk van, mert ezen a napon már felkészültek a feladatokra, az ellenőrzés is megtörtént. A gép dolgozik. Éppen feladatot „visznek be“ a gépbe. Melnyikov elvtárs egy írógépre, majdnem olyan, mint a rendes írógép, szöveget ír. Csakhogy a gépből nem papírlap, hanem morzeszalaghoz hasonló papírcsík kígyózik különböző lyukasztásokkal. Szöveget? Betűket? Nem tévedés ez? Nem. A gép ebben a pillanatban nem számtani feladványt készít el, hanem fordít. Fordít angolból oroszra. Hogyan történik ez a fordítás? (Természetesen csak legfőbb vonásokban és egészen vázlatosan ismertethetjük ezt a bonyolult műveletet.) Mit keresi melléknév ? A gépbe szótár kerül — természetesen megfelelően átalakítva — jelen esetben huszonegyezer szóval és program, amelybe a nyelvtani és mondattani szabályokat rögzítették. Megindul a fordítás folyamata, amelynek során a gép a szövegben szereplő szavakat összehasonlítja a szótár szavaival, majd a meglelt szavakat „átalakítja“ szám, eset, nem, idő stb. szerint és a mondatban megfelelő helyre teszi. — Jöjjenek csak, elvtársak, figyeljék meg — ragad karon bennünket Muhin elvtárs, az intézet helyettes vezetője. S egy kis köralakú dobozban mintha televízió ernyőjét látnánk, apró zöld pontok sorakoznak. Hirtelen zöld fények villannak, cikkáznak végig ernyőn. — Most egy angol melléknév keresett és talált meg egy orosz melléknevet — mondja Muhin elvtárs, majd hozzáteszi: a villanások alakjáról már megismerjük, hogy a mondatnak melyik része van éppen „munkában”. És mintegy három perc múlva az előbbi, elég bonyolult angol mondatot már cirill betűkkel, orosz nyelven olvashatjuk. Ahol az előbb, a mondat kezdetén még angol szavak álltak: problems of this In the type... Most oroszul olvashatjuk: Vetyih zádácsáhetávo tyípa... A végződéseket, azokat az új ragokat, amelyeket a gép adott a szöveghez, pirossal aláhúzzák, ellenőrzik. A fordítás nyelvtanilag hibátlan. Mivel kísérletekről van szó, néha előfordulnak még hibák. Néhány kérdést röptében felteszünk. — Mi történik, ha a huszonegyezer szóban nincs benne a lefordítandó mondat valamelyik szava? — Akkor a gép angolul írja ki a szót. Ha esetleg valamelyik szónak a másik nyelven több jelentése van, akkor igyekszik kiválasztani a legmegfelelőbb kifejezést. Elvileg egyébként nincs akadálya annak, hogy növeljék a szókészletet, és javítsák a fordítás minőségét. Például olyan módon, hogy bizonyos szólásokat, közmondásokat is figyelembe vegyen. Műfordításról — Byronról, Keats-ról vagy Shakespeare-ról természetesen nem lehet szó. A két fekete király esete — És mi történik, ha a gép nem tud megoldani egy feladatot? — Akkor ismétlésekkel, vagy más módon jelzi, hogy nincs ésszerű megoldás — válaszolja Melnyikov elvtárs. — Hadd mondjak el egy érdekes példát. A múltkor sakkfeladatot adtunk a gépnek. A feladat közben jelezte, hogy nem lehet megoldani. Kiderült, hogy tévedésből rossz feladatot adtunk és két fekete királyt „vittünk be“. Ilyen módon nem is lehetett megoldani a feladatot. Közben újabb érdekes részleteket tudunk meg. A gép nem fogyaszt több áramot, mint egy nagyobb marógép, és kezeléséhez egy-egy műszakban mindössze két mérnök és egy technikus szükséges. Számos gyakorlati feladatot old meg. Az időjárási prognózist, amely rengeteg matematikai számítást igényel, (mai eszközeinkkel két hétig tartana, tehát elkésnénk a holnapi időjárás jelzésével), két óra alatt készíti el a gép. Rengeteg más „mellékkérdés“ is kidolgozásra szorult. Például, ha normális számításoknál a gép elektromechanikus nyomtatással számokban írja a végeredményt, ez igen „lassú“, másodpercenként mindössze két számot képes leírni. Ezért az eredményeket filmre veszik, s ezt azután egy másik teremben, különböző áttételeken keresztül, rendes számokká változtatják. Gondolkodni nem tud a gép Az elektronikus szerkezetek azonban még sokoldalúbbak, mint ahogy eddig bemutattuk őket. A „bibliográf“ pillanatok alatt kikeresi a könyvtárban a bennünket érdeklő könyvek jegyzékét, más szerkezetek a legbonyolultabb sifrírozást (rejtjelzést) is megfejtik, sőt készíthetnek elektronikus olvasógépeket a vakok számára. Itt állnánk tehát a mindenttudó gépnél? — Nem — válaszolja Muhin elvtárs. — Mert a gép az ember nélkül nem képes semmire. Azt mondjuk, hogy a gép fordít. Talán helyesebb úgy kifejezni, hogy a gép megoldja azt a feladatot, amelyet az ember adott neki. — A gép nem tud gondolkodni. Az Egyesült Államokban egyesek „gondolkodó gépekről“ beszélnek, de a legbonyolultabb és legnagyszerűbb gép sem tud az ember által adott program és feladat nélkül dolgozni. Hiába, egyesek szeretik a hangzatos reklámot ... Közben már olvashattunk olyan amerikai feltételezésekről is, hogy elektronikus szerkezetekkel diplomáciai kérdéseket is meg lehetne oldani. (Nos, azt hiszem a legbonyolultabb gép sem tudná például bebizonyítani az indiaiaknak, hogy Goa nem Indiához tartozik!) Arról azonban szó van, hogy amint az autó segítségével gyorsabban haladunk, a mikroszkóp segítségével élesebben látunk, a munkagépek segítségével termelékenyebben dolgozunk, az elektronikus szerkezetekkel „megtoldjuk egy lépéssel az agyunkat”. Tehát olyan feladatokat végzünk velük, amelyekre az ember is képes, csak az ember sokkal lassabban és sokkal nagyobb erőfeszítéssel. Sajnos az idő sürget, és lassan indulni kell. Búcsúzunk a „mindent tudó” géptől. A matematikusok, mérnökök új feladatokon dolgoznak már, csak a ventilátor egyenletes, kellemes zümmögése tölti be a termet. Csodálatos gép? Nem, csodálatos ember! Réti Ervin Az elektronikus számológép FILM Első előadás: 1996. december 28 M° ősz már termet kellett keresniük. Olyat, amely nem nagy, inkább kicsi; száz, legfeljebb százhúsz személyes. Miért gondoltak mindössze ennyi nézőre? Tételezzük fel (nem is alaptalanul), hogy még mindig tartottak a kudarctól. A Lumiére-testvérek tehát várták a közönséget és féltek is tőle. Volt vagy száz filmjük. Egyegy tekercs hossza nem igen haladta túl a 17 métert. Ha történetesen tíz filmet pergetnének le egy ,,műsorban”, az (tekintettel a tekercs-cserék miatt számítandó szünetekre) fél órát is igénybe venne. Clement Maurice, az ismert fotográfus, a divatos színészfényképek mestere (akit baráti szálak fűztek atyjukhoz) vállalkozott arra, hogy mihamar termet kerít. Legmegfelelőbbnek látszott a Grand Café alagsora, a Kapucinusok utcája 14. számú házban, Párizs egyik legforgalmasabb negyedében, annak is a szívében, alig két percnyire az Operától. Illetve: nevezzük alagsor helyett inkább „indiai szalonnak” a helyiséget, minthogy így is hívták abban az időben, amikor még viharos biliárdcsaták dúltak a falai között — egészen a rendőrfőnök erélyes fellépéséig, a betiltásig. Alkudni kezdett Clément Maurice az „indiai szalon” bérbevételére; a bevétel 20 százalékát kínálta fel. A tulajdonos azonban, bizonyos Volpini úr elég bizonytalannak vélte a vállalkozás sikerét, a kockázatot semmiképp nem szerette. Éves bérletet ajánlott és napi 30 frankot kért. Clément Maurice mást nem tehetett: elfogadta az ajánlatot, beleegyezését adta hozzá az öreg Lumiére is, aki atyai hiúságból és alapos üzleti meggondolásból egyaránt bízott fiai találmányában. Karácsony hetében, amikor szédületes a forgalom a párizsi boulevardokon, városszerte megjelentek a „Cinematographe Lumiére”, a Lumiére-mozgófényképelőadások, a világ első mozijának a reklámjai. A pénztárban első alkalommal Clément Maurice ült. December 28-ának délutánjára, a „premierre” meghívták az „indiai szalonba” munkatársaikat, néhány párizsi szalon igazgatóját s meghívást kapott Georges Méllès is, a Robert Houdin Színház igazgatója, aki éppen ott lett olthatatlan szerelmese a filmnek s vált később Le Cinematographe LUMIÉRE I m ‡■ A~.m • 2»~M tw»n| IU, DJoutVouinl Dt» CupuaritA scton lndl«R óv GFtAfiD CApÉ Bon pour_ - Placc Meghívó Lumiére-ék első mozgófénykép-előadására, a filmművészet egyik nagy úttörőjévé. De ne vágjunk elébe az eseményeknek. A nézők összegyűltek. Minden szem a vetítővászonra szegeződött. A kis terem elsötétült s a vásznon megjelent egy állókép. Georges Méliés felmordult: — Ezért zavarnak bennünket? Ezeket már tíz éve csinálom. De még be sem fejezhette a mondatot, a vásznon máris feltűnt egy lovas kocsi képe, a ló megindult, húzta a kocsit, a járdán járókelők haladtak. Georges Méliés hirtelen elhallgatott. Csak a villanymotor és a vetítőgép pergető készüléke zúgott, a maga tompa, berregő hangján. A közönség mögött, a bársonyfüggönyös páholyban helyezték el a vetítőgépet. A páholyon kicsiny nyílás volt a lencse részére. A nézők észre sem vették; azt hitték, hogy a képeket a vászon mögött mozgatják. S a vásznon ebben a pillanatban omlott le egy fal, körülötte hatalmas porjelleg támadt . . Majd feltűnt egy vonat, a nézők felé robogott, a mozdony egészen közelért, s néhányan a közönségből megrettenve felszisszentek ... Aztán egy család jelent meg a vásznon, a papa, a mama és a bébi — a papa etette a kisgyermeket ... — Nahát, ez maga Auguste Lumiére, meg a felesége — mondta valaki félhangosan. — Csakugyan! Újabb képek ... A szélben fák hajladoztak ... A Lumiéregyár kapuján jöttek kifelé az emberek ... A kertész a kezében tartott gumitömlővel lelocsolta az incselkedőt... Az előadás után közrefogták Lumiéret. Georges Méliés váltott szót vele: — Megveszem a készülékeit , a színházam részére 10 000 frankért. A Grévin múzeum igazgatója, M. Thomas 20 000 frankot ajánlott fel, M. Lallemand úr, a Folies-Bergére igazgatója 50 000 frankot. — Nem, nem, uraim — felelte Lumiére. — Ez a készülék nagy titok, nem akarom eladni. Megtartom magamnak. Hamarosan ténnyé, elvitathatatlanná vált a siker. A nézők magukkal hozták ismerőseiket. Olyan hosszú sor várt már a bebocsátásra, hogy a vége a Caumartin utcáig ért. Volt olyan nap, amikor a bevétel 2500 frankra is felment. A pénztár elé rendőrt kellett vezényelni. ... 1895. decemberének utolsó napjait mutatta a naptár, lassan beköszöntött az új esztendő. Charlie Chaplin, a maga hat esztendejével a „Jack Jones” című utcadalt énekelte a London környéki Aldershot musichalljában és fapapucsban dzsigget táncolt egy nyolctagú együttesben. Két éve született Oroszországban, a Szaratov-tartománybeli Penzában Vszevolod Illarionovics Pudovkin. Simon Gy. Ferenc A Lumiére-testvérek: Louis és Auguste. ! ifc, - Unt « urrrtattM a A Kép az első mozielőadáson vetített „A bébi reggelije” című filmből. Auguste Lumiére és felesége. HXHYÁSZ DZSŐ: Kenyeres szót is fogadott, lapátot fogott a kezébe, megrakta a kezébe nyomott talicskát és tologatta szorgalmasan a felfektetett deszkapallón. Alig egy óra múlva már szürke rétegként fedte be ruhájét a betonpor. — Mondd csak — fordult oda előbb szerzett ismerőséhez Kenyeres. — Nem adnak itt munkaruhát? — Adnak — legyintett a fiú majd egy fél év múlva, ha naponként sürgeted . .. Vagy pedig, fordulnál Bagi szaktárshoz, a mesterünkhöz, ő biztosan segít. Nézd csak, éppen ott jön... Középmagas, mosolygóarcú, dús ésszemöldökű, kicsit hunyorító szemű, gyorsjárású, sárga munkaruhás, ötven év körüli férfi közelgett. Kenyeres be akart mutatkozni neki, de a mester megelőzte: — Hallottam már rólad, fiú. Nem nagyon akartak felvenni. Úgy látszik, nem tetszettél meg a ..Lordok Házának“ . . . Az ügyész csodálkozva nézett. Íme, két napon belül már másodszor hallja ezt az elnevezést. Bagi észrevette a csodálkozó pillantást, mert gyorsan folytatta: — Persze, te még nem tudod, mi is az a ..Lordok Háza“. Majd rájössz, hamarosan . . Igaz is. DISZ-tag vagy? — Az — válaszolta Kenyeres — titkár voltam (csak azt nem tette hozzá, hogy az egyetemen.) — Hát ez derék dolog, fiam.Mert itt is hamarosan meg akarjuk alakítani a DISZ-szervezetet. Dolgozik is már ezen egy lelkes aktívánk, Varró Marikának hívják. Keresd majd meg őt feltétlenül. . . Addig is, bármi problémád van, szólj csak, szívesen segítünk... És jól nyisd ki a szemed! — Munkaruhád nincs még? — Nem adtak. — Ó, a fukar istenségüket — teremtette le a vállalatvezetőséget Bagi — azon spórolnak, ami a munkásoknak kijár, hogy elvegyék a kedvüket a munkától. De ne félj, kiverekedjük tőlük rövidesen. * Kenyeres hiába kereste az összedőlt csarnok romjait.. A romokat már eltakarították és helyükön újra állt már a csarnok favéta. Megtudta, hogy éppen az este fejezték be az állványozók a munkát és a zsaludok is jócskán előrehaladtak már. Mintegy harminc méter magasságba nyúlt fel a jószagú fenyődeszkák zegzugos erdeje. Heteken át csattogott az ácsbalta, sírt a fűrész, kopogott a kalapács, amíg a leendő betonfalakat körülvevő állványzat elkészülhetett... Kilenc óra körül Vereczkey magához hivatta a tervosztály vezetőjét, Stanek Pált. Az öreg Stanek, kis, fehér kecskeszakálléval, cvikkerével, régimódi bársonykabátjával, elmaradhatatlan csokornyakkendőjével, jellegzetes alakja volt az üzemnek. Szeretetreméltó modorú munkatárs volt az öregúr, és mint mérnököt is nagyrabecsülték sok évtizedes tapasztalataiért. Csak egy kicsit gyámoltalan volt már az utóbbi időben, nem szívesen ellenkezett senkivel sem, véleményét inkább megtartotta magának. Készséggel vállalkozott arra, hogy a főmérnökkel és Karakóval , a főmérnök jobbkezével megvizsgálják az új állványzatot, mielőtt engedélyt adnak a betonozás megkezdésére. Az állványzat tövében Vereczkey elkérte az egyik fiatal ács kalapácsát, s azzal kezdte kopogtatni a tartóoszlopokat. Egyik-másik gyengébben bevert ácskapocsnak a végére ütött, másutt aggodalmaskodó arccal hallgatta, milyen kongó hangot ad a fa. Hümmögött, fejét csóválta, mint aki nincs megelégedve a dolgokkal. Egyelőre nem szólt semmit, kísérői is szótlanul követték Az alapok megvizsgálása után egyre feljebb haladtak. Karakó, akinek tériszonya volt, sápadtan pislogott lefelé. A főmérnök minden emeleten megállt, s rázni kezdte az állványzatot, figyelte a kilengést. Idegesem topogott a pallókon, húzogatta a búgó hangot adó, feszülő acélhuzalokat. A IV. emelet magasságában aztán kitört. — Felháborító! Gyalázatos munka! — kiáltotta. Az öreg Stanek, aki szuszogva haladt a főmérnök háta mögött, meglepetten pillantott rá. — Tessék?! — Jól hallotta, mérnök tin Felháborító! Ez az állványzat rossz, veszélyes, megengedhetetlen rajta a munka. — De főmérnök úr, engedje meg... Magam ellenőriztem az állványozási munkálatokat Sehol nem látok olyan hibát, amely megakadályozná az építkezés folytatását. — Úgy, mérnök úr? — válaszolt gúnyos mosollyal — Vereczkey. — Szóval ön úgy véli, hogy csak a termelésre kell gondot fordítani? A dolgozó emberek jóléte és biztonsága az ön számára semmi? Azt akarja, hogy egy nap összeomoljon az egész kártyavár és emberéletek essenek áldozatul? Stanek meghökkent, nem tudta, mire akar a főmérnök kilyukadni. Kisvártatva, halkan próbált csak ellenvetést tenni. — Bátorkodom megjegyezni, főmérnök úr, hogy véleményem szerint egyáltalán nincs meg annak a veszélye, hogy az állványzat összeomlik. (Folytatjuk.)