Szabad Ifjuság, 1956. január-március (7. évfolyam, 1-78. szám)

1956-03-18 / 67. szám

FIATAL ÍRÓK FÓRUMA FIATAL ÍRÓK FÓRUMA FIATAL ÍRÓK FÓRUMA ­brányi öreg Fodor József a párás, homályos ablakon át néz vele, s lánya után, akik behúzott fejjel, egymásba kapaszkodva törik a havat. Most, estére még a szél is feltámadt, Bözsi, a fiatalasszony, repdeső kabátja alját fogja össze, Mihály, a vő, kalapját szelidítgeti a fejéhez, néha visszafordul, arccal a háznak, s hallga­tózik. Olyan ez a visszanézés, mint a kutyáé, amelyiket nyúl után futtat a gazdája, de az állat érzi: hasztalan, mert a nyúl gyorsabb lesz, de mégis fut, szalad erő­sen, mert szigorú parancsa van rá. Mihály is tudja, hogy hasztalan az út, hiába mennek, de az após — tőle telje­sen szokatlanul — kiabált, felgerjedt hangon követelte, hogy ezt az utolsó próbát még meg kell tenni. Hiába sza­badkozott Mihály, s mondta, hogy a gyerek miatt is itthon kellene maradni, mert alighanem megfázott, beteg, s ha felébred, sír majd az anyja után. Az após hajthatatlan maradt, elküldte őket: — Ha apjának tekint, akkor rám hall­gat. Én elmennék, de betegen? Menje­tek. Na, ruhát, kabátot magatokra. Ha nem hajlik, mondjátok neki, nem isme­rem többet gyermekemnek. Így mondta, talán még egyebet is akart mondani, de megakadt torkán a szó, megijedt. Hát ide jutottak? Ezt kellett neki ki­mondani fiára, Ferkóra? Megtagadni? Alig várta, hogy magára maradjon, egyedül legyen az alvó kisunokával a házban, mert soha ilyen érzés nem szállta meg, félt, hogy sírásba fullad a további beszéd. Most nem tudja, az ablak párásodik, vagy szemével van baj, de már nem is látja a távozókat. Belevesztek a végte­len hótengerbe, mennek az erősödő, dühöngő szél ellen hangtalanul. Csodálatos a téli világ! Az este,­ a Békesség nyugszik a mezőn, a baráz­dákban, békesség a fák hóval rakott ágain, s a füstölgő kéményű, zajtalan házakon. Fodor József mindig úgy készült a télre, mint a megnyugvásra. Akkor nem rettegett aszálytól, tűztől, jégveréstől, behúzódott kis családjával a fűtött ház­ba, alkonyatok idején elővette citeráját s áhítattal játszott — leginkább vallásos éneket. Legjobban „a nap immár el­enyészett“ kezdetűt szerette, ezt együtt énekelték annak idején, fia, lánya, fele­sége —. nbg. éJi^.rTr».­. .ilyenkor­ mindig elömlött benne a megnyugvás: lám, ér­demes volt magát kiverekedni a cseléd­sorból, érdemes élni, búzát vetni, gyer­meket nevelni­­s minden tavasszal új re­ménnyel felszántani a földeket. Azt akarta, hogy fia is ilyen — csa­ládját, földjét szerető — másokat tisz­telő ember legyen. Az iskola után maga mellé vette, ha szántani ment s déli szalonnázás közben tanítgatta. ..Ha télen sok hó esik, akkor ezt a földet hátára kell szántani. Ősszel meg inkább kétfelé, hogy közepén megmaradjon a hólé.“ Ferkó eszes gyerek volt, egyszeri ma­gyarázásra megértette apja tanításait. Tizenhét éves korára már egyedül gazdálkodott s a verítékfakasztó nehéz aratások hatalmas termetű, izmos em­berré gyúrták. Erejét nem is tudta tel­jesen lekötni az otthoni tíz hold szántó, közönként elment az állami gazdaságba is, ha jó munka akadt. Ott találkozott először iskolázott mezőgazdásszal, aki szakkönyveket adott neki, tanítgatta s pár év múltán gazdasági farmvezető lett belőle. Apja ekkor már elgondolkodva szemlélte a fiú útját, de nem akarta fé­kezni, hiszen maga gazdája, nős ember. Remélte még, hogy visszahívja a föld, a két ló a tanyára s kézbeveszi a gazda­ságot — de másként történt. Ősszel szervezni kezdték a szövetke­zetét, meg is alakították s egy küldött­ség révén maguk közé kérték Ferit agronómusnak. A fiú pedig, apja tilta­kozása ellenére, engedett a hívásnak. — Elcsábították — döbbent meg Fo­dor József­, s menten fiáért küldött a szomszéd faluba, de az visszaüzent: nem ér rá, mert a jövő évi tervet készítik. Majd három-négy nap múlva. Akkor jött is, de éppen csak meghall­gatta apját s utána megingatta fejét. — Megígértem, hogy ottmaradok. Nem másítom meg a szavamat — mondta és indult. Apja kikísérte egy darabon, megpró­bált hozzá úgy beszélni, mint régen, fogta a karját, nézett a szeme közé, de hasztalanul. Elment s csak annyit mon­dott: „költözzenek hozzám apámék“. Az öreg körül kavargott minden. Sze­mével elfutott a sík határon, amerre földjei vannak, s úgy érezte, valami sza­kadni készül benne. Érezte, hogy ez a föld már nem is az övé, ez is cserben­hagyja, mert jön a tagosítás, a tszcs ráteszi a kezét és a föld nem tiltakozik. Senki és semmi nem fog tiltakozni! És a fia is ott lesz a tagosítók között. Fiú az apa ellen... Haza, haza, haza kell hozni a család­hoz. De kár, hogy nem tud úgy beszélni, ahogy szeretne, hogy elmondaná a régi éveket, milyen áron szerezte össze fele­ségével ezt a tanyát, földet. Neki kötő volt a derekán, benne kenyér, kapált egész nap, s úgy evett közbe-közbe, hogy ezzel se teljen az idő. Így, ilyen keservesen hozták össze a földet, a há­zat, ezt az egész tanyát. S most, amikor már megnyugodhatna s átadhatná a gazdaságot erős, okos fiának, akkor az hátat fordít neki. Ezért küldte el most a vejét s lányát, térítsék jóra. — Vissza kell neki jönni. A józan ész szerint vissza kell — gondolja most, s lassacskán megnyugszik. Odaballag a tűzhöz, megpiszkálja s rátesz néhány fát keresztbe. Hadd égjen, mert kihűl a ház s a gyerek is meg van fázva. Pattog a fa, különben csend van, csak az óra ketyeg állhatatosan, egyszer zörögni, majd kongatni kezd. Egy, kettő, három, öt, nyolc, kilenc. A zajra nyöszörögni kezd a kisfiú, a kis Jóska, talán rosszat álmodott, mert forgolódik. Kis öklével csapong, le­leejti, küzd az álommal, míg végül tel­jesen magához tér, s ezt kérdi: — Anya, hun van anya? — Józsika, kisfiam, mi lesz, hé? Itt van nagyapa... — Nem nagyapa kell, anya kell — sír tovább a gyerek keservesen. Az ember leül az ágyszélre, bütykös ujjával lesimítja a szőke, kócos hajat, az arcot is megérinti, szólni nem tud. Ez a mindene, a kis unoka, aki néha még föl­vidítja öreg, unalmas napjait. Értelmes gyerek, akár Ferkó volt, még arcra is ugyanaz. Izzad szegény, lázas. — Tente, kisfiam... Aludjál, itt van nagyapa. — Édesanya... édesanyához megyek tápászkodik a gyerek. Fodor József nyugtalanul tekint az ablakra, a zaj után hallgat, de csend van. Még nem jönnek. — Várjál csak, drága fia a nagyapjá­nak, várjál csak, mit csinálok én neked? — mondja az öreg s feláll, valami al­kalmas játék után néz. — Mivel tudná meg j­uhásztatni? — Várj csak, Józsikám — biztatja —, de nem tud okosat kitalálni. — Mit csi­náljon néked nagyapa? Na, mit csinál­jon, hé? Mondjad mán nagyapának. — Kisrepülőt. Kisrepülőt? ... Azt nem tud. Ráncba fut a homloka, gondolkodik, s egyszerre felvidul. — Hohó, várjál csak, Jóska! Hej, mindjárt csak! — és az asztalfiókban spárga után keresgél. Kisszéket húz az ágy elé, a zsineg közepét a szájába fogja, és szépen sodorni kezdi a két lecsüngő szárát. Tóth Béla:K­ISOSTOR -gr.- ocooooeoeoccy^afíooooooooooöoooooonponooeonoryiooocx^ <3 (Görög Julia rajza) CSÍKOS ISTVÁN VERSEI Huszonhét éves. Ősei bánéti szegény­­parasztok, falusi iparosemberek voltak. Gyermekkorát vidéken töltötte, a falsza­­badulás utáni évekban elvégezte az egyetemet és tanári pályára lépett. Je­lenleg a Kaszthályi Közgazdasági Tech­nikumban tanít. Néhány varsa már napvilágot látott különböző lapokban. Hangja még nem teljesen kiforrott, ha keresi a saját út­ját, s több szép verse ígéret arra, hogy eredeti színekkel gazdagítja majd az új magyar költészetet. A­pám verte az üllő­vasat estig, csurgótt a sósvíz széles hátán, s arcán ott ült mindig a bánat. (Ó, régen így néztem apámat, s megborzongok, a múltnak láttán!) Figyeltem, hogy keveset eszik, csak éppen, hogy ne haljon éhen, szedett egy mélytányér bablevest. — Künn már leszállt a májusi est, s fényes lámpák gyúltak az égen! Később még kiment az udvarra, s elnézte hosszan a végtelent: a Göncölt, Kaszást, mind-mind sorba. Átkozta sorsát, hogy nyomorba él, s miért e sárban idelent?! Vágyott mindig a csillagok után: szívét húzták a messzi fények s a titokzatos, kék óceán... Azt hitte szegény, kovács apám: ott több a kenyér s több az ének! Márciusi hó Hullik a hó, lányok, Mosdjatok meg, lányok. Hadd szépüljön alma­kerek, Hófehér orcátok. Március van, lányok, Vnduljatok, lányok, Tavasz-ifjú szórja gyémánt Virágait rátok. Kacagjatok, lányok, Férjhezmentek, lányok. Tél-tavaszban érte finom Hópehely a szátok. Hej, szép magyar lányok! Be jó néktek, lányok! Hótól, csóktól pirosodik Hófehér arcátok! Fonja, fonja, ütemre csavarint egyet­­egyet a spárgán, közben szürke, vizes szemével a gyerekre mosolyog. Amíg fon, elfelejti Ferkót, csak a kis Jóskát látja és saját gyermekkorát, azt a ködökben fel-feltűnő mezítlábas, hosz­­szú vászoninges gyereket, aki áll .Vala­hol egy tanyaudvaron, büszkén néz kö­rül, s a kezében levő kis ostorral időn­ként nagyot csördít. Fon, sodor figyelemmel, s nevet, mert a gyerek is meghunyászkodott, őt lesi tiszta, csillogó kék szemekkel. Keze mozgása hozzáigazodik az óraketyegés­hez, szaporán végére jut a zsinórnak. Akkor feláll, biztatón int az unokának, hogy ne féljen, ő maga pedig egy bics­kával kimegyen a kertbe, alkalmas gallyat vágni. Ünnepélyesen tiszta az égbolt, a kora esti szél eltakarított onnan minden fel­hőt, s hogy dolgát végezte, csendben elült valahol. Fodor József megindultan tekint szét a holdtól világos mezőn, lel­kében régi emlékek áradnak szét, s ne­vetve lép a házba. Megfaragja a gallyat, letisztítja, majd a sodrott zsineget egy hurokkal a végére szorítja. — Kisostor! Józsikám, mit csinált né­ked nagyapa? Hé! Kisostort. Most csör­­dítünk, várjál csak ... Pattint egyet, s nevet a gyerekre, de az nem mosolyog vissza, még csak nem is nyúl az ostorért. Kiábrándultan néz nagyapjára, aki erősen kínálja a játszót: — Na, fogjad, csördíts... Kezébe adja, de a kis Jóska nem csör­dít, elhajítja az ostort. — Nem kell! — ismétli makacsul, s megvetően néz a gallyacskára. — Hát mi kell, mit akarsz, kisfiam? — Kisrepülőt! Az öreg tágult szemmel hajol az os­torért, nézegeti, s tétova mozdulatokkal még egyszer próbálkozik. — Fogjad na, jó ez. — Nem! Kisrepülő kell! Az jobb. Az ember szótlanul áll, mozdulatlan nézi a falat és kishíjja, hogy meg nem tántorodik. „Nem kell az ostor?“ Nézi az ártatlan, piruló gyermekarcot, a kis Jóskát, aki megint a repülőre várni s szunnyadni készül. Szemét le-lecsukja, pufók összefogott keze lassan ernyed el a párnán. — Józsikám, te! Kisfiam!... — mo­tyogja az öreg és leroskad az ágyszélre, fölé hajol, úgy suttog tovább. „Mi lesz, kisfiam?“ Fürkészi az alvó arcot, sze­mével repdes rajta, valahonnan választ vár, mert tudni szeretné, hogy miért nem kell a gyermeknek, amit az apja, nagyapja adna neki. Miért kell inkább a kisrepülő, mint az ostor? Még ha jobb is. Hiszen ez már készen van ré­gen. Nézi a gyereket, de már a nagyobbat, Ferkót látja helyette, a másik makacs fiút s tudni szeretné, hogy miért hagyja el a gyerek apja kezemunkáját, miért fut új játszók, új álmok után? Vagy ő is futna, ha fiatal lenne? Igen ... ? Csend van, a kisfiú már alszik, s oda­kint a fényes hold vigyáz a békes­ségre. I • • MOZIMŰSOR A SZOVJET FILM ÜNNEPE Befejezetlen elbeszélés (ma­gyarul beszélő színes szovjet film): Uránia (Rákóczi út 21.) 4. n7. f9. Toldi (Bajcsy-Zsilinszky út 36.) f4 h6, 8. Zuglói (Angol u. 26.) f4, h6, 8. József Attila (Rákospalota) n6, f8, v. 3. Fény (Újpest) fia. fl2, h4, 6. n9. Rákosi Mátyás Kultúrház (József Attila tér 4.) n6, f8. v. 3. Az élet tanulsága (magyarul beszélő színes szovjet film): Művész (Lenin körút 88.) 9. 11, n2, f4, h6, 8, Vörösmarty (Üllői út 4.) 4. n7. f9. Attila (Budafok) n6, f8. v. 3. Az emirátus bukása (magyarul beszélő színes szovjet film): Vö­rös Csillag (Lenin körút 45.) f5. h7. 9, v. f3. Szabadság (Bartók Béla út 64.) fl6. fl­2, h2. 4, n7. f9. Szikra (Lenin körút 120.) csak délelőtt fl6. fl2, h2, Ugocsa (Ugo­­csa u. 10.) f4, h6. 8. Tátra (Pesterzsébet) 4. n7, f9. Dózsa (Róbert Károly körút 59.) 4. n7, f9, v. 2. Táncsics (Csepel) f4, h6, 8. A balkezes újonc (magyarul beszélő színes szovjet film): Cor­vin (Kisfaludy köz) h4, 6, f9. Kossuth (Váci út 14.) f5. h7. 9, v. n3. Munkás (Kápolna u. 3/b) f4, h6, 8. Alkotmány (Újpest) f4. h6. 8. Gorkij (Akácfa u. 4.) 8 óra (orosznyelvű előadás). Vízkereszt, vagy amit akartok (magyarul beszélő színes szov­jet film): Május 1. (Mártírok út­ja 55.). 4 n7. f9. v. h2. Duna (Fürst Sándor u. 7.) f5. h7. 9, v. n3. Puskin (Kossuth Lajos u. 18.) csak délelőtt 9, 11, n2. Hu­nyadi (Kis­pest) f4. h6. 8. Fel­szabadulás (Flórián tér 3.) f4. h6. 8. Az aranyantilop (magyarul be­szélő színes szovjet film): Bás­tya (Lenin körút 8.) 11. 1­3, 5. 7. 9, Vörösmarty (Üllői út 4.) csak délelőtt 10, 12. 2. Szakadék (magyar filmdráma): Szikra (Lenin körút 120.) 3. hétre prol. 4. 17, 19, Puskin (Kossuth Lajos u. 18.) 3. hétre prol. 14, h£. 8. Brigád (P.-Zőrinc) f6. h8. sz., v. n4. Magyar híradó, Orgonakert, 5 Sporthíradó (prof.), 18-án Első a­­ világon: Hímdó (Lenin körút 13.).­­ Reggel 9-tűl este 11-ig folytató- S­lag, szombaton éjjel 1 óráig.­­ Szkander bég 18-án: Zrínyi S (Lenin körút 26.) fi­. f1. f3. f5. , f7. f9. J­7ó­ra 18-án: Széchenyi (Pestuj­­­hely) 14. h6. 8. • Táncosnő 18-án: Béke (Mauth­­í­ner Sándor u. 48.) 4. 6. 8. • A flotta hőse 18-án:­­ Kossuth (Cinkota) 15,16. 5. 7. • Borisz Godunov (színes szov- S­­let film): Ady (Tanács körút 3.)­­14. h6. 8. Mary hercegnő (színes szovjet film): Bem (Mártírok útja 5/b) 10, 12, 2, 4, n7, f9. Kölcsey (Kis­pest) 16, 8, V. f4. Furfangos Nyeszterka (színes szovjet film): Bethlen (Bethlen Gábor tér 3.) 4, n7, f9, v. 2. Világ (R.­mihály) f6, h8, v. n4. Csillagos szárnyak (színes szov­jet filmvígjáték) (kísérőműsor: Bakony): Sport (Thököly út 56.) 4, n7, f9. Verseny (Pataki István tér 14.) f6, h8, v. n4. Vihar Itália felett (színes szov­jet film): Diadal (Krisztina körút 155.) 4, n7, f9. Ipoly (Hegedűs Gyula u. 65.) 4, n7, f9. Rákóczi (Rákóczi út 68.) f10, f12, f2, f4, h6, 8. Mikszáth (Sashalom) 4, 6, 8. Este 6-kor háború után (szovj­jet film): Tanács (Szt. I­stván körút 10.) 10. 12. n3. f5. h7. 9. Csapajev (magyarul beszélő szovjet film): Gorkij (Akácfa u. 4.) f4. h6. Romeo és Julia (színes,szovjet film): Éva (Erzsébet királyné út 36/b) f4. h6. 8. Kronstadt, tengerészek (szov­jet film): Csokonai (Népszínház u. 13.) f16, f 12, f2, f4, h6. 8. Póruljárt kérő (szovjet film): József Attila (Kálvária tér 7.) f4. h6. 8. Puskás ember (magyarul be­szélő szovjet film): Honvéd (Rá­kóczi út 82.) fi­, f1, f3, f5, f7,f9. Támadás 6.25-kor (magyarul beszélő szovjet film): Mátra (Le­nin körút 39.) 10. 12. 2, 4. 6­, 8. Körhinta (magyar film): Hala­dás (Bartók Béla­ út 128.) f4, h6, 8. Hazám (Váci út 150.) 4. n7, f9, v. h2. Rege (Rege u. 15.) f6. f8, sz., v. f4. Élmunkás (Kispest) f6 h8, v. n4. Léha asszony (színes szovjet film): Otthon (Beniczky u. 3­5.) f4, h6, 8. Béke (Rákospalota) 16, h8. v. n4. Nagy népek barátsága (színes szovjet riportfilm). Kultúr (Ki­nizsi u. 28.) 17—18. 14 h6. 8. SZABAD IFJÚSÁG a DISZ Központi Vezetőségének lanna. Szerkeszti a szerkesztő­­bizottság. Szerkesztőség: Bpest, Rökk Szilárd utca 6. Telefon: 130—460. Kiadja: Ifjúsági Lap­kiadó Vállalat, Bpest, XII Gaál utca 9 szám Telefon: 159—290. 359—780 Terjesztik: Budapesten a Főposta Hírlapterjesztő Üzeme, vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalok Előfi­zetés­ Budapesten a kerületi kézbesítő hivataloknál, vidéken a postahivataloknál és kézbesítők­s nél. Havi előfizetési díj: 8,50 Ft. Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Kulcsár Mihály FIATALOK KÉRDEZNEK Válaszol■ nagyjózsefné­r­ólU3al­l • könnyűipari miniszter Sok olvasónk fordul hoz­­­­zánk, feleletet kérve különf­­­féle kérdésekre. E rovatban , ezentúl rendszeresen, n­yilvá­­­nosan válaszolunk a közérdekű­­ kérdésekre. Ez alkalommal S Nagy Józsefnél elvtársnő,­­ könnyűipari miniszter ad vá­­­laszt G. J. pécsi olvasónknak, • s a Szegedi Textilművek ifjú­­ munkásainak. Hogyan lehetséges, hogy • bár az idei terv szerint a­­ könnyűipar termelésének­­ volumene csökken, mégis • több áru kerülhet forga­­­lomba? — kérdezi G. J. ! VÁLASZ:­­ A Könnyűipari Minisztérium­­ üzemei — mint ismeretes —­­ jelentősen túlteljesítették az­­ 1955. évi tervet. E túlteljesítés­­ egyik következményeként a­­ belkereskedelmi vállalatok • készletei a legtöbb fontos kör­• szükségleti cikkben lényege­­­sen a tervezett szint fölé emel-­ kedtek.­­ A Könnyűipari Minisztérium " 1956. évi tervét az 1955. évi­­ teljesítésnél alacsonyabban " állapították meg. Elsősorban a kevésbé gazdaságos exportter­melés csökkentése miatt. Az alacsonyabb szintű termelésből viszonylag több jut tehát bel­földre és a belkereskedelem raktár­készleteinek egészsé­ges mértékre történő csökken­tésével lehetővé válik az, hogy a tavalyinál is nagyobb mennyiségű áru kerüljön for­galomba. Így tehát a csökkentett ter­melés mellett is nagyobb­­ mennyiségű könnyűipari ter­mék vásárlására van lehetőség. Iparunk és kereskedel­münk miért segíti a jam­­pec-divat terjedését azzal, hogy jampec ruházati cik­keket (csíkos zoknikat, pa­pagáj színű ingeket stb.) készít? — kérdezik a Sze­gedi Textilművek ifjúmun­kásai. VÁLASZ: A. .magyar textilipar gyakor­latilag a világ minden részére exportál. Exportunk tetemes része kerül Afrikába, Közel- Keletre, és Délkelet-Ázsiába. Ez országok lakóinak ízlése, szokásai, természetesen eltér­nek a nálunk megszokott szí­nektől és formáktól. Jelenlegi műszaki színvona­lunk mellett elkerülhetetlen az, hogy az export-megrende­lések biztonságos teljesítése érdekében valamivel többet gyártsunk, mint a ténylegesen megrendelt mennyiség. Ez a többlet­mennyiség az export teljesítése után itthon marad. A textiláruk egy részénél, ahol erre lehetőség van és a szükség fennáll, igyekszünk például átfestéssel tompítani a rikító színeket. Erre azon­ban nem mindig van mód és így fordulhat elő az, hogy kis mennyiségekben bár, de mégis a mi ízlésünktől jelentősen el­ütő kivitelű textiltermékek is forgalomba kerülnek. Ez persze csak egy részét teszi ki — bár kétségkívül je­lentős részét — a Szegedi Tex­tilművek fiataljai által ki­fogásolt termékeinknek. A másik része pedig az ipar gyártmány-tervezésének bi­zonyos hiányosságából és a belkereskedelem megrende­léseiből fakad. A j­ampec-öltözködést előse­gítő termékek körének csök­kentésére megvan a lehető­ség. Az exportból kimaradt áruk, az úgynevezett „biz­tonsági tartalék" csökkentését a könnyűipari üzemek dolgo­zói, munkásai, művezetői, mérnökei tudják a legnagyobb mértékben elősegíteni kiváló munkájukkal. A közvetlenül belföldre gyár­tott, kozmopolita ízlést szol­gáló termékek ellen két oldal­ról kell küzdenünk. Egy­részt tervezőink ízlését kell helyes irányba fejleszte­nünk, másrészt az ilyen ter­mékek viselőit kell olyan szel­lemben neve! " — és itt nagy feladata van a DISZ-nek —, hogy a magán-kisiparosoknál, és üzleteinkben ne keressék, valamint a belkereskedelmet ne ösztönözzék arra, hogy ily termékek gyártását az iparnál szorgalmazzák. SZABAD IFJÚSÁG , 1956. március 18.

Next