Szabad Magyarság, 1957. január-december (2. évfolyam, 1-56. szám)
1957-07-09 / 48. szám
2. oldal SZABAD MAGYARSÁG A szétszórt magyarság élete A kanadai Castle-des-Montsban Egy hónapja, hogy ideérkeztünk barátommal a kanadai Castle-des- Monts-ba dolgozni. Borongós, szürke napon ültünk az autóbuszra és jó kétórai utazás után kiszálltunk St.Agathe-ban. A táj akkor még nagyon sivár volt. Kopár fák, száraz haraszt, itt-ott piszkos-szürke hófoltok. De az árnyékban a hegyoldalakon már sejtődött a tavasz. Zsenge fűszálak nyújtózkodtak az ég felé. Friss szellő simogatására, és a bujkáló nap csókjára megremegtek a rügyek és túláradó boldogságukban kipattantak. Olyan volt a természet, mint a súlyos beteg, aki most esik át a válságon. Beesett, sápadt arcán a láz rózsája virít, megtört fényű szemeivel valahová messzire néz. Majd hosszú, üdítő alvás után felébred és tiszta szemmel néz körül, így vívta itt künn a hegyekben a tavasz utolsó harcát a téllel. Sokáig nem értem rá, hogy a természet lábbadozását figyeljem. Az új munkahely, a mindennapi élet apró-cseprő gondjai lekötöttek. Egyik reggel korán ébredtem. •Ahogy kitártam a szálló nagy ajtaját, az új tavasz üdvözletét éreztem homlokomon. Arany fényzuhatag ölemlött az égből, amely olyan tiszta kék volt, mint a kis- fiam szeme, aki már a harmadik tavaszon szedi az égi mezőkön a virágot és rakja a jó Isten lábai elé. Jószagú szellő kócolta hajamat és megbújt dobogó szívemen. Kristály gyöngyszemek peregtek az újszülött falevelekről és a tó hullámai mohón nyaldosták a vén sziklák lábait. Szerelmes sikoly harsant az erdőben egy ujjongó madártorokból, és egy vércserzőbe vette a napot. Csak álltam és néztem. Szívemlelkem, tesztem minden pórusa megtelt a tavasz örömével. Úgy néztem a csodát, mint a süldőlányt, aki máról-holnapra viruló rózsává fejlődött. A tavasz meg kacérkodott velem. A fák felém hajtották lombjaikat és a kristálygyöngyszemek a hajamba hulltak. Halvány pírt festett arcomra a nap. Gőgös fűszálak alázatosan simultak lábam alá. A szellő meg, mint egy vén kerítő tolmácsolta a tavasz szavát: — Tegnap csúnya voltam. Megértem, hogy ügyet sem vetettél rám. Itt vagyok, ragyogok, a tied vagyok ! Te költő vagy, nagyobb a szíved, mint másnak és nagyon, tudsz szeretni. Birtokomba vettem. Meghemperegtem a dús fűben, megsímogattam egy üde lombot és égő arcomat a tó hűvös vizébe merítettem. A szellő megtörülte, a nap felszárította. — Azóta nem tudok betelni vele. Enyém az első hajnali sugártól az alkony utolsó, fáradt lobbanásáig. Az esti szél zúgása, az éj titokzatos hangjai, az ég, a föld, a víz, és a levegő, mind-mind a tavaszt hirdeti. És én himnuszt írok hozzá. Dalolok, ujjongok. Nem csoda. Fiatal vagyok, és tizenkét év óta ez az első igazán boldog és szabad tavaszom. Angyalffy Gábor Kerestetés Keresem Szabó Lajost Valériáról. Barátja kéri címét a Szabad Magyarság kiadóba. Keresem Lendvai Zoltánt, 1927 óta nem ad hírt magáról. Legutolsó értesítést New Yorkból adta. Keresi fia, Lendvai Ferenc, ki a szabadságharc után Kanadába emigrált. Aki tud róla, adjon értesítést a kiadóba. 5,000 dollár a kapu alatt Írta: Füry Lajos* Giuseppe, az öreg olasz gyümölcsös féloldalt tartotta a fejét és úgy nézett az árura. A fehér deszkaládában rózsaszín papír közt barack piroslott, hamvas magbaváló szilvák fölött éhes darazsak dongtak, a piros szamócát fehér háló védte és a banánkosár mellett rekeszekbe rakva a narancs, meg a mangó, viaszsárga citrom és mindezt körülvette a zöldség. Borsótól kezdve a hónapos retekig és árticsokától a fodros salátáig. Mint egy óriási csendélet, Giuseppe szakértő szemmel mustrálta az árut, a minőséget és a kiállítást. Elismerően belógatott és aztán beszólt az üzletbe, a kapualj hüsébe. — Valentine, én vagyok itt, Giuseppe . . . Fiatalember lépett ki a kapu alól és kezében kréta, meg fekete tábla; az árakat írta éppen a szombat délutáni forgalomra. Giuseppe vastag szivart húzott elő a mellényzsebéből és egyet odaadott Valentine-nak. — Olvastam az újságban, megint jöttek magyarok. Valentine ránézett. — Megint próbál egy madarat fogni, ugye, mint ahogy engem? Giuseppe nem sértődött meg, csak tiltakozott. — Valentine, nem beszélhetsz így, jó voltam hozzád, munkát adtam, kosztot adtam, szinte a családhoz tartoztál, velünk kosztoltál és úgy szerettünk mindannyian, mint a saját gyermekünket... — Csak éppen fizetni nem akartak . . . — Well, ezt éppen nem mondhatod Valentiné, mert ugye, minden szombat este te megkaptad a pénzed, negyven dollárt, igaz? — Ez igaz, de ugye reggel négykor azzal a rozzant kocsival bevásárolni menni, aztán este tizenegyig árulni a kapu alatt, heti 100 órát dolgozni, mindezt naponta ezerszer hallani, majd, ha jobban megtanulsz angolul, akkor többet kapsz, hát egy év alatt eleget tanultam, kiszolgáltam, meg bevásároltam, arra elég volt az angol tudásom, maga negyven éve van már itt és még sem tud rendesen angolul, a gyerekei is kinevetik . . . Giuseppe elkomorodott és nagyot szívott a szivarból. — Nézd, Valentine, nem azért jöttem, én nagyon szeretlek téged, meg a mama is mondta, hozd vissza a Valentine-t, gyere vissza hozzánk. Ez az üzlet itt nem jó helyen van, nem fog menni, te sok pénzt beletenni és elveszíteni. Gyere vissza, én foglak fizetni neked hatvan dollár és hívlak téged Bálint, ahogy szereted, csak gyere vissza, én az árut, amid van, átveszem, itt úgyis csak megromlana. A kocsival majd átvisszük. Valentino lerakta a táblákat. — Ide hallgass, Giuseppe, mi ismerjük egymást, én jól tudom, hogy te vagy a legagyafúrtabb olasz gyümölcsös az egész East side-on, te is tudod, hogy a magyar becsületes és tud dolgozni. Én egyet megtanultam nálad, Giuseppe és ez az, amiért nem haragszom, hogy úgy kihasználtál egy évig. Te pontosan úgy kezdted az üzleted, mint én, a kapu alatt és én magam is meg tudom csinálni azt, amit te, Giuseppe, miért ne próbáljam meg én is. Giuseppe bólogatott. — De mégis gondolj arra, hogy a kosztümerek kérdezik, hol van a Valentiné, még azt hinnék, hogy rosszul bántunk veled, vagy összevesztünk. Valentiné hamiskásan mosolygott a bajusza alatt. — A kosztümerek, azok ide jönnek Giuseppe, hozzám, tudom, hogy egyedül az fáj neked, hogy én kitanultam és jobban csinálom, mint te Giuseppe egy őszibarackot forgatott a kezében. — Oké, Bálint, te nyertél, mennyit neked ez az üzlet megér, én megveszem és dolgozunk együtt, mondjad nekem, mennyit megér, így ahogy van ötszáz, hatszáz, mondjuk, hogy lásd, milyen ember vagyok, adok neked ezer dollár így ahogy van, Giuseppe jó ember, no Bálint áll a deal? Valentino újra gyújtotta a szivart és csak azután válaszolt. — Az üzlet nem eladó, de egyébként is az üzletnek már van vevőköre, messziről jönnek az emberek hozzám, jó, friss és szép árut adok, úgyhogy az üzlet, ahogy te szoktad mondani, Giuseppe, már most megér párezer dollárt, pedig csak kéthetes. Giuseppe idegesen felugrott. — Te egészen megbolondultál és nem is értem, hogyan merészeltél itt üzletet kezdeni, meg fogsz bukni és elvesz minden pénzed. De én sajnálták és meg akarlak menteni, tudod, Bálint, neked vissza kell jönnöd . . . Ellágyult az arca. — A Mária még mindig kérdez téged és tudod, hogy szép lány a Mária, és tudod, ha visszajössz, hozzád adom feleségül . .Valentine felkapta a fejét. — Hát nem akar moziszínésznő lenni? — Bolondság, én majd kiverni a fejéből a színészet, zöldséget árulni, aztán jó pizzát sütni, meg paradicsomos spagettit, aztán szép kis bambinok, ez az élet, Bálint, gyere vissza hozzánk. Most aztán egyszerre elkomolyodott Valentine, látta, hogy Giuseppe komolyan beszél és ha már a lányát, Máriát is odaadná, akkor elment a végső határig, hogy őt visszaszerezze. — Ne haragudj, Giuseppe, nagyon megtisztelő az ajánlatod és Mária a legszebb leány az East siede-on, de mégsem fogadhatom el az ajánlatod, mert már választottam. Most jött egy magyar lány a táborból, senkije nincs, aztán itt segített nekem, hozzám való, mind a ketten újrakezdjük az életet és megpróbáljuk együtt. Rozzant, horpadozott, csálékerekű autó állt meg a kapu előtt. Gyümölcsös kosarakkal és krumplis zsákokkal megrakva. Valentino hordta be az árut a hűvösbe és egy sovány, piroskendős, lenhajú lány segített Valentine-nak. Amikor végeztek, Valentine odafordult a még mindig ott ácsorgó Giuseppe-hez. — Giuseppe, ez itt Teréz, most jött Magyarországról és a jövő héten betársul az üzletembe, mert elveszem feleségül.. . Giuseppe nagy ívben eldobta a szivart és kiment a kapu alól. Átment a túlsó oldalra, aztán még egyszer megállt és visszafordult. Akkor már jöttek a szombat délutáni vásárlók. Giuseppe szakértő szemmel nézte a forgalmat és foga közt morogta: — Nem is olyan bolond ez a Valentiné, hamar megtanulta az üzletet, én pushcar-ral kezdtem, ez meg kifogta a legjobb helyet, már most megér... gondolkozott, számolt kissé —... megér vagy ötezer dollárt, mi lesz egy év múlva, aztán az a magyar lány úgy mozog, dolgozik, hogy na.... Jó szeme van ennek a Valentine-nak, az üzletet is, meg az asszonyt is, jól kiválasztotta. Új szivart dugott a szájába és megindult a két utcával feljebb lévő kapu alatti ,zöldséges üzlete felé ... 1957 július? Végzetes vágyálom A Szabad Magyarságban cikk jelent meg, ami lényegében annak a reménynek adott kifejezést, hogy a Szovjetgyólem nem háború, hanem belső összeomlás — az elnyomott népek koordinált felkelése — következtében fog elpusztulni. (A cikk különböző külpolitikai tényezők véleményét, reményét foglalta össze. A szerk.) Ez a végzetes vágyálom nem új jelenség az amerikai politikai életben. Először Dulles állította fel a belső összeomlás kényelmes tézisét, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Eisenhower a rabnemzetek felszabadítását — 1952. évi választási ígéretét — “békés” úton kívánja elérni. Miután a Szovjetet nem lehet rábeszélni arra, hogy békésen feloszlassa önmagát, a “békés felszabadítás” fából-vaskarikájából hiányzott .ameggyőző érv. így merült fel a hivatalos külpolitika screen-jén a belső összeomlás délibábja. Ez a végzetes vágyálom igazolást látszott kapni a magyar szabadságharc kitörésében. A hivatalos próféták megelégedetten dörzsölték a kezüket, hogyime, igazuk volt: a szovjet felbomlása megkezdődött és most már nem kell mást csinálni, csak békésen kivárni a Végét.................... .. Sajnos, nem volt és azóta sincs igazuk. Sőt ez a tenyérjóslat bumeráng módjára készül visszaütni azokra, akik kitalálták. Mindjárt meglátjuk, miért? . A SzabadMagyarság említett cikkében Mr. Rei, a szabad Észtország utolsó elnöke így nyilatkozik: “A Nyugatnak... készen kell lennie egy ilyen általános felkelésre, amely mint az erdőtűz fog terjedni." Igen, nagyon szép dolog volna, ha az összes rabnépek egyszerre felkelnének, és még szebb, ha ehhez a felkeléshez az orosz nép, vagy legalább annak részei is csatlakoznának. Ám a magyar szabadságharc pontosan megmutatta, hogy mennyire lehetetlen erre számítani. Minden gondolkodó embernek tisztában kell lennie azzal, hogy a Szovjet birodalomban előtre megszervezett felkelésről nem lehet szó, mert a kommunista biztonsági szervek ellenőrzik még a gondolatot is. Természetesen, a magyar szabadságharc sem volt előre megszervezett felkelés, hanem teljesen és dicsőségesen spontán akció. És mivel a többi rabnépeknél abban a pillanatban nem állt fenn ennek a kirobbantó spontaneitásnak a feltétele, továbbá, mert a már alarmírozott kommunista államvédelmi szervek még fokozottabban ügyeltek a “rend” fenntartására, bizony elmaradt a magyar felkelés továbbhullámzása.• Sajnos, így lesz ez a jövőben is. Egyszerűen képtelenség egy koordinált felkelésre gondolni, ami tökéletes előreszervezettséget tételez fel legalább 3—4 országban, amelyeknek népei, mellesleg, nem is nagyon imádják egymást. Pláne elképzelhetetlen a magyar példa súlyos figyelmeztetése után, ami a szovjet börtönőrök éberségét még fokozottabbá tette. Emellett, hogy a lengyel megmozdulás és a magyar szabadságharc egyáltalán kitörhetett, azt a “liberálisabbá” lazuló szovjet politika, a Kruscsev féle rögtönzések (Sztálin megtagadása, a sztálinista helytartók kihajózása, az orosz divíziók kivonásának ígérete stb.) tették lehetővé, legalábbis pszichikailag. Ezt a gyengeséget már rég visszacsinálták Kruscsevék és a szovjetszorítás erősebb és brutálisabb, mint valaha. Tegyük ehhez még azt is hozzá, hogy nem valószínű, hogy a többi rabnépek elhatároznák magukat egy felkelésre a magyar szabadságharc ókorian véres elnyomása és brutális megtorlása óta. Mégis, tegyük fel, hogy valamilyen csoda folytán sikerülne titokban és tökéletesen megszervezni egy általános felkelést Kelet-Németországtól kezdve le Bulgáriáig. Mivel harcolnának ezek a szerencsétlenek a szovjet tankjai, repülői, tüzérségeesetleg kisebb, taktikai (Folytatás a 4. oldalon.) iMiimiiiiimiiiimiimiiiiiiiiHiMimi’4 | ST 2-34241 | MAGYAR ÉTTEREM 1 [CAPITAL ( | RESTAURANT and | BANQUET HALlJ § Catereis fór all occasions E | WINES and LIQUORS 1 §631-35 W. GIRARD AVE§ = Philadelphia 23, PA. = | Isadore Klein | = l’iop. 5 Tmimiiiimimiiimiiiiimimimiim!