Szabad Magyarság, 1957. január-december (2. évfolyam, 1-56. szám)
1957-04-02 / 20. szám
8. oldal SZABAD MAGYARSÁG 1957 április 2 Szabadságharcosok oldala A siketnémák Igen nehéz a helyzete a szegény Horváth József, Dózsa Tamás 23 éves és Dózsa József 22 éves menekülteknek. Mindhárman süketnémák. Mikor a harcok után szökniük kellett, az állomáson elfogták őket a határ közelében. A velük el- fog'ottakat is ők mentették meg azzal, hogy az egész menekültcsoport süketnémának tetette magát és a kihallgató tiszt, miután nem tudott kiokosodni a .jelekből, mérgében elkergette őket. Most eg'y new yorki hotelben laknak. Foglalkozásuk gépszedő és litográfus. Az angol jelbeszédet tanulják. Enélkül nem tudnak boldogulni. A magyar Katolikus Liga egyik munkatársa szerint a legrosszabb az, hogy a fiatalemberek úgy érzik, hogy nem kellenek sen- idnek, csak tehertételt jelentenek. Andrássi Klára Lillian 11 éves | zöldszemű bájos kislány, Akik ott voltak a Shereton Astor Hotelben Szilveszterkor, emlékezhetnek kecses piruettejeire, mikor a kis bal- lerina valósággal elbűvölte a közönséget. Most szorgalmasan jár a balett iskolába és a Roxy-ból már szerződést ajánlottak neki. | Gyorsan járja a siker útját Sze- remley Egon 28 éves jazz zongorista is, akit egész Budapest ismert és most Amerikában turnézik 8 héten át. A túra legalább 1000 $ jövedelmet biztosít a házaspárnak. 30,000 magyar menekült érkezett az Egyesült Államokba a szabadságharcot követő időben, és ebből mindössze tizenkettőt találtak, akikről bebizonyosodott, hogy regisztrálásuknál hamis adatokat vallottak be és emiatt visszatolon- colták őket Ausztriába. Még néhá- nyan önként választották a hazatérést, mert nem tudták leküzdeni honvágyukat és otthonmaradt hozzátartozóikat viszont akarták látni. A többség azonban itt maradt az UlSA-ban és elindult a sajátos és szokatlan, a hazainál sokkal kedvezőbb amerikai élet útján. Hogyan boldogulnak az Államokban? Ezernyi magyar sorból szövődnek ennek a történetnek a szálai. Vannak karrierek és vannak szomorú megnemértések. Vannak helyek, ahol nem minden szívjóság és virág, és az utcák nem arannyal vannak kikövezve. De ha reális szemmel nézzük a dolgokat, ilyen sikeres .tömegemigráció nem volt még Amerika történetében. .. Hugh McLoone szerint, aki a Catholic Welfare Conferenee elnöke 'Camip Khmerben, ha 30,000 amerikait kellett volna Californiá- ba áttelepíteni, sokkal több és bonyolultabb személyi probléma adódott volna. Horváth József, Dózsa Tamás a Magyar Katolikus Liga munkatársával, Weiss Cecíliával. 30.000 magyar az amerikai élet utján Viharfelhők és napsütés az uj emigráció egén A magyar menekültek elsősorban a nagy magyar központok felé áramlottak. (Ahogy a Szabad Magyarság ajánlotta. A szerk.) Ezzel szemben senki sem ment Indiana- polis-ba, Sioux City-be, Iowa-be és Dakotába, valószínűleg az indián lakosság miatt. Ez az intézkedés kissé érthetetlen, talán csak nyelvismeret híjával magyarázható. Egy magyar doktor a családjával Kentuky-tban telepedett le, mert mint mondja, ott szeretik a külföldi orvosokat. Volt egy fiatalokból álló romantikus csoport, amely mindenáron Casper-be (Wyoming) akart menni, ahol híres aranybányák vannak. Akadtak olyan menekültek, akik nem akartak elmenni nyugati államokba, mert a Camp Kilmer klubhelyiségben a TV programúiban sok vadnyugati cow-boy filmet láttak és azt mondták, ott sok a lövöldözés. Persze ma már nem úgy van mint a filmeken, viszont groteszkul hat, hogy pont szabadságharcos menekült féljen a tűzharctól. Ezek a menekültek bizonyára nem vettek részt a pesti harcokban. nak már 40 ruhája van. Ha György felveszi elegáns szürke ruháját és .Mrs. Mária Bastamov gyárban dolgozik. új, piros fehércsíkos nyakkendőjét, semmiben sem különbözik az amerikai üzletemberektől. Budapesten 12 év telt el, anélkül, hogy egy új ruhát tudott volna venni magának. (Persze a legtöbbet ajándékba kapta. A szerk,) A család négy tagja dolgozik. Havi összjövedelmük majdnem 1000 $. Minden csekket Bastamov kezel. Már van takarékbetétjük. Msgr. Aloysius Wysislo, a Catholie Relief Service igazgatója őszintén megmondja, hogy sok magyar fiatalkorú lány jobban tette volna, ha otthon marad. Meg van róla győződve, hogy a valláserkölcsi nevelés nélkül a családoktól elszakadt gyerekek, kik egyszerre kerülnek a Rock n’ roll és más behatások alá, esetleg talajt veszítenek. Nagy felelősség ezeknek a gyermekeknek a sorsáról gondoskodni. $15.000 nyert televízión Dr. Berczeller Imre és felesége, akik hat éves ikreikkel, Olgával és Józseffel érkeztek Amerikába, a televíziós találóskérdés játékon, a quiz-en 15.000 $-t nyertek. Ráth Károly és felesége Ildikó Harrisiburgban vannak, Pennsylvá- niában. Rath Budapesten a “Béke és Szabadság” c. lap fotoriportere volt, most a helyi újság fotóriportereként működik. Sok amerikai barátja van, gyakran tart előadásokat a Rotary club-tban. A legtöbb magyar menekült Clevelandba ment. Itt mintegy kétezren telepedtek le. Az amerikai Debrecen tehát, mely Budapest után a legnagyobb magyar város a világon, ismét gyarapodott magyarokkal. Ebből a kétezerből eddig mindössze ketten tértek visz- gza Magyarországra. Folytathatnánk sokáig az Amerikába érkezett menekültek sorsának ismertetését, hiszen nap mint nap újaibb és újabb hírek érkeznek, ki merre alapította meg új otthonát, kire hogyan mosolygott a szerencse, vagy hogyan ért el egzisztenciát saját szorgalma, kitartása és ügyessége révén. Egy riportra azonban elég ennyi. És köszönet a “Times”-nak, mely már nem egy alkalommal bebizonyította, hogy a magyar ügyet nemcsak a szabadságharc napjaiban karolta fel, hanem a magyar problémát most is állandóan napirenden tartja. 30.000 magyar kezd új élete Amerikában. Talán megkíméli soraikat a magyar betegség, a széthúzás ördöge, Talán sikerül úgy élniük egymás mellett és a többi régi magyarokkal, mint otthon a szabadságharc napjaiban. Mindez elsősorban saját maguktól függ. Tőlünk függ. Lesz, aki megtartja magyarságát, lesz és van is már sok, akin beteljesedett eg’y vers elgondolkoztató sora: “És lehull nevedről az ékezet. . .” Igen, így lesz Máriából Mary, Zsuzsannáiból Su- sanne, Antalból Anthony ... És ha egyszer valaki gyökeret vert amerikai földön, — a tapasztalat szerint — nehéz lesz újra kiszakítani a friss palántát önként, ha csak valami pusztító vihar nem csavarja ki tövestől. Legtöhben szeretik Amerikát. — Azért is jöttek ide. Vájjon erősebb lesz a szülőhaza iránti szeretet, ha egyszer mód lesz Magyarország felszabadítására ? És akkor . . ak- i kor hányán fogunk visszatérni... ? <k).. A West 74. Street-en a Central Park mellett kétszobás lakásban él együtt Mr. B. Pál feleségével. — Magyarország’on mindketten börtönben és kényszermunkatáborban voltak. A férfi a Rockefeller Center-ben dolgozik 11—8-ig és heti 61 ?-t keres, ami nem lenne rossz. Viszont otthon régen testőrtisztként szolgált, nagy birtoka is volt és szabadidejében festegetett. — Most munka után este, ha ecsetet vesz a kezébe, képtelen dolgozni, mert reszket a keze a napi munkától. Felesége elmondja, hogy Ken- neth Klára néven öt regényt írt, ezek közül kettő best seller, Amerikában regényt akar írni a kommunizmus igazi arcáról. Akiknek sikerült A Bastamov család hat tagja él Amerikában. 54 West Cedar Street, Livingstone N. J. A család feje Bastamov György 34 éves, volt , pesti autoibuszsoffőr, Mária, a fe- j lesége 30 éves sötéthajú asszonyka, j ski egy évet ült -otthon, mert meg- j tagadta az információt egy 1949- ben nyugatra szökött ismerőséről, j Fiúk, Géza 9 éves, unokahuguk, : Zamburi Klára 14 éves. Még két tagja van a családnak, Perényi József 28 éves, Mária unokaöccse és Maróthy Géza, Mária édesapja, 58 éves. Hatszobás lakást vettek ki, bebútorozták. Györgynek 8, Máriá— Makarios görög püspök engedélyt kapott arra az angoloktól, hogy elhagyja azt a szigetet, ahova hónapokkal ezelőtt a eyprusi eseményekkel kapcsolatban deportálták. de Cyiprusra a továbbiakban nem térhet vissza. — A hivatalos szovjet hírügynökség, a TASS azzal vádolta meg Izráelt és Franciaországot, hogy közösen újra akciót készítenek elő Egyiptom ellen. Ezzel kapcsolatban az ügynökség figyelmezteti a két államot, hogy ilyen akciók könnyen kirobbanthatják a harmadik világháborút. Mollet állítólag újabb francia fegyverszállítmányt ígért meg Izraelnek az arabok ellen. Szeremley Egon jazz zongorista feleségével turnézik A kis baüerina