Szabad Magyarság, 1959. január-december (4. évfolyam, 1-50. szám)
1959-06-14 / 24. szám
12. oldal SZABAD MAGYARSÁG 1959. június 14. Emlékeztek-e? (A kommunisták börtöneinek volt rabjai szólnak az alábbi sorokban.) Amikor az utcáról, otthonról, hivatalból és munkahelyről, vidékről, vagy éppen a parlamentből hurcoltak el bennünket az ÁVO vörös janicsárjai? Amikor halálra ijedt családtagjaink szeme láttára, brutális házkutatás után összecsomagolták és elvitték mindenünket: ruhákat, könyveket, okmányokat, nem feledkezvén meg egy-egy értékesebb óráról, gyűrűről, no meg különösen magasabb címletű bankjegyekről sem, hiszen azoknak kuszált rajzvonalai közé is elrejthettünk valamilyen titkos jelet, vagy üzenetet az “átkos nyugati imperialisták” részére! Emlékeztek-e a “hangtalan szobákban” végbement kínzásokra, az éjszakai kihallgatások gyötrelmeire, a bedeszkázott ablakú, fényt és levegőt is elrabló cellákra, a váci magánzárka osztályra, az Andrássy-út 60. földalatti vizes pincéjére, a Pestvidéki törvényszék és Hadik laktanya, valamint a Gyűjtő-kisfogház szörnyű titkaira? Hát a befalazásra, a halottak közé zárásra, a levegőelvonásra? A megalázottságban és raffinált gyötrések közepette lassan múló 5—9—11 esztendőkre, mialatt szétzüllött otthonunk, koldussá lett családunk, s lelkünkre — ol hányszor — ránehezült sötéten a Nyomorultak (Hugó Victor regénye) tragikus sorsú rabjának Jean Valjean-nak a bírák és börtönőrök felé sikoltó vádja: ostoba voltam és gonosszá váltam, fadarab voltam és parázzsá váltam! S ha emlékeztek, figyeljetek ránk és nyújtsatok kezet. Sokan tudják közületek, hogy már 1946. őszén szervezni kezdtem a börtönben a P.O.L. F.I.A.B.Sz-ot, a politikai foglyok, internáltak és hadifoglyok bajtársi szövetségét. Nem azért említem ezt, mintha bármiféle előjogot jelentene számomra ez a körülmény. Akkor még fényes illúzióink voltak a jövőt illetően, s úgy gondoltuk, hogy majd a szovjetorosz hadsereg és a kommunizmus átkától megszabadult ország újjáépítésében irányító szerepet követelhetünk magunknak, hiszen mi veszítettünk a legtöbbet, mi éreztük legélesebben saját bőrünkön a kommunista rendszer ostorcsapásait. Igényünk azóta még jogosabb, hiszen legnagyobb részünk alaposan kivette részét az 1956-os szabadságharcból, amelynek szájhős haszonélvezői itt-ott már tűrhetetlen merészséggel lubickolnak az emigráció vadvizeiben. Emlékeztek Bajtársak? A börtönben leomlottak az elválasztó korlátok, a kemény, kegyetlen közös sors egységbe kalapált bennünket, s a szenynyes falak közt jó bajtárssá, megértő baráttá váltak a budapesti egyetemi tanár és a szegedi paraszt, a csepeli öreg “szociáldemokrata” szakmunkás és a jobboldali képviselő, a Fortier elméletén rágódó v. “kommunista” és a tizenöt esztendőre ítélt dunántúli katolikus prépost-plébános. Azóta nagyon megváltozott a helyzet. Otthon, a fokozott terror nyomán a sivár csend az “önkéntes” kolhozokban, a normal hajszás gyárakban és hivatalokban. Csak a pártvezetés középosztálya és arisztokráciája él gátlástalanabb módon, fényesebben és vigabban mint egykor a feudális és kapitalista világ legszerencsésebbjei. Itt az emigrációban pedig úgy kóválygunk, mint a vonuló vándormadár kihullott tollai. Kevés a megértés és sok a széthúzás. Pedig tán világtörténelmi pillanatok előtt állunk most az államfői konferenciák küszöbén. Hiúsági és hatalmi törtetéseken, egymás torkának átharapásán túl, nekünk magyaroknak minél hamarább rendezni kell sorainkat, az 1956-os szabadságharc tiszta, meg nem hamisított szellemében. Igazi szellemében! Ennek az “igazi” szellemnek meghatározására pedig az igazi szabadságharcosok jogosultak elsősorban, azokkal a régebbi emigránsokkal együtt, akik lélekben és tetteikben itt kint is a magyar szabadság hűséges katonái voltak. A bajtársi szellem ápolása, az otthoni politikai foglyok és hozzátartozóik megsegítése, jogos érdekeink védelme, egységes, egészséges nemzeti szellem és közvélemény kialakítása, a kommunizmus igazi arcának megmutatása végett jöjjetek hozzánk minél többen és minél hamarább, hogy annál nagyobb erővel szolgálhassuk legfőbb célunkat: Magyarország felszabadításának ügyét. Bajtársak! Ilyen gondolatokkal üzenünk és köszöntünk ! Mindnyájatokat: a Magyar v. Politikai Foglyok Központi Vezetősége. Egy gép szárnyra kel Vitéz HEFTY FRIGYES (59.) Minden nagyobb megindultság vagy túlzó áradozás nélkül mondja, olyanegyszerű nyiltsággal... legyen meg az elégtételünk, hogy nem voltunk odaát hiába... Milyenmélységes hit él ebben a fiúban s mily tisztán él tudatában e kötelességérzet és hazaszeretet. Blagamhoz ölelem, aztán tréfásan a vállára ütök: — Nem lesz semmi baj. Fél óra múlva itthon is vagyunk, aztán befejezzük a tegnapi malompartit. — Gyerünk! Két körrel 600 méteren vagyunk s indulunk a front felé. A ballon sikertelen támadásunk után megint ott lóg, mintha incselkedni akarna velünk. No meg,álljatok, a végén csattan az ostor!... Előrenyomott kormánnyal, nagy sebességgel repülünk be a Piave felett. Odafordulásunkkor még felettünk ,volt a ballon, — mire átsuhantunk a folyón, már egy magasságban van velünk... megint teljes gázzá húzzák lefelé. • Hát ez dühítő. Még, két perc, amig elérjük, addig a földig húzzák a hurkát... Fej-fej mellett repülünk, — intek Nándinak s meredek szög alatt lenyomjuk gépeinket. Lentről vadul kelepelnek a géppuskák, — már csak 300-an vagyunk, minden ember ránk fenekedik. Egyformán adjuk le a magasságunkat a ballonnal... még, egy-két pillanat s megindíthatjuk a lövést... A ballon úgy szalad a föld felé, mint mi a zuhanórepülésünkben. Legénysége őrült módjára dolgozik a füstbe burkolt motor mellett, amely a csörlődobjára hajtja fel a drótkötelet. Átpillantok Nándira, ő is éppen felém néz. Biccentek fejemmel és négy géppuska okádja a tüzes halált . . . négy fehér füstcsik szalad csaknem párhuzamosan a nagy ballontest felé s vágódik a kerekre dagadt hurka hátába. . . Aztán Nándi jobbra, én balra rántom fel a gépet. Szárnyainkba golyók csapódnak, de nagy sebességünk folytán ott alant csak elvétett találatok érhettek. Amit pillantásommal átfoghatok, megbolygatott hangyabolyként mozog s apró felvillanások, elfutó gyűrűk mutatják, amint tombol minden erejével az elhárítás. Mindez másodpercek megfigyelése csupán, mert 200 kilométeren felüli sebességgel száguldó gépemmel úgy emelkedem ki a caosból, hogy egyszerre eltűnik ballon, motorcsörlő, vontató traktorok minden tartozékával, szüntelen derékszögű elhajlással igyekszem megnehezíteni a földön állók célzási lehetőségét. Nem megyek 200 méternél magasabbra, mert minden pillanatban elindulhat a gránátelhárítás össztüze, ha nagyobb magasságom az ágyuk használatát lehetővé tennék. Messziről visszapillantok a “tetthelyre”, a ballon, mint partravetett bálna fekszik, sárga hátán szürke hoszszanti esik mutatja lövéseinktől szenvedett sebhelyét, depokolba az FZ munícióval — nem ég. Keresem a Piavet... akkor veszem észre, hogy éppen ellenkező irányba tartottam. Orromat időnként égett olaj kellemetlen szaga csapja meg s motorom hangján hallom, hogy melegen fut. Udvardy nálam is mélyebben, már messze jár, — úgy tűnik, túljutott a Piaven. Mig pillantásommal kisérhetem egyre kisebbé váló alakját, fordulók nélkül, erősen nyomott helyzetben repül, — ott valami nincs rendben. Szeretnék már nyomában lenni, mert itt már nagyon “ég lábam alatt a talaj.” Leszállásnál Udvardy gépét a repülőtér szélén, sérült szárnyakkal pillantom meg. Amint begurulok, Nándi barátom hozzám siet. Kicsit sápadt s nagyon dühös. Kitűnt, hogy közvetlenül a ballontámadás utáni fordulóban magassági kormányát lövés érte, mely elszakította a kormányvezeték alsó kábelját, úgy, hogy nem tudta többé gépét emelkedésre állítani. Szerencséjére a kitűnően beállított géppel való lesiklásra a motor szabályozásával sikerült, különben bevált volna a pesszimisták jövendölése. A nagy lelkendezés után egymásra mosolygunk. Minden jó, ha a vége jó. Kezet szorítunk s ez mindennél többet mond. Odavonom a messzelátóhoz: — Nézz csak bele öregem... egy darabig nem megy fel a “hólyag”... Nincs kitérés Alacsonyan lógnak a felhők, könnyen szemerkélő eső permetezi az ablakot. Meleget vártunk, nem sütöttünk s most nedves rőzse jut a kályhába. Több a füstje, mint a lángja. Hűséges Mészáros Esvány Láziból, megnyugtatni igyekszik. — De megen csak arravalósi ideő vagyon, — ouvver a szeél, a nem japját, mintha mekkergüt vóna. Tessenek mán már annyi, üsse lesz semmi... Hátha mégis? Az időjósok is tévednek s jóslatuk nem akkurátusan a mi szűkebb terepünkre vonatkozik. Mind sűrűbben futnak a “kutyák”, azok a fekete, szakadt rongyokként úszkáló nimbuszfoszlányok a sötét felhőtakaró alatt, a Piave felől azonban világosabb a palást s az eső is mintha szünőben volna. Amolyan “inkább neked, mint nekem” idő... Hol van Italia örökkék, mosolygó ege? ... Hatalmas kerti filagóriánk körülfutó ablaksorán át látom az egész mennyboltot s napok óta lesem, mikor derül fel már az április végi napsugár. Tegnap is majdnem egy óra hosszat repültünk ilyen szitáló esőben, — minden cseppje, mint millió tűszurás csípte pirosra arcunkat. Szemüvegemet hamar bepermetezte, — törölni kezdtem olajtól patinázott kesztyűmmel elmázolódott rajta az olaj, — vakon pislákoltam néhány percig, szüntelen azzal az érzéssel, hogy most lep meg egy ellenséges gép... " Aztán a nagy szorongásban, bizonytalanságban levettem a szemüveget. Az eső a D. III. keskeny szélvédője peremén összegyűlt vizet kitartóan verte arcomba, — egy darabig ellenzőt formáltam szemem elé, de karom elfáradt, behúztam fejemet a műszertábla védelme alá, s időnként hátratekintgetve, csak avval vigasztaltam magamat, hogy a Sopwithok és Spadok sem limuzinnak készültek s talán csak van annyi józan esze a Johnoknak , az Emileknek, hogy ilyenkor inkább a kedvelt Domes partit fejezik be, mint hogy ránk vadásszanak. — Dehát van Emilnek sütni valója? Pontosan akkor esett a nyakamba, amikor elhatároztam, hogy megrövidítem az előírt egy órás cserkészést. —« úgy kaptam fel fejemet, mint a vadat álló vizsla s mig kergettük egymást a Spaddal, az irányzókba meredő szememet dagadtra csípte a 300 kilométeres sebességgel szembeáramló eső... A visszaemlékezés megborzongat. De jól esik most a rőzse meleg parazsa. Hunyorogva bámulok ki az ablakon az ég világos sávja felé, ahol már szakadozik a felhőzet. Hátam megett hangos fuvás adja érzésemre, hogy Risztics János ébredezik. Udvardy Nándi zajos prüszköléssel fröcsköli a hideg vizet s hápogva, el-elakadó lélekzettel biztatja szomszédját: — Sies...sünk, .. .de.. .derül már...az öreg biztosan szar...ton van...már... De Risztics Janót ebben a pillanatban mélyreható nyelvi stúdiumok foglalkoztatják. Meg-megakadó nyelvvel, mindig élőből kezdi, előbb lassan aztán fokozódó elevenséggel : — Az ipafai papipájának fapipája fájn pipa, az ipafai papipájának fapipája fájn pipa — mig végre csak 8 szája mozog s hangja összeolvad Mészáros kétségbeesett ordításával: — Itt a tálján.. .nyócvan. . .száz.. .hijj.. .teli van az eég! Egy ugrás az ágyból, szaladtunkban kapkodjuk fel a ruhát s öt perccel később felhődül a Háry raj 12 motorja. (Folyt.) — Legeslegolcsóbb GYÓGYSZER és IKEA küldés — Cortisone 40 tabl. 25 mg $ 7.35 Vasolastine 12 amp. $ 6.10 Preludin 100 tabl. $ 4.80 Vasolastine 25 amp. $ 11.80 Rimifon 1000 tabl 50 mg $ 7.30 Vit. B-12 12 amp. 1000 $ 5.80 A nálunk feladott gyógyszerrendelést kívánságra A nálunk feladott gyógyszerrendelést $ 1.50 többletfizetés esetén TÁVIRATILAG továbbítjuk! TRANSGLOBUS EXPORT 245 East 80th St. (Second A ve sarkán), — New York 21, N. Y. Phone: RE 7-7008 MAGYAR LILLAFÜRED Pine Grove Villa Catskill festői szép környékén, csak 3 órányira New Yorktól a Thruway catskilli 21 es kijáratától két mérföldnyire, hatalmas fenyőfák árnyékában és őserdő környezetében, folyóvizes szobákkal, kitűnő — VÁLASZTÉKOS KONYHÁVAL — igaz magyar szeretettel várja az üdülőket. Teljes ellátás, lakás kiszolgálás, heti $ 40—47 között. Gyermekek féláron. Kitűnő tó fürdésre a közelben, tenisz, lovaglás, az öszszes sportlehetőségek. Cím: PINE GROVE VILLA, Leeds, N. Y. — Tel: Catskill 870 W 1. Ránduljon ki egy hétvégén, nézzen körül mielőbb! Előjegyzéi folyamatban. Tulajdonos: Dr. v. Korbáss Ferencné.