Szabad Magyarság, 1959. január-december (4. évfolyam, 1-50. szám)

1959-06-07 / 23. szám

12. oldal SZABAD MAGYARSÁG 1959. június 7 Nem mondhatunk le ezer éves jussunkról Müncheni megjegyzések egy amerikai körútról és bizonyos célokról (Münchenből írja a Szabad Magyarságnak az egyébként állandóan Amerikában élő, je­lenleg Európában tartózkodó részvényesünk és előfizetőnk.) Tollas Tibor, a forradalmi köl­tők egyik vezető egyénisége, mi­után amerikai körútjáról hazajött, beszámolt élményeiről, eredménye­iről. A szóbanforgó megállapítá­sok két cikk keretében találhatók, és pedig egyik az u. n. „Nemzetőr célkitűzései", a másik az „Ameri­kai utinotesz" címen. E cikk író­jának az az aggodalma, hogy a költőt bizonyos körök szándékosan lépre vezették, hogy eddigi gerin­ces, kiálló magatartásában meg­törjék. Egynéhány pont a célkitűzé­sekből : „A Nemzetőr, a nemzet néma ellenállásának a lapja." Ezt úgy értelmezem, hogy bármilyen be­avatkozó vagy elnyomó kísérlet­nek némán ellenáll — mely a ma­gyar magyarul való élniakarását fenyegeti. E meg­állapitással, ha ezt jól értelmeztem, merőben el­lentétben állónak tűnik az „úti no­tesz" egyik-másik feljegyzése. Egyes állomások, ahol Tollas szintén kikötött, nem szolgálják a néma ellenállás ügyét. Egyes he­lyek, ahova Tollas bekopogtatott, nem mellette, hanem — tisztelet a kivételnek — ellene vannak a mi szent ügyünknek. De a segítség?! Értem! Semmi­esetre sem onnan. Annak ára van, ha onnan jön. Inkább maradjunk némák, mintsem az ő segítségük. Vegye már végre tudomásul, hogy ők nekünk csak abban segítenek, hogy ne maradjunk, ne maradhas­sunk a magunk magyar módján magyarok. Apelláta a világ lelkiismereté­hez, — véli Tollas! Itt a másik, az előbbi pont hamis illúziója. Vi­láglelkiismeret! Ilyen egyszerűen nincs Ez évtizedekben úgy látszik csak Világlelkiismeretlenség van, mert ha világlelkiismeretről szó lehetne, úgy dicső forradalmunk gyilkosaival nem ülnének a nem­zetek együtt a NN-ban s megsza­kította volna a gyilkosokkal a dip­lomáciai és kereskedelmi összeköt­tetést. Ha lelkiismeretről szó lehetett volna, úgy nem nézték volna tétlen, mint irtanak ki egy népet becste­len gyilkosai. Hol volt a lelkiis­meret, midőn a főgyilkost a közel­múltban Amerikában fogadták? A lelkiismeretre való appelláta olybá tűnik előttem, mintha valaki a Lucifert kérné meg, hogy ügyes­bajos dolgában a jó Isten előtt támogassa. Feledjük nemzeti ideáljainkat? Ezek az állomások, személyek —­ és közületek — nagy részük­ben csak azt a célt szolgálják, hogy ne álljunk ellent se némán, se hangosan. E körök, csoportok egy része arra törekszik, hogy mi ne élhessük tradicionális nemzeti és magyarul élő életünket. E körök nagy része még anyagi támogatást is szívesen nyújt, de nem­­azért, hogy ápoljuk nemzeti ideáljainkat, hanem, hogy felejt­sük azokat! A cél szentesíti az eszközt — mondhatnánk. Nem. Ez esetben meg éppenséggel nem. Ez esetben a szentesített eszköz, meg­ölné a célt — ami pedig, feltétele­zem, — Tollas Tibortól távol áll. A magyarság egyetemes érdeke is épp úgy kizárja a félremagya­­rázható gesztusokat. Mi ezer éves keresztény nép vagyunk, sajátos patinás erővel, jelleggel — e jel­leggel állunk, élünk vagy bukunk. Mi rajtunk nem lehet átugrani a népek történelmében, anélkül, hogy az ne maradjon ott. Ezt jól tudják azok a bizonyos nemzetközi és társutas körök. Na­gyon jól tudják, hogy a mi ügyünk és az övék nem egy. Jól tudják, hogy a magyar „nemzeti eszme tántoríthatalan képviselője" — mint ilyen, az ő ellenségük. A magyar sokszor állta már a saját történelme folyamán, de akármilyen bajunkban is — soha még kívülről talpra nem állított senki bennünket, kívülről csak le­romboltak. Feltámadásunk magja mindig a nemzet testébe volt be­ágyazva. Példa erre közelmúltunk dicső forradalma. Ahol nincs keresnivalónk Éppen akkor láthattuk legjob­­­­ban, hogyan „tették magukévá" szent ügyünket egyes, megláto­gatott „kiválóságok". Most már igazán elérkezett az ideje a belá­tásnak, hogy e nemzetközi (nyu­gati vagy nem nyugati) köröknél annak semmi keresnivalója nincs, aki a magyar életet magyar mód­ra óhajtja élni, így legkevésbbé Tollas Tibornak. Egy gép szárnyra kel Vitéz HEFTY FRIGYES (58.) A pilóta­ülés mögött, a törzs egész magasságában terpeszkedik a nagy fekete arabs szám. Sokatmondó jel­zés. Risztics 3-asa csak olyan jól ismert, mint Udvardy 7-es, vagy Takács 9-es gépe. Nagy kitüntetés számunkra, hogy odaát már ismernek s pályáznak ránk. Talán foga­dást kötnek számainkra... helyre és tétre... ha nem is éppen győzelmes befutásunkra, de leküzdésünkre. Csak­hogy Jószerencsénk kisér s nem vagyunk érett gyümölcs­ként leszedhetők a levegőből. Hangárról-hangárra járok, megsimogatom a kedves madarak karcsú derekát, szárnyait s örömmel látom, hogy tisztára csutakolta őket a magyar fiúk féltő sze­­retete. A felhők közben szépen gyülekeznek, már teljesen árnyékban vagyunk. Udvardy alig fér a bőrébe. Ez a pompás fiatalember tele van lelkesedéssel s harci vágy­­gyal. Mint a jól idomított vadászkopő szimatol egyre a levegőbe s hatalmas Görz látcsövünkön szüntelen az eget kémleli vájjon fent vannak-e az olaszok kötött léggömb­jei? Mert ma ballonvadászat lesz. Egyelőre suba alatt, av­val a titkos céllal, hogy portyázásunk keretében munkába vesszük a “hólyagokat” is. Nem szívelhetjük ezeket, a jó osztrák humorral, alak­juk miatt “Knackwurst”-nak (szafaládé) nevezett, gáz­zal töltött ballonokat. Kosarukban megfigyelő ül és a viszonylag nyugodtan lebegő léghajóból áttekinti az egész terepet, de szemmel tartja a távoli pontokat is. Szép időben 1200—1500 méter magasra is feleresztik a drót­kötélen himbálózó ballont, amelynek kosarából telefonon közli a megfigyelő észleleteit. Ezek a hadsereg spionjai. Lelövésük földi eszközökkel kilátástalan, — a nagy légzsák 5—6 kilométerre lebeg a front mögött, s mint­hogy saját tüzérségünk sem az első vonalakból tüzel, nagy távolsága és magassága miatt srapnellel el nem érhető. Csak repülőtámadás jelent számára elvileg veszedelmet, ha meglepetésszerűen sikerül lerohanni, különben motor­­csörlőjével rövid perceken belül bevonható s a netán még ezután is támadni szándékozó gépet hatásos gránáttűz fo­gadja. A felhőtakaró 1500 méter körül lehet,­­ a ballonok 800-on lógnak. Hatszáz métert kell tehát zuhanórepülés­ben leadnunk, hogy puskavégre kapjuk őket. Végre kiérkezik a meghagyás: — Hefty vezetésével ötös raj mehet “fésülni”. Udvardy akkorát ordít, mint egy szin indián. Az ötös raj feláll: — — Hefty, Risztics, Udvardy, Takács, Proksch. “Snaj­­digan”, rajban, egyszerre startolunk viszonylag kis re­pülőterünkről. Tiszteletkörünknél már teljes a felzárkózott gépek alakzata. A felhők csakugyan 1500-an vannak. Vittoriónál las­san az élesen határolt szegélyükbe húzódunk, de úgy, hogy a még áttetsző ködfátyol által takart gépeink lentről már nem láthatók,­ mi azonban , ha homályosan is, de állan­dó figyelemmel kísérhetjük a talajtól sárgás-fehéren elütő ballont. Tagozódásunk széthúzott V alakzat, így mindnyájan egy magasságban repülhetünk. Támadásnál a V széthúzott szárnyai összezárulnak a vezetővonalban három, a másik száron két gép követi egymást libasorban, hogy a rácsa­pást egymás veszélyeztetése nélkül hajthassuk végre. A Montello felől fordulunk a ballonoknak, ördög vigye motoraink zaját, — mintha éreznék szándékunkat, tüneményes gyorsasággal bevonják az első ballont. De húzzák már a másodikat is, — nincs idő habozásra. Lekapom a gázt s fejreállítom masinámat. Egy kis cselvetésül nem közvetlenül a ballonnak, de eltérő szög­ben indítom a támadást. Nagyon messze ki nem térhe­tünk, mert nekünk időveszteséget, a ballonnak viszont időnyerést jelentene. Szirénázva süvöltenek a gépek, de bár fokozatosan ráhajlunk a célra, a távolság a kiszemelt áldozat s a támadók közt csak lassan csökken,­­ teljes erővel hoz­zák lefelé a ballont. Azért is! Nem hátrálunk. Benyomom a gázkart, a motor egyre magasabb hangon süvít s végre lövéstávolban vagyok. Már nyomják ujjaim­ a gépfegyverek billentyűit, mikor át­villan agyamon a délelőtti beszélgetés során ka­pott figyelmeztetés: — 1500 fordulaton felül kockázatos a lövés, mert a légcsavart találhatja. Lekapom a gázt s a géppuskák így is szokatlan gyors dobogással szórják golyóikat a cél felé. De minél közelebb érünk, annál jobban kell nyomnom a gépet, hogy az egyre gyorsuló süllyedésben alámerülő ballont célzó készülékemben tudjam tartani. A föld rohan­­vást közeleg, fel kel adnunk a támadást. Éppen jókor. A motorzajt is elnyomó dörrenés rázza meg a levegőt s villózva, cikkázva, mint kráter torkából kilövelt kénköves tűz, elborít bennünket a ballont védő ütegek gránát zárótűz sorozata. A sorozat magva éppen gépem s az utánam jövők közt robban s úgy szétszórja a fiúkat, hogy már régen a Piave túloldalán vagyunk, mi­kor még mindig nem sikerült összeterelnem a szétugrot­­takat. Egyenként, percnyi időközökben szállunk le. Takács méltatlankodva mutatja erősen sérült kormányait. — Proksch, a bécsi jómadár úgy véli, hogy aki hősi halált akar halni, csak menjen ballonok ellen, de ő még szeretne haza is jutni s nem adósa neki az olasz ballonos, hogy kéretlenül meglátogassa... Risztics hűtőcsövét érte egy repeszdarab s úgy elso­dorta róla a hollandi csavart, hogy egész hazáig a törzs­be bújva jött, hogy meg ne főjjön képe a hűtő sűrűn frecskelő, forró vizében. Mi tagadás, a támadás dugába dőlt. Dehát Istenem, aki nagyot akar, készüljön el mindig az áldozatra is. Más cselhez kell folyamodnunk. Félrehívom Udvardy Nándort. — Sztorikám, én leszedem a Knackwurstot. Jössz? —, Persze, hogy megyek — vágja rá gondolkodás nél­kül — de csak ketten menjünk, az nem lesz olyan fel­tűnő.­­ . — Nem a szösz, — még át sem értünk a Piaven, máris berángatják a hólyagot, a mai támadásunkat nem fogják olyan gyorsan elfelejteni. Most mást csinálunk, barátom. Nem támadunk felülről, hanem alatta megyünk be. Ha aztán le is húzzák majd, tovább tudjuk irányzék alatt tartani. Csak vigyáznunk kell Sztori, — ez sem jár kevesebb kockázattal, mint a mai. Ne felejtsd el, hogy a vonalak felett megyünk be egész alacsonyan, s még ala­csonyabban jövünk vissza, de külön-külön és más után, mert akik fölött besurranunk, visszajövet már várnak. A ballonnál sem lehet hosszú sorozatokkal okoskodni, mert a célzáshoz mozdulatlanság kell, azalatt pedig túlságosan jó céltáblák lennénk. Hullámvonalban kell repülnünk, hogy ahányszor egyenesbe jövünk, leadhassunk egy-egy rövid sorozatot. Nagyon meg kell közelítenünk, hogy kiugrasz­­szuk kosarából a megfigyelőt. — Jó lesz — lelkesedett Udvardy — töltsünk mind a két oldalon foszforra, — ha visszafelé leszed a gyalogság, legalább legyen elégtételünk, hogy nem voltunk hiába odaát. (Folytatjuk.) Szövetség a rablóval? Párt, csoport, vagy felekezeti érdeket mi nem ismerünk el, „csu­pán az egyetemes magyarságét". Én így deklaráltam volna: Mi csak olyan párt, csoport, vagy feleke­zeti érdekeket respektálunk, ame­lyek nem állnak ellentétben tra­dicionális nemzeti eszményünkkel! „Duna medence", „mert csak e­­gyütt lehetünk egyenkint szaba­dok" a varázs mondat, szintén ellentétben állónak látszik a ma­gyar módú élettel. Annyit jelent, mint lemondani ezeréves jussunk­ról, természetesen anélkül, hogy cserébe mást, vagy egyáltalán va­lamit kapnánk. Az óriás (bocsánat e szerénytelennek látszó hasonlat­ért) adja fel jogait, jellegét vesse le, lefelé alkalmazkodjon — legyen törpe a törpék között • • • ilyent kérhetne a törpe, a Kárpátmeden­cében élő, hivott vagy hívatlan néptöredék, mely államot alkotni nem tudott, de nem mi, magyarok, akiknek ősei ezer éven keresztül adták a vért és verítéket keresz­tény nemzeti eszményeik kötele­zettségeként. Nekünk, évezredes nemzetnek élő jogaink vannak a kultur né­pek közösségében, minket nem le­het csak úgy összerázni bizonyos népcsoportokkal, hogy azok jelen­tőségét rovásunkra megnöveljük. Mi őseink szellemében tiltakozunk. Még annyira most sem vagyunk lent, hogy jogos nemzeti aspiráció­inkról lemondjunk. Még élünk, még lélekzünk. E lemondás az, ami biztos halá­lunkat jelentené. E lemondás nél­kül nincs dunai konföderáció — e lemondással viszont e konföderá­­cióban csak halva született ma­gyar lehet. Mi, a történelmi hiva­­tású nép, kinek a jó Isten a helyét Árpádon keresztül a világ egyik legszebb és legjobban elhatárolt pontján jelölte ki — mint a múlt­ban tettük, ezután is hajlandók vagyunk megfogni a körülöttünk élő ráutaltak (mert a történelem szerint ők voltak jobban ránk utal­va,) kezét. De ezt megtehetjük anélkül is, hogy a kárpátmedencei történelmi szerepünket dunamedencei egyen­­lősdi játékba bocsájthatnánk. Kü­lönben is hogyan álmodhatnánk mi addig bármi­féle szövetséges vi­szonyról szomszédainkkal, míg, a­­zok elrablott területeinket vissza nem adják? Hogyan köthetek én, a magyar csonka nemzettest — fe­jem, karjaim, lábaim birtoklása nélkül szerződést addig, mig levá­gott testrészeimet vissza nem ra­gasztják rám ? Ilyen gesztus csak a már fentebb említett lemondást jelenthetné. “Új embertípus” A "forradalom szülte új ember —« típusról” ír Tollas, továbbá arról, hogy nincs többé bosszú, csak a “megváltó szeretet” dominálhatja majd az új embert. Ez így nagyon szép lenne, sőt talán túl szép, ha csupa Krisztusok élnének a földön, — de nem volt ávós pribékek, te­mérdek bűnnel terhelten — az új embertípusok sorában. Még Krisztus Urunk is csak az egyik bűnöst tudta meggyőzni a keresztfán, s ilyen helyzetben még ő is kénytelen volt kétféle mér­téket alkalmazni a két latrot il­letően. Mi hajlandók vagyunk,­i, voltunk mindig magasztos csele­kedetekre, azonban itt mégis csak meg kell állnunk egy szóra, még akkor is, ha e gesztusunkkal bi­zonyos körök, nyugatiak vagy ke­letiek — mindegy — nem is egé­szen értenének egyet. Az új embertípus sem az­ ő el­képzeléseik — hanem az eddigi ke­resztény norma jól bevált gyakor­lata jegyében fog működni. — Mely norma lényege az igazság keresése, melynek lényege viszont, hogy a bűnös vegye el méltó bün­tetését. Rosszul festene magyar­sági életigényünk továbbvitele szempontjából, ha mi már most beállanánk nemzetünk volt gyil­kosainak alibi igazolójául. — Dr Papp Ferenc * Mi pedig hozzá tehetjük: sajná­latos, hogy a költő továbbra is mé­lyen hallgatott azokról az amerikai tekintélyes magyar szervezeti ve­zetők által lapunkban szóvá tett aggodalmakról, hogy a történelmi Magyarország visszaállításának szükség­essége mellett, felszólításra sem nyilatkozott, sőt határozott­­nemzeti állásfoglalás helyett ma­radt a mellébeszélés. Sajnálatos.

Next