Szabad Magyarság, 1959. január-december (4. évfolyam, 1-50. szám)
1959-06-07 / 23. szám
12. oldal SZABAD MAGYARSÁG 1959. június 7 Nem mondhatunk le ezer éves jussunkról Müncheni megjegyzések egy amerikai körútról és bizonyos célokról (Münchenből írja a Szabad Magyarságnak az egyébként állandóan Amerikában élő, jelenleg Európában tartózkodó részvényesünk és előfizetőnk.) Tollas Tibor, a forradalmi költők egyik vezető egyénisége, miután amerikai körútjáról hazajött, beszámolt élményeiről, eredményeiről. A szóbanforgó megállapítások két cikk keretében találhatók, és pedig egyik az u. n. „Nemzetőr célkitűzései", a másik az „Amerikai utinotesz" címen. E cikk írójának az az aggodalma, hogy a költőt bizonyos körök szándékosan lépre vezették, hogy eddigi gerinces, kiálló magatartásában megtörjék. Egynéhány pont a célkitűzésekből : „A Nemzetőr, a nemzet néma ellenállásának a lapja." Ezt úgy értelmezem, hogy bármilyen beavatkozó vagy elnyomó kísérletnek némán ellenáll — mely a magyar magyarul való élniakarását fenyegeti. E megállapitással, ha ezt jól értelmeztem, merőben ellentétben állónak tűnik az „úti notesz" egyik-másik feljegyzése. Egyes állomások, ahol Tollas szintén kikötött, nem szolgálják a néma ellenállás ügyét. Egyes helyek, ahova Tollas bekopogtatott, nem mellette, hanem — tisztelet a kivételnek — ellene vannak a mi szent ügyünknek. De a segítség?! Értem! Semmiesetre sem onnan. Annak ára van, ha onnan jön. Inkább maradjunk némák, mintsem az ő segítségük. Vegye már végre tudomásul, hogy ők nekünk csak abban segítenek, hogy ne maradjunk, ne maradhassunk a magunk magyar módján magyarok. Apelláta a világ lelkiismeretéhez, — véli Tollas! Itt a másik, az előbbi pont hamis illúziója. Világlelkiismeret! Ilyen egyszerűen nincs Ez évtizedekben úgy látszik csak Világlelkiismeretlenség van, mert ha világlelkiismeretről szó lehetne, úgy dicső forradalmunk gyilkosaival nem ülnének a nemzetek együtt a NN-ban s megszakította volna a gyilkosokkal a diplomáciai és kereskedelmi összeköttetést. Ha lelkiismeretről szó lehetett volna, úgy nem nézték volna tétlen, mint irtanak ki egy népet becstelen gyilkosai. Hol volt a lelkiismeret, midőn a főgyilkost a közelmúltban Amerikában fogadták? A lelkiismeretre való appelláta olybá tűnik előttem, mintha valaki a Lucifert kérné meg, hogy ügyesbajos dolgában a jó Isten előtt támogassa. Feledjük nemzeti ideáljainkat? Ezek az állomások, személyek — és közületek — nagy részükben csak azt a célt szolgálják, hogy ne álljunk ellent se némán, se hangosan. E körök, csoportok egy része arra törekszik, hogy mi ne élhessük tradicionális nemzeti és magyarul élő életünket. E körök nagy része még anyagi támogatást is szívesen nyújt, de nemazért, hogy ápoljuk nemzeti ideáljainkat, hanem, hogy felejtsük azokat! A cél szentesíti az eszközt — mondhatnánk. Nem. Ez esetben meg éppenséggel nem. Ez esetben a szentesített eszköz, megölné a célt — ami pedig, feltételezem, — Tollas Tibortól távol áll. A magyarság egyetemes érdeke is épp úgy kizárja a félremagyarázható gesztusokat. Mi ezer éves keresztény nép vagyunk, sajátos patinás erővel, jelleggel — e jelleggel állunk, élünk vagy bukunk. Mi rajtunk nem lehet átugrani a népek történelmében, anélkül, hogy az ne maradjon ott. Ezt jól tudják azok a bizonyos nemzetközi és társutas körök. Nagyon jól tudják, hogy a mi ügyünk és az övék nem egy. Jól tudják, hogy a magyar „nemzeti eszme tántoríthatalan képviselője" — mint ilyen, az ő ellenségük. A magyar sokszor állta már a saját történelme folyamán, de akármilyen bajunkban is — soha még kívülről talpra nem állított senki bennünket, kívülről csak leromboltak. Feltámadásunk magja mindig a nemzet testébe volt beágyazva. Példa erre közelmúltunk dicső forradalma. Ahol nincs keresnivalónk Éppen akkor láthattuk legjobban, hogyan „tették magukévá" szent ügyünket egyes, meglátogatott „kiválóságok". Most már igazán elérkezett az ideje a belátásnak, hogy e nemzetközi (nyugati vagy nem nyugati) köröknél annak semmi keresnivalója nincs, aki a magyar életet magyar módra óhajtja élni, így legkevésbbé Tollas Tibornak. Egy gép szárnyra kel Vitéz HEFTY FRIGYES (58.) A pilótaülés mögött, a törzs egész magasságában terpeszkedik a nagy fekete arabs szám. Sokatmondó jelzés. Risztics 3-asa csak olyan jól ismert, mint Udvardy 7-es, vagy Takács 9-es gépe. Nagy kitüntetés számunkra, hogy odaát már ismernek s pályáznak ránk. Talán fogadást kötnek számainkra... helyre és tétre... ha nem is éppen győzelmes befutásunkra, de leküzdésünkre. Csakhogy Jószerencsénk kisér s nem vagyunk érett gyümölcsként leszedhetők a levegőből. Hangárról-hangárra járok, megsimogatom a kedves madarak karcsú derekát, szárnyait s örömmel látom, hogy tisztára csutakolta őket a magyar fiúk féltő szeretete. A felhők közben szépen gyülekeznek, már teljesen árnyékban vagyunk. Udvardy alig fér a bőrébe. Ez a pompás fiatalember tele van lelkesedéssel s harci vágygyal. Mint a jól idomított vadászkopő szimatol egyre a levegőbe s hatalmas Görz látcsövünkön szüntelen az eget kémleli vájjon fent vannak-e az olaszok kötött léggömbjei? Mert ma ballonvadászat lesz. Egyelőre suba alatt, avval a titkos céllal, hogy portyázásunk keretében munkába vesszük a “hólyagokat” is. Nem szívelhetjük ezeket, a jó osztrák humorral, alakjuk miatt “Knackwurst”-nak (szafaládé) nevezett, gázzal töltött ballonokat. Kosarukban megfigyelő ül és a viszonylag nyugodtan lebegő léghajóból áttekinti az egész terepet, de szemmel tartja a távoli pontokat is. Szép időben 1200—1500 méter magasra is feleresztik a drótkötélen himbálózó ballont, amelynek kosarából telefonon közli a megfigyelő észleleteit. Ezek a hadsereg spionjai. Lelövésük földi eszközökkel kilátástalan, — a nagy légzsák 5—6 kilométerre lebeg a front mögött, s minthogy saját tüzérségünk sem az első vonalakból tüzel, nagy távolsága és magassága miatt srapnellel el nem érhető. Csak repülőtámadás jelent számára elvileg veszedelmet, ha meglepetésszerűen sikerül lerohanni, különben motorcsörlőjével rövid perceken belül bevonható s a netán még ezután is támadni szándékozó gépet hatásos gránáttűz fogadja. A felhőtakaró 1500 méter körül lehet, a ballonok 800-on lógnak. Hatszáz métert kell tehát zuhanórepülésben leadnunk, hogy puskavégre kapjuk őket. Végre kiérkezik a meghagyás: — Hefty vezetésével ötös raj mehet “fésülni”. Udvardy akkorát ordít, mint egy szin indián. Az ötös raj feláll: — — Hefty, Risztics, Udvardy, Takács, Proksch. “Snajdigan”, rajban, egyszerre startolunk viszonylag kis repülőterünkről. Tiszteletkörünknél már teljes a felzárkózott gépek alakzata. A felhők csakugyan 1500-an vannak. Vittoriónál lassan az élesen határolt szegélyükbe húzódunk, de úgy, hogy a még áttetsző ködfátyol által takart gépeink lentről már nem láthatók, mi azonban , ha homályosan is, de állandó figyelemmel kísérhetjük a talajtól sárgás-fehéren elütő ballont. Tagozódásunk széthúzott V alakzat, így mindnyájan egy magasságban repülhetünk. Támadásnál a V széthúzott szárnyai összezárulnak a vezetővonalban három, a másik száron két gép követi egymást libasorban, hogy a rácsapást egymás veszélyeztetése nélkül hajthassuk végre. A Montello felől fordulunk a ballonoknak, ördög vigye motoraink zaját, — mintha éreznék szándékunkat, tüneményes gyorsasággal bevonják az első ballont. De húzzák már a másodikat is, — nincs idő habozásra. Lekapom a gázt s fejreállítom masinámat. Egy kis cselvetésül nem közvetlenül a ballonnak, de eltérő szögben indítom a támadást. Nagyon messze ki nem térhetünk, mert nekünk időveszteséget, a ballonnak viszont időnyerést jelentene. Szirénázva süvöltenek a gépek, de bár fokozatosan ráhajlunk a célra, a távolság a kiszemelt áldozat s a támadók közt csak lassan csökken, teljes erővel hozzák lefelé a ballont. Azért is! Nem hátrálunk. Benyomom a gázkart, a motor egyre magasabb hangon süvít s végre lövéstávolban vagyok. Már nyomják ujjaim a gépfegyverek billentyűit, mikor átvillan agyamon a délelőtti beszélgetés során kapott figyelmeztetés: — 1500 fordulaton felül kockázatos a lövés, mert a légcsavart találhatja. Lekapom a gázt s a géppuskák így is szokatlan gyors dobogással szórják golyóikat a cél felé. De minél közelebb érünk, annál jobban kell nyomnom a gépet, hogy az egyre gyorsuló süllyedésben alámerülő ballont célzó készülékemben tudjam tartani. A föld rohanvást közeleg, fel kel adnunk a támadást. Éppen jókor. A motorzajt is elnyomó dörrenés rázza meg a levegőt s villózva, cikkázva, mint kráter torkából kilövelt kénköves tűz, elborít bennünket a ballont védő ütegek gránát zárótűz sorozata. A sorozat magva éppen gépem s az utánam jövők közt robban s úgy szétszórja a fiúkat, hogy már régen a Piave túloldalán vagyunk, mikor még mindig nem sikerült összeterelnem a szétugrottakat. Egyenként, percnyi időközökben szállunk le. Takács méltatlankodva mutatja erősen sérült kormányait. — Proksch, a bécsi jómadár úgy véli, hogy aki hősi halált akar halni, csak menjen ballonok ellen, de ő még szeretne haza is jutni s nem adósa neki az olasz ballonos, hogy kéretlenül meglátogassa... Risztics hűtőcsövét érte egy repeszdarab s úgy elsodorta róla a hollandi csavart, hogy egész hazáig a törzsbe bújva jött, hogy meg ne főjjön képe a hűtő sűrűn frecskelő, forró vizében. Mi tagadás, a támadás dugába dőlt. Dehát Istenem, aki nagyot akar, készüljön el mindig az áldozatra is. Más cselhez kell folyamodnunk. Félrehívom Udvardy Nándort. — Sztorikám, én leszedem a Knackwurstot. Jössz? —, Persze, hogy megyek — vágja rá gondolkodás nélkül — de csak ketten menjünk, az nem lesz olyan feltűnő. . — Nem a szösz, — még át sem értünk a Piaven, máris berángatják a hólyagot, a mai támadásunkat nem fogják olyan gyorsan elfelejteni. Most mást csinálunk, barátom. Nem támadunk felülről, hanem alatta megyünk be. Ha aztán le is húzzák majd, tovább tudjuk irányzék alatt tartani. Csak vigyáznunk kell Sztori, — ez sem jár kevesebb kockázattal, mint a mai. Ne felejtsd el, hogy a vonalak felett megyünk be egész alacsonyan, s még alacsonyabban jövünk vissza, de külön-külön és más után, mert akik fölött besurranunk, visszajövet már várnak. A ballonnál sem lehet hosszú sorozatokkal okoskodni, mert a célzáshoz mozdulatlanság kell, azalatt pedig túlságosan jó céltáblák lennénk. Hullámvonalban kell repülnünk, hogy ahányszor egyenesbe jövünk, leadhassunk egy-egy rövid sorozatot. Nagyon meg kell közelítenünk, hogy kiugraszszuk kosarából a megfigyelőt. — Jó lesz — lelkesedett Udvardy — töltsünk mind a két oldalon foszforra, — ha visszafelé leszed a gyalogság, legalább legyen elégtételünk, hogy nem voltunk hiába odaát. (Folytatjuk.) Szövetség a rablóval? Párt, csoport, vagy felekezeti érdeket mi nem ismerünk el, „csupán az egyetemes magyarságét". Én így deklaráltam volna: Mi csak olyan párt, csoport, vagy felekezeti érdekeket respektálunk, amelyek nem állnak ellentétben tradicionális nemzeti eszményünkkel! „Duna medence", „mert csak együtt lehetünk egyenkint szabadok" a varázs mondat, szintén ellentétben állónak látszik a magyar módú élettel. Annyit jelent, mint lemondani ezeréves jussunkról, természetesen anélkül, hogy cserébe mást, vagy egyáltalán valamit kapnánk. Az óriás (bocsánat e szerénytelennek látszó hasonlatért) adja fel jogait, jellegét vesse le, lefelé alkalmazkodjon — legyen törpe a törpék között • • • ilyent kérhetne a törpe, a Kárpátmedencében élő, hivott vagy hívatlan néptöredék, mely államot alkotni nem tudott, de nem mi, magyarok, akiknek ősei ezer éven keresztül adták a vért és verítéket keresztény nemzeti eszményeik kötelezettségeként. Nekünk, évezredes nemzetnek élő jogaink vannak a kultur népek közösségében, minket nem lehet csak úgy összerázni bizonyos népcsoportokkal, hogy azok jelentőségét rovásunkra megnöveljük. Mi őseink szellemében tiltakozunk. Még annyira most sem vagyunk lent, hogy jogos nemzeti aspirációinkról lemondjunk. Még élünk, még lélekzünk. E lemondás az, ami biztos halálunkat jelentené. E lemondás nélkül nincs dunai konföderáció — e lemondással viszont e konföderációban csak halva született magyar lehet. Mi, a történelmi hivatású nép, kinek a jó Isten a helyét Árpádon keresztül a világ egyik legszebb és legjobban elhatárolt pontján jelölte ki — mint a múltban tettük, ezután is hajlandók vagyunk megfogni a körülöttünk élő ráutaltak (mert a történelem szerint ők voltak jobban ránk utalva,) kezét. De ezt megtehetjük anélkül is, hogy a kárpátmedencei történelmi szerepünket dunamedencei egyenlősdi játékba bocsájthatnánk. Különben is hogyan álmodhatnánk mi addig bármiféle szövetséges viszonyról szomszédainkkal, míg, azok elrablott területeinket vissza nem adják? Hogyan köthetek én, a magyar csonka nemzettest — fejem, karjaim, lábaim birtoklása nélkül szerződést addig, mig levágott testrészeimet vissza nem ragasztják rám ? Ilyen gesztus csak a már fentebb említett lemondást jelenthetné. “Új embertípus” A "forradalom szülte új ember —« típusról” ír Tollas, továbbá arról, hogy nincs többé bosszú, csak a “megváltó szeretet” dominálhatja majd az új embert. Ez így nagyon szép lenne, sőt talán túl szép, ha csupa Krisztusok élnének a földön, — de nem volt ávós pribékek, temérdek bűnnel terhelten — az új embertípusok sorában. Még Krisztus Urunk is csak az egyik bűnöst tudta meggyőzni a keresztfán, s ilyen helyzetben még ő is kénytelen volt kétféle mértéket alkalmazni a két latrot illetően. Mi hajlandók vagyunk,i, voltunk mindig magasztos cselekedetekre, azonban itt mégis csak meg kell állnunk egy szóra, még akkor is, ha e gesztusunkkal bizonyos körök, nyugatiak vagy keletiek — mindegy — nem is egészen értenének egyet. Az új embertípus sem az ő elképzeléseik — hanem az eddigi keresztény norma jól bevált gyakorlata jegyében fog működni. — Mely norma lényege az igazság keresése, melynek lényege viszont, hogy a bűnös vegye el méltó büntetését. Rosszul festene magyarsági életigényünk továbbvitele szempontjából, ha mi már most beállanánk nemzetünk volt gyilkosainak alibi igazolójául. — Dr Papp Ferenc * Mi pedig hozzá tehetjük: sajnálatos, hogy a költő továbbra is mélyen hallgatott azokról az amerikai tekintélyes magyar szervezeti vezetők által lapunkban szóvá tett aggodalmakról, hogy a történelmi Magyarország visszaállításának szükségessége mellett, felszólításra sem nyilatkozott, sőt határozottnemzeti állásfoglalás helyett maradt a mellébeszélés. Sajnálatos.