Szabad Magyarság, 1959. január-december (4. évfolyam, 1-50. szám)

1959-01-04 / 40. szám (1. szám)

6. oldal SZABAD MAGYARSÁG 1959. január 4 kukba, amelyhez hasonlót nem élt meg Hitler sem. Tehát a Nyugatnak egyetlen menekülési lehetősége van amelyet eddig soha nem használt fel, kitartani! Keménynek maradni és az utolsó lövészároknál nem engedni egy lépést sem. Berlin az utolsó esély a bolsevizmus összeomlasztására. Mert azt hisszük — elég demokratikus államférfire hivatkozhatunk, amikor Kossuth Lajost idézzük, aki azt mondta: — Minden diktatúra terjeszkedni, vagy bukni kényszerül ! A Kruscsev—Ulbricht diktatúra és a Kádár-diktatúra fölött is ott lebeg ez a végzet. Bárdossy László, a magyarság prófétikus államférfia kivégzése előtt azt mondta börtöntársainak : “Amikor szabad lesz Berlin, szabad lesz Budapest is. A magyar szabadságharc csúfos magára hagyása után a jó Isten megadta az utolsó chance-ot. Mert a brandenburgi kapu keleti feléről Európának, a németeknek, de Amerikának is szól az Internationale üzenete: — Ez a harc lesz a végső! Marschalkó Lajos Cliffside magyarjai A hatalmas New York városának Manhattan városrészét a széles Hudson folyó választja el New Jersey államtól. Aki a New York-i oldalról áttekint a másikra, a folyó magas, sziklás partján lévő házak és gyártelepek között észre sem veszi a kicsiny, magyar templomot, amely pedig tekintélyt követelő magas, karcsú tornyával eléggé kimagaslik sziklákra épült környezetéből. E kicsiny templomban hallgatják Isten igéit a Cliffside városkájába szakadt református magyarok, innen száll fel imájuk az egekbe, minden magyarok Istenéhez. A bolyongó idegen, aki az elmúlt vasárnapok egyik délutánján betévedt Istennek e kicsiny hajlékában, a magyar szívek szeretetének, segíteni akarásának, az áldozatkészségnek és az összetartozási tudatnak impozáns megnyilatkozásában gyönyörködhetett. Láthatta, hogy minél jobban szaggatja, tépi a vihar a magyar élet fáját, a világ minden részében szétszórt magyar szívek annál inkább megtalálják egymást. E kis gyülekezet, amely mindössze vagy 100 lelket számlál, lelkipásztorának fogadta, a budapesti Kálvin-téri református egyház volt lelkészét Nt. Füle Zoltánt, akit e napon ajándékoztak meg magyaros papi palásttal és aki e napon ülte második évfordulóját annak a napnak, amikor menekülésében átlépte a Haza határát. Igen, a szomorú visszaemlékezést ünneppé tették számára új hívei, a kedves, egyszerű, melegszívű, öregamerikás magyarok, akika legnagyobb szeretettel adták a szükséges összeg mellett lelküket abba a palástba, mely most új lelkészük vállait takarja Isten szolgálatában. E megható, kis esemény biztatás azok számára, akik fáradhatatlanul dolgoznak a magyar összefogásért, egységért és ezen keresztül sokat szenvedett édes Hazánk felszabadításáért. E gondolatok jegyében szeretettel köszöntjük a Cliffside-i magyar református egyház vezetőségét, különösen a fáradhatatlan nemeslelkű asszonyokat, Takács Mihálynét, Sári Józsefnét, Kulcsárnét, Altmannét és a többieket mind. Legyenek részesei annak a nagy munkának, mely közelebb hozza minden igaz magyar álmát, a magyar feltámadást. Amikor IIt. Füle Zoltán lelkész urat köszöntjük, Isten áldását kérjük itteni munkálkodására és kérjük, legyen misszionárusa otthon szenvedő népünknek, a magyar ügynek nemcsak az egyházközsége, hanem az Egyesült Államok összmagyarsága körében is. L. K. A költő útja, üzenete A téleleji, köd szürke nedvességében fuldokolnak a házak és a fák, s pár méter után meghal a fény is. Van valami félelmetes törvényszerűség a természetben, amit késő, ősszel érzel különösen kegyetlennek, amikor tűnődő tekinteted panaszosan kutat egy-egy még élő levelet vagy kései virágot a tarfák és bokrok ködkönynyes ágain. Hiába, halott minden körülötted s talán, ma már egy kicsit benned is. Mert meggyőződtél arról, hogy novemberben nem lehet életet ünnepelni, mint a májusi “Anyák napján”. Novemberben halottak napja van, gyertyát kell gyújtani a sírokon s kell, hogy álmaid, terveid hűvösek és józanok legyenek, mint a nyirkos éjszakák. És nem lehet tavaszi frissessége, diadalmas forradalmat vívni — novemberben. Két éve múlt, hogy a magyar forradalom izzó meteorja átzúgott a ködben botorkáló világ felett. De a fény ködbe fulladt s a meteor négy égtáj felé szóródott, sziporkázó töredékei is lassan kihunynak a közöny, apró kis napi gondok szürke hamujában. Valahogy így vagyunk most, két év után. Csak éppen nem akarjuk tudomásul venni és — valljuk meg őszintén: jobb és kényelmesebb szürke, feltűnés nélküli polgárinak lenni, mint izzó figyelmeztető meteordarabnak. De néha felsajdul a szived azért a nagyszem, észrevétlenül eladott meteor múltadért. A múltért, mely Hazát jelentett, otthont és’ Családot. Barátokat és bajtársakat, életet és jövendőt. Elvesztetted őket a hosszú tengeri v. légi után? Ha akarnád sem tudnád. Múltad hozzád nőtt. Hordoznod kell s főleg tenni valamit. — Értük és magadért. Mert egy-két perces szívfájdalommal nem fizetheted ki a múltadat, nem vásárolhatod meg a polgári nyugalmat. Megfizethetetlen az áldozat, amit értünk hoztak, hogyha másunk nem is, legalább dicsőséges múltúnk legyen ... Mindannyian átestünk már a csüggedés, belenyugvás, lázas tenniakarás, felejteniakarás, önvádaskodás és felmentés periódusain. Szédülten és szétszakadtan, barátokat és ellenséget kutattunk kis csoportonként “biztos” utakat leltünk, mindaddig, amíg eljött közénk egy ember, egy költő. Meszsziről jött, olyan messziről, ahová már csak a gondolatok szárnyán szállunk. A magyar határ mellől. A határ mellől, ahová, ha kelet felől fúj a szél, még áthallatszik a magyar jajszó. De csak odáig. Tengerentúlra már nem futja egy halálraítélt nemzet hangerejéből. S ezért jött közénk a költő, Tollas Tibor, hogy a maga valóságában tolmácsolja az Otthon üzenetét, lassan halkuló szívdobbanását, néma segélykiáltását. Úgy jött, mint a halhatatlan októberi magyar forradalom miszszionárusa, aki a Szépség, Szeretet és Igazság hangján szól a szívekhez. Útját nem egyengette sem a Free Europe, sem egyéb, pénzzel rendelkező csoportosulás. A repülőjegyre kölcsönt kapott a Magyar Diákszövetségtől s talán előadókörútja lehetővé teszi a visszafizetést. (Ezt sajnáljuk s ehhez még majd lesz megjegyzésünk. A szerk.) A költemények, melyeket bemutatott, megállították az önmaguk körül forgók tömegét. Mert lám, igy is lehet szolgálni a “magyar ügyet”. Hittel és tehetséggel. Közel tíz évi életet sorvasztó börtön után nem “élni” akarni, hanem szolgálni. Szolgálni a Nemzetet és őrizni és hirdetni a szabadságharc eszméjét. Amit az a kis írógárda, melynek képviselőjeként jött Tollas Tibor Amerikába, 12 év alatt Ausztriában végzett, az egyedülálló az emigráció történelmében. Nekik köszönhető, hogy a magyar forradalom a költészet hangján bekerült a világirodalom kincsestárába. A műfordításokat nem kisebb művészek készítették, mint a Nobel-díjas Camus, W. Röpke, Salvador de Madariaga, Watson Kirkconnel, stb. Nemzetőr c. újságjuk több, mint féltucat kulturnyelven jelenik meg. Reméljük, Tollas Tibor megépítheti az utat a határmenti és a tengerentúli amerikai magyarság között. Reméljük, a magyarok anyagi segítséget nyújtanak idegennyelvű kiadványaikhoz. (Bizony jobb volna, ha magyarok tennék ezt, s nem idegenek, akik ezért esetleg megalkuvást várhatnak el.— A szerk) Fáj látni ezt a ködbebotorkálást, ezer felé való útkeresést. Fáj látni az egymást fojtogató magyar kezeket. Mást hittünk a börtönökben és máskép csináltuk az alatt a felejthetetlen pár nap alatt, amíg azt hittük, hogy zsendülhet új élet — novemberben. Olyan jól esnék odakiáltani minden vakon szaladó magyar testvéremnek: “ .. .Hé, emberek! Egy percre álljatok meg, haladjunk együtt mi, magyar dolgotások ...” S. Koósa Antalné A megmaradás útja — az igazság Nyílt levél Tollas Tiborhoz a “Szeretet forradalmáról” Mindenekelőtt őszinte alázattal hajtom meg fejemet a szenvedés küldöttje előtt, aki Európa után most Amerika földjén hordozza körül a Szabadságharc szellemi véres kardját, hirdetve, hogy halálos veszedelembe jutott életünk; nemcsak kicsi magyar életünk, hanem az egész emberiség élete.) Kedves Tollas Tibor! A szeretet jegyében mint testvér szólok a testvérhez. Buffalói látogatásod alkalmával kértelek, adj alkalmat egy rövid megbeszélésre. Erre ígéretet is tettél, de a rohanó idő miatt nem jutottunk szóhoz. Ezért nyílt levélben említek meg néhány aktuális gondolatot itteni látogatásoddal kapcsolatban. Egy probléma tisztázásához is szeretnék hozzájárulni, ami eddig az emigrációban, sajnos, nem tisztázódott. Ezt Buffalóban Te is felvetetted. Buffalói irodalmi esteddel kapcsolatban első szavam a hála. A Te és Rab-társaid szebbnél-szebb versein keresztül valóban lelkünkhöz szóltál, áldunk érte. Azok a ragyogó, mély értelmű versek történelmünk egén arany csillagokként fénylenek, s még ennél is többek: a szabadság fájának virágaiként virulnak az emberiség vérző szívén. Fél vörös-e Tito? A kisérő prózai fejtegetéseidhez azonban volna némi megjegyzésem az egyetemes magyarság szempontjából és talán több tapasztalat alapján szeretnélek meggyőzni. 1. Említetted, hogy a “fél-vörös Tito” belgrádi rádiója is tiltakozott — annak idején — egy fiatal szegedi szabadságharcos halálraítélése ügyében. Most nem az a kérdés, hogy a fenti tragikus esetben volt-e mentő hatása a belgrádi rádió tiltakozásának? (Nem volt!) Kérdés, mire alapozod a feltevést, hogy Tito félvörös, vagyis ötven százalékban eltér a kommunista ideológiától? Én több mint száz oldalon keresztül be tudnám bizonyítani, hogy Tito nem félvörös hanem teljesen, borzalmasan, véresen vörös! Kedves Barátom: Ha Te mint a szabadságharc egyik kiváló talentuma azt hirdeted itt Nyugaton, hogy Tito félvörös, akkor a koegzisztencia gerinctelen híveinek szerzel nem kis örömet. Miért? A koegzisztencia nyugati prófétái azzal érvelnek, hogy a balkáni vörös diktátor — nyugati katonai és gazdasági segély juttatása illetve annak elfogadása által — ma már félvörös vagyis fél kommunista és holnap már hófehér lesz, tehát semmi ok a félelemre stb. Ezek a dolláristen mindenható hatalmában bízó, saját kényelmükért másoknak mindenét feláldozni tudó embertelen emberek még mindig nem tudják, hogy a “Tajna Internacionalna Terroristicka Organizacia” Nemzetközi Titkos Terror Szervezet megalapítója és a szervezet kezdő betűiből önmagát TITO vezéri névvel kitüntető legkiválóbb moszkvai tanítvány, hihetetlen, de igazi kommunista ravaszsággal megszervezte a XX- ik század legnagyobb politikai világcsalását. A Titoizmus nem más, mint a bolsevizmus előre tett nyugati bástyája, Tito parancsnoksága alatt, aki eddig már több mint 2000 millió dollárt vágott zsebre Nyugat jóvoltából. Jóvoltából? Politikai vakságából! Tito egy őszinteségi rohamában nyíltan bevallotta: “Ha Nyugat torkunkra tenné a kést és választanunk kellene a nyugati segítség és elveink között, akkor mi habozás nélkül elveinket választanánk, nem kellene semmiféle nyugati segítség. Mi hűek maradunk kommunista elveinkhez* Tito katonái pedig még ma is így énekelnek: “Amerika i Engleske bice zemlje proletarska” (Amerika és Anglia földje is proletár lesz.) Egy kommunista ideológus Belgrád és Moszkva látszólagos harcát így magyarázta: “a kommunizmusban természetes a vitatkozás, de minden veszekedő kommunista a végső célban egyesül.” Tehát egyetlen magyar sem nyilatkozhat úgy, hogy Tito félvörös. Mi, akik Tito koncentrációs lágereiben, börtöneiben, kényszermunka telepein, a vörös pokol kínzó kamráiban ismertük meg Tito igazi arcát, valljuk. Minden kommunista világcsalás és minden tudatos vagy tudatlan nyugati megtévesztő hírverés ellenére, Moszkva és Belgrád végső céla egy és ugyanaz. Nincs különbség! Az elszakított területek ügye A kommunizmus minden formája, az emberiség első számú halálos ellensége!! 2. Miután a hozzászólások lehetősége hivatalosan biztosítva volt, az egyik felszólaló feltette a kérdést: “A Nemzetőr idegennyelvű számaiban nem lehetne e publikálni, fokozottabb mértékben ismertetni a világgal elszakított területeinken kettős járom alatt szenvedő testvéreink ügyét?” Az irodalmi este nem jelentéktelen intermezzojára válaszodat így kezdted: “Ez kényes kérdés és tudom, hogy ezen a téren sokan bizalmatlanok velünk szemben.” Igaz, azt is mondtad, hogy a Nemzetőr magyar kiadásaiban többször szerepelt ez a kérdés, majd azt fejtegetted, hogy nem mindig lehet érzéseinket nyíltan megvallani... . . Beszédedben, illetve a fenti kérdésre adott hosszabb válaszodban részemre az volt a megdöbbentő, hogy Te, a szabadságharc költője, a magyar életmentést Benes cseh politikus taktikájának formai átértékelésében látod. (Talán előbbi meghatározásodból kiindulva, hogy nem mindig lehet őszintén nyilatkozni érzéseinkről.) Emlékezzünk, — mondtad — hogy Benes ügyes taktikával milyen nagy eredményeket ért el... A felszólalónak válaszolva arra is hivatkoztál, hogy a szabadságharcban nem vetődött fel a revízió kérdése s ennek oka az volt — szerinted — hogy a szabadságáért harcoló magyar nép nem akarta a Szovjetunió revízió kérdésében ismeretes vádját vállalni és ezáltal kockáztatni a szabadságharc eredményeit. (Mielőtt továb mennék, kijelentem, feltétlen és őszintén hiszem, hogy minden gondolatodban, minden cselekedetedben a legjobb szándék vezérel népünk szabadságának visszaszerzése tekintetében.) SERES PÉTER (Folytatjuk.) ELŐFIZETÉSI FELHÍTÁS! Kérjük, hogy mindazok, akiknek tetszését lapunk megígéri, szíveskedjenek előfizetésüket az alábbi szelvényen beküldeni, ismerőseiket és barátaikat hasonlóra bíztatni Előfizetési díj: 1 évre $10.; fél évre: $BK0: 3 hónapra: $3.— Itt levágandó -Alulírott .......................................... megrendelem a Szabad Magyarságot: — 1 évre — 12 évre — 3 hónapra — és az előfizetési díjat ...............-t — mellékelten küldöm money orderen, vagy csekken. Név: .................................... Pontos cím: ......................................... (Kérjük, szíveskedjenek a fenti megrendelést írógéppel, vagy olvasható nyomtatott betűkkel kitölteni.)