Szabad Magyarság, 1962 január-december (7. évfolyam, 1-49. szám)

1962-01-01 / 1. szám

Anti-Communists Otf The World, Unité! Szabad FREE HUNGARIANS AMERICAN - HUNGÁRIÁN NEWSPAPER MAGYARSÁG VÉGVÁRUNK • ELETREHIVTA: t FT. GALAMBOS JÓZSEF Vol. 7. ÉVF. — No. 1. SZÁM. NEW YORK, N. Y. 1962. Január 1. ÚJÉV Ára 25 US c Kötelességünk az új évben Irta: FIALA FERENC így emelt szót Béky püspök a magyar szabadságért < A Vándorzászló megbotránkoztató sérelme Újabb politikai gyilkosság Münchenben NYUGAT-KELET ALKUDOZÁSA A LÁTHATÁRON A NATO a tárgyalás mellett — India megszállta Goa-t — Indonézia mozgósított Holland-Guaiana ellen — További zűrök Kongóban Vörös-Kína kimaradása — Kennedy—Macmillan találkozó Az új esztendő fordulóján a világhelyzet nem sok jóval bíztat. A Nyugatnak sarkára kell állni, ha védelmi állásait tartani akarja, mind az euró­pai, mind a délkeletázsiai és afrikai arcvonalakon. A berlini kérdésben a NA­TO értekezlet 14:1 arányban a tárgyalások felvétele mel­lett döntött. Az egyetlen “nem”-et a francia külügy­miniszter mondta ki. De Gaul­le nem akar a Kreml ajtaján DEAD LETTERS By VICTOR PADÁNYI Uj esztendő jövetelével el­mélkedhetünk emigrációs ma­gyar feladatainkon, köteles­ségünkön. Mind többet hallja az ember az utóbbi időben, hogy magyar emigrációnk bi­zonyos rétege lassan vissza­vonul a politikától, nem ér­deklődik a magyar ügyek iránt és legjobban szeretné elfelejteni még azt is, hogy valaha magyar volt. Az el- kedvetlenedés egyik főoka az emigrációs egyenetlenkedés, ami nem tagadható. Mégis azt kell mondanunk, hogy nem ezek jelentik a maga­sabb feladatokra váró magyar emigráció lényegét. A szétszórt magyarság iga­zi értéke dolgozik, alkot és már régen jóvátette azt a hibát, amit az első világhábo­rú utáni emigráció követett el a magyarság kárára. Célzunk itt a Tanácsköz­társaság utáni emigrációra, melynek külföldre vetődött alakjai évtizedeken át priu- szos bejegyzettéi voltak a nyugati államok rendőrségei­nek. Nem volt olyan junta megmozdulás Délamerikában, ahol ne Kun Béla elvbarátai lettek volna a főkolomposok. A francia bányavidékre vető­dött 19-es kommunisták — már akkor is visszaélve a de­mokrácia biztosította jogok­kal — ahelyett, hogy dolgoz­tak volna, sztrájkmozgalma- kat szerveztek, izgattak és lázítottak. Azóta azonban sok minden megváltozott és nemcsak emigrációnk intellektuelljei, mérnökei, orvosai, művészei, hanem a magyar munkások is keresettek lettek és meg­becsülik őket szerte a világon. A hazai kommunista rabszol­gaság elől nyugatra menekült magyarság becsületesen meg­állta a helyét. Szénnél a kér­désnél bukott meg az a ká- dárjánosi arcátlanság, amely azt hirdeti, hogy 1945 és 56 után az ország “salakja” buj­dosott külföldre. Ha egy ma­gyar valami bűncselekményt követ el Nyugaton, akkor öles cikkekben írják, íme ilyen és ilyen alakok szöktek világgá. De sort sem írnak az anda- gézák és a ciffragyörgyök vi­lágot bejáró zenei sikereiről, mélyen elhallgatják, hogy a magyar orvosok és mérnökök megbirkózva az egész idegen világgal, minden protekció és összeköttetés híján is nevet és sikert vívtak ki maguknak és megbecsülést magyar szár­mazásuknak. Arról sem emlékeznek meg, hogy Párisban és Berlinben, Londonban s minden nagyvá­rosában a világnak úgy hir­detik a márkás cipőket és ruhákat, hogy “magyar kézi­munka”. Valamikor azt mond­ták a nagyon jó iparcikkre, hogy angol gyártmány. Made in England, vagy Made in Germany. Ma már elértük, hogy márka az is, ha azt ír­ják rá egy árura, hogy “Un- garische Handarbeit”. Egy német ismerősöm nem­régiben kissé furcsa kérdése­ket tett fel a magyarsággal, illetve a magyar kultúrával kapcsolatosan. Felelet helyett karonfogtam és elmentem ve­le sétálni a város kereskedő negyedébe. Csak úgy véletle­nül megálltam egy könyvki­rakat előtt. Azután megkér­tem, nevezze meg a könyvek szerzőinek a nemzetiségét. Kiderült, hogy a kirakatban lévő 76 könyv szerzője 51 né­met, 8 francia, 7 angol, 5 ma­gyar, 3 olasz és 2 orosz volt. Azután mentünk tovább és egy kávéházban eléje tettem az eheti rádióműsort. Nem ér­tette miért, mire ceruzát és papírt tettem eléje, hogy je­gyezze fel az egyes német adóállomások programmját. Kiderült a következő: 49 zeneszámból 17-nek volt ma­gyar szerzője. Beethovent Kodály, Mozartot Bartók, Bachot Liszt váltogatta. A könnyű zenében még feltű­nőbb volt az arány. Lehár és Kálmán váltogatták egymást, sőt az egyik állomás műsorá­ban még Farkas Imre is fel­támadt halottaiból. A müncheni rádióállomás legsikerültebb hangjátékát a korán elhúnyt katolikus író, Just Béla írta, míg Berlinben Fricsay dirigált és Londonban Vásárhelyi ült a BBC mikro­fonja előtt felállított Bösen- dorfer mellett. * Azután megkérdeztem, van-e golyós irónja? Volt. Magyar ember találmánya. Tudja-e hol volt a kontinensen az első' földalatti? Budapesten. Még 1896-ban adták át a forgalomnak, szóval akkor, amikor Európa városaiban még omnibuszok lovai nyerítettek a bulvardokon. Hallott-e báró Eötvös geofizi­kai ingájáról, amely még ma is nélkülözhetetlen eszköze a föld mélyében rejlő kincsek után nyo­mozóknak. Hallott-e Gauss nagy magyar barátjáról, Bolyairól, aki­nek neve örökre összeforrott az euklidesi geometriával. Tudja-e, (Folytatás a 2-ik oldalon) The nightmare of fear from a collective disaster has never so stiflingly choked the world as to- day. No single catastrophe of his- itory can be compared to the un- healed wounds of the twentieth century. Millions and hundred- millions ask every day the anxious and agonizing question why things are the way they are and, especi- ally the world of the victors is faring the incomprehensible and tragic miracle of victory wiith alarming confusion: within a life- time two victorious crusades were waged agaiiist the “enemies of mankind”, the “violators of peace”; the war criminaU were taken to the places of execution by the thousands and millions were made homeless bút the cause of peace is in a more precarious State today than ever. By JULES II. In America there were celebra- t'ions in musical circles and an account is given by the Musical American (Oct. 21, 1911), with a down to earth note tagged on in a very unromantic fashion: “The People’s Symphony Or- chestra under Franz X. Arens, performed at Carnegie Hall last Sunday afternoon a Liszt centen- ary program. American and Hun­gárián colors draped the center boxes; Joannes de Tahy’s celeb- rated painting of Liszt adorned the stage and the chargé d’af- faires and consul-general of Aus- tria-Hungary were guests of hönor. Bút perhaps if the ventilla- tion of Carnegie Hall had nőt been as distressingly bad as it w>as, the length of the concerf might nőt have proved trying.” On December 5th, 1936, the New York Héráid Tribüné reported the following,: “The 50th Aműversary A lifetiine has nőt vet passed since the conclusion of World War I; the lasifc cohorts of the graying generation of Versailles are still among and marching with us with ever more uneasy and hesitant souls and it is al- ready evident that almost nőne of the political dootrines and ac- complishmenits of the Nineteen Tens and Twenties were rational, sincere and true and the slogan of “no more wars” by the tor­mented peoples was retaliated by itíhe most unprincipled politics of history. The twenty years between the two world wars were fiiled with the fruitless wailings by the peoples who were templed upon in Versailles.. Somé years ago Popé Pius XII (Cont. Page 2.) S. VALLAY of the deaith of Franz Liszt, the Hungárián composer, has been commemorated by a 2-Pengő silver coin which shows Liszt’s head in profilé, inscribed: Liszt Ferenc, a nagy zeneköltő emlékére 1811- 1886”. Thus the news of the tri- bute of the Hungárián mint to Liszt reached America. There are many anecdotes con- cerning the public and priváté life of Liszt. The following is a selec- tion of the most poignant which appeared in Musical America, Au- gust, 1907: A pretty young lady once play- ed in eláss in a very amateurish way. Liszt walked up and down the room excitedly, murmuring: Heiliger Bimbam, Heiliger Bim- bam! (the equivalent, apparently, of ‘Holy Moses!’). When she fin- ished he went up to her and said gently: “My dear child, marry soon, Good bye.” 1 íCont. Page 2.) kopogtatni, ami szerinte a gyengeség jele és felbecsül­hetetlen pszichológiai előnyö­ket ad a vörös diktátor ke­zébe. De milyen programmal in­dul a Nyugat ebbe a diplomá­ciai ütközetbe ? Erről nem esett szó, csak a megszokott szólamokat hangoztatták: — Berlint és a szövetségesek jo­gait minden áron megvédjük. De ki fog itt Berlinről beszél­ni ? Kruscsev a tárgyalások tengelyébe a keletnémet zóna, az Odera-Neisse vonal elisme­rését és a “semleges övezet” életrehívását fogja állítani. Indiában viszont a békega­lambbal alvó és ébredő Nehru, minden tárgyalás nélkül megtámadta és három napos harc után elfoglalta Goa-t, a mangánércben és vasban gaz­dag négyszázéves Portugál gyarmatot. Milyen álláspontra helyez­kedett a UN? A leglelemé­nyesebbre: miután a bizton­sági tanács fegyverszünet el­rendelésére vonatkozó határo­zatát a Szovjet megvétózta —■ hallgatott. Nehru haditettén felbáto­rodva, Indonézia vöröslő el­nöke, Sukarno is mozgósítot­ta amerikai dollárokon felsze­relt hadseregét. Cél: holland Nyugat-Guiana elfoglalása. Ennek a hatalmas szigetnek lakossága 18.000 európaiból és kb. 700.000 pápuából áll. A kormányzat vegyes és a nép békében él. Most előrelát­hatólag ez a terület is véres harcok színhelyévé válik. Minden jel arra mutat, Moszkva bátorítására fegy­veresen felszámolják Nyuga­ton a “kolonializmus marad­ványait”. Ehhez a UN statisz­tál. Ennek az a haszna is lesz, hogy a nyugati védőrend­szerből ezek a területek ki­esnek. A vörös koloniáüs rendszer felszámolásáról azonban mé­lyen hallgatnak. De a UN nemcsak statisz­tál, jó példával is előljár a “szabályos agresszióban”, a- (Folytatás a 6. oldalon) REMEMBERING FRANZ LISZT

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék