Szabad Művészet, 1950 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1950-08-01 / 8. szám

nem pottyant az égből minden előzmény és küzdelem nélkül. Az egyre előnyösebbé váló objektív feltételek mellett is sok próbálkozás, újrakezdés, vita, tisztázódás kellett, amíg meg­születhetett az első siker, képzőművészetünk szolidaritásnyilatkozata a szocializmus alapjait lerakó milliók mellett. Szinte az alaptételekből indultak el művészeink, az általános alapelvekre vonatkozólag állapodtak meg először nagyjából, hogy feladatuk a társadalmi és természeti való­ság bemutatása, s céljuk a festészet és szobrá­szat eszközeivel közreműködni a világ meg­változtatásában, a felszabadított emberiség osztálynélküli közösségét állítani a kizsákmá­nyolók és kizsákmányoltak, az elnyomók és elnyomottak rendje helyére. Kiléptek abból a szűk körből, amelybe a burzsoá kultúrpolitika száműzte őket, az öncélú ritmusok, finomkodó színek, semmitmondó ákom-bákomok zűrzava­rából, s a tudatos cselekvés, a harcos kiállás szükségességét hangoztatták. Elodázhatatlanul rájöttek, hogy a művelődés területén is színt kell vallani, az úgynevezett és polgári értelem­ben vett „minőség“ és beavatottság, a szak­­szerűség és kiváltságosság varázsszavaiból nem építhetnek fedezéket maguknak hamisan alkal­mazott klasszikus kategóriák védelmére. Emberi és művészi fejlődésük még azt is feltárta a számukra, hogy minden elvonulás és semle­gesség, mellébeszélő esztétizálás és bűvészkedő ködevés a reakció malmára hajtja a vizet, módot ad az ellenségnek az elrejtőzésre, kulturális életünk hozzáférhetetlenebb sáncaiban. Tehetségeink öntudatosodása lázas tett­vággyal párosult. Amilyen mértékben világossá vált előttük, hogy a burzsoá formalizmusok népellenes, kommunistaellenes, szovjetellenes tendenciákat lepleznek, olyan elhatározottsággal szedték össze erőiket művekkel bebizonyítandó a szocializmus táborához való tartozásukat. Ez a felismerés azonban sokáig csak tétova próbálkozásokat, bizonytalan kezdeményezé­seket eredményezett, egy kicsit minden művész a maga egyéniségére szabottan értelmezte a tennivalókat. Jól tudták mestereink, hogy nem folytathatják ott, ahol a felszabadulás előtt abbahagyták, csak éppen a kibontakozás biztos iránya maradt homályban előttük. Még mindig inkább az ösztöneik szerint választottak, sem­mint a munkásosztály élcsapatának tudományos világnézete alapján. PÓR BERTALAN: Rákosi elvtárs és felesége parasztküldöttekkel beszélget (Olajfestmény) 279

Next