Szabad Művészet, 1950 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1950-08-01 / 8. szám
nem pottyant az égből minden előzmény és küzdelem nélkül. Az egyre előnyösebbé váló objektív feltételek mellett is sok próbálkozás, újrakezdés, vita, tisztázódás kellett, amíg megszülethetett az első siker, képzőművészetünk szolidaritásnyilatkozata a szocializmus alapjait lerakó milliók mellett. Szinte az alaptételekből indultak el művészeink, az általános alapelvekre vonatkozólag állapodtak meg először nagyjából, hogy feladatuk a társadalmi és természeti valóság bemutatása, s céljuk a festészet és szobrászat eszközeivel közreműködni a világ megváltoztatásában, a felszabadított emberiség osztálynélküli közösségét állítani a kizsákmányolók és kizsákmányoltak, az elnyomók és elnyomottak rendje helyére. Kiléptek abból a szűk körből, amelybe a burzsoá kultúrpolitika száműzte őket, az öncélú ritmusok, finomkodó színek, semmitmondó ákom-bákomok zűrzavarából, s a tudatos cselekvés, a harcos kiállás szükségességét hangoztatták. Elodázhatatlanul rájöttek, hogy a művelődés területén is színt kell vallani, az úgynevezett és polgári értelemben vett „minőség“ és beavatottság, a szakszerűség és kiváltságosság varázsszavaiból nem építhetnek fedezéket maguknak hamisan alkalmazott klasszikus kategóriák védelmére. Emberi és művészi fejlődésük még azt is feltárta a számukra, hogy minden elvonulás és semlegesség, mellébeszélő esztétizálás és bűvészkedő ködevés a reakció malmára hajtja a vizet, módot ad az ellenségnek az elrejtőzésre, kulturális életünk hozzáférhetetlenebb sáncaiban. Tehetségeink öntudatosodása lázas tettvággyal párosult. Amilyen mértékben világossá vált előttük, hogy a burzsoá formalizmusok népellenes, kommunistaellenes, szovjetellenes tendenciákat lepleznek, olyan elhatározottsággal szedték össze erőiket művekkel bebizonyítandó a szocializmus táborához való tartozásukat. Ez a felismerés azonban sokáig csak tétova próbálkozásokat, bizonytalan kezdeményezéseket eredményezett, egy kicsit minden művész a maga egyéniségére szabottan értelmezte a tennivalókat. Jól tudták mestereink, hogy nem folytathatják ott, ahol a felszabadulás előtt abbahagyták, csak éppen a kibontakozás biztos iránya maradt homályban előttük. Még mindig inkább az ösztöneik szerint választottak, semmint a munkásosztály élcsapatának tudományos világnézete alapján. PÓR BERTALAN: Rákosi elvtárs és felesége parasztküldöttekkel beszélget (Olajfestmény) 279