Szabad Művészet, 1951 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1951-01-01 / 1. szám

tumok, hanem annak bizonyságai is, hogy a valóság beható megismerésének és hű tük­rözésének feladatával már pályája elején is tisztában volt Kovács Mihály. Ha nem is tartozik művészetünk történe­tének nagyságai közé, érdemes számon­­tartani művészete pozitív értékeit, s ezt bizo­nyítja az egri múzeumban megrendezett emlékkiállítás. (szegi) ARNHOLD NÁNDOR EMLÉKKIÁLLÍTÁS A képzőművészek pécsi csoportja a Pécsi Városi Múzeumban emlékkiállítást rendezett Arnhold Nándor pécsi rajztanár-festő hátra­hagyott műveiből. Arnhold Nándor 1857-ben született Györ­­könyben (Tolna megye). 1880-ban a buda­pesti Képzőművészeti Főiskolán tanári ok­levelet szerzett és több vidéki város után a huszadik század fordulóján a pécsi főreál­iskolába került. Élete végéig Pécsett maradt, ott is halt meg 1935-ben. Kitűnő pedagógus volt. A szakirodalomban is eredményesen tevékenykedett, rajzpedagógiai tanulmányo­kat írt, művészettörténeti előadásokat tartott. Többirányú érdeklődését mutatják néprajzi kutatásai és gyűjtései. Az Ormánság nép­művészetével foglalkozott, néprajzi munkát is írt és illusztrált. Szabad idejében, főképp öregkorában nagy kedvteléssel festegetett. Mintegy nyolcvan képéről tudunk, ebből a kiállításra harminc festményét, rajzát, akvarelljét gyűjtötték össze: zsáner jeleneteket, pécsi utcák, ligetek táj­képeit, családi portrékat, csendéleteket. Táj­képei természethű, becsületes valóságleírások, szeretettel készített pontos, megbízható fel­jegyzések egy-egy jellegzetes pécsi táj- vagy utcarészletről. Akvarell-csendéleteit túl apró­lékos rajztechnika s a szinte fotográfus tár­­gylagosság jellemzi. Legfigyelemreméltóbb művei közé számíthatjuk „Aszfaltozok“ c. kisméretű olajvázlatát (valószínűleg nagyobb kompozíció terv), mely helyes témaválasz­tással jellemző képet mutat be a munkás­életről. „A zsandárok megkötözik a betyárt“ c. képén Munkácsy Siralomház és Éjjeli csavargók motívumának hatása érezhető, természetesen Munkácsy drámai ereje és kompozíciójának monumentalitása nélkül, mégis a tipikusan népi figura ismeretében és őszinte ábrázolásában. Bodnár Éva TISZAIGAR, egy alföldi agrárproletárfalu története 1744—1950. Az Országos Néprajzi Múzeum kiállítása Amint a címből is kitetszik, újszerű feladatra vállalkozott az Országos Néprajzi Múzeum tudományos munkaközössége akkor, amikor egyesztendős helyszíni kutatómunkája eredményeként Tiszaigarnak, egy Tisza­­melléki másfélezer lakosú agrárproletárfalu múltjának, életének és kultúrájának múzeoló­­giai bemutatását tűzte ki céljául. Újszerű a kiállítás, mert a néprajzi múzeológiában ez az első olyan kísérlet, amely egy egységes tör­ténelmi folyamat megelevenítésére és szemlé­letes bemutatására törekszik. Aránylag nehéz technikai feltételek között kellett összefogni olyan kiállítási elemeket, amelyek nem mind egyből szolgálják szemléletességét és a mú­zeumi kiállítás célját. Tiszaigar község bemutatott története két évszázadot ölel fel és ezen belül három döntő korszakot: a feudális társadalom utolsó szakaszát, a feudálkapitalista társadalom kor­szakát teljes egészében és a szocializmus építésének útján haladó új magyar falu öt esztendejét. Ezeknek a korszakoknak meg­felelően tagolta kisebb egységekre a bemu­tatásra kerülő anyagot a kiállítás. Tiszaigar község gazdasági, társadalmi és kulturális életének alakulása híven tükrözi azt a fejlő­dést, amelyet hazánkban az elmúlt századok­ban sok ezer más falu is megtett. A feljárat hatalmas opál-üveg ablakaira és oldalfalaira festett és elhelyezett színes tér­képek és rajzok Tiszaigar községének 1744-es betelepülésével és régi tájviszonyaival fog­lalkoznak. A felj­árat a kiállítás legsikerültebb részé­be, az előtérbe vezet, ahol Közép-Tisza vidékének, közelebbről Tiszaigarnak gazda­sági, földrajzi és társadalmi viszonyairól kap szemléletes képet a látogató. Beépített és kivilágított grafikonok, színes térképek és montázsok a kiállított jellegzetes korabeli termelőeszközökkel vitágos képet adnak az egyes korszakok termelőerőinek fejlettségéről és sajátos technikai jellegéről, így a Tisza lecsapolását megelőző feudális idők terme­lését ilusztrálják a kiállított halászati eszközök, hálók, szigonyok, továbbá a pásztorélet szerszámai és egy teljesen felépített és beren­dezett pásztorkunyhó. A kapitalizmusban — a Tisza lecsapolása után — kialakult hatalmas szemtermelést már a faeke és a 35

Next