Szabad Művészet, 1955 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1955-01-01 / 1. szám
t.Nem kétséges, hogy újabbkori művészetünk fejlődése erősen a nyugateurópai ,s közelebbről a német és a francia művészet mozgásához kötött. Azonban az utolsó 150 év festészetének története azt is bizonyítja, hogy művészeink elképzelései sok tekintetben eltértek a nyugati példáktól, fejlődésünk sajátosan, a maga nemzeti céljai szerint értelmezte — gyakorta el is mellőzte — a nyugateurópai vívmányokat. Ezt a más értelmű fejlődést a szomszédos népek művészetét tanulmányozó összehasonlító módszerrel lehet igazában megérteni és megállapítani. Nemcsak azért, mert a szomszéd népek művészeti előiskolája — München, Düsseldorf vagy Párizs—azonos volt a mienkkel, hanem mert a művészet társadalmi feladata Közép- és Kelet-Európában sok vonásában más természetű volt, mint nyugaton. Európa keleti felének művészei az egész XIX. század folyamán például sokkal tovább megőrizték a művészet nemzeti és demokratikus vonásait, a műalkotást nagyrészt az egész századon át nemzeti, társadalmi tettnek gondolták. A fejlődés általános jellegzetességein kívül sok személyes kapcsolat is egybefűzi a mi művészeinket a szomszédos népek mestereivel. Ilyen kapcsolatok például Munkácsy és Quido Manes, valamint Brozik cseh festők találkozása. Szinte érintetlen terület a magyar és a román művészet rokon vonásainak vizsgálata. Ebben a viszonylatban nemcsak az a feltűnő, hogy a kibontakozás útja nagyon hasonló volt, hanem — ami ennél is megdöbbentőbb — a festői temperamentum példátlan rokonsága.2 Vannak szálak, melyek a délszláv művészetet a korai reformkor óta egészen a századfordulóig egybeszőtték a magyar művészeti élettel.3 Leginkább megvizsgálták eddig a magyar és az orosz festészet kapcsolatát, bár itt sem jutottak túl a ténymegállapításokon. Az elvi vizsgálatot megnehezíti ugyan, hogy az orosz festészet problémái, felfogása, stílusa sokban eltér az európai és a magyar fejlődéstől is, mégsem kétséges, hogy a keleteurópai népek művészetével, s így a miénkkel is, az orosz igen széles felületen érintkezik. Nem tartom itt feladatomnak a kutatás eredményeinek bármilyen sommás felsorolását. Inkább az eddigi megállapításokat szeretném gazdagítani Munkácsy és Repin művészete rokonvonásainak, érintkezési pontjainak vázolásával. Munkácsy orosz kapcsolataira vonatkozó legfontosabb magyar dokumentum Justh Zsigmond párizsi naplója. A Munkácsy—Antokolszky barátság Justh megfigyelte mozzanatai valószínűsítik azt a véleményünket, hogy Repin és Munkácsy egymás fejlődését figyelemmel kísérték. A magyar művészetben tájékozott Antokolszky gyaníthatóan közvetítő volt Munkácsy és Repin között. Bár a Justh-könyv nem volt ismeretlen régebbi kutatóink előtt sem, az ebből kiolvasható problémák nem foglalkoztatták a magyar művészettörténészeket.6 MUNKÁCSY ÉS REPIN Végvári Lajos REPIN: A propagandista elfogatása (Ceruza, 1879)