Szabad Művészet, 1955 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1955-01-01 / 1. szám

t.N­em kétséges, hogy újabbkori művészetünk fej­lődése erősen a nyugateurópai ,s közelebb­ről a német és a francia művészet­ mozgásához kötött. Azonban az utolsó 150 év festészetének története azt is bizonyítja, hogy művészeink elképze­lései sok tekintetben eltértek a nyugati példáktól, fejlő­désünk sajátosan, a maga nemzeti céljai szerint értel­mezte — gyakorta el is mellőzte — a nyugateurópai vívmányokat. Ezt a más értelmű fejlődést a szomszédos népek művészetét tanulmányozó összehasonlító módszerrel lehet igazában megérteni és megállapítani. Nemcsak azért, mert a szomszéd népek művészeti előiskolája — München, Düsseldorf vagy Párizs—­azonos volt a mienk­kel, hanem mert a művészet társadalmi feladata Közép- és Kelet-Európában sok vonásában más természetű volt, mint nyugaton. Európa keleti felének művészei az egész XIX. század folyamán például sokkal tovább megőrizték a művészet nemzeti és demokratikus voná­sait, a műalkotást nagyrészt az egész századon át nem­zeti, társadalmi tettnek gondolták. A fejlődés általános jellegzetességein kívül sok sze­mélyes kapcsolat is egybefűzi a mi művészeinket a szomszédos népek mestereivel. Ilyen kapcsolatok pél­dául Munkácsy és Quido Manes, valamint Brozik cseh festők találkozása.­ Szinte érintetlen terület a magyar és a román művészet rokon vonásainak vizsgálata. Ebben a viszonylatban nemcsak az a feltűnő, hogy a kibontakozás útja nagyon hasonló volt, hanem — ami ennél is megdöbbentőbb — a festői temperamentum példátlan rokonsága.2 Vannak szálak, melyek a dél­szláv művészetet a korai reformkor óta egészen a század­­fordulóig egybeszőtték a magyar művészeti élettel.3 Leginkább megvizsgálták eddig a magyar és az orosz festészet kapcsolatát, bár itt sem jutottak túl a ténymegállapításokon.­ Az elvi vizsgálatot meg­nehezíti ugyan, hogy az orosz festészet problémái, fel­fogása, stílusa sokban eltér az európai és a magyar fejlődéstől is, mégsem kétséges, hogy a keleteurópai népek művészetével, s így a miénkkel is, az orosz igen széles felületen érintkezik. Nem tartom itt feladatomnak a kutatás eredményeinek bármilyen sommás felsoro­lását. Inkább az eddigi megállapításokat szeretném gazdagítani Munkácsy és Repin művészete rokonvoná­sainak, érintkezési pontjainak vázolásával. Munkácsy orosz kapcsolataira vonatkozó legfon­tosabb magyar dokumentum Justh Zsigmond párizsi naplója.­ A Munkácsy—Antokolszky barátság Justh megfigyelte mozzanatai valószínűsítik azt a vélemé­nyünket, hogy Repin és Munkácsy egymás fejlődését figyelemmel kísérték. A magyar művészetben tájé­kozott Antokolszky gyaníthatóan közvetítő volt Mun­kácsy és Repin között. Bár a Justh-könyv nem volt ismeretlen régebbi kutatóink előtt sem, az ebből ki­olvasható problémák nem foglalkoztatták a magyar művészettörténészeket.6 MUNKÁCSY ÉS REPIN Végvári Lajos REPIN­: A propagandista elfogatása (Ceruza, 1879)

Next