Népujság, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)
1948-12-31 / 304. szám
VITETIN GUBAREV: A távir Az iskolai faliújság ünnepi számát állítottuk össze. A Szerkesztőbizottság pályáztot hirdetett a legjobb írásra arról, milyen változásokon ment át városunk a szovjet rendszer évei alatt. Rengeteg cikk érkezett be, az anyag bőséges és tartalmas volt, Grisa Naumenko nagy buzgalommal festegette estéken át a képeit alaposan kidiszítve, az újságot. Akár már ki is lehetett volna függeszteni, de még egy cikk hiányzott. Az ajtó megcsikordult, az iskola igazgatója, Georgij Szavelevics nézett be az osztályba. A mi jóságos derék tanítónk! — Mért nem mentek haza, gyerekek ? — hallottuk végül fátyolos hangját — Már késő van, otthon majd aggódnak miattatok... — Georgij Szayek« — mondtam én* — Hiányzik egy cikk. ÉS tudja milyen? A k°mSzomolcökról, akik részt vettek a polgárháborúban. Szerettük volna, ha olyan emberről szól, akit ismernék, a városban. Georgij Szavelevics figyelmesen nézegette a faliújságot majd hirtelen vádamra tette a kezét, írjál az apádról... No persze. Hiszen ő k°mSzmOlk volt tizenkilencben. Elszomorodtam. Egy szerkesztőnek kellemetlen a saját apjáról írni. — A te apád sok mindenről tudna nektek mesélni — folytatta Georgij Szavelevics, fia — Én egyébként barátságban voltam vele tizenkilencben. Ugyan csak harcias , ifjúkommunista volt. Megveregette a vádamat és otthagyott minket gondjainkkal Bizonytalnul néztem elvtársimra. — Gyerünk!!! — mondta mérgesen Grisa Naumetsko és elkezdte forgatni a faliújságot. Ez is! Nem tudta már előbb megmondan, hogy komszomol volt az apja! — Fiúk, — mondtam egy kis bűntudattal — hát értsétek meg. — Jól van, hallgass már! — legyintettek a szerkesztő-bizottság tagjai. — Gyerünk apádhoz. El sem indultunk még, mikor újból nyílt az ajtó és megjelent a küszöbön apám. — Hát ez meg mi dolog? — reccsentett ránk vidáman. — Anyád már azt képzeli, a vonat alá kerültél? — Peatov elvtárs, lépett elő bátran Grisa Naumenko — éppen magára van szükségünk. Mesélje el, kérem, milyen komeromok volt maga? Visszafordítottuk a faliújságot és megmagyaráztuk apámnak, mi hiányzik még. Elkomolyodott. Beült mellénk az iskolapadba és elgodolkozva kezdte: — Jól van, elmondok egy történetet... Csak nem magamról, egy fiúcsfeáról, akit Zporkinak hívtak... Eldugott helyen, az északi erdőségben élt egy vasútállomáson, amelyet betemetett magasan a hó. A rézharang közömbösen fagyoskodott az üreg perronon. Valahol messze harcok folytak, munkások és parasztok harcoltak a Szovjet hatalomért. Az állomáson tudták, hogy Arhangelszkiben angol-amerikai csapatok hajóztak ki és az orosz fehérgárdistákkal együtt Moszkvához akarnak áttörni, megfojtani a fiatal Szovjet Köztársaságot. Egyszer fiúk és kislányok csoportja verődött össze az állomáson. Lehettek vagy tizen, a legidősebb alig tizenötéves. Várakozóan néztek Zsorkára. Zsorka, a távirász fia, mint Komszmol titkár figyelmeztette őket: az állomáson vonul keresztül néhány szerelvény a Vörös Hadsereg kannáival. Bejelentette, hogy szolgálatot fog tartani a távírókészüléknél, segít apjának, megszakítás nélkül fenntartani az összeköttetést a vörös csapatokkal. A váltókezelők, pályafelvigyázók és kocsikancsolók gyerekei figyelemmel hallgatták Zárkát és biztosították: ifjúk°mmunisia módon, szilárdan állnak erdegeiken. Másnapra nem várt és borzalmas esemény történt. Az erdőből fehér gárdista-horda csapott az állomásra,. Lövések dördültek ,és kitörtek az állomás ablaküvegei. Amikor megszűnt a lövöldözés, az állomás munkásainak és tisztviselőinek egy részét az erdőbevezették, agyonlőtték őket. Köztük volt Zsorka apja, a távírda főnöke is. Késő éjjel Zsorka a kivégzés helyére osont. A meggyilkoltak között megtalálta apját Kihűlt arcához esett és sokáig hangtalanul sírt Azután fölemelte fejét, az állomás felé nézett és valamit Suttogott. Lehet hogy saját magának tett esküt valamire... Világos volt előtte, az állomást elfoglaló fehérgárdisták arra készültek, hogy rajtaüssenek az átvonuló vörös harcosok szerelvényén. Zsorka az állomáshoz lopakodott. Sokáig kezdett a hóbuckákban feküdne, míg az őr elhaladt előtte. A fiúcska az ablakhoz futott, felkapaszkodott az ablakpárkányra és az állományterembe surrant. Bedugta fejét a távirószoba ajtaján. Az asztalnál egy rakás Szalmán aludt a fehérgárdisták távirásza. Bűzlött a szesztől és a mahorkától. Zsorka lábujjhegyen odalopózott és megnyomta a billentyűt. És a vezetéken szétfutottak a pontok és vesszők, hírt adva a támadásról és a borzalmas veszélyről, mely a szovjet katonákat, az erdei állomáson fenyegeti. — Hát te mit..? — hallatszott a szörnyű ordítás a háta mögött A fehér párcsete távirász csillogó, vállpántos sötét alakja jelenít meg mögötte. Zsorka valamilyen csoda folytán kisiklott a kezéből és az ajtóhoz ugrott —• Állj! — ordította a fehérgárdista, utánatódult. Suhant a kard és Zsorka égető fájdalmat érzet fején kezén. Többre már nem emlékezett... — Ezzel körülbelül vége is az elbeszélésnek a távirísz fiáról, a komszemoli Zsorbáról. Apám elhallgatott. Halgottuate mi is, megrendültén. — Életben maradt? — kérdezte fojtottan Gijea Naumenko. — Igen, életben maradt — bólintott apám. A zűrzavarban megfeledkeztek róla a fehérgárdisták. Nemsokára vörös páncélvonat jött, körüllövöldözte az állomást és a horda megugrott. Zsurka él és egészséges ma is. A múltra csak a sebhely emlékeztet a fején és a balkezén hiányzó két ujj. Igen... És... Az állomáson egyik szerelvény a másik után ment át szovjet katonákkal, hogy összezúzzák a benyújtozókat és a fehérgardistákat. EVIW a vonatokat a banditák agyonlőtte váltókezelők, pályafelvigyázók és kocsikapcsolók gyerekei fogadták és indították. — És Zsorka? — kérdezősködött állhatosan a festőnk. — Ő kicsoda? Mi a neve? Apám nem ért rá válaszolni. A terembe belépett Georgij Szavlevics. — Ti még mindig itt vagytok? Ez nem zárja, gyerekek — mondta és ahogy meglátta apámat elmosolyodott. — Lám ki tartja őket vssza. Hogy tetszik a faliújságjuk? Jó? A tanító széles mozdulattal mitatott az újságra és ekkor döbbentünk rá, hogy két ujj hányzik a balkezén. — Georgij Szavelics! — kiállott Grsa. — Maga az? Maga a Zsorka ?! Georgij Szavesics zavarában «A mozolyodott és apámra nézett szemrehányóan, a fejét csóválva. A hiányzó cikk másnapra készen volt. És ez volt a legszebb. Fordtotta: Kerekes Tárna» MiflJZM Éljen a Román Népköztársaság hadserege, államunk függetlenségének és dolgozó népünk demokratikus vívmányainak biztosítója! 1W 8 decesaSw 51 Szellemi megvalósításokéltársaságnk első évében |KISS Jenő A Köztársaság kikiáltásakor A szociális átépítés rendje az alkotó erők felszabadításán s a termelés szabályozásán kívül tökéletes egyensúly megteremtése az anyagi és szellemigazdálkodás méretei és mindkettőnek lehető kiterjedtsége között. Ez a gondos elosztás és szigorú párhuzamosság a szocialista társadalmi berendezkedés legelemibb vonása. Fiatal Népköztársaságunk irányítója, a fejlődést mozgató Román Munkáspárt e szerint az elv szerint igazodott, amikor anyagi gazdálkodásunk elindításával egyidejűen megvetette szocialista művelődésünk új alapjait is egy olyan rendszer foglalatjában melynek egyetemessége intézményeivel, céljaival és szellemével teljesen a dolgozó tömegek érdekei felé fordul, és ugyanakkor a polgári tőkés és földesúri múlt megkövesült maradványainak lerombolásával, a tudomány, irodalom és művészetek új értelmével a haladás végtelen távlatát nyitja meg előttünk. Szinte a felmérhetetlent mérjük, amikor akár a statisztika számadatainak, akár köztudatba gyűlt emlékeinknek világánál megkísértjük összegezni azokat a megvalósításokat melyeket kizárólag szellemi téren hozott nekünk az 1948-as esztendő. Népköztársaságunk első esztendeje. Nézzük csak iskoláinkat, melyeknek számát úgyszólván egy napról a másikra oly tetemesen megnövelte a BMP következetes politikája. Nyúlt-e valami mélyebben a régi iskolázás tartalmatlanságának és célja vesztettségének gyökeréhez, mnt az idei a RMP javaslatára léptetett közoktatásügyi reform és iskolák államosítása? A régi iskola ideális képzelgések világa volt s egyben a legkülönbözőbb irányú reakciók egyik búvóhelye. Lakájokat nevelt, kik egy külsőleges hivalgó műveltség libériájéban szolgálták az uralkodó osztály érdekei. Köztársaságunk viszszaadta az iskolát az életnek. Újiskolahálózatunk ma már a dolgozók legközvetlenebb életszükségleteihez szabott. Középfokú oktatásunk alsó tagozata kinyomult a falvakra, elbük ment a falusi dolgozók tanulni vágyó gyermekeinek; mezőgazdasági és ipari iskoláink okos elosztása mindenütt az illető vidék termelő ágának figyelembe vételével történt. Legdrágább kincsünk, magunk és gyermekeink egészsége is végre magasabb rendű közügy, melyet Népköztársaságunk jó kezekbe kíván helyezni. Ezért létesített tanügyi kormányzatunk egészségügyi líceumokat azzal az elsődleges rendeltetéssel, hogy kitűnően képzett, művelt személyzetet neveljenek a jövendő közegészségügyi szolgálatnak. Az orvosi egyetemek és főiskolák új tanrendjében mint külön szakma jutott az idén előtérbe közegészségügyi orvosok kiképzése. Iskolák elhelyezése, tanszemélyzetről való gondoskodás óriási teljesítmény volt. A Román Népköztársaság területén élő nemzetiségek gyermekei mind anyanyelvükön , tanulhatnak. Nem kevesebb mint tizenöt nyelven nyomatott tankönyveket használnak állami iskoláinkban. Ennyire hatottreánk a Szovjet Unió nagyszerű példája! A tömegnevelés terén ép ilyen nagyvonalú munkát végzett a Művészeti és Tájékoztatásügyi Minisztérium gondossága. Az ország egész területét átfogó egységes megszervezettségben működnek a legeldugottab helyeinken is a „Kultúrotthonok". Alig van falu könyvtárral és lehetően rádióval is felszerelt „Kultúrotthon” nélkül. Itt olvashat a falu népe; itt nyilváníthatja meg ösztönös művészi képességeit táncban, énekben, színjátszásban. Műsorukról külön a „kultúrotthonok” számára szerkesztett folyóirat gondoskodik be irodalmi, zenei és megfelelő feldolgozásban ideológiai tartalommal is. Népköztársaságunk első esztendejének szellemi életében kimagasló esemény volt ugyancsak a Román Munkáspárt kezdeményezéséből az a dús vitasorozat, mely megszabta az irodalom és művészetek helyét a szocialista társadalomban s a szocialista realizmus ismerte el z írói és művészi szemlélet egyedül lehetséges és hiteles elvéül. A realista és forradalmi esztétika, amint annak alaptörvényeit a XIX.k század nagy orosz gondolkodói megfogalmazták s nagy orosz írók Gorkijig s a Szovjetunióba dolgozó írói alkotásban igazolták, megköveteli, hogy írók ,és művészek a demokrácia ügyét szolgálják annál inkább, mert az élet szabja meg a műalkotások tartalmát és formáját és nem az irodalom és művészet alakítják az életet. Fiatal román és magyar íróink bátor elindulása a művészi realizmus útján máris felmutat biztató eredményeket. Hála az állami könyvkiadó magyar osztálya által az íróknak és a képzőművészek számára is bőven juttatott ösztöndíjaknak, a tehetség érvényesülését ma már semmi anyagi akadály nem korlátozhatja. Népköztársasgunk kormánya a művészetek állami támogatásában a takarékosság szempontját háttérbe szorítja olyan demokratikus követelményekkel szemben, mint a műélvezet alkalmainak a dolgozó tömegek minél nagyobb rétegére való kiterjesztése és ugyanakkor a művészi termelés színvonalának a lehető legtökéletesebb fokra emelése. Ez sehol sem tetszik meg szemmel láthatóbban, mint a színjátszás ügyében, noha a színház a legköltségesebb művészeti intézmény. Kolozsvárt demokratikus kormányunk helyes és következetes nemzetiségi politikája következtében egy állami magyar színház és magyar népopera működik. Marosvásárhelyen az állami Székely színház, Nagyváradon állami Magyar Színház, több vidéki városnak, így Sepsiszentgyörgynek is jutott állami magyar színház. A demokrácia nem ismer meg alkuvát a művészetben és komolyan értelmezi a tömegnevelés feladatát. Népköztársaságunk első évének szellemi megvalósításai között kétségtelenül legforradalmibb cselekedetnek kell tekintenünk a román tudományos Akadémia régi összetételének és szellemének felszámolását s az új szellemű elhivatottságú Román Népköztársasági Akadémia megteremtését. A romániai tudományosság legfőbb intézménye ezzel az átalakulással az értelem legmesszibb távlatokat mutató útjára lépett. Szemben a nyugati virág tudományosságának elvontságával, miszticizmusával, kishitűségével, s sok esetben romboló hatásával, mely az élet egyes jelenségeiben 3* értelemnek örökre felismerhetittlen hatóerőket tételez fel.'#3Szovjet tudományosság bizton uralkodik az anyag felett, hisz a természet titkainak Végső meghódíthatóságában és vallja, hogy az tudomány egyetlen célja az emberi élet megkönnyítése. Köztársaságunk tudós világa emellett a bátor tudomány mellett döntött. A világ ma Micsurin és Biszankó nevétől hangos. Mit bizonyít a szovjet tudomány ez az új győzelme mást, mint a szocializmus mindent legyőző életerejét ANTALFFY ENDRE Neki-iramlott itt is a világ, a zászlainkkal gyors szelek cicáznak, S apadnak egyre, fogynak a csigák, sivárlanak az üres csigaházak. Hogy másztunk csak, ki ámulhat azon, hiszen csigáké volt itt is az élet, hökkenő, gyáva csigaszarvakon tört meg, foszlott el minden új ígéret. Hideg húsunkba jegesült a múlt s csak csüggtek-kúsztak undok tapadással, úri ezüst-út, lomha csiga-út ! most fölcseréllek végre jobbal, mással. S szólítlak Élet, népi és szabadi méltó urunkká Téged koronázlak! Vezess, vigyél, hogy lépteink alatt roppanjanak az ódon csigaházak. Olvassa a Népújságot