Népujság, 1948. december (5. évfolyam, 279-304. szám)

1948-12-01 / 279. szám

1948 december L Egyre több helyen gyúlnak ki lámpái" H­z állami villamossági vállalat dolgozóinak rohammunkájával épül a brassó megyei villamossági hálózat (Brassó — TudósBanktól) A mióta Brassó és Háromszék álla­mosított villany­erőmű telepei- nek vezetését egységesítették és megkezdték a két megye terüle­tén levő erőműtelepek egyháló­­zatba való kapcsolását, a köz­ponti irányítás alá került villany­művek munkateljesítménye tako­gottabb, áram­termelésük gazda­ságosabb lett. A Román Munkás­párt fellllgására, amelyben rámu­tatott a Barcaság és Háromszék megye falvai villamosításának gazdasági jelentőségére, az álla­mi villamossági vállalat brassói őrületének dolgozói és műszaki személyzete határozott és komoly lépéseket tett ebben az irányban A vidék villamosításának fej köztésére beindított munkálatok egyik első és egyúttal kimagasló teljesítménye a november 7-re ü­ze­mbe helyezett Brassó—Sepsi­­szentgyörgy közötti 32 kilométe­res villanyvezeték elkészítése volt. Ennek a vezetéknek jelen­­tőségét növeli az, hogy a hálózat mentén fekvő két község, Aldo­­boly és Igyefalva villamosítása is megoldást nyert. Erről a vezeték­ről kapja most már a villanyára­mot a prázsmári szövőgyár is. öntetűen elhatározták, hogy a nagyfontosságú ja­vítási munkát a lehető legrövidebb időn belül el­végzik. A javítást a II. Számú központ legkiválóbb munkásai, Égető és Tana, az I. számú központtól Gazdag csoportvezető irányításá­val egy movillás­ csoport végezte, Sgndu IUe mérnök utasításai sze­rint. A munka megkezdését úgy intézték, hogy az szombaton tör­ténj­ék, azonnal amint az áram­szolgáltatás megásott. A sszokt­ás végzésére kiküldött dolgozók meg sem vártik, mit? * kasán kihul­, hanem azonnai munkáb* tend­tek Lelkes munkájuk nyomán a több papot igénylő javítást meg­szakítás né­kiái mun­kával, hata!­más hőségben 35 óra ala­tt végez­ték el, úgy hogy a hétfő reggeli Üzemkezdésnél a nagy kásája, már üzembe helyezve várta a 4gl­gozókat, akik így e­gy percnyi mun­kaidőt sem vesztettek. (—gh) ..ii oiMEBaUBHw I, j, 10—12 MILLIÓ LEJ TAKARÍTÁS MEG­ Az első m­egvalósítások után a hálózat újabb kibővítéséhez, illet­ve vidéki villanytelepek bekap­csolásához fogtak. A most mun­kában lévő Brassó—Tafrangi erő­n t­yek összekapcsolása lehetővé fogja tenni a magasfeszültségű áram árának a minimálisra való csökkentését, kilowattonként egy lej és öt­ven bank­a. Az új vezeték üzembe helyezé­séved azonnal feleslegessé válik * protest1 „Concordia1’ üzemtől át­vett árammennyiség, amelyért ez időszerűit kilowattonként 11 lejt ízet a tárasság. A Brassó— Sietrang közötti vezeték üzembe helyezésével ilyen formán évente a Ristea­y 10—12 millió lej megta­karítás érhető el. Az egész megye területére ki­terjedő munkatervben a megye valamennyi községi és üzemi vil­lany erőműtelepének összekap­csolása szerepel. Köztük a törcsvári, vulkáni és „Concor­dia“­ bánya áramfejlesztő telepei is. ROHAMMUNKA ZÁSZLÓ GYÁR TELEPEN A VÖRÖS VILLANY­ Hogy az állami társaság dolgo­­­fkozói egyénileg is mennyire átér­zik feladatuk jelentőségét a nagy építőmunkában, példának hée­tik fel nem­rég a„Vörös Zászló gyárban végzett javítási roham­munkát, amelyet a gyár villany­erőmű telepén hajtottak végre. A „Vörös Zászló’4 gyár áramfej-itesztője a II. számú villanyerő központ Brassóban. A telep nagy 22­ tonnás, 26 légkörnyo­­m­ású kazánján esedékessé vált a szokásos időszaki javítás. Ez a javítási mtunka a múltban rendes körülmények között legkevesebb 3—10 napot vett igénybe , ez­alatt a gépet nem használták, ami természetszerűleg maga után vonta az előirányzott munkaterv hátramaradását !" De a villamostársaság élén nem azért állanak a Munkáspárt L­enin és Sztálin szel­lemétől és ta­nításától áthatott vezetők és trutakások, hogy az ilyen kérdé­seket, a mai tehetetlenséget ki ne küszöböljék. A villamossági vállalat vezetői és munkásai egy — Brassóban csak a „Fóknagy János“ gépgyár végezheti erő­­műgépek és nagynyomású, tar­tályok javítását. A villamos erő­­kihasználási igazgatóság bras­sói kerületi szakosztálya közli, hogy az erőműgépek és a nagynyomású tartányok tulaj­donosai, ha nincs saját javító­műhelyük, javítási munkáikkal csakis erre felhatalmazott cé­­gekhez fordulhatnak, ami­ben Brassóban a „Fónagy János“ (volt Teutsch) gépgyár, ellen­kező esetben nem kaphatnak működési engedélyt. A cséplő­­gép-lokomobilok javításának határidejét 1949 március 1-ben állapították meg. Minden fel­világosításért, a mások részére javításokat vállaló műhe­rek is, forduljanak a brassói erőkihasz­­nálási kerülethez, Titpi Maiorescu utca 7. Ni POJS 00 Nagyszabású fajállatkivitel indul Háromszékről Cü€p Bi fant &yu­rgy. — Tudósí­tónktól), Háromszéknek, ennek az állattenyésztéséről híres megyé­nek a­ halom trönkpercesdte gazdag fajálla­t állományát.. Ami meg­maradt, azt » két éves puszdtó •aszály visdta e].. Már úgy látszott, hogy hosszú, hosszú évek keser­ves kitartó munkájára lesz szü­k­­ség afc®3, hogy az elpusztult ál­latállományt annyira­ mennyire pótolják. A régi rendszerek alatt, bizony sok évi keserves küszkö­dés árán tudott volna a megye állattenyésztése is­méit lábrakapni de hála demokratikus kormány, aktunknak és a Román Munkás-Abból a célból, hogy a fiatala­­tenyésztés fennakadást, vagy ne­­hézeséget­ ne szenvedjen, a kor­­mány gondoskodott arról, hogy a fogytán levő előtakarmányfő idejében, pótolja. E­zt a három­­‘ Székmegyei állami, községi és m® gáti állattenyésztők számára­, huszonöt­ vagon zabot utalt ki, amelyet a megyei állategészség­ügyi hivatal és a közssígi elöljá­róságok kiutalására a Romcereal­ állami gabonakereskedelmi vál­­f­­alat haladéktalanul ki is szolgál­­tat az igénylőknek. Az ilyen igényléseket ajánlatos mielőbb be­ nyújtani, mivel a „Romcereal” néhány raktárát kiüríti s Így­­se késedelmes igényjogosultak eset­leg csak távo­bbi raktárból ve­hetik fel kiutalt mennyiségű­, két­ párt mindenre kiterts idő­jének, a Szinte behozhatatlan károk után rövid időre Három­szék állata­ nyásztége már is­mét annyira fellep­dült, hogy már az idén több más megyét tudott ki­­váló fajállatokkal ellátni. Az ös­sze­g déli és keleti megyéit a föld­művelésügyi miauz­tórium ab menthais fajára,tokkal óhajtja el­látni , erre a célt­a legalkalma** öabbnak Háromszék fajállatfittj ^0 "J AB idén már BatoSani 118 da­rab Simenthal fajaikat, Dorohoi pedig 13 darabot kapott, Afov megye 17 és Suceava 30 Yorks­­hires fajállat­ot kapott Háromszék­től. Maros megyét juhokkal lát­ja el Háromszék. A Maros megyé­nek sz0ló szállítások pillanatnyi­lag a közben fellépett juhhindő miatt szünetelnek, de a tavasz­­ folyamán Maros megye nagy­szálat Jnvaryt háromszéki fajjá­t­hoz kap. HIVATALOS SEGÍTSÉG TAKARMÁNY Soha ennyi iskola 2­00 iskola sok tanerővel Háromszék megyében (Sepsiszentgyörgy. — Tudósí­tónktól). A busmillyérkodók, a fekete reakció álszent kesergé­­seire cáfolnak rá csattanóan az alábbi­ háromszéki számadatok: Az államosítás után Háromszék 104 községében ég két várná­ban 149 négy és hétosztályos pm gyárnyelvű elemi iskola működik ezenkívül két magyar tannyelvű elméleti gimnázium, négy közép­fokú szakiskola és ugyancsak négy fiú tanonciskola, míg egy leányt­anonciskola nyofit van beszervezés alatt. Románnyelvű iskola negyvenkettő van, össze­sen teh­át több, mint kétszáz isko­la, ahol 622 népiskolai tanító nyert elhelyezést. A szászhoz ta­náron kívül 111 román tanító mű­­ködik a megyében. A tanfelügyő­­lég kimutatása szerint a megyé­ben közel 800 személy van okta­tásra beállítva. A tanszemélyzet demokratikus nevelését nagyban elősegítette a nyár folyamán megtartott átikép­ző tanfolyam, amelyen a megyék­ből 330 tanító és tanár vett részt. A politikai átnevelés ki­sugárzik a tanerők iskolai műkö­désére is. A legtöbb iskolában meghonosodtak a faliújságok, amelyek nagy népszerűségnek ör­vendenek, így a nagyborosnyói hét osztályos iskola minden tan­­termnek külön faliújságja van. Ugyanez a kép fogad Komollón, Szentiván-—Laborfelven és sok más községben is. A kökösi is­­skolák nagyban készülődnek Gá­bor Áron székely szabadsághoz halála százéves évfordulójáról va­ló megemlékezésre. Gábor Áron ugyanis itt esett el 1948-ban. Az új szellemű tanszemélyzet azonban nemcsak a gyermekek­kel foglalkozik. A Román Mun­káspárt vezetése és irányítása alatt tevékeny munkát fe­jtenek ki a Magyar Népi Szövetség ke­re­tében, erős szakszervezeti életet élnek ,és élen járnak a kulturá­lis megnyilvánulások rendezésé­ben. A most megalakított kultúr­­otthonok körül is jelentős mér­tékben tevékenykednek. A nemrég még visszavonult, közömbös magatartást tanúsító szellem már felszámoló e jött a tantestület körében, tevékenyen belekapcsolódtak a szocializmus építésébe, mert tudják, hogy egyetlen ttársad­alm­i forma nem tudta, de nem is akarta a tan­testületet olyan anyagi és er­kölcsi magas ú­tra helyezni, mint a szociális társadalom. Ezért veszik ki részüket ilyen szívvel­­lélekkel az új társadalom építé­séből. Ez a munka és ezek a té­nyek a l­egcsat­tanósabb válogtak a­­ magyar reakció népbutító si­ránkozásaira. Háromszéken soha nem volt ennyi iskola, mint ma és ifjúsá­gunk helyes nevelésére soha sem fordítottak annyi gondot, költséget és fáradságot, mint a mai népi demokratikus rend­szerünkben. (n. ) ) Nyárádmagyaroson internátust állítottak fel az elemi iskola mellett (Ny­árádimg yards, ré Levet©e­zőnktől.) A tanügyi reform nagy­ban hozzájárult ahhoz, hogy a széles dolgozó tömegek gyerekei iskolába juthattak. Azok a gyer­mekek, akik a múltban anyagiak hiányában még elemi iskolai ta­nulmányaikat sem tudták átvér­gezni, a tanügvi reform biztosí­totta kedvezmények segítségé­vel ma már nyugodtan és gond­talanul járhatnak iskolába. Nyárádmagyaros községben Németh L­ajos, a 7 osztályos ál­talános iskola igazgatójának kez­deményezésére, a vidéki tannulók számára internálist szerveztek. A megyei viszonylatba i­ egyetlen vidéki internátusban 14 truló ka­pott szállást és teljes ellátást s így a szegény földművesek gyer prekai csekély ösiszeg cserében, vigy­­el,esen ingyen, gond nél­kül tanulhatnak. A bentlakás fel­ügyeletével, egy hadifogságból nem­rég visszatért tanítót bíztak meg, aki a Szovjetunióban szer­zett tapasztalatai alap­ján nagy­ban hozzájárul a tanulók megfe­lelő kultúrá­ja és politkai nevelé­sé­hez. A nyárádmagyarosi 7 Ogytés­­yos általános iskola mellett léte­sített bentlakás megszervezésé­hez a Román Munkáspárt és va­lamennyi demiokratikus töm­eg­övezet nagy s­egítséget nyúj­tott, Pa­velc Ede levelező. A ft­oSz^kai„KdCh­SCik(­ üz^k­) két ^i/^Stiz hónap alatt teljesítette az ötéves terhet Moszkva egyik legnagyobb üze­­n*e, a „Kaupsuk’' üzem kollektív­­­a nagyjelentőségű győz elm­e,t ért ’ el a termelésbe A gyár már el­­­végezte a* ptfiVes­terv előírásait. Az üzem ugyanakkor 10.000.000 rubelt takarított meg a tervelőírá­sokon felül azzal, hogy 53 tonna­vel kevesebb gumit és 116 000 rá­texre­ kevesebb gumizott vásznat használt fel, m mint amennyit a gyártási tervek előírtak. A vegyipari minisztérium szak­tervezeti központjának határo­­zata alapján a moszkvai „Kap­­c­uk’­ gyár megkapta a ..Munka Vörös zászajának­’ kitünteté­­sét f# Mindenféle használt ruhákat és tárgyakat veszett, bizományba is elfogadok DCI­ZIO f • alkalmi üzlet Marosvásárhely, szentgyörgy­ tér 3.(Dcskapiac)­­* SZIGORÚ­SÉGÜGYI ÁLLATEGÉSZ­ELLENŐRZÉS* A kormányzat elrre esett, hogy segíti a fajállattenyésztést külö­nös gondot fordít az állategészz­ségügyre is. Közismertek azok az esetek, amikor egy állatjár­vány az állományt annyira meg­tizedelte, hogy annak pótlása, csak későre vált lehetségessé. Az ilyen esetek elkerülése céljából. Szigorú­llategészségü­gyi ren­deleteket léptettek életbe, amelye­ket a gyakorlatban következete-­­sen végre­hajtanak, a hanyag ál­lattenyésztőket pedig, akik a­ többi gazda állatállományának egészségét veszélyeztetik hanyag­ságiakkal, vagy vétkes könnyel­műségükkel, szigorúan megbün­tetik. Szakemberek már régóta han­goztatják,­­ hogy Háromszék, ez­ a kiváló takarmányter­mő vidék nagyszerű állattenyésztő megyé­vé lehetne, ha a kormányzat meg­felelő támogatást nyújtana. A megy® nép© szánban megfelelő segítség és útbaigazítás nélkül állandóan szegényedett, a nak és éghajlatnak nem megfe­­felelő gazdálkodást folytatott egészen a legutóbbi időkig. Kor­­mányunk most a Román Mun­káspárt útmutatására megtalál­ta a helyes utat és Szakszerűen kidolgozott terv szerint fejleszt Háromszék gazdaságát, amely­ már láthatólag halad a helyi adottságoknak legfelelőbb terme­lési redsz­ter, az állattenyésztés­ felé, amely révén jólétet és biz­tos megélhetést juttat a megy« eddig szegénységben élő népes­nek. Nagy Piros]»

Next