Népujság, 1950. március (7. évfolyam, 49-75. szám)

1950-03-03 / 51. szám

NÉPÚJSÁG 3 A RONAN MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI VEZETŐSÉGE IS A MINISZTERTANÁCS H­­ÁRÓZATA a munka tem­elékenységének növelése és a munkások, technikusok és tisztviselők életkörülményeinek megjavítása érdekében teendő intézkedésekről ’ L­­­nmunka saerím­ti ereszt és sabBtatista elvén alapuló és 1918. február elsején beveze­tett új bérrendszer alkaton­ázá­sának egy esztendei tapaszta­latából megállapították, hogy ez a rendszer­helyeslés jó ered­­mt­yekre vezetett. Az új bérremiszerv hatatonas csztörzőnek bizonyult a dolgo­zók lendületének növelésére, a termelés fokozására, a munka termelékenységének emelésére, a mu­unka iránti magata­tos a megváltoztatására, tehát a szo­cializmus építésének kibortla­­kozására országunkban. Az új bérrendszer jövedel­mük növelésének és életszín­vonaluk emelésének széles távlatait nyitotta meg a mun­kások előtt, a termelés és mun­kájuk termelékenysége emel­kedésének arányában. Megál­lapítottuk egyúttal azt is, hogy az új bérrendszert­ nem minde­nütt alkalmazták helyesen, hanem egyes helyeken hibák és hiányosságok történtek. 1. Egyes vállalatokban az inkadrálás során igazságtalan­ságokat követtek el a munká­sok és tisztviselők egy részével akik tulajdonképpen a bértarifa megfelelő iránytáblázatainak előírása szerint, besorolásuk­nál magasabb szakképzettség­gel bírnak. Ezek a munkások és tisztviselők sok esetben ma­gasabb bérkategóriának megfe­lelő munkát végeznek, mint amilyen kategóriába besorolták őket, s ezért a jelenlegi beso­rolás nem ösztönzi alkotó len­dületük fejlődését és szakkép­zettségük színvonalának eme­lését, nem ösztönzi a termelés és a munkatermelékenység fo­kozását. Másrészt egyes mun­kásokat és hivatalnokokat ma­gasabb bérkategóriába sorol­ták be, olyan bérkategóriába, amely nem felel meg az ő szakmai képzettségi fokuknak, amint azt a bértarifa iránytáb­lázata az illető kategória részé­re előírja. Ez akadályozza a valóságos képesítésüknél ma­gasabban besorolt munkások és tisztviselők szakképzettsé­gének emelését és oda vezet, hogy ezeknél a munkásoknál és tisztviselőknél — az ilyen besorolás által nyert kis kere­­settöbblet miatt, — leszűkítet­ték azt a lehetőséget, hogy ter­melésük mennyiségi és minő­ségi növelése útján sokkal na­gyobb mértékben növeljék ke­resetüket. Egyes munkásoknak és hiva­­talnokoknak szakképzettségi fokuknál magasabb kategóriá­ba való besorolása a munka­termelékenység növekedési ütemének fékezéséhez, a bér­alap igazolatlan emeléséhez, a termékek önköltségi árának növeléséhez, végső fokon pe­dig a bérek vásárlóerejének csökkenéséhez vezet. Ez annyit jelent, hogy az ilyen hibás be­sorolás kárára van az összes dolgozóknak, mert nekik kell elviselniük az egyes munkások és tisztviselők szakképzettsé­güknél magasabb besorolása miatt megnövekedett önkölt­ségi árkülönbözetet. Hasonlóképpen gátolja az ilyen besorolás a szocialista felhalmozás, tehát a szocialis­ta gazdaságunk fejlődéséhez szükséges pénzügyi eszzközök felhalmozása ütemének trvcorsu­lását 2. Az a mód, ahogyan a mes­tereket és technikusokat fizet­ték, nem felelt meg mindenütt ezek szakképzettségének és annak a fontos szerepnek, ame­lyet a termelési folyamatban betöltenek,­­ tehát nem jelen­tett számukra erőteljes ösztön­­zést a termelés és a munkater­­téezékenység fokozására. En­­ne­k következtében számos, a mestereknél és technikusoknál alacsonyabb szakképzettségű, de nagyobb keresetű munkás fékezte saját szakképzettségé­nek emelését, hogy mesterré való előléptetését elkerülje. Hasonlóképpen, ahelyett a tö­rekvés helyett, hogy iparunk növekvő szükségleteinek meg­­felelően mesterré és technikus­sá léptessék elő a nagyobb szakképzettségű munkásokat, egyes mestereknek az az el­lenkező törekvése nyilvánult meg, hogy kérelmezzék vissza­helyezésüket mesteri állásuk­ból a szakmunkások sorába, hogy így magasabb keresethez juthassanak. Pedig arra van szükség, hogy a mesterek és technikusok javadalmazásá­nak módja ösztönző legyen és ezek felé a munkakörök felé irányítsa a legjobb elemeket a szakmunkások közül. 3. A termelési prémiumok rendszere a munkások, techni­kusok és mérnökök számára, valamint a kivételes munka jutalmazásának rendszere he­lyes irányelveken alapul; ezek­nek célja, hogy az illető válla­lat termelési tervének túltelje­sítéséhez rendkívüli, személyes teljesítményekkel hozzáj­áruló személyek anyagi megjutalma­­zása útján ösztönözzék a ter­melés és a munkatermelékeny­ség növekedését. Egyes válla­latokban azonban a prémium­­rendszert helytelenül alkal­mazták, amennyiben minden­kinek osztottak termelési pré­miumot, tekintet nélkül, hogy ki hogyan járult hozzá a ter­melési terv túlteljesítéséhez mennyiségileg és minőségileg. Ez a bérek kiegyenlítéséhez vezetett, ami nem felel meg a végzett munka mennyisége és minősége szerinti elosztás szo­cialista elvének és kiküszöböli a termelés és a munkaterme­lékenység fokozásának ösztön­zőjét. Ez igazságtalanság volt ép­pen azokkal a munkásokkal, technikusokkal és mérnökökkel szemben, akik valóban rend­kívüli, személyes erőfeszíté­sekkel járultak hozzá a terme­lési terv túlteljesítéséhez. A prémiumrendszer ilyen alkalmazása, — amihez a meg­állapított kritériumok szerinti prémiumfizetést igazoló nyil­vántartás hiánya is hozzájá­rul — az összes dolgozókra nézve káros, mert természet­­ellenes módon megterheli a béralapot, anélkül, hogy biz­tosítaná a termelés fejlődésé­nek ütemét, akadályozza az önköltségi ár csökkentését , és a dolgozó fogyasztó­ tömegek­nek szükséges termékek olcsób­bodását, kárára van a szocia­lista felhalmozásnak. 4. Bár 1949. folyamán a túl-,­órák száma kevesebb volt, mint 1948-ban, mégis több vállalat­nál a munka szervezésének egyes fogyatékosságai követ­keztében és helyenként sürgős termelési szükségességek ürü­gyével a túlórázási rendszer kiterj­esztésére törekedtek. Azonban a munkanap tartamá­nak meghosszabítása túlórák formájában kedvezőtlenül hat ki a munkás egészségére és munkájának teljesítőképessé­gére és nem biztosítja számá­ra az általános kulturális szín­vonalának emeléséhez szüksé­ges időt. Ugyanakkor a túlórá­zás a béralap indokolatlan nö­veléséhez és a termékek ön­költségének megterheléséhez vezet. 5. Ami az akkordmu­nka rend­szerének alkalmazását illeti, amelynek az alapja a végzett munka mennyisége és minő­sége szerinti javadalmazás elve, bár kiterjesztésére azok­ban a szektorokban, attól még nem alkalmazták, 1949. folya­mán előrehaladás történt, en­nek ellenére jelentős hibák is voltak észlelhetők. Bizonyos vállalatokban voltak esetek, amikor a munkások, akik túl­teljesítették a meglévő normá­kat, ahelyett, hogy ösztönzést nyertek volna, nem kapták meg az általuk elért új mun­kaidőnek megfelelő díjazást, hanem egyes felemelt normák hirtelen megállapításával igaz­ságtalanság érte őket, ami csökkentette a munka terme­lékenységének növelésére irá­nyuló lendületüket. Másfelől a normák megálla­pításánál egyes helyeken nem vették figyelembe a munkahe­lyek munkaviszonyai megjaví­tásának lehetőségeit, az üzem­be helyezett új berendezése­ket, valamint a munkások szak­­képesítési színvonalának emel­kedését ; hasonlóképpen nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a normák megállapításá­nál általában statisztikai és felbecslési módszereket hasz­náltak, nem pedig technikai­tudományos módszereket. Az egységes tudományos elv hiánya a normák megállapítá­sánál volt az oka, hogy az al­kalmazott különböző normák között indokolatlanul nagy aránytalanságok létezzenek, ami csökkentette a munkások lendületét. Hasonlóképpen hozzájárult ehhez az a tény is, hogy a ter­melési ágak többségében hiány­zott az arra irányuló alapos törekvés, hogy a munkásosz­tály soraiból származó, jól fel­készült normakiszámító kádert létesítsenek, egyes helyeken még ellenséges elemek is be­furakodtak a normakiszámítók közé. 6. Hiányzott a munkaterme­lékenység növekedése nemzet­­gazdasági jelentőségének átér­­zése, ami abban nyilatkozott meg, hogy a technikai-szerve­zési intézkedésekre nem vezet­tek be tervet, ennek következ­tében egyes szektorokban a munka termelékenységének növekedése nem volt folyama­tos, ami nehézségeket támasz­tott a terv teljesítésére és túl­szárnyalására irányuló mun­kában. 7. Az ipar növekvő szakmun­kásszükségletét a vállalatok általában helyesen oldották meg a szakképesítő tanfolya­mok segítségével a kiképzés terén, anélkül, hogy a képesí­tés nélküli munkásokat kivet­ték volna a termelésből. Egyes vállalatok azonban nem foglalkoztak alaposan az­zal, hogy szakmunkás-kádert terem­tsenek és hibásan arra törekedtek, hogy más vállala­tokból alkalmazzanak szak­munkásokat, áthágták a törvé­nyes bértáblázatok előírásait, az illető munkások szakképesí­tési színvonalával arányban nem álló nagyobb fizetéseket ajánlottak fel, ami a munka­erő hullámzásának egészség­telen jelenségét váltotta ki és amit, ha nem szüntetnek meg a vállalatok munkájának szét­válásához vezet. .. Előttünk ma az a feladat áll, hogy telje­síts­ük és túlszár­nyaljuk 1950. évi álami ter­vünk előirányzatait és így meg­teremtsük az ötéves terv meg­valósításának előfeltételeit. E feladatok sikeres elvégzése és az észlelt hibák kiküszöbölé­se érdekében a Román Munkás­párt Központi Vezetősége és a minisztertanács elhatározzák: I. Minden minisztérium, in­tézmény és gazdasági szervezet intézkedik, hogy 1950. július 1- ig a vezetésük alatt álló vállala­tok és egy­ségek lássanak hozzá a vállalatra vagy egységre ki­szabott terv, továbbá a munka­köröket meghatározó vázlat és szervezeti szabályzat alapján feladataiknak megfelelően be­osszák teljes személyzetüket és egyidejűleg kiküszöböljék azo­kat a visszaéléseket, tévedése­ket és fogyatékossá­gokat, ame­lyeket a besoroláskor követtek el. 2. Az Állami Tervbizottság és a pénzügyminisztérium, az Or­szágos Szakszervezeti Tanács­csal együttműködve, 1950. már­cius 15-ig egységes prémium­­rendszert dolgoz ki és terjeszt elő, amelynek alapján a prémiu­mokat mindegyik alkalmazott­nak a termelési terv mennyiségi és minőségi túlteljesítéséhez az önköltségi ár csökkentéseivel elért megtakarításokhoz való hozzájárulásuk szerint ítélik oda, figyelembe véve a külön­böző termelési szektoroknak a nemzetgazdaság keretében be­töltött politikai-gazdasági je­lentőségét. Prémiumok csak azzal a fel­tétellel adhatók, ha a gazdasági egységek teljes egészében tel­jesítették a terv mennyiségi és minőségi feladatait. A prémiumokat a terv szerinti béralapban erre a célra elő­irányzott összegből adják. 3. Tekintettel a túlórák alkal­mazásának kedvezőtlen követ­kezményeire, az összes minisz­tériumok, intézmények és gaz­dasági szervezetek kötelesek in­tézkedéseket tenni a túlórák al­kalmazásának csökkentésére, s csak azokat a munkákat figye­lembe venni, amelyeknél a ké­sedelem nehézségeket okozna a többi termelési ágakban. Ebből a célból a túlórák arányszántát kizárólag csak mi­nisztertanácsi határozat alap­ján évnegyedenként állapítják meg az illető minisztérium ké­résére. A vállalatoknál túlórákat csu­pán a szakszervezeti szervek hozzájárulásával lehet teljesí­teni, amelyeknek kötelessége őrködni, hogy a dolgozók szá­mára kedvezőbb körülményeket teremtsenek politikai, kulturális és szakmai színvonaluk növelé­sére. 4. A mesterek és technikusaik szerepe különlegesen fontos­­ a termelési folyamatban. Ezért egy miniszteri k­özi bizottság az Országos Szakszervezeti Ta­náccsal együttműködve, intéz­kedéseket javasol a miniszteri tanácsnak — a jutalom­rendszer és a besorolási tarifák kereté­ben — a mesterek és techniku­sok képességeiknek és munka­­megszervezési teljesítményük­nek megfelelő, helyes javadal­mazására. 5. A fizetések helyes arányá­nak helyreálítására a különböző termelési ágak között, az illető iparág politikai-gazdasági je­­jelentőségéhez viszonyítva a nemzetgazdaság keretében, az Állami Tervbizottság és a pénz­ügyminisztérium, az Országos Szakszervezeti Tanáccsal együttműködésben, rendszabá­lyokat javasol egyes meglévő visszásságok megszüntetésére. Ezeknek a rendszabályoknak a negyedéves tervekben kell kife­jezésre jutniok, 1950 második évnegyedétől kezdődően. 6. Az igazgatói alapnak az a rendeltetése, hogy a vállalat egész munkaközösségét érde­keltté tegye a jövedelmezőség növelésében. A minisztériumok, a gazdasági szervezetek, az Országos Szakszervezeti Ta­náccsal karöltve intézkedéseket hoznak az igazgatói alap helyes felhasználására, első­sorban szociális-kulturális célokra mári kislakásokra, csecsemő- és nap­közi otthonokra, kulturális és sport célokra, a törvényben megállapított arányokban. Kivé­telesen az igazgatói alap egy­­része felhasználható az élüze­­mek szocialista versenyeiben ki­­tűnteknek a jutalmazására. A vállalati igazgató személye­sen felel az igazgatói alap he­lyes és idejében történő felhasz­nálásáért. 7.. Az év folyamán a termelés technikai színvonala, a vállala­tok felszerelése, megszervezési foka és a munkások szakmai színvonala tekintetében hozott intézkedések révén a munkafel­tételek megjavultak s ezáltal sok esetben az akkordmunka normái többé nem felelnek meg a jelenlegi helyzetnek. Ahhoz, hogy a munka meny­­nyisége és minősége szerinti javadalmazás szocialista elve elérje célját, a normáknak meg kell felelniök a reális technikai feltételeknek, máskülönben el­vesztik ösztönző hatásukat a a munkásokra. Ezért a minisz­tériumoknak haladéktalanul meg kell tenniök az intézkedé­seket a vállalatokban érvényben lévő akkordmunka-normák he­lyességének felülvizsgálására. Ebben a felülvizsgálatban köz­reműködnek a vállalati, szak­­szervezeti szervek és be kell vonni az alkalmazottak töme­geit is. A javasolt új normákat technikai szempontból meg kell indokolni. E normáknak a telje­sítését munkások részéről azok­nak a technikai-szervezési in­tézkedéseknek az alkalmazása biztosítja, amelyek az illető vál­lalatokban a munka termelé­kenységének növeléséhez és az e normák alapján dolgozó mun­kások megfelelő javadalmazá­sához kell vezessenek. Az új normákat és fizetési ta­rifákat az egyes minisztériu­mok javaslatára minisztertaná­csi határozattal hagyják jóvá. A jóváhagyott normákat a vál­lalatok önhatalmúlag nem vál­toztathatják meg. A normák felülvizsgál­a­tára vonatkozó munkálatokat és t­ normák indítványozását az Ál­lami Tervben meghatározott időpontokban kell végrehajtani

Next