Szabad Szó, 1958. október-december (15. évfolyam, 230-307. szám)

1958-10-24 / 250. szám

Péntek, 1958 október 24 Népi demokratikus rendszerünk a párt vezetésével nagy fon­tosságot tulajdonít az egyetemi ok­tatásnak. A temesvári Politechni­kai Intézet fejlődése az utóbbi 10 évben élénken visszatükrözi a fel­sőbb oktatási intézetekben végbe­ment lényeges változásokat. Több­szörösen növekedett a diákok szá­ma. Az egyetemnek megfelelő a­­nyagi alapokat biztosítottak, új otthonokat rendeztek be és építet­tek, a laboratóriumok száma egy évtized alatt négyszeresére növe­kedett. A diákság ma főleg a vá­rosi és falusi dolgozók fiainak so­raiból került ki és ez biztosíték ar­ra, hogy öntudatosan tanul s majd mint mérnök lelkesen hozzájárul a szocializmus építéséhez. Az elmúlt tíz év alatt a temesvári Politech­nikai Intézet diákjainak ösztöndíj fejében olyan nagy összegeket fi­zettek ki, amelyből egy új műegye­temet lehetne építeni. Az egyetemi oktatás fejlődését, tartalmi javulását az ott dolgozó tanügyi káderek és a politikai szer­vezetek biztosítják A pártszervezet vezetésével a temesvári Műegyetem kommunistái alapvető feladatuknak tartják szakmailag jól képzett, po­litikailag fejlett mérnöki káderek képzését Ezért a diákok nevelése, szocialista öntudattal való felvér­­tezése, egyes tanügyi káderek fel­fogásának megváltoztatása, állan­dó és időszerű tennivaló az egye­temi pártmunkában. A napokban megtartott pártkon­ferencián a Politechnikai Intézet kommunistái felmérték az utóbbi év jelentős változásait, eredményeit. Mind a beszámoló, mind a hoz­zászólások rámutattak A BELSŐ PÁRTÉLET FONTOS KÉRDÉSEIRE A konferencián kitűnt hogy az­ utóbbi időben javult a párt­munka, a belső pártélet. A párt­­bizottság irányításával a pártalap­­szervezetek minden párttagnak és jelöltnek feladatokat osztottak ki és nagyobb súlyt fektettek a fela­datok teljesítésére. Helyes módszer volt e téren, hogy a pártbizottság és az alapszervezetek gyűlésein fontos témákat vitattak meg, ame­lyekből kitűnt, hogyan teljesülnek a feladatok egy-egy munkaterüle­ten. A pártbizottság előtt beszámo­lókat tartottak olyan kérdésekben, mint: hogyan dolgoznak a tan­ügyi káderek közötti párttagjelöl­tek a diákok kommunista nevelé­séért; a tanügyi káderek pártok­tatási köreinek kielemzése; a me­chanikai fakultás pártszervezete hogyan neveli a forradalmi éberség szellemében a párt- és az IMSZ- tagokat, stb. Egyes pártszervezetek és el­sősorban a mechanikai fakultás pártszervezete növekvő kezdemé­nyezőkészségről tett tanúbizonysá­got. Az itteni kommunisták The­­orghiu Victor párttitkár vezetésé­vel irányítják a fakultás legfőbb problémáinak megoldását. Növekedett a pártalapszervezetek tekintélye. A tanerők, diákok biza­lommal fordulnak a pártalapszer­­vezetekhez, kikérik véleményüket, egyes kérdésekben tanácsért jönnek a pártbüróhoz A pártszervezet elért egyes ered­­­­­ményeket sorainak megerő­sítése terén is. A választógyűlésen a beszámoló is kitért erre, de a fe­lszólalók élesen bírálták azt a tényt, hogy a termelésből jött diá­kokkal nem foglalkoznak kellőkép­pen. Sandru Simion, a mechanikai fakultás párttagja elmondotta, hogy a termelésből jött diákok közül „többen szeretnék felvételüket kérni a párttagjelöltek közé, azonban mi párttagok nem foglalkoztunk ezzel a fontos kérdéssel“. A belső pártélet másik fogyaté­kossága, hogy az alapszervezetek­­ben még nem honosult meg eléggé a bírálat és az önbírálat szelleme. Egyes tanárok még nem értették meg, hogy az alapszervezetnek jo­gában áll felelősségre vonni őket. A bírálat tekintetében, sajnos, ke­veset tanulhatunk mi diákok a ta­nároktól — jelentette ki Crişănes­­cu Ion párttag. A diákok az eljö­vendő vizsgákra gondolva nem nagyon bírálnak, a tanáraink meg Gheorghiu Victor és Rosinger Ist­ván kivételével szintén nem hasz­nálják a bírálatot. Már az eddigiekből kiderült, hogy a Politechnikai Intézet párt­szervezetének legfőbb teendője A DIÁKOK ÉS TANÜGYI KÁDE­REK KOMMUNISTA SZELLEM­BEN VALÓ NEVELÉSE­­T­úlzás nélkül állíthatjuk, hogy­­ a beszámoló- és választó­­közgyűlés megfelelő fontosságot tulajdonított ennek az alapvetően fontos feladatnak. A beszámoló a­­laposan és elmélyülten elemezte a nevelés kérdéseit, de a felszólalók többsége is ezzel foglalkozott, ecse­telte a jelenlegi helyzetet, meg­oldásokat javasolt. Az itteni pártszervezet konkrét eredményeket ért el a kommunista nevelés terén. A tavalyi pártokta­tási évben a tanári karból az ösz­­szes párttagokat besorolták a párt­oktatási körökbe. Három marxista filozófiát tanuló kör működött; ve­zetésükkel egy propagandista­ kol­lektívát bíztak meg. Háromhónapi tevékenység után az összes tan­székek kielemezték, hogyan tanul­mányozták a tanügyi káderek a marxista-leninista tanokat. Az elmúlt évben nagyobb fon­tosságot tulajdonítottak olyan té­makör kidolgozásának, amely ösz­­szekötötte a pártoktatást a gyakor­lati szakmai teendőkkel. Például előadást tartottak a kibernetikáról, a hőmozgástan­­termodinamikai elveinek alkalmazásából a marxista filozófiában stb. E témákat rend­szerint magas elméleti színvonalon adták elő, bírálva az idealista és marxista-ellenes téziseket. Ugyan­csak a tavalyi év folyamán nem­csak a maxizmus-leninizmus tanul­mányozására, hanem a szakmai specialitásban való alkalmazására is nagy súlyt fektettek.A pártoktatásban és a tanultak gyakorlati alkalmazásában elsősor­ban a párttagok és pár­ttagjelöltek tűntek ki. A pártoktatás általában hatékonynak bizonyult, hozzájárult a tanügyi káderek kommunista ne­veléséhez és ez a diákokkal végzett munkájukban, valamint az oktatási folyamatban és a tudományos ku­tatómunkában tükröződött vissza. Az intézet pártbizottsága követke­zetesen harcolt, hogy a tanárok ál­landóan kihangsúlyozzák a műszaki tantárgyhoz tartozó természeti tör­vények összekötését a marxista­­leninista ideológiával. A pártbizott­ság ismételten felhívta az oktatók figyelmét, hogy előadásaikban ke­rüljék a kizárólagosan műszaki és tudományos magyarázatokat és bi­zonyítsák be, az illető jelenségek tanulmányozása kinek szolgál, mi­lyen célból használják. Például a gépesítés elméleténél igyekeztek be­bizonyítani a jobb, olcsóbb és el­lenállóképes gépek szükségszerűsé­gét. A diákokban tehát tudatosí­tani igyekeztek a mérnöki pálya fontosságát, a hazai ipar növekvő nemzetközi tekintélyét, munkájuk és a szocializmus építése közötti szoros kapcsolatot. A legjobb ered­ményeket e téren Centea Ovidiu, Gheorghiu Victor, Bărglăzan Au­rel, Rădoi Marin, Kovács Ferenc, Horowitz Bernat, Gropşanu Zeno érték el. Például Bărglăzan Aurel turbinákról tartott előadásaiban a hazánkban sok érdekes technikai megoldással tervezett és gyártott turbinákat ismertette. A Gropşanu Zeno vezette laboratóriumban szá­mos felszerelés a hazai vegyipari üzemek technológiai folyamatát is­merteti. Ezenkívül biztosították a diákok nyári gyakorlati munkáját, látoga­tásokat szerveztek több üzemben A beszámoló- és választó köz­­gyűlés részletesen kitért a diákok nevelésének egyéb problé­máira is. A tanerők a diákok kö­zötti kapcsolatok elmélyítése, a diákok nevelésének szükségessége az IMSZ-szervezetek és a Diákszö­vetségen keresztül több felszólalás­ból kitűnt. Értékes javaslatok is elhangzottak. Javasolták például, hogy a tanárok foglalkozzanak töb­bet a diákokkal a tudományos kö­rökben. A kérdésben jelentős meg­valósításnak számít, hogy a tan­erők mintegy 20 százaléka — el­sősorban a fiatal káderek — részt­­vesznek az IMSZ és a Diákszö­vetség tevékenységében. A konferencián rámutattak a ne­velési folyamatban mutatkozó hi­bákra és nehézségekre is A párt­bizottság különösen a pártoktatás szervezeti részével foglalkozott, és a pártoktatáson kívül nem talált más módszereket is a tanerők ne­velésére. A körökben előadott egyes témák túl elvontak, vagy túlságosan igényesek voltak. Eze­ket a hibákat igyekeznek kiküszö­bölni az idei pártoktatási évben A konferencián kitűnt hogy a Poli­technikai Intézet párttagjai általá­ban harcolnak a burzsoá ideológia megnyilvánulásai ellen. Az ideoló­giai munkában több fogyatékosság mutatkozott. Egyes tanerők nem eléggé küzdenek a burzsoá ideológia befolyása ellen, egyes diákoknál megnyilvánul a polgári erkölcs kü­lönböző maradványa (lógás, a kö­zös vagyon rongálása, a feladatok iránti nemtörődömség). Egyes diá­kok passzív magatartást tanúsíta­nak a társadalmi élet problémái iránt. A párttagok, ha felfigyelnek ezekre a megnyilvánulásokra, küz­denek ellene, de e harc még ered­ményesebb lenne, ha a pártalap­szervezetek a pártbizottság vezeté­sével rendszeresebben használnák a propaganda és agitáció összes ren­delkezésükre álló eszközét, a fali­újságokat, az agitátorok munkáját, a pártonkívüli aktívát stb Különö­sen az egyéni felvilágosító munká­ban vannak még alapos tennivalók a Politechnikai Intézetben. ★ A pártbizottság választása álta­­lában a bírálat és az önbírá­lat szellemében folyt. A jól meg­szerkesztett beszámoló keményen bírálta a pártmunkát akadályozó fogyatékosságokat, egyes alapszer­vezetek, úgymint az építészeti-ké­miai és elektrotechnikai fakultás pártszervezetei, még nem eléggé kombattív munkáját. A hozzászólások során egynéhány elvtárs (Kovács Fe­renc, Rădoi Marin, Feldmann Ele­na, Crişănescu Ion, Sandru Si­mion) kivételével már kevésbé bí­ráltak. Elégtelenül bírálták a párt­­bizottságot, a rektorátust. Az újonnan választott pártbizott­ság (titkár Popovici Constantin) még fokozottabb mértékben kell foglalkozzon a belső pártülés prob­lémáival, a pártszervezetek és a tömegek közötti kapcsolatok széle­sebb körű kiépítésével, a diákok és a tanerők marxista-leninista neve­lésével. Eddig is eredményes volt a pártmunka, azonban nem szabad a félúton megállni. PÁRTÉLET tiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHUHiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiii* A kommunista nevelés kérdései a pártbizottság konferenciájának homlokterében A huszadik században mind több közlemény foglalkozik a gyermekbé­nulással és szerte a világon jól fel­szerelt laboratóriumok igyekeztek védettséget találni e súlyos betegség ellen. A betegséget leíróik után Heine Medin-kórnak nevezik (Heine német és Medin svéd orvos). A gyermekbénulás leginkább a gyer­mekeket betegíti meg, de 10-től 30 százalékig terjedően felnőtteknél is előfordul. Századunkban a megbete­gedések száma emelkedett. Bár a gyermekek nagy része átesik a fertő­zésen, nem minden esetben alakul ki súlyos bénulás. Egyesek azonban egész életükön át nyomorékok marad­nak A betegség súlyosságára jellem­ző, hogy régebben a bénulásos szak 10 százalékban halálos volt, a bete­gek V1-énél pedig súlyos elváltozások maradtak vissza. Az első komoly lépés a gyermekbé­nulás kezelésében Landsteiner nevéhez fűződik, aki a vírust majmokra vitte át és azokon kísérletezett. A Salk ál­tal előállított vaccina új korszakot nyitott e betegség kezelésében. Ő a kórokozó vírust legyengítette és az­zal végezte az oltásokat. A legyengí­tett vírus a szervezetet nem betegí­tette meg, csak ellenanyagképződést indított meg benne. Már az első ered­ményes oltásokat világszerte nagy ér­deklődéssel kísérték A gyermekbénulás vírusa kezdetben gyomorbélhurutos panaszokat idéz elő, a betegség előrehaladtával a vírus az egész vérpályát elárasztja, majd végső szakban az idegrendszerre lokalizáló­dik, amikor bénulások fejlődnek ki. Az oltóanyag, melyet hosszú kísér­letek után állítottak elő és legyen­gült vírusból áll, azzal a fontos tulaj­donsággal rendelkezik, hogy a szer­­vezetet nem betegíti meg, de ellen­anyagok termelőét indítja meg ben­ne, ami az újabb fertőzéssel szemben megvédi a szervezetet. A vaccinán a lejárási idő leolvas­ható, az oltóanyagot lehetőleg­ 2—4 C°-on tároljuk, de a 26 C°-ot ne halad­ja meg a hőmérséklet, mert ezáltal veszít hatásából. A beoltottak 5—10-szer kisebb szám­ban betegednek meg. Az emberre az oltás veszélytelen, mégis, bizonyos ó­­vatossági rendszabályok betartása szükséges. Ha az oltottaknál mé­gis megbetegedés fordul elő, ez enyhe lefolyású, leginkább gyomor­­hurutos formában nyilvánul meg, sú­lyos szövődmény csak igen ritkán fejlődik ki. Az oltás védettsége a be­tegséggel szemben 70—95 százalé­kos, ami igen szép eredmény, a bé­nulás pedig a kisszámú megbetege­detteknél 70—80 százalékos csökke­nést mutat. Veszélyeztetett időben, ha már szórványosan egy-két megbetegedés előfordult, vagy más fertőző beteg­ség is fennáll, a cseh orvosok által kipróbált, bőrbe adott injekciót ré­szesítik előnyben. Ezáltal kevesebb ol­tóanyag fogy el és a védettség mégis kifejlődik. Romániában 1956 óta folyik a gyer­mekbénulás elleni védőoltás, amelyet bőr alá adnak 3-szor 1 köbcentis adag­ban 3 hetes időközben. Ez megfelelő védettséget biztosít. Az oltóanyagot károsíthatja az alkoholt tartalmazó fecskendő, illetve tű. Leghelyesebb frissen főtt műszereket használni. A gyermekbénulás elleni védettség a második beoltás után 8 napra már je­lentkezik; a szervezet ellenanyagter­­melést kezd meg. A betegség terjedését, illetve kifej­­lődését az idejében alkalmazott rend­szabályokkal megakadályozhatjuk. Az oltási idő megválasztásában bi­zonyos elővigyázatossági intézkedések szükségesek, így járványos időben az oltás szünetel Egyes szerzők a him­lő elleni oltás után legalább 3 hóna­pot, a BCG-oltás után, amely a gü­­mőkór ellen véd, legalább 4 hónap el­teltét tartják szükségesnek, hogy meg­kezdhessék a gyermekbénulás elleni oltásokat. Az oltóanyag beadását rendszerint nem kíséri semmilyen melléktünet. Felnőtteken néha fáradságérzés, il­letve fejfájás lép fel. Ellenjavalít az oltás heveny megbetegedés, láz, fer­tőző betegség utáni lábadozás, illetve fertőző beteggel való érintkezés után is. Az oltás általában egy évig véd, ezalatt a járványos idő eltelt, a szer­vezet pedig a későbbiek folyamán már nem oly fogékony a gyermekbénulás­sal szemben Igen fontos feladat, hogy a vaccinálást a várható járvány előtt befejezzék, hogy a védettség akkorára már kifejlődjön. Német szaklapok a tavaszi időszakot tartják legmegfele­lőbbnek a második, illetve harmadik életévben A gyermekbénulást három vírustípus idézi elő. Az oltóanyag tar­talmazza mindegyiket, tehát a védett­ség igen jónak mondható. A járványok általában nyár végén, a közösségekben élő egyéneknél je­lentkeznek leggyakrabban. Férfiak na­gyobb számban betegszenek meg, mint a nők. Erős fáradtság, napozás, jár­vány idején kiválthatják a megbetege­dést. Köztudomású, hogy ebben az időben mandulaműtéteket sem hajta­nak végre, nehogy bénulást idézzenek elő. A betegségen sokan átesnek, úgy­hogy kisebb gyomorhurutos panaszo­kon kívül más jel nem fordul elő. Az egészségügyi szervek lehetőleg minden rendszabályt megtesznek, hogy a betegségtől megóvják a gyermeke­ket. Kifejlődött bénulás alatt sem sza­bad feladnunk a reményt, mert igen szép eredmények érhetők el kitartó munkával. A rekeszizmok bénulása al­kalmával a beteget acéltüdő segítségé­vel lélegeztetik, amíg az idegvezetés a rekeszizom felé helyreáll. Ezek a készülékek az oltás bevezetése óta mind ritkábban kerülnek alkalmazás­ra. Eredményes munka vár az orvosok­ra a bénulásos szak után is. Egyetemi központjainkon nálunk is létesültek a bénulásos állapotot javító intézmények. A Nagyvárad melletti Viktória-für­­dő szép eredményt ad a gyermekbé­nulás utókezelésében. Hathetes fürdő­kezeléssel igyekeznek itt a bénult i­­zomzat mozgását megindítani. Ismere­tes, hogy a vízben a láb izomzata ke­vesebb erőt fejt ki, hogy a testet fenn­tartsa. Kevés izomerő kifejtésével az egyén a vízben járni tud. Kisebb erő­vel mozgatja a végtagokat, tehát már korán megkezdhető a víz alatti torna A másik kedvező hatása a vízkurának, hogy a meleg víz az izomzat kórosan görcsös állapotát is enyhíti. A beteg izomzatot nem szabad kez­­detben túlterhelni, ezért fokozatosan térnek át a nehezebb gyakorlatokra. Ezek játék formájában nem tűnnek megterhelésnek a gyermeknek. Víz­ben való labdázás, létrán való mászás, kapaszkodás kötelek segítségével, ter­mészetesen mindezek a meleg vízben történnek. A kitartó munka mind a beteg, mind az ápolószemélyzet részé­ről, meghozza a kívánt eredményt, a bénult izmok nagy része visszanyeri működőképességét. Súlyos esetben műtéti megoldás vá­lik szükségessé, amikor ép izmokat ül­tetnek a bénultak tapadási helyére s ezáltal a nem bénult izom látja el a végtag mozgatását Az utóbbi évek sikeres munkáját bizonyítják az elért eredmények. Az emberiség, ha összefog, igen sokat tehet a betegségek megelőzésében és gyógyításában. Dr. E. Z. QUITTNER LÁSZLÓ Eredményes küzdelem a gyermekbénulás ellen SZABAD SZÓ Lapunk szeptember 30-iki számában megjelent „Az önköltségcsökkentés a resicai Fémipari Kombinát két osztá­lyán“ című cikkünk. Ebben kimutattuk, hogy a kombinát kohászati részlegé­nek dolgozói derekas munkát végez­tek, a szocialista verseny lendületében augusztusban sikerült a termékek ön­költségét több mint másfélmillió lejjel csökkenteniük. Ezzel szemben a fel­dolgozó részlegben , augusztusban 204.000 lejjel túlhaladták az előirány­zott önköltséget. Cikkünkben elemez­tük a hiányosság okait és javaslatokat tettünk a munka megjavításának ér­dekében. A minap kaptuk meg a Fémipari Kombinát vezetőségének válaszleve­lét. Ebben elismerik, hogy a cikkünk­ben hozott bírálat helyes volt, helye­sen mutatott rá a cikk a hiányossá­gok okaira is. A kombinát vezetősége elemezte a helyzetet és egy műszaki szervezési intézkedési tervet fektetett le, kijelölte a kérdések megoldásáért felelős személyeket, valamint megha­tározta a teljesítések időpontját is. A következő műszaki-szervezési in­tézkedéseket foganatosították: — Kötelezik a hengermű, kovácsoló­­részleg és öntöde vezetőit és az ille­tékes szakosztályokat, hogy tanul­mányt készítsenek a termelés nyil­vántartásának megjavítására és egy­úttal ez ösztönözze a termelőrészlege­ket, hogy könnyebb félkészgyártmá­­nyokat készítsenek (a megengedett el­térések alsó határának közelében dol­gozzanak) .­­ A hengermű és abroncskészítő részlegeket kötelezik, hogy egy intéz­kedési tervet dolgozzanak ki az első félévi deklasszáltak átdolgozására.­­ A műszaki osztály és az illetékes termelési részlegek kielemzik majd a fajlagos tüzelőanyagfogyasztás túllé­pésének okait, meghatározva az elő­irányzatok betartásához szükséges in­tézkedéseket. — Intézkedtek a hengermű földalat­ti pakuravezetékeinek átszereléséről, hogy kiküszöböljék az elfolyások okoz­ta veszteségeket. Október havában a hengermű összes kemencéihez tüzelő­anyag-mennyiségmérőket szerelnek fel. — A rezsiköltségek és főleg a kar­bantartási és javítási költségek csök­kentésének érdekében utasították a hengermű, abroncsrészleg és öntödék vezetőségét, hogy a főgépész-szolgá­­lattal és az energetikai főnökkel e­­gyütt dolgozzanak ki egy intézkedési tervet. — A rezsiköltségek csökkentése ér­dekében az illetékes osztályokat uta­sították, hogy olyan módszert találja­nak, amely eredményesebbé tegye az időszaki javítások költségének preven­tív ellenőrzését. — Megtiltották a kombinát részle­geinek, hogy a szigorú szükségletek megszabta követelményeknél nagyobb mennyiségű tartalék-alkatrészeket ren­deljenek meg. — Ellenőrizték a technológiai fajla­gos előirányzatok helyzetét a közep­es finomhengersornál. — Típus műszaki dokumentációt ké­szítettek az abroncs- és lemezhenger­sor száámára, folyamatban van a többi hengersor részére is ilyen dokumen­táció elkészítése. •A „A temesvári Partizanus-gyári nyitó­­mozgalom eredményeiről és hiányossá­gairól“ című cikkünkre válaszolva, a vállalat vezetősége közölte, hogy a kö­vetkező intézkedéseket foganatosította a hiányosságok felszámolásának ér­dekében. Ezentúl nagyobb mértékben fogják népszerűsíteni az elfogadott és a terme­lésbe bevezetett újításokat. Népszerű­síteni fogják a tapasztalatcsere-füze­teket és az SE-lapokat. Még ebben az esztendőben tapasztalatcserét szervez­nek az Electromotor­ gyár műszaki ka­binetjével. A munkásokat a vállalat technológiai szolgálatához irányítják, hogy megkapják a szükséges támoga­tást njitási javaslatuk kidolgozásában. „Meggyőződésünk, hogy a foganato­sított intézkedések nyomán az újitó­­mozgalom nagyobb mérvű lesz‘‘ — fejezi be válaszlevelét a gyár vezető­sége. Számos látogatót vonz a resicai Fémipari Kombinát Kulturházának keretében tevékenykedő amatőr képzőművészek kiállítása. s HIRDETÉ SEK — A temesvári­­ számú Épitkezés’ részére, a téli munkálatok idejére, ame­­vállalat TRCST Baader utca 11. szám ívek hamarosan megkezdődnek. A vál­alatti székhelye alkalmaz szakképzett falat biztosit kantint és szállást a dél­­kőműiveseket a temesvári építőtelepek gőzök részére. Az érdeklődők jelentkez­­­­­enek a vállalat székhelyén az OPM — ■ ------- - - ■ ------- ■ ------------------ osztályon. (381) A bukaresti rádió magyarnyel­vű adásainak megváltozott az idő­pontja. Ez év október 26 tól kezd­ve a bukaresti stúdió a követke­ző időpontokban és hullámhosz­­szokon sugároz magyar nyelvű műsort.­ ­ A Temesvári Közélelmezési Tröszt a fogyasztóközönség tudomására hozza, hogy a volt Eminescu-terasz helyén Friss halételek, vadhúsból készült ételek, | választékos italok | Nyitva naponta reggel 10 órától éjjel 1 óráig. | HÉTKÖZNAP: 6.15- 6.30... 397, 261, 330 m. 15.30- 16.00... 397 m. 16.45-17 00... 397,261,330 m VASÁRNAP: 9.50-10 00... 397, 261,330 m. 15.30- 16.00... 397 m. 16 30-16.45... 397, 261,330 m Olvassák és rendeljék meg az RNK Aka­démiája folyóiratát, a Problemele Eco­­nomice-t. Előfizetéseket felvesznek a postahivatalok, postai kézbesítők, vala­mint a vállalatok és intézmények önkén­tes sajtóterjesztőinél A folyóirat kapható a kioszkokban és könyvkereskedésekben. Tanárok és főiskolások fizessetek elő a Probleme Economice, az RNK Tudo­mányos Akadémiájának folyóiratára. Elő­fizetéseket elfogadnak a postahivatalok, kézbesítők valamint a vállalatok és in­tézmények önkéntes sajtóterjesztői. Az egyénenkénti előfizetések ára: 3 hónapra 13,50 lej ( “ 27. — *« 12 “ 54. — “ Intézmények számára: 3 hónapra 27 lej 6 •* 54 ** 12 “ 108 “ 385). HOLNAP, SZOMBATON, OKTÓBER 25 én BUKAREST I. MŰSORA; 5,00: Hírek és időjárásjelentés; 5,14: Torna; 5,20: Me­zőgazdasági műsor; 5,30: Dalok; 5,40: Könnyűzene; 5,55: Orvosi tanácsadó; 8,00: Hírek; 6,15: Román népi táncok; 6,30: In­nulók; 6,45: Megérkezett a postás; 7,00: Hírek és a központi lapok tartalma; 7,15: Szórakoztató zene; 7,30: Hirdetések és ze­ne; 7,40: Szerzőink dalaiból; 8,00: Cik­kek a sajtóból; 8,30: Zene; 9,10: Könnyű­zene; 9,30: Szélrózsa; 10,00: Operarészle­tek; 10,30: Román népzeneszólisták mű­sora; 11,00: Hírek; 11,03: Hazánk tájai a zenében; 11,30: Az arab népek irodalmá­ból; 11,45: Esztrádhangverseny; 12,30: Ro­mán népdalok és táncok; 13,00: Hírek; 13,05: Beethoven: C-dúr, 1. számú zon­goraverseny; 13,45: A Duna vízállása; 14,00: Népek dalaiból és táncaiból; 14,30: Dalok; 14,45: Hangszerszólók; 15,00: Hí­rek; 15,05: Esztrádzene; 15,35: Román né­pi dallamok; 16,15: Moszkva beszél! 16,45: Ifjúsági dalok; 17,00: Hiradó és időjárás jelentés; 17,15: Műsorismertetés; 17,20: Hirdetések és zene; 17,25: Népünk forra­dalmi harcának történetéből; 17,55: Ro­mán esztrádzene; 18,30: Dom­ák és román népi táncok; 19,00: Hírek; 19,05: Napi­renden; 19,15: Zenei mozaik; 19,55: Jó éjszakát, gyerekek! 20,00: Hírek és a nem­zetközi események krónikája; 20,15: Tánc­zene; 21,25: Mivel készülnek prózaíróink; 21,35: Maria Tănase énekel; 22,00: Hír­adó, időjárásjelentés és sport; 22,30: Tánc­zene; 23,52—23,55: Hírek. BUKAREST I. MŰSORA: 14,00: Hírek; 14,03: Déli hangverseny; 14,40: Marin Chi­sar műsora; 15,00: Zongoraművek; 15,35: Szovjet fúvószene; 16,00: Hiradó és Idő­járásjelentés; 16,15: Műsorismertetés; 16,20: Operarészletek; 17,00: Könnyűzene; 17,15: A rádió szószéke; 17,30: Zene; 18,00: Hí­rek; 18,05: George Enescu: II. szvit; 18,45: Hirdetések és zene; 18,55: Orvosi tanácsadó; 19,00: Népdalkincsünkből; 19,30: Riportciklus; 19,45: Részletek Lehár ope­rettjeiből; 21,00: Híradó; 21,15: Traian Ui­­lecan énekel; 21,35: Tánczene; 22,30: Szov­jet népzenehangverseny; 23,00: Hirek, sport és időjárásjelentés; 23,15: Zenekari hangverseny; 23,56—0,50: Tánczene. A TEMESVÁR-TARTOMÁNYI RÁDIÓ­STÚDIÓ MŰSORA ROMÁNNYELVŰ ADÁS: — A csatorna, zárt munkálatok haszna — Versenynapló november 7 tiszteletére. — Bemutatjuk a Resicai Munkás Sportklubot. — A ka­­ránsebesi „Lázár Cernescu“­ népi zene­kar játszik. — Román és szovjet szerzők könnyűzenéje. NÉMETNYELVŰ ADÁS. — Apáról fiúra. — Temesvári pillanatképek. — Szó­r­akoztató zene városunk együtteseinek előadásában. SZERBNYELVÜ ADÁS: — A tartomá­nyi sajtóból. — Kulturjegyzetek. — Dal­mát dalok. !* Állami német színház (19.30 óra­kor): Fernant... bitte melden. MOZIK: MAXIM GORKIJ (8­5, 1, 9) A csizmás kandin kalandjai: ARTA II 5, 7, 9): Farkasok: ALEXAN»*!! SAST!­ (3, 5, 7, 9): Hívnak a maga«elgek.­ VIC­TORIA (3, 5, 7, 9): Az autó ír JUSAGI MOZI (10, is, 2,5, 4,39, 11,* Ma, pénteken, az I. KERÜLETBEN: az 1. számú (Engels­ utca 9) 7—15 óráig, a 2 számú (Dr. Vértes utca 1) állandó a 3. számú (Augusztus I. körút 11) 7—15 óráig; a IL KERÜLETBEN­ a 4. számú (Ștefan cel Ms­e utca 3) állandó, a 6 számú (Petru Maior­ tér 2), 12—20 óráig; a III. KERÜLETBEN: a 7 számú (Po­rumbescu utca 3) 7—11 óráig, a TV KE­RÜLETBEN: a 8. számú (Miron Costin utca 1) 7—21 óráig, a 9. számú (Gojdu 1,30): Szovjet Bjeloruszia, A *­vjetunió ma, Építészeti emlékművek és Fedatov festőművész; VI. KERÜLETI MUNKÁS MOZI (4, 6, *): A ház, amelyben lakom; SZABAD FALUSI MUNKÁSMOZI (4, 7): Kit sorsjegy és Egy színésznő álma; VÖR­CS CSILLAG. MFHALA (5, 7): Is­meretlen koordináták; CFR KLUBMOZI ( a v­­a gydselem. utca 1) 7­-21 óráig; a 10. számú (Tolbu­­hin-tér 9) állandó a 11. számú (Preyer­­utca 1) 7-15 óráig az V. KERÜLETBEN: a 12. számú (Cloşca utca 18) 7—15 óráig; a VI KERÜLETBEN: a 13 számú (Pri­măriei utca 13) 7—21 óráig; SZABAD­FALUN: a 29 számú (Ton Slavici­ utca 25) 7—15 óráig; RONACON: a 18. számú gyógyszertár (V Mosdi utca S1) 7 30— 15.30 óráig tart nyitva Ügyeletes igyun­g­yszertárak A tartományi pártkabinet híre . Ma, pénteken, október 24-én délután 5 órakor lesz az esti tanfolya­­­l­mok 1 és 11. évfolyama propagandistáinak kiképzése.­­ Színház- és moziműsor időjázi. Borús idő várható. Gyenge nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet válta­kozó, éjszaka mínusz 1 és plusz 5 fok, nappal 10 és 15 fok között Reggel pára- és ködképződés. A következő három napra változó idő­járás várható, állandó hőmérséklettel. CXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXSOOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX» Vasárnap be kell fejezni a „Köszöntsük November 7-ét“ terepfutóverseny első szakaszának a küzdelmeit A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulója tiszte­letére rendezik ezidén a „Kö­szöntsük November 7-ét“ immár hagyományos terepfutóversenyt Az első szakasz vasárnap, októ­ber 26-án ér véget. Lugoson a legjobb eredményt a mezőgazdasági iskola sportközös­sége érte el, de a Lugosi Vointa sportközösségnek is sikerült nagy­számú szövetkezeti dolgozót moz­gósítania. Lugoson a 4 középisko­la sportközösségei szintén biztató eredményekkel vettek részt az ed­digi versenyeken. Temesváron eddig csak a villany­energiai szakmai iskola és a Peda­gógiai Intézet sportközösségei ren­dezték meg jó eredményekkel az első szakasz küzdelmeit. Most, október 26-án tartomá­nyunk minden sportközösségének meg kell rendezni az első szakasz küzdelmeit; a városi sportközösségek győztesei a városi szakaszban, a falu­si sportközösségek győztesei pedig a községi központokban ott lesznek november 2-án az idei terepfutó­verseny utolsó szakaszának a rajt­jánál. Városi és falusi sportolók, fiúk és lányok, férfiak és nők! Vegye­tek részt minél nagyobb számban a „Köszöntsük November 7-ét“ tö­­megjellegű­ terepfutóverseny küz­delmein. A városi és falusi sportközössé­geknek legkésőbb október 26-án meg kell rendezniük az első szakasz küzdelmeit. Ne legyen sportközösség, amely A temesvári Középiskolás Sport­klub és a temesvári Pravda szer­kesztősége rendezésében nagy si­kerrel zajlik le a középiskolás labda­rúgóbajnokság a November 7-ku­­páért. Az első forduló eredményei a következők: Vasúti főműhelyek szakiskolája —9. számú középiskola 6:0 3. szá­mú középiskola—1. számú középis­kola 3:2, villanyenergiai iskola— textilszakiskola 6:1, 8. számú közép­iskola—vasúti távközlési iskola 4:2 5. számú középiskola—4. szá­mi középiskola 2:0. nem rendezi meg az I. szakasz küzdelmeit a sportoló fiúk és lá­nyok széles tömegeinek a részvételé­vel! A II fordulóban a következő e­­redmények születtek: Vasúti főműhelyek szakiskolája —6 számú középiskola 7:0, 3. szá­mú középiskola—villanyenergiai is­kola 1:1, 1. számú középiskola— textilszakiskola 3:0, 8. számú szak­iskola—építészeti szakiskola 3:0, 5. számú szakiskola—kémiai szakisko­la 2:2, 4 számu középiskola—fém­ipari szakiskola 3:0 A harmadik fordulót, hétfőn bonyolítják le a CFR-stadion kis­pályáján, valamint az Electromotor­­stadionban. A Román-Szovjet Barátság Hónapja sportrendezvényei Véget ért a Városok Kupája tornászverseny Vasárnap bonyolították le a Vá­rosok Kupája tornászversenyt. A lebonyolított négy forduló összesí­tett eredményei alapján Arad csa­pata foglalta el az első helyet Az aradi tornászok mind a férfi-, mind­ a női csapatversenyben az első he­lyen végeztek és több mint 400 pont előnnyel nyerték az összetett pontversenyt Temesvár csapatai e­lőtt. Íme a verseny technikai ered­ményei: FÉRFIAK Arad 1763 pont, Resica 1.586,10 pont, Temesvár 1.529,40 pont Nagy­várad 1 501,65 pont, NŐK Arad 1.512,75 pont, Temesvár 1 .336,45 pont, Nagyvárad 1.265,30 pont, Resica 1180,50 pont. ÖSSZETETT PONTVERSENY Arad 3.275,75 pont, Temesvár 1865,85 pont, Nagyvárad 2.766 ,5 pont, Resica 2­766,60 pont

Next