Szabad Szó, 1962. július-szeptember (19. évfolyam, 155-232. szám)

1962-07-10 / 162. szám

Jól elkészített terv alapján Az óteleki kollektív gazdaságban is beérett a szalmásgabona. Nem is várattak magukra sokat a kollektivis­ták, hanem amint az időjárás meg­engedte, haladéktalanul munkába ál­lították a kévekötő-aratógépeket, s a kombájnokat. E gazdaságban is teljes lendülettel fogtak hozzá az aratáshoz. Ahhoz, hogy ezekben a napokban fennakadás nélkül folyik a betakarí­tási munka, jó és idejében elkészí­tett tervre volt szükség. S erről idejében gondoskodott a gazdaság ve­zetőtanácsa. Előre kiszámította, hogy a meglévő erők mellett, hány mun­kanapra lesz szükség a több mint 640 hektár búza, s az árpa betakarításá­hoz. Ezek után minden brigádos meg­kapta a maga feladatát a nagy jelen­tőségű munkában. Az előirányzat sze­rint, a 10 kévekötő-aratógéppel és 5 kombájnnal, s az ezeket­­kisegítő, több mint 100 kézikaszással nyolc munka­nap alatt sikerül betakarítani az árpát, búzát. Persze e munkában ko­moly feladatok hárulnak a traktoro­sokra, akik már az eddigiek során több esetben bebizonyították, hogy nem hátrálnak meg a nehézségek elől. Kiss József, Szabó Mihály, Papp Lajos, Tarpai György és Borbély Illés traktorosok mindig derekasan segítették a kollektivistákat, s már az aratás első napjaiban bizonyságot tettek arról, hogy most is helytáll­nak. Nemcsak a gépeket és embereket készítette azonban elő a gazdaság ve­zetőtanácsa az új gabona betakarítá­sára, a magtárak is készen várják a búzát. A kollektivisták a gazdaság 60 vagon termés befogadására alkalmas magtárát fertőtlenítették, kimeszelték. ERDEI MIHÁLY, levelezd Hamarosan befejezzük a búza aratását tekintve, szogy a szederháti kollek­tivisták a kapásnövényeket idejében gyomtalanították, a kukoricát, napra­forgót és a cukorrépát háromszor megkapáltuk, jól felkészülhettünk a kalászosgabona betakarítására. Há­rom aratógépet rendbehoztunk, s saját traktorokkal fogjuk vontatni, ugyanakkor 40 kaszást is beszervez­tünk. Eredetileg úgy terveztük, hogy a 165 hektár búzát hat munkanap alatt learatjuk. A jobb munkaszerve­zés eredményeként naponta 40 hektá­ron vágjuk le a kenyérgabonát, s így négy nap alatt elkészülünk ezzel a munkával is. TRABALKA PÁL, levelező Egy nap alatt A Bazoşul Nou-i kollektivisták idén 200 hektár területen termesztet­tek kalászos gabonát, ebből 180 hek­táron búzát, 10 hektáron árpát és 16 hektáron zabot. A nagy munkához idejében hozzáfogtak, s tekintettel az esős időjárásra 20 tagú kaszáscsopor­tot is szerveztek. Az előrelátás helyes­A temesvári állami gazdaság nagy-­­ remetei részlegén a befejezéshez­­ közeledik a kalászosok betakarít­­­tása.­­ Képünkön: Szarvasy­­ József traktoros aratja a búzát. É­nek bizonyult. Az árpa ugyanis be­ért, de a kombájnokkal nem mehettek a felázott talajra, így a kaszások fog­tak munkához, s egy nap alatt kalan­gyába rakták a kévéket. Szorgalmas munkájával különösen Bîrză Nicolae, Popa Petra és Călăraş Aurel tűnt ki. Számításuk szerint az árpatermés meghaladja a hektáronkénti 2.000 kilót, a búza azonban még szebbnek ígérkezik, különösen azokon a terü­, . 1-szeken, ahol magas termelékenységű aratja a magot vetettek a 2 &s 2 el. (»«»(miKmOOOtHHXtOOOtlOOIOCXKKHMMXMMMXXHKKXHXKXXXKKMlOom) Örömteli napokat ho­zott a julius a temesvári It.írni gazdaság dolgo­zóinak. A több mint 400 hektár­os hullámzó Zpia árpatenger egyik napról a másikra megváltoztat­ta színét: megszőkült,­­ a még néhány napja büszke kalászok fejét le­hajtották a súlyos sze­mek. T­ermészetes, hogy a gazdaság minden tagja izgalommal teli kíván­csisággal várta azt a na­pot, amikor megindul­hatnak a kombájnok, s kilókban, mázsákban nyer kifejezést egész évi munkájuk. Mindenkit egy és ugyanaz a kérdés érdekelt: vajon mennyi lesz, hogyan fizet idén az árpa? Nem kellett sokat várni a feleletre. Már az út előkészítésekor bebizonyosodott, hogy idén sem okoz csalódást az aratás. Az első ke­rülő közben, a kombáj­nokon dolgozó Papp Pé­ter és Bug­tea Traian, o­­romtól sugárzó arccal siettek pótolni a zsák­­készletet, mert - úgy­mond - folyik itt az ár­pa, csak győzzék cseréini a zsákokat. Gazdaságunk minden részlegében megkezdték az árpa aratását. Veze­tőségünk nagy gonddal, körültekintéssel készí­tette elő ezt a kampányt, mivel a fő törekvés, mi­nél kisebb szemveszte­séggel, a lehető legrövi­debb idő alatt végezni a betakarítással, s biztos helyre szállítani az ár­pát. Fontos ez elsősorban azért, mert egyre fejlő­dő állatállományunknak minden szem takarmány­ra szüksége van. Éppen ezért, az aratás napján legjobb traktorosaink, kombájnkezelőink foglal­ták el helyüket a gépek mellett, akik már az elő­ző kampányokban is bebizonyították, hogy rá­juk mindenkor számítani lehet. S most - eddigi munkájuk során - ismét bebizonyították, hogy­­ tudják használni a ke­zelésükre bízott gépeket. .., Kinn a határba r­ búgó kombájnok köröz­nek a kasza alá érett ár­patáblák körül. A kor­mánykeréknél ülő trak­torosok, s fenn a kom­bájnon zsákoló dolgozók mosolygós arca beszédes bizonyítéka az idei jó termésnek. U­s* Na, mit szólsz, meg­­lesz-e a tervezett 2.100 kiló hektáronként, átlag­ban? - kérdi a traktoros a kombájnkezelőtől az egyik lerakodás alkalmá­val. - Hogy meglesz-e? Meghiszem azt. Hát nem hallottad, hogy a bri­gádvezető elvtárs tegnap összesítette a teljesít­ményt, s kiderült, hogy itt, a vöröscsárdai rész­legben minden hektár 1.200 kilót adott? - Akkor minden rend­ben. Induljunk tovább - adja ki a jelszót, s máris felbug a motor, széles pászmát vág a kombájn a súlyos halászt árpa­­tengerben. S búgnak a gépek reggeltől estig, mintha csak Bognár Ist­ván, Trájer Károly, Hal­­cea Marius és a többi mestert dicsérnék, akik ilyen derekasan előké­szítették őket a nagy csa­tára. BÉRES ISTVÁN, a temesvári állami gazdaság vöröscsárdai részlegének főgépésze. iiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiimiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiii! Aratók örömére iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiuiiiniiiiiiiiiMHiimiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii -k vilié PROLETínom EGymiimi Síé TARTOMÁHUI BIZOlfSĂG/a ^ TARTOMUMNyI NEPT/XNACS NAPILAPJA J^X1Jvfolyan^162. szám | 4 oldal ára 20 ban! | Kedd, 1962 július 10 ■!■miimiMniMMCTMHB—BBw^—BBsagaBi^gaagnTOfBimMmt^mniiiHUMiniwi­um .g—— M Közös erővel A rékási kollektív gazdaság dol­gozóinak jelentős segítséget nyújta­nak a helyi GT­A traktorosai, gé­pészei. A mezőgazdasági munkák nagy részét gépekkel végzik. Most fogtak hozzá a 773 hektár kukori­ca negyedszeri kapálásához. Az oatási kampányban is közösen vesz­nek részt a két egység szorgalma munkásai. Eddig 16 hektárról arat­ták le az árpát, s most a búza be­gyűjtésére került a sor. A ke­nyérnek való aratását 6 kombájn­nal, 3 arató-kévekötő géppel és ké­­zikaszákkal végzik a rékási kollek­tivisták. CSÓSZICS JÓZSEF, levelező Lendületes munka A keresztesi kollektív gazdaság dolgozói idejében felkészültek az idei termés betakarítására, így az aratás megkezdése óta serényen folyik a munka. Annak idején, a vezetőtanács konkrét feladatokat összesítő mun­katervet dolgozott ki, amelyet ismer­tettek a kollektivistákkal. A kollektivisták kézi kaszáló cso­portokat is alakítottak, amelyek szin­tén részt vesznek a betakarítási kam­pányban. Árpából eddig 27 hektárt kaszáltak le. Néhány napja megkezd­ték a 438 hektár búza betakarítását is. Az újpécsi GTA kombájnjai vág­ják rendekbe a keresztesiek gabo­náját. Mostanáig már 75 tonna jó minőségű búza került zsákokba. BELOV­AI MIHÁLY, levelező ló munkaszervezéssel A lugosi Kaptafagyárban a dolgozók igyekezetükkel, valamint a különböző ésszerűsítésekkel és újításokkal, jelen­tősen hozzájárultak ahhoz, hogy a munka termelékenysége 7,82 százalék­kal emelkedett az év első felében a tervezett fölé. Ugyancsak ennek kö­szönhető az év első felében elért kiváló tervteljesítési eredmény is: 104,20 szá­zalékban tettek eleget a globális, és 104,22 százalékban árutermelési elő­irányzatuknak. A nyersanyag-takaré­kosság eredményeként, öt hónap alatt 7.400 lej értékű megtakarítást értek el. E sikerek eléréséh­ez az egész mun­kaközösség hozzájárult, a legkiemel­kedőbb Herczeg Rozália, Faragó Fe­renc, Lungu Gheorghe és Mândru Emil teljesítménye. A kötelezettségek betartása érdekében sok ki megtöltés előtt­ Júniusban azonban oly nagyméretű volt az esz­­szencia- és ecetszállítás, hogy a két csoport nem győzte a munkát. Ezért, hogy megelőzzük magunkat, a pártszervezet fölhívására, a többi részleg munkásai, a tisztviselők és mérnökök is, néhány órán át, önkén­tes munkát végeztek s igy több mint 40.000 darab literes üveget mostak ki. Az eredmény az volt, hogy becsület­tel teljesíteni tudtuk, sőt túl is szárnyaltuk szerződéses kötelezettsé­geinket. A mozgósításban s személyes pél­dájukkal kitűntek: Kósa József, Hola­­csek Sándor, Haţegan Constanţa, Ni­­culescu Anghel, Popovici Rozalia és mások. OPREAN AUREL, levelező A marzsinai vegyi lepároló gyár a készítményeit üvegekben szállítja, s ezeket az üvegeket a csomagoló osz­tály két csoportjának munkásai más­ (XXXXXI­­XXXXit XiOOtUKlUtdl ) r­t Mai számunkban PÁRTÉLET: A pártszerv fontos támasza (2. oldal) - A műszaki ellenőrző szolgálat­­ a minőség őre (2. oldal) - Levelezőink Írják a Gyapjúipar­­ból (2. oldal) - Joggal várjuk... (2. oldal) - 59 tonna édesipari termék­­ ter­ven felül (2. oldal) - Az igazságosztás szolgálatában (2. oldal) - A világpolitika eseményei (5. oldal) - Sport (4. oldal) Félév utáni mérleg A temesvári Teba vállalat mun­kásai, technikusai és mérnökei szép eredményeket értek el az év első fe­lében, versenyvállalásaik teljesítésé­ben. Június végéig 13 tonna gyapot- és 7,9 tonna vigonyfonalat termeltek terven felül az év végéig vállalt 22 tonnából, s így értékben túlszárnyal­ták az egész évre szóló vállalást. Az önköltségi ár csökkentésével kap­csolatosan vállalták, hogy év végéig 110.000 lejt takarítanak meg terven felül. Az első félév folyamán túl­haladták az időszakra vonatkozó vál­lalást: 70.000 lej terven felüli meg­takarítást értek el az önköltségi ár­nál. Nagy figyelmet fordítottak a mi­nőségi feladatok teljesítésére. A mun­kaközösség megfogadta, hogy 0,5 szá­zalékkal javítja a minőséget, az elő­írton felül. Ezt a vállalást is tel­jesítették, a gyapotfonalnál 0,32, a vigonynál 0,87, tehát átlagban 0,56 szá­zalékkal javították termékeik minő­ségét. Egy másik vállalás a munka termelékenységének terven felüli nö­velését irányozta elő. Ezt a mutatót is teljesítették, ugyanis a félévben 100,60 százalékban valósították meg az egy főre számított munkatermelé­kenységi előirányzatot. Mindezen eredmények eléréséhez hozzájárultak a vállalat összes dol­gozói, akik azért küzdenek, hogy minél több, jobb és olcsóbb termé­ket adjanak. (Levelezőnktől) A gabonafélék zökkenőmentes szállításáért A karánsebesi vasútállomás forgal­mi és vagonellenőrző részlegének dolgozói, magukévá téve a párt kitűz­te feladatokat, szorgalmasan készül­nek a gabonafélék vasúti szállítására. Hogy ez zökkenőmentesen és főleg veszteség nélkül történjék, körültekin­tő gondossággal végzik a gabonaszál­­lításra kijelölt vagonok tömítését. Az erre vonatkozó munkatervet június 30-ig fél százalékban teljesítették a dolgozók, akik közül főként Vever­­ca Anton, Vinu Pavel és más aszta­los tűnt ki jó munkájával. (Levelezőnktől­) Új gabonaraktárt építenek A lippai kollektív gazdaság tagsága az idén új gabonaraktár felépítésére határozta el magát. Az előző évek­ben ugyanis nehézségei voltak a ga­bona tárolásában. Az építőanyagokat idejében besze­rezték. A hozzáértő mesterek az épü­let alapzatát már lerakták. A korsze­rű háromemeletes, szellős raktárban idén 60 vagon gabonát helyezhetnek el, és megfelelő körülmények között tárolhatják. TARPACS MIHÁLY, levelező Moszkvában megnyílt az általános leszerelési és béke-világkongresszus Moszkva (Agerpres) TASZSZ: Július 9-én a Kreml Kongresszusi Palotájában megnyílt az általános leszerelési és béke-világ­kongresszus. Több mint száz országból kétezernél több küldött, megfigyelő és meghívott gyűlt össze ebben a hatalmas teremben. Valamennyi földrész valamennyi faja kép­viselve van itt. Ismert államférfiakon kívül jelen van számos író, tudós, művész és lelkész. A kongresszusra 35 ország ifjúsági szervezete küldte el 120 képviselőjét - szo­cialistákat, egyetemi szervezetek tagjait, parasztokat-A kongresszust olyan alapokon hívták össze, ame­lyek lehetővé teszik, hogy részt vegyenek mindazok a szervezetek és személyek, akik állást foglalnak a béke mellett és amelyek eddig úgy vélték, hogy az együttműködés nehézségekbe ütközik, vagy lehetet­len. Az elnöki emelvény mögött egy hatalmas kép látható, amely Pablo Picasso legújabb rajzát ábrá­zolja: egy halom összetört fegyver fölött álló béke­­galambot. Különböző nyelveken a következő szöveg olvasható: „Általános leszerelési és béke-világ­kongresszus“. A kongresszust Olga Poblete, közismert chilei közéleti vezető személyiség, a nemzetközi , Lenin­­békedíj kitüntetettje nyitotta meg. Eljöttem, hogy kifejezésre juttassam a világ min­den emberének reménységét - mondotta Olga Pob­lete. - Az utóbbi néhány héten nagy erőfeszítések történtek, hogy a kongresszusra a legreprezentatívabb küldöttségeket meneszthessük - hangsúlyozta. Olga Poblete kijelentette: a kongresszusi viták célja megtalálni a módját annak, hogy a népek aka­ratát konkrét tényekké változtassák. A szónok a kongresszus elé terjesztette a javaslato­kat az elnökség és a titkárság összetételére vonatkozó­lag, amelyeket a kongresszus előkészítő bizottsága egyöntetűen elfogadott. Rámutatott: a nemzetközi elő­készítő bizottság arra törekedett, hogy az Elnökség­ben a békéért harcoló valamennyi ország és szervezet képviselve legyen. Az Elnökség tagjai között számos világszerte is­mert közéleti vezető személyiség van, mint például John Bernal, a Béke Világtanács Elnökségének ügy­vezető elnöke, Renato Bitossi, a Szakszervezeti Világ­­szövetség elnöke, Isabelle Blume (Belgium), James Endicott (Kanada), Nicolas Guillen, kubai költő, Ostap Dluski (Lengyelország), D’Astier de la Vigerie, Eugenie Cotton és Pierre Cot (Franciaország), Kaoru Yasui (Japán), Antoine Tabet (Libanon), Ramesvari Nehru (India), Mao Dun (Kínai NK), Szubandrio asszony (Indonézia), Anna Seghers (Német DK), Carlo Levi (Olaszország), Gordon Schaffer (Anglia), William Morrow (Ausztrália), C. B. Goodlet (USA), továbbá Ilya Ehrenburg, Alekszandr Kornyejcsuk és Nyikolaj Tyihonov szovjet írók s Msztiszlav Keldis akadémikus. A Román NK részéről az elnökségbe beválasztot­ták Mihail Ralea akadémikust, a küldöttség vezetőjét és Ion Past, a küldöttség tagját, a Nemzetközi Rádió és Televízió szervezet igazgató tanácsának elnökét. Úgyszintén egyöntetűen jóváhagyták a kongresz­­szus titkárságát is­ Az első ülés elnökévé Eugenie Cottont választották meg, akinek élete - amint Pob­lete rámutatott - „szorosan egybekapcsolódik a béké­ért és a népek biztonságáért vívott aktív harccal“. Ezután John Bernal professzor, a Béke Világta­­nács Elnökségének ügyvezető elnöke jelentést terjesz­tett elő. „A legfontosabb dolog a leszerelés megvalósítása“ - mutatott rá John Bernal professzor. John Bernal hangsúlyozta, hogy a moszkvai kongresszus lehetőséget nyújt a leszerelés minden - katonai, politikai, gazdasági és más természetű - vonatkozásainak őszinte vita kere­tében történő elemzésére. Valamennyi kontinens képviselői itt kölcsönös egyetértésre juthatnak. Bemal rámu­tatott, hogy a legfőbb cél, amelyért a kongresszusi küldöttek összeültek, „az óhaj lehetőséget nyújtani az ember­milliók képviselőinek gondolataik őszinte kifejtésére“­A szónok rámutatott, hogy a genfi leszerelési tárgyalások válságos sza­kaszba jutottak. A kongresszus rész­vevői azért ültek össze, hogy „moz­gósítsák az embereket, akik befo­lyást gyakorolhatnak a kormányokra a leszerelési tárgyalások sikeres le­folytatása érdekében“. Bernal professzor hangsúlyozta, hogy mennyire fontos egyezmény lét­rehozása, amelynek értelmében a koz­mikus térséget nem használnák fel ka­tonai célokra. A legutóbbi brüsszeli „kerekasztal konferencia“ ajánlásairól szólva John Bernal hangoztatta, hogy megvan a lehetőség a nagyhatalmak közötti kompromisszumra. A kongresszus fela­data elérni, hogy „ezt a kompromisz­­szumot minél hamarabb megtalálják“. Bernal hangsúlyozta, hogy a béke híveit közös cél - az általános és tel­jes leszerelés - egyesíti. Véleménye szerint a béke híveinek nyomást kell gyakorolniuk országaik kormányára annak érdekében, hogy a leszerelési tárgyalásokon egyetlen fél se tehes­sen előnyökre szert. „A mi feladatunk - mondotta a továbbiakban - meg­gátolni a katonai köröket abban, hogy befolyásolják a leszerelési tárgyalások lefolyását“. A szónok kiemelte, hogy jóllehet már három éve folynak a nukleáris kísérletek beszüntetésére vonatkozó tárgyalások, a militarista körök min­dig ürügyeket találnak e kísérletek folytatására. Jelenleg az USA hajt végre nukleáris kísérleteket. Bernal ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a Szovjetunió is újrakezdheti ezeket a kísérleteket. Akkor - mondotta - kevés remény lesz a kísérletek be­szüntetésére“. Csak a teljes leszerelés mentheti meg az emberiséget a fegyverkezési hajsza­ szerencsétlen következményei­től - hangsúlyozta John Bernal - majd arról beszélt, hogy mi akadá­lyozza a leszerelési kérdés megoldá­sát: a kapitalista országokban egye­sek úgy vélik, hogy „a fegyvergyártás a legjövedelmezőbb üzlet“. A szocialista országokban - mon­dotta Bernal - ez a probléma egyál­talán nem merül fel-A „hidegháború“ nyomasztólag hat valamennyi országra, de különösen erőteljesen érződik az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokban. A még megoldatlan leszerelési kérdés hátrál­tatja ezen országok fejlődését. Az emberek mindig békére töre­kedtek, de az atomkorszakban a leszerelési harc újabb tartalmat nyert, rendkívül szükségessé válik. Bernal professzor rámutatott, hogy a kongresszus hivatása megvitatni a békeharc módszereit és formáit a kü­lönböző országokban a nemzeti sajá­tosságoknak megfelelően. A békeharc mozgalomnak vannak azonban fontos közös jellegzetességei, amelyek nem függnek a helyi sajátosságoktól. Kongresszusunk - mondotta a to­vábbiakban Bernal - ús típusú, rend­kívül reprezentatív jellegű fórum. Különböző meggyőződésű emberek gyűltek itt össze, akik elhatározták, hogy a „hidegháborún“ felülemelked­ve az általános leszerelés fontos fela­datának megoldása érdekében egyesí­tik erőfeszítéseiket s jóakaratukat. Moszkva rendkívül megfelelő hely ilyen kongresszusok megtartására, mi­vel a szovjet nép óriási erőfeszítése­ket tesz az egyetemes békéért folyta­tott harcban. „Azt akarjuk azonban, hogy hasonló kongresszusra kerüljön sor Washingtonban is“. A kongresszusi vitát Ramesvari Nehru, az indiai küldöttség képvise­lőjének beszéde nyitotta meg. Az indiai küldöttség egyike a fórumon résztvevő legnépesebb küldöttségek­­nek. (Több mint 140 tagból áll). Kül­döttségünk tagjai nem csupán vala­melyik pártot képviselik - mondotta R- Nehru hanem bennünket az indiai népek béketörekvései egyesíte­nek. Meggyőződésünk, hogy a lesze­relési kérdések jelentik majd a kongresszus 1. számú problémáját, mivel ezek a kérdések óriási jelen­tőségűek a földkerekség minden egyes embere számára, kivétel nélkül­ R. Nehru kifejezte reményét, hogy a kongresszus nyomán létrejön az ösz­­szes népek erőteljes egységfrontja a békeharcban. Ez a front kellő erővel és lehetőségekkel fog rendelkezni a béke kivívásához. „A leszerelési kérdés megoldásának kulcsa a békés egymás mellett élésen alapuló igazi nemzetközi együttműkö­dés“ - jelentette ki R. Nehru. R. Nehru kiemelte, hogy emberek milliói éheznek vagy hiányosan táp­lálkoznak, majd hangsúlyozta, hogy jelenleg nem fordítanak kellő figyel­met a gyengén fejlett országokra, mi­közben hatalmas alapokat keltenek háborús célokra. R. Nehra hangoztatta, hogy véget kell vetni a nukleáris kísérleteknek, s hogy az indiai küldöttség véleménye szerint a magaslégköri nukleáris fegy­verkísérletek hatalmas károkat okoz­hatnak az emberiségnek. A szónok ki­jelentette, hogy ellenőrzés nélkül nem lehetséges a leszerelés, mint ahogy ellenőrzés sem lehetséges leszerelés nélkül­„Mi nem azért jöttünk ide, hogy időnket valamely állam vagy tömb érdekeinek szenteljük, hanem az egész (Folytatás a 3. oldalon) Kultúrotthont avattak Vasárnap délután emlékezetes ün­nepség színhelye volt Kistopolovác. Ezen a kicsit szeles nyári délutánon avatták fel a falu kultúrotthonát, amelyet önkéntes hozzájárulással épí­tettek a helység lakosai. Az avatóünnepség első felében di­cséretben részesítették azokat, akik az 500 munkanapból - ennyit fordí­tottak az építésre - a legtöbbet telje­sítették. Utána megkezdődött a kul­­turelőadás. A műsor értékét emelte az, hogy a lugosi Ion Vidu énekkar is eljött a kistopolováciak ünnepsé­gére. A lugosi énekesek közreműkö­dését sok-sok tapssal jutalmazta a há­lás közönség. Érdemes megemlíteni, hogy Lugos rajonban idén a kistopolováci az első befejezett kultúrotthon. „Ismerd meg városod, amelyben laksz" A kisdiákok számára a temesvári Pionirpalota oktatói szereztek néhány kellemes órát­ A Pionirpalota vezető­sége ezen a vasárnapon gazdag mű­sort állított össze a gyermekek szá­mára. A műsor első részében a palota udvarán és a mellette lévő parkban­ pionirjátékokat szerveztek. Utána a gyermekek egy építésszel beszélgettek el, aki ismertette Temesvár egyes épü­leteinek építészeti stílusát. Majd a gyermekek gépkocsikon több órás vá­roslátogatáson vettek részt. A város­látogatás célja volt: alaposan megis­merni a város nevezetességeit, lakó­kerületeit stb. A kisdiákok vasárnapja kellemesen telt el. Versenyzászlót kaptak Vasárnap több község néptanácsi elnöke találkozott Begamonostoron, a helybeli néptanács dolgozóival. A ta­­­­pasztalatcserét abból az alkalomból­­ szervezték, hogy az említett község­­ néptanácsa megkapta a versenyzász­­­­lót, az első félévi jól megszervezett­­ és sikeresen megvalósított önkéntes­­ munkákért.­­ A zászlóátadás ünnepsége alkal-­­­mából, a Facsád rajoni néptanács­a küldötte a többi között felsorakoztat­­­tott néhányat az élenjáró néptanács­­ eredményeiből, így például közölte,­ hogy az első félévben a begamonos-­­ téri honpolgárok csupán a 8-osztályos E iskola építésénél -, amely hamarosan­­ kész lesz - önkéntes hozzájárulásuk-­­ kai több mint 70.000 lejt takarítottak­­ meg. Másik 20.000 lej megtakarítása­­ pedig a helyes gazdálkodásból szár-­­­mazik­ .. . A továbbiakban a begamonostori­­ néptanács dolgozói ismertették mun-­­­kamódszereiket a meghívott vendég E­gekkel. Új Vendégszereplésen A temesvári Nyomdaipari Válla­­­ lat műkedvelői körében szép hagyó- E mány a vidéki­­kiszállás. E vasárna­­­­pon is elmentek másokat szórakoz-­­ tatni.­­ A vállalat műkedvelő színjátszói­­ Öregfalut látogatták meg, ahol a E Take, lanke si Cadír című színművei­­ mutatkoztak be a közönségnek. Az­­ előadásra mintegy 500 öregfalusi dol­­­­go­zó paraszt gyűlt össze, akik tapssal­­ jutalmazták a szívesen látott vendé-­é­geket. E A vállalat egy másik műkedvelő­­ csoportja, az es­ztrádegyüttes, ugyan- E csak vasárnap, Óteleken vendégsze­­­­repel­t. A zeneszámok, a szólóénekel­é­sek és hangszerszólisták szintén ősz- E­tatlan sikert arattak: a kétszáz főnyi­­ közönség hosszantartó tapssal nyugt­­ tázta ezt. E . nmiiMiniiinin IIIMIIIIII Ml ■111111111» Szépül, fejlődik Karánsebes A Karánsebes rajoni néptanács nagytermében a napokban tartot­ták meg a városi néptanács XVI. ülésszakát a következő napirendi ponttal: a végrehajtó bizottság be­számolója az első félévben kifejtett tevékenység eredményeiről, vala­mint Karánsebes és Boksán vá­ros lakói közötti hazafias verseny megvalósításairól. Kitűnt, hogy a megvalósítások­hoz nagymértékben hozzájárult a városszépítésre előirányzott költség­vetés, amely ebben az évben 65 százalékkal nagyobb, mint volt 1961-ben. Először is a legforgal­masabb utcák, Puskin, Eftimie Murgu, Baba Novac stb. karban­tartásához fogtak hozzá, mely mun­kához több mint 600 köbméter zú­zott követ használtak fel. Az ut­cák kövezését folytatják, e mun­kálathoz elégséges nyersanyaggal is rendelkeznek. Az első félévben eredményesen folyt a járdák aszfaltozása is, összesen 453 négy­zetméter járdát aszfaltoztak és több utcában, összesen tízp folyóméter hosszúságban, rendbehozták a jár­dák szegélyeit. Külön kell szólnunk a NI. Balces­­cu utca korszerűsítési munkálatai­ról, amely a rajoni és városi pártbi­zottságok támogatásával igen ered­ményesen halad. Ezt az utcát 5 méterről 7 méterre szélesítik és két aszfaltozott részre osztják, középen füves sávval. Az utca korszerűsí­téséhez hozzátartozik a fénycsöves világítás bevezetése is. A munkála­tokon részt vettek a honpolgárok is, akiknek mozgósításában és a munka megszervezésében legfőként Cazacu Mihai, Pandurul Pavel, Moldovan Silviu és több más kép­viselő tűnt ki. MUNTEANU NICOLAE, levelező

Next