Szabad Szó, 1968. október-december (25. évfolyam, 7345-7424. szám)

1968-11-22 / 7390. szám

Ilyenkor, november közepén, a lomb- és hóhullás között színtelen a Nagyszentmiklós környéki táj. Legalábbis annak tűnt a robogó vonat ablakából. Amikor azonban elindultam a nyerős utón, az ellenkezőjéről győződtem meg. Az útszéli eperfák koronái megrozsdásodtak, az árokpartot akácfalevelek festették sárgára, bogyók piroslottak a bokrokon és a katonásan sorakozó, lombkoronájukat még féltve őrző facsemeték mintha nem akarnák tudomásul venni, hogy közeledik a tél. Szép ilyenkor ősszel a nagyszentmiklósi ÁMV egyes számú farmjának a határa. Évtizedek óta hallom: itt van a síkvidéki földművelők gyümölcsöseinek bölcsője. Szerte a megyében, s máshol is, milliónyi gyümölcsfa hirdeti: jó iskolából kerültek ki, roskadásig teremnek, ha kiváló gazda gondozza. Ezen az őszön is már százezernél több csemetét készítettek elő szállításra. Az Agrosem 83 000 alma, körte, szilva, meggy és cseresznye csemetét igényelt, hogy az állami farmokra irányítsa azokat. A faiskola dolgozói többet neveltek, mert az igénylők száma évközben is gyarapszik, így aztán eleget tudnak tenni a nagyzsámi, gyarmatai, lugosi s más AMV-k kívánságának, annak, hogy kiterjeszthessék gyümölcsöseiket. Amikor a fasorok közti dűlőútra tértem, megkérdeztem egy leánykától, akinek olyan szinű a haja, mint az áldott földön termett dús kalász, hogy merre találom Hugó Ambrus technikust. — Valahol Iaşi környékén — felelte, s kuncogva folytatta munkáját. — Ejnye, Juliska — szólalt meg mögöttem egy hang — ilyen kurtán-furcsán bánsz a vendéggel, aki talán a munkánkra kiváncsi? Na nézd csak, úgy húzod a lábad, mintha bokából kilazult volna — ez már egy nyaláb csemetét cipelő legénynek szólt. A szomszédos táblán asszonyok dolgoztak, arra felé indultunk. — Gondolom, nekem is hasznomat veszitek még — vetette oda kísérőm, amikor közéjük értünk. — Épp ilyen legényre vártunk, mint maga, Feri bácsi! — Brandenburg Elit vagyok — mutatkozott be csoportfelelősük, majd Feri bácsi felé folytatta: — Neked csak itt nyílik a szád. Otthon bezzeg csendes vagy, mint a sült hal. A hangos kacajra az öreg fütyürészve tovább állt. — Jókedvünknek oka az, hogy holnapra befejezzük a facsemeték címkézését, s aztán már jöhet a hideg. A többi a férfiak dolga, a szállítást nélkülünk is elintézhetik, mert mi „finommunkások“ vagyunk. — Hogyan értsem ezt? — Jöjjön, bemutatom a birodalmunkat. Kezdjük talán a legelején. Amikor még babával játszottam, itt s másutt is úgy történt az iskolakezdet, hogy az emberek elmentek az erdőbe s a vadon termő gyümölcsfákról gyűjtötték össze a szükséges magmennyiséget. Mi azonban vadonciskolát is létesítettünk, s igy nem kell az erdőbe menni. A vadalanyok használatának előnye kézenfekvő — mutatott a négyhektáros területre, ahol, legalábbis nekem úgy tűnt, nincs semmi különbség a nemes és vadon termő gyümölcsfák között — élettartamuk meghaladja a nemes alanyok bármelyikét. Minthogy Mingesz József (Folytatás a 2. oldalon) is Gáspár Tibor Jugoszláviai Novi Sad Jellegzetesen alföldi táj. Végeláthatatlan róna, sík termőföld, kanyargó dűlők, amelyeken porfelhőt kavar a szekér elé fogott lovak patája. Gyümölcsösök váltják a szántót, hófehér, pirostetős kis házak suhannak el a vonatablak előtt, akár díszlet a forgószínpadon. Aztán egyszerre víz csillan a távolban. Az ott a Duna, balpartján város bontakozik ki a távolság függönyéből: Novi Sad. Megérkeztünk. Először járunk itt, a feszélyezettség mégis gyorsan szertefoszlik. — Honnan jöttek? A kérdést nem kíváncsiság szüli, hanem szolgálatkészség. Elvezetnek a megfelelő autóbuszhoz, szerbül a kocsiszemélyzet figyelmébe ajánlanak, és mindenütt akad valaki, aki útbaigazít, tolmácsol, sőt jegyet vált. Az idegenforgalomhoz szokott vendégköszöntő mosoly az arcokon, barátságosság és szolgálatkészség, amellyel jugoszláviai tartózkodásunk alatt mindenütt találkoztunk, a Bácskában csakúgy, mint a dalmát partokon. A város megkapó. Semmiben sem hasonlít arra az Újvidékre, amelynek a harmincas években alig hatvanezer lakosa volt, ipara gyufagyárra, selyemszövődére és szappanfőzdékre korlátozódott. A mai Novi Sad modern nagyváros, lakossága meghaladja a 150 000 főt. Egyike Jugoszlávia nagy ipari központjainak, hajógyára, repülőgépgyára mellett, mezőgazdasági gépgyártás, textilipar, bőr- és cipőgyárak, fafeldolgozó- és élelmiszeripari vállalatok gazdagítják, kereskedelmi hálózata pedig már az első pillanatokban megejti az idegent. Az első, ami azonnal szembetűnik: a város ren tinapló (f.) dezettsége. Az a harmónia, amely nagyszerű architekturális egységbe ölelő és újvárost, az építészeti fantázia és hozzáértés, amely nem tévesztve szem elől a gyakorlatiasságot és hasznosságot, nem áldozta fel gazdasági meggondolásokért a szépséget és jóizlést, így született meg Novi Sad modern városesztétikája. A régi városrészek ma már Novi Sad épületrengetegében kisebbségben vannak. Színháza, a vajdasági, skapscsina, szállodái, nagyemeletes áruházai az építészet remekei, széles utcái, terei már a kor közlekedési, igényeihez alkalmazkodnak. Sehol semmi felesleges, sehol egyetlen épület, akár egy kioszk, amely kirína a környezetből, vagy ne szolgálna hasznos célt. A lakások — megnéztünk néhányat — kényelmesek, praktikusak. A modern ember igényei szerint, és semmi sem túlméretezett. Valami, ami jugoszláviai kalandozásaink során mindenütt feltűnt: a városoknak az új épületek, lakónegyedek tekintetében is megvan a sajátos jellegük. A háztömbök, iskolák, művelődési intézmények, nem uniformizáltak, a szükségletnek, környezetnek megfelelően épültek. Novi Sadon megfigyeltem például a város egyik legújabb és legnagyobb negyedében, a Liban-ben, négy-, hat- és tízemeletes tömbjei között nem akadt két — legalább is külsőleg — egyforma épület. Ez az elv különben, azt hiszem, jellemző a mai jugoszláviai lakásépítkezésre és nemcsak a lakónegyedben, de a városban sem lehet két azonos külsejű új lakóházat találni. Barátaink szívesen mutatták be városukat. Volt mit látni. A Duna túlsó partján álló dombon emelkedik a péterváradi erőd. 1716-ban itt aratott győzelmet Savoyai Jenő Ali török nagyvezér fölött. Múzeummá alakított, restaurált termeiben naponta sok száz idegen fordul meg, nagyszerű platójáról Novi Sad panorámája tárul a néző elé. Innen — a hatást csak emeli a mérnöki tudományt dicsérő, csodás Dunahíd — még szembetűnőbb a város architektúrájának harmóniája és megejtő szépsége. Az ötletes vendéglátóipar vonzó kis vendéglőt rendezett be a várudvaron. Árnyas ernyői alatt jól esik a jéghideg, habzó piro, ahogyan szerbül a sört mondják. Egyébként ez volt az első szó, amelyet itt megtanultam. És mert az ital, kiszolgálás és környezet kifogástalan volt, azonnal megjegyeztem ... Novi Sad közelében áll az erdőborította Fruskagora. Lábánál szőlők, gyümölcsösök és most épülő kis családi nyaralóházak. Hét végén ide járnak ki az újvidékiek és lépésről lépésre meghódítják, lassan városukhoz csatolják ezt a szép, s a civilizációnak magát megadó vidéket. Itt, ahol most gépkocsink a műúton halad, a háború alatt partizán ■ útvonal szelte át a Fruskagora erdőségeit. Itt szállították a lőszert, élelmet, utánpótlást az egységeknek, innen csaptak le a megszálló német csapatokra és usztasákra, itt vitték el sebesültjeiket és temették el az elesett bajtársakat. Most emlékmű áll a tetőn, a szabadságharc emlékműve, s a városra néz a messzeségből, mint negyedszázada azok, akik fegyverrel a kézben álmodták az új, modern Novi Sadot. Innen látszik csak, milyen kiterjedt a város. A 21 506 négyzetkilométer területen mintegy kétmillió lakost számláló vajdasági autonóm terület székhelye különben Jugoszlávia nagy városainak sorrendjében, Belgrád, Zágráb, Skoplje, Szarajevó és Ljubljana után, a hatodik helyet foglalja el. Rohamos fejlődése húsz esztendő alatt teljesen megváltoztatta arculatát, ma jelentős ipara mellett, orvosi és gyógyszerészeti egyeteme is van. Nagy kört írunk le a város körül. Aztán ismét feltűnik a Duna, amely itt szélesen, lágyan hömpölygő vizén, hajók hosszú sorát viszi magával a főváros felé. Hídon robogunk át, végül árnyas fák között megáll a kocsi. Ez a Sziget. Weekend házak tömege áll itt, egész kisváros. A Novi Sad-i vállalatok, intézmények dolgozóinak üdülői. A parton kikötve, vagy a hullámokon ringó bárkák, motorcsónakok. Itt van a FÓRUM kiadóvállalat épülete is. Teraszán újságírók, nyomdászok, szerkesztők olvasnak, beszélgetnek. Egyik asztalnál, baráti beszélgetésbe merülve, észre sem vesszük, mikor száll le az alkony, kortyoljuk a muskotály izű, kitűnő plemenát... (Folytatjuk). VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ RKP TEMES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS AZ IDEIGLENES MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA Egyéni felelőtlenség - közös kár! A termelőszövetkezet közös vagyonával való jó gazdálkodása fejlődés és előrelépés fontos tényezője. A hanyagság, gondatlanság viszont kárára van a közösnek, kerékkötője a haladásnak. S mégis egyes gazdaságok vezetőtanácsai szabad teret engednek a felelőtlen emberek tevékenységének s gondatlanságuk révén ösztönzik vagy elősegítik ezek „munkáját“. Sok gondot és fejtörést okoz például a betlenházi termelőszövetkezet vezetőtanácsának az elharapódzott hanyagság megzabolázása — viszont a közösnek okozott kár, az kár marad. Nem kevesebb mint 29 000 lej kárt okozott a termelőszövetkezet vagyonának a felelőtlen vezetés, a hanyag munka, az ellenőrzés hiánya. A gazdaság egyik juhásza — senkitől sem zavartatva — 18 napig fejte a termelőszövetkezet 250 juhát, anélkül, hogy egyetlen liter tejet vagy egyetlen kiló sajtot átadott volna a termelőszövetkezetnek. A termelőszövetkezet kútfúró csoportja egész évben szorgalmasan tevékenykedett. Csak egyetlen kis rendellenességet engedett meg magának a csoportvezető: a tagoknak végzett munka díját magának tartotta meg. Egész évben senki nem vonta felelősségre, nem kérte számon tőle a pénzt s ő úgy csinálta, ahogy neki a legkedvezőbb volt — a közös rovására, a maga hasznára. A gazdaság Carpati tehergépkocsija már szinte a sofőr tulajdonába ment át. Ott állt minden éjszaka a kapuja előtt, oda ment, ahol jobban fizettek s nagyrészt maga töltötte ki a fuvarleveleket is — kedve és célja szerint, lehetőleg olvashatatlanul. Hogy mégsem volt teljesen a saját tulajdona a kocsi, az abból is kitűnik, hogy az üzemanyagot a termelőszövetkezet raktárából vételezte, anélkül, hogy azzal hónapokig elszámolt volna. De sorolhatnánk még a 30 tonna kárba veszett szalmát, a törvénytelen kényszervágásokat, az 1956 óta fennmaradt adósságokat, amelyek mindenike egyegy példa arra, hogy miként nem szabad gazdálkodni a termelőszövetkezet vagyonával. Mert a vezetőtanács hanyagsága, gondatlansága és kényelmessége kárt okozott a közös javaknak, minden egyes tagnak. A végvári termelőszövetkezet gazdálkodási módjában is akad még javítanivaló. Habár itt a gondatlanság nem vezetett olyan rendellenességekhez, mint a betlenházi MTSZ-ben, de megnehezítette egyes termelési ágak fejlődését, előrehaladását. S gondolunk itt elsősorban az állattenyésztésre. Habár állattenyésztő mérnök dolgozik a gazdaságban, kerületi állatorvos áll rendelkezésre, mégis feltűnően nagy az állatok elhullási százaléka. Ez év augusztusáig több mint 160 sertés és 1000 szárnyas pusztult el, s közben aránytalanul magas volt a kényszervágások száma is: 45 szarvasmarhát, 64 juhot, 22 sertést és 177 baromfit vágtak le, viszont e művelet törvényes formaságait sokkal mérsékeltebben alkalmazták. A gépkocsipark kihasználása terén is vannak még problémák. A sofőrök ellenőrzését nem végzik rendszeresen, s így nincsen mód arra sem, hogy az üzemanyagfogyasztást a műszaki normákhoz igazítsák. Ezen túlmenően lehetőség nyílik a „feketefuvarokra“, az elszámolatlan szállításokra is — aminek „hagyománya“ van Végváron. A gondatlanság, hanyagság vezetett oda is, hogy az 1966-os és 1967-es termésből, most utólag, több mint 167 000 kiló csöveskukorica-hiányt „fedezzenek fel“. Egyszerűen azért, mert — az illetékesek bevallása szerint — annak idején nem vonták le a termésből a szabvány meghatározta nedvesség- és egyéb veszteségeket. Csupán néhány példa a hanyagságra s ugyanannyi lehetőség a törvénytelenségre, a közös vagyon megkárosítására. A példák figyelmeztetőek, intőek. Elsősorban a vezetőtanácsok részére, de az ellenőrzés elsődleges feladata az ellenőrző bizottságoknak s nem utolsósorban minden egyes szövetkezeti tagnak. Mert végeredményben a közös vagyonról van szó, amelynek fejlesztése — és nem megkárosítása — az egyetlen út a korszerűbb termelés és nagyobb javadalmazás felé. Ez pedig mindenki érdeke. Gödör Károly ősz a began A dolgozók képviselőinek jelölése a Szocialista Egységfront Temes Megyei Tanácsába A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának októberi plenáris ülésén hozott intézkedések népünk erkölcsi-politikai egységének erősítésére, hatalmas visszhangra találtak a Temes megyei dolgozók soraiban is, akárcsak országszerte, a városok és falvak lakossága körében. Az intézkedések gyakorlatba ültetéseként a dolgozók megyeszerte lelkes hangulatú nagygyűléseken jelölik ki képviselőiket a Szocialista Egységfront Temes Megyei Tanácsába. Nagygyűlésekre került sor az elmúlt napokban számos iparvállalatban, szocialista mezőgazdasági egységben, intézményben, tömegszervezetben és szakmai szervezetben. Megyénk összes dolgozó női — munkások, termelőszövetkezeti tagok, kulturális, művészeti és tudományos dolgozók, háziasszonyok — akaratát tolmácsolva, a megyei nőbizottság plenáris ülése kifejezésre juttatta csatlakozását az intézkedésekhez, amelyeket a párt foganatosított a nép erkölcsi-politikai egységének erősítésére és kijelölte öt képviselőjét a Szocialista Egységfront megyei tanácsába. Tegnap, a hazafias lelkesedés, a magas politikai és honpolgári felelősségtudat légkörében megtartott gyűlésen jelölték ki képviselőjüket a Szocialista Egységfrontba a nagytopolováci szövetkezeti földművesek. Ugyancsak tegnap jelölte ki képviselőit a Szocialista Egységfront megyei tanácsába a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetsége, valamint az Újságírószövetség Temes megyei fiókjának bizottsága. A Nagy Nemzetgyűlés legutóbbi két ülésszakán olyan törvényeket vitattak meg és fogadtak el, amelyek igen nagy jelentőségűek a társadalmi együttélés szabályainak, az igazságosság szellemének érvényesítése szempontjából. Ezek között különleges helyet foglal el a Büntetőtörvénykönyv és a Büntetőperrendtartási Törvénykönyv, tehát azok a törvények, amelyek a társadalmi együttélés szabályainak legsúlyosabb megszegéseit büntetik. Az új törvények mellőzik a társadalomellenes cselekmények bűntettekre, vétségekre és kihágásokra való régi felosztását, és — magasabbrendű felfogás alapján — két nagy kategóriára osztják őket: egyrészt azok a cselekmények, amelyek különleges társadalmi veszélyt jelentenek, és ennek megfelelően bűncselekményeknek minősítendők, másrészt azok, amelyek kisebb társadalmi veszélyt jelentenek és kihágásoknak minősülnek. A bűncselekményeket a büntető törvények szabályozzák és büntetik, azokat külön bűnüldöző és ítélkező szervek közreműködésével előzik meg, fedezik fel és büntetik, a kihágásokat viszont — éppen azért, mert kisebb veszélyt jelentenek a társadalom szempontjából - külön törvény szabályozza: a kihágások megállapításáról és büntetéséről szóló törvény, amelyet 1968. november 12-én fogadott el az ország legfelsőbb törvényhozási szerve. A kihágások egyszerűbb és operatívabb közigazgatási eljárás útján nemcsak a milícia szervei által előzhetők meg és büntethetők, ahogyan az 1954. évi régi szabó- DUMITRU I. MAZILU, a jogtudományok doktorá lgázás a legtöbb esetben előírta, hanem a vállalatok keretében működő más szervek, a polgármester és a néptanács végrehajtó bizottsága által megbízott más személyek útján is. Ennek megfelelően a kihágások területén is új szabályozásra volt szükség, miután az államhatalom legfelsőbb szerve új irányelveket szabott meg a román büntető törvények és a büntető eljárás tekintetében. Különösen figyelemre méltó, hogy az új törvény pontosan meghatározza azokat az állami szerveket — a Minisztertanácsot és a néptanácsokat (a községi néptanácsok kivételével), sürgős esetekben pedig a néptanácsi végrehajtó bizottságokat —, amelyek kibocsáthatnak kihágásokat megállapító és büntető szabályozó rendelkezéseket. A kihágási kérdéseknek e hatásköri pontos körülhatárolása hozzájárul majd ezen a téren a szabályozó rendelkezések számának csökkenéséhez, valamint szigorúbb kritériumok megállapításához e cselekmények minősítése tekintetében. Az új törvény magasabbrendűségének egy másik eleme a büntetések szabályozásának módja. A figyelmeztetés és a közigazgatási bírság, az eddigi törvények rendelkezéseitől eltérően, a törvénysértéseket elkövető fizikai személyekre alkalmazandó, és csupán a törvényben vagy törvényerejű rendeletben kifejezetten előírt esetekben a szocialista szervezetekre. Érthető ezek után, hogy ha nem a szocialista szervezetet büntetik, hanem a szabálysértés tényleges elkövetőjét, ezzel növekszik a személyes felelősségérzet a szabályok tiszteletben tartásáért minden téren. Ha ehhez még hozzáadjuk azt a jelentős tényt is, hogy az új törvény szerint az állami szocialista szervezetek erre felhatalmazott osztályvezetői és alosztályvezetői megállapíthatják az alkalmazottak által a munkahelyen elkövetett kihágásokat, még világosabbá válik számunkra e szabályozás közvetlen hatása az állami fegyelem megerősítésére minden vállalatban. Ami még ennél is több, az új törvény — azzal, hogy a polgármestert és a végrehajtó bizottság által megbízott más vezető beosztású tisztviselőket felhatalmaz bizonyos kihágások megállapítására és a vonatkozó büntetések alkalmazására — bővíti azoknak a törvényes eszközöknek a körét, amelyek a helyi szervek rendelkezésére állnak a törvényesség biztosítása, az állampolgári jogok és érdekek megvédése céljából. Említésre méltó az is, hogy az új felfogás meghonosította a kihágások büntetésének egyszerűbb eljárását: a büntetést maga a cselekménymegállapító személy alkalmazza, az eddigi törvényektől eltérően, amelyek szerint a büntetést más szerv szabta ki a ténymegállapító jegyzőkönyv vázlatos adatai alapján. A bírság tekintetében az új törvény lehetővé teszi, hogy a kihágás elkövetője nyomban vagy legfeljebb 48 órán belül kifizesse a szabályozó rendelkezésben előírt minimum felét, tehát könnyebb büntetést ír elő azokra a személyekre, akik beismerik hogy hibáztak és önként vállalják a következményeket. Megfelelőbb módon szabályozták a büntetés ellen benyújtandó panasz jogának gyakorlását is, azzal, hogy a hierarchikusan se 0 I Kfmimnis« jeleik I taraessess' n» · A „REPÜLŐ NAGYPAPA“ FOLYTATJA VILÁGKÖRÜLI ÚTJÁT z Casablanca (Agerpres) £ H Max Conrad amerikai pilóta, a „repülő nagypapa“ £ £ szerdán kétmotoros gépén Párizsból Casablancába érkezett. £ £ Max Conrad november 1 óta egymagában világkörüli utat £ 5 tesz, át akar repülni a két sarkon. Eddig 12 000 mérföldet £ £ tett meg. Rövid casablancai pihenő után a „repülő nagy £ 5 papa“ Dakar felé veszi útját. £ EGY FONTOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI PROBLÉMA! £ Genf (Agerpres) Az Egészségügyi Világszervezet megállapítása szerint £ £ napjainkban az öngyilkosságok nagy száma fontos közegész- £ £ légügyi probléma. Ausztriában, Kanadában, Dániában, £ £ Svájcban, Finnországban, Nyugat-Németországban és Svéd- £ £ országban a halálesetek fő okai között az öngyilkosság — £ £ a szívbetegségek és a rák után — a harmadik helyen áll, £ £ Angliában, Ausztráliában, Belgiumban, Franciaországban’ £ Norvégiában, Új-Zélandon, Hollandiában pedig a negyedikj helyen. Egyes országokban 15 éven aluli gyermekek is £ j£ követnek el öngyilkosságot. £ ELTŰNT EXPEDÍCIÓ UTÁN KUTATNAK AZ AMAZONAS ÁLLAMBELI ŐSERDŐBEN IL Rio de Janeiro (Agerpres) . A brazil légierők mentőszolgálata megkezdte annak a £ £ tizenkét tagú expedíciónak a felkutatását, amely az Ama- £ £ zonas állambeli őserdőben tűnt el, s amely kapcsolatba £ £ akart lépni bennszülött törzsekkel. Az október 31-i rádió- £ £ összeköttetés óta semmit sem tudnak az expedíció sorsáról. £ ^immmmmimirnnmiiiHmmmmimmmnimiimriMimiimmmummiii? \ ft XXV. évfolyam, 7390. szám Péntek, 1968. november 22. 4 oldal, ára 30 báni .....9 \<J-'ti C - # • v;- ' Higl . Huszonötféle esernyőnyelet készítenek hatvan színárnyalatban a Zsombolyai Gombgyárban — Napról napra — Heti televízióműsor (2. oldal) — Az érettség mércéje — Sport (3. oldal) (Folytatás a 2. oldalon)