Szabad Szó, 1969. október-december (26. évfolyam, 7656-7734. szám)
1969-10-18 / 7671. szám
Vein mit ünnepelni (Folytatás az első oldalról) 1947-ben is, amikor a vasas szakszervezet már erősen tartotta magát, a munkásoknak szánt, másfél vagon kukoricát sertései százaival etette fel nagy titokban. ... Felszabadulás, államosítás. Rostálok a tengernyi adatból, eseményből. Az üzemfejlesztés hősi korszakából. Egymás után bontják le a barakkokat, a sötét műhelyeket s építik fel, korszerűsítik a vállalatot. Kezdik a csatornázással — mert az sem volt azüzem területén —, leaszfaltozzák az utakat az elektromos targoncáknak, a gépi szállításnak. Korszerű anyagraktárt, transzformátor-állomást, új sodrony kötődét és fonodát építenek, megfelelő lakatos- és festőműhelyt létesítenek, s három üzemcsarnokot a mezőgazdasági osztálynak. A szocialista iparosítás követelményei folytán újjászületik a Tehnometal. S közben a profilja, a mezőgazdasági gépgyártás is fokozatosan kialakul. Új szerszámgépeket, felszereléseket helyeznek üzembe, kimustrálják a kopottakat, ósdiakat, hogy a gépgyártás alapját megvethessék. Mert a mezőgazdaságnak mind több gabonatisztító gépre, trierre, vetőmagcsávázóra van szüksége, melynek gyártását a Tehnometalra bízták. S munkaközösségének — ahogy teltek az évek — egyre bonyolultabb feladatokkal kellett megbirkóznia. Koncentrált takarmány előállításához szükséges berendezésre, kukoricakalibrálóra és szárítóra, zöldtakarmány szárító felszerelésre, borsócséplőre, valamint más komplex aggregát, gépsor gyártására kellett rátérni. Mindegyik feladatot sikeresen megoldották. Az akarat és a szakmai hozzáértés segítette át a Tehnometal munkásait és műszaki gárdáját seregnyi akadályon, nehézségen. Harmincnál több kimutatást fűztek be a 90 éves Tecnometal monográfiájába. Számadatok garmadával érzékeltetik a termelés és a termelékenység merészen magasba szökkenő s a süllyedő önköltség alakulását. Mit ragadjon ki az ember belőlük? Azt talán, hogy 1956-hoz képest hatszorosára nőtt a termelés értéke, vagy hogy az 1952-es évi 11-gyel szemben már több mint 40 millió lej volt a jövedelem tavaly. Fáradtan nyújtom át Ilia Victornak, a tervosztály vezetőjének a monográfiát. Az idei tervteljesítés nincs benne — jegyzem meg. — Csak nem gondolja, hogy adóssággal jubilálunk szombaton délben. Minden mutatót túlszárnyaltunk az elmúlt három évnegyedben. Többletjövedelemből is 2 300 000 lejt könyveltünk már el az idén. Nevezetes eseményt ünnepelnek ma a Tecnometalban. Egy régi, de mindjobban megújhodó gyár felvirágzására, az eredményekben gazdag mára, és a holnapi új sikerek kikovácsolására csendülnek öszsze a poharak. Van mit ünnepelni... ^HM!iiiscH!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimirfimnfimívniimmiiiiiiiimiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!iiutiifiiiuiíii»^ I NAPRÓL NAPRA 5iiiiiiiiiiiifmf!innmiiii!tiiiiiiii!iiiiiiiiiiiii uuJiiuiiuuiuiuuiiiuimiiMíiiuuiíiiuiium- SZOMBAT, OKTÓBER 18. X. hónap — IV. évnegyed 31 nap —291 +74 Napkelte: 6.34 Napnyugta: 17.27 Holdkelte: 14.19 Holdnyugta: 23.04. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI Szép, derült idő várható. Mérsékelt, keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet nem változik, nappal 17 és 22 fok, éjszaka 2 és 6 fok között. Reggel ködképződés. A következő két napon is szép, többnyire derűlt idő lesz. A hegyvidéken az idő továbbra is derült marad. Nevezetes évfordulók: 1907. október 18-án született Mihail Sebastian író. 1893. október 18-án halt meg Charles Francois Gounod francia zeneszerző. VENDÉGSZEREPLÉS Tegnap jugoszláviai turnéra indult a Lugosi Népszínház együttese. Versecen és a környező községekben mutatják be az Egy darab ég és a Broadway Melody 1492 című darabokat. A vendégjáték befejeztével a csoport belgrádi kiránduláson vesz részt. A HÉT VÉGÉN az igazfalvi általános iskola V—VIII. osztályos tanulóinak egy csoportja, a tanerők kíséretében, országjáró kiránduláson vesz részt. Hátszeg, Déva és a Zsil-völgye megtekintése után a tanulók a fővárosba utaznak, ahol többek között ellátogatnak a nemzetgazdasági kiállításra. Ibusz-turisták TEMESVÁRON Nagyvárad, Kolozsvár, Déva, Arad, Temesvár volt az útiránya annak az IBUSZ túrának, amely során 40 főnyi kirándulócsoport látogatta meg hazánkat. Egynapi városnézés után a csoport tegnap utazott el Temesvárról. ÚJ LABORATÓRIUMOK A temesvári Electrotechnikai fakultás Horaţiu téri épületének udvarán két laboratóriumot építenek. A Villamoshálózatok és erőművek, valamint a Villamosenergia felhasználási katedrák számára épülő laborokban és a hozzájuk tartozó műhelyekben a jövő év márciusában kezdődhet a gyakorlati tevékenység. BÉLYEGGYŰJTŐKNEK Azok az előfizetők, akik nem jutottak hozzá az Aktok sorozat blokkjához, s annak idején kérvényben igényelték azt, a Filatelia üzletben már megvásárolhatják. Megérkezett a legújabb festménysorozat kisive, valamint a Cirkusz sor elsőnapi borítékja is. HÉT ÚJ, KORSZERŰ BERENDEZÉS üzemeltetését kezdték meg október közepén — jóval határidő előtt — a temesvári Azur vegyiüzemben. Ezzel az üzem évi Perlan-mosópor termelése megkétszereződik. Ügyeletes gyógyszertárak 2-es számú (Măeieşilor utca 1. szám); 10-es számú (Tinereţii körút 30. szám); 5-ös számú (Dacilor utca 10. szám). Éjjel-nappal nyitva SucadSió A Román Kommunista Párt Temes Megyei Bizottsága és a Megyei Néptanács napilapja Szerkesztőség (1-55-94, 1-55-95) és kiadóhivatal (1-55-74) Temesvár, 23 August ut 8 szám Hirdetéseket és apróhirdetéseket a kiadóhivatal útján veszünk fel. Nyomatott: întreprinderea Poligrafică Banat, Index: 40 373 Előfizetéseket elfogadnak az összes postahivatalok, levélkézbesítők és újságárus kioszkok. Ki-ki a maga csalijával... ...A fiatal kamasz gyorsan meríti hálóját a vízbe. Többen is éber szemmel figyelik. Hálója sohasem üres. Ezüstös pikkelyű halak ficánkolnak benne. S a kívülálló szemlélődök — közöttük akad biztos egy-két horgász is —, egyáltalán nem rökönyödnek meg, hogy a fiú hálóval fogja ki zsákmányát (atni tudvalévően csak a hegyi patakokban engedélyezett és csakis csalira. Sőt, többen biztatják is: — Merjél ki néhány nagyobbat is, fiam! (S a fiú készségesen teljesiti a kívánságot). — Nekem inkább kisebb, de kevésbé zsíros kellene... (a kis halász tüstént ilyent fog ki). S igy folyik tovább a halászat. Majdnem elfelejtettem megírni, hogy mindez nem a Bega vagy Temes partján történik, hanem a belvárosi új piacon, a temesvári ÁMV halárusító medencéjénél ... Napjainkban egyre népszerűbb (és főleg olcsóbb) a hal beszerzése az élelmiszerüzletekből Háziasszonyokkal, horgászokkal, s a halászlé kedvelőivel ezennel tudatom, hogy üzleteinkben elég gyakran prima ponty kapható. Igen ám, csakhogy az effajta halászat nem is olyan egyszerű. ... Türelmesen várom például egy őszi estén soromat a Rapid önkiszolgáló üzletben. Az alacsony, szőke kiszolgálónő gyorsan méri a halakat. Még gyorsabban számol, összegkikerekítő „tehetsége“ határozottan csodálatra méltó. Sőt, ez alkalommal még egy érdekes újítás is tapasztalható itt: a mérlegre tűzték ki a hal árát, olyképpen, hogy a vevő elöl — 10 dekától 90 dekáig — eltakarták az áru súlyát. Csak a kicsinyes, akadékoskodó, kákányis csomót kereső vevők libbentik fel nagykiváncsian néha a papírt. Aztán az egyik vásárló figyelmezteti az elárusítónőt. — Nem is tudtam, hogy odatették az árat — mentegetődzik a kis szőke és belevörösödik... S mintha mi sem történt volna, tovább folyik a szerencsehalászat ... Sinka László A VÁROSI MOZIK MŰSORA TEMESVÁR: Modern (11.15, 14.15, 16.30): Egy golyót a tábornoknak; Arta (9. 11, 14.30, 16.45, 19. 21): A tigris; Park (10. 14, 16. 18. 20): Szerelem Las Vegasban; Studio (11. 15, 17, 19. 21): A sólyom nyomában; Melodia (9, 11, 15, 17, 19. 21): A fekete herceg; Victoria (10. 14, 17, 20): Édes élet, I. és II. rész; VI. Kerületi Munkás (16, 19): Becket, I. és II. rész; Vörös Csillag. Mehala (16, 19): Rio Bravo, I. és II. rész; Szabadfalusi Munkás (16, 19): Tom Sawyer kalandjai; Indián Joe halála. LUGOS: Augusztus 23. Angelica és a szultán; Victoria: Éjszaka álmodni kell. ZSOMBOLYA: Flacăra: Tarzan, a dzsungel embere. December 30: Az örök késő. NAGYSZENTMIKLÓS: Popular: Tábornokok éjszakája, I. és II. rész. DETTA: Park: Napfogyatkozás. BUZIÁS: Dinamo: Sherlock Holmes. (A vidéki mozik műsorának utólagos megváltoztatásáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget). ELŐADÁSOK MATEI MILLO SZÍNHÁZ (19.30 órakor): Micul infern. ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ (19.30 órakor): Légszomj. A GEOLÓGIAI INTÉZET nemrég kiadta Románia hidrogeológiai térképét 1:1 000 000 léptékkel. A térkép hozzátartozik országunk geológiai atlaszához. A térkép értékes szintézise az ország hidrológiai adatainak és elősegíti a víztartalékok sokoldalú hasznosítását, ami az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt elsőrangú követelmény. Humor — Rögtön láttam magán, hogy nős. — Ugyan miről, hiszen jegygyűrűt se hordok. — Az ingéző!. Egyetlen gomb sem hiányzik róla! — Valóban, az első dolog, amire a feleségem még a mézeshetek alatt megtanított — a gombrávarrás volt... TELEVÍZIÓ 15.00: Labdarúgás: Bukaresti Dinamo — Craiovai Universitatea — közvetítés a bukaresti Dinamo stadionból. 17.00: Belle és Sébastien — folytatásos film XI. és XII. 18.00: Hírek. 18.05: Rajzfilmek. 18.15: Ifjúsági adás. 19.15: Hirdetések. 19.20: Autósoknak. 19.30: Híradó. 20.00: A bosszúállók — folytatásos film. 20.50: Enciklopédia. 21.50: Jelenkori monográfiák. 22.10: Könnyűzene. 22.40: Híradó. 22.55: A Savoy könnyűzenekar muzsikál. HÁROM HÉTIG VOLT ÖNKÍVÜLETI ÁLLAPOTBAN a 2 éves Violeta Paraschiv, aki a temesvári Tipografilor negyed egyik lakótömbjének IV. emeletéről leesett. A súlyos fejsérüléseket szenvedett kislányt a Gyermekkórház sebészeti klinikáján dr. Habenicht Edgar kezeli. A lelkiismeretes orvosnak köszönhető, hogy egyre javul a gyermek állapota. RÁDIÓ BUKAREST II. MŰSORA HOLNAP, VASÁRNAP Hírek: 14.00, 23.00, 0.55. 16.00: Kellemes vasárnap reggelt. 7.00: Dalok és táncok. 7.15: Könnyűzene. 7.30: Lapszemle. 7.35: Fúvószene. 7.45: Hirdetések. 8.00: Fritz Kreisler hegedűműveiből. 8.15: Rádiószínház gyermekeknek. 9.10: Zenés kaleidoszkóp. 10.15: Az opera és az öt ismeretlen. 10.40: A hetedik művészet. 11.00: Kolozsvári zenei ősz. 13.30: Zenei variációk. 14.05: Híres énekesek: Eggert Márta és Peter Anders. 14.30: Slágerek. 15.00: Népi zene. 15.15: Paul Constantinescu: II. rapszódia és Szimfonietta. 15.15: Sztárparádé. 16.30: Népi zene. 17.00: Promenádzene. 17.15: Maria Tanase hangfelvételeiből. 17.30: Ifjúsági adás. 18.30: Saint- Saens:2. számú g-moll zongoraverseny. 19.00: Ludovic Spiess énekel. 19.20: Rádiószínház. 20.00: Tánczene. 20.35: George Bălan Beethoven szimfóniáit kommentálja (IV. rész). 21.20: Népi zene. 21.40: Tánczene. 22.40: Versek. 23.05: Salzburgi nemzetközi zenei fesztivál. 1969. 23.55—1.00: Román szimfonikus művek. A Bukaresti Rádió magyar nyelvű adásainak időpontja a 261 és 330 méteres hullámhosszon: 10.00—10.20 és 16.30—17.15 óra között. KORSZERŰ VASÚTI SZEMÉLYKOCSI Új típusú másodosztályú személykocsit kapott a vasút. A három nagy fülkéből álló vagont gőz- és villamos fűtéssel, fénycsővilágítással stb. szerelték fel. Rövid és közepes távolságokra szánták, óránként 140 kilométer sebességgel közlekedhet Fejtse meg ön is Vízszintes sorok: 1. Ezt a várost ■ nevezte szülőföldjének a franciák nagy császára. 7. Személynévmás és kötőszó. 8. Lengyel női név. 10. TN. 11. Idős magyarországi költő. 12. ... dolit, csillagászati, földméréstani eszköz. 13. Számnév. 14. A háború istene a rómaiaknál. 15. ... kusz, dísznövény. 16. Veszekszik, népiesen. 17. Szükség van rá. 18. Szent Ilona szigetének foglya, születésének 200. évfordulójáról nemrég emlékeztek meg. Függőleges sorok: 1. A vízszintes 18. első felesége (névelővel). 2. Vonatkozó névmás. 3. Kékesfehér fém. 4. Imperialista ország kémelhárító szervezete elnevezésének rövidített formája. 5. Kötőszó. 6. Vissza: a francia hajóhadak leverésénél az ő nevét sokat emlegették 1798-ban és 1805-ben (birtokos raggal). 9. ... kisasszony, kellemes foglalkozás (ékezethiány). 10 ...fere. 12. A vízszintes 18. egyik életrajzírója. 14. Testrész. 16. ... n. Latinamerikai földmunkás. 17. Készpénz. LOTTÓ Az október 17-i húzás nyerőszámai a következők: I. 52, 78, 90, 41, 33, 89, 68, 5, 63, 22, 62, 60; II. 78, 26, 75, 34. Nyereményalap: 540 896 lej. 282 891 lej. Az Este guzsalyaska című zenés-táncos összeállítással Temesváron vendégszereplő Marosvásárhelyi Állami Népi Ének- és Táncegyüttes csütörtök délután nagy sikerrel mutatkozott be a közönségnek. Képünk a színes összeállítás egyik táncszámáról készült OLVASÓINK FIGYELMESE! Kellemes meglepetést tartogat valamennyiük számára lapunk szerkesztősége. Hamarosan új, izgalmas, fordulatokban bővelkedő, nagysikerű folytatásos regény közlését kezdjük el. Ne felejtse el idejében megújítani előfizetését a SZABAD SZÓ-ra! Előfizetéseket elfogadnak az összes postahivatalok, levélkézbesítők és újságárus kioszkok. Bemutatók ÉSZAKRA — ÉSZAKNYUGATON ÁT „Tetszenek az egyszerű emberek, amikor bonyodalmakba keverednek“ — vallja Alfred Hitchcock rendező, aki ebben a filmjében sem mond ellent nézeteinek. Érdekesen bonyolítja egy nyomozás három ágú szálait, az amerikai kémszolgálat titkos ügynökei és ál-banditák felsorakoztatásával. A film az 1959. San Sebastian-i nemzetközi filmfesztiválon Ezüst kagyló díjat nyert. A Modern moziban I vetítik. AMIKOR A LAKAS NAGY Lengyel filmszatíra, amekiben egy önállósodó fiatalember szórakoztató viszontagságai bontakoznak ki egy lakás körül, ami van is meg nincs is, de ez elegendő ok arra, hogy a fiatalember megnősüljön. A film ugyanakkor villanásnyi betekintést enged a modern lengyel fiatalok életébe. A Park mozi tűzte műsorára október 20—22 között. MARATON Prágai utcákon peregnek a filmkockák, az 1945. esztendő hősi napjai elevenednek meg, folyik az élet-halál harc az utolsó fasiszta hordák ellen. Az élet legborzalmasabb körülményei között is mindig mindenütt akad valami emberi, valami felemelő, ami hitet, ■ biztatást nyújt. A film varázsát is éppen ez alapozza meg. A Park moziban vetítik október 23—26 között. ÉRDEKHÁZASSÁG Zenés vígjátékban ábrázolja a lengyel filmstúdió alkotása a szülők beleszólását a fiatalok életébe — ezúttal anyagi meggondolásból. Két társadalmi réteg képviselői csapnak össze, de a fiatalság erkölcsi ereje nem alkuszik meg. Az Arta moziban vetítik október 23—26 között. A VÖRÖS SIVATAG A film néhány adata is elegendő arra, hogy sejtessük igényes, művészi voltát: 1964 — Velence: Arany oroszlán díj, 1965 — Lisszabon: Arany hajó díj. A rendező Michelangelo Antonioni. A szereplők közül csak Monica Vitti és Richard Harris nevét említjük. Olasz-francia közös alkotás, ez a színes film. A Vasutasklub termében, október 25-től kezdődően vetítik. I Ésszerűbb szervezéssel (Folytatás az első oldalról) Amikor a megyei pártinstruktor és a mezőgazdasági igazgatóság egyik mérnöke nyújtott műszakot akart szervezni, hogy legalább az éjszaka egy részét használják ki a traktorosok, meglepő és nem mindennapi akadályba ütközött a kezdeményezés: a gépesítési vállalat igazgatójába, Bădescu elvtárs személyében. Ő ugyanis utasítást adott, hogy tudta nélkül senki ne üljön este a traktorra, csak külön engedélyével szervezzenek hosszabbított műszakot. Amint meghallotta, hogy a „ha Baráth Nándorral, a keresztúri termelőszövetkezet elnökével járjuk a határt, ismerkedünk a traktorosokkal, munkájukkal. — Általában nincs panasz rájuk — csak elvétve kell rendreutasítani a túlságosan csekély vagy rossz minőségű szántásért fa mögött, mi van készülőben, haladéktalanul lefújta a „kívülállók“ szervezte akciót. Csak néhány nap elteltével engedett a józan érvnek, s adta hozzájárulását a teljesebb traktorkihasználás megszervezéséhez. ■ Kirívó esetről számoltunk be, amellyel szerencsére ritkán találkozhattunk e kampány során, de mégis figyelmeztetőül kell hogy szolgáljon a megyei mezőgazdaságiigazgatóság gépesítési szolgálata vezetőjének, s nem volna érdemtelen kivizsgálni az ügyet. Talán a jövőben hasznára lenne az igazgatónak, a vállalatnak és a kiszolgált termelőszövetkezetnek is, felületes tárcsázásért, talajelőkészítésért. Tehát mégis van. Molnár János és Hailamas Ioan traktorosok már nem az első figyelmeztetésnél tartanak. Ideje volna, hogy végre hatékonyságról is beszéljünk. — Ellentétben velük. Bár Teodorról és Asavoaie Nicolaeról csak jót mondhatok. De vannak egészen fiatal traktorosaink is, akik ugyancsak kifogástalan munkával szolgálnak rá a dicséretre. S az elnök mindjárt be is mutatja Bar Teodort — munka közben. Traktora küszködik a kiszáradt, fekete hantokkal, de utána egyenletes a szántás, látszik rajta, hogy hozzáértő gépvezető munkája. A területfelszabadítás felől érdeklődünk, az elkövetkező napok kilátásairól. Az elnök bizakodó s szívesen venné, ha még kapna valamelyes segítséget a gépesítési vállalattól. Akár öt-hat traktor is jöhet szántani. Van terület bőven, s egy-két nap múlva az egész kukoricaföldön nem látnak egyetlen szárkupot sem. Nem az elnök érdeme, de megmondom úgy ahogy van: nálunk este tíz órakor még vágják a kórót az emberek s hajnali ötkor is már a mezőn vannak. Ilyenek a keresztúriak, csak az a baj, hogy kevesen vannak. Most például kinn találjuk a szárhordásnál a termelőszövetkezet gépészeit: Fock Miklóst, Forintos Andrást, Kása Lászlót és Hegedűs Antalt, de segítettek már az asztalosok, kovácsok is. Ennyi dicséret után mit mondhatunk még? Talán annyit, hogy a gépesítési részlegnél gyakorlaton levő két diák segítségét is igénybe vehetnék a nap folyamán néhány órára, hogy addig is pihenjenek a traktorosok, így hoszszabbra nyúlhatna az esti műszak. A minőség nem másodrendű kérdés A felsorolt néhány példa is igazolja, hogy a traktorokban, vetőgépekben van még tartalék — és nem is kevés. Tehát gyorsítható az ütem, csak tökéletesíteni kell a munkaszervezést, jobban ki kell használni a gépeket. Természetesen a vállalatvezetőség kell elsősorban ösztönözze és megszervezze a nyújtott műszakot, hogy növekedjen a teljesítmény, a talajelőkészítés üteme. Mert az elkövetkező napokban éppen ezen a téren lesz nehezebb a feladat, hiszen a föld is kiszáradt, adott esetben a területfelszabadítás is akadályozhatja a szántást. Hogy ez utóbbi eset minél kisebb mértékben legyen akadály, a termelőszövetkezetekben mozgósítani kell minden embert, fogatot a területfelszabadításra, a kapások begyűjtésére. Ez azonnali feladat! sport Néhány sorban SS Ludmila Gaponovics szovjet ejtőernyősnő új világcsúcsot állított fel Tbiliszibenaz 1000 méteres éjszakai ugrásban. A kitűzött célponttól 0,51 méterre ért földet. A francia labdarúgó szövetség a mexikói világbajnokság idején tornát akar szervezni a selejtezők során kiesett csapatok számára. Ezen a tornán Franciaországon kívül esetleg Portugália, Spanyolország, Jugoszlávia, Ausztria, Magyarország vagy Csehszlovákia stb. csapatai vennének részt. A szöuli labdarúgó világbajnoksági selejtező torna második szakasza Ausztrália és Japán mérkőzésévelvette kezdetét. A mérkőzés 1:1-re végződött. Ausztrália együttesének most három mérkőzésből 5 pontja van s igy nagy az esélye, hogy bekerül a második fordulóba, ahol Rhodesia csapatával kerül szembe. A Berlini Dynamo labdarúgó csapata magyarországi túrájának első mérkőzésén Debrecenben a helyi válogatottal játszott. A mérkőzés 0:0 arányban döntetlenül végződött. A Veselina-Morave-i (Csehszlovákia) női sakk-zónatorna nyolcadik fordulóján Radzikowska legyőzte Asenovát. Eretova vereséget szenvedett Novarrától. Makkai Zsuzsa remire játszott a jugoszláv Belamariccsal. Ugyancsak remivel végződött a HenfiVokralova játszma. A többi parti függőben maradt, Margareta Teodorescu szabadnapos volt. A tornán a csehszlovák Malipetrova vezet 5 ponttal (1), majd Just (NDK) következik 4,5 pont __________ tal (1). Hétvégi műsor Szombaton VIVAS. Országos B-osztályú csapatbajnokság: a temesváriUniversitatea teremben, 8 és 16 órakor. A versenyt vasárnap 8 órakor folytatják. LABDARÚGÁS: Temesvár municipiumi bajnokság: Dacia — Újszentes, az UTT pályán, 15.45 órakor. Progresul II. — Törekvés, a Progresul pályán, 16 órakor; Constructorul — UTT, a Törekvés pályán, 16 órakor. Vasárnap LABDARÚGÁS: B-osztályu bajnokság: Temesvári CFR — Aninai Minerul, a CFR stadionban, 11 órakor, C-osztályu bajnokság: Temesvári Electromotor — Turnu Severin- Energetica, a rónáci pályán, 11 órakor. Megyei bajnokság: Csákóval Progresul — Temesvári Progresul,, 11 órakor; Buziási Şoimii — Nagyszentmiklósi Unirea, 11 órakor; Nyerői Recolta — Temesvári Kereskedelem, 15.30 órakor; Zsombolyai Unirea — Zsombolyai Ceramica, 16 órakor; Marzsinai Chimia — Temesvári Arta Textilă, 15.30 órakor; Békási AC — Temesvári Auto, 15.30 órakor; Nadrági Laminorul — Temesvári Șoimii, 15.30 órakor; Temesvári Ripensia II. — Gátaljai Progresul, a Politehnica pályán, 11 órakor. A megyei bajnokság B-osztálya: Cseregyházi Unirea — Temesvári Banatul, 15.30 órakor; Kisőszi Spartac — Temesvári Tehnolomn, 15.30 órakor; Temesligeti Recolta — Temesvári Mărişarul, 15.30 órakor; Nagyjécsai Ogorul — Nagyőszi Unirea, 15.30 órakor; Gyertyámosi Dacia — Récsai Checeana, 15.30 órakor; Temesvár municipiumi bajnokság: Cukorgyár — Electrica, a Cukorgyár pályán, 10.45 órakor. KÉZILABDA, B-osztályú bajnokság: Temesvári Tehnometal — Kiskapusi Metalul, (férfiak), a Tehnometal pályán, 10 órakor. Temesvári Universitatea II. — Kolozsvári Universitatea (nők), a temesvári Universitatea pályán, 10 órakor. Megyei női bajnokság: Temesvári December 13 gyár — Temesvári Victoria, a Gyapjúipar pályán, 11.15 órakor. RÖPLABDA, B-osztályú férfibajnokság: Temesvári CFR — Kolozsvári Universitatea, az új sportcsarnokban, 10 órakor. Megyei férfibajnokság: Temesvári Medicina — Temesvári Voinţa, a Medicina pályán, 10 órakor; Csákovai Tineretul — Temesvári Agronómia, 10.30 órakor. Megyei női bajnokság: Temesvári Medicina — Lugosi Voinţa, a Medicina pályán, 11 órakor; Lugosi Vulturii Textila — Temesvári Universitatea II., a Strand pályán, 10.30 órakor. ATLÉTIKA. Az általános iskolások Temesvár municipiumi bajnoksága, a Május 1 stadionban, 8.30 órakor. TEKE. A-osztályú férfi csapatbajnokság: Temesvári CFR — Marosvásárhelyi Vointa, a CFR tekepályán, 8 órakor.