Szabad Szó, 1971. január-március (28. évfolyam, 8043-8116. szám)

1971-02-25 / 8087. szám

Szabad Sió 3. oldal NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs beszéde t folytatásai oldalról egész munkaközösség általános ügyévé tennünk. Fővállalataink tevékenységének másik fontos vonatkozása a termékek forgalmazása. Már más alkalmakkor is mondottam, hogy a termelési folyamat csak akkor ér véget, ha a terméket akár belföldön, akár külföldön eladják és ellenértékét bevételezik, tehát ha megteremtették a feltételeket a termelési ciklus újrakezdéséhez. Mi úgy véljük, hogy a termékforgalmazás kérdését fővállalati szinten kell megoldani. Ebből a szempontból a fővállalatokhoz tartozó egységeket bizonyos mértékben mentesíteni kell az ilyen feladatoktól, amit viszont nem szabad úgy értelmezni, hogy egyáltalán nem kell többé törődniük, hogyan kel el a termékük a piacon. De a termékek forgalmazása a fővállalatra tartozik; a fővállalatnak kell eladni a termékeket mind belföldön, mind pedig külföldön. A külkereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos tanácskozáson ezt a kérdést már megvitattuk, ezúttal nem kívánok részletesebben kitérni rá. A tanácskozáson sok szó esett a műszaki -anyagi ellátás kérdéséről. Ez szintén fontos feladata a főválalatoknak A fő vállalatoknak kell megvalósítaniuk a hozzájuk tartozó összes termelőegységek műszaki-anyagi ellátását. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan sok helyes javaslat hangzott itt el, főként a készülőben lev törvénytervezet javítására, az Állami Tervbizottság keretében működő ellátási főosztály szerepének és felelősségének növelésére a műszakianyagi ellátás jó biztosításában. A műszaki-anyagi ellátás területén természetesen sok kérdés merül fel. A jó ellátás mindenekelőtt megfelelő tervezéssel kezdődik. Mint ismeretes, mi évről évre megvalósítottuk, sőt túl is teljesítettük a termelési tervet. Ez végső fokon azt jelenti, hogy jó nyersanyag és anyagmérlegünk volt. Meg vannnak állapítva a fogyasztási normák rendelkezünk anyagkészletekkel mind a termeléshez, mind pedig tartalékra. Egyes készletek megfelőek, mások —, amint mondják —, még kiesik, de mégis léteznek. Vannak pontos normáink, amelyek alapján kijelöljük a termelő egységek tevékenységi programját. Akkor honnan jönnek mégis közbe fogyatékosságok a termelő folyamat műszaki-anyagi ellátásában? Véleményem szerint a jó műszaki-anyagi ellátás terén a hiányosságok elsősorban abban állnak, hogy nem tartják tiszteletben a szerződéseket, nem szállítják le idegében a termelő egységeknek a más vállalatokkal szerződésileg lekötött anyagokat, alkatrészcsoportokat vagy termékeket. Noha nem akartam egyetlen példát sem felhozni, rá kell mutatnom hogy a vagonipari fővállalatnak nagy nehézségei voltak a tervfeladatok megvalósításában, mert más vállalatok, amelyekkel kooperációs szerződései voltak, nem szállították le számára idejében a szükséges forgóvázakat. Ilyen helyzetek más termékekkel kapcsolatosan is előadódtak. Márpedig csak a leszerződött termékek haladéktalan, késedelem nélküli leszállításával járulhatunk hozzá a termelés jó megszervezéséhez és menetéhez! A probléma tehát az, hogy rendet kell teremtenünk tervezésünkben, biztosítani kell a szerződéses megrendelések idejében való végrehajtását. Megértem, hogy nehézségeink lehetnek — és olykor vannak —, a későn, érkező importtermékekkel, noha ebben a tekintetben sem kellene nehézségekbe ütköznünk, mert kiutaltuk és kiutaljuk az importhoz szükséges pénzt. Olykor azonban ezek a behozatalok többe kerülnek, mert nem kötjük meg idejében a szerződéseket. A kitartó, ütemes termelés, a jó műszaki-anyagi ellátás fő problémája tehát a körültekintő tervezés, a tőkélét«» rend bevezetése a vállalatok közötti termék leszállításokban. Úgy vélem, hogy e tekintetben még nagy feladatok hárulnak az Álami Tervbizottság ellátási főosztályára és a minisztériumokra, amíg a fővállalatok jól átveszik egész feladatkörüket Előfordul, hogy különböző anyagok vagy géprészek leszállítására nem kerül sor idejében még az egyazon fővállalathoz tartozó, tehát ugyanattól a fővállalati igazgatótól függő egységek között sem. Véleményem szerint tehát a fővállalatoknak megkülönböztetett módon foglalkozniuk kell a kérdéssel, tegyenek erélyes intézkedéseket hogy e tekintetben legyen rend, mert ettől függ a normális termelőmunka és jórészt a termékek tulajdonképpeni minősége is. A fővállalati státusú egységek feladatkörében jelentős helyet kap a termelési terv összeállítása. Amikor hozzáláttunk a fővállalatok megszervezéséhez, abból a meggondlásból indultunk ki, hogy a fővállalatnak tulajdonképpen tervjogosultnak kell lennie, természetesen biztosítva, hogy minden egyes vállalata részt vegyen és véleményt mondjon a rá háruló tervfeladatok kijelölésében. A fővállalat az az egység amellyel a tervezés, a minisztérium, a pénzügyek és összes gazdasági szerveink dolgoznak! Ebből kiindulva kell meghatároznunk mind a szükséges eszközöket, mind pedig a megfelelő szervezést, hogy a fővállalatok alaposan ismerjék a rendelkezésükre álló termelési kapacitásokat és ezeknek megfelelően, a párt és a kormány által kijelölt általános feladatoknak megfelelően állítsák össze tervüket. Ezzel kapcsolatosan a továbbiakban szeretnék kitérni a tervmutatók kérdésére. Természetesen: lehet több vagy kevesebb tervmutató, de a termelés minden vezetője, minden fővállalati vezető számára elengedhetetlen, hogy igen sok mutatót ismerjen. Akár beiktatjuk e mutatókat az állami tervbe, akár nem, a fővállalat nem nélkülözheti ezeket, minthogy elengedhetetlenül szükségesek a gazdasági tevékenység tudományos, eredményes vezetésének biztosításához. Lehetséges-e az, hogy valaki ne tudja, mit és kinek termel, milyen választékokat állít elő, mind fizikai egységekben, mind pedig értékben? Lehetséges-e az, hogy valaki ne irányozza elő, honnan és hogyan gondoskodjék a beszerzésről, az előállítandó választékhoz szükséges anyagokról? Lehetséges-e, hogy valaki ne határozza meg, kivel kooperáljon az illető termék előállításában? Lehetséges-e, hogy ne tudja hány munkással valósíthatja meg a tervet, hány mérnökre van szüksége a tervezéshez, hányra a kutatáshoz és a termeléshez? Melyik fővállalati vezető vállalkozhat valóban a gazdasági tevékenység irányítására anélkül, hogy ne ismerné ezeket az alapvető mutatókat? Valamennyien tudjuk, hogy a termelésben a döntő erő az ember;a terv teljesítése döntő módon attól függ, hogyan biztosítjuk és képezzük ki a szükséges kádereket. Ismeretes, hogy egy mérnök kiképzéséhez öt esztendőre van szükség. A káderszükségletet tehát jóval előbb kell ismerni és előirányozni, mert tudnunk kell, hol képezzük ki ezeket a kádereket, mit kell tennünk e célból. Úgyszintén a szakmunkások képzésénél is tudnunk kell előre, hányra van szükségünk, milyen iskolákat létesítsünk ennek érdekében. Nemcsak egyszerű formaság tehát a pontos mutatók meghatározása a munkaerő biztosításával és felhasználásával kapcsolatban, hanem elengedhetetlenül szükséges dolog a gazdaság hatékony vezetéséhez! Természetesen beszélhetnék más mutatókról is. Arra gondolunk, hogy a központi tervben valóban kevesebb mutatónk legyen, de korántsem mentesítjük a fővállalatokat attól, hogy rendkívül nagyszámú ilyen mutatóval rendelkezzenek. Nem irányíthatjuk a gazdaságot, a szocialista építési tevékenységet úgy, hogy rábízzuk minden egyes egységre, tetszése szerint járjon el e döntő területen. Mi tervszerűen építünk, és minél céltudatosabban kell elosztanunk a munkaerőt a különböző tevékenységi szektorok között. Ugyanakkor őrködnünk kell ezeknek az erőknek az ésszerű felhasználásán, munkafeltételeket kell teremtenünk az összes dolgozók számára. Ilyen szellemben kell tekintenünk a káderek biztosításának és formálásának kérdését — nem pedig egy plusz vagy mínusz mutatószámnak. Persze, egyesek azt mondhatnák, hogy ez több nyilvántartást jelent. Igen, elvtársak! Éppen ezért törekszünk arra, hogy minél modernebb nyilvántartási rendszert vezessünk be. Használjunk számítógépeket, hogy valóban egyszerűsítve az emberi munkát, idejében jó nyilvántartást készítsünk. Ilyen nyilvántartás nélkül nem vezethető a gazdaság! Minden fővállalati vezetőnek vasfegyelnet kell meghonosítania ebben a tekintetben. Kérem a fővállalatok vezetőit, értsék meg, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítaniuk a jó tervezéshez tartozó összes kérdésekre; ne igyekezzenek menekülni ezek elől azzal, hogy „megoldják majd mások ". Felmerültek itt egyes pénzügyi kérdések is; nem akarok túl sokat időzni ezeknél. Mi abból a tényből indulunk ki, hogy a fővállalatnak felelnie kell az alárendelt egységek egész gazdaságipénzügyi tevékenységéért. A költségvetés, a bank és a termelő egységek közötti összekötő kapocs a fővállalat; a fővállalatnak kell vezetnie a nyereségek általános nyilvántartását, befizetni azokat a költségvetés számára, függetlenül attól, hogy hol valósítják meg ezeket a nyereségeket. A fővállalatnak ismernie kell és nyomon kell követnie a pénzügyi mutatókat, tudnia kell, hogy a keretében működő összes egységek hogyan valósítják meg a nyereségeket és a többi mutatókat; a fővállalat központosítja az e mutatók megvalósításában elért eredményeket és a fővállalat rendelkezésére történnek az összes felosztások, megállapítva, hogy mi marad a vállalatoknál és a fővállalatnál, s mi az, amit be kell fizetni a költségvetésbe, a törvényes előírásoknak megfelelően. Meg kell majd vizsgálnunk számos itt elhangzott javaslatot arra vonatkozóan, hogy maradjanak a fővállalatok rendelkezésére egyes alapok, de újrafelosztva ezeket és biztosítva a felhasználásuk és elköltésük egységes ellenőrzését éppen annak érdekében, hogy erősítsük ezeknek az egységeknek a szerepét és feladatkörét a gazdasági tevékenység vezetésében. A beruházások tekintetében egyébként az a helyzet, hogy bizonyos esetektől eltekintve, a legtöbb beruházást a fővállalat útján eszközöljük. Igaz, hogy ez bizonyos kötelezettségekkel jár, de sohasem mondunk le erről a rendszerről, sem az illető ellenőrzésről. A fővállalatoknak ma joguk van 30 millióig terjedő beruházásokat véleményezni, természetesen az érvényben levő törvényeknek megfelelően. De megteheti-e valaki, amikor beruházási munkát realizál, hogy lemondjon egy terv összeállításáról, vagy, hogy az illető tervet ne terjessze be véleményezésre és ellenőrzésre? Senki sem tarthat igényt ilyesmire! Más dolog viszont esetleg egyszerűsíteni a beruházás megvalósításának egyes fázisait, ahogyan egyébként egyes fővállalatok cselekedtek, amikor maguk dolgozták ki a tervet és az általános terv keretében végrehajtották az illető munkálatokat, anélkül, hogy a fővállalaton kívüli tervezőket, sőt építőket vettek volna igénybe. Véleményünk szerint ez célszerű gyakorlat, ajánlottuk és ajánljuk is. Megállapítottuk, hogy ezek a fővállalatok számos nagy munkálatot csaknem 10 százalékkal olcsóbban hajtottak végre, mint ha az Ipari Építkezések Minisztériumának egyébként általában jól, de igen drágán dolgozó szakvállalatai realizálták volna őket. Következésképpen, az ilyen feladatkör és feladatok a fővállalatokra tartoznak, s azokat a gazdaságunkat vezérlő törvényeknek és általános normáknak megfelelően meg kell erősítenünk. Néhány elvtárs joggal vetette fel itt a fővállalat státusú egységek jobb közvetlen együttműködésének problémáját. A szerződésekről szóló törvény maga is előirányozza a fővállalatok — mind az egyazon minisztériumhoz, mind pedig a különböző minisztériumokhoz tartozó fővállalatok — szoros együttműködéssét és állandó kapcsolatát, hogy együttesen határozzák el, hogyan oldanak meg bizonyos problémákat, beleértve egyes gazdasági objektumok megvalósításában való együttműködést is. Az ipari fővállalatok fontos feladata biztosítani a káderek felkészítését és szakismereteik rendszeres felfrissítését. Egyébként ez utóbbival kapcsolatban vita alá bocsátott törvény kifejezetten előírja a fővállalatoknak ezt a kötelezettségét. Érthető, hogy a fővállalatoknak egyaránt gondoskodniuk kell a szakmunkások képzéséről és termelési előléptetéséről, valamint a szükséges közép- és felsőfokú végzettségű káderek biztosításáról. Természetesen mindebben figyelembe kell venni az általános szabályokat. Tanácskozásunkon néhány javaslat hangzott el arról, hogy a különböző funkciókba történő előléptetéseknél adjunk néha mentesítést a törvényes rendelkezések alól. Ez egy rendkívüli komoly megfontolást igénylő probléma. Figyelembe kell vennünk, hogy a termelési gyakornokságra vonatkozó törvényeink egységesek az egész gazdaság számára; ha belemennénk a mentesítésekbe, ez azt jelentené, hogy nem oldjuk meg kellőképpen ezt a kérdést, lehetőséget adunk arra, hogy egyes esetekben az előléptetések ne a gazdasági szükségleteknek megfelelően történjenek, visszaélések és indokolatlan előnyben részesítések adódjanak elő ezen a téren. Valóban van egy probléma, amelyet tanulmányozunk és amelyet kielégítően meg kell oldanunk, nevezetesen az, hogy mestereket nevezzünk ki a nagy szaktudású munkások soraiból. Mi általában 18 éves és 21 éves fiatalokat küldünk a megfelelő tanfolyamok elvégzése után a mesterképző iskolákba, olyanokat, akik nehezen tudják irányítani a termelést, mert előzőleg nem rendelkeztek munkásokként a szükséges gyakorlattal. Felül kell vizsgálnunk ezt a törvényt, termelési gyakorlattal rendelkező embereket kell kiválasztanunk a mesteriskolákba, s gondoskodnunk kell megfelelő kiképzésükről ahhoz, hogy rendelkezzenek a termelés szervezői és vezetői számára szükséges ismeretekkel. Természetesen, ott ahol ez szükségesnek mutatkozik, esetenként meg kell engednünk, hogy olykor nagy szaktudású munkásokat nevezzenek ki mesterekké, hogy aztán időközben elvégezzék a megfelelő tanfolyamokat, amelyeket egyébként minden vállalatban megszerveztünk. Itt felmerülnek más aspektusok is — a bérezéssel, az érdekeltséggel összefüggésben —, ezeket azonban külön megvizsgáljuk, hogy minél jobban oldjuk meg ezt a problémát. Igaz, hogy mi megállapítottunk bizonyos korrelációt a tarifa szerinti bér tekintetében, de nincs elég jól megoldva az a probléma, hogy a mester jövedelmét szorosabban egybekapcsoljuk a vezetése alatt álló termelőosztály vagyműhely által elért eredményekkel. Tanulmányoznunk kell ezt a kérdést és megfelelően meg kell oldanunk. —. (folytatás a 1. oldalon)