Szabad Szó, 1975. április-június (32. évfolyam, 9356-9431. szám)

1975-06-06 / 9411. szám

A pártoktatási tanév befejezése előtt a most záruló pártokta­tási évet a politikai tevé­kenység általános fellendü­lése jellemezte. A kommu­nisták, a KISZ-tagság, a dolgozók nagy érdeklődés­sel tanulmányozták és ta­nulmányozzák az RKP XI. Kongresszusának dokumen­tumait. Az előrehaladás annak köszönhető, hogy a párt- és KISZ-szervezetek, valamint a szakszervezetek körültekintően megszervez­ték, állandóan irányították és ellenőrizték a közi te­vékenységet. Így a legtöbb helyen az elméleti kérdé­seket szervesebben egybe­kapcsolták a sajátos gya­korlati, munkahelyi fela­­­­da­tokkal. A tanév rövidesen véget ér. Június 10-e és 30-a kö­zött tartják a városi kö­rökben, a marxista-leninis­ta esti egyetemen az ösz­­szefoglaló megbeszéléseket. Minden körben egy-két vi­ta keretében tekintik át a tanultakat. Annak érdeké­ben, hogy az elmúlt hó­napok tanulmányi munká­jának záróakkordja haté­kony legyen, ajánlatos, hogy a pártszervek és a pártszervezetek idejekorán előkészítsék az összefoglaló megbeszéléseket. A­ propa­ganda szakbizottságok, a körvezetők, a megyei párt­­bizottság lektorai konzultá­ciók során válaszoljanak a hallgatókat érdeklő kérdé­sekre. A társadalomtudo­mányi kabinetek is fejtse­nek ki tartalmasabb, ele­venebb tevékenységet: fel­tétlenül rendelkezzenek mind a kilenc témához szükséges könyvészeti a­­nyaggal, konzultációkat közlő folyóiratokkal, újság­­gyűjtemények álljanak­­a tanfolyamhallgatók rendel­kezésére, s a legképzettebb propagandisták tartsanak ügyeletet. Az összefoglaló szeminá­rium során elsősorban a párt bel- és külpolitikájá­nak alapvető problémáit tárgyalják meg. Az alap­­szervezeteknek és a körök vezetőinek biztosítaniuk kell a vita magas eszmei színvonalát, a kombattív szellemet. Így válhatnak e­­zek a megbeszélések a pártmunka további javítá­sának szerves részeivé. A pártszervezet közvetlen i­­rányításával jelölték ki a megvitatásra kerülő kérdé­seket, s azoknak a vázla­tát akárcsak a könyvészeti anyagot közöljék idejében a hallgatókkal. A záróvi­ták hatékonysága érdeké­ben a bürök, a pártbizott­ságok tudatosítják a pro­pagandistákban a termelés és a párttevékenység so­­ron levő tennivalóit. A megbeszélések után a pártszervezetek felmérik a körök munkáját, a hallga­tók előrehaladását. A poli­tikai tanév vége viszont semmi esetre sem jelenti a politikai továbbképzés félbeszakítását, befejezését. A pártdokumentumok ta­nulmányozása továbbra is elsőrendű feladata marad valamennyi kommunistá­nak, s ennek tervszerű le­bonyolítását kell előmozdí­taniuk a pártszerveknek a társadalomtudományi kabi­netek keretében kibonta­koztatott akciókkal. Gaudí Georgeta, a temesvári Harisnyagyár élenjáró munkásnője, hét kötőgépen dolgozik, csak kifogásta­lan minőségű terméket állít elő (Gyurcsik Miklós felvétele) Közös erővel a gyomok ellen Alig van olyan nap, hogy ne esne az eső, néha szin­te percek alatt négyzetmé­terenként több liternyi csapadék hull a talajra. Ilyen körülmények között a gépi és emberi erők tel­jes összpontosítására, ru­galmas és gyors munka­­szervezésre van szükség ahhoz, hogy a vetéseket megvédhessük az elgyomo­­sodástól. Zsombolyán a termelő­szövetkezeti tagok mellett, a gyárak, üzemek dolgozói­nak ezrei segítik a növény­­ápolást. Meg is látszik ez a határon: a vetések tisz­ták, szépen fejlődnek; a cukorrépa második kapá­lásával napokkal előbb vé­geztek — most pedig min­den erőt a kukorica ápolá­sára összpontosítottak. A hétszáznyolcvan hektárnyi területből eddig több mint ötszázan végeztek az első kézi kapálással. — Jó együttműködés a­­lakult ki a vállalatok és a termelőszövetkezet között — mondotta Kiss László agrármérnök, az mtsz el­nöke — a városi pártbi­zottság és néptanács pedig eredményesen hangolja ösz­­sze a tevékenységet. A naponta nagyszámú dolgozó — s köztük szá­mos olyan, aki most fog e­­lőször kapát — részvétele a növényápolásban termé­szetesen problémákat is felvet. — Elsősorban a munka minőségének biztosítása a gond. Minden egyes mun­káscsoportot kiképeztünk, igyekeztünk egy-egy ta­pasztalt csoportfelelőst se­gítségükre küldeni, a farm­vezetők pedig állandóan a határban tartózkodnak, a­­mikor csak dolgozni lehet. Ennek ellenére, akadtak olyanok is, akik nem vé­geztek kifogástalan mun­kát. Ezen úgy segítettünk, hogy az illető vállalat és a termelőszövetkezet kép­viselőiből közös ellenőrző csoportokat szerveztünk, a­­melyek minden egyes dol­gozótól külön-külön veszik át a munkát Olyan ese­tekben, amikor a kapálás minősége nem megfelelő, a bizottság újravégezteti — mondotta az elnök. A közös erőfeszítés e­­redményességét az ígéretes határ bizonyítja legjobban. Józsa Ödön GIAI PROLETÁRJAI. EGYESÜL­­ETEK. AZ RKP TEMES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A MEGYE NÉPTANÁCSÁNAK LAPJA NICOIAE CEAUSESCU elvtárs látogatása Brazíliában Hivatalos megbeszélések Szerda este a brasiliai Planalto elnöki palotában megkezdődtek a hivatalos megbeszélések Nicolae Ceauşescu, Románia Szo­cialista Köztársaság elnöke és Ernesto Geisel, Brazilia Szövetségi Köztársaság el­nöke között. A két államfő vélemény­­cserét folytatott a román— brazil kapcsolatokról és időszerű nemzetközi kér­désekről. A megbeszélés a szívé­lyesség és kölcsönös meg­értés légkörében zajlott le. ★ Csütörtök reggel ,a bra­zíliai hivatalos baráti láto­gatás második napján, a Planalto palotában folyta­tódtak a hivatalos megbe­szélések N­icolae Ceauşescu, Románia Szocialista Köz­társaság elnöke és Ernesto Geisel, Brazília Szövetségi Köztársaság elnöke között. A megbeszéléseken részt vettek a következő elvtár­sak: Gheorghe Oprea, a kormány első miniszteré­nek helyettese, George Ma­­covescu külügyminiszter, Vasile Pungan és Nicolae Doicaru, a köztársasági el­nök tanácsosai, Nicolae Ghenea, Románia brazíliai nagykövete. Részt vett továbbá: An­tonio Azevedo da Silveira külügyminiszter, Hugo de Abreu államminiszter, a katonai kancellária vezető­je, Paulo Braz Pinto da Silva, Brazília bukaresti nagykövete. A két államfő átfogó vé­leménycserét folytatott két­oldalú problémákról, ame­lyek keretében megvizsgál­ták a Románia és Brazília közötti együttműködési és kooperációs kapcsolatok fejlesztésének útjait és esz­közeit. Akárcsak a megbe­szélések első napján, a fe­lek kifejezték azt az óha­jukat, hogy a román—bra­zíliai kapcsolatok erőtelje­sen fejlődjenek több síkon, s hogy ennek érdekében használják ki még jobban a gazdasági és műszaki-tu­dományos kooperáció terén a két ország rendelkezésé­re álló lehetőségeket. A két államfő áttekintet­te a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány problémá­ját is. Ebben az összefüg­gésben megemlítették a fejlődő országok egyre nö­vekvő szerepét az emberi­séget foglalkoztató létfon­tosságú problémák megol­dásában, egy új politikai és gazdasági világrend lét­rehozásában. Egyszersmind megnyilvánult a két fél ama óhaja, hogy szorosab­ban együttműködjenek nem­zetközi síkon, mind az Egyesült Nemzetek Szerve­zete, mind pedig más nem­zetközi szervek keretében. A megbeszélések a köl­csönös megértés szívélyes légkörében zajlottak le. Vacsora Nicolae Ceauşescu elnök és Elena Ceauşescu elvtárs­nő tiszteletére Ernesto Geisel Brazilia Szövetségi Köztársaság el­nöke és Lucy Geisel asz­­szony szerda este hivatalos vacsorát adott Nicolae Ceauşescu, Románia Szo­cialista Köztársaság elnöke és Elena Ceauşescu elvtárs­­nő tiszteletére a brasiliai Itamarati palota termei­ben. Az Itamarati palotába érkező magas rangú román vendégeket szívélyesen kö­szöntötte Ernesto Geisel el­nök és Lucy Geisel asz­­szony. A vacsorán részt vettek a következő elvtársak: Gheorghe Oprea a kor­mány első miniszterének helyettese. Dumitru Po­­pescu. a Szocialista Műve­lődési és Nevelési Tanács elnöke, George Maiorescu külügyminiszter, Nicolae Ionescu. a Külkereskedel­mi és Nemzetközi Gazda­sági Együttműködési Mi­nisztérium miniszteri ran­gú államtitkára, Vasile Pungan, Nicolae Doicaru, a köztársasági elnök tanácso­sai, a román államfő kí­séretében levő többi hiva­talos személy. Jelen volt továbbá Ma­­galhaes Pinto, a szenátus elnöke. Celio Borja, a kép­­viselőház elnöke Diacl Al­ves Falcao, a Szövetségi Legfelsőbb Törvényszék elnöke, a brazil kormány tagjai, más magas rangú polgári és katonai szemé­lyiségek. Ott volt Nicolae Ghenea, Románia brasiliai nagykö­vete. Paulo Braz Pinto da Silva, Brazília bukaresti nagykövete, a brazil fővá­rosban akkreditált diplo­máciai képviseletek veze­tői. A meleg szívélyesség légkörében lezajlott va­csorán Ernesto Geisel elnök és Nicolae Ceauşescu elnök pohárköszön­tőt mondott. Megelőzhető­k véletlenek A temesvári Gépkocsijavító Vállalatban az elmúlt négy hónapban több ezer órát álltak a gépek. Vajon nem lehetett volna megelőzni ezeket az előre nem látott gépkieséseket? — tettük fel a kérdést Leca Nazarie mérnök-igazgatónak. — Kétségtelen, hogy ész­szerű termelésszervezéssel, ütemesebb és eredménye­sebb anyagbeszerzéssel a gépkieséseknek legalább egy részét elkerülhettük volna Elemezve a gépki­használás terén megnyilvá­nult fogyatékosságokat, megfelelő intézkedési ter­vet készítettünk azok kikü­szöbölésére. Mindenekelőtt: biztosítjuk a képzett esz­tergályosokat és maróso­kat, továbbá, mindent meg­teszünk azért, hogy minél több rendelésünk legyen, hogy biztosíthassuk az üte­mes termelést, a gépek tel­jesebb kihasználását. Az elkészített intézkedé­si terv, számos termelés­­szervezési és a munkafe­gyelem megerősítését célzó feladatot is magába foglal. Mert olykor egy-egy gép­nek a kiesése, figyelmet­lenségből, felületességből adódott. — Egy alkalommal pél­dául — mondotta Belin Toşa mérnök, a karbantar­tási részlegen —, Nicolae Cernescu, fiatal marós fi­gyelmetlenül kezelte a gé­pét, amely ennek követ­keztében meghibásodott. A hiba kijavításán három szakember, csaknem egy teljes napot dolgozott. Megnyilvánul egy másik jelenség is: elég sokan nem jelzik azonnal az észlelt kisebb meghibásodásokat, így aztán a karbantartók nem léphetnek közbe ide­jében. Máskor, nem eléggé képzett munkások maguk próbálják „megjavítani“ a hibás gépet. — Ezek a jelenségek bi­zonyára a hiányos műsza­ki ellátottságból adódnak . — Csak részben, mert karbantartó részlegünkön két hónapja operatív cso­portot szerveztünk, amely bármilyen kisebb javítást azon­nal el­végez. — Ez célszerű intézke­dés, de minden váltásban megfelelő a mű­szaki ellá­tottság? — Ezt, sajnos nem mond­hatom, mivel nincs elegen­dő szakképzett dolgozónk. Emiatt a műszaki ellátott­ság a második, de mégin­­kább a harmadik váltás­ban nem kielégítő Ez is hozzájárul ahhoz, hogy né­hány perces javítást igény­lő meghibásodás miatt né­ha órákig áll egy gép. A gépek teljesebb ki­használása sok tényezőtől függ. Tudják ezt a temes­vári Gépkocsijavító Válla­latban is. Amint az intéz­kedésekből kitűnik, a gyár dolgozóinak bizottsága o­­kult az elmúlt négy hónap tapasztalataiból, s a követ­kező időszakban határozot­tabban kíván intézkedni a gépállások teljes kiküszö­­böléséért. Raffai György 99 XXXII. évflyam, 9411. szám Péntek, 1975. június 6. 4 oldal ára 30 bani Az Ünnepélyes Közös Nyilatkozat aláírása A Planalto elnöki palotá­ban csütörtök­­ este aláírták az Ünnepélyes Közös Nyi­latkozatot.­­ • Nem mindennapi kö­téltáncos mutatványra ke­rült sor a Niagara vízesés felett. Henri Rechatin fran­cia akrobata harmadmagá­val átmotorkerékpározott a vízesés két partját össze­kötő drótkötélpálya tartó­­kábelén. A motorkerékpárt Frank Lucas vezette. Henri Rechatin a motorbiciklin elhelyezett speciális vaske­ret eg­yik végén állt, fele­sége a keret túlsó végén fejjel lefelé függött. A pro­dukció 10 percig tartott. • Több mint 800 000 embert érint a pusztító szá­razság Etiópiában és Szo­máliában. A két ország ha­tóságai számos intézkedést tesznek a lakosság megse­gítésére. igyekeznek termé­kenyebb vidékekre költöz­tetni az emberek egy ré­szét Etiópiában 70 000 em­bert költöztettek segélytá­borokba. A hatóságok erő­feszítései ellenére, az éhség és a betegségek miatt na­ponta 3­7 személy hal meg.­­ A Szovjetunióban jú­nius 5-én egyetlen hordozó­­rakétával egy újabb Mol­­nyija-1 típusú szovjet mű­holdat és egy MAS-2 típu­sú francia autonóm mű­holdat lőttek fel

Next