Szabad Szó, 1984. április-június (41. évfolyam, 12145-12221. szám)

1984-05-18 / 12184. szám

2. oldal Itt a Kolozsvári Rádió­ Hagyományőrző Kilátó Tíz és egynéhány év alatt bizonyossággá vált Temesvár közművelődési életében a ma­gyar nyelvű Kisenciklopédia fontossága. Ebben természete­sen döntő szerepe volt a ki­váló enciklopédistának, Salló Ervinnek, aki hosszú éveken át irányította, szervezte, és ko­nokul kitartott a felnőttokta­tás e gyakori, ám kevés he­lyen bevált formája mellett Mint ismeretes, három éve fiatalabb kollégája, dr. Mate­­kovits György, a neves fogor­vos került a Kisenciklopédia élére, akinek köszönhetően bő­vült az előadások tematikai repertoárja, jelentősen gyara­podott az előadói gárda, s al­kalmakként, százra, sőt,száz fölé emelkedik a hallgatók VAJDA SÁNDOR temesvári jegyzete száma Mindezt szerencsésen befolyásolta az is, hogy a Kis­ enciklopédia a Sajtóklubba költözött, ahol az addigiaknál jobb körülmények biztosítják számára a zavartalan munkát, változatos szemléltető eszkö­­­­zök használatát. Az évek so­­­­rán természetesen növekedett az előadások minőségi színvo­nala, tudományos értéke, gya­korlati haszna, tért hódított egy egységes felnőttpedagógiai szemlélet, amely alapvetően meghatározza immár a tudo­­mánynépszerűsítés informatív, formatív jegyeit, az előadói önigényesség szintjét, az elő­adások eszmei tartását. A Kisenciklopédia kitűnően szemlélteti pártunk marxista­­leninista nemzetiségi politiká­ját, hűen tükrözi a bánsági tájakon élő magyar ajkú dol­gozók jelenkori szellemiségét. A Kisenciklopédia hagyo­mányfolytató is, egyben. Ha­ladó polgári és munkáshagyo­mányok folytatója, melyek a múlt század végén, a század­előn, a két világháború kö­zött, majd az ötvenes években oly mélyen meghatározták a modern Temesvár létrejöttét az egyetemes tudomány, tech­nika és kultúra vívmányainak Elhangzott a Kolozsvári Rá­dió magyar nyelvű adásának csütörtöki műsorában. a beáramlását, a mai főisko­lai hálózat, a közművelődési és művészeti élet arcélét, az új társadalmat érlelő kommu­nista- és munkásmozgalom át­fogó, forradalmi térhódítását. Ha ma a Kisenciklopédiáról beszélünk, tisztelettel és meg­becsüléssel gondolunk példá­­­­ul, azokra, akik pontosan 105 évvel ezelőtt, alig két héttel a híres 1879-es párizsi világ­­kiállítás után, már városunk­ba hozták és bemutatták a nagyközönségnek Edison vi­­i­aszhengeres hangrögzítő készü-­­­lékét, a mai magnetofonok fi­lét, akik ötven és egynéhány esztendővel ezelőtt műszaki e­­gyetemet alakítottak Temesvá­ron. És gondolunk az egykori Munkásotthon mozgalmi em­bereire, akik szabadságukat, életüket kockáztatva vállalták a harcot a dolgozó nép szel­lemi, anyagi felemelkedése, a haladó eszmék, a materialis­ta-dialektikus világnézet ter­jesztése, az új, szocialista Ro­mánia megteremtése érdeké­ben; azokra a népnevelőkre, akik Marx, Lenin műveit, Gorkij, Ady Endre írásait ter­jesztették és előadásokat tar­tottak az emberréválás folya­matáról, a vallás, a miszticiz­mus lélekölő, lélekmérgező dogmáiról. Alig egy héttel az idei tan­év utolsó összejövetele előtt szólok ismét a Kisenciklopé­diáról. Aminek legfőbb oka nem is a jövő szerdai ese­mény, hanem egy értékes ki­advány, a kisenciklopédiás Kilátó megjelenése, amely sze­rencsésen egybe esik a szoká­sos május végi szabadegyete­mi évzáróval. Tavaly is ilyen­kor jelent meg a Kilátó első kötete, amely sikerrel bepász­tázta Temesvár szellemi éle­tét, míg ez a legújabb, immár a bizonyosságot, a megőrzött és újjá­teremtett hagyomány bizonyosságát jelenti, mert e­­szünkbe juttatja az egykori Természettudományi Füzetek temesvári vonatkozású anya­gát, és legfőképpen képet ad egy élő, életképes köznevelői, tudatformálói együttes dicsé­retesen sokrétű erőfeszítései­ről, eredményeiről, amelyek anyanyelvünkön szolgálják szocialista kultúránk szünte­len gyarapodását, kiteljesedé­­sét. ! ! Napirenden: a politikai és nevelőmunka erősítése f­olytatás аг első oldalról і életkorig a részletfizetéses vásár­lást főbb árucikkek esetében; — tanügyi szerveink engedélyezzék, hogy a líceumi végzősök, bizo­nyos témák esetén, ketten-hár­­man, együtt dolgozhassanak u­­gyanazon a diplomamunkán, a pénzügyi szerveink tegyék lehe­tővé, hogy szervezeteink tagsága a hazafias munka bevételeinek egy részét sportfelszerelések vá­sárlására fordíthassa. Mondanom sem kell, hogy a továbbiakban választott vezetőinknek köteles­ségük tájékoztatni a tagságot a beszámoló- és választási közgyű­léseken az elhangzott javaslatok sorsát illetően. — A választások óta eltelt idő­szakban több felkészítőt tartottak az új vezető kollektívák részére. — Politikai, módszertani irá­nyító munkánk során nagy fon­tosságot tulajdonítunk ezeknek a felkészítőknek. Éppen ezért kö­rültekintően és operatívan szer­vezzük meg őket, hogy az új ve­zetők minél jobban dolgozhassa­nak. A felkészítőket szintekként és szakmai kategóriákként szer­veztük meg, igyekeztünk minél nagyobb súlyt fektetni az egyes szervezetek sajátos és általános tennivalóinak a tisztázására, a­­zonosítására. — Milyen más kérdések szere­pelnek a szervezeti élet napi­rendjén? — Jelenleg valamennyiünket a KISZ-szervezetek politikai-szer­vezői hatáskörének az erősítése, bővítése foglalkoztat, jó eredmé­nyeket értünk el a tagfelvétel terén. Megyei szervezetünk az elmúlt négy hónap során 2900 új taggal gyarapodott, ugyanak­kor figyelmet érdemel az is, hogy az RKP tagjainak sorába felvett férfiak és nők 78-79 százalékát KISZ-szervezeteink javasolják, ami nagyban növeli a KISZ- munka tekintélyét, minőségét, a tagság felelősségtudatát, cselek­vőkészségét. Márciusban befeje­ződött a termelőszövetkezeti KISZ-tagok politikai-eszmei ok­tatása, a többi szervezet most készül évzáróra. A tanév során a fiatalok összesen nyolc témát vitattak, vitatnak meg, ezek kö­zül hármat a KISZ KB propa­ganda osztálya határozott meg, ötöt pedig maguk a fiatalok vá­lasztottak a helyi feladatoknak, elvárásoknak, lehetőségeknek megfelelően. Az eszmei oktatás minőségét, hatékonyságát gyara­pította idén az, hogy a KISZ propagandisták tartalmilag, mód­szertanilag (pedagógiailag) egy­aránt jobban felkészültek az elő­adásokra, mint az elmúlt eszten­dőkben A politikai, ideológiai nevelés erősítéséről szólva, nem feledkezhetünk meg a KISZ-élet változatosabbá, mozgalmasabbá tételére irányuló időszerű törek­vésekről, a tagság általános és szakmai műveltségét, erkölcsi is­mereteit, hazaszeretetét gyarapí­tó rendezvényekről, kulturális és sporteseményekről, kirándulá­sokról sem, amelyek ilyenkor ta­vasszal, illetve később a nyári hónapokban jelentős helyet fog­lalnak el a szervezetek minden­napi műsorrendjében. — Vázlatos felsorolásunkban szóljunk a fiatalok hazafias mun­kájáról is. — Van is miről, hiszen az év első hónapjában megyei szerve­zetünk idei pénzügyi bevételi tervének 54 százalékát teljesítet­te. Ugyanakkor falvakon és vá­rosokon egyaránt nagyszámú fia­tal vesz részt ezekben a napok­ban is hazafias, helységszépítési, vízgazdálkodási, energia és nyers­anyag-takarékossági akciókon. A lap már tájékoztatta olvasóit arról, hogy 60 szakmunkástanuló a Vaskapu II. országos ifjúsági építőtelepén segédkezik, mások pedig a Duna—Fekete-tenger csatornánál, az aninai hőerőmű építőtelepén, a rovinári-i szénki­termelésnél dolgoznak. A helyi táborokban naponta 150 KISZ- tag végez hasznos munkát lakás­­építkezéseknél, a Sági úti hő- és villanyerőmű, valamint a lugosi Emelő- és Szállítógépgyártó Vál­lalat építőtelepek­»... „A legszebb hivatás..." Csendes foglalkozás a temes­vári Hársfa utcai óvoda magyar tagozatán A nagycsoportosok feladata: lefestem azt, amit a természetben észrevettek a ta­vasz érkezésekor, virágzó, zöldel­lő fák jelennek meg lapjaikon, a kicsik azonban csak zöld füvet festenek Figyelem buzgalmukat. Sokszor az ecsetvonás az asztal lapjára, vagy az arcra kerül. Az óvónő gyöngéden fogja kezüket, türelmesen magyaráz. Nehezen tudom elvonni a gyermekek kö­réből, de végül mégis sikerül szóra, vallomásra bírnom. — Miért lettem óvónő? ... Szeretem a gyermekeket, szere­tek játszani velük, mesélni ne­kik, és boldog vagyok, amikor látom, hogyan alakul, formáló­dik értelmük Ahogy elnézem a kedves óvó­nénit kis óvodásai között egy­re jobban megértem ezt a szere­­tetet, hiszen a gyermek lelke, ébredő tudata olyan kincs, me­lyet gyöngédséggel kell ápolni, gyarapítani. — Huszonnyolc éve végeztem el a lugosi tanítóképzőt, nyolc évet az igazfalvi óvodában ta­nítottam, majd Temesvárra ke­rültem, és 1979-ig román tan­nyelvű óvodában tanítottam, öt évvel ezelőtt alakult meg itt a magyar tagozat, nos azóta újra anyanyelvem°n tanítók. Jelenleg 26 gyermek van a tagozaton, de közülük e­ztől tizenhárman, is­kolába mennek. Reméljük, lega­lább ugyanennyi jelentkező tago­zatunkon is lesz az új tanév kezdetén. Kollégáimmal együtt mindent megteszünk, hogy a gyermekek jól érezzék magukat nálunk hogy a szülők elégedet­tek legyenek gyarapodásukkal. Sokat sétálunk, ismerkedünk a környező világgal, a természet­tel. Évente többször tartunk elő­adást, meg nyílt leckét, hogy a szülők is meggyőződhessenek mindarról amit az eltelt idő­szakban a gyermekek tanultak. Anyaként i* átérzem munkám fontosságát, ugyanis három gyer­mek édesanyja vagyok. Számom­ra nem teher ez a munka. A­­hány gyermek, annyi csöppnyi világ melyet felfedezni, megis­merni, széppé és gazdagabbá ten­ni szerintem a legszebb, a legne­mesebb hivatás... ... Így vall magáról Vámos Margit, a 26-os számú óvoda (Circumvalaţiunis lakónegyed) magyar tagozatának óvónője­­, hogy munkája számára valóban hivatás, azt bizonyítja a gyer­mekek szeretettől és örömtől csillogó tekintete is. Írta és fényképezte: Lukács Éva Jelenet a Hófehérke és a hét törpe c. előadásból — balról jobbra: Szomszéd Izabella, Kósa Hajnalka Buday Laura, Virág Timea és Molnár Péter Könyvjelző A fővárosi Kriterion Kiadónál jelent meg Fodor Sándor legújabb regénye, Az Ígéret földje címmel; ára 16,50 lej. Máso­dik kiadásban jelent meg a Kriterionnál Szemlér Ferenc: Ark­angyalok bukása című regénye, ára 22,50 lej. Kilenc novellát, pon­tosabban történetet foglal magába. Mózes Attila: Füstkorom című, a Kriterionnál megjelent kötete, ára 15,50 lej. Tóth István: Nap­­róvás című, a kolozsvár-napocai Dacia Kiadónál megjelent vers­kötete, négysorosokat közöl; ára 9,25 lej. A fővárosi Ion Creangă Kiadó Tompa Mihály verseiből, virágregéiből és népregéiből nyújt át egy csokorra valót a Koszorú című kötetben; éra 5,25 lej. Ke­lemen Béla — Szász Lőrincz lexikális értékű Dicţionar frazeolo­gic román-maghiar című közös munkáját, az Editura Ştiinţifică şi Enciclopedică adta ki. Kormos István: Mesék Vackorról című 6—11 éves gyermekeknek szánt kötete a budapesti Móra kiadónál jelent meg; ára 117 lej. Az Editura Didactică şi Pedagogică kia­dásában megjelent az Istoria filozofiei româneşti, mely főleg fő­iskolásoknak szánt tankönyv, ára 34 lej. Szabad Szó János vitéz A Bartók Béla kórus fellépése a Temesvári Állami Magyar Színházban A vasárnap esti bemutatón (május 20-án, este 15 30 órai kez­dettel) kísérlet tanúi lehetnek a Temesvári Állami Magyar Szín­ház nézői. Műkedvelők — a mu­­nicipiumi művelődési ház Bartók Béla énekkara és a temesvári 2-es számú magyar tannyelvű Matematika-Fizika Líceum tanu­lóinak egy csoportja — hivatásos művészekkel karöltve, Sinka Ká­roly rendezésében János vitéz kalandos élettörténetét elevenítik fel. Petőfi Sándor elbeszélő költe­ménye a nép évszázados törek­véseit, vágyait fejezi ki egy szebb, emberibb élet megterem­téséért. Kukorica Jancsi, a nép fia bátorságával, leleményességé­vel, becsületességével, az igaz­ságért folytatott kitartó harcával nyeri el boldogságát, szeretett Iluskáját és Tündérország feje­delemségét. Jancsi győzelme jel­képes. Petőfi a népben látta azt a hatalmas erőt, amely uralomra juttathatja a haladás képviselőit a világ minden gonosz mostohá­jával és óriásával szemben. Ezért népszerű ma is a mű. Időszerűsé­gét pedig a daljáték szövegírója, Bakonyi Károly növelte azzal, hogy a mesevilágból a valóságba, szülőfalujukba vezeti vissza a fiatalokat, hogy ott valósítsák meg álmaikat. A főhős küzdelme, erkölcsi értékei a példa erejé­vel hatnak a ma emberére is. Kacsóh­ Pongrácz zenéjének kö­szönhetően, a közönség inkább a daljátékot ismeri. Ezúttal az e­­redeti Petőfi verssorok szépségét ízlelheti Péterffy Lajos színmű­vész (narrátor) tolmácsolásában. A dalbetéteket Gáspár Mária (Iluska és francia királyleány), Czangli Ibolya (mostoha), Borsos Zoltán (Bagó), Csizmarik László (Kukorica Jancsi) és Elekes And­rás (Strázsamester és francia ki­rály) adja elő. Zongorán kíséri Constantinovici Draga. A tobor­­zót, illetve a tündérek táncát Paul Éva és Tegzes Tudor taní­tották be. A zenei vezetést Csiz­marik László látja el. Az előadást hangfelvétel és vetítés egészíti ki, ami változa­tossá, teljesebbé teszi az esztéti­kai élményt. Reméljük, a kísér­let sikerül és jól fog szórakozni a közönség. Tácsi László Temesvári Zenei Napok I Folytatás az első oldalról) (karvezető Ion láncú) várja a nézőket: Aurora Caloianu, Flo­rin Brînduşa, Claudiu Lupu, Silvia Humăilă, Alina Hie, Піе Filip, Sorin Bătică táncosokkal a főszerepben. A Verdi-ciklus az Aida előadásával zárul. Karve­zető Ion láncú. A főbb szere­pekben: Anatol Covali, Elena Săbăduş, Marilena Chiriei, Airi­­zer Csaba, Radu Onu Nicolae, Vasile Tcaciuc. Vasárnap déle­lőtt a Megéneklünk, Románia fesztivál országos döntőjén díjat nyert Koldus és királyfi című Laurenţiu Profeta-balettet lát­hatja az opera közönsége. Vezé­nyel Mihai Vâlcu. Szólisták: Sil­via Humăilă, Alina Ilie, Aurora Caloianu, Hie Filip, Dorina Fle­­şeriu, Sorin Bătică, Claudiu Lu­pu, Ioan Gârba. A Banatul Állami Filharmónia május 24-én, csötörtökön este Ruha Istvánt látja vendégül a szimfonikus hangverseny kereté­ben. Vezényel Oschanitzky Pé­ter. Pénteken fiatal művészek, a kolozsvár-napocai George Di­ma konzervatórium hallgatói lépnek fel a Ion Vidu líceum hangversenytermében. Május 26- án, szombaton a neves fővárosi George Enescu Filharmónia ka­marazenekara tart koncertet a Capitol teremben. Karvezető Nicolae Iliescu. Szólisták: Adri­an Petrescu, Ştefan Gheorghiu, Nicolae Iliescu. A vasárnapi hangverseny szólistája Levon Ambarcumjan szovjet hegedű­művész. Vezényel Oschanitzky Péter. Közreműködik a filhar­mónia Diodor Nicoară vezette kórusa. Május 29-én, kedden a Ion Vidu művészeti líceum hang­versenytermében 20 órai kez­dettel a capella kórusversenyt tart a Banatul Állami Filharmó­nia Diodor Nicoară vezette kó­rusa. Csütörtök este a Capitol teremben szimfonikus hangver­senyt tart filharmóniánk Remus Georgescu vezényletével. Szólis­ták: Ion Voicu és Ioana Mogoş. A szombat esti szimfonikus hang­versenyt Oschanitzky Péter ve­zényli. Szólista: Nyikolaj Szűk zongoraművész (Szovjetunió). A Temesvári Zenei Napok méltó záróakkordja a június 3-án, va­sárnap délelőtt 11 órakor kezdő­dő­­a Ion Vidu zenelíceumban megtartandó vita-hangverseny. A hazai zeneszerzők műveit bemu­tató előadást követő megbeszé­lést Mircea Chiriac zeneszerző vezeti. Amint a fenti programból is kitűnik, zenei életünk kiemelke­dő rendezvényét hirdetik a pla­kátok. A IX. Temesvári Zenei Napok ezúttal is emlékezetes hangversenyeket, előadásokat í­­gérnek a zeneszerető város kö­zönségének. (ez.)

Next