Szabad Szó, 1947. január-március (49. évfolyam, 1-74. szám)
1947-02-12 / 36. szám
Ügynök voltam mmn «pl# „Nagy kereseti lehetőség ügyes férfiak és nők számára" Egyre gyakrabban olvashatóak hirdetést ezzel, vagy hasonló szöveggel. Az egyik ilyen hirdetőé által megadott címen jelentkezem. Rajtam kívül már öt-hat nő, férfi várakozik. — Ügynökök már? — kérdiaz Íróasztal mögött ülő férfi, amikor rám kerül a sor. — Még nem — feleltem zavartan. _ No nem baj, nyugtat meg. — Ezeket a kis petróleumfőzőket kell eladni, mindössze 80 forint darabja. 15%-ot fizetünk magának minden eladott petróleumfőző után. Könnyűszerrel elad naponta 5—6-ot Tessék, lehet kezdeni. Vándorúton a petróleumfőzővel Kezdetnek két darabot vive magammal, nekiindulok. Megnézem az órát, féltig, Szondy utca 60. Rögtön az első lakásban becsengetek. Középkorú, barátságtalan arcú asszony dugja ki a fejét. Alig kezdek bele a mondókájába, közbevág, hogyne, abból a 75 forintból, amit az uram pénteken hazahoz, még petróleumfőzőt is vegyek. És becsapja az ajtót. A következő helyen már beengednek a lakásba. Fiatalaszszony a háziasszony és bizony kellene is neki egy petróleumfőző. Gáz nincs a lakásban és fája sincs több, mint 50—60 kg. felbuzdulva megmutatom a főző működését Nézegeti, sóhajtozik, hát bizony kellene, de a férje iskolai altiszt, 250 forintot kap egy hónapra. Nézzen ide, — mutatja a pénzerszényét — összesen 40 forintom van és ebből kell kijönnöm 15-éig. Végigjárom a házat, de sehol se vesznek. Pedig a 20—25 lakásban, ahová becsöngetek, legalább hatban komoly érdeklődés volna, de egyiknek sincs rá pénze. Végre egy vevő Most az Izabella-utcában próbálkozom meg, már kicsit lihegek a fáradtságtól. Rögtön az első helyen szerencsém van. Barátságos azcú asszony nyit ajtót Most már gyorsan pergetem a mondókámat . Ne jöjjön be lelkem, üljön csak le kicsit, aztán majd megnézzük azt petróleumfőzőt. Biztosan elfáradt... Bevezet a szobába, még egy szelet zsíros kenyérrel is megkínál. — Egyen csak — biztat —, jól megéhezhetett. Hát neki is jól jönne egy petróleumfőző. A férje a Ganzgyárban dolgozik, a nagyobbik fia egy közeli gumiüzemben, a kisebbik fia tanonc. Mindegyik más időben jár haza, folyton melegíteni kell. — Nem panaszkodom — mondja —, összejön 160 forint egy hétre, meg tudunk élni. Féire is tettem lassacskán 50 forintot, egy cipőre gyűjtöm a kisebbik fiamnak. Ha odaadnám, akkor se lenne elég." Közben hazaérkezik a nagyfiú. Vegye meg mama, biztatja, nézzen ide, hozzáadom a hiányzó 30 forintot. Megveszik. Nem hogy dolgozni menne... Mire leérek, már egy óra van. Négy órára vissza kell mennem, akitor van az elszámolás. Jaj, csak legalább ezt az egyet el tudnám még adni, fohászkodom. Most átmegyek a Csengery utcába. A 24-es számú háznál kezdem .s Fáradt arcú férfi nyit ajtót. — Nézze asszonyom, facér építőmunkás vagyok, rám ne is pazarolja az idejét. A többi lakásban sincs nagyobb szerencséér. Az egyik férfi gorombán becsapja az ajtót live erős, fiatal nő, nemhogy dolgozni menne. Persze, jobb ez a könnyű megélhetés. Keserűen elmosolyodok magamban, na, ami a könnyű megélhetést illeti... Már vissza kell mennem az irodába. Az előszobában már ott van majdnem az egész reggeli társaság. Az egyik férfi három darabot adott el. A mellettem álló fiatal lány búsan szorongatja mind a két petróleumfőzőt Negyedik kereskedelmista diáklány, az apja kistisztviselő, gondolta, most a szünetben megpróbálja... Rám kerül a sor. Visszaadom a megmaradt főzőt odaadom a 80 forintot. 12 forintot nyújt át nekem az Íróasztal mögött ülő férfi. Ennyi jár magának. Fáradtan vánszorgok haza, dühösen csapom félre a lapot amint az utolsó oldalon szemembe tűnik a hirdetés: „Nagy kereseti lehetőség ügyes férfiaknak és nőknek ... Kertész Magda Vívóink újabb győzelme Lengyelországban A Lengyelországban szereplő válogatott vívóink vasárnap Iwattowitzban mintegy 5000 néző előtt ismét diadalmak voltak. Ezúttal a lengyel válogatottat verték biztosan, Kardban 11:5, női tőrvívásban pedig 12:4 volt az eredmény. A magyarok közül Derczelly 4, Kárpáti 3, Szilassy 3 és Dunay 1, illetőleg Illek Ilona 4, Zaabka 3, Vargha 3 és Kun Éva 2 győzelmet szerzett A verseny végigsportszerűen folyt le , a lengyelek nagy tinnneplóéban részesítették a magyar csapatot. Két magyar győzelem a munkásolympián N egy sikerrel szerepeltek sízőinnk a milizzuschlagi munkásolimpián. A 18 km-es férfi futóversenyben a magyar Itieth győzött. Ideje 1 óra 03 perc. A 8 kínos ifjúsági versenyben pedig mind az első három helyet magyar versenyző szerezte meg. Első lett Szabó 39 p. 31 mp-cel, 2. Gál 49 p. 52 mp cel, 3. Toldy 46 p. 05 mp-cel. A 3.5 km-es női lesikló versenyben Szeiler 5.40 perccel 3-ik helyezést ért el. )( A Budapest birkózóbajnokságok során bajnokságot nyertek: lepkesúlyban Hefer (Vasas); légsúlyban Bencze (UTE); pehelysúlyban Feneke (MTE); könnyűsúlyban Ferencz (BSIKRT); váltósúlyban Bologh (V Előre); középsúlyban Szinyák (Győr); félnnehézsúlyban Kovács (V. Előre); nehézsúlyban Vitális (BSziKRT Előre).( A svéd-magyar vasutas-válogatott birkózóverseny előtt Budapest Vidék vasutas válogatolt Ökölvívómért fa és lesz vasárnap délután 4 órai kezdettel a Sportcsarnokban. )( A zágrábi Dynamo—Vas?*« mérkőzést az Üllői úton rendezik meg vasárnap. ) Kiss Pétert, a Szolnok volt válogatott hátvédjét a Ferencvárosa leigazolta. Vele igen megerősödött a zöld-fehérek védelme.( Szerdán rendezi meg a KISE a városligeti Műjégen a középiskolások 1947. évi műkorcsolyázóbajnnokságait. A piacon árusítottak 700 rabolt élelmiszerjegyet Schmiedt Antal autószerelőtanonc és Mihálszki Ferenc kereskedősegéd egy élelmiszer-jegyfiékből nagymennyiségű élelmiszerjegyet raboltel. A rögtönítélő bíróság Schmiedtet 12 évi, Mihálszkit 13 évi fegyházra ítélte. Az uzsorabíróság azért vonta őket és társaikat felelősségre, mert 51-13 forintért adták-vették az élelmiszerjegyeket. 700 személyre szóló élelmiszerjegyet vittek ki a Teleki-, és Garay-térre. Az uzsorabíróság ezért Schmiedt Antalt 4 évi fegyházra, Mihálszki Ferencet 6 évi fegyházra, Laczik János pékmestert 5 évi fegyházra, Schwarcz Károly kenyérkihordót 4 évi fegyházra, Baginyi Sándor kenyérkihordót 2 évi fegyházra, Bartucz Jenő sofőrt 2 évi fegyházra ítélte. Az ítélet nem jogerős. . Főfoglalkozása: vámpír Mellékfoglalkozása: kertész és ökölvívó A Párizs és Versailles között lévő Rueil városkában hetek óta garázdálkodó vámpírt a rendőrség a szerdára virradó éjszaka elfogta. Kiderült, hogy a városka nőlakosainak réme egy 24 éves kertész, mellékfoglalkozásként műkedvelő ökölvívó. Közvetlenül elfogatása előtt egy fiatalasszonyt támadott meg; a segélykiáltásra a támadó elrohant ugyan, de az asszony személyleírása alapján a rendőrség hamarosan előállította. A fiatal kertész állhatatosan tagadta, hogy azonos volna a vámpírral, de több áldozata ráismert hangjáról. Mindössze azt ismerte be, hogy nemrég megtámadott egy fiatal gépírónőt, ez utóbbit azonban a rendőrség még nem hallgathatta, ki, mert a nagy vérveszteség miatt még mindig súlyos beteg. (MTI) 100.000 dollárt harácsoltak az UNRRA római irodájának betörői Az UNRRA római hivatali helyiségében éjszaka betörők jártak. Ismerősök lehettek a helyi viszonyokkal: a helyiségbe hatolva, kinyitották a páncélszekrényt és magukhoz vették az ott talált 100.000 dollárt és iratokat. A moszkvai rádió a New York Times budapesti hírközlésére A moszkvai rádió a napokban foglalkozott a külföldi újságírók tevékenységével a magyarországi összeesküvéssel kapcsolatban. A külföldi újságírók legelemibb feladata, hogy komoly és a valóságot híven visszatükröző tudósításokban számoljanak be a helyzetről. Sajnos azonban, hogy egyes külföldi sajtószervek hamisan tájékoztatták olvasóikat. E ferdítések már oly méreteket öltöttek, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök a nyilvánosság előtt kijelentette: a külföldi sajtónak fel kell hagynia a magyar belpolitika helytelen kommentálásával. Hangsúlyozta, hogy az összeesküvők behatoltak a Kisgazdapártba, a Parasztszövetségbe s a tisztogatásnak haladéktalanul meg kell történnie. A „New York Times“ budapesti tudósítója mégis azt írta, hogy „a Kisgazdapárt öngyilkosságot követ el, ha végre,hajtja soraiban a tisztogatást“. S azt is írja, hogy: „a Kisgazdapárt szovjet nyomásra határozta el a tisztogatás“ A tudósító egy hét múlva kénytelen volt már közölni, hogy a Kisgazdapárt kompromittálta magát az összeesküvésben való részvételével, s a reakciós jobbszárny megtisztítása teljesen indokolt. Tehát, ami a nagy amerikai újság budapesti tudósítója szerint egy héttel előbb még öngyilkosságnak tűnt most már teljesen indokolt. De hol itt a logikai összefüggés? — teszi fel végül a kérdést a moszkvai rádió. A jövő héten megindul a jugoszláv-magyar árucsere A jugoszláv-magyar vegyesbizottsági tárgyalások kedvező ütemben haladnak. Előreláthatólag a hét végével befejeződnek és a jövő héten már megindul az árucsereforgalmi megállapodás nyomán a két ország között az árucsere. (MTI) 551 személy ellen indult eljárás a szórtok megyei árellenőrző razzia során Szolnok, február 12. Az országos árfelügyeleti repülőbizottság Szolnok megyében kétnapos vizsgálatot tartott. A vizsgálat eredményeként 237 személy ellen indítottak bűnvádi eljárást, szabálytalan szállítás miatt 314 személyt jelentettek fel a rendőrbíróságnak, 18 ecetbért találtak a razzia során elrejtett árukészleteket. Törökszentmiklóson feketéző bandát lepleztek le és nyolc mázsa sertéshúst, három mázsa borjúhúst, meg két mázsa rizst foglaltak le. HIRDETÉSEIT KÉNYELMESEN FELADHATJA tintánkban: NAGYMEZŐ-UTCA 3 hivatalonktofl; BAJCSY-ZSILINSZKY-ÚT 34 kiadó* hivatalunkban: Bútorozott SSL a»- PÉKlfláS BÚTOR szobát keres "10“?” rAS»* - ; kombinált t«* A városháza közelében KOflVlW «»._ áron“ veszj , ffa-, pálinka- likőr: IsYTátó Z • «ész nap elfoglalt «act- 759 * Pr»f CSfNGEitl, Kúály utca * eAwAf.** f Ikosífa .'.^ £ Sar.é.BaJ^-Zsi- Ro^jgjf 470’- SZABADÚSZÓ Új. «9 bat, udvar. V, C^nády-n a ► Ifotelágyak 100 « “_I_--------------—— S» feOfflb. 2009'* Hiiinp'pFQFi'I IRODABÚTOR SíSeiszeretés, Kiketési tedhneza.^, hirdetéseit ItPPIíMSPinferTll’Q «K'iuinn'i ne Kétjlí Halót és kombináltál....... jfpj&jL, 5 b «4 W ö B »st Kd? ka B £n tS BOlflSOó Kil.ária..tca 2n MOLNÁR GYULA. VÁMOS,Ifi ^lill |j szavanként- I AlláatkereaSkaekt f r Budapest. VII., Somogyi---------------------------------------- Naponta aok = Hétköznap Ft —.58 ] Hétköznap Ft —.3# F£LHI VAS Béla-át */„v T~ ”-**• perzsa szőnyeg SThtZ !.£SSr^M Vfl& Fl 1 Cra; -*• t hirdető felsinkhsz! Feles dinnyekert ésaut ^ s*?A°SAV illiíMNFELE^j JellkM levelek VI.. VALLÁLUNK Király... U éi *S& ^ Z O BAN^ ^ Nagymez« iL 3 vehetők GAZDAG JÓZSEF. _____________________........................________________________________________darabok új és használt mérése reggel fél S t«i át reggel »-től S óráig. Csíny 19. (Heves m.) . ” a?fy°TAt °!c6Ök László- 6s]f e óráig. V . Teleki atEv, — --------------- — - Cjr® a trm a ra na . Jókai us Pál utca 7 szám alatt. SZABAD SZÓ És ÁLLÁS a níncébeó10* ° ld810a * enk W Has MM. ÍJ# O A Nemzeti Parasztpárt központi napilapja. ... . , ------------------------------------ra^keaztá é. felelderkeezte: DARVAS JÓZSEF. tSS- Szőnyeget veszek. htbA kSvinitáei fatrifáin . Kiadja: SARLÓ LAPKIADÓ K. F. T. Felel«* kiadó: RÁCZ ISTVÁN. htueskuká!omhm 8^nt' Ad’le^ tíf'“»- 4rbf0, BiröStéSi tatitája. $*******0** * kiadóhivatal: Budapest, VLt Nagymező-U. 1 Tel.: 420-585 kifogástalanul tiszta, hatvannégy !'z“'nto, Szfivageldal mm mmUmt ..RUR M» BMfinet« toak: 1 hóra 10. negyedévre 90. félévre « firtat. “^““«zók. ------------------:------------------Kerotsa Urdetea nun soraként Vt —M Fl 110 Postatakarékpénztárt «eektezáml*. 777. Cím a kiadóban: Nagy- Kárpitozott bútorok Apró Mr de MoravaaMM . . . Ft -J« Ti —l* I Altai Ano» Nyomda és Grafikai Intézet Rt. Bndaneot. JJ- t újszfiója Márkua. De-Apróhirdetés AiLtadztradl»* FI -J* IX -J» I A nyomdáért felni:ár. Zola a, László. - ›AAr- “ *