Szabad Szó, 1947. január-március (49. évfolyam, 1-74. szám)
1947-02-23 / 46. szám
II Ilii# Műi a feni líraiam« mm mm Mill é€zsfá$»íí« új siwmsei szui&tihp sáym ne mzet, amelynek lehetőségeit még csak találgatni lehet. Attlee miniszterelnök Indiára vonatkozó bejelentése, amely világszerte nagy feltűnést keltett, Irondhi és Nehru győzelmét jelenti, ez a győzelem azonban nem Anglia veresége; az angol nép lerázta az amariaizmus köntösét és új méltóságban, új erkölcsi erővel tündököl. Mindezt a New York Herald Tribune írja s valóban ezek a megállapítások találóan jellemzik azt a mélyreható átalakulást, amelyet a munkásárti kormány kezdeményezett az új brit irodalom jövője érdekében. Az angol premiernek az a nyilatkozata, hogy Nagyitrianná a legkésőbb 1948 júniusáig csapatait visszavonja Indiából , ezzel a hatalmat India népeinek kezébe adja át, még nem lehet tudni, hogy magában Indiát mind ilyeni társadalmi és politikai változásokat eredménye®. Az indiai kongresszusi párt a brit kormány döntéseit diadalnak tekinti, muzulmán körökben azonban sokkal talrtózkodóibbak. A kongresszuspárti „Hindustan Times“ megállapítja, hogy Attlee döntése történelmi döntés, amely végreeneo kiküszöböli a brit-indiai ellentéteket, civilizált nemzetekhez méltó formában. A teljes felelősség most már a két nagy indiai párt vezetőinek vállán nyusassa. Az Snéla Inéla etStI artk-®ok rejtélye« kérdőjel ffit-reíf & 1588 felé A bennszülöttek fölött uralkodó indiai hercegeknek még mindig óriási vagyonuk és tekintélyes katonai erejük Le Van. A hercegek nyilván nem ismerik el a független indiai kormányt, mint az angol aratéra helyébe lépő legfőbb hatalmat, hanem külön akarják majd rendezni rázonyulva az új kormánnyal. Misdezot a belső nehézséggel is önálló Indiának számolnia kell, valamint azzal is, hogy a két indiai vezető partl, amelyeket idáig komoly ellentétek választottak el egymástól, hogyan tud megegyezni a kormányzás kérdésében. Végeredményében e belső feladatok megoldásától függ az is, hogy India a jövőben a brit népközösségen belül marad-e meg, s így majd ugyanolyan önkormányzattal rendelkezhetnek, mint Kanada vagy Ausztrália. Lord Mountbatten, az új indiai alkirály tehát súlyosmegbízatást kapott. Az ő feladata lesz, hogy Indiát megtartsa a Commonwealth keretében. H Ha ez a terv meghiúsulna, akkor India és a brit birodalom között szoros katonai szövetség létrehozásánkell fáradoznia. Brit katonai körök mindenesetre szeretnék elérni, hgoy Nagybritanniának továbbra is joga legyen az indiai kikötők használatára. Más kérdés megint az, hogy ennek a négyszázmilliós forau más ázsiai nemzetnek most induló állami önállósodása miyen hatást vált ki majd a brit birodalom többi tagjából, milyen fordulatot ad azoknak a távolkeleti gyarmati népeknek, amelyek, így például a virtnomiak, most vívják szabadságraa reukát nemzeti és állami függetlenségükért. .Mirndenesetre nem véletlen, hogy az angol királyi pár délaifrikai látogatása egybeesik az indiai fejleményekkel. A délafrikai Uniós win agyam« a hinduknak jelentős súlyuk van és Gandhi nemrég úgy nyilatkozott, hogy rövidesen D Dél-Afrikába készül. Ami pedig a távolkeletei gyarmati népeket illeti, frompdier francia miniszterelnök az indokínai eseményekről szólva, nagyon óvatosan azt mondotta, hogy Franciaország r nem akarja meghódítani Indokínát tartományként, hanem mihelyt a francia biotamitvot sikerül garantálni, az annamiták számára biztosítják az együttműködést a francia unió keretében. V. L. Truvisnes Snséges államok megs@sl£éséml Vawm» a t»H'gr«s*rurth» tu IbreCJ ttseneteben, amelyben 61 hitelakot kér í* háború által fcivkrwUjdonraáTok »«gBogítétoi«, ex» javajnjlja, h»IJ *■ to fcxJvcr-tMOMU bousimenk • •Bttktogto ws«n» országokká* rendelkezésér*, ao pedig valamilyen nemzetközi «ervek útján, altat amilyen «*. jÚK&KA. Hangotontj» eapotam ■* fiassnsS annak wdfitettgeeeéget, hogy • hiltelek fenlhasonátíiaAt na Egyesült Államok «llanőrizzék. Trums« vég« tart* m komgreosstisi, mbn.réeen «eetäzss» meg a hiteleket, hogy azok na ÖN Bit A tevékenységinek megszűnése és a tavasz közötti válságok időtaviban kegyének feltassulthatók. CMTU szovjet költségvetés összhangban az ötéves tervvel A BswojfSleaSéregsíjató Tanú ®Seban Kortrov képviselő, a költségvetési boktság elnöke jelentésében előadta, hogy a költségvetési bizottság _ meggyőződés» «érint a költségvetés a legteljesebb mértékbe® Lesz hangban áll a nemzetgazdaság talpraállításának is fejlesztésének ötéves tervében 1947 re hároló feladatokkal. A költségvetési bizottság egyes jövedelmi tételek emelését, viszont mások csökkentését javasolta, úgyhogy végigedni folyban a Wostolek 277,1 millió rubellel növekednek. Ugyannakkor ajánlotta a költségvetési bizottság a postaéj távíróminisztérium költségének eselését az egyes szövetségen köztáraaangok kfiltaégvetéseiben is. A kölszervesi SBI bizottság javaslata alapján a Szovjetunió 1947. évi költségvetése 394.292.7 millió na bebevételt és 374,1933 millió rubel kiadást tüntet fel. (MTI). Újra német irányitás alá került Aufolinnél Párig, február 22. A párisi rádió közölte, hogy a ruhrvidéki bánya- és ipartelepek ellenőrzését, illetve irányítását a brit hatóságok német szervezetnek akarják átadni. El is ijesztő hír — montena a párisi rádió — mély égr oda!ottinnal töltötte el a francia közvéleményt. A Ruhr- vidék bányáinak és ipartelepeinek német irányítása rendkívül súlyos é« vieaza von halatls»a következményekkel járna. A továbbiakban a francia rádió hangsúlyozta, hogy a berlini szövetséges ellenőrzőtanácsot is be kell vonni a kérdés eldöntésébe. Semmiképpen sem lehet megengedni — folytatta —, hogy a ruhrvidéki bányák és ipartelepek újra német kézbe kerüljenek. A francia terv, amely a brit elképzeléssel szemben nemzetközi ellenőrzés alá kívánja vonni a Ruhrvidéket, örökre megakadályozná a német agresszió feltámadását. (MTI.) „Síáfesrős sziréna** Palesztinába» rendeletest bocsátottak ki, melynek értelmében minden forgalmat,e kell állítani, amint felhangzik a „háborús sziréna“. A rendőrség és katonaság nyomban fegyvert, használhat, ha valamelyik közlekedési mkös a parancsnak mm MLB nészek (JATU ....V-- - Cy@ifg61»c feolgár IMfto, febrsA? Tt Ifftrota Petkem bolgár ellen iaki vezér hivei tömegesen pártolnak ©! as ellenzéktől és Arekacamier Oboa bolgtr parost* keeuaeti ascsottóról:*, í»a£l«k«S3ui4, Y«a olyan járás, ahol az ellenzék tagjai teljes ttgéezékeik elhagyták Petkovot és Obovb«» csatlakoztak, mert arttotják, hogy kizárólag a Hazafias Arcvonal védelmezi a boltgi s nép érdekelt — jelenti a Tanjugozófiai tudósítója, ©'««SS !f3es&®8 ffSEdántsé^ Jug©s£lútyiéba A római rádió jelentése szerint a jövő hét elején olasz ifjúsági küldlettség utazik Jugosszláviába. Sforza gróf olasz külügymili liszter a küldötség ttgjai előtt kijelentette, hogy az olasz és a jugoszláv demokratikus ifjúsági szervezetek közti közvetlen kapcsolatok elősegítik a két ország közti a barátság helyreállítását. (MTI). aud&spanfikríkte . A brit katonai hatóságok és a belga kormány között létrejött egyezmény értelmében Németország brit megszállási övezete 1809 négyzetkilométerrel (Voxter és lVarburg,fiersetek) megnagyobbodik. □ Cripps brit keresetted... femügyi miniszter kijelentett«, hogy sokan túlbecsülik az angol termelési válság hatását, hiszen az angol iparnak több, mint 15 százaléka üzemben van. A külügyminiszter-helyettesek értekezletén új francia javaslatot terjesztettek elő a német béke előkészítésére vonatkozóan. □ A belgrádi TANJUO értesülése szerint az olasz árvattivasutak igazgatósága megkezdi a Triesztben a vasúti berendezési tárgyak leszerelését Ésshaánááaáá . A fővonalakon már fut a vonat Szombati nap folyamán a MÁV valamennyi fővonalán megindult a közlekedés. Csupán a kisebb szárnyvonalakon és másodrangú közlekedési vonalakon állnak még fenn közlekedést gátló akadályok, így a pécsi üzletvezetőség területén: Balatonszentgyörgy—Somogyszob, Újdombóvár—Veszprém, Kaposvár—Tab; a szegedi üzletvezetőség területén: Baja —Gara, Bácsalmás—Óegyen; a szombathelyi üzletvezetőség területén: Szombathely—Kőszeg, Körmend—Dávidháza, Zalaegerszeg—Kédien, Sárvár— Répcevis, Veszprémvarsány—Veszprém, Szombah*iely—Rum, Körmend—P'mkmindszent, Türje-^Balatimszentgyörgy, Sárvár—» Zaalvór, Veszpréan—Alsóőre között még egyelőr® szünetel a közlekedés. Valamennyi hóakadállyal borított útvonalon folynak az eltakarítási munkálatok és a közlekedésügyi minisztérium jelentése szerint rzsmélhető, hogy legkésőbb szerdán hajnalig a közlekedés mindenütt megindul. Könyörtelen szigorúságai járnak ela vagontufetelekben feketé asők ellesi Ho csak ata 1—2 to büplos A KMBWitgyt HdB jStottA dai5- otáaí olcsóa ,aa iga atógi ígyminittórium költ aégyeteó a chcv. hoeza szólva, Pupp János p*nisztpárti képviselő htutgos Leila, hogy b(ró®á«aínk ne csak • fiatuel, teoya&2 lakókat bún teátok meg »tort, mert pár tevást vagy néhány kiló ter ményt drágábban adnak, han«*n könyörtelen szigorúsággal járjanak o? azok elm, akik vagóutótelelíbon fekebbenak. Kondor Imre parn«a!»árt képviselö beszédéban megállapította, hogy az haatósügyi kormányzat a fatszaaibadulás után jól oldotta meg a politikai bűncsetményektő« való bíráskodást. A magyar dolgozó Papicsa aa eik.üB avtizedek fás árál diágkő&értsék meg folyamán rwngetog elkr«er«Lép gyük 5«sz» és népbíróságsink iótetetkkül orrnak ae elkogarolásnak adtak kifututva,. Az igaz. .-»ágügyi kormányzat érdeme, hogy helyesen tudta megállapitani azt* a határvonalat, ameddig onnét a felelősségrevondznak ki kellett terjednie* A továbbiakban az igazolóbizottságok működéséről bootott. Megállapitotta, hogy ha egyes kivetekben történtek is hibák* rez Ifi'svo'élitmrfiság, mint intézmény, helyes volt. Követelte, hogy törvényalkotásnak alkalmaskonják a megváltozott kiírühnényekhez és régi törvények, rondidetek alapján a® fiolának hátrányos köteteitolt a panomisusra. Tízévi fegyházat kapott a rákospalotai pékek fekető császára Ab napcombíróság ítéletet hozott a rákospalotai pékek lisztügyében, Smikli Lajos lisztelosztó pékmester feketén szerzett lisztet adott el az ismerős pékeknek, akik aztán a kenyeret zugban árusították. A Lukács-tanács Smiklit tízévi fegyházra, miindenféle mezőgazdasági kereskedéstől ötévi eltiltásra ítélte. Szép Gyula egyévi hathónapi börtönbüntetést. Pálinkát Károly egyévi hathónapi börtönbüntetést, Simon László öthónapi és Jimpi fogházbüntetést. Paksi G. Mihály öthónapi fogházbüntetést. Adámfió János öthónapi 15 napi fogházbüntetést. Szabó dómot egyévi börtönbüntetést. Fischer Koprád öthónapi fogházbüntetést. Tomim Lajos öthónapi fogház. Zsiga József négyhónapi fogház. Petrán Józsefelé öthónapi fogház, Kirchnider Dezső öthónapi fogház, Laubach László öthónapi fogházbüntetést kapott Beszüntetik a munkát a szépirrósági fogalmazók A segédhivarlali tisztviselők és altisztek is csallakoztak a sztrájkhoz A néprósági fogalmazók memorandumot találtok Kiígy Károlyban, a népbíróság elnö kéhe® is . bejelentették,, hogy munkájukat éh hónért, pótlék nélkül nem tudják tovább ellátná Február 11-től március 1-ig sztrájkba lépnek. Ha a sztrájk nem vezet eredményre, egységesen kérik a népbíróságtól való visszahelyezésükt ahhoz az igasészügyi hatósághoz, amelytől őket a oépbiréságho® átrendelték. A fogalmasói kar tagjai csac élvezik a Al so S8 százalékos pótdíjat, amelyet a bírái és az ügyészek megkapnak. Nagy Károly a Baunwraadamot eljutta tts as SskkA®ügyminifiztériumiba. Pénteken délutáp ■ népfriróság negédhivatali tissztviselftl ési altisztőoi gyfiWto tarto®sk * nlhatározták, hogy caatlakoznak a forrlsukEDI tor aiemorando máhon, Kérik a bíróság! pótdíj magállapításfiái és kiutalását vteBMinehoteff M40 aosrní®m 1-ig, Fa fentirt aesa teljesítik, die te baessentetik * munkák