Szabad Szó, 1948. április-június (50. évfolyam, 75-147. szám)

1948-04-27 / 97. szám

fel. — Azon a fronton állunk, amely ellenáll és szembe fordul a kapitalista or­szágok nemzetközi szövetkezé­sével, bármilyen arcot öltsön is az. Lesz-e háborúj? — teszik fel a kérdést. Vannak, akik azt szeretnék, hogy legyen. Ezeket az Egyesült Álla-­­­mok­ hogy tőkés urai vezetik. Már a háború alatt is azon mesterkedtek, hogy minél jobban gyöngítsék a Szovjetuniót. Ez azonban nem sike­rült nekik. Ma a Szovjetunió a nagy békefront vezetője, amely ter­mészeténél ,:­ogva nem akar há­borút. Az ő ereje és a többi demo­kratikus népek ereje a biztosítéka annak, hogy népi lesz háború. Mi örülünk annak, hogy ezen az olda­lon állunk. Ne felejtsük el azt mi, magyar parasztok, hogy amíg nálunk a megszálló kato­naság autókkal és egyéb esz­közökkel támogatott bennünket a földreform végrehajtásában, ott, ahová az amerikai kapita­listák csapatai tették be a lá­bukat, nemhogy nem volt föld­reform, de véresen verték szét a parasztok minden ilyen irá-­­­nyű kísérletét. Befejezésül hangoztatta a főtit­kár, hogy ma a parasztság a tulaj­don országát építi és bizakodva te­kinthet a jövője elé. Ezután került sor a zászlók fel­avatására, a Maflát Jolán meleg­hangú kísérőbeszéd mellett adta, át a zászlókat a pártszervezetek kép­viselőinek. Egyház, állam és iskola A gyűlés következő szónoka Ko­vács Máté államtitkár volt. Foglal­kozott a közoktatás új problémái­val. A politikai és gazdasági átala­kulást most követnie kell a kultu­rális átalakulásnak — mondotta. — Ezzel kapcsolatban előtérbe lép az iskolaügy rendezésének kérdése. Rendezni kell az egyház és állam viszonyát ezen a téren és összhangot kell teremteni a 1 .közoktatásban is. Nem lehet külön világ az egyház iskoláiban. Nem az egyház eltiprá­­sával akarjuk ezt a kérdést ren­dezni, hanem úgy, hogy az egyhá­zat igazi szerepéhez juttatjuk. A gyűlést Czéh József, a kerület országgyűlési képviselője zárta be. A hallgat­ók még sokáig csoportok­ban verődve tárgyalták Erdei Fe­renc nagyjelentőségű beszédének részleteit. A nők a közéletben Vasárnap délután tartotta Pak­son az MNDSz járási értekezletét. Az értekezleten E. Majlát Jolán mondott beszámolót az MNDSz eddigi munkájáról és a jövő fel­adatairól. Döntő feladat számunkra — mondotta — hogy a most megte­remtett női egységet kivigyük minden faluba és munkánkba új társadalmi rétegeket, elsősorban az értelmiség asszonyait is bekapcsol­juk. Jótékonysági munka helyett tervszerű szociálpolitikát kell folytatnunk. Munkánknak jel­lemzője­ ne a siránkozás, hanem a termelő munka legyen. A három­éves terv, a munkaverseny front­ján ott kell hogy álljon az ország egész dolgozó asszonytársadalma. Fokozottabb gondot kell fordíta­nunk a nevelés problémáira és szo­ros kapcsolatot kell teremtenünk a pedagógusok és szülők között. Az új Magyarországban a nők mind­inkább aktív, alkotó tényezővé vál­­nak a közélet területén is. Este a központi kiküldöttek vé­gignézték az EPOSz nemrég alakult helyi csoportjának nagysikerű kul­­túrelőadását. Nagy lelkesedéssel fogadta a Ház az államosítási törvényjavaslatot A március 15-én tartott ünnepi­­ ülés után, közel hathetes szünet lévén, hétfőn ü­lt össze első ízben az országgyűlés. A­­­úszperces ülés keretében is­mertette Nagy Imre elnök a feb­ruári ülések folyamán törvény­erőre emelt javaslatoknak az Or­szágos Törvénytárban történt ki­hirdetését. Kovács László, Dávid János, He­gedűs Gyula, Belső Gyula és Vörös Lajos képviselők mentelmi jogá­nak felfüggesztését kérte az állam­­ügyészség. A kérdést a mentelmi bizottság elé utalták. Illyés Gyula összeférhetetlenségi bejelentést tett önmaga ellen ügyét az összeférhetetlenségig bizottság elé utalták. Pap Béla ellen alaki­­lag hibás összeférhetetlenségi beje­lentést tettek. Az elnök ezután közölte, hogy Osztrovszky György képviselő he­lyére a Kommunista Párt javas­latára Magyar Józsefné pótképvi­selőt hívta be- Kolbert János he­lyére Gábriel Jánost (DNP) hívta be az elnök.­ Nagy Imre ezután bejelentette a 33 szociáldemokrata és 5 kis­gazda képviselő már ismeretes lemondását és a pótképviselők behívását, akiknek névsorát korábban kö­zölte lapunk. Abai Nemes Oszkár, Fehér Ferenc, Matheovics Ferenc és Pócza Lajos levelet intéztek a Ház elnökéhez, amelyben bejelen­tették kilépésüket a Demokrata Néppártból. Nagy Imre elnök ezután közölte, hogy a megüresedett bizottsági tagságok betöltésére később tesz javaslatát. Az engedély nélkül külföldre távozott Erőss Jánost, a Kisgazdapárt kizárta soraiból■ Erőst* az országgyűléstől gyógyke­zelés címén hathavi szabadságot kért. , A bejelentés nyomán éles vita támad; néhány ellenzéki képviselő a „szabadság“ megadását java­solja, amikor azonban szava­zásra kerül a sor, alig öt-hatan javasolják Erőss kérelmének megadását. Szabó Árpád háromhavi, Zsolt Béla kéthavi szabadság­kérelméhez az országgyűlés hozzájárult. Az elnök ezután egyes interpellációkra adott válaszokat jelentett be, majd Szakasits Árpád, mint az iparügyi minisztérium vezetésével m­egbízott miniszterelnökhelyettes beterjesz­tette az egyes ipari válalatok állami ­. Szabad a beutazás a Budapesti Nemzetközi Vásárra! Soron kívül lehet vízumot kapni a magyar kül­képviseleteknél a NEMZETKÖZI VÁSÁR látogatóinak. A VÁSÁRV1ZU£ május 20-tól június 21-ig jogosít határátlépésre. A vásárvízummal érkező külföldiek 50 napig tartózkodhatnak bárhol Magyarországon. Hagy utazási kedvezmények _____ Magyarországon 50%, külföldön 25—50%. tulajdonbav­ételéről szóló törvény­­i javaslatot, amelyet a nagy számo­k­ban jelen lévő koalícióspárti kép­­­­viselők hosszantartó tapssal fogad­tak. A Ház kimondotta, hogy a há­romnapos bizottsági tárgyalást mel­lőzi. Ries István igazságügyminiszter beterjesztette a rendeleti kormányzás meg­hosszabbítására szóló felhatal­mazási javaslatot és annak tár­gyalására a sürgősség kimon­dását kérte. A javaslatot az országgyűlés elfo­gadta­­ Végül Orbán László (MKP) be­terjeszti a politikai bizottság je­lentését a február 16—március 15. között hozott rendeletekről, ame­lyeket a parlament utólagosan jó­váhagyott. Az ülés végén az elnök javasolta,­­ hogy kedden délelőtt 10 órakor " kerüljön" sor a felhatalmazás meg­­­­hosszabbításáról és az egyes bizott­­­­sági tagságok betöltéséről szóló ja­­­­vaslatok tárgyalására. I Kere­gorország Term­­ő és Értékesítő Szóv­ik­est igazgatósága a szövetkezetnek 1948 április 26-án, d. e. 10 órára meghir­detett és határozatképtelenség miatt meg nem tartott közgyűlését az el­maradt közgyűlés tárgysorozatával 1918 május 4-én d. u. 6 órára VI., Andrássy­ út 25. I. emelet alá újra ös­zehívja, azzal a figyelmeztetéssel, hogy ez a második közgyűlés a megjelent tagok számára való te­kintet nélkül határozatképes. pAutélsz TigerSe kelletek ÁPRILIS 27-ÉN, KEDDEN ESTE S ORAKOR MECSEK. Előadó: Fehér Imre. ÁPRILIS 28-ÁN, SZERDÁN este 8 órakor HEGYESHALOM. Előadó: Fehér Imre. ÁPRILIS 29-ÉN, CSÜTÖRTÖKÖN ESTE 8 ÓRAKOR DUNAKILITI. Előadó: Fehér Imre. NAGY-BUDAPEST A IV. KERÜLETI SZERVEZET (Kecskeméti-M,­G) április 27-én, kedden este fél 7 órakor TISZTÚJÍTÓ KÖZ­GYŰLÉST tart. Központi kiküldött: Kiss Lajos. ­ Milyen irányban fejlesztik az általános iskolákat Pakson járási pedagógus érte­kezlet volt közel 200 résztvevővel. Kovács Máté államtitkár előadá­sának középpontjába az új okta­tási reformokat állította. Döntő feladat az általános iskolák fej­lesztése és a középiskolai reform végrehajtása. Az általános iskola részben általános­­ képesítést ad majd, részben pedig olyan képesí­tést, amely középiskolai felvételre jogosít. Azonban mindenkinek elő­zetesen felvételi vizsgát kell ten­nie és aki ezen jól megfelel, az azonnal mehet a középiskola első osztályába, aki pedig nem, az egy­éves előzetes tanfolyamot végez­het. Ha ez sikerül, akkor újra je­­lentkezhetik felvételre. A középiskolákat teljesen szako­sítják. Megteremtik a pedagógus főiskolát is, hogy az általános is­kolák tanerői is magasabb képe­sítést szerezhessenek. A paksi értelmiségiek számára az államtitkár nagysikerű elő­adást tartott a polgári és népi de­mokrácia kérdéséről. szabad szó A szerkesztésért felelős: DARVAS JÓZSEF főszerkesztő Kiadja: SARLÓ LAPKIADÓ K.F.T. Felelős kiadó: BEREND MIKLÓS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Bajcsy-Zsilinszky-út 78. szám. Telefon: 420—717. Légréfsy Testvérek Rt. nyomd­ája, Budapest, V., Bajcsy-Zsilinszky­ út 78. szám A nyomásért felel: Agárdi Károly igazgató.­­ Előfizetés: 3 évre 45 Ft. VERES PÉTER a szövetkezetek kötelességeiről a belterjes gazdálkodás és a többtermelés terén A földművesszövetkezetek a múlt év őszén versenyre hívták ki egy­mást. Ez a verseny néhány héttel ezelőtt befejeződött és a legjobb eredményt elért szövetkezetek kö­zött a jutalmakat vasárnap délelőtt ünnepi keretek között osztották ki a FÉKOSz székházában. Keresztes Mihály államtitkár megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a földművesszövetkezeteknek nagy részük volt már eddig is ab­ban, hogy a parasztság anyagi és szociális helyzete jelentősen meg­erősödött. Az államtitkár kiosz­totta a földművelésügyi miniszté­­­­rium 82 díját és oklevelét a nyer­tes szövetkezeteknek, majd Rónai Sándor miniszter adta át a szövet­kezetmozgalmi szempontból nyer­tes szövetkezeteknek a szövetke­zetügyi minisztérium pénzjutal­mait és elismerő okleveleit. A díjkiosztás után Veres Péter honvédelmi miniszter emelkedett szólásra. — Ha visszagondolok arra — kezdte beszédét Veres Péter —, amikor a Lónyai­ utcában nagy sapkában, télikabátban dideregve megalakítottuk az első­­szövetke­zeti központot, rengeteg kétely és aggodalom között, akkor most nyu­godtan megállapíthatom, hogy a sok nehézség s sokszor eredmény­telen munka ellenére is érdemes volt dolgozni. A mai ünnepség bi­zonyítja ezt legjobban. Ezután ismertette a szövetke­zeti törvény létrejöttének körül­ményeit és a földreform utáni ál­lapotokat. Szövetkezeteinknek — mondotta , — már most fel kell készülniük arra, hogy az ország minden vidékén az illető táj természeti viszonyai­nak és termelési adottságainak megfelelőn minőségi belterjes gazdálkodást fejlesszenek ki. Ezután gyakorlati tanácsokat adott a miniszter a szövetkezeti veze­tőknek, hogyan és miképpen ér­hetik el a többtermelést. A szö­vetkezeteknek azért is nagy a je­lentősége, mert az egyéni, kispa­raszti gazdálkodás nem lehet kal­kulatív, mert kiszolgáltatottja e világ és a hazai piac anarchiájá­nak, míg a szövetkezet az állati. támogatásával ennek nincs kitéve Hangsúlyozta, hogy a szövetkezet nemcsak vállal­kozás, nemcsak rentábilis üz­let, hanem erkölcsi testület is, tagjait úgy neveli, hogy ne egy­más kárára, hanem a természet ellen vívott küzdelemben elért eredmények alapján találják meg boldogulásukat. — Magam és a távollevő Erdei Ferenc nevében üdvözlöm a díj­nyertes szövetkezeteket — mon­dotta végezetül a miniszter. Ezután Keresztes Mihály állam­titkár bejelentette, hogy a földmű­velésügyi­ minisztérium a szövet­kezeti mozgalom fejlesztése és irá­nyítása terén szerzett érdemeikért elismerő díszoklevéllel tüntette ki Erdei Ferencet, a Nemezti Paraszt­párt országos főtitkárát, Donáth Ferenc volt földművelésügyi ál­lamtitkárt és Kemenes Lajost, a MOSzK helyettes vezérigazgtató­­ját. A jelenlevők lelkesen ünnepel­ték a kitüntetteket. Kemenes Lajos, a MOSzK vezér­­igazgató helyettese és Boros Ger­gely sarkadi újgazda felszólalása után Keresztes államtitkár záró­szavaival ért végett az ünnepség. E­ilyen termelési versenyek indulnak Pestmessyébe? A pestmegyei mezőgazdasági termelési verseny ünnepies meg­indítása alkalmából a vármegyehá­zán a versenybizottság tagjai érte­kezletre gyűlek össze. Házi Árpád alispán megnyitó beszédében hang­súlyozta a mezőgazdasági termelési verseny fontosságát. Ebben az or­szágban minden ember annyit ér, mint amennyit dolgozik. Fényes József gazdasági főfel­ügyelő és Siklósi András munka­­ügyi felügyelő a termelési verseny módszereit ismertette. Szili József cinkotai kiküldött bejelentette, hogy Cinkota Mátyás, földet hívta ki versenyre. Telek János (Sashalom) hangsú­lyozta, hogy náluk a kertek fogná­nak versenyezni egymással. Galambos József Nagytétény ne­vében kihívta Budatétény, Érd és Diósd községeket és hangsúlyozta, hogy náluk különös jelentősége van az őszibaracktermelési, ba­romfitenyésztési, házhelyhasznosí­tási és udvartisztítási versenynek.­ Bejelentette, hogy községe maga is díjat tűzött ki és vándordíjat is létesített. A vándordíjat a négy község közül az első nyeri el. El­mondta, hogy a verseny már meg­indult három héttel ezelőtt, ami­kor is végigjárták a gyümölcster­melőket, ellenőrizték a gyümölcs­fák metszését és talajmunkálatait, permetezését. A rossz gazdákat dorgálásban részesítik. Endesz Lőrinc (Budafok) ugyan­csak a gyümölcstermelési verseny jelentőségét hangsúlyozta. Roska Károly (Csepel) bejelen­tette, hogy ők búza, rozs, árpa, zab, kukorica és burgonya terme­lésében kívánnak versenyezni, de versenypontba kívánják felvenni a tej minőségét és mennyiségét javító munkálatokat is. Arany István (Sóskút) kérte, a verseny pontjai közé vegyék fel, hogy egy-egy község termelvényei­­ből kinek hova és mekkora meny­­nyiségben adott el. Bálla György (Gyömrő) bejelen­tette, hogy járásában minden köz­ség versenyez egymással. Községé­nek disznóhizlaldó­ja kihívja az or­szág többi sertéshizlaldáját ver­senyre. Náluk megindult a tenyész­állatverseny. Bakács Vilmos Pestszentlőrinc részéről Kispestet és Pestszentimrét hívta fel versenyre. Szalai Ferenc (Kispest) javasolta, hogy azok részére, akiknek nem jutna pénzbeli díj, de szép eredmé­nyeket értek el, versenyérmeket csináltassanak és ezzel díjazzák őket. Be kell szolgáltatni a malmi megtakarítást A Közellátási Hivatal az ország valamennyi malmában elrendelte a malmi megtakarítás beszolgálta­tását. Minden malom köteles kész­leteit május 1-ig megmérni, a meg­takarításról jelentést tenni és azt beszolgáltatni. A finn szociáldemokrata párt titkára együtt­működött a Gesispoh­a! Helsinkiből jelenti a TASS. A finn szociáldemokrata párt volt titkára, Aaltonnen, a Nye­t­­ ig című svéd lap szerint, szoros kap­csolatban állt a finn államrendőr­séggel. A finn lapok ezzel kap­csolatban megjegyzik, hogy szá­mos bizonyíték szerint Aaltonnen nemcsak a finn rendőrséggel, ha­nem a Gest­apóval is együttműkö­­dödött. (MTI) Rendelet a kukorica zárolásáról A földművelésügyi miniszter zár alá helyezte a kukorica­tulajdonosok háztartási és gazda­sági szükségletét meghaladó ku­koricamennyiséget. Nem­ vonatko­zik a zár alá helyezés a gazdál­kodó sajáttermésű kukoricájára és a MOSzK készleteire. A zár alá helyezett kukoricát a tulajdonos köteles május 8-ig a MOSzK-nak eladni.­­ A Szegedi Egyetemi Ifjúsági Szövettég 4­00 rászorult egyetemi hallgatónak juttatott ruhasegélyt a svéd ruhaszálltmányból

Next