Szabad Szó, 1948. október-december (50. évfolyam, 226-301. szám)

1948-10-24 / 246. szám

Aláírták az új magyar-svájci árucsereforgalmi egyezményt Az egy hónappal ezelőtt megkez­dődött­ magyar-svájci gazdasági tárgyalások szombaton véget értek. A létrejött megállapodás egy évre szabályozza a két ország árucsere­­forgalmát. Az új egyezmény a kölcsönös szállítások lényeges növelését biztosítja. A tárgyaló felek egyébként meg­­állapodtak, hogy a jövő év máju­sában államközi tárgyalásokat kez­denek a Magyarországon lévő svájci tulajdonok és vállalati részesedések helyzetének tisztázá­sára. A barátságos légkörben folyta­tott tárgyalások után az új ma­gyar-svájci árucsereforgalmi egyez­ményt magyar részről dr. Háy László és dr. Vásárhelyi István ál­lamtitkár írta alá. Szombat óta Budakeszi pesti vizet iszik Szombaton délelőtt avatták fel Horányban a székesfővárosi Víz­művek új víztermelőtelepét, amely a Vízművek hároméves tervének eddig legnagyobb teljesítménye és 4.700.000 forint költséggel épült Az új telep lehetővé teszi a pestkörnyéki peremvárosok fo­kozott bekapcsolását a vízszol­gáltatásba. Szombaton délután bekapcsolták Budakeszi községet a főváros víz­hálózatába. A háromkilométeres csővezetéken át ötven korszerű kútból kapja Budakeszi közönsége a friss ivóvizet. A szovjet leszerelési javaslatok elfogadását követeli Románia népe Bukarest, október 23. (RADOR)­­ vezetői a városokban és a falva- A fegyverkezés csökkentésére és i­kon népgyűléseket tartottak, ami­­az atombomba felhasználásának ilyeken határozati javaslatokat fő­­megtiltására vonatkoz­ó szovjet gadtak el. A határozati javaslato­­javaslatot a román dolgozók is­ kát, amelyek nagy lelkesedéssel nagy helyesléssel fogadták. A de-t magukévá tették a szovjet javas­­mokratikus tömegszervezetek, kü-­­latokat, az UNO közgyűlésének Ionosén a demokratikus nők szer-t továbbították. (MTI) Hátfon tiltakozó sztrájkba lép az egész Loire-völgy munkássága Fázis, október 23. (MTI) Ostromállapotra emlékeztető hangulat uralkodik a Loire-völgyi bányavidéken. Az egész Loire­­völgyben tiltakozó sztrájkot hatá­roztak el a hétfői napra. Az üzle­tek nagy része bezárt és az utcá­kon csendőrőrjáratok cirkáltak. Erős karhatalmi megerősítések ér­keztek a vidékre. Firmingben a gyász jeléül a dolgozók egész nap­ra terjedő munkabeszüntetést ha­tároztak el A De Soir st.­etiennes tudósító­jának jelentése szerint az éjszaka folyamán egy rendőr őrjárat felszó­lítás nélkül több lövést adott le egy plakátot ragasztó munkáscsoport­ra. Egy bányász a térdén megse­besült, négyet pedig a rendőrség letartóztatott. A sztrájkolók a dél­vidéki Gares megye összes tárnáit ellenőrzés alatt tartják. Az áttelepítési kormánybiztos cáfolata A magyar-ce­hszlovák lakosság­csere-egyezmény alapján áttelepí­tésre jelentkezett, eddig még át nem települt szlovákok címére az elmúlt napokban a magyar át­telepítési kormánybiztosság levél­papírjához hasonló papírokon „Elvtársak!“ megszólítású körlevél érkezett, amellyel a körlevél ki­­bocsájtói megkísérelték zavart, kel­teni a még át nem települt szlová­kok között. Illetékes helyen megállapítják, hogy otromba és célzatos hamisítás­ról van szó. Dr. Hajdú István kor­mánybiztos ■ a nyilvánosság előtt ismételten hangsúlyozta és ezúton is nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az áttelepülésre önként je­lentkezett és önként visszamaradó magyarországi szlovákok jogszabá­lyaink szerint teljes jogú állampol­gárok maradnak és sem jogi, sem vagyoni vonatkozásban semmiféle hátrányt nem szenvednek. Elkészült a magyaróvár—hegyeshalmi műút A tizennégy és fél kilométer hosszú magyaróvár—hegyeshalmi beton műúton az utolsó simításo­kat végzik a munkások. Az utat a közlekedésügyi minisztérium október 30-án, szombaton adja át a forgalomnak. A népi demokrácia megbecsüli a munkásművészeket Szombaton nyílt meg a Gázmű­nek dolgozói képzőművészeti kiál­lítása. Bóka László kultuszállam­­titkár megnyitóbeszédében rámu­­tanat arra hogy a munkásságnak ma már sikerült megszabadulnia a dekadens hatásoktól. A népi de­mokrácia kultuszkormányzata meg­becsüli a munkásművészeket. A jövőben a kormány minden erköl­csi és anyagi támogatást megad a magyar munkáskultúra fejleszté­sére,­­ mondotta az államtitkár. Elfogták a pestkörnyéki tyúkólak fosztogatóit A pestkörnyéki udvarokat foszto­gatta Péter László háromtagú bandájával Cinkota, Sashalom, Mágusföld és Árpádfalva környé­kének rémei voltak. A tyúkketre­cekből éjszkánként ellopták a ba­romfit és Budapesten eladták. A tyúklopáson kívül 32 rendbeli be­­törést is rájuk bizonyítottak. Géppuskává t , a francia bányászokat a „szocialista11 belügyminiszter A „semlegesek“ berlini javaslata hallgatólagosan elismeri a szovjet álláspont helyességét Franciaországban a miniszter­­tanács legutóbbi rendelkezése, amely felhatalmazta a karhatalmi osztagokat a fegyverhaszná­latra, rendkívüli módon kiélezte a hely­zetet. A minisztertanácsi határo­zat értelmi szerzője Moch szocia­lista belügyminiszter volt. A kor­mány ezenkívül elhatározta, hogy szolgálattételre hívja be a csend­őrség tartalékosait és mozgósítja a 48-as korosztály előzetesen elbo­csátott tagjait Ez a hírek szerint 50.000 em­bert jelent. Mindebből nyilvánvaló, hogy a francia kormány vérbe akarja foj­tani a bányászok sztrájkját. A bányászok azonban a karha­talommal szemben hősiesen ki­tartanak. Péntek délután a Saint Etienne közelében lévő Firminy valóságos harcok színhelye volt. A France Soir helyszíni tudósítójának jelen­tése szerint a csendőrök géppuska­­tüzet zúdítottak a tömegre, sőt „páncélöklöt“ is alkalmaztak. Több mint 100 ember sebesült meg. Az egész középfranciaországi és délfranciaországi bányavidéken igen feszült a helyzet. Péntek dél­után a csendőrség Gard megyében minden tárnából kivonult. Mon­­ceau les Minesben a bányászok visszaszorították a csendőrséget, 79 foglyot ejtettek, köztük egy ez­redest és két alezredest. A kormány további csendőri és katonai erősítéseket irányított a sztrájkvidékekre. A felvonuló csa­patok között igen sok a színes spahialakulat és a szenegáli gya­logság. A bányászok harcával szo­lidaritást vállaltak a toulousei vas­utasok. Elhatározták, hogy 24 órás sztrájkba lépnek és nem szállítanak vasúton csend­őri és katonai alakulatokat. A francia bányászszakszervezet a kormány legutóbbi határozatai­ról megállapítja, hogy azok egyet­len eredménye a bányamunkások hidegvérének és harci akaratának megerősödése lett. A L'Humanité a­­ következőket írja: „A kormány ólomgolyókkal felelt a bányászok­nak, akik kenyeret kértek gyer­mekeik számára. A kormány célja az, hogy a munkásmozgalom és a kommunisták ellen pogromhangu­­latot teremtsen az országban. Mindezt azért, hogy nyugodtabban szolgálhassa az amerikai milliárdo­sokat. De most nem vagyunk 1939- ben és a francia munkásosztály elég erős ahhoz, hogy megvédje szervezeteit és szabadságjogát, annál is inkább, meg az ország egyre erősbödő támogatását élvezi“. A „semlegesek" berlini javaslata A Biztonsági Tanács ülésén be­terjesztették a hat „semleges“ ál­lam közvetítő javaslatát. Ezután a berlini kérdés vitáját hétfőre na­polták el. Pertinax, a neves fran­cia közíró a France Soir-ban igen borúlátóan kommentálja ezeket a „megoldást ígérő javaslatokat“. A cikkíró szerint a javaslatok az augusztus 30-i megállapodásokhoz képest egy lépést jelentenek hátra­felé. Ennek oka az, hogy míg augusztus 30-án a közlekedési korlátozások megszüntetését a szovjet­ márka Berlinben való bevezetésével egy­idejűleg határozták el, addig a mostani javaslat eltér ettől a meg­állapodástól. Az UNO megfigyelők mégis fi­gyelemreméltónak tartják azt a tényt, hogy a semlegesek javas­lata az alapokmány 40. szakaszára hivatkozik és nem a 39-re, amely a „háborús veszély“ állapottal fog­lalkozik és amelyre a nyugati ha­talmak képviselői állandóan hi­vatkoznak a vita során. A határo­zati javaslat vége, amely a négy külügyminiszter összehívását in­dítványozza .A Berlin kérdését lényegében el­választhatatlannak tartja az egész német kérdéstől, hallgatólagosan szintén kénytelen elismerni a Szovjetunió álláspontjának helyességét-Minthogy azonban a végleges megoldást a külügyminiszterek négyes tanácsára bízza, azzal azt elismeri, hogy a Biztonsági Ta­nács nem alkalmas a kérdés meg­oldására. Amint ismeretes, ez ugyancsak a Szovjetunió álláspont­jának egyik­ lényeges része volt. Az UNO politikai bizottsága pén­teken több mint kétórás vita után egyhangúlag elfogadta a tizenegy­tagú különbizottságban ki­dolgo­­zott mexikói javaslatot. A mexi­kói javaslat hangsúlyozza, hogy a dolgok mai állása milyen­­ nagy veszélyt jelent a nemzetközi bé­kére, éppen ezért a jaltai nyilat­kozatra hivatkozva a nézeteltérések sürgős rende­zésére és a tartós béke megte­remtésére hívja fel a nagyha­talmakat. Nem szerelik le Krupp üzemeit A Telepress részletes angol­amerikai tervről számol be a Ruhr­­vidék üzemeinek helyreállítására vonatkozóan. Ezt a tervet Hoff­mann, Cripps, Snyder és Lovett együttesen dolgozták ki. Eszerint a Ruhr-vidék másfélmilliárd dollá­ros kölcsönt kapna, amely javított kiadása lenne az első háború utáni hírhedt Dawes-tervnek. Amint is­meretes, ez a terv tette annak ide­jén lehetővé Hitler számára, hogy fegyvereket gyártson. Hoffman ezenkívül követelte, hogy az Egye­sült Államokból hozott felszerelés­sel 126 már leszerelt német üze­met újjáépítsenek. A londoni rádió Essenből azt je­lenti, hogy a Krupp-vállalat három gyártelepét már le is vették a le­bontásra kerülő üzemek jegyzéké­ről. Gyakorlatban tehát így­­ fest a német hadiiparnak az angolszászok­tól történő leszerelése. A Német Népi Tanács elfogad­ta az egységes demokratikus német köztársaság alkotmánytervezetét. Az ülésen, amelyen nyugatnémet-­ országi képviselők is részt vettek, közös nyilatkozatban kiemelték, hogy a nyugatnémet politikusok el­árulták a demokratikus eszmét, hazájuk egységét és elfordultak a német néptől. Még az önálló Ruhr-áram megalakítását is meg­szavazták és ezzel bebizonyították hűtlenségüket. Hány szavazó vesz részt az elnökválasztáson? A moszkvai rádió jelentése sze­rint az amerikai válaszok közö­nyösen szemlélik az elnökválasz­tási küzdelmet A néptömegek megértik, nem jelent különbséget, hogy­­ melyiket választják meg a két hagyományos párt jelöltjei közül. Ez a tartózkodás erősen nyugta­lanítja Trumant és Deweyt. A New York Times véleménye sze­rint a választásokon csak a szava­zásra jogosultak fele, tehát 93 millióból mintegy 47 millió fog résztvenni. Deweyt a nagytőke és bankárok támogatják, Trumant a nagytőke jelentéktelen része, az állami gépezet és a legfőbb szak­­szervezet munkásáruló vezetője, Wallacet a nép széles tömegei. A választásokon az elnökön kívül a szenátus egyharmadát, az egész kongresszust és 25 állam kormány­­zóját választják meg. Wallace kö­vetői a legnagyobb lelkesedéssel és odaadással vezetik a választási harcot, mert tudják, függetlenül a választások kimenetelétől, hogy a haladó Párt az amerikai po­litikai élet állandó tényezőjévé válik, amellyel mindenkinek számolnia kell. A Star című newyorki lap szerint az Egyesült Államokban a „hűség­vizsgálat“ a közalkalmazottak után most már a magánalkalmazottakra is kiterjed. Egy mérnököt kitettek állásából, mert felesége négert hí­vott meg házukhoz, egy alkalmazot­tat, mert Dreiser és Howard Fast könyveit olvasta. Egy szakszerve­zeti tagot elbocsátottak, mert egy newyorki moziban megnézte a „Kő­virág“ című szovjet mesefilmet. Bernhard Shaw a tizenkét ame­rikai kommunista vezető perével kapcsolatban a newyorki Daily Workernek a következőket írta: „Az amerikai kormány azzal vá­dolja a 12 kommunista vezetőt, hogy a kormány eltávolításának szükségességét hirdette. Pon­tosan ezt tette Washington és Jefferson is és így teremtette meg az Ameri­kai Egyesült Államokat". SzühM **?“»5 Előregyártott födémszerkezettel készültek a csepeli típusos bérházak Csepelen a munkások részére épült négy típusos bérház bokréta­­ünnepségét szombaton rendezték meg. Az építkezést július végén kezdték és karácsonyra a lakások boldog tulajdonosai beköltözhet­nek. Egy épület háromemeletes, a lakások egy-két szobásak. Az ünnepségen Darvas József építésügyi miniszter képviseleté­ben Forgács Ernő üdvözölte a ro­hammunkát végző építőmunkáso­kat. Hollós János, az építőmunká­­sá­z főbizalmija, ismertette, hogy az építkezéseken már az előre kifártott födémrészeket alkalmaz­­ták és a munkamódszereket egy­szerűsítették. A négy típusos bérházban 96 la­kás lesz. SzAC—Haladás 2:0 (0:0) Szombaton délután az Üllői­ úti pályán játszották le a SZAC—Ha­ladás NB. I. mérkőzést. Az első félidő lanyha iramban, gól nélkül telt el. A második félidőben a SZAC lendült támadásba. A hu­szadik percben Óvári és a 32-ik percben ismét Óvári lőtt gólt. Vég­eredményben a SZAC 2:Q-ra győ- tötts |A. '­­ I ». I !«*f ' • . • '

Next