Szabad Szó, 1949. július-szeptember (51. évfolyam, 150-227. szám)

1949-08-03 / 178. szám

Színház Iffajvtszét Irodalom Munkások és kisparasztok gyerekei a Műegyetem felvételi vizsgáin Utazókosarakkal, ládákkal mint­egy 6000-en szorongnak felvteli vizsgákra váró fiatalok a Műegye­tem Budafoki­ úti bejáratánál. Bu­dapestiek, vidékiek, üzemi mun­kások, parasztok gyermekei, akik elindulva az egyetem felé, meg­tették az első lépést, hogy el is foglalják azt maguknak. Hasonló tömeg szorong a Szerb-utcai köz­­gazdasági egyetem előtt is. — A Műegyetemre 6000 felvé­teli kérelem futott be — mondja a vizsgabiztos. — Négy napig tart a vizsga. A gépész-szakra 2200, a vegyész-szak­ra 1400, a mérnök­szakra 1100 és az építészetre 750 fiatal jelentkezett, tíz teremben folynak a vizsgák. Először egy szakelőadást kell meghallgatni és lejegyezni, majd következik a 8 szakmai és 3 ideológiai kérdés. A Műegyetemre ebben az évben 1000 hallgatót vesznek fel s a további években fokozatosan mindig töb­bet, hogy az ötéves terv 10.000 műegyetemet végzett szakembere kiváló képzéssel dolgozzék a to­vábbi tervek sikeres megvalósítá­sán. A Szerb­ utcai közgazdasági egye­tem udvarán kosárlabdáznak a vizsgára váró fiatalok. Az előadó­termekben már folyik a vizsga. A vizsgamenet itt valamelyest eltér a többi egyetemétől. — Vigyázunk arra, hogy a köz­­gazdasági egyetemre csak a legki­válóbbak jussanak be — mondja az egyik vizsgáztató bizottság ve­zetője. 1800 kérvény érkezett hoz­zánk és a vizsgáztatást 12 bizott­ság 12 tanteremben folytatja le. 4—5 írásbeli kérdés után a levizs­­gázottakat 30-as csoportokba oszt­juk és ezek szemináriumot hallgat­nak. Az elmúlt napok szemináriumi kérdéseinek középpontjában a pa­rasztkérdés, a kulákság elleni harc, a trockista kémszervezet aknamun­kája szerepelt. A 2—3 órás szemi­nárium alatt felmerülnek kérdések és itt a hallgatók hozzászólásaik­kal, fejtegetéseikkel tesznek bizony­ságot arról, hogy mennyire készül­tek fel erre az egyetemre. — Egyetemünk a múltban a ki­váltságosak, a nagybirtokosok és kulákok fiainak egyeteme volt jó­részt. Most örömteljes a dolgozó parasztok, földmunkások és első­sorban az ipari munkásság fiainak komoly felkészültsége, bátor helyt­állása. Statisztikánk még nincs, de az eddigi jelekből is megállapíthat­juk, hogy a munkás- parasztszár­­mazásúak mintegy 38—40 száza­lékban vannak a jelentkezők között. (K—é) Szabadtéri zene A Magánalkalmazottak Szakszerve­zetének szimfonikus zenekarát egy évvel ezelőtt szervezte meg Fischer Sándor, a jeles muzsikus és műfor­dító. A nem hivatásos zenészekből álló együttes aránylag rövid idő alatt jól összeszokott, sokat csiszolódott. Ma már olyan nehéz feladatra is bátran vállalkozik, mint Beethoven II. szimfóniája, vagy a Házavatás­­nyitány előadása.­ A Puskin-kertben rendezett hang­verseny művészi sikere a zenekar szorgalmát és céltudatos munkássá­gát dicséri. Elismerést érdemel a hangversenyen jelenlevő közönség is; másfélezer ember hallgatta érdeklő­déssel az előadott számokat. A hangversenyen a közalkalmazot­tak szakszervezetének Liszt Ferenc­­városa Szőke Tibor vezetésével Las­sus Zsoldos szerenádjának és Kodály Székely keservesének aratott tolmá­csolásával megérdemelt sikert ara­tott. Ferencsik János Wagner-műveket vezényelt a Székesfővárosi Zenekar Károlyi-kerti hangversenyén. A nagy romantikus zeneköltő magasztos lí­­raiságát elmélyült alázattal, erőtel­jes drámaiságát pedig lenyűgöző szenvedéllyel tolmácsolta. Báthy Anna nemes hangja dalműrészlete­­ket és Wagner-dalokat szólaltatott meg eszményi, tisztult előadásban. (k-1) ÚJRA BEMUTATTÁK a „Csak a papa meg ne tudja" című nagy­sikerű szovjet filmvígjátékot. A papa tanár a moszkvai zeneakadé­mián, aki lányából kamaraénekes­nőt akar nevelni• S­zi­ma ennek ellenére operettprimadonna lesz■ A zenés humoros vígjáték egyaránt szórakoztató a könnyű és komoly zene barátai számára. * KÉTEZER ÚTTÖRŐ statisztál a sza­­badsághegyi felvétel alkalmával az „Út­törő“ című készülő filmben. Több je­lenet a „Musztafá"-nak elnevezett ha­talmas fa alatt játszódik. Ez alatt a fa alatt mintegy három hétig forgat a produkció. Saai. Főszerkesztő: DARVAS JÓZSEF. Felelős szerkesztő: ERDEI SÁNDOR. Főmunkatárs: NÁNÁSI LÁSZLÓ. Kiadja: SARLÓ LAPKIADÓ K. F. T. Felelős kiadó: TÓTH ENDRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Bajcsy-Zsilinszky­ út 78. szám. Telefon: 420-777. Hírlapnyomda ny., Budapest, V., Bajcsy-Zsilinszky­ út 78. A nyo­másért felel Bolgár Imre igazgató. Előfizetés :4 évre 45 Ft. Posta­­takarékpénztári csekkszámla: 777. A Szaktanács kultúraktivája a közönségszervezésről A Szaktanács hétfőn délután az üzemeik és szakszervezetek kultúrtit­kárai és közönségszervezőinek rész­vételével kultúraktivát tartott, ame­lyen Szántó Miklós, a Szakszerveze­tek Országos Tanácsa kulturális osz­tályának vezetője tartott beszámolót. A tab­ormunka és a közönségszerve­zés fontosságáról szólva, hangsúlyoz­ta, hogy a kulturális színvonal eme­lésének egyik legélesebb fegyvere a közönségszervezés. A kulturális for­radalom során, a munkásosztály bir­tokába kell vennie a kultúrát is. Meg kell teremteni a haladó művészet osztályalapjait: el kell érnünk, hogy a munkásosztály követelje a művé­szektől a magasrendű, realista mű­vészetet A továbbiakban utalt arra, hogy a múlt év során bevezetett színházi viták próbálkozást jelentettek az új­fajta szocialista tömegkritika felé. Ez a műsorok javulását eredmé­nyezte, s ugyanakkor a színészek is közelebb jutottak a közönséghez. A közönségte­rvezésnek a jövőben ki kell terjeszkednie nemcsak a szín­házra, hanem a kultúra más ágaira is. A közönségszervezés legközvetle­nebb feladatának tekintjük a Világ­ifjúsági Találkozó közönségszervezé­sét — mondotta. Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója a színészek új feladatairól beszélt, Berek Jenő, a csepeli WM közönségszervező felelőse az üzemi színházi bérletek számának feleme­lését sürgette. A WM gyárban a jövő évadban a tavalyi 600 helyett 2000 bérletet osztanak ki a dolgozók kö­zött. A SZOVJETSZKAJA MUZIKA­BAN Csulaki zeneszerző tollából részletes cikk jelent meg a magyar zenei életről. Csulaki az idén járt Magyarországon és tapasztalatait foglalta össze nagy cikkében. Bartók és Kodály művészetének méltatásán kívül a fiatal magyar zeneszerzők munkásságával is elismerő hangon foglalkozik. S­PORT Mongol, finn és olasz sportolók is jönnek az FVB-re Németh Imre a lillafüredi edzőtáborban világcsúcskísérletre készül Tovább folyik a szorgalmas munka a lillafüredi edzőtáborban. Hétfőn visszaérkeztek az atléták, akik nem kevesebb, mint 20 baj­nokságot szereztek az országos atlétikai bajnokságok során. Ven­dég érkezett velük: Németh Imre, a kalapácsvetés olimpiai bajnoka. Értesülésünk szerint Németh Imre elhatározta, hogy a főiskolai világ­­bajnokságon kísérletet tesz a kalapácsvetés világrekordjának megdönté­sére. Ezért utazott le Lillafüredre, hogy ott megfelelően előkészülhessen erre a kísérletre. Kiegészült a labdarúgók kerete is. Megérkezett az utolsó hiányzó játékos, Börzsei, az MTK váloga­tott középfedezete a táborba. Bör­zsei könnyebb betegségen esett át, most már azonban meggyógyult és reméli, hogy a Világbajnokságra ismét jó formába lendül. A szervező bizottsághoz egyre sűrűbben érkeznek külföldi leve­lek, melyek azt jelzik, hogy melyik ország hány főiskolással, milyen sportágban képviselteti magát a világbajnokságokon. Legújabban az olaszok, a len­gyelek, a finnek küldtek érte­sítést, sőt Moszkvából távirat érkezett, melyben Dangasurun, a mongol fő­iskolás sportolók vezetője közölte, hogy három mongol atlétával már útban van Budapest felé. Az ola­szok összesen 41 főiskolást szándé­koznak elküldeni Budapestre. At­létákat, kerékpározókat, vívókat, birkózókat és a röplabda csapatu­kat. A finnek csapatából eddig há­rom sportolót neveztek meg. Az egyik Rautio vívó, a másik Taavitsanen tízpróbás, a harmadik Labbart úszó. A finn főiskolások augusztus 10-én indulnak Buda­pestre, vezetőjük Miettinen lesz. De nemcsak Lillafüreden, hanem a rózsadombi edzőtáborban is egyre fokozódó ütemben folyik az előkészület. Az úszók már a kora reggeli órákban lent vannak a szi­geti Sportuszodában és ott szorgal­masan róják a hosszakat, edzőik utasítása szerint. A vasárnapi úszó­bajnokságok azt bizonyították, hogy legtöbb főiskolás úszó máris ki­tűnő. Megkezdte edzéseit Kádas is, aki nemrég gyógyult meg. Edzője szerint Kádas kitűnő erőben van, s ha semmi zavaró momentum nem jön közbe, a világbajnokságra el­érheti élete legjobb formáját. Csor­dás erőnléte is egyre javul, a fia­tal úszónak rendkívül használ az edzőtábor. Panasz csak a kerékpározók aj­káról hangzik. Náluk az erősebb munka következtében némi vis­szaesést tapasztalhatunk. A szakér­tők szerint azonban ez természetes tünet és egy hét múlva már a múlté lesz. Remélni lehet, hogy a kerékpározók is kitűnő erőben lesz­nek a VB­ idejére. A szervezőbizottság rohamléptek­kel folytatja azoknak a pályáknak és sportcsarnokoknak a rendbe­hozatalát, ahol a világbajnoki küz­delmek lebonyolításra kerülnek. A Szigeten alig pár hét alatt a ro­mokból varázsoltak gyönyörű pá­lyát, a Sport­ utcában még mindig javítgatják a futópályát, azt akar­ják, hogy ruganyos, gyors pálya álljon a futók rendelkezésére. Célfelvevő időmérő készüléket szerelnek fel, a készülék egy 5 méter magas áll­ványon nyer elhelyezést- De ezen­kívül 12 célbíró is működik majd­ Az Előre-pályán a versenyzőket nem szabad bemelegíteni, hanem a szomszédos MTK-pályát kell erre használni, így nem zavarják egy­mást majd a versenyzők. To-To tájékoztató a 32-ik szelvény mérkőzéseire Három tippet adunk Totó-táté- AK-nál és így biztosra vehető a­koztatónkban olvasóinknak. Az győzelme.­­ A BMTE előrelát­ I- es a valószínű esélyt közli, a hatólag tartalékos csapattal utazik II- es az esetleges meglepetésekre Szolnokra. A szolnokiak esélye ez­hívja fel a figyelmet, a III-as pe- zel megnövekedett. — A Ferenc­iig a Szabad Szó tippje, város 11. sokat javult, komoly Felhívjuk olvasóink figyelmét ellenfele­ lessz az NB I. újoncának, arra, hogy a Wolfner eddig kitű­ az Előrének. — Tbilisziben tavaly nőén szerepelt a Nyári Kupában, kikapott a CDKA, noha sokkal az UMTE viszont annál mérséklő­ jebb formában volt, mint most ü tesebben. — A Pécsi Lokomotív Viszont tavaly a tbiliszi Dinamo lényegesen jobb a Szombathelyi is lényegesen jobb volt MÉRKŐZÉSEK Három tipp Wolfner—UMTE------------------— —-------------------1 2 x Székesfehérvári Lók.—Ferutz —----------—-----------x 1 2 Pécsi Lokomotív—Szombathelyi AK---------------------------1 2 1 Szolnoki Lokomotiv—EMTE--------------—---------------1 x 1 NyVSE—Cegléd —---------------------------------------------------1 2 1 ELŐRE—Ferencváros II. — — — —--------------— — 1 2 x Csongrád—VL ker. TVE-------------------------------------------1 2 1 Szegedi MTE—Szegedi Lokomotív-------------------------------2 1 x MTK II.—Elektromos----------------------------------— — 2 1 2 M. Torpedo—II. Lokomotív---------------------------------------1 2 1 Tbiliszi Linamo—CDKA--------------- 2 1 2 Nyeftyanyik—Szpartak-------------------------------------------1 2 1 Sz. Torpedo—Krilja Szovjetov------------------------------12 1 MTE—KAOE (kézilabda)----------------------------------— 1 2 2 Csepel—UTE (kézilabda)-------------------------------------------1 2 1 Kunszentmárton—Ganzvillany----------—---------------1 2 1 KIS- ÉS APRÓHIRDETÉSEK KIS HIRDETÉS­EK: milliméterenként APRÓHIRDETÉSEK: szavanként hétköznap.....................1.29 Ft hétköznap .....­­.50 Ft vasárnap........................40 Ft vasárnap.........................1.— Ft -------------------rbrr- —n——wmnwMMimmi 11 ■ 111 Mim 1 ■nmi ■» imi iiinrwnMWMmnre«-»TM-TM»----g—m ÍRÓGÉP vétel, eladás, ||lpu­lt^*?CTTy' "••'K Bérelnék 8 vagy 10-es £-------------»UTT:------------fk &---------------------------------* karbantartás és kellék, JE Phönix körkötőgépet. |________Üzlet________| Üdülés § ÉDES é* DSCSÍ E|3^z°bás |arconifötti mező“‘jeligére á'klídó- Alkalmazott nélkül ve- Gyermeknyaraltatás a skácfa-u. 13. T.­ 222-624 ill “leíiaéVe ? didóba' hivatalba kérek- zethetö kis vendéglő Gyermeknyaral­tatás a .......­­ . sel­lengére a kiadóba.._______________azonnal eladó. Közveti- Széchenyi-hegyen. kitü-WL...___Jw­ r** Két tisztviselőnő külön- W Villa /, ft­tés kizárva. Érdeklődés: nő elátás, szubalpin Kisméretű használt bejáratú­ fürdőszobás. Budapest, VIII., Stáhly- levegő. „Nyaralás,“ Jel­barokk-bútort keresek élera megvételre S utca 5- b­a*te »-«*■ igére a kiadóba. negvételre. Ajánlatot:1?^1' irt szoba*hallos villát, fél- Vasárnap 4—6-ig. (498)---------------------------------------­'uriAh?" te igére a fizetö., teiigére a kiadó-|Villát, családi házat vagy ---------------------------------­­ Balatonszemcsei nyara­t - (81“Újtavatalba kérnek, öröklakást, melyet az ff Autó fi rómban Jó házi kosztra. Adás, vétel , ---------eddigi tulajdonos­ra- ... ”, [fizető vendégeket foga­suldó első tengely ke­re- -------^—^---»Ivartalanul lakhatna, ^féses““ rom “SSkl dok- esetleg SZÜLÖk nén­sekkel, rőföskocsihoz! Egy főkarban lévő, va.1- csak 1 szobát adna átjkal, de kitűnő motor- kal gyermekeket is és tízliteres Siemens szintl, mély gyerekkocsi használatra. Ajánlatok:'ral 6500-ért sürgősen Megbeszélés minden este. Borróviztároló 220 Volt-olcsón eladó. V.. Alkot-1 ,, jeladó. Megtekinthető: 10­ ó­ra. Kovács. Rákospa­mány-utca 12., II, 14. ..Vidéki orvos, teli0érc,Gei^Z]ingei, autószerelő,­Kenyeres-utca 27., m­eteo-S* % ..............Viola-utca 31. (512)!fő#áros Unitás*. (4^ 6 1írnom ......... Az UTE legyőzte a III. kerület vízilabdacsapatát Hétfőn este az újpesti uszodá­ban mérkőzött egymással a vízi­labdabajnokság során az UTE és a III. ker. TVE csapata Az első félidőben a III. kerületiek szerez­ték meg a vezetést, de még a fél­idő végén az UTE Gyarmati ré­vén kiegyenlített. A szünet után az Újpest került fölénybe és Gyarmati, majd Lemhényi góljá­val bebiztosította a győzelmet. Osztályokká minősítették a Labdaságé­ezrediket Fontos határozatokat jelentettek be az Edzők Testületének legutóbbi taggyűlésén. Mesteri minősítés 8, szakoktatói 55, oktatói 159, segédok­tatói fizetést 194 edző kapott. Nyil­vánosságra hozták az edzői kollek­tív fizetést, is. A mester fizetése 2000, a szakoktatói 1500, az oktatói 1000, a segédoktatói fizetés 700 forint ha­vonta. A minősítést, mint azt Sebes Gusz­táv bejelentette, évenként, esetleg félévenként újra elkészítik, így az esetleges sérelmeket ásítani le­het. Köztudomásra jutott egyébként né­hány érdekes személyi változás is. Kalmár Jenő a Vasas új edzője lett. A Csepelhez helyére Jávor Pál ke­rült. Az ő helyére Soroksárra pedig Orczifalvi István. A játékvezetők a jövőben heti négy edzést tartanak, hogy kifogástalan kondícióban lássák el feladatukat. Majdnem bizonyosra vehető, hogy Serényi, a Kispest volt válogatott balszélsője és Gyulai, a Bocskai volt kitűnő középfedezete kerül edzőként a Játékvezetők Tes­tületéhez. AZ ORSZÁGOS SPORTHIVA­TAL átiratot intézett a Magyar Úszószövetséghez. Az átiratban az OSH utasítja a MUSz-t, hogy az augusztus 5-én, 6-án és 7-én ren­dezendő úszóbajnokságokat az FVB miatt szeptemberre halassza el. ­ A FŐISKOLAI VILÁGBAJ­­NOKSÁGRA készülődő evezősök pénteken és szombaton próbaver­senyeken vesznek részt­ Török Zol­tán dr., az evezősök vezetője ez­után a verseny után valószínűen összeállítja a végleges csapata­iét.­­1

Next