Szabad Szó, 1949. július-szeptember (51. évfolyam, 150-227. szám)
1949-09-22 / 220. szám
ARA 50 műér csmaws*. m A Rajk kémbanda tárgyalását |||k jfljjf Jj| '10| ill J^|. | a is 19—20 óráig és 2 órától | Mi | Jf /lg ||LJr /MBB | közvetíti a Kossuth-rádió ^ /1| ||jJ| Mjjj || 0 \ || m flH . 51. IVFOLYAM, no. SZÁM. 18 DIS’PQX A Rajk-ügy egy sokoldalú, szétágazó összeesküvés része — Tisztelt Népbíróság! A tárgyalás adatai alapján megállapíthatjuk, hogy a vádirat valamennyi állítása, a nyomozás valamennyi adata teljes bizonyítást nyert. A vádlottak és a tanúk vallomásai, a szembesítések eredményei maradéktalanul beigazolták a vádat, megerősítették a vádiratot. Akiben a tárgyilagosságnak és az elfogulatlanságnak a legkisebb maradványa van, annak el kell ismernie, hogy a főtárgyaláson a vádlottak,valamint a nagyszámú tanú vallomásaiból, ezek sokoldalú összevetéséből és a perben szereplő tárgyi bizonyítékokból teljes fény derült az igazságra. Ebben az összefüggésben nemcsak azt kell kiemelnem, hogy a vádlottak teljesen szabadon védekezhettek és védekeztek, hanem azt is, hogy ugyanannak az eseménynek az egyes vádlottak és a tanúk különböző oldalait, más-más szíptember h. # A NÉPÜGYÉSZ OLYAN ÍTÉLETET KÉRT, AMELYRŐL minden kém és nazaáruló megtudja, mi vár rá, ha kezet mer emelni Népköztársaságunkra! A Rajk F btuda leleplezésével szétzúztuk s az imperializmus masnrországi terveit A Népbíróság különtanácsa Jankó Péter elnöklésével szerdán folytatta Rajk László és társai bűnügyének tárgyalását. Jankó tanácselnök feltette a kérdést: a bizonyítás kiegészítése irányában van-e indítvány? Sem a népügyésznek, sem a vádlottak védőinek nincs indítványa a bizonyítás kiegészítésére. Elnök: Ennek következtében a bizonyítási eljárást befejezettnek nyilvánítom. Felkérem népügyész urat vádbeszédének megtartására. (Feszült izgalom fut végig a hallgatóság sorain.) Dr. Alapi Gyula népügyész: A tárgyalás, amely közel egy hét óta folyik Rajk László és összeesküvő társai bűnügyében, joggal keltett hatalmas visszhangot dolgozó népünkben, külföldi barátainkban és külföldi ellenségeink között egyaránt. — Ennek a pernek rendkívüli fontossága van. Túlzás nélkül állíthatom: ennek a pernek a jelentősége nemzetközi. Hiszen nemcsak olyan vádlottak felett kell ítélkezni, akik kezet emeltek Népköztársaságunk államrendjére, demokráciánk nagy vívmányaira, hanem egyben olyanok felett is, akik összeesküvő tevékenységükben, a szocializmust építő magyar dolgozó nép külföldi imperialista ellenségeinek voltak az eszközei, dróton rángatott bábui. A vádlottak padján itt nemcsak Rajk és társai ülnek, hanem külföldi gazdáik, imperialista felbujtóik is, Belgrádban és Washingtonban. részleteit egymástól függetlenül világították meg s hogy a bíróság által megejtett szembesítések tisztázták azokat az árnyalatbeli eltéréseket is, amelyek egyes részletkérdésekben a vádlottak vallomásaiban itt-ott előfordultak. Éppen ezáltal kaptunk világos képet ennek a hitvány bűnszövetkezetnek a galád munkájáról, éppen ez tette lehetővé nem utolsó sorban, hogy a főtárgyaláson a való tényállás az igazságnak megfelelően, a maga teljességében kibontakozzék. — Hadd hívjam fel a Népbíróság figyelmét arra, hogy például Rankovics és Rajk hírhedt paksi találkozójáról 1948 októberében öten is vallanak, így dr. Klein Antalon, dr. Tarisznyás Györgyin, Rajkón kívül Pálffy és Brankov is, de különböző részleteket világítanak meg, olyanokat, amelyekről csak egyikük tudhatott és meg kell állapítani, hogy még sincs semmi ellentmondás közöttük sem időben, sem tényben és éppen ezek a különböző oldalról megvilágított részletek és egyezésük bizonyítja azt, hogy a színtiszta igazságról van szó. — Hadd hívjam fel a figyelmet ezzel kapcsolatban arra is, hogy’ Rajk és Rankovics titkos tárgyalásának Kelebián 1947 decemberében lényegében ugyanaz volt a tartalma, mint Pálffy tárgyalásainak Nedelkoviccsal a római partizánkongresszuson. Ez az egyezés azt bizonyítja, hogy egy had ágazó összeesküvésről volt szó, egy olyan galád tervről, amelynek megvalósításához több oldalról fogtak hozzá, olyan tervről, amelyért a vádlottak külföldi megbízóik utasításai szerint éveken át, cselekvéseiket összeegyeztetve dolgoztak. — Meg kell állapítanom azt is, hogy például Rajk és Brankov lényegében teljesen egyezően adják elő Titoék úgynevezett stratégiai tervét a népi demokráciák belső bomlasztásáról, a Szovjetunióval való szembefordításukról és az áruló jugoszláv vezetők szerepéről ebben a tervben. A nüanszbeli, a részleteket illető eltérések erre vonatkozóan Rajk és Brankov vallomásában éppen azt bizonyítják, hogy Brankov is és Rajk is egymástól függetlenül értesültek ezekről a tervekről és saját élményeik alapján adják elő ezeket. A lényeg mégis megegyezik. Mindkettőjük vallomásából kitűnik, hogy a Tito-klikk céljai a Tájékoztató Iroda ismeretes határozata előtt ugyanazon voltak, mint e htározat, után. Csak a módszerek és az eszközök változtak a Tájékoztató Irodának Titoékat leleplező határozata után . Ebben az összefüggésben felhívom a figyelmet arra is, hogy Pálffy a saját kapcsolatain, Lozits és Zsokalj jugoszláv ezredeseken keresztül ugyanazokat az utasításokat kapta, mint amelyeket Rajk kapott közvetlenül vagy közvetve Rankovicstól A tárgyalás teljes egészében igazolta a vádat . Mi a jellegzetessége ennek a pernek? Nem elsősorban az, tisztelt Népbíróság, hogy a vádlottak padján a magyar népi demokrácia esküdt ellenségei ülnek. Hiszen esküdt ellensége volt már a magyar népi demokráciának Nagy Ferenc és összeesküvő társasága is, amely felett annak idején a magyar Népbíróság ítélkezett. Esküdt ellensége volt a magyar népi demokráciának Mindszenty József is, aki szintén elvette megérdemelt büntetését. Rajk László és cinkostársai többek között abban különböznek a Népköztársaságnak ama ellenségeitől, akikre az elmúlt esztendőkben sújtott le a demokratikus igazságszolgáltatásunk büntető keze, hogy ezek rendszerré emelték az álnokságot és az álcázást, nem nyílt ellenségként támadtak, hanem sötétben bujkálva, befurakodva népi demokráciánk vezető pártjába és köztársasági államgépezetünkbe. Csúszó-mászó, alattomos kígyókkal állunk szemben, veszedelmesebb és gyűlöletreméltóbb ellenséggel, mint eddig bármikor. Népi demokráciánk eddig leleplezett és ártalmatlanná tett ellenségei is összejátszottak a külföldi imperialistákkal és állami rendünk megbuktatására törtek. Rajk László és bűntársai szintén a külföldi imperialisták cselédjei és szolgái voltak, de specialitásuk, ennek a bűnpernek a sajátossága abban áll, hogy a külföldi imperialisták parancsainak közvetítőiként, főügynökeiként, az imperilaizmus rohamcsapataként az a jugoszláv vezető klikk lép fel — Tito és bandája —, amely ma leigázza Jugoszlávia hősi népeit és bitorolja a hatalmat Jugoszláviában. — Ha végigtekintünk a főtárgyalás eredményein, szükséges, hogy ennek a bűnpernek a sajátosságait számbavegyük. A Tico-banda már a háború amit kémkedett és szovjetellenes politikát folytatott És ha Pálffy és Rajk vallomásában voltak is lényegtelen eltérések a részleteket illetően — így például a tervezett puccs időpontjára vonatkozóan, vagy arra vonatkozóan, hogy Rajk sürgette-e, vagy halogatta-e a fegyveres pucscsot — ezek az eltérések is az öszszeesküvő terv valóságát, valódiságát bizonyítják. Azt mutatják, hogy Rajk és Pálffy is azt mondták itt, a főtárgyaláson, amit egymástól függetlenül tudtak meg a maguk saját, külön jugoszláv kapcsolatuk révén. — A tárgyaláson, tisztelt Népbíróság, nemcsak a vádiratban foglalt vádak igazolódtak be teljes mértékben, hanem új, fontos tények is napvilágra kerültek, amelyek sem a vádiratban, sem pedig a nyomozás során nem merültek fel, így például új volt Brankov vallomásában, hogy.. Titóék bomlasztó munkájukat az imperialista kémszervezetekkel karöltve nemcsak valamennyi népi demokratikus országban folytatták, hanem olyan kapitalista országokban is, amelyekben erős munkásmozgalom van, széles tömegbefolyással rendelkező kommunista pártok vannak. Új volt ugyancsak Brankov vallomásában az a leleplezés is, hogy a fegyveres puccs megvalósítása, a magyar demokrárcia vezető államférfiainak meggyilkolása után alakítandó új kormányban Titóék Bán Antalnak is szerepet szántak. Ezt eddig nem tudtuk, csak a tárgyaláson vallotta be Brankov, aki egyben leleplezte Bán Antalnak és az amerikai jugoszláv uralkodó köröknek igazi kapcsolatait. Kiderült, hogy Bán Antalt is azért akarták Titóék bevenni az új magyar kormányba, mert régi jugoszláv rendőrkém volt, akit ilyen módon ugyanúgy, mint a többieket, Rajkot, Rob Antont, kézbentartottak. Rajk vallomása alapján bizonyos fokú új megvilágításba került Titóék egész politikája a háború befejezése óta, sőt a háború befejezése előtti időben is. Rajk a tárgyaláson elmondotta, Rankovicscsal folytatott kelebiai tárgyalása alapján, hogy az amerikai-jugoszláv vezetők már közvetlenül a háború befejezése után, sőt már a háború alatt is szovjetellenes politikát folytattak, hogy Jugoszláviának azonban kez-detben csupán a tartalék szerepét szánták ebben a szovjetellenes hadjáratban és a nyílt szovjetellenes politika útjára csak akkor térjek rá, amikor a szocialista erők a népi demokráciákban csapást csapásra mértek a reakció erőire és nem lehetett többé a reakció hatalomrajutására számítani ezekben az országokban. Mindez új volt, amit ilyen világosan a vádirat a nyomozás adatai alapján nem fogalmazhatott meg. Hogy ez a magántárgyaláson felmerült új mozzanat megfelel a valóságnak, azt maguk a tények bizonyítják. Titoék egész politikája, Rankovics Kelebián Rajknak elmondott őszinte vallomásai az uralkodó jugoszláv klikk igazi politikájáról szolgáltatják a kulcsot, Titoék politikája rejtélyeinek a megértéséhez. Mint ahogy Rajk vallomást a paksi találkozóról és arról, hogy Rankovics mit mondott Pakson a demokratikus Görögország elszigeteléséről, megfullasztásáról, tökéletesen egybevág azzal, ami azóta történt Titóék és a görög monarchofasisztákegységfrontjában a görög szabadságharcosok ellen. Rajk vallomása a paksi találkozó egyes részleteiről megmagyarázza a görög monarchofasiszták és a Tito-féle jugoszláv fasiszták közös készülődését a kis albán népköztársaság függetlensége ellen, Albánia felosztására és — ahogy azt Rankovics Pakson mondotta — bekebelezésére. — Ismétlem, tisztelt Népbíróság, hogy a főtárgyaláson elhangzott vallomások teljes egészében beigaz