Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)

1991-11-16 / 229. szám

6 A Gúta helységnév alakváltozatai (nyelvészeti szakvélemény) A Szlovák Köztársaság Belügymi­nisztériumának terminológiai bizott­sága 1991. október 22-i ülésén azzal utasította vissza a Gúta helységnév szlovák hivatalos névalakként való használatát, hogy az „történelmileg nem megalapozott”, tekintve, hogy a korábbi századok történeti forrásai­ban nem Gúta, hanem Guta és Gut­ta alakban fordul elő. A szakbizott­ság tagjai a szlovák név alapjául szol­gáló magyar Gúta,Guta,Gutta ala­kokról anélkül nyilatkoztak, hogy közülük egynek is magyar nyelvésze­ti képzettsége lett volna. Ezzel ma­gyarázható, hogy a Gúta helységnév történeti hitelességét helytelenül ítélték meg. Mivel a Gúta helység­név sorsáról való végleges döntés a Szlovák Köztársaság kormányának kezében van, a Csehszlovákiai Ma­gyarok Anyanyelvi Társaságának nyelvész szakemberei köteles­ségüknek tartják, hogy felhívják az illetékesek és a nagyközönség figyel­mét a belügyminisztérium szakbi­zottsági döntésének megalapozat­lanságára, s ezzel lehetővé tegyék, hogy az elkövetett hibát a kormány korrigálja. Az említett szakbizottság tagjai a Gúta nevet annak ellenére minősí­tették történetileg megalapozatlan­nak, hogy már az Árpád-korból van­nak rá hiteles okleveles adataink, s részesítették előnyben a Kolárovo nevet, amely nemcsak hogy törté­netileg nem megalapozott, hiszen 1948-ban hozták létre mesterséges módon, méghozzá anélkül, hogy a településhez a névadóként szolgáló Ján Kollárnak valaha is köze lett vol­na, hanem írásmódja is helytelen, hi­szen Ján Kollár nevében két 11-et, a város nevében viszont csak egy l-et találunk. Ráadásul a Kollárovo:Ko­­lárovo alakváltozatok létrejötte el­írásnak köszönheti létét, addig a Gú­­ta,Guta,Gutta formák kialakulásá­nak jól körvonalazható nyelv- és he­lyesírástörténeti okai vannak. A tulajdonnevek többféle írás­módja egyáltalán nem számít külön­legességnek. Ellenkezőleg: az volna a furcsa, ha valamely községnek év­századok során mindig ugyanabban az alakban jegyezték volna le a ne­vét. Az egyöntetű írásmód csak az olyan mesterséges csinálmányok esetében természetes, mint amilyen a Bratislava, Stúrovo, Palárikovo, Vojtechovce, Zlaté Klasy stb., de — amint épp Kolárovo,Kollárovo pél­dája mutatja, még ezeknél is kiala­kulhatnak eltérések. Ebből követke­zően az a tény, hogy egy név a forrá­sokban többféle alakban fordul elő, nem teheti a nevet történetileg meg­alapozatlanná. Ha így lenne, akkor a szlovák eredetű nevek nagy tömegei is történetileg megalapozatlanok volnának... A Gúta helységnév esetében az alakváltozatok — más helynevek alakváltozataihoz hasonlóan — két okra vezethetők vissza: 1. az évszá­zadok során változott a szavak kiej­tése; 2. ugyanakkor változott a he­lyesírás is. Ami az u:ú váltakozását illeti, tud­ni kell, hogy mind a magyar nyelvtör­ténetben, mind a mai magyar nyelv­járásokban, sőt a köznyelvben is rendkívül gyakori jelenség a felső nyelvállású magánhangzók esetében a rövid és a hosszú hang váltakozása. Vannak olyan nyelvjárások, ame­lyekben a köznyelv és más nyelvjárá­sok hosszú ú, ű és í hangjai helyén vagy mindig, vagy nagyon gyakran rövid u, ü, i hangokat találunk (pl. húz, ur, úgy, kút, ut, hosszú, szomo­rú, tűz, fűz, fűrész, nagyfejű, víz, bíró, ir stb. a köznyelvi és más nyelv­­járásokbeli húz, úr, úgy stb. helyén) — a legjellemzőbb ez a jelenség épp arra a nyugati és dunántúli nyelvjá­rásra, amelynek a Gúta környéki nyelvjárás egyfajta peremterülete. Más nyelvjárásokban épp ellenkező a helyzet: a köznyelvi és más nyelvjá­­rásokbeli rövid u, ü, i helyén — első­sorban hangsúlyos helyzetben — hosszú hangokat ejtenek (pl. cukor, tudós, tükör, üröm, csípás, pipa stb.)... A felső nyelvállású magánhang­zók időtartamának nagyfokú inga­dozása nemcsak a nyelvjárások kö­zötti viszonylatban érvényesül, ha­nem a köznyelven belül is, sokszor ugyanannak a személynek a beszé­dében. Nagyon valószínű, hogy egyetlen olyan magyar beszélő sin­csen, aki a spontán beszédben min­den u-t, ü-t, i-t a helyesírásnak meg­felelő hangértékben ejtene. Pl. na­gyon sokan röviden ejtik a húgom, húszas, útiköltség, szúnyog, újság stb. szavak ú-ját, ugyanakkor hos­­­szan a (lámpa)bura, az un, hang, ujj stb. szavak u-ján. A fentiekből következően ha a Gúta névben az első szótag magán­hangzójának kiejtése valóban inga­dozna, vagy korábban ingadozott volna, ezt teljesen természetes jelen­ségnek kellene tartanunk, amely ter­mészetesen nem teheti a nevet tör­ténetileg megalapozatlanná. Épp­úgy, ahogy az ugyanannak a bizott­ságnak ugyanazon az ülésén tárgyalt másik helységnév: Janikov sem tör­ténetileg megalapozatlan azért, mert a mai kiejtésben Janikovnak hang­zik — s ezt a változást — termé­szetesen helyesen — a szakbizottság jóvá is hagyta. Ugyanakkor azonban az is lehet­séges, hogy a Gúta,Guta kettősség esetében nem kiejtésbeli, hanem csupán helyesírási ingadozással van dolgunk. A 16. század előtt a magyar helyesírás a legritkább esetben jelölte a magánhangzók hosszúságát, ezért a középkori Gu­ta előfordulásokat hosszú ú-val éppúgy lehet olvasni mint röviddel. De még a következő évszázadban is meglehetősen következetlenül jelölték a hosszú magánhangzókat, így a hosszú ú-kat is. Sőt, a 19. és 20. századi helyesírás sem igazít el bennünket egyértelműen a kiejtést illetően, mivel a helyesírási sza­bályzatokban kodifikált írásmód soha nem volt összhangban a köz­nyelvi kiejtéssel; nem is lehetett, mivel a köznyelvi kiejtés soha nem volt egységes. Jól tükrözi ezt az a tény, hogy a felső nyelvállású ma­gánhangzót tartalmazó szavak he­lyesírása gyakran változott, így pl. a csúszkál szót 1915-től rövid u­­val kellett írni; 1938-tól 1950-ig mind a rövid, mind a hosszú írás­mód helyes volt, 1950-től viszont már csak a hosszú helyes. A gyújt szót 1915-től rövid u-val kellett ír­ni; 1938-tól a hosszú változat is meg volt engedve; ma csak a hosszú a helyes; a humor szót 1915-től hosszú ú-val kellett írni, 1927-től röviddel; a múlt és a múl­va szót 1915-től rövid u-val írták, 1940-től a hosszú változat is he­lyesnek számított; az újabb szabály­zatok viszont csak a hosszút tartják helyesnek. A példákat tovább lehet­ne folytatni... Szólni kell még a t­ tt kettősségé­ről (Gúta:Guta,Gutta). Nagyon va­lószínű, hogy ez esetben is puszta helyesírási konvencióról van szó, éppúgy, mint pl. a Zsolna melletti Ruttka (Vrútky) nevében, amelyet legtöbbször kettős t-vel írtak annak ellenére, hogy a kiejtésben mindig röviden hangzott, hiszen a magyar nyelv legalapvetőbb hangtani szabá­lyai közé tartozik, hogy mássalhang­zó előtti helyzetben egy másik ma­gánhangzót nem lehet hosszan ejte­ni. Pl. az otthon kiejtése othon, az idd ki kiejtése it ki stb. Ha a t­tt ingadozás mégis kiejtés­beli váltakozást takarna, a jelenség­nek akkor is van elfogadható nyelv­­történeti magyarázata, illetve régi magyar nyelvi és nyelvjárási párhu­zama. Ilyen pl. a mai magyar kotta szó régi kóta kiejtése (amely a latin kvótából származik, így a hosszú c-s és rövid t-s ejtés indokolt)... Ezt a jelenséget időtartamcserének nevezi a magyar nyelvtörténeti és dialekto­lógiai irodalom. — Meg kell még jegyezni, hogy a szlovák névalak szempontjából még kevésbé proble­matikus a t­ tt kettősség, hiszen a szlovák nyelvben a mássalhangzó kettőzése (a morfémahatárokat ki­véve) mindig jelölési k­onvenció, mint pl. Holly vagy Kollár nevében. Ezek kiejtése mindenképpen Holy és Kolár — ezért is történhetett meg, hogy a Kollár nevéből képzett Kollárovo helynévben az N­ helyesí­rása megváltozott. Ha Kolláro­­vo:Kolárovo kettősség nem akadály a Kolárovo helységnév hivatalos használatának; s ha ugyanakkor a Janíkovi Janikov ingadozás nem oka bármelyik változat hivatalos haszná­latának, miért lehet az eltérő válto­zatokra hivatkozva visszautasítani a Gúta név hivatalossá tételét. Erre a kérdésre csupán nyelven kívüli ma­gyarázat létezik. A Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának választ­mánya reméli, hogy a fenti tények ismeretében a Szlovák Köztársaság kormánya figyelmen kívül hagyja a Belügyminisztérium terminológiai szakbizottságának nyelvileg és törté­netileg teljesen megalapozatlan el­utasító döntését, és az érintett lakos­ság demokratikusan kinyilvánított akaratával összhangban a hagyomá­nyos, történeti névalak javára dönt éppúgy, mint azt tette akkor, amikor a német eredetű Telgárt mellett döntött Svennovo ellenében vagy amikor a szintén német tőre vissza­vezethető Kozmanovát fogadta el a Dobrocska Lehota rovására. Vagy ahogy a Szovjetunióban a németes Szankt-Petyerburg mellett döntöt­tek nemcsak Leningrád ellenében, hanem a Petyerburggal azonos je­lentésű, és kétségtelenül oroszosabb Petrográddal szemben is. A Gúta helységnév alapjául szolgáló sze­mélynév történetesen szintén német eredetű, bár ez a tény a kérdés elbí­rálása szempontjából teljesen mellé­kes. A Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának választmánya megbízásából Dr. LANSTYÁK ISTVÁN, a társaság tudományos titkára 1991. november 16. Mit jelent az, ha valamiből „túlfelesleg?’ van? Az utóbbi időben lapjaink sokat cikkeznek a mezőgazdaság gondjai­ról, az alacsony felvásárlási árakról. A megtermelt áru eladása is csak nagy nehézségek árán sikerül. Egyik hetilapunkban például arról olvas­hattunk, hogy a mezőgazdasági üze­mek nem tudnak mit kezdeni vágó­állataikkal, mivel „szarvasmarhából túlfelesleg van”. Ez a mondat valószí­nűleg nemcsak nekem tűnt fel, má­sok is észrevehették, hogy nincs min­den rendben a túlfelesleg szó körül. De mi is az oka az olvasó elbizonyta­lanodásának? A túl szócska a magyarban lehet határozószó, névutó és igekötő is, ez utóbbi esetben természetesen egy­beírjuk az igével. Ebből következik, hogy a túl előtagú szavak elsöprő többsége ige, pl.: túlbecsül, túlél, túlterhel stb. A kevés más szófajú szó egy része is igei származék, ilye­nek pl. a túlkapás, túlkínálat, túl­­szaporulat (habár túlkap, túlkínál, túlszaporul igénk nincs). Nem tar­talmaznak viszont igei alaptagot a túlérzékeny, túlóra, túlsúly, túlvi­lág szavak. Ha megvizsgáljuk a fel­sorolt mellék- és főnevek jelentését, megállapíthatjuk, hogy a túlvilág, túlkapás (és részben a túlsúly) kivé­telével bennük a túl tag a következőt jelenti: valamilyen mértéken felüli, valamit meghaladó, így a túlkínálat jelentése: ’a keresletet jóval megha­ladó kínálat’ a túlérzékeny ember meg ’az átlagosnál érzékenyebb’ stb. A túlfelesleg szóval éppen az a gond, hogy benne az említett jelen­tés kétszer is kifejeződik, hiszen nemcsak a túl szócskának van ilyen értelme, hanem a felesleg-nek (vagy fölösleg-nek) is, e szó mellett az Ér­telmező kéziszótárban a következő értelmezés olvasható: ’a szükségletet meghaladó mennyiség’. A cikk szer­zője valószínűleg a szövegbe tartal­milag szintén beleülő túlkínálat ha­tására toldotta meg a fölösleg szót — mint láttuk, feleslegesen — a túl­nyomósító elemmel. SZABÓ MIHÁLY GIZELLA Nem kiáltottunk megálljt Hallgatom a pozsonyi rádió publi­cistájának vasárnap délutáni jegyze­tét, amelyben demokráciáról, tole­ranciáról esik szó, józanul, meggyő­zően, emberi hangon. A szerző az antidemokratikus gyakorlat elretten­tő példájaként említi, a Kultúmy avot kontra hatalom ügyet, amelyet bizo­nyára az olvasók is jól ismernek, hisz Kövesdi Károly magyar újságíró lété­re Szlovákiában elsőként emelte fel szavát az Új Szóban az ellen, hogy Ján Carnogursky kormányfő a „keresztény érzelmeket sértő” Kasarda-novella közlése miatt egyszerűen megvonta az 1 milliós állami támogatást az amúgy is alacsony példányszámú, állandó anya­gi problémákkal küzdő Kultúrny ivat­tól, amely szlovák sajtóberkekben ritka hollóként következetesen érvényesíti a humanizmust, a toleranciát, az elfogu­latlan látásmódot A jegyzetíró ellen­példaként az Agres kiadóvállalat esetét idézi, amely büntetlenül onthatja hab­zószájú antiszemita kiadványait, a ha­­ja szála se görbül, még Mikloska úr, az SZNT elnöke sem tesz ellene feljelen­tést a főügyésznél, mint tette ezt a Kul­túrny ävot esetében Hát igen, mondom magamban, ez ellen tenni kell valamit. Például alá­írásokat gyűjteni és beadványt intézni a főcenzorrá avanzsált kormányfő­höz, hogy vonja vissza döntését és a Kultúrny zivot kapja meg a számára létfontosságú állami támogatást. Hisz nálunk emberi hangú lapok csakis így tudnak megélni, mert a gyűlölködést szítók, a népes ember­csoportok „érzelmeit sértők” nincse­nek ráutalva a dotációra, azokra mindig akad pénz (ki tudja, hon­nan?), ahogy mindig akadnak cen­zorokká átváltozni képes, magasran­gú személyek is, akik hajlandók sze­met hunyni tevékenységük felett. Igen, a szlovák rádió publicistájá­nak tökéletesen igaza van, valami mégis zavar ebben a dologban. Szép, szép, amit mond, de miért csak most mondja? Hol volt ő és az egész szlo­vák értelmiség akkor, amikor meg­kezdődött az, aminek az Agres kiadó virágzó tevékenysége csupán folytatá­sa? (Beteljesülésről inti még korai lenne.) Hol voltak akkor, amikor a Smena november után hosszú hete­ken át műsoron tartotta az„Ad mad­­arská otázka” című rovatát, ahová boldog-boldogtalan beírhatott bár­milyen ostobaságot, leközöltek, felté­ve, ha eléggé magyarellenes volt Egy olvasó például még Attila hunjainak vandálságait is a magyarok számlá­jára írta, és nem akadt egy lektor vagy szerkesztő, aki megmagyarázta volna neki, hogy sem etnikailag sem kro­nológiáikig nncs szinkronban Attila a magyarokkal Egy jóindulatú levélíró abban látta a „magyar kérdés” meg­oldását, ha az itteni magyar iskolák­ban bevezetnék a szlovák nyelv okta­tását És ismét nem akadt egy szer­kesztő, aki odabiggyesztett volna egy rövid megjegyzést a leközölt levél alá, miszerint igenis, a szlová­­kiai ma­gyar iskolákban kötelezően oktatják a szlovák nyelvet A kiragadott pél­dák a kevésbé vérszomjas reakciók közül valók És hol voltak a szlovák tollforga­­tók, amikor a Zmena állandó cseme­geként csámcsogni kezdett minde­nen, ami magyar vonatkozású, otrombán, a tények elferdítésével egyértelműen ellenségesen? És vajon akadt néhány bátor, aki közösen emelte volna fel szavát a militánsan agresszív Novy Slovák ellen, amely verbálisan műveli azt, amit hívei szoktak tenni Pozsony főterén, a kü­lönböző nagygyűléseken ? És hol volt a szlovák értelmiség tömeges, egyértelmű kiállása, amikor a nacionalista szlovák lapok antisze­mitizmusa nyilvánvalóvá vált? Ha ilyesmire egyszer is akadt volna pél­da, nem tartanánk közhangulatban, politikai kultúrában ott, ahol jelen­leg. De senki sem kiáltott megálljt már az első árulkodó jelekre, mert ahogy egy találó szlovák szólás mondja, „z cudzieho krv netecie" — a más baja nem fáj. Csúnya és sanda gyanúm támadt, amikor a xenofóbiás Zmena is védel­mébe vette a Kultúmy nyotot a Ka­­sarda-ügy kapcsán. Vajon nem csak arról van szó, hogy a szlovák publi­cisták megérezték azt a veszélyt, ame­lyet a precedenssé válható kázus rejt magában? Hogy netán ők is akarat­lanul „keresztény érzelmeket” sért­hetnek meg valamely írásukban, s akkor velük szemben is foganatos­ít­hatnak szankciókat, kiátkozhatják, bíróság elé hurcolhatják, netán anya­gilag megrövidíthetik őket (mondjuk úgy, hogy a lapok nem lesznek haj­landóak publikálni anyagaikat). Gyanús ez a nagy felbuzdulás azok­tól, akik eddig tétlenül néztek minden „érzelemsértést”, netán lelkesen köz­re is működtek azok elkövetésében. A prágai Respekt már közölte azt a felhívást, amely a cseh írószövetség tagjaihoz fordul támogatásért a Ka­­sarda-ügyben. Ha a szlovák közírók egyike-másikának sértené is érzelme­it az inkriminált novella, azért a Kul­­túrny zivat mellett kiállhatnának Vagy ismét eljátsszák a „hallgató többség" szerepét? Meddig? VOJTEK KATALIN

Next