Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)

1992-10-23 / 239. szám

1992. OKTÓBER 23.________________________________FOLDMlí_FS Kifizetődő a házinyúltenyésztés A Branko felvásárol­t és fizet! Néhány ével ezelőtt a Branko Nit­­ra közös vállalat igencsak nagy nép­szerűsítési hadjáratot folytatott a házi­nyúltenyésztés meghonosítása, elter­jesztése érdekében. Az ösztönzés ta­lán eredménytelen marad, ha nem kí­náltak volna a felvásárolt nyulakért ha nem is magas, de állandó és biztos átvételi árat. Aztán jött néhány nehezebb év. Ugyanis a nyíllak vírusos megbetege­­­dése igencsak megtizedelte az állo­mányokat. A tenyésztők a saját káru­kon tanulták meg, hogy védőoltás nél­kül nem lehet eredményes a nyúltar­­tás. Ma már igénylik a rendszeres ál­latorvosi ellenőrzést és betartják az egészségügyi követelményeket. Mikorra ismét visszatért a tenyész­tői bátorság és kedv, s megnőtt a levá­gásra kínált nyulak száma is, az eled­dig monopóliumhelyzetben lévő felvá­sárló- és feldolgozóüzem nem győzte kapacitással... Ma már folyamatos a fel­vásárlás. Mivel a vállalat állami támo­gatása megszűnt, nem tudja szavatolni az állandó felvásárlási árakat A kereslet és a kínálat — a piac­­gazdaság — törvénye szerint tehát a házinyúl felvásárlási ára változhat, változik. Nem lesznek úgynevezett nyári és téli árak, ahogyan sokan ed­dig magyarázták, hanem a piaci felté­telek által kialakítottak. Most a házinyúl felvásárlási ára 41 korona. Ezzel is azt kívánja a Branko bizo­nyítani, hogy nem céljuk a tenyésztők megrövidítése, ellenkezőleg: szeret­nék őket ösztönözni a nyúltenyésztés folytatására, tehát úgy fizetni nekik, hogy kifizetődjék számukra a nyúlte­nyésztés. A Branko ma már ugyan nincs mo­nopolhelyzetben, ugyanis más szer­vezetek, vállalatok is foglalkoznak a nyúl felvásárlásával, kivitelével stb., azonban még ma is a Branko az egyet­len vállalat amely egész évben, folya­matosan felvásárolja a házinyulat A jövőben a vállalat szorosabb együttműködést akar kialakítani a nyúltenyésztőkkel, hogy a fogyasz­tásra legalkalmasabb fajtákat nevel­jék. Egyúttal a nyúltápok összeállítá­sában, az ésszerűbb nyúltenyésztés, tehát az olcsóbb tartás feltételeinek a megteremtésében is segíteni sze­retne. V. F. Kádek Gábor illusztrációs felvétele Útjaink karbantartásáról Itt az őszi betakarítások ideje, amikor a mezőgazdasági üzemek erősen igénybe veszik a kiépített — (makadám) és a föld­­m­ezei — utakat A gazdaságok, igen helyesen, a legtöbb esetben az állattenyésztő telepeket kiépített utakkal kapcsolták be a forgalomba, a nagy szállítási igényük miatt Egy 4 ezer hektáros gazdaságban földutakon végzett belső szállításokra vonatkozóan végeztünk számításokat, hogy az utak minőségének javításával mennyire növelhető a haladási sebesség és ez az úton eltöltött időt — műszak­napokban kifejezve — mennyire csökkentheti. Az ered­ményt táblázatban foglaltuk össze. Ezek szerint az összesen megtett 98 773 kilométerből 70 204 kilométer (tehát 71 százalék) a táblákról és a táblákra történt szállításokra jutott, míg 28 569 kilométer (29 száza­lék) a munkafolyamatok és műveletek végrehajtásához szükséges fel- és levonulások útigénye volt Köztudott, hogy a szállításoknál — a szállítóeszköztől, valamint az utak minőségétől, állapotától függően — a haladási sebesség óránként 10—40 kilométer lehet. Az erőgépek által vontatott munkaeszközöknél ez jelentősen kevesebb: 6—16 kilomé­­ter/óra. A táblázat szerint ha az úton eltöltött időt műszaknapok­ban fejezzük ki, akkor, ez a kisebb haladási sebességnél 1178 műszaknap, míg a nagyobb sebesség esetében 354 műszaknapra csökkenhet Szükséges tehát a földútjainkat az őszi nagy szállítási munkák idejére kijavítani. Ez az út egyenletes domborúvá tételéből, a gödrök (kátyúk) eltünte­téséből, esetleg helyenkénti feltöltéséből áll. A könnyű fogas és a henger jó munkát végezhet A fel- és levonulások műszaknapi igénye Fel- és le­vonulások típusa Évi összes km Ha a haladási sebesség km/óra (600 perc=1 műszaknap) Belső szál­ 70 204 10 km/ó 20 km/ó 30 km/ó 40 km/ó lításoknál 702 351 234 175,5 6 km/ó 8 km/ó 10 km/ó 16 km/ó Munkafo­lyamatok 28569 476 357 286 178,5 és művele­tek végre­hajtásakor Műszak-Műszak­napok napok Összesen 998 773 1178 708 520 354 mesztést tartották fő megélhetési for­rásuknak, szemben a kísérletező ka­­mocsaiakkal. (Aki ismeri a mai Gútát, könnyen összehasonlíthatja a század eleji állapotokat a mai viszonyokkal.) A gyümölcstermesztés és kertész­kedés fejezetből kiemelném: „Az árte­rekben elterülő gyümölcsösöket a gon­dozás igénytelensége és nagy termés­hozam jellemezte. A régi paraszti gyü­mölcsfajták hosszabb életűek voltak, az időjárás viszontagságainak és a kár­tevőknek jobban ellenálltak, mint a ké­sőbb elterjedt nemesített fajták.” És „bár akadtak családok, akiknek szántó­földjük nem lévén, főleg a gyü­mölcstermesztésből éltek, de a gazda­ságok többségében a kertek haszna csak kiegészítő jövedelemforrásnak számított a XX. század első felében.” „A veteményes kerttel főleg az asszonyok törődtek. A férfiak legfel­jebb ástak és a melegágyat készítet­ték el, a kapálásba már ritkán segítet­tek be. Gyomláláshoz, kapáláshoz már 8—10 éves gyerekek segítségét is igénybe vették.” Az asszonyokat le­kötötte a gyermeknevelés és a háztáji gazdaság — ezért volt a gabonater­mesztés kizárólagosan férfi munka; az asszonyok csak sürgős esetben se­gédkeztek a határban. A termelés és fogyasztás népi táp­lálkozásra vonatkozó összefüggéseit taglalja a 6. fejezet. Kiderül belőle, hogy a gútaiak a század első felében nagyon takarékosan bántak a megter­melt és összegyűjtött élelmiszerekkel. Amit pénzzé lehetett tenni, azt elad­ták, ezért — kényszerűségből ugyan, de — nagyon ésszerűen táplálták csa­ládjukat. Az erre vonatkozó részlete­ket megtalálják a könyvben, ezzel egyben ötleteket is kaphatnak a túl­zott mértékű, egészségtelen húsfo­gyasztás mérsékléséhez... A kötetben szó esik még a megter­melt javak cseréjéről, a vásártartási rendről, s végül az egyes parasztgaz­daságok felépítéséről, jellemző je­gyeiről. A Gúta hagyományos gazdálko­dása a XX. század első felében című kötetet számos rajz, fénykép egészíti ki, dokumentumát adva egy falukö­zösség életének. A valóban szép kiállítású kötetet a gútai helyi önkormányzat támogatá­sával a Csehszlovákiai Magyar Népraj­zi Társaság és a komáromi Duna Menti Múzeum közösen jelentette meg. Harsányi Imre, Gúta város polgár­­mestere a kiadvány fontosságáról a következőket mondta: „Minden em­ber keresi a gyökereit, és ha megtalál­ja, biztosabban áll a világban. Szá­munkra ez a könyv történelmünk egy része. Mostanság jellemző a város gazdálkodására, hogy elsősorban fel­mérésekre, kultúrára, sportra áldoz. Nagyobb beruházásokra most amúgy sem futja a költségvetésből. Ahhoz, hogy fejlődésnek induljon ez a város, a helyi értékek ismerete a legfontosabb. 1500 magyar és 1500 szlovák nyelvű példányt jelentettünk meg a kiadványból, ez elég kéne legyen ahhoz, hogy polgáraink is megvásá­rolhassák, a könyvtárainkba is beke­rüljön és kielégítsük a néprajz iránt érdeklődők igényeit is. Ez a kötet a XX. század első felének gazdálkodá­sáról szól. Hiányolom, hogy nem szü­letett még meg egy Gúta teljes törté­netét felölelő kötet, de születőben van már egy ilyen gyűjteményes monog­ráfia is.* Haraszti Mária 111 Állat-egészségügyi szolgálat Az állattartás alapelvei A nagyüzemi állattartásról az elmúlt évtizedekben csak szépet és jót illett mondani. Hogy állat-egészségügyi szempontból sok kíván­nivalót hagy maga után, sőt sok helyütt katasztrofális körülmények között kínlódnak az állatok, arról nemigen lehetett szólni. Most, a tulajdonviszonyok rendezése végre nevesíti a törődés, a gondozás és a számadás kötelességét is. A magángazdának személyes ér­deke lesz az állatokkal való törődés, az átalakított nagyüzemekben pedig névre szólóvá válik az állatgondozás kötelessége. Csak re­mélhetjük, hogy előbb vagy utóbb az állatvédelmi törvény is nap­világot lát, s ez minden bizonnyal érezteti majd hatását az állattar­tásban, a tenyésztési eredményekben is. A tiszta, a kényelmes hely legyen az ól, istálló az állat számára épp­olyan fontos, mint az ember számára a megfelelő lakás, a tiszta otthon. Az összezsúfoltan, trágyalében sínylődő, a gondozók által ütlegelt állatok — akár sertés, akár marha — súlygyara­podását igencsak visszavetik a tartási körülmények. A levágásra szánt álla­tok húsát elértéktelenítik a véraláfutá­­sok. Az utóbbi időben sok helyütt előfordul, hogy inkább a magángaz­da vágóállatait veszi át a húsüzem, mint az állami gazdaságét vagy a szövetkezetét, s éppen az előzőek­ben felsorolt okoknál fogva. Sokat jelent továbbá a tehenek, hízómarhák megkötésének módja. A szakszerűtlenül és gondatlanul já­szolhoz láncolt állat könnyen megful­ladhat. A durva hangnem, az ütleg­­gel, rúgással állatot fegyelmező „gon­dozó” állandó félelemben tarthatja a rábízott teheneket, borjakat, ami ér­zékenyen hat fejlődésükre, gyarapo­dásukra. De ő maga is ráfizethet ke­gyetlenkedésére, mivel előfordulhat, hogy az állat fellöki, megrúgja, meg­harapja. Ilyen tartásmód mellett nem cso­dálkozhatunk tehát azon, hogy Cseh­szlovákiában országos viszonylatban a produktív tehénállomány nem éri meg a negyedik laktációs időszakot. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a vágóhídra kerülő tehenek nem egé­szen öt esztendősek, felnevelt borjaik száma csak 2—3. Pedig köztudott, hogy az ötödik laktációt követően produkál profitot az állat, s általában a hatodik, hetedik laktációja során jut(na) el a várható maximális produk­cióhoz. A kényszervágások, és az idő előtti selejtezések okai közt gyakran szerepel az állatok állóképességének romlása, a végtagok kóros elváltozá­sa, kezel(het)etlensége. Ez is nagy­ban hozzájárul a manapság tapasz­talható áldatlan állapotokhoz, ahhoz,­­ hogy ráfizetéses a marhatartás. Még a várható kis profitot is könnyelműen veszni hagyjuk. Az állattenyésztők nem képesek a kiselejtezett tehenek helyére megfelelő minőségű és szá­mú üszőt állítani. Ahhoz pedig, hogy megfelelően hosszú életű, nyeresé­gesen termelő tehénállományt tart­sunk, kitűnő állóképességű, egész­séges állatokra van szükség. A sántaság, legyen az akár sérü­lés, takarmányozás, vagy fertőzés, esetleg hanyag gondozás következ­ménye, mindig gondot jelent. A gaz­dasági és haszonállatok teljesítmé­nyét többé kevésbé, de mindig rontja. Ennek ellenére azt kell megállapíta­nunk, hogy a gazdasági állatok lábai­nak állapotával (ide számítva a lovat­ is) törődnek az állattenyésztők, az ál­latgondozók a legkevesebbet. Nem hiába helyeznek hangsúlyt a fejlett állattenyésztéssel bíró országok te­nyésztői éppen a gazdasági állatok konstitúciójára, magyarán állóképes­ségére, ezen belül is a végtagok funk­ciójára, a körmök, a pata szarujának minőségére. Rendkívüli figyelmet, gondozást igényel az állat, hogy le ne sántuljon. Minden gazdasági vagy kedvtelés­ből tartott állat körmét ápolni kell. Egyrészt azért, mert a csökkent moz­gásterük miatt kevésbé kopik a kör­mük, a patájuk szarurétege, másrészt a „túltáplálás” következtében jelentő­sebb mértékben megnövekszik a sza­ruképzés. A különböző tartástechnológiák tervezői a legkülönfélébb anyagokból készült, változatos felületképzéssel készült talajtakaró, szigetelő- és bur­kolóanyagokat kínálnak. Több-keve­sebb sikerrel, mert olyan minőségű burkolat, amely pótolná a rendszeres körömápolást, nem létezik. Marad tehát a megerőltető fizikai munka. Az alom nélküli szabadtartás esetén, a legelőre és a fejőházba járó állatoknál a tapasztalat szerint évente egyszer, a kötött — almos vagy a szabad — mélyalmos tartásnál két­szer, a törzsállatoknál, az értékesebb egyedeknél viszont évente háromszor ajánlatos körmölni. A juhoknál, kecs­kéknél évente legalább kétszer kell a körmöket faragni. 1. Általános szabály, hogy kivétel nélkül minden állat esetében el kell végezni a körmölést. Ha válogatunk, áttekinthetetlenné vélik a helyzet, té­vedéshez vezet. Az esetlegességre alapozva, a szembetűnő, legsúlyo­sabb eseteket kiszúrva nem oldjuk meg az állomány kezelését. 2. Nem szabad megvárni a töme­gesen jelentkező, kisebb-nagyobb mozgászavarral járó pata- és köröm­deformációk kifejlődését, mivel azok már kevés eséllyel és jelentős anyagi ráfordítással orvosolhatók. A rendszeresen végzett körömápo­lással meggátoljuk a nehezen kezel­hető, súlyos, fertőző köröm- és pata­gyulladások, a köröm- és csánkízüle­­tek morfológiai elváltozásai, valamint funkciózavarai kialakulását. A rendszeresen végzett szakszerű ápolás növeli az állatok produktivitá­sát, s közvetve azok hasznos életko­rát is. 3. A tömegesen előforduló súlyos esetekben ajánlatos a körmölés idejé­re állatorvost rendelni, aki elvégzi a szükséges sebészeti beavatkozáso­kat, kezeli a feltárt sebeket. Gyógyu­lásra akkor számíthatunk, ha időben megkezdjük a kezelést. 4. A túlnőtt szarufalat mindig ott távolítjuk el erőteljesebben, ahol ke­vésbé terhelt, tehát kisebb mértékben kopik. Ilyen a talprész, a sarokvánkos és a belső patafal szarupereme. A külső patafalat csupán kis mértékben igazítjuk. Nagyrészt a pata és a csü­lök hegyét szükséges szabályozni. Az ortopédiai kezelést, a különleges kí­vánalmaknak eleget tevő csülök-, kö­röm- és pataalakításokat bízzuk szak­emberre. 5. A körmölést követően ne feled­kezzünk meg a végtagok fertőtleníté­séről. A lemosott, a felesleges szaru­tól megszabadított körmök, csülkök ápolása a leghatékonyabb. Minden esetben legyen kéznél megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszer, jódtink­­túra, Kubától spray, Chronicin spray. Legújabban a Panteprol spray ajánl­ható, mivel propoliszt tartalmaz, amelynek fertőtlenítő, hegesedést serkentő, gyulladást csökkentő hatá­sa felbecsülhetetlen. 6. A tisztaság fél egészség. A meg­felelően kezelt állatok minden eset­ben kerüljenek vissza a kitakarított, esetleg fertőtlenített, frissen almozott helyükre. Szabadtartás esetén ügyel­jünk arra, hogy ne keveredjenek a még körmöletlen társaikkal. Dr. Sztruhár Győző

Next