Szabad Vasas, 1951 (56. évfolyam, 1-14. szám)

1951-01-04 / 1. szám

19S1 JsnBn S. «Mad A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata a takarékosságról Az ötéves terv e»»e esztendejében népgazdaságunk fejlődése hatalmas lépésekkel haladt előre. Gyáriparunk termelése ez év ll. negyedében 36 százalékkal haladta meg az 1949-es év hasonló időszakának színvonalát. A beruházások összege az előző évhez képest kétszeresére emelkedett, a munka termelékenysége egy év alatt 19,4 százalékkal nőtt meg. E sikerek fokozásának népgazdaságunk további gyorsütemű fejlesztésének egyre inkább akadályává válik a takarékos gazdálkodásnak széles területeken mutatkozó, hiánya. A termelés, a beruházások, a közlekedés, a kereskedelmi forgalom és az államigazgatás számos területén felesleges költekezést lehet megfigyelni egyes hivatalokban és vállalatokban pedig határozottan a pazarlás jelei tapasztalhatók. A feszült nemzetközi helyzet, a béke védelme megköveteli a szocializmus építésének meggyorsítását és honvédelmünk megerősítését. Ennek fontos feltétele az anyaggal, gépekkel, munkaerővel való takarékosság fokozása, amely újabb hatalmas tartalékok mozgósítását teszi lehetővé népgazdaságunk gyorsabb ütemű fejlesztése érdekében. 1. A minisztertanács a takarékos gazdálkodás hiányának legfontosabb jelenségeit a következőkben állapítja meg: 1. Az anyagfelhasználás területén a pazarlás megnyilvánulásai az alacsony anyagkihozatal, a magas hulladék százalék, a selejt, a segédanyagok takarékos felhasználásának elhanyagolása. Szénben, villamosenergiáiban, folyékony üzemanyagban jelentős mennyiség kerül feleslegesen felhasználásra. Az ipari termelés értékének az anyagköltség mintegy a felét teszi ki. Ezért minden százalék anyagmegtakarás többszáz millió forint nyereséget jelent népgazdaságunk számára. Az üzemekben nagyértékű, ott felesleges, de máshol felhasználható anyag hever. Az Állami Ellenőrző Központ csupán 90 üzemben végzett vizsgálata során 260 millió forint értékű, évek óta heverő ilyen készletet talált. A színesfémek, koksz, pamut, bőr és más, az ipari termelés szempontjából igen fontos anyagokból a szükséglet túlnyomó részét csak behozatal útján, részben tőkés országokból lehet beszerezni. Ennek ellenére országunkban teljesen elhanyagolják a behozatalra kerülő anyagoknak hazai anyaggal és műanyaggal való helyettesítését. A melléktermékek és hulladékok feldolgozása, hasznosítása a kezdet köz, t heten tart. Jelentékeny mennyiségű kohósalak, bor, textlnyersanyag, vegyianyag megy így veszendőbe. Nem kielégítő a hulladékok gyűjtése sem. Ennek következtében olyan anyagokban is behozatallal kell fedezni a szükségletet, amelyek idehaza is fellelhetők, de rossz szervezés, nemtörődömség miatt a szemétbe kerülnek. Az anyagtakarékosság megvalósításához az anyaggazdálkodás megszervezésére s az anyagnormák széleskörű alkalmazására van szükség. Az anyaggadalkodás szervezete azonban csak nemrég épült ki, az első anyagnormák pedig csak 1991- ben kerülnek bevezetésre, mert az iparban az anyagnormák elkészítésére és alkalmazására vonatkozó határozatokat késve hajtották végre. Az állami gazdaságokban általános jelenség a termények, takarmányok, a gépek és szerszámok hanyag, szakszerűtlen kezelése. Sok megtakarítási lehetőség van a termelőszövetkezetekben is. A betakarítás késedelmes elvégzése, valamint a már betakarított termények gondatlan kezelése évente 4— 6 százalékos szemveszteséget okoz. A szálastakarmányok rossz hazazása következtében a beázások tolmszmillió forint kárt jelentenek. A szakszerűtlen trágyakezelés következtében jelentékeny mennyiségű táperő vész kl. A helytelen és gondatlan tejkezelés KüVít.Kettelen évente nehánymillió liter tej válik emberi fogyasztásra alkalmatlanná és kerül a moslékba. 2. A beruházások területén a takarékosság hiányát ugyancsak széles körben lehet tapasztalni, noha a takarékosságnak ezen a területen igen nagy jelentősége van, hiszen a beruházásokra 1951-ben 11,7 milliárd forintot, a következő években pedig fokozatosan növekvő összegeket fordítunk. A beruházások előkészítése — az utóbbi időben kétségkívül tapasztalható javulás ellenére — még mindig nem kielégítő. A beruházások előkészítésével megbízott szervek elhanyagolják a gazdaságossági szempontokat, nem törekszenek a beruházási költségek csökkentésére. Az előkészítéshez gyakran nem áll kellő idő rendelkezésre, ezért számos építkezés folyik terv nélkül, s ez növeli az építési költséget. Az előkészítés tervszerűtlensége mutatkozik meg abban is, hogy számos esetben kevésbbé fontos beruházások megelőznek fontos és hosszabb előkészítést igénylő beruházásokat. Ez az eljárás a beruházások arányát az ipar rovására változtatta meg. A beruházások indokoltságának elbírálásával kapcsolatban sokszor nem vizsgálják meg alaposan, vájjon nem lehetne-e a termelést új építkezés helyett, a meglévő épületek jobb kihasználásával emelni. Bár köztudomású, hogy iparunk gépállománya nincs megfelelően kihasználva, mégsem veszik kellőkép figyelembe új gépek beszerzése helyett a több műszakra való áttérésnek, a gépállásidő csökkentésének lehetőségét. Nem érvényesül eléggé a takarékosság az építkezések tervezésében és kivitelezésében sem. Az épületek méretei sokszor túlzottak, a kivitel is gyakran feleslegesen drága. Ez a hiba különösen kirívóan jelentkezik a mezőgazdasági építkezéseknél. Az új állami kereskedelmi üzletek jelentős részét is fényűző módon , költséget nem kímélve építették fel- A típustervek elkészítésénél nem alkalmazzák eléggé a szabványosítás módszerét. A tervezők nem egyszer feleslegesen használnak költségesebb vasbeton szerkezeteket, egyszerűbb, olesőbb anyagokból előállítható szerkezetek helyett. Gépi beruházásoknál előfordul, hogy a tervezők a szükségesnél nagyobb teherbírásra, teljesítőképességre méretezik a berendezéseket és szerkezeteket. A túlzott igények sokszor úgy jelentkeznek, hogy az egy művelet elvégzésére alkalmas egycélú gépek helyett többcélú gépeket szereznek be. 3. A munkaerőfelhasználás területén a pazarlás ugyancsak szembeötlő. Noha a bányászatban, az építőiparban és más szakmákban is munkáshiány mutatkozik, jól képzett szakmunkásokban pedig majdnem minden iparág szűken át, a vállalatok egy részében mégis több munkást is tisztviselőt foglalkoztatnak, mint amennyi a munka helyes megszervezése esetén szükséges volna. A termelésben közvetlenül részt nem vevő, kisegítő munkakörökben és az adminisztrációban dolgozók aránya a termelésben közvetlenül részvevő munkásokhoz viszonyítva sokhelyütt nem kielégítő. Az amúgy is túlméretezett nagykereskedelmi vállalatok alkalmazottainak száma az év eleji 43.000-ről novemberre 52.000-re emelkedett. Az államapparátus létszáma — beleértve a vállalati formában működő, de lényegében irányító feladatokat ellátó szerveket és központokat is — állandóan növekszik. Ez nagyrészt még mindig tapasztalható bürokratizmus következménye. A magas létszám viszont maga is fontos tényezője a bürokratizmus további növelésének. 4. Az államháztartás dologi kiadásai 1951-ben 6,2 milliárd forintot tesznek ki. A dologi kiadások mértékének eza megállapítása nem nyugszik szilárd alapokon. Sok helyütt hiányoznak a költségnormák, ott pedig, ahol már elkészültek, nem elég szorosak. A kiküldetési költségek például 1951-ben 200 millió forintot emésztenek fel. A túlságosan sűrű és felesleges kiküldetések nemcsak komoly anyagi megterhelést jelentenek az államnak, de fokozzák a bürokratizmust is. Egyes hivataloknál és vállalatoknál pazarlás mutatkozik a reprezentációs jellegű kiadásokban. A felesleges és fényűző rendezvények, a költséges szobaberendezések, az állami gépkocsik szabálytalan használata és az állami pénznek különféle más formákban történő könynyelmű kezelése nem egyszer olyan méreteket ölt, ami szocializmust építő országban megengedhetetlen. II. A minisztertanács a felsorolthibák és hiányosságok kiküszöbölésére, valamint általában a takarékosság minden irányú fokozása érdekében a következőket rendeli: 1. Az anyagfelhasználás területén a kohó- és gépipari, a bánya- és energiaügyi, a könnyűipari, az építésügyi, az élelmezési, valamint a közlekedés- és postaügyi miniszterek a vállalatok igazgatóinak műszaki alkalmazottainak és dolgozóinak bevonásával szervezzék meg és biztosítsák az anyaggal és energiával való takarékos gazdálkodást. Különösen takarékoskodni kell a következő anyagokkal: vas, színesfémek, szén, olaj, benzin, fa, cement, gyapot, bőr, papír és az összes importanyagok. A fokozott takarékoság megvalósítása érdekében: a) a 100 tonna hengerelt áruhoz szükséges öntecsmennyiséget az 1950. évi 150 tonnáról 1951-re 146 tonnára kell leszállítani. a gépipar gyártmányainál a hengerelt és kovácsoltéru fajlagos felhasználását 1951-ben 7—10 százalékkal kell csökkenteni; az öntödék selejtjét 1951-ben egyharmadával kell csökkenteni; a gyapotfonás kifonását 1951-ben az idei 86 százalékról 92 százalékra kell emelni és ezzel 16 millió forint megtakarítást kell elérni; az egy cipőre felhasznált felsőbőr és talpbőr mennyiségét 5 százalékkal kell csökkenteni és az így megtakarított anyagból 400.000 párral több cipőt kell előállítani; a már elrendelt 5 százalékos számmegtakarításon felül az összes állami hivatalok és vállalatok takarítsák meg a világítási célokra szolgáló villanosenergia 5 százalékát; a bánya- és energiaügyi miniszter egy hónapon belül terjesszen elő javaslatot a villamosenergia fogyasztásának a napszakok közti egyenletesebb elosztására; a közlekedés- és postaügyi, illetőleg a földművelésügyi miniszter egy hónapon belül állapítsa meg a teher- és személyautók, valamint a traktorok üzemanyagfogyaszási normáit olyan módon, hogy a jelenlegi felhasználással szemben 10 százalékos megtakarítás mutatkozzék. A gépek jobb kihasználása, a javítási költségek csökkentése érdekében minden üzemben meg kell szervezni a gépek rendszeres karbantartását. Minden gépfajtára és járműre vonatkozóan meg kell határozni a két karbantartás közötti időt és a javítási költségek normáját. A földművelésügyi miniszter biztosítsa, hogy az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben: az eddigi kb. 4,5 százalékos szemveszteség a betakarítási munkák időbeli és gondos elvégzése, valamint a szakszerű tárolás révén 1 és fél százalékra csökkenjen; a takarmányozásnál szigorú takarékosságot érvényesítsenek és tervszerűen emeljék a takarmány kihasználás fokát. A földművelésügyi miniszter gondoskodjék az állami gazdaságokban az anyagkiadás, raktározás, kezelés rendszertelenségének, lazaságának felszámolásáról, a pontos elszámolás és ellenőrzés megszervezéséről. b) A minisztertanács utasítja az OT elnökét és az illetékes minisztereket hogy a kutatóintézetek és az érdekelt vállalatok bevonásával dolgozzák ki az importanyagoknak hazai anyagokkal való pótlását biztosító módszereket, szélesítsék ki a műanyagok előállítását és felhasználását. Az Országos Tervhivatal elnöke a kísérletekhez, valamint a pótanyagok és műanyagok gyártásához szükséges beruházásokat soron kívül engedélyezze. A minisztertanács felhívja az összes dolgozókat, különösen a mérnököket, technikusokat, újítókat, sztahanovistákat, tegyenek javaslatokat dolgozzanak ki eljárásokat a külföldi eredetű anyagok pótlására. A könnyűipara, a belkereskedelmi és a külkereskedelmi miniszterek vizsgálják felül az egészben vagy részben behozott anyagból gyártott, illetőleg forgalombahozott cikkeket és egy hónapon belül tegyenek javaslatot egyes cikkeknél a behozott anyagból való gyártás kiküszöbölésére, illetőleg a behozott anyagoknak hazai anyagokkal való helyettesítésére. c) A minisztertanács az érdekelt miniszterek kötelességévé teszi, hogy gondoskodjanak az üzemekben keletkezett melléktermékek feldolgozásáról és hasznosításáról. Amennyiben a hasznosítás az üzemen belül rem lehetséges, vagy nem gazdaságos, a helyi tanácsok szervezzenek kisebb üzemeket a melléktermékek feldolgozására és támogassák az ilyen célra alakuló kisipari szövetkezeteket. Az Országos Tervhivatal elnöke állapítsa meg minisztériumonként és iparáganként — a minisztériumok pedig a keretszámok alapján üzemenként — a kötelezően beadandó ócskavas- és egyéb hulladék menynyiségét. A belkereskedelmi miniszter építsen ki olyan hulladékgyűjtő szervezetet, amely minden házhoz eljut és képes a háztartásokban felgyülemlő értékes hulladékot teljes egészében összegyűjteni. Ezekkel az intézkedésekkel az 1851. év folyamán legalább 50 százalékkal kell növelni az ócskavas-, a színesfémek, a bőr-, a papír-, a rongy- és egyéb hulladékok begyűjtését 1950-hez képest. A minisztertanács elsősorban az Ifjúságot hívja fel, hogy a hulladékgyűjtésben való lelkes részvételével segítse szocialista iparunk erősítését. d) A minisztertanács utasítja az Országos Tervhivatal elnökét a kohó- és gépipari, a bánya- és energiaügyi, a könnyűipari, az építésügyi, az élelmezési, valamint a közlekedés- és postaügyi minisztere,két: gondoskodjanak az üzemekben elfekvő felesleges, felhasználásra nem kerülő készletek számbavételéről, 1951 május 1-jg 500 millió forint értékű elfekvő készletet — ezen belül 300 millió forint értékű vasanyagot — bocsássanak a népgazdaság rendelkezésére. e) Az Országos Tervhivatal az 1951 január 1-én bevezetésre kerülő 400 cikkre vonatkozó anyagnormán felül a következő év folyamán további 1000 cikkre dolgozza ki az anyagnormákat és ezzel biztosítsa, hogy egy éven belül az anyagfelhasználás és ennek ellenőrzése a termelés 70 százalékában normák alapján történjék. Ipari és közlekedési üzemeinkben a termelési folyamat megrövidítésével, a felesleges készletek felhasználásával, anyagtakarékossággal, a raktári készletek csökkentésével jelentős mértékű forgóeszközmegtakarítást kell elérni. A termelés emelkedését figyelembe véve, 1951-ben a nehézipari üzemek 15 százalékkal, a könnyűipari üzemek 10 százalékkal csökkentsék az 1950-es állapothoz képest forgóeszközszükségletüket. A beruházások tervszerűségének fokozása és az egyes esetekben előforduló pazarlás megszüntetése érdekében az Országos Tervhivatal elnöke dolgoztassa ki a beruházások előkészítésének és jóváhagyásának részletes szabályozását. A rendelet biztosítsa a beruházások előkészítéséhez szükséges időt, adjon a jóváhagyás számára az eddiginél szilárdabb alapot a jelenleginél nagyobb mértékben érvényesítse az egyéni felelősséget. Az 1952-es beruházások előkészítése és jóváhagyása már teljes egészében az új rendszer szerint történjék. Az Országos Tervhivatal elnöke és az illetékes miniszterek kötelesek a beruházás jóváhagyása előtt alaposan megvizsgálni, hogy a beruházás célját nem lehet-e a már működő üzemek, intézmények területének jobb kihasználásával, gépeiknek több műszakon át való igénybevételével, esetleg kisebb költséget jelentő bővítés útján megvalósítani. A tervszerű előkészítéssel, a beruházások anyag- és gépszükségletének biztosításával el kell érni a beruházások időtartamának megrövidítését. A megkezdett beruházásokat, építkezéseket csak kivételes esetben és csak a minisztertanács, illetőleg a Népgazdasági Tanács engedélyével szabad félbeszakítani. Az 1950. évben félbemaradt építkezéseket az építésügyi miniszter a legrövidebb időn belül köteles folytatni, illetőleg befejezni. Az építésügyi miniszter az épületek szerkezetének méretezését megállapító statikai szabályzatokat a kielégítő biztonságot nyújtó és gazdaságos szovjet szabályzatok alapján dolgoztassa át. Az új szabályzatok folytán a vas- és cement felhasználást átlagosan 15 százalékkal kell csökkenteni. A kohó- és gépipari, valamint a bánya- és energiaügyi miniszter köteles gondoskodni arról, hogy a vasat és cementet az építésügyi miniszter által megszabott egységes minőségben és méretbeli szállásák a nehézipari üzemek. Az építkezések tervezői törekedjenek az egyszerű, gazdaságos szerkezetekre, a típustervekben fokozottan érvényesítsék a takarékosságot, jelentősen növeljék a szabványelemek, szabványméretű szerkezetek alkalmazását Az építésügyi és földművelésügyi miniszterek biztosítják, hogy a jövőben a mezőgazdasági építkezések egyszerűbb kivitelben, legalább 30 százalékban helyi építési anyagokból készüljenek el. Gondoskodjanak arról, hogy a mezőgazdasági építkezések költsége a jövő éviben épületfajtánként különböző mértékbeli 20—50 százalékkal csökkenjék. Az Országos Tervhivatal elnöke és az illetékes miniszterek gépi beruházásokat csak a gyártási folyamat részletesen kidolgozott és jóváhagyott terve alapján engedélyezzenek. Gondoskodjanak arról, hogy ahol erre lehetőség van, egycélú, egyszerűbb gépeket szerezzenek be. A gépvezetők törekedjenek a legkevesebb anyagot igénylő megoldásokra és minél egyszerűbb, részben szabványosított alkatrészekből álló szerkezetekre. 3. A munkaerőfelhasználás területei mutatkozó pazarlás megszüntetése érdekében a minisztertanács minden miniszter kötelességévé teszi, hogy a felügyeletük alá tartozó területeken akadályozzák meg az adminisztratív és egyéb, nem közvetlenül termelőmunkát végző dolgozók létszámának emelkedését. Az új feladatokat ne a létszám növelésével, hanem a munka jobb szervezése, a bürokratizmus kiküszöbölése útján, a jelenlegi létszámmal oldják meg. A termelőüzemektől követeljék meg, hogy a fizikai munkások számához képest csökkentsék az adminisztrációban és a kisegítő munkakörben dolgozók arányát. A belkereskedelmi miniszter gondoskodjék arról, hogy a nagykereskedelmi vállalatoknál felesleges munkaerőket a növekvő állami kiskereskedelembe helyezzék át. Az állami hivataloknál és intézményeknél az 1950. évi november 1-én betöltött létszámot — kivételes esetekétől eltekinve — nem szabad növelni. A miniszertanács a létszámtakarékosság előmozdítására az államigazgatási szervek létszámnormáinak kidolgozására és a létszámjavaslatok elbírálására állami létszám bizottságot állít fel. A pénzügyminiszter és az illetékes miniszterek egy hónapon belül határozzák meg azokat a hivatali és vállalati munkaköröket, amelyekben kizárólag öregeket, rokkantakat szabad alkalmazni. Az ezekben a munkakörökben jelenleg alkalmazott fiatal és egészséges dolgozókat termelő munkára kell irányítani, az idősebb, érdemleges munkát már nem végzző üzemi munkásokat pedig ezekre a munkahelyekre kell áthelyezni. 4- Az államháztartás területén a pénzthjgwtfflsrts* 1991 méncius 31-ig vizsgálja felül a dologi kiadások normáit, különös tekintettel a reprezentációs jellegű kiadásokra. Az említett határidő alatt a még hiányzó normákat is ki kell dolgozni. A dologi kiadások normáinak felülvizsgálása során mintegy 10 százalékos csökkentést kell elérni. A pénzügyminiszter az államigazgatás 1951. évi kiküldetési költségeit 20 százalékkal csökkentse. A minisztertanács a pénzügyi fegyelem megszilárdítása érdekében kimondja, hogy az egyes minisztériumok és a helyi tanácsok pénzügyi osztályainak vezetőit csak 9 pénzügyminiszter hozzájárulásával lehet kinevezni és elbocsátani. A pénzügyi osztályok vezetőinek a vállalatok főkönyvelőihez hasonló jogkört kell biztosítani, hogy részrehajlás és illetéktelen befolyásolás nélkül tudják érvényesíteni a szabályszerű és takarékos pénzügyi gazdálkodás szempontjait. * A dolgozók takarékosságának előmozdítása érdekében a minisztertanács felhívja pénzügyminisztert, hogy 1951-ben jelentősen növelje a dobgozók lakás- és családiházépítő szövetkezeteinek nyújtott állami támogatást. Az építésügyi miniszter gondoskodiék, hogy 1951- ben az építőszövetkezetek keretéből legalább 2000 lakás és családiház épüljön. A pénzügyminiszter biztosítsa — elsősorban az üzemek közelében — az Országos Takarékpénztár fiókhálózatának kiépítését, hogy a dolgozók megtakarított pénzüket kamatozó vagy nyereményes betétkönyvekbe időveszteség nélkül tudják befizetni. A kamaton kívül egyéb eszközökkel is, elsősorban a villany-, gáz- és egyéb közszolgáltatási díjak fizetésének készpénzfizetés nélkül történő lebonyolításával, tegye előnyössé a dolgozók számára megtakarított pénzüknek betétként való elhelyezését HL A6 .és 1. A minisztertanács utasítja az összes minisztereket hogy egy hónapon belül dolgozzák ki és fokozatosan vezessék be a felügyeletük alá tartozó területeken a takarékossági rendszabályokat. Helyezzenek különös súlyt az üzemek és vállalatok nyeranyag-, szén- és villamosenergia fogyasztásának szakmánként kidolgozott megtakarítási tervére. 2. A takarékossági intézkedések kidolgozásának irányítására s az ezen a téren folyó munka összehangolására a minisztertanács egyévi időtartamra Takarékossági Bizottságot küld ki. A minisztertanács, a miniszterek, a hivatalvezetők és a helyi tanácsok elnökeinek kötelességévé teszi, hogy a takarékosság ellen vétőkkel szemben érvényesítsék a fegyelmi és anyagi felelősséget, szigorúan és gyorsan sújtsanak le a pazarlókra. 3. A minisztertanács felhívja az Állami Ellenőrző Központ elnökét, ellenőrizze e határozat, valamint a miniszterek által részletesen szakmánként kidolgozott takarékossági rendszabályok végrehajtását. Az Állami Ellenőrző Központ tegyen negyedévenként jelentést a miniszteritanácsnak a takarékossági határozat végrehajtásának állásáról. A minisztertanács kimondja, hogy a felelős állami vezetők kötelessége a rájuk bízott területen a legtakarékosabb gazdálkodás megvalósítása. Karolják fel a dolgozók javaslatait, gondoskodjanak a helyes kezdeményezések széleskörű bevezetéséről, kemény kézzel, gyors, határozott intézkedésekkel számolják fel a pazarlást és járjanak el azokkal szemben, akik elfecsérlik az állam pénzét, a dolgozó milliók munkájának eredményét. A minisztertanács felkéri a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy felvilágosító és szervezési munkával tegye a takarékosságot a munkaverseny egyik központi kérdésévé. A minisztertanács felhívta az összes dolgozókat: tekintsék a takarékosság ügyét ötéves tervünk végrehajtása egyik legfontosabb láncszemének. Érezzék mindennapi feladatuknak, hogy fokozott takarékosságna növeljék a dolgozók államának erejét. Fordítsanak különös rövndot az anyaggal, szénnel, tüzelőanyaggal, szerszámmal, villamosenergiával való takarékoskodásra. Ne feledjék, hogy minden tonna szén, vas, minden mázsa gabonna és takarmány, minden méter szövet, minden tégla, minden forint megtakarítása népgazdaságunk fejlődését, ötéves tervünk végrehajtását, hazánk erejének nő velését szolgálja.