Szabad Vasutas, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
Kedves Kolléganők, Kollégák! Ismét eltelt egy év, megint “öregebbek” lettünk - szoktuk mondani az óév befejeztével, s fogjuk meg poharainkat, miközben minden jót kívánunk egymásnak. Lehetne most sorolni hosszasan: vasutasoknak, nem vasutasoknak mennyi jót és rosszat hozott az Óesztendő, s ki-ki milyen várakozással tekint az Újév elé országunkban, s országunkon kívül, a nagyvilágban. Vissza- és előretekintő eszmélésemből a mindannyiónkat összekötő közös szál kerekedik felül és mondatja ki velem azt, amire - bevallva, bevallatlanul - gondolni sem nagyon szeretünk. Azt tudniillik, hogy minden embernek abból a nem tudni meddig tartó Egy életéből telt el ezúttal is egy esztendő... Emberibb Újesztendőt ennek jegyében kívánok lapunk nevében minden kedves Olvasónknak! Jó lenne, ha a világon Változtatni Akarók, s a Nem Akarók is ebből indulnának ki mindig, az emberi élettel való sáfárkodásban. Újévi köszöntőmhöz hadd vegyem Martin Andersen Nexö dán író gondolatait “Ditte, az ember lánya” című regényéből. Ditte helyzetkép: történet Emberibb Újesztendőt! egy falusi lány szenvedéseiről, boldogságának kurta fellobbanásairól, egy rövid Emberéletről: “Több milliárd csillag ragyog az égen, több milliárd ember él a Földön. Annyi az ember, mint a csillag! Azt hihetnők, igazuk volt az öregeknek: mindenki a maga csillaga alatt születik. Szerte az egész Földön, síkságokon, magas hegyeken, sok száz drágán felszerelt csillagvizsgálóban tehetséges tudósok kémlelik éjről-évre a világűrt a legfinomabb készülékekkel. Megfigyelnek, fényképeznek, s egész életükön át csak azért küszködnek, hogyan válhatnának halhatatlanná egy-egy új csillag felfedezésével, vagy egy csillag eltűntének megállapításával. Egy égitesttel több vagy kevesebb abból a több milliárdból, ami az űrben kering. Minden másodpercben meghal egy ember. Kialszik a fény, mely soha többé nem lobban, egy Csillag, mely talán különösen szépen világított, de mindenképpen soha nem látott, saját színképe volt . . . Egy Élőlény, aki talán Lángészt, talán Jóságot sugárzott maga körül, elhagyja a Földet, az akit csak egyszer látunk, a hússá-vérré vált Csoda nincs többé. Egy emberben sem ismétlődhet a másik és ő sem ismétlődhet soha többé másban. Minden új lény üstökös, amely az Örökkévalóság folyamán csak egyszer érinti a Földet. . . Kérészéletű, ragyogó útja egyetlen felvillanás Fény és Sötétség kettős örökkévalósága között. Minden egyes lélekért gyászolnak-e az emberek, ha az elhagyja a Földet? Minden egyes ravatalt komoly arccal állnak körül, s így szólnak: Nézzétek mit vesztett a világ, nem kapja vissza soha többé! Nézzétek, milyen különös csoda csókolta meg személyében a Földet! Ó, Ditte nem volt kihunyó csillag, melynek hűlt helyét a térben örökké számon tarthatnánk ... Úgy jött a világra, mint valami élősdi. Úgy fogadták. Nagy kínnal-keservel erőszakolta ki magának a földi életet. A több milliárdnyi szürke tömegből munkához látott, s hasznossá tette magát. A Föld gazdagabb lett általa anélkül, hogy ezt neki tulajdonították volna. Egy volt a sok névtelen közül emberi lény, akinek durva keze volt egyetlen ismertetőjele...” Lukácsi Bálint 4. évfolyam 1.számára: 20 Ft A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének lapja SZELLEMVASÚT DftÉGELYPALÁNKON (2. old.) RIPORTER A PÁCBAN (3. old.) HOGYAN ADÓZUNK 1994 BEN? (4-5. OLD.) "LIGA-RENoiS" old. mm irt vzftirt (6. <m.)